Nógrád. 1971. június (27. évfolyam. 127-152. szám)
1971-06-04 / 130. szám
SPORT MB-s bajnokság Keményen ellenállt a Kisterenye Romhányi gólerős lett < Vége az első felvonásnak Uizásbemu’ató a szülőknek Megvalósult a kötelező úszás oktatása Salgótarjánban az 5. osztályos tanulók számára. Színhely a Gagarin-iskola korszerű tanmedencéje. Két hónapon keresztül nyolc általános iskola 450 diákja sajátította el a sportág alapelemeit. Az eddigi tapasztalatokról Tollár Lajossal, az iskola testnevelőjével beszélgettünk. — Miként fogadták a tanulók az úszás bevezetését? — Kitörő örömmel. A szülők és tanárok is nagy örömmel vették tudomásul. — Milyen eredményeket könyvelhetnek el? — Ebben a tanévben az 5. osztályosok tizenhat órában megtanulták a mellúszás alapelemeit, ritkák a 28—30 fős csoportok, versenyszerű bemutatón ti- A tanulóknál három csopor- Megnehezítette a haladást e zennégy szómban vizsgáztak tot lehetett megkülönböztetni, téren a koedukáció. A jövő- szüleik előtt. Akik már korábban próbál- ben jó lenne különválasztani Tóth András koztak az úszással, azokkal a fiúkat a leányoktól. Az gyorsan tudtunk előre halad- egyes csoportok munkáját ni. ,A másik csoportba az egyébként testnevelő tanáraik eddig egyáltalán úszi nem tu- irányították, dók tartoztak. Ezek is jelen- — Milyen visszhangra talált tős fejlődést értek el. A har- a szülők körében az úszás ok- madik csoporttal volt a leg- tatása? nehezebb dolgunk. Ebbe azok — Mindenben támogattak sorolhatók, akik rosszul be- bennünket. Örömmel vásárol- idegzett mozgást sajátítottak ták meg gyermekeik részére a el. Nehezen ment a helyre- fürdőruhát és úszósapkát. A hozás. szülők részére bemutatót ren— Milyen létszámú csópor-' deztünk az év végén. Harminc Tollár Lajos testnevelő tanácsait nagy figyelemmel hallgatják a tanulók Az NB-s felnőtt tartalék és ifjúsági labdarúgó-bajnokságban lejátszották a XXV. forduló mérkőzéseit. A felnőtteknél a listavezető Gyöngyös otthonában keményen ellenállt a Kisterenye és csupán egygólos vereséget szenvedett. Az ifjúságiaknál öt pont az SBTC előnye. Különösen Romhányi van elemében a fekete-fehéreknél, sorra rúgja a gólokat. FELNÖTTEREDMÉNYEK SKSE — Hatvani Kinizsi 12:0 (3:0). Salgótarján, v.: Bővíz. Góllövő: Horvath (3), Romhányi (3), Fekete (2), Nyerges, Varga, Novak, Juhász. Nagybátony — Gáspár SE 5:0 (2:0). Nagybátony, v.: Komlósi. Góllövő: Manusek (2), Kovács (2), Hasznosi. Hatvani VSE — Egri Dózsa 2:9 (1:6). Hatvan, v.: Sántha. Góllövő: Nagy (4), Balogh (2), Patkós (2), Szonda, ill.: Dudás, Almási. Mizserfa — Pásztó 3:5 (0:4). Kazár, v.: Fodor. Góllövő Kovács Gy. (2), Szabó, ill.: Fekete (2), Ludányi, Fösvény, Székely. Gyöngyösi Sp. — Kisterenye 1:0 (1:0). Gyöngyös, v.: Dombóvári. Góllövő: Rácz. Zalka SE — Egri BERVA 1:0 (0:0). Gyöngyös, v.: Rostás. Góllövő: Kornél. Bgy. SE — SBTC Hl. 5:1 (5:1). Balassagyarmat, v.: Harth. Góllövő: Kovács (2), Dallos (2), Fábián M., ill.: Csemniczki. Az St. Üveggyár — St. Síküveggyár mérkőzés vihar miatt elmaradt. tokkál foglalkoztak? tanuló mutatta be, hogy mi— Iskolánként nem voltak lyen jól megtanult úszni. A Hegyei I. osifáV Viharos forduló volt Sző szerinti értelemben vi- bó (St. Bányagép) 100. baj- haros volt a megyei I. ősz- nőid mérkőzését játszotta, tályú labdarúgó-bajnokság öt hét óta veretlen a Juri- legutóbbi fordulója. Ítélet- sits SE. Három hét óta érin- időben is 20 gól esett, a hát- teilen Szoó (Mátranovák) há- védek három 11-est vétettek, lója. Idei legtöbb gólját kap- E'oből csak kettőt értékesítet- ta az St. Bányagép Dejtá- tek. A nagy gólhelyzetek ion. Kellemes meglepetés száma megcsappant, alig húsz Dejtár tavaszi gólképessége, óriási helyzetet dolgoztak ki A forduló zivatarral körített a csatárok. Csak egy csapat mérkőzéseit 1700-an látták, nem rúgott gólt. A 20 gólon a góllövőlista élmezőnyében 16-an osztoznak. Jó teljesít- különösebb változás nem tör- ményt legtöbben a balfede- tent, r.etek nyújtottak, közülük heten játszottak átlagon felül. A forduló válogatottja: Mezőny legjobbja egy akadt, Zima (Jurisits SE) — Szabó jó teljesítményt 42-t jegyez- (Vörös Cs. SE), Csengődi hettünk fel. A kiállítás sor- (Somos), Kecskés (Mátrano- sára ezúttal ketten jutottak, vák) — Flaskai (St. ZIM), A bajnokságban eddig kiál- Telek (K. lapujtő) — Mé- lítottak száma 67-re emelke- száros (M. novák), Répás riett. Alaposan meghaladja a ’(M. novák), Balázs (Somos), korábbi évek átlagát! Szabó (St. Bányagép), CsóSikna (K.-keszi) 150., Sza- kési (Dejtár). I----------------------------------------------------------------------------------------------------------------érettségizett fiúkat (lehetőleg közgazdasági technikumban végzett) ÉRETTSÉGI UTÁN AZONNAL ALKALMAZUNK: 202. sz. salgótarjáni (Rákóczi út 145.), 211. sz. szécsényi (Rákóczi út), 214. sz. kisterenyei (Kossuth út), 311. sz. gyöngyösi (Gyár út 2.), 321. sz. recski (Kőbányai út) TÜZÉP-TELEPEINKEN. Az állás gyakorlat és jő munkavégzés esetén komoly előrehaladást biztosít. Jelentkezni lehet esetleg már érettségi előtt is fenti telepeinken, vagy a vállalati központ üzemgazdasági osztályán. (Éger, Lenin út 75.) EGER—SALGÖTARJÄNJ TÜZÉP VÄLLALAT. EGER Két szómban új megyei csúcs A megyeszékhelyen több el. A serdülőkorú Egri (SKSE) atlétikai rendezvényt bonyo- 623 cm-el új megyei fiú ser- litottak le a közelmúltban, dűlő távolugró csúcsot ért el. A szakemberek és szurkolók figyelemmel kísérték Kom- ka Magdolna, országos ma. Az SKSE , rendezésében minősítő verseny volt. Ürmös- sy Erika (SKSE) nagyszerű Ä“ SSLS <*»> « ‘«o Cstravában 180 cm-es eredménnyel az értékes második es A felnőtt csúcsot futott. sérüléséből felgyógyult helyen végzett. Két nappal harmasugro Angyal 13,79, később Pozsonyban mostoha Sz™f telJesltidőjárási viszonyok közepet- ménnyel biztosította az orte 174 cm-t ugrott. Ütban ff*« í1 osztályú, es vidéki hazafelé Győrben állt rajt- felnőtt bajnokságon való inhoz és a 182 cm-es orszá- au*as l°Sat. gos ifjúsági csúcsot ugró Ru- , A hét végén az SKSE-sta- dolf Erika mögött meg kel- útónban rendezik meg a me. let elégednie 175 cm-el, és gyei serdülő B-kategória a második hellyel. (15—16 évesek) bajnokságát. Salgótarjánban megrendez- Szombaton 15 órától, vasár- ték a megye középfokú is- nap 9 órától versenyeznek, kólái között a Barátság öt- Egy héttel később a Béke próba csapatversenyt. A dí- Kupa küzdelemsorozatában szes vándorserleget mind a hat megye legjobb férfi és fiúknál, mind a leányoknál női atlétái adnak randevút az St. ITSK csapata nyerte egymásnak Salgótarjánban. Az IBUSZ Salgótarjáni Irodája értesíti kedves ügyfeleit, és a további érdeklődőket, hogy az OLCSÓ jugoszláv tengerparti társasutazásra igényelt pótcso- portok időpontjai, és helyei megérkeztek. 8 napos üdülés ROVINJ-ban (teljes ellátással). Részvételi díj: 2190 Ft, plusz költőpénz. Időpontok: 1971. VII. hó 17—25-ig, 1971. VII. he 24—VIII. hó 1-ig. Jelentkezési határidő mielőbb. A Nógrád megyei Tanács VB Útkarbantartó Költségvetési Üzeme felvesz; egy fő gépkocsivezetőt (D kategória szükséges), egy fő gépkocsivezetőt, egy fő TMK- szerelőt, egy fő rakodógép-kezelőt (DUMPER). Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés az üzem telephelyén. Vízslás-Űjlakpusztán. A bajnokság állása 1. Gyöngy. Sp. 25 19 2 4 76-27 40 2. Egri D. 25 18 1 6 119-26 37 3. Nagybátony 25 15 4 6 85-33 34 4. Egri BERVA 24 17 - 7 71-29 34 5. SKSE 24 15 3 6 71-28 33 6. Zalka SE 25 15 3 7 71-38 33 7. Bgy. SE 25 13 5 7 68-44 31 8. Pásztó 25 11 4 10 50-48 26 9. K.-terenye 25 10 5 10 41-47 25 10. SBTC III. 25 10 1 14 44-83 21 11. Gáspár SE 25 7 4 14 42-54 18 12. Mizserfa 24 6 5 13 43-77 17 13. St. Sik. 23 5 5 13 31-61 15 14. Hatv. VSE 25 5 3 17 25-106 13 15. St. Üveg. 24 4 3 17 17-74 11 16. Hatv. K. 25 2 2 a 18-97 6 IFJÚSÁGI EREDMÉNYEK SKSE — Hatvani Kinizsi 2:2 (2:2). Salgótarján, v.: Göröcs. Góllövő: Putnok, Tóth, ill.: Mikes, Nyicsnyai. Nagybátony — Gáspár SE 4:2 (3:1), Nagybátony, v.: Nagy. Góllövő: Keltái (2), Hényel, Bendich, ill.: Armos, Vasas. Hatvani VSE — Egri Dózsa 0:3 (0:2). Hatvan, v.: Fenyvesi. Góllövő: Ipacs, Megyesí, Szabolcsi. Mizserfa — Pásztó 1:3 (1:0). Kazár, v.: Seregi. Góllövő: Radies, ill.: Sütő, Vass, Beró. Gyöngyösi Sp. — Kisterenye 4:1 (2:1). Gyöngyös, v.: Tóth. Góllövő: Matus (3), Deli, ill.: Baranyi. Zalka SE — Egri BERVA 1:3 (0:2). Gyöngyös, v.: Kiss. Góllövő: Fehér, ill.:' Boros (2), Csúzdi. St. Üveggyár — St. Síküveggyár 1:1 (0:0). Salgótarján, v.: Lefler. Góllövő: Sírkő, ill.: Surányi J. Bgy. SE — SBTC 0:4 (0:3). Balassagyarmat, v.: Juhász. Góllövő: Romhányi (3), Marti. A bajnokság állása 1. SBTC 25 23 . 2 123- 14 46 2. Nagybát. 25 20 1 4 81- 26 41 3. Gy. Sp. 25 18 1 fi 85- 27 37 4. E. BERVA 24 14 4 fi 57- 23 32 5. SKSE 25 12 5 8 76- 46 29 6. Kister. 25 1« 5 8 54- 41 29 7. Pásztó 25 13 3 9 44- 37 29 8. Egri D. 25 11 5 9 51- 44 27 9. Bgy. SE 25 12 2 11 61- 55 26 10. St. Üveg. 25 8 6 11 37- 38 22 11» Zalka SE 25 9 3 13 66- 73 21 12. St. Sík. 24 5 9 10 25- 38 19 13. Hatv. K. 25 fi fi 13 4«- 70 18 14. Gáspár SE 24 4 4 Ifi 24- 59 12 15. Mizserfa 24 321 22-124 fi 1«. H. VSE 25 124 13-150 2 Tegnap játszották Könnyű győzelem a rangadón Ezúttal kikopott a Bgy. SE NB Il-es megyei női röplabdarangadót, és NB III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzést játszottak tegnap délután Salgótarjánban, illetve Balassagyarmaton. KISTERENYE—ST. ÜVEGGYÁR 3:0 (2, 10, 9) Salgótarján, v.: Sarlósi. Kisterenyei Bányász: Kovács, Nagy E., Rékasi, Zsidal, Juhász, Szabó. Cs.: Szálkái, Koczka, Szomszéd. Edző: Molnár László. SÜMSE: Sándor, Mufflár, Keresztúri, Pappné, Magyar, Kovács. Edző: Bozó Árpád. A vendég röplabdások biztos győzelmet arattak. Zsi- dai és Kovács, valamint Pappné nyújtott átlagon felüli teljesítményt. Az eredetileg tervezettől egy órával korábban rendezték meg a találkozót. — jaeger — BGY. SE—BP. ÉPÍTŐK 0:1 (0:0) Balassagyarmat, 400 néző, v.: Tompa. Bgy. SE: Treso — Jelen (Czencz), Fábián I., Hoffer — Cseri, Pribeli — Mátyás, Huttyán, Ferencsik, Gál (Pál), Fábián II. Edző: Vadkerti Jenő. A két csapat mérkőzése vasárnap 2:l-es hazai vezetésnél a 82. percben vihar miatt félbeszakadt. Tegnap viszont a kiesés ellen küzdő vendégek győztek! Alacsony színvonalú, csapkodó volt a játék. A 73. percben Budai kicselezte a védőket, és a hálóba gurított, 0:1. Huty- tyán és Ferencsik kísérletezett még lövéssel, de eredménytelenül. A döntetlen igazságosabb lett volna. Jó: Pribeli, Huttyán, Cseri. (reiter) Rilsanozást import anyagból, minden színben azonnalra vállalunk.’ METEOR KTSZ. I. SZ. TELEPE, Zagyvaszántó, Szabadság tér 1. Telefon: Zagyvaszántó, 3. Blúzvásár — amíg a készlet tart! Pécskő Üzletházban Salgótarjánban, és a Tavasz Konfekció Áruházban Balassagyarmaton 40—50 százalékos árengedmény. I NÓGRÁD — 1971. június 4., péntek