Nógrád. 1971. június (27. évfolyam. 127-152. szám)
1971-06-24 / 147. szám
AZ OLVASOK Köszönetét érdemel A közelmúltom szavazott az ország, többek között mi is Ka- rancslapuilón. Mi, a mikófal- vi részről ifj. Serfőző Sándort választottuk tanácstagnak. Amikor a szavazólapot a kezembe fogtam arra gondoltam, hogy vajon el tndja-e látni fontos teendőit egy 24 éves fiatalember. Nem él-e majd vissza az emberek bizalmával. Szóval: számíthatunk-e rá a bajban! És most Sanyi bizonyított! A múlt héten történt, hogy az egyik leendő kismamát sürgősen Budapestre kellett volna szállítani. Már délután 6 óra volt, amikor a férj, Baksa Sándor megkérte, nem vinné-e őket fel a kocsijával. Sanyi ekkor még ak esztergapad mellett do'gozott. olajos ruhában, kissé íáradtan. De válasza rövid volt. — öltözzetek fel és már indulhatunk is — mondta Sanyi. Ezzel leállította a gépet és ő is indult haza, átöltözni. Este 9 órakor már a klinikán voltak, ahol az asszony megkaphatta a szükséges kezelést. Éjszaka még Pesten aludtak és reggel negyed ötkor — már csak ketten — indultak haza, munkába. A munkaidő kezdetén mindketten pontosan megjelentek. mintha tni sem történt volna. És lehet, hogy két ember életét mentette meg ifjú tanácstagunk. Bátran állíthatom ezek után, hogy nem csalódtunk a 24 éves fiatalemberben. aki megmutatta, hogy miként kell viselkedni azokkal szemben, akik őt ruházták fel egy utca gondjával, bajával. Ezúttal szeretnék köszönetét mondani az utca valamennyi lakója és a magam nevében is. Sanyi rászolgált a köszönetre, mert nemcsak mint tanácstag, mint ember is kitűnőre vizsgázott. Lantos Jeremiás Karancslapujtő Tisztelt Szerkesztőség Kisbágyon a pásztói járás mintegy 9U0 lakosú községe. Két éve ivóvízhálózatot kapott, a falu lakóinak nagy megelégedésére. Községünkön folyik keresztül a Buják patak. amelyet az elmúlt évben szabályoztak. Ekkor megszakították az ivóvízvezetéket. A patakon vezető átívelést a tanács a jobbágyi Építőipari Ktsz-szel végeztette el, a végzett munka azonban erősen kifogásolható. Az átívelés szigetelése ugyanis nem volt megfelelő, így a télen szétfagyott. A hideg, csúszós télben két hónapig nem volt víz a község egyik felében. Tavasszal a ktsz lecserélte a szétfagyott átívelést és vastagabb szigeteléssel látta el. Azt reméltük, hogy ezzel n művelettel tartósan megoldódott ivóvízproblémánk. De nem. mert május elején a nagy esőzés követLapzártakor a mátramindszenti asszonyoktól kaptunk levelet. Levelükben arra kérnek bennünket, hogy írjuk meg, miképp kell horgolni a vietnami takaró csillagmintáját? Ugyanis ők is vállaltak ebben részt, de leírás hiányéban nem tudják elkezdeni. Kérésüknek szívesen teszünk eleget. Íme a leírás: Nyolc keztében megáradt Buják patak elmosta az átívelés tartópilléreit és a csővezeték eldőlt, szétszakadt Így ismét víz nélkül maradt az eddig is szomjazó, mintegy 40 család. Palotáson, az összevont közös községi tanácson többször érdeklődtem és sürgettem az ivóvízvezeték mielőbbi megjavítását. Közölték, hogy a ktsz-t felszólították a hiba elhárítására. A ktsz azonban mind a mai napig bele sem fogott a csővezeték helyreállítási munkálataiba. A vezeték helyreállítása viszont annál is indokoltabb, mivel a községnek ezen a részén egyáltalán nincs ivásra szolgáló kútja. Különösen nagy gond lesz ez nyáron, amikor kettőzötten fennáll a fertőzés veszélye. K. György Kisbágyon szemet horgolunk és ezt háromszor ismételjük a sorban. A második sor: a két egy- ráhajtásos pálcára 6 egyráhaj- tásos pálca kerül, utána ugyancsak négy láncszem, s ezt ismételjük háromszor. Harmadik sor: a hat pálcára 11 pálca kerül és utána négy láncszem, szintén háromszor, míg körbe nem érünk. Ezzel Cikkünk nyomán: Folytatják a megkezdett munkát Június 9-én, Segíthetett volna az őszinte szó is, címmel cikket írtunk Horváth Pál Somoskőújfalui olvasónk panasza kapcsán. A cikkben utaltunk arra, hogy a Somoskőújfalui mezőgazdasági termelőszövetkezet, mint építési kivitelező, pillanatnyilag milyen gondokkal küzdött. A korábbi években vállalt építési munkákhoz nincs megfelelő számú szakembere, és segédereje. A nehézségek ellenére azonban mégis ígéretet kaptunk arra vonatkozóan, ha olvasónk számláját rendezi, a tsz folytatni kívánja családi házának építését, illetve befejezését. Cikkünk megjelenése után jelentős fordulat állt be az ügyben. A termelőszövetkezet is, olvasónk is arról tájékoztatott bennünket, hogy az eddig végzett munka díja ki- egyenlítést nyert — olvasónk OTP-nél vezetett egyszámlája erre lehetőséget nyújtott. Megegyeztek a munka befejezésének határidejében, s folytatják a megkezdett munkát. Tovább épül olvasónk lakása. Mint az eredmény mutatja tehát; sikerült olvasónk és a tsz vitáját közös nevezőre hozni. Jogi így készül a vietnami takaró — tanácsadó Miért a járdán? láncszemből gyűrűt horgolunk. Az első sorban 2 db. egy- ráliajtásos pálcát, négy láncIsiuét segített Május 27-i összeállításunkbin Minek van, ha nem jó? cimmel közöltük R. Imre olvasónk panaszos levelét, amelyben arról volt szó, hogy 3000 forintért vásárolt egy bolgár gyártmányú lemezjátszóval egybeépített rádiót. Egy alkatrésze elromlott, és nem tudja sehol beszerezni a szükséges alkatrészt. Bárhol érdeklődött, és kereste, mindenütt elutasították, mondván, ezekhez a készülékekhez alkatrészt még nem kaptak. A panaszos levél megjelenése után, rövid Időn belül, olkész a 10x10 cm-es csillag. A horgoláshoz mindnyájuknak sok sikert kívánunk! a nyilvánosság vasónk arról értesített bennünket, hogy a Budapesti RAMOVILL Szolgáltató Szövetkezet áruforgalmi osztályától kapott levelet. A levélben közlik, hogy az általa keresett lemezjátszóbetétet részére utánvéttel elküldik. [★' A szerk. megjegyzése: Olvasónkkal együtt köszönjük a szövetkezet jelentkezését. Segítettek egy aprónak tűnő, de kellemetlen bosszúság megoldásában. Válaszol az illetékes Hőálló bakancs A Sajtófigyelő a* múlt hó 22-ón közölte a vállalatunkkal: a NÖGRÄD c. napilap ismertette Ilőálló bakancsok cím alatt, hogy a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézet kísérleted alapján a meleg munkahelyeken dolgozók részére hő- álló bakancsokat készíttetett. Közöljük, hogy ezekből a bakancsokból vállalatunk a II. negyedévtől kezdődően megfelelő készlettel rendelkezik, így az igényeket minden mennyiségben ki tudjuk elégíteni. Munkaruházati Kereskedelmi V., Budapest Nyugdíjas munkavállalók táppénzének kiszámítása S. S. olvasónk, mint nyugdíjas, nyugdíja mellett a megengedett kerethatárig évente rendszeresen vállal munkát. Ez évben folyamatosan 49 na- napot dolgozott, amelyre 3130 forint munkabért kapott. Ekkor megbetegedett és 36 napig volt betegállományban. Kérdése: erre az időre jár-e neki táppénz, és ha igen, mennyi időre és milyen ősz- szeg? Megbetegedésük esetén a nyugdijuk mellett munkát vállalókat is megilleti táppénz betegségük idejére. A táppénz összege, illetve a táppénzes napok száma azonban több oldalról is korlátozva van. Az első ilyen korlátozás, hogy a nyugdíjasok napi táppénze a megbetegedésüket megelőző három hónap egy napra eső átlagának 65 százalékát nem haladhatja meg. A másik korlátozás, hogy a tárgyévben ténylegesen megkeresett összeg és a kiszámított táppénzalap összege a nyugdíj mellett kereshető összeget nem haladhatja meg. A. harmadik korlátozás szerint pedig a táppénzes napok száma a tárgyévben ténylegesen ledolgozott napok számát nem haladhatja meg. Fenti szabályok értelmében tehát olvasónk napi táppénzalapját úgy kell kiszámitanl, hogy a megkeresett 3130 forint összeget elosztják a ledolgozott 49 munkanappal, így az egy napi táppénzalap 63,80 forint összeget tesz ki. Amenynyiben a nyugdíj mellett kereshető munkabér 6000 forint, úgy olvasónk táppénzalapja a ténylegesen megkeresett 3130 forint mellett még 2870 forintig terjedhet. Tekintve, hogy táppénzként olvasónkat csak a táppénzalap 65 százaléka illeti meg, így napi táppénze 41,50 forint, összesen pedig 1865,50 forint táppénzre lenne jogosult, a táppénzes napok száma pedig 49. munkanapig terjedhetne. Minthogy azonban olvasónk betegnapjainak száma 36, így a vasárnapokat és ünnepnapokat levonva 30x41,50 forint, — aza: 1244 forint összegű táppénzre jogosult. (★1 A továbbtanuló dolgozók kedvezményeiről N. E. olvasónk vállalatának hozzájárulásával a dolgozók gimnáziumába jár. Tanulása értelemszerűen munkakieséseket erdeményez, mert a fog- lalkazásokon, vizsgákon való részvétel kötelező. Kérdése: a kiesett munkaidőre megilleti-e őt munkabér, mert ez ■ ideig ebben nem részesült. A munkájuk mellett továbbtanuló dolgozók kedvezményei attól függően alakulnak, hogy a dolgozók: általános műveltséget, vagy szakképzettséget biztosító oktatási intézményben tanulnak-e tovább. Olvasónk gimnáziumban, tehát az általános műveltséget adó intézményben folytatja tanulmányait, amely esetben a 15/1967. (XI. 18.) Mü.M. sz. rendelet értelmében 6 munkanap tanulmányi szabadságra jogosult. A 6 munkanap fizetett szabadságra olvasónkat átlagmunkabér-térités illeti meg. A vállalat más* munkaidő-kedvezményt is biztosíthat, de erre az időre, ha ezt külön tanulmányi szerződésben nem kötötték ki, munkabértérítést nem követelhet a dolgozó. A tanulmányi szerződés szabályait, illetve munkaadó és a munkavállaló kiköthető jogait és ’ kötelességeit az Mt. 21. §-ának (2) bek., illetve az Mt. V. 15. §., valamint az 5/1967. (X. 8.) Mü.M. sz. rendelet szabályozza. A vállalatot azonban dolgozójának továbbtanulásával kapcsolatosan tanulmányi szerződés nélkül is terheli kötelezettség. Ez a kötelezettsége három irányú, amely egyrészt az éjszakai, másrészt a túlmunkával kapcsolatos, harmadrészt a kiküldetések (külszolgálatok) teljésítése során jelent a munkáltató részére meghatározott korlátozásokat a munkavállaló részére pedig kedvezményeket. A munkája mellett továbbtanuló dolgozó ugyanis nem foglalkoztatható olyan munkaidő-beosztásban, illetőleg nem kötelezhető olyan mértékű éjszakai és túlmunkára, olyan kiküldetés teljesitésére, amely őt a foglalkozásokra, vizsgákra való felkészülésben, azokon való részvételben akadályozná. Felső képünk. Itt a vakáció. Salgótarjában az Arany János utcában hiába épült meg a játszótér, úgy látszik a gyerekek jobban érzik magukat a járda szennyes kövén, mint a játszótéren. Alsó képünk. Akadnak gyerekek, akik megtalálják az Arany János utcai játszóteret és ott jól érzik magukat. Várják az új (érmést A tari keverőüzemben nagy Igyekezettel készülnek az új termés befogadására. Az üzem udvarán egymást érik a teherautók, a vontatók. Viszik a takarmánytápot és más raktárakba szállítják a tavalyi gabonát, hogy helyet biztosítsanak az újnak. A sok csapadék arra figyelmezteti az üzem vezetőit, hogy nagy gonddal, körültekintéssel kell készülniük. Ezt erősítette Kasza Lajos üzemvezető is. Mint mondotta, a szállítómunkások, a raktárak takarítását végző emberek, de a lakatosok, szerelők is nagy ütemben végzik munkájukat. Azt szeretnék, ha a nagy teljesítményű szovjet szárítógép zavartalanul dolgozna, ha elérkezik az ideje. Mintegy 60—'70 vagon őszi árpa átvételére készült fel az üzem, Számolnak azzal is, ha munkába áll a szárítógép, naponta 8—10 vagon nedves gabonát szárít meg, amelyet Taron, vagy más üzemben raktároznak. A jobb minőségi! gabona természetesen a malmokba utazik. A zavartalan gabonaátvétel hzitositására tisztítógépet és szállítószalagokat is üzembe helyeznek Taron. Így a mezőgazdasági üzemeknek lehetőségük lesz arra, hogy a tarlóról azonnal az átvevőheiyre szállítsák a termést. i NOGRAD — 1971. június 24., csütörtök $