Nógrád. 1971. június (27. évfolyam. 127-152. szám)

1971-06-20 / 144. szám

Nyelvművelő sarok

Megállapítást nyert — „Nincs irályod”

ff

Elgondolni is rossz, hogy mi lett volna, ha Mikszáth Kálmán komolyan veszi hivatali főnöke ítéletét: „Sohasem lesz belőled stiliszta. Nincs irályod.” A nagy író „Az én első principálisom” című művében beszéli el, miként járta meg a hivatal stílusával.

„Szalma esküdt” korában — még Balassagyarmaton — főnöke végre megbízza ügyiratok kiállításával is. Mikszáth a tájékozatlan buzgalmával igyekezett „minél érthetőbb és egyszerűbb alakba önteni” a közlendőket:

„Jelen ü<ry tárgyalására augusztus 10-ének délelőtti 9 óráját tűztük ki, amikor a telek a prís. in-ik 3-a terhe alatt idéztetnek.”

A principális elégedetlen, s ’ miután elhangzik a szigorú ítélet, ő maga írja meg a „helyes formulárét”:

„Jelen ügy tárgyalása megtart- batása lehetőségének szempontjából, kitűzvén augusztus tizedikének. . stó.

De miért nem tetszhetett Mikszáth „stílusa” a hivatali főnöknek? Egyáltalán: mi a különbség a két fogalmazásmód között?

A gyanútlan kezdő esküdt — amint láttuk — minél érthetőbb és egyszerűbb alakba

akarta önteni a közlendőt. De-' hát mi lenne, ha egy hivatalos közeg ugyanúgy írna-be- szélne, mint a nép általában? Bizonyára odalenne a hivatal tekintélye. Mi lenne, ha a bennfenteseken kívül más is értené a hivatal fortélyait? Tisztelné-e a hatóságot? Mi történne, ha szóhasználatunkban is leereszkednénk az ügyfélhez? Megszűnne minden fölérendeltség.

Valószínűleg nem véletlen, hogy a principális „irányáról” szólva Mikszáth „megannyi fegyveres pandúrt” emleget. A hatóság: hatalom, hivatalnoknak lenni: tekintély. A Mikszáth korabeli hivatali stílus ennek a gondolkodásmódnak a tükörképe.

Megnyugtató, hogy ez a szemlélet — a maga egészében — már a múlté. Elgondolkoztató viszont, hogy foszlányaiban és töredékeiben miért tarthatja magát még ma is. Ne beszéljünk most a politikai-szociográfiai vonatkozásokról! Maradjunk választott területünknél, a nyelv- használatnál.

Vegyük csak elő újra azt a gépjárműadó-előírást, amelyről már két alkalommal is szóltunk.

A határozati részben olvasható a „70 Ft gépjárműadónak az előírását rendelem el” mondattöredék. Képzeljük el, hogy a hatalomtól ittas előírását rendelem el helyett egyszerűen csak a „70 Ft gépjárműadót írok elő’’ változat szerepel. Nem lenne egyszerűbb és korunkhoz illőbb?

Az indokoló rovatban pedig — többek közt — ez áll: „forgalmi engedélyéből megállapítást nyert, hogy ... személy- gépkocsit vásárolt.”

Tehát megállapítást nyert. Vajon ki által? Talán nem is valaki ember állapította meg, hanem bizonyára maga a titokzatos és magasságos hatalom, melynek az illetékes hivatalnok is boldog, megiste- niesült részese. Mert mi történt volna, ha egyszerűen és emberien így fogalmaz: forgalmi engedélyéből megállapítottam.

A hivatali stílus nélkülözhetetlen szakkifejezéseinek

egyéhként is van valami elidegenítő hatása. A hatályon kívül helyez, a jogerőre emel, folyamatban van és a hozzájuk hasonlók úgyis tiszteletet ébresztenek. Hiszen sajátos felkészültségre és tanultságra utalnak. Felesleges tehát még különböző „terpeszkedő kifejezésekkel” is hivalkodni.

Di', Szabó Károly

A hagyaték

„Elérkeztem életem azon időszakához, melyben az önmagam iránt való kötelezettség. parancsolja, hogy halálom után maradható vagyonomról rendelkezem és ezt lelki megnyugvással tehetem is, mert becsületes munkámmal gyűjtött filléreimhez sem átok, sem könny nem tapad: tehát épp testben egészséges lélekkel jól meggondoltan végrendelkezem, amint következik’’:

Mintha Mikszáth, vagy Krúdy tollából fakadtak volna papírra a higgadtan nemes veretű, mégis költői emelke- dettségű sorok... De bár írójának, Pintér Sándornak — mint a későbbiekben látni fogjuk — voltak némely kapcsolatai Nógrád irodalmával, nagyon is józan hivatást, tisztes ügyvédséget gyakorolt a századeleji Szécsényben.

A végrendelet 1911. április

28-án kelt, s aligha kerül hatvan év után szóba a véletlenek sorozatos közrejátszása nélkül. Hármas véletlen kellett hozzá: 1. Hogy a balassagyarmati egykori királyi bíróság anyagából napvilágra vetődjék a hagyatéki akta. 2. Hogy megjelent a NÓGRÁD- ban egy hír a szécsényi, volt Forgách-kastély restaurálásáról. 3. Hogy egy valamikori szécsényi illetőségű ember, Székely István, ma Pápán élő nyugdíjas felfigyeljen az újságközlésre.

Részlet a hozzánk intézett leveléből:

„Érdeklődéssel olvastam lapjuk folyó évi március 17-i számában „Elképzelések a szécsényi múzeumról” című cikküket. Mint Szécsényböl elszármazott, öreg, 73 éves nyugdíjas még emlékszem, hogy néhai Pintér Sándor, volt szécsényi ügyvéd szenvedélyesen foglalkozott régészeti, de főképpen néprajzi gyűjtésekkel. Ilyenekkel egész szobát kitöltő gyűjteménye volt az akkori ferencrendi zárda őrzésében, az úgynevezett Rákó- czi-szoba mellett”.

„A szécsényi szent Ferenc- rendiek zárdájában már elhelyezve levő s minden egyéb odahelyezendő könyveimet, irataimat, okmányaimat, melyek egész életemnek munkabérét képezik, ily címen: Pintérkönyvtár, nyilvános könyvtárnak hagyom, s kérem végrendeEz a nyár is jól kezdődik, hallatszik ezekben a napokban lépten-nyomon, ami már magában is mutatja, hogy itt nem a szokásos udvariassági beszédtémaként „bevetett” időjárásról van szó, hanem a kicsit és nagyot egyaránt érintő „szabadságidő” Medárd őfensége általi elrontásáról. Vannak az életünkben szokások, amelyek tovább hagyomá- nyozódnak: nemcsak a diákok írják az utolsó tanítási napokon egyre fokozódó türelmetlenséggel egymás elé a vakáció örömöt kiteljesítő betűit, a hivatali dolgozók előtt éppenúgy megjelennek, mint a műhelyek szabad levegőre vágyó munkásai előtt a kikapcsolódást ígérő szavak.

A táborok benépesülnek, az üdülők megtelnek a legkedvesebb állampolgári' jogot, a pihenést igénybe vevőkkel, s igaz telkemre nem az irigység szól belőlem, amikor mégis azokról a jelenségekről szeretnék néhány szót szólni, amelyek nem annyira örömet, mint inkább ürömöt jelentenek ez ígéretes napokban.

Kezdjük talán azzal a magyar „betegséggel”, amely mindent szépnek, utolérhetetlennek tart és lát, ami kívül esik szűkebb pátriája határain. A hazaszeretetre nevelés nagy iskolái lehetnek a nyári kirándulások, táborozások, ha kitárulkozó lélekkel, egészséges kíváncsisággal vagyunk képesek észrevenni a „honi táj” szépségeit, gazdaságát, a múlt emlékeit és a jelenben bontakozó jövő ígéreteit is. Nagy iskola ez, amelynek leckéit mindenkinek meg kell tanulnia, ízeire rákapnia.

Iskolámban, Mntraverebélyen. már esztendők óta tervszerűen szoktatjuk a tanulókat az ilyen nyaralásra. Négyesztendős ciklusok vannak: Balaton, Tisza-part, Dunakanyar és Észak-Ma- gyarország váltogatják egymást, így egy tanuló aki ötödikes korában elkezdi a táborozást, megismerkedik hazánk négy

Vasárnapi jegyzet

Vakáció

legszebb tájával. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy év közben Nógrád megyei autóbuszkirándulásen szűkebb hazájukkal, egy kirándulás alkalmával pedig Budapest történelmi és kulturális nevezetességeivel ismerkedhetnek meg. elmondhatjuk, hegy az iskola megadta az alapozást a világ további megismeréséhez. Ezek a gyerekek, ha kitárul előttük a nagyvilág kapuja, remélhetőleg már nemcsak az áruházak és vendéglők látogatói lesznek, hanem azt is nyaralásnak tekintik, ha tisztelettel megállhatnak Puskin szobra előtt, vagy megfürödhetnek, a Louvre gazdag szépségeiben.

Nem kis veszélyt rejt magában a megrögzött szokásokhoz való ragaszkodás sem. A Ludas Matyi egyik vicce jut eszembe, ahol a lelkes ultizok egyike két laposztás között isteninek találja a mátrai levegőt. Pedig akkor már egy hete a Balaton mellett vannak, mint azt egy tábla is mutatja. Pihenést igazán a kikapcsolódás jelent: fizikai dolgozónak a szellem gazdagítása, szellemi dolgozónak a sok mozgás, szabad levegő. Ez pedig elsősorban nem pénz, hanem elszánás kérdése.

Az anyagiak egyébként nagy szerepet játszanak a helyes nyaralásban. De mennyi visszaütője van az anyagiakkal való bőséges ellátottságnak is. A pedagógusok a megmondhatói, hogy milyen sok gondot okoznak a gyerekek, akiknek szinte legfőbb gondjuk: mire költsék a pénzüket, összevásárolnak az első napokban mindent, csak azért, mert van pénzük, s milyen keservesek az utolsó napok. De a felnőtteket is gyakran megszállja a „pénz ördöge”. Hány honfitársunk képzeli magáról, hogy ő indiai maharadzsa és legszívesebben ég és föld között lebegne, mint Mohamed koporsója, csakhogy fensőbbségét éreztethesse. A kivagyiságnak sok szomorú példáját lehetne felsorolni. amelyek mind-mind megkeserítői lehetnek egy- egy alkalmi közösségnek.

Ez a „maharadzsaság” egyébként Is veszélyes dolog: igen, pincéreinkre és egyéb szolgáltató személyzetre gondolok, akik hajlamosak elfeledkezni arról, hogy nemcsak dúsgazdag külföldiek nyaralnak nálunk, hanem vannak, bármily furcsán és hihetetlenül hangzik is, becsületes dolgozók, akik légióként az ő magatartásukon keresztül mérik le állampolgárságuk és emberi méltóságuk megbecsülését. Ezért nem örülök én annak, ha olyasmit olvasok, hogy egyébként is jól kereső emberek ezekben a szakmákban akarják „megszedni” magukat a nyári hónapokban.

Lesznek az idén is szép számmal olyan „nyaralók”, akikről csak a legnagyobb tisztelet és szeretet hangján beszélhetünk. Az önkéntes munkatáborok lakóira gondolok, akik ifjú szívvel és kézzel fogják meg a csákányok nyelét, a kosarak fülét, a munkával szerezvén meg a ma lehetséges nemességet.

Készülünk a nyaralásra, a megérdemelt pihenőre azzal is, hogy munkahelyünkön mindent rendben hagyunk, restancia nélkül várjuk meg a váltást, hisz a ma dolgozóból holnap nyaraló lesz és viszont, tehát emberi kötelességünk a méltó helytállás.

S mert régi igazság, hogy a vonuló felhők mögött ott van az örökké kék ég, ennek biztos reményében kíván minden olvasónak tartalmas, testet üdítő, lelket emelő, alkotó kedvet növelő jó vakációt, élménydús nyaralást!

Csukly László

leti végrehajtóimat, ha életemben magam nem tenném, hogy azon napon könyveimet is, melyek lakásomban találtatni fognak, továbbá íróasztalomat is a rajta levő képekkel, apróságokkal, úgy amint van, oda helyezzék át. E könyvtár kezelőjéül a szécsényi szent Ferencz-rendű szerzet mindenkori főnökét kérem föl, ő fogja — esetleg helyettese, megbízottja — őrizni a könyvtár kulcsát, ád engedel- met a könyvtárba való bemenetelre. E könyvtárból sem könyvet, sem írást, sem pedig tárgyat kivinni, kiadni nem szabadamért e könyvtárban van elég tágas, kényelmes, sőt kellemes helye a búvár- kodónak. E könyvtár ellenőre és a számadások megvizsgálója Szécsény város nagyközség mindenkori bírája. Ha bármikor, bármily állami, egyházi intézkedés folytán e könyvtárnak a zárdában hely nem adatnék, vagy annak ottan gyakorlati használata meg nem engedtetnék, felügyelete a zárda főnökének — esetleg helyettesének, megbízottjának — megtiltatnék, ez esetben a könyvtár Szécsény városában akkor — valláskülönbség nélkül — működő tanítói vagy tanári kar, mint testület kezelése alá lesz helyezendő, s ők fogják további sorsát intézni.” (Idézet a végrendeletből.)

Székely István leveléből:

„Mint fiatal gimnazista az alábbiakra emlékszem: Antik porcelán evőkészlet. Különféle könyvgyűjtemény. Ezek között voltak Ferenczi Teréz-kora- beli kiadású kötött költeményei. Környékbeli palócmesegyűjtemény, palóc dialiektus- ban. Szécsény '(Zechen) város története. A volt Forgách-kastély építészeti leírása a várból kivezető alagutakkal. (Ezt nem láttam, mert különösképpen őrizték, csak hallottam róla). Juhászok, most mondhatjuk, népművészeti fafaragá- sú ivócsészéi és botjai. Környékbeli falvak menyecske- főkötői. Palóc népviseletek. Mint legértékesebb ritkaság volt Rákóczi Ferenc édesanyjához írt sajátkezű levele. Ezt külön állványon, üvegszekrénykében őrizték.”

A végrendeletből:

„Cserép-, kő-, bronz-, vas- és pénzgyűjteményemből

mindazon tárgyakat, melyek a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének kiegészítésére alkalmasoknak találtatnak — ha azokat még életemben át nem adnám —, a Magyar Nemzeti Múzeumnak, a többit pedig a Nógrád megyei múzeumnak hagyományozom; kérem tehát végrendeleti végrehajtóimat, hogy halálom után azonnal értesítsék ezen intézkedésemről az illető múzeumok igazgatóságát... ösz- szes olajfestésű képeimet, melyek halálom után találtatni fognak, a Pintér-könyvtárban lesznek elhelyezendők —, kérem is végrendeleti végrehajtóimat, hogy azokat oda helyezzék.”

Székely István szerint:

„Ügy tudom, hogy a gyűjtemény egy része a balassagyarmati Palóc Múzeumba került, de ha a szécsényi múzeum megalakul, úgy ezeknek ott volna a helyük —, mind onnan származtak.”

Mi lett az értékes hagyaték sorsa, mit tudnak róla ma a szécsényiek? Mit a kérdésben talán legilletékesebb, a római katolikus egyház jelenlegi feje, Czinka Antal plébános.

— Sajnos, a hagyaték sorsáról semmi bizonyos tudomásom nincs. Néhány éve állok a szécsény plébánia élén, s csak annyiról értesültem, hogy 1951-ben a ferences-rend feloszlása idején a szobákat lepecsételték, a hagyatékot ismeretlen helyre szállították. Sem a könyvtári anyagból, sem a műkincsekből semmi nem maradt az épületben. Sajnálom, hogy hiába fáradtak, ez mind, amit az ügyben mondani tudok.

A plébániáról a Forgách- kastélyhoz visz az utam. A ma még siralmasan-romos műemlék néhány szobájában él feleségével Liptay Béla nyugalmazott muzeológus. Tőle próbálok tudakozódni.

— Igen, ismertem a Pintérhagyatékot — mondja. — A rend feloszlatása után azonban csak a könyvtár további sorsára vonatkozóan tudok némi támpontot adni. A Palóc Múzeum akkori igazgatója, Manga János a Debreceni Egyetemi Könyvtár rendelkezésére bocsátotta az anyagot, írásos kikérés alapján. Tehát' vagy a debreceni egyetemi, vagy a kollégiumi könyvtárban kellene keresni...

— És a hagyatéki műkincseket?

— Azok sorsáról, sajnos, mit sem mondhatok, de feltehető, hogy jó néhány közülük itt, a községben húzódik meg.

Erre a feltevésre utal Székely István levele is:

„Pintér gyűjteményéből alighanem kerültek egyes tárgyak illetéktelen kezekbe is. Talán célszerű volna felhívást közzétenni ezek beszolgáltatására.”

Pintér Sándor valaha — volt szécsényi ügyvéd hagyatéka ügyében az egyetlen bizonyosnak vehető nyom tehát Debrecen felé jelez. Érdemes volna lépéseket tenni érdekében, hogy az elvándoroltatott értékek újból megillető kezekbe kerüljenek, s valóban azokat szolgálják, akiknek az •örökhagyó szánta. Az a hagyományozó, aki ugyan foglalkozását tekintve józan fejű jogászember volt, de szívében titkos vonzalmakat hordozott a művészetek, az irodalom, különösen annak egy zaklatott lelkű művelője, a szécsényi költőnő, Ferenczi Teréz iránt is. Az idős Székely István levele legalábbis erre utal:

„Bár nem tartozik a tárgyhoz — írja —, csak mint hely- történeti érdekességet említem, hogy idős emberek visz- szaemlékezései szerint Pintér Sándor nagy tisztelője volt Ferenczi Teréznek, s állítólag meg is kérte kezét, de kosarat kapott. A költőnő szerelmes volt reménytelenül, egy ferencrendi szerzetesbe, s emiatt lett öngyilkos. ■ Pintér Sándor sohasem nősült meg, s halála előtt az volt a kívánsága, hogy Ferenczi Teréz sírjának közelébe temessék cl. Tudomásom szerint ez megtörtént, bár sírja jeltelen. Annyit azonban megérdemelt volna a községtől, hogy sírját megjelöljék, mert egész vagyonát nemes célra hagyta —, így éveken keresztül lakóházában működött legutolsó időkig az óvoda.”

Köszönjük Székely bácsinak, hogy értékes közlésein túl figyelmeztet egy nagyon megkésett, de ma sem pótolhatatlan kötelességre is.

MADACH IMRE:

NÉPSZAVA

A nép szava fenyitő üstökös.

Feltűnik olykor — elhalaványul. Kigúnyolják — de egyszer visszatér S kihányja » földet sarka ibul.

NOGRAD - 1971. június 20., vasárnap

t