Nógrád. 1971. június (27. évfolyam. 127-152. szám)

1971-06-20 / 144. szám

Kulturális a MINIKLUB ÉS SZERTÁ­RAK. A Madách Gimnázium és Szakközépiskola keretén belül működő építőipari ta­gozat tanulói nyári termelési gyakorlaton vesznek részt. A gyerekek egy része Salgótar­jánban, az Arany János úti építkezéseknél, a garzonház­nál, valamint a VSZV-nél vé­gez falazósi munkát. Tíz ta­nuló az intézetben gyakorolja mesterségét: új történelem - és földrajzszertár építését végzik. Ezen kívül kialakíta­nak egy 50 négyzetméter alapterületű miniklubot is, amelyet szeptemberben már birtokukba vehetnek a gim­nazisták és a szökközépiskolá- sok. * LATYI ÉS MANYIKA cím­mel három filmből álló soro­zattal emlékezik meg a Nóg- rád megyei Moziüzemi Válla­lat a nemrégiben elhúnyt ki­váló színészekről: Kiss Ma­nyiról és Latabár Kálmánról. Az Egyiptomi történet című alkotást, amelyben mindkét színész játszik, július 1-én ve­títik a megyei József Attila Művelődési Központban. Jú­lius 8-án a Mágnás Miskát, 15-én a Mici néni két életét mutatják be. Balassagyarma­ton, Pásztón és Szécsényben két filmmel bővül a sorozat. Mindhárom helyen bemutat­ják a Fel a fejjel és a Sziget a szárazíöldön című alkotáso­kat. A járási székhelyeken bérletet is válthatnak az ér­deklődők a Latyi és Manyika elnevezésű emlékműsorra. Ba­lassagyarmaton július 2-án, Pásztón szintén másodikén, Szécsényben 5-én kezdődik a filmsorozat vetítése. PB MŰVELŐDÉSPOLITIKAI TANFOLYAM. A Nógrád me­gyei Oktatási Igazgatóság ál­tal rendezett két éves műve­lődéspolitikai tanfolyam, ame­lyet kísérletképpen, első íz­ben indítottak az országban 1969-ben, eredményesen be­fejeződött. .Az oktatási igazga­tóságon elemezték az eredmé­nyeket, s szükségesnek látták, hogy az elkövetkező években a speciális tanfolyamok kere­tében tovább folytassák a megkezdett sorozatot. Az első két év tapasztalatait egyéb­ként átvették és hasznosan alkalmazták az ország több helyén. Az 1971/72-es tanév­ben Balassagyarmaton rendez­nek művelődéspolitikai spe­ciális tanfolyamot, Balassa­gyarmat város és járás, vala­mint, a szécsényi és a rétsági járás művelődéspolitikai irá­nyítóinak részvételével. r*i DOLGOZOK KÖZÉPISKO­LÁJA. A salgótarjáni dolgo­zók középiskolájába 690 leve­lező tanuló iratkozott be az 1970/71-es tanév elején. A ta­nulók a napokban adnak szá­mot végzett munkájukról- Je­lenleg 19 osztályban folynak a vizsgák. A négy érettségiző osztályban — két-két gimná­ziumi és közgadasági tagozat — összesen 88 felnőtt szerez érettségi, illetve képesítő bi­zonyítványt. Az írásbeliket június 1-től 12-ig tartották. A szóbelik június 14-én kezdőd­tek és 26-án fejeződnek be. Ebben a tanévben 29-en tettek magánvizsgát {+, ARANYLANT FOKOZAT DIPLOMÁVAL. Eredménye­sen szerepelt a salgótarjáni Bányász Fúvószenekar az egy hete befejeződött siklósi mi­nősítő versenyen és váríeszti- válon. A salgótarjáni zenészek elnyerték az Aranylant foko­zatot, s melette külön diplo­mát is kaptak. Egyúttal a zsűri nekik ítélte oda a Zene­műkiadó Válallat idén fel­ajánlott vándorserlegét. A trombitán közreműködő Né­meth Imre emléklapot és em­lékplakettet kapott kiemelke­dő szólista teljesítményéért. A zsűri, amelynek egyik vezető­je Eördögh János volt, megál­lapította, hogy az idei siklósi fúvóstalálkozó magasabb szin­tű volt, mint a tavalyi, ko­moly fejlődés tapasztalható a zenekaroknál. Külön elisme­rőleg nyilatkoztak a salgótar­jáni Bányász Fúvószenekar telj esi tményéről. — Döntsük el végre, hogy ki képviselje vadállomá­nyunkat a vadászati világkiállításon! (Takács Imre karikatúrája) DÁNIEL Lm­1NCJDJEN5 MAGASÍTOM 12. Majd azt mondta, ha bármi bántódása esik Erikssonnak, vele pusztulnak. Hogy a tö­meges pusztulást megelőzze, Vorst feloszlatta az osztagot. A Qui Nohn-i kórházban fek­vő Rafe máris kiesett. Clarkot viszonylag hátra, a zászlóalj­parancsnokságra helyezte. Me- serve új osztagba került át. Csak Manuel maradt aránylag közel Erikssorínoz, ugyanan­nak a szakasznak egy másik osztagában. Eriksson nem sokkal azután, hogy a három katona eltávo­zott, felkereste Vorstot. Nem tudta, hogy a százados már kifaggatta őket. Ha tudja, ta­lán rájött volna, mint ahogy később rá is jött, hogy a szá­zados nehéz helyzetbe kevere­dett: lelkiismerete elítélte a bűntényt, de lelkén viselte katonai pályafutását is, s ez utóbbira, mint Eriksson ké­sőbb felfedezte, felettese, a zászlóaljparancsnok — szin­tén „életfogytiglani” tiszt — fáradhatatlanul emlékeztette a századost. Kezdetben azonban a belső konfliktus legapróbb jelét sem lehetett észlelni Vorst századoson. Amennyire Eriksson Ki tudta venni, a századosnál: világos, egyértel­mű véleménye volt a bűn­tényről, mégpedig az, hogy a kellemetlen mellékzöngéket a minimumra kell korlátozni. „Maga az a szó, hogy »elin­tézni«!” — emlékezik Eriks­son. „Háromszor beszéltem a századparancsnokkal Maóról, és ő irrindháromszor ezt a szót használta: „Majd én el­intézem / -Majd én elinté­zem.« -Majd én elintézem.« Lehet, hogy intézkedett is, de nem olyan irányban, hogy a tettesek megbűnhődjenek.” Aznap, . amikor a százados visszaérkezett a táborba, és ő beszélt vele, észrevette, hogy Reilly-hoz hasonlóan — aki egyébként jelen volt — a szá­zadparancsnok sem fejezte ki megdöbbenését a gyilkosság fölött, hanem azt hangsúlyoz­ta, hogy botrány kerekedhet a dologból. Reiily később ezt vallotta 3 bíróságon: „Vorst így szólt Erikssonhoz: »Azt hiszem, tudja, hogy milyen sú­lyos az incidens, és könnyen nemzetközi horderejű lehet.« Mire Eriksson közölte, hogy éppen azért jelentette az inci­denst, mert súlyosnak tartja. Azt is elmondta, hogy a lány elrablása, megerőszakolása és meggyilkolása elejétől végéig előre kigondolt terv sze­rint zajlott. és, hogy a legelején ő még azt hit­te, társai csak tréfából em­legetik, hogy mindezt végre­hajtják.” Mindvégig az volt a határozott érzése, hogy a ma­ga és Vorst álláspontja külön­bözik egymástól. Vorst lénye­gében semmitmondó magatar­tása ellenére Eriksson mégis hitt abban, hogy a századpa­rancsnok előbb-utóbb intéz­kedni fog. hogy Meserve és a többiek törvény elé kerülje­nek. Egy alkalommal, emlé­kezik Eriksson, a százados fi­gyelmeztette, hogy ha az in­cidensből valóban hadbírósági ügy lesz, neki, Erikssonnak nem lesz könnyű dolga a ta­núemelvényen. Mikor Eriks­son azt felelte, hogy fel van készülve erre, Vorst megkér­dezte tőle, nem akar-e elke­rülni a századtól, vagy akár a gyalogság kötelékéből. Eriks­son azt válaszolta, hogy szíve­sen alakulatot - változtatna, bár ez sem fogja visszatarta­ni, hogy kitartson vádemelési szándéka mellett. Szívesen tenne gepfegyverkezelő egy helikopteren, mert erre ké­pezték ki, és szeret repülni. Vorst kitöltött egy áthelyezési űrlapot, Eriksson aláírta. Már indulóban volt. sünikor a szá­zados utánaszólt: .Majd én minden elintézek.” Miután négy napig nem hív­ta magához Vorst, jelentésté­telre jelentkezett, és a száza­dos fogadta. Utolsó beszélge­tésük volt ez. Most egyedül voltak, emlékezik Eriksson, és amikor Eriksson érdeklődött, hol tart a gyilkosság ügye, a százados, mintha nem is hal­lotta volna a kérdést, maga kezdett kérdezni. Csak azt szeretné tudni, végiggondol­ta-e Eriksson, milyen követ­kezményekkel járhat a vád­emelés. Gondolt-e arra, hogy máris mennyit szenvedtek az amerikai katonák a vietnami népért? Vajon nem ötlött-e az eszébe, milyen felelősség megvádolni négy katonatársát, így tetézni azok szenvedését? És mi történik, ha a haditör­vényszék bűnösnek találja őket? Vajon Eriksson tudja-e, hogy a hadi bírák és hadies­küdtek hírhedten enyhe ítéle­teket hoznak? Nem olyanok, mint civil kollégáik, mert a törvényszéki tisztek (így ne­vezik a hadbírákat) és a tör­vényszék tagjai (igy pedig az esküdteket) rokonszenveznek, megértéssel viseltetnek a te- herpróbák iránt, amelyeket A megfiatalított Abafi Legszívesebbén Szontágh Gusztávnak a „Figyelmező” című kritikai hetilapban meg­jelent szavaival kezdeném: „Le a kalappal, Uraim!” süni­kor Majtényi Zoltán tisztelet­re méltó „fiatalító” munkájá­ról szólunk, aki Jósika Mik­lós Abafi című regényét tette a ma fiataljai számára is él­vezetes olvasmánnyá. Diákikorom egyik nehéz pró­bájaként emlékezem vissza erre a regényre, amikor bi­zony keservesen rágtuk át ma­gunkat az avitt nyelvezetű re­gényen és semmiféle tanári lel­kesítés nem tudta elhitetni ve­lünk a korabeli kritikus zeng- zetes dicséretét, miszerint ez a mű „a legjobb, mióta ma­gyar nyelv zeng.” Majtényi Zoltán a regény­hez kapcsolt ismertetőjében hosszasan indokolja az eljárást, amelynek az a lényege, hogy az Abafit úgy ültette át mai magyar nyelvre, mintha pél­dául Walter Scottot fordította volna. Eljárását annál inkább is indokoltnak érezzük, mert Scott mai népszerűsége is an­nak köszönhető, hogy a fordí­tói munka révén nyelvileg fia­tal tudott maradni. Az átdolgozó eljárása nem egyedül álló a magyar iroda­lomban sem. Móricz ZsLgmond a negyvenes években hason­lóan ébresztgette Kemény Zsigmondot, Tolnai Lajost át­dolgozva a Rajongókat, a Ne­mes vért, a Szentistváni Kéry családot, hogy ezek a művek széles olvasórétegekhez is el­juthassanak. Akik az Abafi és hozzá ha­sonló sorsú klasszikusok mű­vészi értékét mindenekelőtt a régiségükben látják, nem szá­molnak azzal, hogy e müvek történeti értéke is elvész, ami­kor a zene helyett hanga, a látszólagos helyett tetszhető, a viselkedés helyett alkalmazás, az ízléses helyett ízletes stb. kifejezések nehezítik az olva­Jósika Miklós (1794—1865) régi erdélyi mágnás családból származott. Fiatal éveiben ka­tonáskodik, részt vesz a Na­póleon elleni hadjáratokban. Leszerelése után visszatér Er­délybe, szurdoki birtokain éli egyhangú életét. Wesselényi Miklós példáján felbuzdulva kapcsolódik be a közéletbe, harcol a sajtószabadságért, egyik irányítója lesz az irodal­mi életnek is, mint a Kisfalu­dy Társaság elnöke. A szabad­ságharc idején a Honvédelmi Bizottmány tagja, Kossuth La­jos politikájának támogatója. A világosi fegyverletétel után minden vagyonát elveszítette, álruhában menekült Lipcsébe, majd mikor a szász rendőrség kiutasította, Brüsszelben kere­sett menedéket, ö vezette a magyar emigránsok központi irodáját. Az osztrák császári törvényszék 1851-ben kötél ál­tali halálra ítéli távollétében, így hazatérésre többé nem gondolhat. Haza küldött regé­nyeit neve feltüntetése nélkül adhatja csak ki a kiadó. Drez­dában halt meg. Jókai Mór búcsúztatta: „Amennyivel ha­nyatlott előttünk Jósika, a het­venéves veterán, mint költő, annyit emelkedett mint ember, mint hazafi, úgyhogy midőn végképp elmerült, akkor volt a legnagyobb.” Az Abafi megírására nem­csak történelmi érdeklődése serkenti, hanem egyik ősé­nek sorsa is. 1598-ban ugyanis Bátori Zsigmond kivégeztette Jósika Istvánt, mert úgy lát­ta, hogy az nem elégszik meg az erdélyi kancellársággal, ha­nem a fejedelemségre tör. Az 1836-ban megjelentetett regény Erdély e szeszélyes fejedelmé- ■ nek idejébe kalauzol el ben- i minket. Főhőse Abafi Olivér, előkelő erdélyi ifjú, aki azon­ban inkább veszett híréről, dorbézolásairól, szertelensé­geiről nevezetes. Erős akarat­tal azonban leküzdi gyengéit, jellemes, lovagias, józanéletű fiatalemberré válik, aki tevé­kenyen részt vesz a közélet­ben, bátran áll ki a közélet tisztaságáért folytatott harc­ban a rendek képviselte ál­láspont védelmére még a feje­delemmel szemben is. Átszövi a regényt több ro­mantikus szerelmi vonal is: Csáki Gizella hamvas rajon­gása Abafi iránt, Mikola Mar­git a szerencsétlen sorsú asz- szony csendes, lemondó szerel­me, és Abafi regényes és ma­gasztos rajongása a fejede­lemasszony Cristierna iránt. Romantikus jellegzetesség, hogy a cselekménybe sok ka­landos elemet sző Jósika: a rablóveaér lányának szerelme, orgyilkossági kísérlet, gyer­mekcsere, a nagy szerepet ját­szó véletlenek stb. Jósika fontosnak tartja, hogy „olvasót szerezzen”, ezért in­kább a külső világ ábrázolá­sával bajlódik (sok nagyon szép leírás gazdagítja a mű­vet), mint szereplőinek belső motiválásával. Jósika hangoz­tatott elve, hogy az írónak a „valóságos világból” kell me­rítenie az „erkölcsi hatást”, mert a gondolkozni szerető ol­vasóban semmi sem törheti, vagy zavarhatja meg az erköl­csi hatást inkább, mint az a gondolat, hogy amit olvasott az csak könyvben van és nem lehet így a valóságos világ­ban. A fordulatos, Izgalmakban bővelkedő romantikus regény a jól sikerült „átköltésben" igen élvezetes olvasmány és így remélhetjük, hogy nem­csak az ifjú olvasók között — akiknek a Móra Ferenc Könyvkiadó szánta —, hanem a felnőttek között fe sikerre számíthat. Cstrkly BászK az ÄettJkei narponta kockázta­tó frontharcosoknak ki kell állniuk; a haditörvényszék em­berei nem várják el a gyalo­gos legénységtől, hogy minta­szerűen viselkedjék a front­vonalban. Mifelénk, folytatta a századparancsnok, enyhe ítéletek járják, sőt még to­vább enyhülnek, amikor felül­vizsgálatra, jóváhagyásra ke­rülnek. A hazai jogászok, a maguk biztonságos, hivatásos idealizmusában mindig gya­núval szemlélik a háborús te­rületeken hozott ítéleteket, amikor a központi fellebbezési hatóságok a szakvéleményüket kérik. És ezek után, tette fel utolsó kérdését Vorst, ha az osztag tagjait valóban elítélik, Eriksson számíthat rá, hogy rövidesen újra szabadlábon lesznek, és ha ez megtörténik, éppen Eriksson szabadsága fog korlátozódni, , mert ugyan el- képzelhetetlen-e, hogy a sza­badultak közül egy, vagy több is alkalmat keressen, hogy bosszút álljon? Az is megtör­ténhet, hogy nem feltétlenül maga Eriksson lesz az áldo­zat, hanem inkább fiatal fe­lesége. Eriksson a tárgyaláson kijelentette: „Vorst százados tudtomra adta, hogy a vád­lottak ítélete enyhe lesz. vagy éppen el sem ítélik őket, és akkor főhet a fejem magam, meg a családom miatt.” 1*1 Á Mao halála utáni hetek­ben Eriksson továbbra is a szakaszkörzetben maradt, nap­pal kutató-tisztogató akciók­kal, éjszaka rajtaütésekkel bízták meg. A kockázatos ak­ciók igénybe vették, mégsem tudták elterelni figyelmét ar­ról az intenzív csalódottság­ról, amely hatalmába kerítet­te. Amióta utoljára beszélt Vorsttal, egy percre sem hagy­ta el ez az érzés, emésztette, elkülönítette katonatársaitól, álmatlanná tette éjszakáit. rví IEMENYÜNK AJÁNLATUNK ■ Jó filmekben tegnap nem volt hiány. Már délután négykor vetítették többszöri ismétlésben — s még ki tudja hánynak fogunk szívből örülni! — a kedves, ismert Lollo- filmet, a Királylány a feleségem című francia filmvígjáté­kot, amelynek humora és kalandossága kellemes másfél órát varázsolt szobánkba. Gerard Philipe és Lollobrigida kettő­se hajlamossá tesz bennünket arra, hogy a sztárkultusz hí­veivé váljunk, mert amit ez a két művész a felújított film- pikareszkben véghez visz, az a legnagyobb „fenségeknek” ki­járó tiszteletet ébreszti bennünk. Este viszont egy Vitray-tévéjáték nyújtott kellemes, bár kevésbé színvonalas szórakozást. A. A. Milne színművét ugyanis Vitray Tamás fordította és dolgozta át televízióra. Ebben megismerkedhettünk Mr. Latimer furcsa hóbortjával, mellyel a kastélya előtti úton talált szerelmeseket igyekezett megnevelni a maga sajátos módján. Természetesen az ef­féle váratlan találkozások és „tettenérések” számos mulat­ságos fordulatra is alkalmat adtak. Mr. Latimer, a kastély hóbortos ura A mai, vasárnapi műsorból, amelyet nagyobbára a foly­tatásos kommersz filmek töltenek ki, külön figyelmükbe ajánljuk az V. országos úttörőtalálkozót (11.00), az Üszni tudni kell című műsort (11.35), a Prizmát (16.20) és a Húszezer mérföld szárazon és vízen... újabb fejezetét (21.30). 4 NÓGRÁD — 1971. június 20., vasárnap (Folytatjuk) b. Gjt.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents