Nógrád. 1971. május (27. évfolyam. 102-126. szám)
1971-05-09 / 108. szám
Fotózzon a NŐGRÁD-nak! Ifj. Vass Miklós (Balassagyarmat): Szakkörben című fényképére a zsűri 5 pontot adott Eddig 25 károsult Pénzért „elintézte’* a nyugdíjügyeket Meghívták áldomásra értését,' hiszen a szeme iátSzereftténk visszaköltözni régi lakásunkba, a posta épületesei, Sajnos, nem tudjuk visszavásárolni, mart lakó van benne. Nem költözik ki — mondta az üzleitviezetönő a hasznos! vegyesboltban az egyik vevőnek. A beszélgetést egy 30 . éves férfi is hallotta. _ én lakásomban is p osta volt, el tudtam Intézni, hogy megkapjam ■— így n férfit Később a lakásán kereste fel az asszonyt. Elmondta, hogy a minisztériumban ismerősei vannak. Szívesen intézkedik majd, hogy megkapja a lakást. Pár nap múlva újra jött a férfi és közölte: utazhat az asszony Tarjánba, megköthetik az adás-vételi szerződést. Visz- szakapja a lakást! Az 50 éves férfi újra jelentkezett. — No, tetszik látni, el lehet intézni a dolgokat. _ Mennyivel tartozom? — Mennyit tetszik gondolni? A férfi kapott 1000 forintot és továbbállt. Meséjét bevették. A lakó egyébként kiköltözött volna. Ezt a férfi tudta, az asszony nem. A 48 éves bányász kezelésre járt, mert betegeskedett, fájt a lába. Ütja az 30 éves férfi háza előtt vezetett el. — Ne kínlódj, menj el nyugdíjba. — Nem mehetek, fiatal vagyok még. Ne törődj vele. Van ismeretségem, majd elintézem. A férfi behívta a beteg bányászt és kért 500 forintot az ügyintézésre. Az SZTK-tól megjött a behívó a felülvizsgálatra. Még kért ezer forintot; mert: »meg kell kenni a kocsi kerekét, hogy jobban forogjon”. A bányász kérelmét elutasították, de a férfi biztatta: „Ne törődj semmivel, megfellebbezzük. Adj még Ötszázat, tudod a kenés...” Így úszott el kétezer forintja a bányásznak — aki nem lett nyugdíjas, W Az ötvenéves asszony ti betegeskedett Megszakítás nélkül 21 évet dolgozott. Találkozott a férfival, aki így bátorította: „Semmitől se féljen, egy hónapon beiül nyugdíjban lesz”. Bizalmasan hozzátette: „Aztán lakatot a szájra, senkinek egy szót sem.” Először 600 forintot kért, s kapott, aztán újabb 600-at. Beutazott az asszonnyal Turjánba, s várakozás közben elkért még 400 forintot Végül összesen 2200 forinttal vágta meg az asszonyt aki hitt a csalónak. IÄ Ä sómsonházi asszony megalkudott 30 ezerért a házra, s előlegbe 10 ezret adott. A tulajdonos bontani kezdte a melléképületet A vevő látta, s azt mondta: így nem áU az alku, ő a melléképülettel együtt akarja megvenni a házat. Az 50 éves férfi véletlenül éppen fültanúja volt a két asszony vitájának. Üzenetet küldött a vásárlónak Sám- sonházára: elintézi, hogy visszakapja a tízezer forintot. Igaz, legalább 15Ó0 forintba kerül az ügyintézés, de egyelőre elég 500 forint. Az asszony először 300-at, majd 200 forintot küldött. A férfi hitegette, elmondta azt is, hogy Pesten volt az ügyben, de végül Tarjánban rendezik el a visszafizetést. Egy-két hónap kell az ügyintézéshez. Ad- dig-addig ügyeskedett, mígnem beköltözött abba a házba, amelyet a sámson- házi asszony akart megvenni. Azt lebeszélte a vásárról, ő pedig megvette. Az 500 forint itt is elúszott. wi A fürflrfil ügy beszéltek Hasznoson, Taron, Mátrake- resztesen, mint a nyugdíjügyek nagy ismerőjéről, aki mindent elintéz. Vállalkozott is mindenre. Mint láttuk, nemcsak nyugdíjügyre. Felkeresték, de többnyire utazott, szimatolt, puhatolódzott, ajánlkozott. Ügyes megfigyelő volt az egyszerű, megnyerő modorú, becsületes ember benyomását keltő ötvenéves férfi. Ügy kezdte: egyszer megkérték, fogalmazzon meg egy beadványt. Megtette szívességből. Két másik férfinak is segített, ök 100—100 forinttal honorálták munkáját. Ekkor kapott vérszemet. Rájött, jó űriét a nyugdíjintézés, fis egyszerű emberek egész sorát csapta be, károsította meg. Eddig 25 károsult jelentkezett, de lényegesen több lehet, akiktől 300, 1000 forintot csalt ki az „ügyintéző”, — aki mellékesen hat elemit végzett és ugyancsak nyugdíjas, havi 1935 forintot kap, de úgy látszik, keveselte az összeget. A 1,nyugdíjak ügyintézőjét”, Molnár Imre 50 éves tart lakost a rendőrség letartóztatta. Ügyében folyik a vizsgálat. Ritkaságszámba megy; de Drégelypalánkon Így van: a községi pártalapszervezet titkára azonos a községi tanács titkárával. Mindkét feladatot Homok Lajos látja el, méghozzá nagy szakértelemmel, amit élettapasztalata is gazdagít. Derék, jó mozgású ember a titkár, amikor fellelkesül, élénk piros folt kerekedik az arcán, fekete szeme megcsillan, és akkor szokta mondani. — Hát ezért érdemes volt fáradozni. ... A múltkoriban kétszer is mondta volna, de el kellett harapnia a szót. Három fiatalt vettek fel tagnak. Me- liura Magdit, az érettségizett kislányt, Oláh Pétert, a szakiskolás fiút és Dikász Pistát, az állattenyésztő brigád fiatal vezetőjét. Pista miatt kerekedett élénk piros folt a titkár arcán. A fiú mielőtt a szakiskolába ment, már kérte felvételét a pártba. El kellett utasítania, fiatal kora miatt. Pedig Hornok szerette volna, ha felveszik. Már a gyerek szülei miatt is, akik nagyon hűséges emberei életünknek. De a fiú külön is lekötötte a titkár figyelmét. Már gyerekfejjel legtöbb esetben ott ült szülei mellett a taggyűléseken. A párttitkárnak azonban, csak érzelemből, nem szabad egy ifjú ember ilyen sorsdöntő lépését megítélnie. Homok Lajos aztán le is higgadt. Mikor Dikász Pista elindult a városba, tanulni, búcsúzóul azt mondta neki: — Járj fiam szerencsével, tanulj becsületesen! A községben fiatalok nagy tiszteletben tartják koránál, tekintélyénél fogva Homokot. De leginkább azért becsülik, mert legtöbbet közöttük van. Nincs olyan összejövetelük, amelyet a titkár elmulasztana. Szüleik nem szeretik jobban ezeket a gyerekeket Érthető, jól ismeri őket Dikász Pista is nagyon komolyan vette^ Hornok útra valóját. Tanult az iskolában lelkiismeretesen, még ma is híre van szorgalmának, pedig négy esztendeje, hogy végzett. Mikor hazajött a bizonyitvány- nyal, a szülői ház után, a titkárhoz vezetett első útja. Mondják, hogyatsz-ben akadt akinek ez rosszul esett. No, de nem annyira, hogy következményei lettek volna, mert Dikász Pistát azonnal a szarvasmarha-tenyésztésbe helyezték. A gazdaság vezetői ugyanis úgy tervezték, hogy később rábízzák a brigádvezetőséget. Persze, Dikász Pista ezt nem tudta. Homok Lajos javasolta a tsz-vezetőségnek, hogy ne mondják meg a fiúnak. Végezze csak a megszokott munkáját, melegedjen össze az emberekkel. Munkahelyien jön felszínre az embernek minden jó, de rossz tulajdonsága is. A fiú zokszó nélkül foglalta el munkahelyét. A jó arcú, bamrta gyereket kedvelték a többségében korosabb munkatársai. Pista soha nem voUit fáradt, ideges. Xnlaafti jüSSáedvű, az időseb-' bekkel szemben, szolgálatkész. A többiek észre sem vették, hagy úgy dolgoztak, ahogyan Pista javasolta. Dr. Antal István, a főállattenyésztő, aki maga is kedveli Dikász Pistát, engedte, hadd tevékenykedjék a fiú, mert Pista vigyázott, ha valami újat «kamt, a főállattenyésztő nélkül soha nem tette. A pánttitkár anélkül, hogy bárki sejtette volna, nem vette le szemét a fiúról. Késő esténként is meglátogatta munkahelyén. Nem volt feltűnő, mert egyébként is régi szokása Homoknak, hogy el- elmegv oda, ahol emberek munkálkodnak. Beszélget velük. Sokat jelent ez az embereknek is, neki is. Egyik este történt, amikor belépett az istállóba, Tóth Vince, a tehenész félrehúzta: —- Tudjpm, hogy a gyerek miatt jár ide! Jóravaló. okos fiú... Bátoiításmak érezte Hornok, hogy Pista érdekében most már maga is szóljon, Nem volt ellenvetés, mert Tóth József, a régi, nagytudású állattenyésztő megfáradt a munkában. Várta már, hogy könnyítsenek rajta. Maga is azon volt. ha új brigád vieae- tő lép a helyébe, akkor az Dikász István legyen. Ismerte a fiú szorgalmát, hozzáA lány EGY TÖRTÉNETI Így volt, igaz volt, talán érdemes elolvasni: — Tetszik tudni, a lányom mindig jóeszű gyermek volt. Az iskolában dicsérték, legtöbbször kitűnő volt a bizonyítványa is. Az igazgató mindenáron azt akarta, hogy tanuljon a nyolcadik után, de az apja meg én nem engedtük, — Maradjon itthon, úgyis férjhez megy. — Nem így történt. Nem mintha nem lett volna csinos, szép lány. Nagyon is tetszett a fiúknak, úgyszólván buktak utána. Amikor már azt hittük, hogy egyik, vagy másik megmarad a háznál, Kati kiadta az útját. — Ünom őket — mondta. — Talán három esztendő telt él igy idehaza, amikor a lány egy szép napon azzal állt elő, hogy felutazik Budapestre. Azt mondta, meglátogatja Irmuska nénit a Tutaj utcában. Először veszekedés volt miatta, de később mégis valahogyan rábeszéltem az apját: engedje bátran Izmusnál, kedves ismerősünknél, ellesz egy pár napig, aztán szépen hazajön. — Megfojtalak a lány miatt! — ordította az apja, és azokban a napokban mindig részegen érkezett haza. — Másnap vonatra ültem. Irmus kedvesen fogadott, de amikor szemrehányást tettem neki Kati miatt, elkomorult az arca. — Kati? Én Katit nem is láttam. — Mire hazaértem már otthon találtam. Sírt. Elpanaszolta, hogy az apja megverte, de ő ennek ellenére még a délután elutazik. — Később megtudtuk, hogy munkát vállalt egy tára cseperedett fel. Szüleit is jól ismeri. Nyugodtan, bízta rá, hogy folytassa, amit ő elkezdett. így lett Dikász István az állattenyésztési brigád vezetője. Becsületére váljék, a magasabb beosztás nem szédítette meg. Tovább érlelte inkább a felelősségét. Hozzáfogott a technikumnak. Homoknak olyan öröme van a fiúban, mintha sajátja lenne. Mikor egy alkalommal Pista megkereste. Hornok nagyon melegen fogadta: — Egy alkalommal te kértél, most ón kérlek, ha meggondoltad... így lett Dikász István, a fiatal drégélypailónki fiú a párt tagja. Amikor a taggyűlés mindhármuk ügyében igent mondott, Dikász javasolta: hívják meg a titkárt áldomásra. Közrefogták Hornokét és vitték magukkal. Pista ebben a jókedvben, mondta meg Hornoknak: — Én meg azt gondoltam,’ hogy rólam mér megfeledkezett. A párttitkárniak piros folt gyűlt az arcán, nagyon könnyűnek érezte magát. Az utolsó pillanatban harapta el szavát, azt, amit ilyenkor mondani szokott, hogy érdemes volt fáradozni. Bobál Gyula Pesten üzemben, és hogy munkásszálláson lakik. Érmek tulajdonképpen még meg is örültünk, bár jobban szerettük volna ha Irmus fogadta volna kvártélyon. Talán egy hónap múlva ismét vonatra ültem. Megkerestem a gyárat, érdeklődtem a portán. Azt mondták, két hétig dolgozott itt, aztán leszámoltatták .11 — Haza se gyere a lány nélkül — támadt nekem az apja, amikor, visszaértem a hírrel. Egy szép napon aztán hazaállított egy fiúval. — Bemutatom Szögest — tolta előre a hórihorgas, szakállas legényt. Egész nap ettek, cigarettáztak, a prész- szót járták. Amikor megkérdeztem, hői dolgozik a fiú, a szemembe nevetett. — Ugyan mamikáml Ne legyen már olyan falusi. Nem tudja, hogy aki dolgozik, az nem ér rá pénzt keresni? — Te vagy az anyja. Neked kellett volna kicsiny korától keményebben fognod..'. TELTEK-MŰLTAK á napok, a hetek. Egyszer levél érkezett. Idézés. A rossz sejtelem nem volt hiábavalói mert Katával a rendőrségen találkoztam. Szörnyű dolgokkal vádolták: lopás, munkakerülés, csavargásI ’.'. És én ott a rendőrségen nem ismertem a saját lányomra. Fennhéjázva, sértően beszélt, gúnyosan nevetett. — Mit van megijedve, anyu?? Azóta iszik a férjem; 'én az orvost járom. Az emberek meg azt mundják: szegények, tönkretette őket a lányuk. Szokács László Esős reggel a vidéki átszálóhelyen Mindenki bent szorong a váróteremben, hiszen még jó fél óm múlva jön a vonat. De mintha csak külön női- és férfiosztályok lennének, úgy oszlik meg a helyiségek népessége: az utasellátó büféjében csupa férfi, a diákváróteremben csupa nő. Diák egy sincs; azok ilyenkor már iskolában vannak. Megjelenik a pályaudvar mindennapos figurája, az öreg koldus. Bottal jön, de nem sánta, nem nyomorék, nem vak. Legfeltűnőbb hibája, hogy elképesztően piszkos. De ő nem is hazudja magát nyomoréknak, betegnek, csak kér: — Segítsenek egy pár fillérrel, a jó isten áldja meg magúkat..»; A férfiakkal nem sok szerencséje van. Legtöbben elutasítják, ki gorombán, ki viccesen. Néha akad egy-egv pityókás utas, aki az ittas emberek mindenkit testvérré fogadó barátságával fizet neki egy féldecit, vagy egy froccsöt. Megy a „női szakaszba”. Á mondóka-Ugyanaz, csak a hang könyörgőbb, A héten történt A „hölgyek” szíve meg a tekintet. X fiatal nők rögtön megsajnálják egy-két forint erejéig. Az idős asszonyok még tartják magukat, keményen összezárt ajakkal hallgatnak. Erre^ egyenesen hozzájuk szól a könyörgés: áldja meg a drága miatyánk- úristen, adjon erőt, egészséget a családjának. Hát ennek már csak nem lehet ellenállni. Egymásután nyílnak meg a szívek és a pénztárcák, hullanak a forintok. Nem hiába írta Petőfi: „Dicső hely a hölgyek szíve, önzés előtt bezárva ajtaja” — Nem érdemes adni, megissza. — kockáztatja meg valaki az ellenállást. — Bánom is én — így a másik —, oda teszi, ahová akarja. Nálam szegé- njsebb, ha mar koldulnia keli. r — Nemcsak koldul ez — mondja az egyik asszony —, lop is. Szegény ma- máék megjárták vele az ősszel. Hizlaltak egy kacsát, már alig várták, hogy levághassák. Előző nap megfürdették, kiengedték az udvarra, hogy megszáradjon. ök meg közben lefeküdtek egy kicsit, mert mindkettő beteges, öreg. Még hallották is a nyitott ablakon, hogy valaki jár az udvaron, de azt gondolták, ismerős jön. Várták, mikor ér be. Mikor nem győzték várni, kimentek, de a kacsa már eltűnt. A szomszédok mondták, hogy ez járt ott. Fel is tűnt nekik, hogy de sokáig van benn. Hát ezért mondom, nem érdemes megsajnálni. Erre mások is említenek hasonló történeteket, de az adakozókat ez sem zavarja. A sok nő közül csak egy nem ad semmit. — Nincs aprópénzem — mentegetőzik, s lehet, hogy tényleg így is van. A ldsöreg áll még egy ideig előtte, aztán elballag a büfé irányába. Gébmester Erzsébet Szalay István NOCRAD - 1971. május vasárnap 5 8©ÍSS©cU ©®k><3a®CS lísir r
