Nógrád. 1971. május (27. évfolyam. 102-126. szám)
1971-05-26 / 122. szám
Ikrek, Jó, ha az embernek testvére van. Megértő barát, társ, partner. Hát még, ha ikertestvére. Esetleg nem is egy, hanem kettő, három. — Erről vallottak az OTP Sportfogadási és Lottó Igazgatóság vendégei a minap. Az a 100 ikerpár, akit a Palace Szállóban vendégül láttak. S természetesen ikerlottószelvénnyel is megajándékoztak. A Haraszti ikerpár éppen huszonnegyedik születésnapját ülte. Kedves ajándék volt nekik a meghívás. A pécsi ikrek — Haraszti Éva tanítónő, Adám jogász — alig hasonlítanak egymásra. Annál inkább a két bájos László lány, Mária es Anna. Egyikük, az öt perccel idősebb Anna kék szalagot visel csuklóján — megkülönböztetésül. Mert őket nemcsak közös munkahelyükön. az ingatlankezelő vállalatnál tévesztik össze, hanem gyakran otthon is. A Juhász testvérek kuriózuma. hogy 1945. április 4-én születtek. — A szüléink ugyancsak el- ámultak, mikor a varva várt egy fiú helyett mindjárt kettő született — mondja a 25 perccel ifjabb Olivér. — Olyannyira, hogy engem csak Pörkölt — á la matador A háziasszonyok örök, meg nem szűnő gondja a főzés. Minden valamirevaló lap igyekszik e gondot enyhíteni és heti ctrendjavaslatok- kal. főzési tanácsadókkal, ételreceptekkel áll rendelkezésére a tanácstalanoknak. Átérezve a probléma jelentőségét, magam is a jó ügy szolgálatába szegődöm és ezúttal átnyújtom legfrissebb ételkreációmal. íme: Végy egy kiló sertéscombot, vagdald kisebb kockákra. majd végy hozzá két csomó Ujhagymát a Pécskő utcai fűszerbolt napokban megnyílt zöldséges standján. Karikázd fel a hagymát, dinszteld meg forró zsírban, kavard el paprikával, sóval, majd a hagymás lét feleresztve öntsd egybe a kockára vágott hússal, s hagyd főni jó negyven percig a kuktában. Garnérungnak tetszés szerint készíthetsz makarónit, spagettit, vagy no- kcdlit — a lényegen mitsem változtat. Üj kreációm neve: mata- doros pörkölt, s a kész ételt étkezés előtt egyenesen a szemétvödörbe önthetjük, mert fogyasztásra alkalmatlan. De tréfán kívül: a mata- doros burgonya után egyre gyakrabban veszi el étvágyunkat a matador ízű újhagyma. Az igazság kedvéért meg kell mondanom: aPécs- kő utcai zöldségstand nem egyedüli lelőhelye: a piacon is számos árujában kapható, olykor alattomosan, egy-egy csomóban csak egy-két szál, de kínálják csomószámra is. Nem tudom: nem kellene-e hatósági, KÖJÁL-ellcnőrzés- re bízni a dolgot, vizsgálatot végezni, hogy a penet- ráns bűz nem jár-e együtt egészségrontó ártalommal lsV A DDT használatát tudomásom szerint rég eltiltották a növénytermesztésben, nyilván meg volt az alapos oka. És fene tudja, hogy vannak vele mások: nekem csöppet sem ízlik a matado- ros pörkölt. (barna.) Kétmillió éves fog Ezt a fogat, amely valamikor az ember legrégebbi őséé. az australopi'tecusé volt, nemrégiben egy régész és antropológus csoport fedezte fel a Baringo-tó környékén (Kepya). A kbrmsjrha ározás utón — kilencmillió év — a "dósok mcgál'apították azt is. hegy » f-g tulajdonosa korábban ólt a ie'.cu’ag is- mert összes australopiiecu- soknál. ka találkoznak Y. Jevtusenko* Ikerszelvényt töltenek ki az ikrek törülközőbe csavarva „tároltak”, míg a nehéz időben sikerült beszerezni a kelengyét. — Külföldről hazajövet az újságban olvastam — mondja dr. Kálmán Péter, a Pannónia Szálloda igazgatója —, hogy ikertalálkozó lesz nálunk. — Ebben kétszeresen is érdekelt vagyok — gondoltam —, s meghívtam az ikertestvéremet, dr. Kálmán Györgyöt, a Vasipari Kutató Intézet tudományos munkatársát. A Lottóigazgatóság az ikrek jegyében ötösiker-nyeremény- játékot szervez, öt héten át más-más ikerképet helyez el az ikerlottószelvény hátlapján. Aki ezeket a képeket összegyűjtve beküldi — Trabantot nyerhet. K. M. E>@fb(2a®GS 99 „A főkönyvelő Nagyokat bólogatnak a fák a délutáni szélben. A kert pázsitján, bokrokon még érintetlenül csillognak az iménti eső emlékei: a vízcseppek. A nap előbújik a felhők mögül és sugarai megsimogatják a kert rózsáit, mintha biztatni akarnák őket: nyíljatok csak, rátok köszöntött a jó idő. A sétányon lócák, rajtuk öreg emberek. Most merészkedtek csalc ki, hogy elállt az eső. Nagyokat hallgatnak, szívják az ózondús, friss levegőt. Az orvos betessékel. A hajdani kórház most szociális otthon. Százhatvan öreg talált itt békés, nyugodt életet. A teraszon rongydarabokból vágnak csíkokat az asszonyok, hogy a háziiparnál szőnyeg készüljön belőlük. A férfiak is tesznek-vesznek, néha leülnek egy-egy üveg sörre az otthon büféje előtt. A súlyos eseteket az emeleten helyezték el. Egyikük a szemevilágát veszítette el, másikukat amputáltan ápolják. És mégis mennyi derű, kedvesség, figyelmesség található ezekben a szobákban. Az ágyakon színes, tarka térítők, az ablakon függöny, az asztalokon virág. Egyik sem szabvány, a sokszínű ágyterítőket is úgy keresték, válogatták ösz- sze gondos, hálára méltó kezek. Az igazgató főorvos az egyik földszinti szobába vezet, a nem beteg öregek közé. Az ágy szélén idős, de kellemes arcú nénike üldögél. — A mi főkönyvelőnk .. I Nagyot nézek a furcsa bemutatás hallatán, aztán nemsokára jön a magyarázat: — Hosszú ideig a hatvani gyár könyvelője volt. Úgyszólván egy életei töltött kartonok és számok között. Azután ő is magára maradt. Bizony nehezen teltek az első hetek, nem volt könnyű otthagyni a több évtizede megszokott munkát. — Eleinte sok gondot okozott nekünk ez a néni. Napokig üldögélt magába roskadtan, a múltban keresgélve. Szótlanul órákig tűnődött. Nem érdekelte semmi, szó alig hagyta el ajkát, és társaival is csak keveset teszélgetett. Ekkor egy ötletünk támadt; biztosan a munka hiányzik neki. Tegyük hát hasznossá őt. Másnap aztán dolgot kapott az idős néni. Kartonokat, számokat, régi ismerőseivel találkozott. — Ettől a perctől mintha kicserélték volna. Szinte csodát tettek az agyonfogdosott, sárga kartonok, a holtnak és élettelennek hitt számok. Az öreg nénibe visszatért az életkedv, derű, Esténként boldogan mutatta, hogy befejezte, készen van a rábízott munka. Számadásai pontosak, a lapokról semmi sem hiányzik. Most ül az ágyon, és néz felém. — Tetszik tudni, egy főkönyvelő nem lehet meg munka nélkül. A számok, a kartonok hitet és erőt adnak. Nagyon szerettem őket. A nap már sziporkázva ragyog, a hatalmas kertben feketerigók kapargálnak a fák. bokrok alatt, frissen sarjad a fű, a sétányok mentén. Olyan itt minden, mintha az örök ifjúság hirdetője lenne ... Szalay István Kartársi Vasziüj Szizkov még egyszer átfutotta a napirendet, majd nagyot sóhajtott: — Hát igen... De ki hitte volna? Egy ilyen fiatal szakember! ... Igor Paluhin, a helyi szak- szervezeti bizottság tagja érdeklődéssel kérdezte: — Ki miatt siránkozol? Csak nem Szorokin miatt? — No, vajon ki más miatt?... Ismét ránk húzzák a vizeslepedőt. A kereskedelmi igazgatóságon erkölcsi lazaságok vannak, e fiatal pár alighogy összeházasodott, s már el is váltak ... Hová vezet ez? Hogy engedhették meg, hogy egy fiatal szakember, egy áruszakértő, aki fél éve került ki a technikumból, elzülljön, megverje a feleségét?... Hát igen... De hogyhogy mi ezt nem vettük észre? ... Hiszen mindig szem előtt volt! Te is tanúsíthatod, nem? — Szent igaz! — hagyta jóvá Paluhin. Minden a szemünk előtt játszódott le, csaknem a tenyerünkben. Emlékszel, amikor kinevezték, miiyen baráti lakomát csaptunk a tiszteletére? Mennyi minden jót kívántunk munkás hétköznapjaihoz? Este még egy étterembe is elvittük ... — Igen, igen — bólintott Szizkov. — Akkor ő szerénységből tartózkodó volt, nem akax-t inni. No, meg az is lehet, hogy akkor rosszul állt pénzecske dolgában. Másnap, majd lejártam a lábamat, míg kiharcoltam, hogy adjanak neki egy kis előleget. Emlékszel? — Természetesen. Szorokin igen elégedett volt. Meg is hívott bennünket a cukrászdába. — Én akkor nem tudtam elmenni. Én vezettem a Kozo- rezov és Miroskin ivászati ügyében a tárgyalást... — Tényleg, te egy más alkalommal voltál velünk. Amikor Szorokin születésnapját ünnepeltük. Ez a „Csajka”-ét- teremben volt. — Igen, igen. Akkor ismertettem őket össze Lariszával. Micsoda csinibaba! Igazam van? — A legtökéletesebb mértékben, — Ezt erdei batyuskirándu- lások, meg a folyóparti vi- kendek követték. Sor, rákkal ... — Szizov szemei álmodozón ragyogtak. — Isteni volt a rák! Igaz, Lariszának mindez nem nagyon tetszett, össze is marakodtak. Larisza észrevette, hogy egy kissé sokat ittunk... — Ezután volt az esküvő. Igazi lagzi, menyasszonytánccal... — Igen, Igen. Szorokinék nem panaszkodhattak a helyi szakszervezetre. Csak konyakot harminc üveggel vettünk! — Micsoda mulatást csaptunk! Az eredmény is megvolt, az igaz. Szorokin egy hétig nem jött be dolgozni. Szizkov tovább fűzte a gondolatot: — És az esküvő után sem hagytuk magára Szorokint. Kijártuk, hogy személyi hitelt kapjon, és kezességet is vállaltunk a banknál. Hát kell ennél jobban támogatni valakit?! — Igen. Igen, de ... De emlékszem, hogy Larisza mintha Onnepélyse volt a búcsúztatás. A virágok, az ajándékok, a meleg kézszorítások egyet jelentettek. Pista bácsit mindenki nagyon szerette és tisztelte a Pásztói járási Tanácson. Mikuska István 1929-ben, a nagy gazdasági válság évében fiatal legényként kezdett dolgozni. Hivatalos nyelven úgy mondanánk, egy kis csavar lett a közigazgatás nagy-nagy gépezetében. Elég picinyke csavar, mert a sámsoni zsi kör- "gyzöségn^l akkoriba» a legalacsonyabb beosztást töltötte be. Pista bácsi elbúcsúzott... Pista bácsi igazi példaképe volt a rendnek, rendszeretetnek, pontosságnak. Ezt nem a búcsú szívszorongató percei mondatják o volt munkatársakkal, mert mindenki tudja hogy Pista bácsinak nem szükséges a szépítés. Megállta ő a helyét emberül. Az évek számlálatlanul múltak. Pista bácsi nem mozdult a közigazgatásból akkor sem, amikor a nagy történelmi események sokakat rángattak ide-oda. Amikor 1950-ben megalakultak a tanácsok, Mikuska István a Pásztói járási Tanács dolgozója lett. Húsz éven keresztül, megszakítás nélkül intézte az adóügyeket. Ami becsületére válik, a legnehezebb időkben is ember tudott maradni. Sokaknak tűnhet úgy, hogy adóügyekkel foglalkozni száraz hivatal. Pista bácsinak az életét jelentette negyvenkét esztendőn keresztül. Elbúcsúzott az íróasztaltól, a hivataltól, a munkatársaktól. Nem végleg, mert belátogat ő még oda nagyon sokszor. A kedves, kis ünnepségen ott voltak a járási pártbizottság, a járási hivatal, a megyei tanács veze tói, hogy nyugdíjba vonulásakor még egyszer kezet szorítsanak Pista bácsival, akiknek helytállása egyet jelentett a munka szeretetével. panaszkodott volna, hogy Szorokin a pénz felét elitta, az egészségünkre. Ezt követően viszont együtt ünnepeltük házasságkötésük egyhónapos jubileumát. — Ez éppen egy héttel ezelőtt volt. — Igen. Akkor úgy látszott, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ettünk, ittunk, táncoltunk. Szorokin egészen emberien viselkedett. — Csak néha mintha csikorgatta volna a fogait. — Az semmi. Fő, hogy nem huligámkodott, nem civakodott ... És mit ad isten — két nap múlva?! Jön a feljelentés: Leitta magát a sárga földig. Lariszát meg jól megverte, és azután, azután örökre elhagyta. Ráadásul még dolgozni sem jött be. Micsoda szörnyű eset... Hívják össze a bizottságot! Megvizsgáljuk, mi itt voltaképpen az igazság, mi történt ezzel a derék fiatalemberrel, hogyan vált iszákossá, miért hagyott cserben bennünket? Fordította: Sigér Imre Cs. E. Megjelent a Fáklya „A képviselő” címmel a Fáklya június 6-án mgejele- nő új száma — a közelgő zovjetunióbeli képviselőválasztásokkal kapcsolatban — képes riportot közöl a lap a lipecki kohómű egyik művezetőjéről. Ugyanebben a számban olvashatunk „Közös erővel” címmel képekkel illusztrált beszámolót a kubányi kolhozközi építő egyesülésről, amely a kolhozok gazdasági építkezéseit és a kozákfalvak rekonstrukcióját végzi. Beszámol a lap Rimszkij-Korszakov „Pszkovi nő” című operájának moszkvai bemutatójáról, továbbá a szovjet dolgozók idei üdüléséről, nyaralásáról, egy Altáj vidéki falu sportolóiról. „Az utolsó csengetés” című képriport a hagyományos tan- évzáró ünnepségekről szól. Egv ukrán zeneesztéta cikkében Szigeti József magyar számú - zású hegedűművészt méltatja. A lapban megtaláljuk Julián Szemjonov „A Keresztreji- vényakció” című folytatásos kémresényének harmadik mellékletrészletét. A tárgyalóteremből Meghalt az apám ” — mondta Megyes, zokogott és kért háromszáz forintot — Nem volt lakásunk, A férjem összeveszett anyá- mékkal, eljött, én meg eljöttem vele. Tavaly december 28-án jöttünk el. Hol itt, hol ott laktunk. Nem dolgoztunk. Fajlalta a derekát. Abból éltünk, amit kértünk. Azt akartuk, kérünk pénzt, szerzünk lakást, dolgozunk. Nem úgy jött ki — mondta a bíróság előtt Megyes Józsefné, Takács Jolán 31 éves szuhai lakos. A Salgótarjáni Járásbíróság dr. Horváth tanácsa kedden megkezdte a csaló Megyes házaspár bűnperének tárgyalását. Megyes József 33 éves foglalkozás nélküli, feleségével tavaly „útrakelt” és hiszékeny emberek egész sorától csalt ki pénzt. A károsultak száma huszonnyolc, s a házaspár több mint húszezer forintot „szedett ki tőlük” különböző ürüggyel. Disznó-, vagy bútorvásárlás, mindegy volt. Máskor „elromlott” a kocsijuk — nem is egyszer — a község határában. Megyesék, ha kellett, eltemették a családot is. A kisfiú — nem tudni, hogy a férfi vagy az asszony gyermekéről volt-e szó — temetési költségeire többször is felvettek pénzt. Mondani sem kell, a gyermek egészséges. Ha kellett a szülőket költöztették át az „örök vadászmezőkre”. A tárgyalás, a két vádlott meghallgatásával kezdődött, majd a bizonyítási eljárás során megkezdődött a tanúk kihallgatása. A folyosón asz- szonyok várakoztak Szuhá- ról, Mátraderecskéről, Pé- tervásáráról, Mátramind- szentről. Valamennyien kárvallottak, Megyesék áldozatai. Idős, tarján! asszony elkeseredetten : — Hozzám, amikor bejött, zokogott. Azt mondta, meghalt az apja, és kért kölcsön 300 forintot. Adtam ... Kis noteszt hűz elő, be van jegyezve a kölcsönadás napja, a visszafizetést sürgető ajánlott levél feladása és a rendőrségi feljelentés. — Én voltam a harmadik a rendőrségen — mondja a néni, Ö volt a harmadik, aztan következett még huszonöt károsult. A tárgyalásra visz- sza térünk. (ács) r NÓGRÁD— 1971» május 26., szerda
