Nógrád. 1971. április (27. évfolyam. 77-101. szám)
1971-04-27 / 98. szám
Szakszervezeti munkások kitüntetése Zene és kolomp Feneketlen jó kedve támadt Kardos Kázmérnak. Volt is rá oka. Megkísértette Fortunát, és nem hiába. Nyert 200 forintot a borítékos sorsjegyen. Hirtelen nem tudta, hogy mire is költse, bár a váratlanul ölébe pottyant szerencse bizony kedvre derítette. Ezt fokozni — teljesen véletlenül — betért a Sánta Zergéhez címzett vendégfogadóba. Számolatlanul öntötte le torkán a rumot, természetesen korsó sörökkel hígítva... Fogyott is a pénze, mint a Hold, fogyatkozáskor. Pedig még messze volt a záróra. Nó- tázni támadt kedve, mert táncolni azt soha nem tudott. Szerencséjére éppen ekkor toppant be három vidám muzsikus. — Fiúk, az igazat megvallva pénzem már fogytán, de kísérjetek zeneszóval haza, és jutalmul kaptok tőlem egy tehénre valót — imigyen szólt a prímáshoz. Persze, több se kellett a bandának, örömmel húzta a talpalávalót. Elszállt az idő, a főnök „kiszórta” a vendégeket, így útra kelt az alkalmi kompánia is. Hamarosan Kardos Kázmér házához érkeztek. Csendre intette a zenészeket és bement az Ígért tehénné valóért. Hamarosan megjelent, és átnyújtotta a zenélés jutalmát, egy tehpnre való kolompot... — R — Tegnap Salgótarjánban ünnepi ülést tartott a MEDOSZ Nógrád megyei Bizottsága. A tanácskozáson kitüntették a 6—10, illetve 15 éve folyamatosan tevékenykedő szakszervezeti tisztségviselőket, legjobb aktivistákat. A Szakszervezeti Munkáért jelvény arany fokozatát kapta Pribeli Mihály, az Ipolyvidé- ki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság személyzeti előadója. A Szakszervezeti Munkáért ezüst fokozatával tüntették ki Baj- csi Jenőt, a Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat kisterenyei gyáregysége szakszervezeti bizottságának titkárát. A SZOT elismerő oklevelét tíz társadalmi tisztség- viselőnek, aktivistának adták, át a tanácskozáson, többek között Kelemen Bélának, az Állami Gazdaságok Központja Pest, Nógrád megyei főosztálya személyzeti vezetőjének. A MEDOSZ-elnökség 15 éves folyamatos szakszervezeti munkájáért elismerő oklevéllel és 1500 forintttal jutalmazta Détár Istvánt, a Mátraaljai A Hatni Gazdaság szak- szervezeti bizottságának titkárát, valamint Ungár Ferencet, az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság berneceba- ráti erdészetének üb-titkárát. Tízéves munkáért kitüntető oklevelet és 1000 forint pénzjutalmat kapott Szi kora Pál, a Magyarnándori Állami Gazdaság szakszervezeti bizottságának ■ elnöke és Zachar István, a Sziráki Állami Gazdaság szákszervezeti bizottságának tagja. Elismerő oklevéllel és 500—500 forinttal jutalmazták Fekete Sándornak, a Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat szakszervezeti bizottsága elnökének, Hajdú Andrásnak, az Ipolyvidéki Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság, verőcei fagyártmányüzeme szakszervezeti bizottsága titkárának, Kozics Ferencnek, a Magyarnándori Állami Gazdaság termelési felelősének és Kosz- tyán Jánosnak, a Nógrádkö- vesdi Állami Gazdaság szak- szervezeti bizalmijának eredményes tevékenységét is. Sok régi májas járt előttünk Érdekes kezdeményezéssé1, lepik meg a mai naptól a Kohász művelődési központ dolgozói és aktívái a kohászati üzemek 40 szocialista brigádját: sztereo-magnón „Sok régi május járt előttiünk” címmel húszperces irodalmi műsort pergetnek le. Az a céljuk ezzel, hogy május elseje előtt verssel, dallal, zeneszámokkal felelevenítsék a régi mozgalmi harcok emlékét. Odamennek a munkahelyekre. köszöntik a jól dolgozó brigádokat és étkezési időben „leadják” a műsort. Még az idén „Zene és irodalom”, november 7-re pedig „És megdördültek az Auróra ágyúi” címmel készítenek újabb összeállítást. Erdei utak készülnek Nyit a klub A megyei KISZ-bizottság Hunkában a gépek Jól haladnak a tavassá munkálatok a kisterenyei Vörös Október Termelőszövetkezetben. A tavaszi árpát 170 holdon elvetették. Földbe került 110 holdon a kukorica ás. Most a háztáji földekkel foglalatoskodnak a gépek és a szövetkezeti tagok. Üg^ tervezik, hogy május elsejéig végeznek a háztáji kukorica vetésével is. Rendkívül fontos feladatnak tartják a termelőszövetkezetben a kalászosok vegyszeres gyomirtását. Ezt a munkát is gondosan szervezték, éppúgy, mint a tavasziak vetését. A múlt hét végén megindultak a gabonatáblákon a permetezőgépek is. NAPTÁR 1971. április 27., kedd. Zita, Marianna napja. A Nap kel: 4.36, nyugszik: 18.49 órakor. A Hold kel: 5.25, nyugszik: 22.25 órakor. időjárás péntekig Várható időjárás ma estig: kevesebb felhő, már csak néhány helyen kisebb eső. A helyenként még élénk nyugati, északnyugati szél tovább mérséklődik. A hajnali és reggeli órákban nyugati, délnyugati megyékben néhány helyen köd. Legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: 15 fok körül. Távolabbi kilátások péntekig: változékony, szeles, hűvös idő. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 2—8 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 10— 16 fok között. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább 5 mm) az ország területének 70 százalékán várható. Mit fizet a totó? A totó Április 25-i 17. sz. fogadási hetére beérkeaett 1 612 304 darab fogadása szelvény. 1.3 találata 5 fogadónak volt, szel vényemként: nyereményük 125 373 forint. A 13 találaitosok közül 3 fogadó a plusz 1 mérkőzés eredményét is eltalálta, nyereményük a jutalommal együtt 202 764 forint. -A 12 taiéíatos szelvények 5674, a 11 találaitosoik 379 a 10 találaitosok 63 forintot nyerték. (MTI) — Kiállítás. Áldozó József naiv festő tárlata április 28- án, délután nyílik a budapesti Ernst Múzeumban. Megnyitóbeszédet Z. Szabó László művészeti fró mond. — Irodalmi vetélkedőket szervez a Kohász. Művelődési Központ az általános iskolásoknak. A Gagarin Általános Iskola tanulói legutóbb Jókai: Kőszívű ember fiai című művéből vetélkedtek. Április 30- án Móricz: Légy jó mindhalálig című regényéből lesz vetélkedő. — Megjelent a „Plajbász és paróka”, a színésziek és újságírók rangadója, a SZÚR laipja. Kapható minden újságárusnál. f& saB^Atarjűni éhségfeivonulas Negyvenöt évvel ezelőtt, 1936. április 27-éti vott a salgótarjáni bányászok és bányászasszonyok nagyszabású éhségfelvonulása Budapestre, az elviselhetetlen nyomor és munkanélküliség elleni tüntetésképpen. Bár az éhségfelvonulásnak Horthy csendőrei útját állták, a nagyszabású akció az egész ország s a nemzetközi közvélemény figyelmét is felhívta a magyar bányamunkásság rendkívül nehéz sorsára. A nagy éhségfelvonulás előzményeként érdemes megemlíteni, hogy a bányászok kezdettől szervezetileg tömörültek érdekeik védelmére, s már a századfordulón megalakult a Bányamunkás Szövetség. Néhány évvel később, 1913-ban jelent meg először a bányamunkások szakszervezeti lapja, a Bányamunkás, s 1918 szeptemberében tartották meg a bányászok első országos szakszervezeti közgyűlésüket. A bányák dolgozói számos sztrájkkal harcoltak embertelen körülményeik megjavításáért; az első emlékezetes ilyen sztrájk még 1882-ben volt s ezt visszatérő időközökben újabbak és újabbak követték. Nem véletlen, hogy a felszabadulás után az MKP legerősebb tömegbázisát éppen a magyar bányászok adták. — Elkészült Nagylóe község rendezési terve. A programot a VÁT1 készítette és a községi, járási szervek a közeljövőben vitatják meg. — Ilangoshíradó. Máiünaszelén megjavítják a hangosihár- adót. A község lakéi társadalmi munkában segítenék. A berendezés egy része már elkészült, így a tervek szerint ha/mairosan működik a mátra- szelei hangoshíradó. — Űj játszótér Nagybátony- ban. Nagybátonyban a falu területén sok gondot okozott si játszótér hiánya. Most közös összefogással építenek egyet, a helyét már lei is jelölték. A KlSZ-fiatalok vállalrbák a pat- ronáliást, de felajánlotta segítségét a termelőszövetkezet is. — Villanyvilágítás. Nagybátonyban , annak ellenére, hogy a közvilágítás korszerű, kérték egyes utcákban a hálózat további bővítését. A tanács tervbe vette mintegy negyven- ötiven új lámpatest elhelyezését. — ABC-áruház. Bujákon korszerű ABC-áruházait építenek a negyedik ötéves tervben, a lakosság régi kívánságának megfelelően. A jelenlegi üzlethálózat már szűknek bizonyul, nem felel meg az igényeknek. — Műszaki tanácskozást — Járási, városi úttörőtalálkozó Balassagyarmaton. Kétnapos programiról gondoskodnak az úttörőknek, május 1-én és 2-án Balassagyarmaton. A munka ünnepén díszszemlét tartanak, amelyet kulturális bemutató követ. Máso- difcán jubileumi hét nyűnk az úttörőházban, majd Magyar- nándorban rendezik meg az úttörő kulturális szemle járási bemutatóját. — Vízvezeték. Kazáron a Liget és az Árpád úton vízvezetéket építenek. A terv még a jelölő gyűlésen vetődött fel, azóta a lakók társadalmi munkában kiásták az árkot, hogy az odaszállított csöveket mielőbb lefektethessék. — Kiváló Vállalat címet nyert a Salgótarjáni Kohászati Üzemek. Az ezzel kapcsolatos ünnepségre csütörtökön délután kerül sor a vállalat művelődési házában. í Ä fakitermelés gépesítésével párhuzamosan építik ae erdei utakat. Jó út nélkül ugyanis a gépeket nem tudják megfelelőéin üzemeltetni. Az elmúlt években az erdő- és fafeldolgozó gazdaság 48,5 kilométer főifeltáró és közelítő utat épített. Azonkívül 28 kilométer másodosztályú föld- urtat. Ezzel jelentősen elősegítette a szállítás meggyorsítását Jelenleg Vecseklőn folynak útépítési munkák. Hét és fél kilométer hosszú másodosztályú feltáró út készül. Az erdészeit az út építésére kilométerenként mintegy 800 eaer forkitot fordít két és fél ezer forintot biztosított a kárán ősségi KISZ- alapszervezetnek a klubhelyiség felújításéra. A községi tanács azzal segíti a fiatalokat. hogy háromezer forintért különböző felszerelést vásárol a klub részére. Az ünnepélyes klúbavatóna május 1- én kerül sor. A KlSZ-alap- szervezet vezetősége megjutalmazza azokat a fiatalokat akik a legeredménvesebben dolgoztak. A parancs sági fiatalok új otthonában pezsgő, eleven életre számítanak. Rajzanak a szamóca ellenségei ' X szamóeaíöldeken időszerűvé vált a védekezés a szám óca esze- lény és käs szamócasodrómdly elleti. "A. növényvédő állomás vizsgálatai alapján a tömeges rajzás április 28., május 4. között várható, és egyben ez a vegyi védekezés optimális időpontja is. Mindkét rovar rendszeres károsító ja a szamócásainknak. A kis szamócasodróm oly lárvája elsősorban a levelek rágásával okoz kárt. A szamócaeszelény kártételét a virágszár átszurkálásával az első legkorábbi termést adó részek leszáradásával • okozza. Vizsgáljuk át szamócásainkat, és ha e károsítok jelenlétét, illetve kártételét észleltük, úgy a védekezést haladéktalanul el kell végezni. A kártevők ellen a védekezést meig a szamóca virágzása előtt kell' végrehajtani. A védekezéshez nagyüzemben, házikertben és szórvány szamócásban egyaránt felhasználható a Foli- thion 50 EC 0,2 százalékos, vagy a sumithion 50 EC 0,2 százalékos, vagy Anthio 40 EC QU—0,15 százalékos oldata. Kizárólag nagyüzemi szamócásban a Para- thion 20 0,2 százalékos, vagy a Wofatox sp. 30 0,4 százalékos, vagy a Metathion 50 0,2 százalékos oldata alkalmazható. A javasolt szerek méhekre veszélyesek, csak virágzás előtt alkalmazhatók. A védekezések során a munkavédelmi óvórendszabályokat szigorúan tartsuk be. Ellopta, nem adta, elítélték Kisebb súlyú lopás bűntette miatt került a salgótarjáni bíróság elé Vincze Ferenc 35 éves salgótarjáni lakos. Vincze kedveli a szeszes italt, és a hagyományokhoz híven február 11-én is berúgott, miután felvette a fizetését és egy sereg tarjáni kocsmát végigjárt. Az ivászat délelőtt történt, és délután a gyárba már be sem engedték. Vincze betért a Kristályba, s ott egy óvatlan pillanatban az egyik székről elemeit egy táskát. Mint kiderült, a táskában egy dukkószóró pisztoly és három csavarhúzó volt, az értéke pedig 900 forint. Vincze a táskát hazavitte lakására, majd amikor annak tulajdonosa, egy művezető érdeklődött^ hogy hol van, Vincze kijelentette: a táska az övé, s azt nem hajlandó visszaadni. A Salgótarjáni Járásbíróság Vincze Ferencet hat hónap javító-nevelő munkára ítélte, tíz százalékos bércsökkentés mellett. ä S *í (I) :0 ■u C :0 X.N 05 0 jű A vén Lestyák sokáig távol volt, do végül nem tért haza üres kézzé!. Cinnának felcsillant a szép fekete szeme, mikor meghallotta, hegy .. Sikerült a budai basa szívét meglágyítanom1 Parancsba adta. hogy Mískdt szabadon kell bocsátani' napon érkezett Kecskemét alá a gonosz hírű kalgai szultán egy csapata, alcegyet cpp azon a len Olaj bég vezénylete alatt. írd' .Hitetlen kutyák' Holnap délig küldfetek .yolc szekér kenyeret, négy ven ókról és négyezeröíszdz váltó forintokat különben magam megyek be értük katonáimmal1' A lélegzetük is elállt a szenátor uraknak, amikor a két fermánt kézhez vették. ’ Ibrahimét — még tel/esltheM nénk. bőr nem jó dolog lesz. ba az a suhanc szó - A. badldbra lut S\ Az ám1 Túl sok ésszel van a (e/e kibé/elve’ Megvoni Majd a Lestydk Miskdt ki.!d lük a béghez Mond/a meg neki hág, elégedjék meg a sarc felével Oe Óla/ bégnek, ha megfeszülünk, se tudunk eleget tenni' Üres o város ládóio tartanak pénteken a nógrádi szénbányáknál. A negyedik ötéves terv iránysizátmaáiról tárgyalnak, amit később termelési tanácskozásokon is megvitatnak. — Megalakult Salgótarjánban a megye első Lakásépítőéi -fenntartó Szövetkezete. Holnap újabb szövetkezet alakul és még ebben aiz évben megkezdik az építkezést a Sebaj-telepen — A Karancsvölgyi Építőipari Szövetkezetben csütörtökön délelőtt ünnepi közgyűlést tartanak K aram csakesizáben abból az alkalomból, hogy elnyerték a Kiváló Szövetkezeit címet — A varsányi presszót ma adták át rendeltetésének. Az új egységet a varsányi tsz építő- brigádja készítette, a beruházó a sziécsényi ÁFÉSZ volt. ÁRAMSZÜNET IV. hó 27-én 7—17 óráig Somoskőújfalun, helyenként. IV. hó 29. és 30-án 7—17 óráig Kazár-hánya,telepen. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk az öblösüveggyár vezetősége, szakszervezete, közvetlen munkatársai, a gyár dolgozói, valamint az ismerősöknek, bará tokaiak és zenésztársainak, akik KISS LÁSZLÓ (Toto) temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, FELESÉG, GYÁSZOLÓ CSALÁD köszönetnyilvánítás Ezúton mondok köszönetét mindazoknak, aldík felejthetetlen, drága feleségem temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, és részvétükkel nagy fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, STENCZEL LÁSZLÓ és a GYÁSZOLÓ CSALÁD NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi a. i. Telefon: 82-94, 82-95, 82-S6, 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. u Telefon: 10-29, Terjeszti: a Magyar Posta, Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 80 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgótarján, Petőfi tu 1, Felelős vezető: PAPP GYÖRGY igazgató, index-szám: 25072.