Nógrád. 1971. április (27. évfolyam. 77-101. szám)
1971-04-22 / 94. szám
Serdülők bajnoksága A városi serdülő labdarúgó- bajnokság III. fordulója keretében legutóbb csiaik két mérkőzést rendeztek meg. A Nagybátonyi Bányász—St. Síküveggyár találkozó elmaradt, mert a vendégeik nem jelentek meg. Hasonlóan elmaradt az St. Bányagép— Sportiskola B. mérkőzés, mert a hazaiak a visszalépés gondolatával foglalkoznak. Veszélyben. forog teiiáit a bajnokság komolysága. A városi! szövetség remelhetőleg hamarosan tiszta vizet önt a pohárba. A II. fordulóból elhalasztott Sportiskola A.—SBTC rangadó emlékezetesen szép játékot hozott, igazságos döntetlen mellett. Kisterenye—Sportiskola A. 1:3 (0:3). Kisterenye, v.: Rajnai, GóUövö: Oláh, ill.: Blayer, Szlivka, Pilinyi. A vendégcsapat szünetig kitűnően játszott. Fordulás után a hazaiak is sokat veszélyeztettek. SKSE—Sportiskola C. 9:0 (4:0). Salgótarján, v.: Nagy J. Góllövő: Tóth (3), Oláh (3), Rigó (2), Törzsök. A korfcü- Lőmbség és testi erő közötti különbség döntően esett latba. Sportiskola A.—SBTC 3:3 (2:3). Salgótarján, v.: Janceó. Góllövő: Varga, Pilinyi, Szlivka, ill.: Szűcs (2), Három. Átlagon felüli színvonalú, izgalmakban bővelkedő rangadó. Jó: Blayer (a mezőny legjobbja), Rábaközi, Szlivtka, Hl.: Tóth, Zsódely, Három, Csonka, Szűcs. Serdülő leányok bajnoksága A serdülő leányok járási- városi röiplatodabajnoikságát első ízben rendezik meg Salgótarjánban. A közelmúltban a® I. forduló találkozóit bonyolították le hat együttes részvételével. A következő fordulóra május 8-án kerül sor. Eredmények,: KlsterernyeA' Gímn. — Kisteremyei Bányász 2:1, SBTC — Kdstene- nyed B. 2:0, Kisterenyei G. — .Somoskőújfalu 2:1. Kúsitere- nyiei G. — St. Üveggyár 2:0, ötvözet MTE — SBTC 2®, ÖMTE — Somoskőújfalu 2:0, SBTC — SÜMSE 2:0. Somoskőújfalu — SÜMSE 2Ű. A bajnokai« ál Pun 1. Kisterenyei G. 3 3 — 4«» 2. SBTC 3 2 1 43 5 3. ÖMTE X 2 — 4:0 4 4. Somos 3 1 í 3:4 4 5. SÜMSE 3 — 3 0:6 3 S. Kisterenyei B. 2 — 2 1:4 2 Errőf-orról Ludányhalásziban sporttelepet építenek SzócBénytben elkészítették a csökkentették. Ezek: Sge- serdülő kézi- és röplabda- osény, Nógrédmegyer, End- bajnokság sorsolását. Az I. refalvia, Ltüke. A KISZ já- forduló mérkőzéseit május rási bizottsága értékes díja- 9-én rendezik meg. Az őszi kát ajánlott föl a győate- idény szeptember 12-én kéz- sekmeík. dődik. * Ludány halászi ban még az idén. szeretnék befejezni a körzeti versenyek lebonyolítására is alkalmas új sporttelep építését. Az alapozó munkálatokat már elvégezték. Az iskola mellett épülő létesítményt a diákok is használják. Az öltöző építésére 1972-ben kerül sor. A beruházás félmillió forintba kerül. Körzeti spartakiád versenyeket rendeznek a szécsé- nyi járásban május elsején. A körzetek számát négyre Sled a teniszsport Szé- csényben. A mezőgazdasági technikum tavaly elkészült létesítménye iránt a helybeliek mellett már a balassa- gyaiimatiiak is érdeklődnek. A teniszkedvelők előtt május elsején nyitja meg kapuit. Űj tekepálya készölt él tavaly Szécsényben. Augusztus 20-án már ikerpályát szeretnének avatni. A szükséges építőanyag 80 százalékát már megszerezték, bíznak abban hogy társadalmi munkában határidőre bele* jezik az építésit. Sírósági ítélet Békés elnök békétlenkedett Két élvonalbeli játékvezető (Vízhányó László és Müncz György) működésével kapcsolatban beadványt intézett az MLSZ elnökségéhez Békés Ferenc, a Győri MÁV DAC elnöke. Ebben annak a meggyőződésüknek adott hangot, hogy ezen játékvezetők működése a mérkőzésükön nem felelt meg a sport tisztaságának, és ténykedésüket egyszerű tévedésnek nem vehetik. Egyenlítő gól visszavonása, illetve állítólagos jogtalan 11-es megítélése borzolta fel a győri sportvezetők kedélyeit. „Ezen játékvezetők működésükkel komolytalanná teszik a bajnokságot, veszélyeztetik a sport tisztaságát és realitását. ..” — állt többek között a beadványban. A két játékvezető feljelentésére a Központi Területi Bíróság dr. Török Gyula tanácsa tárgyalta az ügyet, és a következő jogerős ítéletet hozta: Békés Ferenc vádlott bűnös kétrendbeli rágalmazásban. Ezért halmazati büntetésül 800 forint pénzbüntetésre, ennek meg nem fizetése esetén 16 nap szabadságvesztésre ítéli. A vádlott köteles Müncz György és Vízhányó László magánvádlóknak az illeték- költséget is megtéríteni. A bíróság a vádlott védekezését nem fogadta el. A já tékvezetők tévedhetnek, így működésük bírálható is. A vádlott azonban túllépte az őt megillető kritika határát azzal, hogy szándékosságot tételezett fel. Ezen állítások a magánvádlók becsületének csorbításéra alkalmasak. A vádlott bizonyítási indítványéit azért utasították el, mert az ellenőri jelentések a magán- vádlók működését nem kifogásolták. Okulásul csak annyit: nem olcsó mulatság a játékvezetők sértegetése még akkor sem, ha azt egy „békés” sportköri elnök követi el. S. I. APRÓHIRDETÉSEK BAKONYVIDÉK1 Vendéglátó Vállalat ti y ári balatoni szezonális egységeihez konyhalányokat vesz fel. Jelentkezéseket írásban, Veszprém, Almádi u. 1. kérjük. Fizetés kollektív szerződés szerint. Ingyenes szállás és napi egyszeri, térítés nélküli étkezés. ELADÓ! 10 kaptár, 2o méhcsalád. Nagy- boconádi méret 42x36. Két-három éves telepítés, új kaptárok. Salgótarján, Gárdonyi Géza út, 8. Tóth József, méhész. /illamos Állomás- szerelő V. Gyára Budapest, XI. Kő- érberki út. 36. úti- «öltségtérítés mellett keres LAKATOSOKAT, VILLANYSZERELŐKET, FÉRFI BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT. Budapestre és vi- ’éki munkahelyre. Jelentkezés a gyár n unkaügyi osztályán Telefon: 166-830, vagy 258-869/289 mellék. Megközelíthető a Kosztolányi Dezső tértől 87-es busszal íkb. io nerc) FELÚJÍTOTT Varszava eladó Somoskőújfalu, Mikszáth út l. MŰSZAKI szakmában jártas eladót felveszünk. jelentkezni lehet Centrum Aruház személyzeti vezetőjénél. Fizetés megegyezés szerint. 563 négyszögöl, két- szobás-konyhás ház mellékhelyiségekkel eladó kp. 40 OOO-ért. Endrefalva, Danikó Pista utca 8. Recse Rudolf. ID-S 850-es FLAT eladó. Érdeklődni, Salgótarján, Ezermesterbolt. iooo-es Wartburg eladói Megtekinthető, Molnár autószerelőnél, Salgótarján, strandfürdő. pAncéLTÖkEs, bécsi mechanikás rövid zongora eladó. Salgótarján, Dimitrov út 74. _____ E LADÓ hitelesített BERKEL mérleg, akváriumba dísznövények, tubifex kapható. Arany János u. 2. II. I. CI-s rendszámú De Lux eladó, zagyvaróna, Vöröshadsereg út 19. Telefon: 23-49, 19 óra. után. CUKRÁSZDA éa üzem a KÖJÁL előírása szerint fölszerelve, betegség miatt eladó, vagy fiatal, nőtlen cukrászsegédet felveszek, kisiparos. Nagy bátony, Alkotmány utca 21. 1« évet betöltött lányokat szövőnek felvesz a Pamuttextil Művek Jacquard Szövőgyára. A betanulási Idő 12 hét Ezen Idő alatt havi 1050 Ft bruttó fizetést és napi 1 forintért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett leányotthonszerű elhelyezésben adunk. Jelentkezés: írásban a p. T. M. Jacquard Szövőgyár Munkaerőgazdálkodási Osztályán. Budapest. xm. Szekszárdi u. 19-25. ELCSERÉLNÉM sál gótarjáni központi A Salgótarjáni városi Tanács VB Városgazdálkodási Üzem felvételre keres: — FESTŐKET, — MAZOLOKAT, — kőműveseket, gépkocsivezetőket Es — SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet: városgazdálkodási Üzem, Salgótarján, Kertész u. 2/b., reggel B-tőI. du. 15 óráig. fekvésű, távfűtéses, fortos konyhás, ellátott főbérleti, összkomkét-szobatelefonnai lakásomat egri hasonló bérleményre. Jelige: ..Június 30”. Cím: Ma gyár Hirdető. Salgó tarján. Üzemanyag- és oldószeres taroi.Otar. TÄLVOK szabvány szerinti hatósági tömitettségi próbáját megrendelésre, rövid határidőre vállaljuk Nógrád megyei sütőipari Vállalat, Salgótarján, Rákóczi Ut 146. sz. műszaki osztály. Szécsényi járás Miért léptek vissza? A «zéasényi járás labdarúgó-bajnoksága őszi idényében, miéig tizenegy csapat küzdött a helyezésekért. Számuk azóta kilencre csökkent. Nógrádsipek és Nógrádsza- kál csapata visszalépett tTógnádsipek képviselői arra hivatkoztak, hogy több játékosuk Ősszel megnősült, és ezért hátat fordított a labdarúgásnak N ógrádsziakál on közgyűlésen jelenítették be a szakosztály megszűnését, anyagi okokra hivatkozva. Miután szakosztályok nem egyesülhetnek, csak sportkörök, a játékosok egy részét azóta átigazolták Ludányha- lásziba. Sokk _y Hengereltek a kohászok Gyöngyösön SKSE—Gyöngyösi Energia 8:5 (1) Gyöngyösön tovább öregbítette a salgótarjáni sakksport jó hírnevét az SKSE csapata. A tarjániak az NB Il-es Ma- róczi CSB VI. fordulójában a Gyöngyösi Energia ellen mérkőztek és kitűnő — az idény legjobb játékát nyújtva — eredménnyel tértek haza. A csapat valamennyi tagja kiválóan játszott, és csak a szerencse mentette meg a hazaiakat a még katasztröíáli- sabb vereségtől. Kitűnt a két ifjúsági játékos, Gordos és Tekse harcossága, az egyre jobban belelendülő Simkó és Lengyel szép győzelme, de a többiek is oroszlánrészt vállaltak abban, hogy a nagy esélyesnek kikiáltott Gyöngyös hazai pályán alulmaradt. Az SKSE győzelmeit Tóth L., Székács, Horváth, Simkó, Lengyel, Gordos és Tekse szerezte. Ponyi és Szabó döntetlenül mérkőzött. A Krupánsz- ki—Balázs játszmát értékelik. A parti minimális döntetlen esélyekkel szakadt félbe. A forduló eredményei: XIII. kér. Petőfi—Szolnok 11:3, DEAC—OTP 8:0, Előre— Debreceni Közút 10:4, Láng— DVTK 4:9 (1), Ságvári—Izzó 5,5:8,5, Miskolc—Szentes 5:9. A Keleti csoport állása hat forduló után: 1. Diósgyőri VTK 54 (I), 2. XIII. kér. Petőfi 50,5, 3. Szentesi Spartacus 48,5, 4. BKV Előre 45, 5. OTP 44,5, 6. Debreceni EAC 44, 7. Gyöngyösi Energia 43,5 (1), 8—9. Miskolci Sp. és Vasas Izzó 42—42,10. Salgótarjáni KSE 41,5 (1) 11. Láng Gépgyár 35 (1), 12—14. Szolnoki Olajbányász, Debreceni Közút és Ságvári Sportiskola 31,5— 31,5 ponttal. Az SKSE a VII. fordulóban május 2-án Salgótarjánban a DEAC ellen mérkőzik. Sokk Űj rendszerű bajnokság . A Nógrád megyei Sakk Szövetség új tervezetet dolgoz ki a megyei csapatbajnokság megreformálására. A jelenlegi forma már nern megfelelő, a bajnokságnak nincs megyei jellege. A tervezet szerint a jövőben bekapcsolják a bajnokságba a rétsági, balassagyarmati és szécsényi járás csapatait is, amelyek megfelelő erőt képviselnék. Járásonként hat csapat küzdene az első helyért és a győztesek mérkőznének a megyei bajnoki címért. Bevezetésére már jövőre sor kerülhet. Területi tornadöntő Debrecenben LebonyoJ kftBépfofeű oUU Iák Debrecenben a colák területi toriát. A viadalon megyék eiső-mésodSfc h elver ett csapatai é# egyéni vettek részt A és B-í A leányoknál A-csoportban négy csapat, B-csoportban tizenkettő, fiúknál A-ceop«rtban három, B csoportban tizenkét Iskola versenyzői indultaik. Megyénket leány- és fiúcsapatok képviselték, indultak mindkét nemben egyéni versenyzők Is. Az A-kategóriában csapatban csak leányaink indultak, fiúknál a megyei versenyen sem akadt Induló a legnehezebb kategóriában. Az csoportban a leányokat a Bolyai Gimnázium képviselte. Az első nagyobb versenyükön kissé meg illetődre a 4- helyet szerezték meg. B-csoportban a Madách Gimnázium és a Közgazdasági Szakközépiskola nyert jogot a területi versenyen való Indulásra. Ok is mérsékelt teljesítményt nyújtottak, a u., Illetve 12. helyen végeztek. Egyéni induló (3) csak a Madách Gimnáziumból volt. Ok is a hátsó régiókban végeztek. Fiúknál még gyengébb volt az érdeklődés és az eredmény is. Az indulási Jogot nyert salgótarjáni ITSK és a Balassagyarmati ITSK közül csak a megyeszékhely szakmunkásképző Intézete indult a bajnokságon. Ok is csak a B- csoportban. Nyolc csapat közül a 7. helyen végeztek. Egyéniben két versenyző indult, teljesítményük közepesnek mondható. A Jövőben érdemes lenne több és nagyobb versenyen részt venni, a csapatok részére megfelelő rutint szerezni. (tóth) Kézilabda NB II. Idegenben sem ment íobban Nyíregyházi Tanárképző— SBTC 16:10 (10:4) Nyíregyháza, v.: Szabados. SBTC: Bakos — Hényelné (1), Zorga (2), Repítik (2), Nagy (1), Lukács (2), Kisisné (2). Cs.: Tőzsér, Deák, Szappan, Bíró. Edző: Nagy Sándor. Az NB Il-es bajnokság tavalyi 3. helyezettje ellen nieihezen lendült játékba a bányász- együttes. A nagyobb rutin staü- r.etiig gólokban is kifejezésre jutott. Szünet után nyugod- tabb légkörben megszűntek az átadási hibáik, jobb volt a védekezés, s a 10. perc körül 10:9-re alakult az eredmény. Ebben a periódusban az SíBTe hosszú indításokkal eredményesen dobta támadásiba szélsőit. A hajrát az előző heti összecsapáshoz hasonlóan. újból az ellenfél tárta jobbéi idegekkel. Ganz-MAVAG— Salgótarjáni Építők 32:17 (11:9) Budapest, v.: Tófth, ßgner. Építők: Kiss — Nagy 1. (2), Balbják (6). Lovász (—), Pécsi (—), Kovács (2), Kollár (4). Cs.: Nagy (—), Tóth E., Kovács T., Mátrai (2). Edző: Czimmer János. A lelkesedés a férfiak összecsapásánál is kevésnek bizonyult. Meg kell szokni a kemény, helyenként „taglózó” stílust. Szünetig öt gólt kapott a tarjáid csapat, miközben a játékvezető sípjára várt. Szünet után jobban ment a Játék az Építőknek, a 15. percben egy pontkülönbségre megközelít ették eMenfe- liüket. Végül a védekezésiben és a támadásban egyaránt kiütközött a rntinhrlámy. Keleti csoport Döntetlen rangadó Cereden Héhalom idegenben győzött Csak H éhalom csapata szerepelt teljes sikerrel idegenében a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjának tavaszi XII. fordulójában,. Cereden döntetlenül végződött a rangadó. Az St. Volán győzelmével javított pozícióján. MátraaaeSe csak nehezen nyert Tar eHm. Eredmények: Ménfces—Hé- halom l :2, dered—ötvözet MTE 1:1, St. Vólán—Tame- völigye SE 3:2. Mátnaszőllös— Rákóczl-bt. 0:0, Mátraszele— Tar 3:2, Vizslás—Szurdokpüspöki 3-A. A bajnokság állása 1. Mátraszele 2. St VoMú 3. Cered 4. ÖMTE 5. Mén-kos 6. Sz.-püepöW* 7. Vizslás 8. Héhalom 9. Tamavőgye* 10. Rákóezi-bt. 11. Tar 12. M.-szőHőe 14 M 1 M 14 14 M 14 14 14 14 14 M 14 1 2 9 3 • 3 7 4 7 2 6 1 6 - S 1 4 3 2 1 1 X 3 «41 21 3 21-15 29 3 31-14 19 3 39-20 19 3 22-14 19 5 33-22 14 7 27-21 13 8 20-21 1» 8 29-33 9 7 14-29 9 11 18-45 5 12 9-42 3 * - két-két büntetőpont ievomwa. A Fejér megye! Bauxitbányák kincsesbányái üzeme föld alatti bányamunkára keres: vájárokat, segédvájárokat, csilléseket, föld alatti kiszolgálókat (sm) és bányalakatosokat. Külszíni munkára, villanyszerelőket és segédmunkásokat. Felvétel esetén az igazolt utazási költséget megtérítjük. A munkásszállón havi 100,— Ft térítés ellenében korszerű szállást, az üzemi étkezdében pedig napi 9,30 Ft térítés mellett napi háromszori étkezést biztosítunk. Nyugati csoport Magyarnándor pontot szerzett Szügytől A tavaszi IV. forduló mér- bajnokság Nyugati csoponttö- kőzéseát játszották -le a me- ban. A bajnoki táblázaton gyei II. osztályú labdarúgó- csupán egy változás történt, Nógrádsép helye* cserélt SzamdeiheOlyel. A listavezető Szügy pontot veszített Ma- gyarnándíorfoaia. Ipolyszög nem utazott el Mohosára. így játék nélkül veszített két pontot. Hasonló módon gyarapodott Qrégelypalámk pontjainak száma, miveft Hocpáes visszalépett. A Cement- és Mészművek Váci Gyára Vác (DCM) felvételre keres: férfi és női betanított segédmunkásokat (gépkezelőket), valamint csőszerelő, hegesztő szakmunkásokat. Segédmunkásokat térítés- mentesen képezünk: — cementipari szakmunkásokká, — nehézgépkezelővé — könnyűgépkezelővé. Felvétel esetén útiköltséget megtérítjük. Férfiak részére munkás- szállást, házaspárok, illetve nők részére magánházaiknál kedvezményes számláét biztosítunk! 40—44 órás munkahét! Kedvezményes étkezés! Jelentkezés: a gyár munkaügy^ csoportjánál munkanapokon 7-től 15 óráig. Eredményeík: Magyarnándor ~ Szügy 2:2, Hugyag — ör- halutn 2:0, Szendehely — Balassi SE 0:2. Nógrádsóp — Betroel 5:1. a fékre értések: miatt elmaradt Hugyag — Nogradsáp mérkőzést szom- bö'tioin 12.30 óná/tóíl rendezd'v meg Hugyagom. A bajnokság álMsa 1. Síügy 16 12 1 2 40-« 25 3. Hugyag 14 16 2 2 38-13 22 3. Mohara 16 21 4 27-17 23 4. Bércéi 25 8 8 4 29—24 19 5. Nógrádsáp M 8 1 5 39—17 17 6. Szendehely 15 7 2 6 29-33 1« 7. Öthatom 25 6 a 7 28—19 14 8. M.-námdor 15 5 3 7 27—30 13 9. D.-palarak 15 5 2 8 16—30 12 10. Balassi SE* 15 5 2 B 18—32 19 11. Ipolyszög 15 2 2 11 22-44 9 12. Hor-pács* 15 — 2 13 6—41 •=két-két büntetőpmvt levonva. NÖGRÁD - 1971. április 22-, csütörtök t