Nógrád. 1971. április (27. évfolyam. 77-101. szám)
1971-04-15 / 88. szám
I .. ____ NOGRAD :Mfc Századik születésnapját ünnepelte Nemtiben Pintér Andrásáé Kaszás Erzsébet. Ezen a szép születésnapon felköszöntöt- fék az úttörők, a tanács és a pártszervezet képviselői és ajándékkal kedveskedtek az ünnepeltnek. Képünkön: Fekete Sándomé és Farkas Jánosné a Vöröskereszt nevében köszöntik Erzsi nénit. Fotó: Céhmester Kollektív szerződésekről tanácskozott a KPVDSZ megyei bizottsága Szerdán délelőtt a kollektív szerződések végrehajtásénak és az új szerződések előkészítésének tapasztalatairól, az ezzel kapcsolatos tennivalóikról tanácskozott Salgótarjánban a KPVDSZ megyei bizottsága. A legutóbbi kötelező beszámolókat értékelve megállapította, hogy nem mindenütt készítették el az írásos jelentést, több vállalatnál még meg sem tartották a dolgozók tájékoztatását. Több helyen kifogásolták, hogy a beszámolók nem tértek, ki az egész kollektív szerződés végrehajtására, a feltárt Hiányosságokból nem vontak le kellő következtetést. A megyei bizottság azért bírálta a vállalatvezetők, illetve egyes szakszervezeti bizottságok tevékenységét, mert a már említett okok miatt csak igen felszínes jelentéseket terjesztettek a dolgozók elé. Figyelmen kívül hagyták az ezzel kapcsolatos rendelet politikai célját, a dolgozók széles körű tájékoztatását, az üzemi demokrácia erősítését. Több helyen hiányzott az önkritika és éppen ezért nem is elemezték a mulasztások okait. Elsősorban a kollektív szerződésnek azokat a pontjait értékelték, ahol az elkövetkezendő időszakban módosításokat kívánnak végrehajtani. Az űj kollektív szerződés- tervezet tartalmi alapját a vállalati beszámolók képezik. Ezért is fontos, hogy a viták során elhangzott javaslatokat a szakszervezeti bizottságok a gazdasági vezetőkkel együtt gondosan értékeljék és hasznosítsák az új kollektív szerződés készítésénél. Az elkövetkezendő hetekben még nagyon sok munka vár a vállalatokra, ha időben ed akarják készíteni a kollektív szerződést. Ezzel párhuzamosan természetesen a munkavédelmi szabályzat, újítási szabályzat, a törzsgárdasza- bályzart, ezenkívül a vállalat közép távú terve is készül, amit időben vitára kell bocsátani és a szükséges javaslatokat is feldolgozni. Ivott« haragra ger'edt, börtönt kapott Eröezafcofi cselekményért háromszor állt már bíróság előtt Bada Izidor, 26 éves sóshartyáni lakos. Badát a községben kötekedő embernek ismerik. Ha teheti, szívesen néz a pohár fenekére. Jellemző, hogy kétszer már Salgótarjánba kellett szállítani, a kijózanító állomásra, olyan részeg volt. Bada, aki a múlt év szeptemberében szabadult a börtönből, ahol nyolc hónapot töltött, ez év április 4-én újabb bűncselekményt követett el. Sóshartyánban az egyik háznál kiét társával munkát végzett, köziben pálinkát és bort is ivott. Délután 4 órakor hazafelé indult, útközben betért a kocsmába, és itt feleségével sörözött. Bada már ittas volt, amikor hazafelé menet, útja Bada Sándor önkéntes rendőr háza mellett vezetett el, akire Bada Izidor haragudott, mert korábban intézkedett vele szemben. Az ittas férfi ordítozni kezdett a ház előtt, botránkozta- tóan viselkedett, fenyegető kijelentéseket tett, míg végül is felesége megfékezte, hazavitte. Otthon nem volt maradása Bada Izidornak. Moziba indult, és útközben összetalálkozott az éppen szolgálatot teljesítő Bada Sándorral, akinek társaságában egy másik önkéntes rendőr is volt. „Jó, hogy jössz, te híres!” — kiáltotta Bad»a Izidor, és halántékon ütötte az önkéntes rendőrt, a dulakodás során mellbe vágta Bada Sándor társát is, majd meg is rúgta és letépte toarszallagját. A Salgótarjáni Járásbíróság visszaesőként elkövetett garázdaságban, és hivatalos személy elleni erőszakban mondta ki bűnösnek Bada Izidort, és egy év szigorított börtönre ítélte. Mellékbüntetésként két évre eltiltotta a közügyé^ gyakorlásától, és kizárta a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből. Az elítélt enyhítésért fellebbezett, (ács) 1. vÉlménybeszámoló Dr, Hun vári György a nógrádi szénbányák dolgozója, bányamérnök, nemrég tért vissza Algériából, ahol három évet töltött. Az Országos Magyar Bányászati Kohászati Egyesület bányászati szakosztályának nógrádi csoportja április 23-án, klubdélután keretében szervezi meg az Algériában járt bányamérnök élménybeszámolóját Színes diavetítéssel kísért előadásban hallgatják meg a hároméves külföldi tapasztalatokat. Ezt követően természetesen az érdeklődők kérdéseire is választ ad dr. Hunvári György. Versmondók versenye Tegnap délután, a József Attila Művelődési Központban került sor a salgótarjáni ' úttörők szavalóversenyére, amelyet már a jubileumi felkészülés jegyében rendeztek meg. A nívós versenyem aranyérmet szerzett: Tóth Csaba, a Bartók Béla úti iskola, Ferencz Melinda, a Mártírok úti iskola és Szabó Gábor, a Gagarin-iskola tanulója. Ezüstérmet kapott: Pál Ildikói, a Mártírok úti, Kosáry Katalin, a Bartók Béla úti iskola tanulója, és bronzérmet nyert Kovács Eríika, a Ga,garim Általános Iskola tanulója. NiFIáS Ifit április 15« csütörtök. Tas napja. A Nap kel: 4,57, nyugszik: 18.32 órakor. A Hold kel: —, nyugszik: 6.46 órakor. Szeles idő Várható időjárás ma estig: kisebb felhőátvonulások, cső nélkül. Többiek": élénk, helyenként erős északi, északkeleti szél, legmagasabb nappali hőmérséklet: 15 tok körül. Kitüntetések a KISZÖV-nél A felszabadulási évforduló alkalmával a KISZÖV székhazában nyújtották át Kiss Lászlónak, a KISZÖV párttitkárának, a Szövetkezeti ipar kiváló dolgozója kitüntetést, ezenkívül a tömegsport érdekében végzett munkáért a Kiváló sportmunkáért érem első fokozatát. A KlSZ-lakás- építésben kifejtett eredményes munkájukért Tóth Andrást, a városi pártbizottság dolgozóját és Valet Zoltánt, az építő-tervező ktsz dolgozóját ugyancsak a Szövetkezeti ipar kiváló dolgozója jelvénynyel tüntették ki. Az ünnepségen Skoda Ferenc, a megyei KlSZ-bizott- ság első titkára, a KISZ-la- kásépítési akció szervezéséért és a kivitelezésben való példamutató részvételért Bárdos Gyulának, az építő-tervező ktsz párttitkárának, a KISZ központi bizottság aranykoszorús jelvényét, Karkusz László, Bábel Gyula, és Gyurkő Lászlóné szövetkezeti dolgozóknak pedig a KISZ központi bizottság oklevelét nyújtotta át — Vándorkiállítás. A Jdsterenysi, a kisterenye-bánya- telepi és a Rákóczi-bányate- lepi iskola úttörőcsapatai tablókon dolgozzák fel — közösen — az úttörőélet 12 pontját, amelyet bemutatnak a járás valamennyi iskolájában. ionon Hetvenöt évvel ezelőtt, 1896. április ló-én született a kiváló Nobel-díjas szovjet fizikus és fizikokémikus, Nyiko- láj Nyikolajevics Szemjonov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tagja, Állami díjas. Kora ifjúságától tudományos tevékenységet folytatott, s csakhamar a fiatal szovjet tudósgeneráció egyik legjelesebb képviselője lett. Tudományos kutatásaiban nagy teret szentelt a modern reakciókinetikának; e területen végzett kutatásai hamar felhívták rá a külföldi tudományos világ figyelmét is. -* Szemjonov felfedezte a kémiai folyamatok egy új típusát, az elágazó láncreakciót. Átfogó elméletet állított fel mind az elágazó, mind pedig az ,el nem ágazó láncreakció magyarázatára, rámutatva e folyamatok nagy elterjedtségére a kémiában. E területeken végzett nagyszerű kutatásaiért 1956-ban — L. N. Hinshelwood-dal együtt — Nobel-dijjal tüntették ki. v Tudományos eredményei ettől függetlenül is világszerte ismertté tették nevét, egy sor ország tudományos akadémiája — a Magyar Tudományos Akadémia is — tiszteletbeli, illetve levelező tagjává választotta. Magyarul is megjelent kitűnő műve: A kémiai kinetika és reakcióképesség néhány problémája. Ven dég látó- kapcsoló tokról Műsor a besztercebányai rádióban Baráti kapcsolatot épített ki egymással a Nógrád megyei és a Banska Bystrica-i Vendéglátó Vállalat. Ennek keretében magyar napokat rendeztek a besztercebányai Usvit, és viszonzásként szlovák napokat Salgótarjánban, a Salgó-étteremben. A baráti kapcsolat • kialakulásáról ma, délután, 15.30—16 óra között zenés műsort sugároz a Közép-szlovákiai Rádió. — Békénk őre néphadseregünk címmel hangzik el előadás április 15-én Salgótarjániban, a Kohász művelődési központiban. Időszerű katonapolitikai kérdésekről is szó esik. •— Gagarin-ünnepség. A tar vaszi szünetet követő első tanítási napon nagyszabású em- teíkümnepséget rendez a salgótarjáni Gagarin Általános Iskola „Gagarin” úttörőcsapata. A követek öiszenéznek nagy mosolyogva, mintha mondanák: „olcsó, bizisten olcsói" Porosznoki uram már nyúlna is a dolmány- - zsebbe ... >0 Hiszen az két orabs lónak az óra! Az öszvérért inkább eljövünk máskor! ... hanem a papot az öszvér hozta, most már a pap Is vigye az öszvért. Ez az igazsági Annak pedig a szabott ára kilencvenhét arany.____________________ _______________ A kár meg Is tarthatják vitézlő hadnagy uram. A tiszteletre méltó atyák úgysem használhatják többé. Kompromittálta magát, hogy tábori szolgálatot végzett egy protestáns szellemű hadcsapatban. _ \ De nem volt apelláta, s a követek végül beadták a derekukat. Hamar elterjedt a híre, miként vágott eret a csavaroseszü kuruc a jámbor cíviseken. A Szécsényben álló császári zsoldoshad kapitánya vérszemet kapott — — SBTC I.—SBTC II. 6:1 (3:1). Salgótarján. SBTC I.: Szóiké — Gecse, Kmetty, Vertig — Szálai, Horváth, Répás, Básti — Kriskó, Kajdii, Jeck. Góllövők: Básti (2), Kajdi (2), Répás, Jeck, ill.: ‘ Barta. — Pénteken, április 16-án este 6 órakor nyílik meg Budapesten az ottani fotóklub helyiségében (V. Belgrád rakpart 17.) a salgótarjáni megyei József Attila Művelődési Központ nógrádi fotóklubjának „Képeink ’70” című kiállítása. — Növényvédelmi napok Balassagyarmaton. Április 14- től 16-ig hangzanak el a növényvédelmi napok előadásai Balassagyarmaton, a Mikszáth Művelődési központiban. Az előadássorozat az időszerű feladatokon túl elsősorban a módszertani tevékenységhez nyújt segítséget. — Elő illemkódex. Ezzel a címmel vetélkedőt rendeznek. 15-én általános iskolások részére a salgótarjáni öblösüveggyár művelődési házában. — Öregek napiát rendeztek a helyi szervek Mátranovákon. Az ünnepi összejövetelen csaknem kétszáz idős embert láttak vendégül és három aranylakodalmat tartották. — Gagarin -bélyegkiállítás nyílik ma délután 3 órakor Salgótarjánban, a kohászati üzemek művelődési központjában az ember első űrutazásának 10. évfordulója alkalmából. A kiállítás április 20-ig tekinthető meg Alkalmi postahivatal délután 14 órától 18 óráig működik. ■— Középiskolai tanulmányi versenyek. Salgótarjánban, a Madách Gimnázium és Szak- középiskolában ma kezdődnek a középiskolai tanulmányi versenyek. Az első napon matematikából vetélkednek fiataljaink, majd ezt követi a földrajz, kémia, biológia, történelem, magyar irodalom és nyelvtan, politikai gazdaságtan, ipari könyvvitel verseny. A fizikavetélkedőt a Bolyai Gimnáziumban rendezik. — Nevelési értekezletek Nógrád megyében tegnap rendezték meg valamennyi iskolában a nevelési értekezleteket, amelyeken az iskolai élet demokratizmusáról, a nevelésközpontú iskoláról, valamint egyéb oktatási kérdésekről tanácskoztak nevelőink. — Pénteken délután, fél hatkor nyitlak meg Moldovan István festőművész kiállítását a fővárosban, a Mednyánszky- tenemben. Érdekesség, hogy a megnyitót Udvardy Tibor, az Operaház tagja mondja. — Cigánybált rendeznek Kisterenyén, április 17-én, A Steel-zenekar szolgáltatja a talpalévalót. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAK GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőd *u. 1. Telefon: 23-94, 22-95, 32-96. 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. i. Telefon: 10-29. Terjeszti; a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgótarján, Petőfi ti. k Felelős vezető; PAPP GYÖRGY igazgató. Index-szám; 25072,