Nógrád. 1971. március (27. évfolyam. 51-76. szám)

1971-03-12 / 60. szám

1 I A TAVASZI TÁRLAT ELŐTT szerepel. Idős Szabó István népi ihletésű, palóc népvise­Eredményes négy esztendő lamelyik bizottságban, s ezek emelkedő színvonalú teve­A tavasz beköszöntővel — egyelőre még tartja magát a tél —, Salgótarján képzőmű* vészeti életének jelentősnek ígérkező eseményére kerül sor. Április 4-én nyílik meg a megyei József Attila mű­velődési központ üvegcsai­nokában az eisö salgótarjá­ni tavaszi tárlat, amely az eszakmagyarországi képző­művészek területi kiállításá­nak utódja, illetve folytatá­sa. Miért vált szükségessé e névváltozás? Többet, vágj' kevesebbet jelent-e az új tárlat az előbbiekhez viszo­nyítva? leányt Ödön festőművész­szel, a képzőművészek Nóg- rád megyei csoporttitkárá­val beszélgetünk erről. Mint ismeretes, az első északma­gyarországi területi tárlatot 1907-ben rendezték meg Salgótarjánban. Ezt követő­en minden év tavaszán, hazánk felszabadulásának napján nyitották meg e ki­állítást, amely az északma­gyarországi képzőművészek reprezentatív bemutatkozá­sa volt A kezdeti évek len­dülete azonban a későbbi­ekben csökkent, a tárlatok anyaga egyre kevesebb al­kotóművész munkájából ke­rült ki, az alkotók körében csökkent iránta az érdeklő­dés, ez a forma bizonyos ér­telemben „kiélte” magát. Az érdeklődés csökkenésében, szerepet játszottak a szűk­re szabott vásárlások is, 02 országos képzőművészeti kritika sem figyelt fel a tárlatokra olyan mértékben, amely fokozta volna vonzó­erejét. Szükségessé vált te­hát a tájegységen kívül élő képzőművészek bevonása is a kiállítások anyagának szé­lesítésére, frissítésére. Idén már ennek jegyében ren­dezik meg az első tavaszi tárlatot. Nemcsak az elnevezés változik, tehát, hanem ez egyúttal bővülést is jelent. Mennyiben lesz új ez a tár­lat? Elsősorban az érdemel figyelmet, hogy a Nógrád- ból elszármazott, neves al­kotóművészek is elküldik műveiket Salgótarjánba, s azok is alkotásokkal jelent­keznek, akiknek műveik ta­lálhatók a megyeszékhelyen, illetve a megyében. Az el­származottak nevében is mondotta Vasas Károly szobrászművész, hogy szíve­sen jönnek a szülőföld hívá­sára, hiszen ide tartozónak érzik magukat, bárhol is él­nek. A kiállítás anyagának zsűrizésére a napokban ke­rült sor, Salgótarjánban. A beérkezett festmények, szob­rok, grafikák igen változa­tosak, sokszínűek. Kiválóan tükrözik alkotóik szemléle­tét, törekvésüket, érdeklő­désük alakulását. A témák más-más megfogalmazásban kerültek vásznaikra, grafi­kai lapjaikra. örvendetes tényként je­gyezhetjük fel azt is, hogy a miskolciak és egriek is nagyobb számban, gazda­gabb anyaggal jelentkeztek. Miskolc például újra „meg­mozdult”, s ez kedvező vál­tozás kezdetét jelentheti a korábbi évek gyakorlatához képefet. Ismét találkozhatunk majd, többek között, Feledj/ Gyula alkotásaival, Lenkei Zoltán, Lukovszky László, Mészáros Erzsébet: KOMPOZÍCIÓ Seres János, Mazsaroff Mik­lós, Tóth Imre, továbbá Nagy Ernő, Blaski János, Kishonti Jenő és mások mü­veivel. Nógrád megyét Czinke Ferenc, Lóránt János, Mus­tó János, Iványi Ödön, Pa­taki József, Farkas András, Réti Zoltán, idős Szabó Ist­ván, Somoskői Ödön, G. Mészáros Erzsébet, Radios István és mások alkotásai képviselik. Czinke Ferenc grafikai lapjai között ta­lálkozhatunk néhánnyal azok közül is, amelyek a vadászati, illetve a nemzeti kiállításra készültek. Lóránt János pannója, amelyet a nógrádgárdonyi tbc-gyógy- intézet számára készített, színvilága gazdagodásáról vall. Mustó János Salgótar­ján születésének pillanatát kívánta érzékeltetni nagy­méretű táblaképén. Iványi Ödön Kohász, Vihar után és Kőváros című festményé­vel szerepel. Pataki József faliszőnyegtervei közül mutat be néhányat. Farkas András és Réti Zoltán kö­zös salgótarjáni kiállításuk után is újabb alkotásokkal letet is érzékeltető faszob­raival jelentkezik. G. Mé­száros Erzsébet gobelinnel,- illetve gobelintervekkel, So­moskői Ödön lírai hangvé­telű alkotásokkal, Radics István finoman fogalmazott akvarellel lép a közönség elé. A felsorolás természe­tesen, csupán ízelítő a gaz­dag anyagból, távolról sem a teljesség igényével, még kevésbé valamiféle értékíté­lettel készült. Mindez majd a kritikai értékelésre vár. Varga Imre Salgótarjánba kerülő Radnóti-szoborral je­lentkezik, Vasas Károly ugyancsak szobrászati alko­tással szerepel a tavaszi tárlaton. Bojtár (Sztrapecz) Károly, Gádor Emil, Fábián Gyöngyvér, Csohány Kálmán és mások szintén változatos tematikájú és szerkezetű al­kotásaikat küldték Salgó­tarjánba. A tavaszi tárlat bizonyára félkelti a közönség érdek­lődésén túl, a szakmai köz­vélemény, s a gazdasági in­tézmények figyelmét is. S e figyelem minden valószínű­ség szerint vásárlásokban is megnyilvánul majd, így hozzájárul a következő, hasonló jellegű kiállítások vonzóerejének növekedésé­hez. képzőművészeti életünk további fejlődéséhez is. T. E. A pán X. kongresszusa úgy értékelte, hogy az el­múlt években állami és tár­sadalmi életünk jelentősen fejlődött: sikeresen haladtunk előre a szocializmus teljes felépítésének útján. Hazánk széles nemzetközi visszhang­ra is találó eredményeinek eléréséhez — legfőbb törvény­hozó és ellenőrző funkciójá­nak betöltésével — méltó­képpen járult hozzá az 1967/ 71. évi ciklusban az ország­gyűlés, amely 18 ülésszakban összesen 42 ülést tartott, lé­nyegesen többet, mint a ko­rábbi képviselői ciklusokban. T örrényelöhéax í tő tevékenység A párt IX. kongresszusának irányelveivel összhangban az országgyűlés kiterjedt tör­vényhozó tevékenységet foly­tatott; 26 törvényt alkotott a négy év alatt. Ezek közül ki­emelkedik a Munka Törvény- könyve; a termelőszövetkezeti és a földtörvény: a szabály- sértésekről, a találmányokról, a szerzői jogról, a népi el­lenőrzésről, a szakmunkás- képzésről szoló törvények; választójogi törvényünk múlt évi módosítása, IV. ötéves tervünk, s végűi a februári ülésszakon hozott tanácstör­vény. A törvényalkotó munka azonban az elmúlt négy esz­tendőben nemcsak számsze­rűségében emelkedett, ha­nem elmélyültebbé, színvo­nalasabbá is vált. Az alko­tott törvények közül kilen­cet a bizottságok már előké­szítésük folyamán, törvény- tervezet formájában is meg­vitattak, s javaslataikat azok­hoz megtették. A szabálysér­tésekről szóló törvényjavaslat tervezetéhez például a jogi bizottságnak 33 módosító in­dítványa volt: ebből 22-t a kormány elfogadott, s a tör­vényjavaslatot már ezek fel- használásával terjesztette az országgyűlés elé. Hasonló módon az illetékes parlamen­ti bizottságok kezdeményezé­sére a kormány 16 módosí­tást a termelőszövetkezeti törvényjavaslat, ötöt a föld- törvényjavaslat: , 14-et a Munka Törvénykönyve ja­vaslata, 25 módosítást pedig a tanácsokról szóló törvény- javaslat tervezetében érvé­nyesített. A kormány beaxámoloi Parlamentünk demokrati­kus fejlődésére utal, hogy az állami költségvetés teljesíté­séről szóló jelentés évről év­re rendszeresen visszatérő tárgyalási anyaga lett az or­szággyűlésnek, amelyek poli­tikai ellenőrző tevékenységé­ben mind nagyobb szerepet kaip a kormánybeszámoló is. A most zárult ciklusban há­rom alkalommal számolt be a Minisztertanács elnöke az or­szággyűlésnek; a beszámoló­kat mindhárom alkalommal széles körű vita követte. Az elhangzott képviselőd észrevé­teleik, javaslatok és a kor­mány munkája iránt kifeje­zésre juttatott bizalom jelen­tős segítséget adott a további kormányzati munkához is. A plenum tanácskozásaiban a korábbinál nagyabb szere­pet kaptak nemzetközi kérdé­sek, a külpolitika problémái. A külügyi bizottság maga is kezdeményezett, és az ország­gyűlés elé terjesztett határo­zati javaslatokat az európai biztonság, valamint a közel- keleti helyzet kérdéseiben. Az országgyűlési ellenőrzés sajátos eszközeként a most zárult ciklusban, is rendszere­sen éltek a képviselők initer- pellációs jogukkal; összesein 32 kérdést terjesztettek elő. Ezek többnyire olyanok vol­tak, amelyek módot nyújtot­tak arra, hogy egyes negatív jelenségeikre fokozottabban felhívják legfőbb államhatal­mi szervünk figyelmét. A képviselők aktivitására különben jellemző, hogy a 349 országgyűlési képviselő közül csaknem mindegyik felszólalt a négyéves időszakiban: a 42 ülésen összesen 557 képviselői felszólalás hangzott el. 201 ülés — 2S1 napirend A parlamenti demokratiz­mus erősödése kedvező felté­teleket teremtett a bizottsági munka további kdbanitakozá- sához. A képviselők több mint fele tevékenykedett va­kén ységét a jó szakmai össze­tétel, s a képviselők hozzáér­tő, gondos felkészülése bizto­sította. A bizottságok 201 ülést tartottak, 251 napirend­del többet, mint ügyrendjük megalkotása óta bármelyik előző ciklusban. Munkájuk természetesen elsősorban az országgyűlésihez kapcsolódott; 150 napirendi pontjuk függött össze törvényjavaslatok, s az országgyűlés plénuma elé ke­rült egyéb napirendi témák előkészítésével. A bizottságok eredményesen kapcsolódtak be a törvényho­záson kívül eső jogalkotó munkába is. így — egyebek közt — megvitatták a sütőipa ■ fejlesztéséről, a csökken: munkaképességűekről, vala­mint a szolgáltatásokról ter­vezett kormányintézkedéseket. Sok saját kezdeményezésük is volt, mintegy száz ilyen témát tárgyaltak meg négy év alatt. Többek közt foglalkoznak fon­tos állami intézkedések végre­hajtásának tapasztalataival, meghallgatták miniszterek tá­jékoztatóit tárcájuk munkájá­ról, s napirendre tűztek a la­kosság életkörülményeivel, szociális és kulturális ellátott­ságával összefüggő, jelentős kérdéseket. így megvitatták — egyebek között — a termelő­szövetkezeti tagok szociális és kulturális helyzetét, a lakos­ság iparcikkelőkel való jobb ellátásának feladatait, az egészségügyi ellátás javításá­nak fettételeit stb. A területi munka A megyei képviselőcsopor­tok — és természetesen a fővárosi is — jelen,tős és ered­ményes politikai munkát vé­geztek területükön. Az elmúlt évek tapasztalata azt is bebi­zonyította, hogy a képviselők az egyéni választókerületi rendszer mellett sem nélkü­lözhetik az egész megye po­litikai, társadalmi, gazdasági kérdésednek átfogó ismeretet; ezt pedig a képviselőcsopor­tokban kapták meg rendszere­sen. A csoportok négy év alatt 350 ülést tartottak, s munká­jukhoz minden segítségei, megadták a népfrönflbizottsá- gok, a tanácsok, a helyi párt- és tömegszervezetek. U. h. Indítványok koszügyben Panaszkodnak az utasok, mert koszosak a vonatok. Az is valami? Ha ugyanis job­ban belegondolunk ebbe a koszügybe, rá kell döbben­nünk: oktalanul elégedetlen­kedünk. Mert nézzük azt a vonatot kívülről. Minden rendben. A vagonok általá­ban feketék, az ajtók befelé nyílnak, a kocsikba lépcsőn kell felmenni. Persze, volt már olyan igény is, hogy belül legyen az ajtó és kí­vül a kupé, mert akkor egy kis friss levegő reményében senki se töri össze magát az ablakok lehúzásával. Nem lehet okunk zsörtö- lödésre akkor sem, ha élői­ről nézzük a vonatokat. A mozdony után sorakoznak a kocsik — tehát minden gilt. Hátulról nézve sem találha­tunk különösebb kivetni va­lót: a szerelvény tulajdon­képpen innen figyelve is ugyanaz, csak minden for­dítva van. És lépjünk be a vagonba, amelynek higiéniáját többen kifogásolják, mert nem disz- tingválnak kellőképpen. Ha ugyanis a látványt összeha­sonlítjuk egy városi szemét­teleppel, azonnal kitűnő kör­nyezetben érezzük magunkat. Sőt áldják a vasút fenntartóit, mert jegyet adnak és — hacsak mi meg nem makacsoljuk magunkat — el is szállíta­nak ide és oda. s amennyi­ben ragaszkodunk hozzá, még amoda is. Mondják a siránkozók, hogy ismeretlen eredetű és összetételű kenceficéktől ra­gadnak az ülések, a padló meg egyszer olajütő padló­jához, másszor pedig nagy méretű hamutartóhoz hasonlít, annyi rajta a tökmaghéj és cigarettacsikk. Ezért se fin­torogjunk. Utazásainkhoz in­kább vigyünk magunkkal gó­lyalábakat. Ha azokon járká­lunk se cigarettavég, se mag­héj nem tapad a cipőnk tal­pára. Aztán hol van az előírva, hogy feltétlenül azokon a ki­fogásolt padokon kell ülnünk, mikor erre a célra megfelel­het a polc is. Nem mondom, nem részesülünk keleti kénye­lemben, végeredményben azonban szokás, türelem, de­rék és tréning dolga az egész. Ha azonban még min­dig volna hiányérzetünk, nyu­godtan üljünk ki az ütkö­zőkre. Ott nem lesz gondunk se a piszokkal, se a levegő­vel, s a tyúkszemünket se tapossa le senki, mivel ta­pasztalataim szerint a vo­natnak ezen a fertályán ki­sebb a tolongás. Most persze, mondhatnák, hogy azért a szerelvényeket lehetne hagyományos módon takarítani is. Például úgy, hogy kiseprik. Na de ki megy ma széles e hazában viciná­lisokat sepregetni. Senki, vagy alig valaki. Olyan az emberi természet, hogy ha. valaki tudja: nem szorul rá a takarításra, az istennek se vesz seprőt a kezibe. S en­nek feltétlenül örvendezik a szemét. Elborítja padlót, fel­tolakszik a padokra, az aj­tóra, az ablakokra, s végül birtokba veszi még a meny- nyezetet is. Mert neki meg ilyen a természete. A rohamos terjeszkedést persze meg kell akadályozni. Ezért indítványozom: mivel a vasút illetékesei már nem bírnak a gyarapodó koszha­lommal, takarítsuk a szerel­vényeket össznépi alapon. Ha valaki Karakóveleménytöl Nagyszörcsögig utazik, menet közben, időtöltés gyanánt pu­coljon meg egy ablakot. Aki pedig Toronytól Záhonyig vonatozik, sikáljon fel egy kupét és csinálja meg a mel­lékhelyiség zárját. Tegyük félre tehát a pa­naszkodást és szervezzük meg inkább a dolgainkat. Segítsük azt a szegény vasutat, ahogy csak tudjuk. Higgyék el, megérdemli. Szerelvényei ugyan egy kicsit koszosak, huzatosak, döcögve is közle­kednek, dehát minden egy­szerre nem megy. Mi se tu­dunk elvinni egy nekiru­gaszkodásra egy vonatot, még akkor sem, ha a leg­tisztább vagy a legkoszosabb göncünket vesszük is fel. És végül: ha lehetséges, szeme­teljünk és köpködjünk, de mondjuk, otthon. Szolnoki István Falusi öregek Kicsúszik a lá­baim alól a talaj, dühöngök, leg­alább valami be­mélyedést csinál­hatnának. ha már lépcső nincs. Le­érek egy kalyibá­hoz, oldalán sza­kadozott pokrócok lógnak. Sehol sen­ki. Már óvato­sabban ereszke­dem lefelé, meg­kapaszkodom a faágaikban. Hirtelen két ku­tya ront nekem. Megbénulok. A puli acsarkodva ráneigálja láncát, szerencsére meg­kötötték. A má­sik. a korcs fajta megelégszik egy­két vakkantás8al. Megszaporázom lépteimet, végre odaérek a házhoz. Átugrom a tócsá­kat. A kapun csak oldalvást lehet bepróselődni, mert közvetlen mögötte padlás- féljárat állja el az utat. Kopogok. Bi­zalmatlan, éles hang: — Ki az? radind — nyűit aj­tót egy alacsony öregember. nem az előbbi hang tulajdonosa. Belépek. Meg­hökkentő rendet­lenség fogad. Job­bam körülnézve rájövök, hogy in­kább csak zsúfolt­ság. KSs, ala­csony helyiségben állok. Mögöttem régies tűzhely, fö­lötte edétnyes polc. Szemem belega­balyodik a lát­ványba. nincs te­nyérnyi szabad hely sem, minde­nen van valami. A falon fazekaik, ha­rapófogó, fűrész, kabát, törlőrongy. Ottó... A kony­haszekrény mö­gött eltűnik az öregember, elhúz­za a függönyt. Hangos kortyolga. tást hallok. Vá­rok. Vajon meny­nyi lehet az üveg­ben? Bekopogok a másik ajtón. Idős, fejkendős asszony néz rám. Határozottan be­szél, apró szemé­vel gyanakodva mér végig. Bő szoknyájában odamegy a sublót­hoz. Az imént lantva ismét szé- delgek. Fotelok, székek egymáson, közöttük szorong a televízió, a hosz- szúkás, modern rádió, ágyaik, ru­háik, térítők. Akár egy lomtár. Nyug­talanító, hogy az ember tekintete sehol sem pihen­het meg. Az asz- szony sokallja a pénzt gondosan számol gatja. — Nyá... á... á — halkan vala­honnan a lábam környékéről. — Jaj, de pici macskák! — ha­jolok le lelkendez­ve a két állatká­hoz. — Azok — hagyja rém hide­gen a liejdenkős. Szúró tekinteté­ben. ott az eluta­sítás. Az öreg előke­rül a függöny mö. gül, foltozott munkásnadrág­jába törli kézéit nem néz az asz- szonyra. Kikísér. Sóhajtva elindu­lok fölfelé, utá­nam szól: — A lépcső itt a ház végéiben. Megköszönöm. A járdáról beké. sen álldogáló tyú­kok bámulnák rám, nem szalad­nak él, odébb kell őket billenteni. Tunár Julianna — Üjságpónz, — Tessék befá­már megedződtem a sok tárgy lát­tán, de széjjelpil­NŐCRÁD — 1971. március 12., péntek 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents