Nógrád. 1971. március (27. évfolyam. 51-76. szám)

1971-03-28 / 74. szám

Röviden A MEGYEI, járási és váro­si vezetők részvételével tájé­koztatót adott a Polgárt Vé. delem Országos Parancsnok­ság képviselője, a polgári vé­delem átszervezésével és to­vábbi feladataival kapcsola- tosan. A tájékoztató új fel­adatokat szabott a megyei polgári védelem minden szintű vezetője részére. ★ SALGÓTARJÁN VÁROS és Pásztói járás Polgári Védelmi Parancs,n otksága törzsértekez­leten tárgyalta meg a tájé­koztató oktatás után végre, hajtásra kerülő feladatokat. Fő téma a lakosság további felkészítésének formája, vala­mint a szakszolgálati alakula­tok kiképzésének előkészítése volt. a megyei Óvóhely szakszolgálat parancsnoki tör­zse összevont értekezletet tar­tott, amelyen a szakszolgálat átszervezéséből és a felkészí­tésiből eredő új feladatokat tárgyalták meg. Az értekezle­tet filmvetítés követte, majd a területi parancsnokok mon­dották el javaslataikat és el. képzeteseiket. ★ SALGÓTARJÁN JÁRÁS polgári védelmi törzse a me­zőgazdasági termékek és az állatállomány védelmének le­hetőségeivel kapcsolatosan tar­tott tájékoztatót. A tájékoz­tató után filmvetítés és kon­zultáció is volt. ári védelem * Riasztás a szántóföldeken Néhány olyan gazdaságban dolgozók riasz­tását, értesítését érintő kér­déssel kívánunk foglalkozni, amelyeket eddig szervezetsze­rűen nem öldottak meg. A riasztási jelzések általában csak a városok, községek te­rületén szervezett riasztási ügyeletékig jutnak el. Ezek feladata a továbbiakban, hogy a telepi tett, Illetve szükség, szerűen alkalmazott riasztó­berendezések felhasználásával értesítsék a lakosságot. A riasztás nem ilyen egy­szerű a mezőgazdasági kör­zetekben. a lakott területek­től távöl. Milyen megoldás adódik mégis arra, hogy a különböző riasztási jelzések ezekhez a dolgozókhoz is idő­ben és egyértelműen eljussa­nak? Akikor, amikor a riasztási jelzésekről beszélünk, termé­szetesen nemcsak a polgári védelem által tervezett riasz­tási jelzéseket értjük, mint a mező- például a légi riadó, a rádió- értelmű leiadását. A% említett aktív veszély jelzése, hanem eszközök felhasználhatósága a különböző természeti csapá­sok, vagy katasztrófákról szó­ló értesítést is. Ezeket a jel­zéseket Is el kell juttatni az említett körzetek területén dolgozókhoz (tűz, árvíz, föld­rengés stb.). Visszatérve a lé­nyegre megállapíthatjuk, hogy meg lehet ugyan általánosan szabni a különböző veszély­azonban nagymértékben függ a riasztandó terület nagysá­gától, a különböző időjárási viszonyoktól (pl. széljárás) és az egyes emberek szubjektív észlelési képességétől. Feltétlenül foglalkozni kell olyan szükségeszközök fel- használásává! is, amelyek az jelzések módját és eszközeit, előbb említett hiányosságokat ezek meghatározásának azon­ban feltétlenül figyelembe kell venni az érintett terület meg­levő adottságait, lehetőségeit, áz esetleges szükségmegoldá­sokat. A riasztási jelzések kiadá­séra Igénybe vehető eszközök, amelyek minden területen rendelkezésre állnak, vagy esetleg mód van a felhaszná­lásukra, a következők lehet­nek: harangok, elektromos vagy hangosító berendezések, ame­lyekkel biztosítani lehet a kü­lönböző veszélyjelzések egy. megszüntetik, vagy legalábbis megfelelőbben használhatók az adott célra. Ilyen eszkö­zök lehetnek az úgynevezett kézi szirénák, fény. és hang­jelzést adó rakéták és nem utolsó sorban az adott terü­letnek megfelelő járművel el­látott futárszolgálati rend­szer. A felsorolt megoldásokat kell tehát az említett mező- gazdasági területeken dolgozó kolompok, lakosság riasztásának terve- gözdudák, zvénél figyelembe venni és a jelzéseket úgy meghatározni, hogy azok a különböző veszé­lyekre egyértelműen és elha­tároltan alkalmazhatók legye, nék. •ló, ha tudjak... Saját védelmünkről van szó KORÁBBAN MÁR BE- — a háborús termelésben SZELTÜNK a háború jellem, résztvevő dolgozók életvédel. ző sajátosságairól, a háború mét szolgáló létesítmények során alkalmazásra kerülő megépítése, berendezése, mű­fegyverek pusztító hatásáról, ködő kész állapotban tartása, a polgári védelem helyérőlés szerepéről a korszerű fegyve­res küzdelemben, a tömeg­pusztító fegyverek hatása el­leni védekezés- alapvető fel­adatairól. 'a védekezés for­máiról, módjairól' és eszkö­zeiről. A védelmi intézkedéseket az egész országira, annak minden állampolgárára kell tásban megtalálható) közül azokat, amelyek a testfelület védelmére alkalmasak (mű. bőr, műanyag, gumírozott vagy impregnált anyagból ké­szült kabát, esőköpeny, láb­beli, fejvédő. kesztyű stb.) és állandóan tartsuk használhar — a létfenntartási javak (élelem, ivóvíz) az állatállo­mány és annak ellátását szol- tó kész állapotban gáio javak (takarmány, ter­mény) az élő erők, a terme­léssel, a közlekedéssel, az el­látással, a kommunális szol­gáltatással stb. összefüggő RBV védelmi megelőző intéz­kedések érvényesítése, lehető­megvalósítani, mint ahogy az szerinti megvalósítása; egész ország veszélyeztetett részben a közvelten, részben pedig a közvetett, va<v má­sodlagos hatások által, A tö. — a megelőző műszaki in­tézkedésiek érvényesítése, meg. valósítása (pl. ipar, közleke­dés, raktározás, decentralizá­Háztáji gazdaságban külö­nös gondot fordítsunk az élelmiszer, a terménykészle­tek, a takarmány, az állatál­lomány, az ivóvíz megelőző RBV védelmére. MINDEZEK BEFEJEZÉSE­KÉNT ajánlatos már most összeírni, rögzíteni azokat a megelőző védelmi jellegű fel. adatainkat, amelyeket laká­megpiisztító fegyverek hatása _ Ciója lehetőleg városon kívüli h^unk^körüL háztáji gazdag T^hetentehet Jenki zónába’ az 1*Jar háborús tér- Ságunkban adott esetben vég­melési feltételeinek megte- re kell hajtanunk. Ilyen elő­szamara hogy a icorszerű remté&e többoldalú energia- készület, az ilyen fokú ké­íegyverekkel mert csapas bÍ2tosítás 1^5 köziekedé- ' Y után bánta, is kimarad a pol- ^ szá'jttásü híradási, ener­gia- és egyéb szolgáltatási vo­nalak, hálózatok megépítése stb.) . , igári védelem mentő rendsze­réből. Nyilvánvaló ezek után az emberek egymásra utaltsá­ga. Á védelemnek a népgaz­daság, a társadalmi élettevé­kenység minden területére ki lehet terjednie. Ezért mond­hatjuk ki, hogy a polgári vé­delem intézkedéseinek meg­valósítása az egész nép, az egész állam, nem pedig egyet­len szerv, a polgári védelem feladata. • széniét a várható veszteségek legminimálisabbra való csök­kentésének feltétele. 1971. április A polgári védelem központi tervei alapján biztosított szük­ségriasztó eszközökkel kiad­ható veszélyjelzések az esz­közök kiadásával egyidőben vannak szabályozva. A mezőkön dolgozók érte­sítésének megszervezésénél a legeredményesebb felhasznál­hatóságot a rakétákkal kiadott riasztási jelzésektől lehet vár­ni. A rakéták felhasználása nem igényel különösebb fel­készültséget, mert kivitelük olyan, hogy a riasztási ügye. letesek rövid ismertetés és kiképzés után alkalmazni tud­ják. Ezekkel a riasztási jel­zések meghatározása, Illetve a jelek kombinációja a raké­ták számának, a fényjelzés színének megválasztásával rendkívül egyszerű, A mezőgazdasági körzetek polgári védelmi szervezetei által elkészített riasztási jel­zések tervét, továbbá a kü­lönböző jelzések észlelése utá­ni magatartást és tevékeny­séget. a dolgozókkal részlete­sen kell ismertetni és állan­dóan napirenden tartani, mert csak így várható megfelelő eredmény. is ress; Már hat óra előtt megtelt Baglyasalján a földművesszö­vetkezet helyisége. Akinek nem jutott szék, türelmesen várakozva hallgatta meg a jelölő gyűlés elnökének meg­nyitóját. Ezt a posztot Nagy Jánosné töltötte be itt, Bag­lyasalján, vagy ahogy a hoz­zászólók emlegették: Böske néni. Rozgonyi Emit, a pártalap- szervezet titkára beszélt az elmúlt évek ‘ eredményeiről. Szólott arról, mennyit fejlő­dött Salgótarján, mit kapott a város, hol épültek új há­zak, új üzletek. Aztán rátért a szűkebb „pátria”, Baglyas- aljá megoldódott gondjainak, elért eredményeinek ismer­tetésére. Egyszeriben megélénkült a jelölő gyűlés, itt-ott közbe­szólások hangzottak el. hall­hatóan vagy csak úgy elmor­molva. Azt mondom, kedves etvtársak — veszi át a szót Böske néni — most itt az al­kalom. Mindenki mondja él ügyes-bajos dolgát, mi az, ami nyomja a baglyasaljaiak szívét. Amikor végigjártam a házakat, hogy ide, a jelölő gyűlésre hívjam az embereket, itt is, ott is elhangzott, hogy mj az, amin változtatni kéne, melyek a legégetőbb gondok. A jelölő gyűlést nem kellett sokat biztatni. Egymás után jelentkeztek az emberek, hogy elmondják, miben várnak tá­mogatást, segítséget a ben a tanácstagtól. Szó esett a kisnyugdíja­sok nem egyszer nehéz anya­gi helyzetéről, a patakszabá- lytozásról, az útépítésről. Eor laiíciztalc — Mindannyian örülünk az útépítésnek, annak, hogy vég­re jó út szeli keresztül a fa­lut. De a buszmegállótól fel­jebb vezető útról mintha el­feledkeztek volna —, szólt közbe az egyik asszony. Akik Andrea-telepen laknak, boká­ig érő sárban gázolnak nao mint nap, a teherautók, döm­perek annyira fölvágták az utat. Ha valaki ott megbeteg­szik, még a mentő sem tud fölmenni. — Azt várjuk a tanácstag­tól, járjon e! mielőbb az út­építés érdekében, mert így tűrhetetlen sok ember hely­zete — helyesel egy másik hozzászóló. — De arra is vá­laszt szeretnénk kapni, mikor lehet már rendesen telefonál­ni, mert közel lakunk ugyan a megyeszékhelyihez, de mégis távol, ha telefonálni kell. A jelölő gyűlésen egyre-, másra vetődnek fel a kisebb­nagyobb gondok, panaszok. Az itt lakóik választ várnak. Egyben segítséget is. . — Amikor most tanácstag- jelöltet választunk, a megvá­lasztott jelölttől azt kérjük, járjon közbe az illetékes fóru­mokon az itteni gondok mi­előbbi megoldásában — veszi át a szót Rozgonyi Emil. Majd folytatja: — Közös megfontolás «lap­ján Herczeg Béla százados elvtársat kívánjuk megbízni ezzel a fontos tisztséggel. Már négy évvel ezelőtt is őt jelöltük tanácstagnak. Fel­adatát mindig lelkiismerete­sen, jól látta el, valóban kép­viselte a választókerület ér­dekeit. Ezért megkérdezem: ki az aki Herczeg Bélát ta- nácstagjelöltnek elfogadja? A kezek egyöntetűen emel­kednek a magasba. Herczeg Bélát a gyűlés jelöltté nyil­vánította. Választókerülete másodszor is rászavazott Amikor vége lett a-jelölő gyűlésnek, egy idősebb férfi lépett hozzá: — Béla, fontos ügyben kel­lene segítened, mikor érsz rá? A válasz természetesen hang­zott: — Most szolgálatba me­gyek, sajnos kötött az időm. De vasárnap délelőtt ráérek és akkor megbeszéljük. Herczeg Béla századost jövő- megtisztelték bizalmukkal az itt élők. ö pedig a következő években is meg akar feleim ennek a nagy megtiszteltetés­nek. Cs. E. j Ide kell sorolni; — megelőző közegészség- ügyi és járványvédelmi intéz­kedések végrehajtása és elle­nőrzése; — megelőző tűzvédelmi rendszabályok érvényesítésié; — lakosság felkészítése a megelőző védelmi Intézkedé­, ______ sek. a mentő és haiaszthatat­A MÁSIK ILYEN GONDO- ian helyreállító munkák vég­LAT. amelyet témánk vizsgá­latától ismételten el kell mondani, hogy az ellenség a háborút, s stratégiai nukleá­ris csapások mérését várat­lanul igyekszik megindítani azzal a céllal, hogy a védeke­zés idejét a lehető legmini­málisabbra csökkentse ég ez­által a veszteségek nagyságát a maximumra emelje, az el­ső csapások felkészületlenül érjenek bennünket. A HARMADIK GONDO­LAT, hogy a sok feladat vég­rehajtására egyébként is ke­vésnek fog bizonyulni a ren­ualó közremű­rehajtásában ködésre. A LAKÓHAZAKBAN levő piheetereket, alagsori helyisé­geket —, ha a lehetséges — alakítsuk ki óvóhely céljaira, illetve tartsuk egyrészt olyan állapotban, hogy életvédelem­re bármikor használni lehessen, másrészt e célra a legrövidebb időn belül al­kalmassá tehető legyen. Amennyiben egyéni haszná­latra zöldség, gyümölcs stb. tárolása céljából vermet, pin­ceteret alakítunk ki úgy épít­sük, hogy adott esetben élet­delkezésre álló idő. Tehát védelem céljaira is alkalmas­minden ' feladatot akkor meg- sá lehessen tenni: oldlani nemcsak hogy nem le­hetséges. hanem olyan hát­rányhoz vezet, amely behoz­hatatlan. A megfelelő védelmi intéz­kedések : — a polgár; védelem men- tőerőtnek megszervezése, ' ki­képzése és felszereléssel, esz­közökkel, technikával való el­látása, — a lakosság riasztásának, táj ékoztatásának megszerve­zése, kiépítése, A városi lakosság egyéni élelmiszerikészletként célsze­rű ha tárol olyan mennyi­séget, amely a család számá­ra háromnapos élelmet biz­tosít. Legyen állandóan készen­létben a kézi gyógyszer-, a kötszerkészlet feltöltöttségé­ről állandóan gondoskodjunk. Már most készítsük el a szükségíégzésvédő eszközöket, illetve válogassuk ki a köz­napi célokra használatos köz szükségleti cikkek (háztar' A nukleáris csapás esetében az élelmiszer is szennyeződést szenved. Az élelmiszerekei laboratóriumokban vlzsgáU ják, hogy alkmasák-e fogyasztásra.

Next

/
Thumbnails
Contents