Nógrád. 1971. március (27. évfolyam. 51-76. szám)

1971-03-18 / 65. szám

Atlétika Megyei mezei futóbajnokság Kisterenyén Az idei megyei mezed ftitó- baj nökaágot vasárnap délelőtt Kisterenyén a Néplcertben rendez; meg a Nógrád me­gyei AtLétíkai Szövetség. A i-eggel 9 óraikor kezdődő idénynyitóm társadalmi és is­kolai egyesületeik atlétái in­dulhatnak. A versenybíróság elnöke Kmetyi Ferenc lesz. A győzteseik értékes tisztéletdí- jat kapnak. Női versenyszámok: felnőtt, ifjúsági. 1955-ös és 1956-os születésű serdülő egyéni és csapat. Férfiversenyszámok: fel­nőtt, ifjúsági, 1955-ös és 1956- os serdülő egyéni és csapat. Torna Fiú körzeti bajnokság A középfokú fiú körzeti tar- niabajnofcságot a közelmúlt, ban rendezte meg Salgótar­jánban a megyei szövetség. Mindössze három csapat állt rajthoz az St. ITSK tornater­mében- A házigazdáik, a Ma­dách Gimnázium és a Bolyai Gimnázium diákjai vetélked­tek. A-kategóriában nem volt induló. B-kategóriában csak az St. ITSK állt rajthoz. C- kategáriáhan a Bolyai Gimná­zium és a Madách Gimnázi­um állt rajthoz. A színvonal nagyon alacsony volt. C-kate- góriában a két csapat »ok ki­dolgozási hiányossággal mutat­ta be gyakorlatát. Néhány jobb gyakorlatot a B-csoport­ban láthattunk. B-kategpria csapat: 1. St. ITSK »12,6 pont. C-kategória csapat: 1. Ma­dách Gimn. 286,05, 2. Bolyai Gdmm. 275,5 ponttal. B-kategória egyéni: 1. Ora- vecz Gábor (St. ITSK) 50,8. C-kategóriában egyéni in­duló nem volt. A megyei döntőn a két körzet (salgótarjáni, balassa­gyarmati) első két helyezett csapata Indulhat. A döntőt március 22-én (hétfőn) 15 órá­tól bonyolítják le Salgótarján­ban. a Bolyai Gimnáziumban. (tóth) b S nl ríKflr, ilöpiODCa Sikeres rajt a férfi teremkupában A röplabda terem bajnokáé g férfi csoportjában megrendez­ték az I. forduló mérkőzéseit Salgótarjánban. A nők me­zőnyével ellentétben a csapa­tokat dicséret ilieti, mert va­lamennyien a kijelölt idő előtt szépszámú gárdáival megjelen­tek a mérkőzés színhelyén. Az idénykezdet elleniére jó mér­kőzéseket láthattunk, bár nagy küzdelem nem alakult ki. A forduló műsorából Bsi- emélkediő Szécsényi VM—St. Üveggyár mérkőzésen a me­gyei bajnoki címre aspiráló szécsényiefc nem tudtak iga­zán játékba lendülni, és így az újonc N!B II-es SÜMSE különösebb megerőltetés nél­kül győzött. A fiatalokból ál­ló St. Petőfi — bár mindkét mérkőzését elveszítette — kel­lemes meglepetéssel szolgált. A szakosztálynál kezd beérni a több éves nevelőmunka gyü­mölcse, a fiatalok egyre na­gyobb rutint szereznek lelke­sedésük mellé. St. Üveggyár—St. Petőfi 3:0 (5, 3, 7) Salgótarján, v.: Virágh, Oláh. SÜMSE: Félegyházd, Hamidó, Sárai Z., Szomszéd, Papp, Takács. Cs.: Osetei, Sá­rai B., Járnák. St. Petőfi: Ka- zinczi, László, _ Sándor, Jan- dala, Tanner, Ábri. Szécsényi VM—St. Üveggyár 0:3 (2, 1, 13) Salgótarján, v.: Jamdaia, Virágh. Szécsényi VM: Cser­ven, Szabó, Deák, Bagyinsizki, Vanya, Zsíros. Cs.: Takácsi. St. Petőfi—St. Postás 0:3 (6, 12, 8) Salgótarján, v.: Hányd, Vi­rágh. St. Petőfi: Kazinczd, László, Sándor, Jandala, Tan­ner, Gondos. Cs.: Ábri. St. Postás: Holecz, Jancsán, Ke- rényi, Visnyad T., Deák, Gé- recz. Cs.: Vismyai Á., Varga, Szandi. A bajnokság állása 1. St. Üveggyár 2 2 - 6:0 4 2. St. Postás 1 1 - 3:0 2 3. St. Petőfi 2 - 2 0:6 2 4. Szécsény 1 - 1 0:3 1 Dr. Jaeger Ede Közepes teljesítmény az országos serdülő bajnokságon Budapesten, a Játákicsiamoik- ban bonyolították le az 1971. évi szabadfogású serdülő bdr- kózóbajnokságot. A mezőny­ben az ország különböző terü- llelteiirSl közel 400 fiatal lé­pett szőnyegre. Az SKSE-t hárman képviselték. Negy­venegy kg-ban Bella 5. he­lyezést ért el. Ebben a súiy- csopartbwn kilencen indultak. A 72 kg-osak mezőnyében 12- en mérték össze tudásukat a helyezésekért. Láng (SKSE) a 6. helyen végzett. A 78 kg-osak heten „gyúrtak” és ebben a mezőnyben Kovács (SKSE) a 4. lett. Az SKSE serdülő birkózói nem keltettek csalódást, hi­szen a fiatalok még kevés ru­tinnal versenyeztek. A köze­pes teljesítmény így elfogad­ható. A 21. sz. Állami Építőipari Vállalat budapesti munkahelyre azonnali belépésre felvesz KŐMŰVESEKET, Állványozókat, KUBIKOSOKAT, Ácsokat, VASBETONSZERELŐKET, nőies férfi segédmunkásokat. Felvételre jelentkezhet minden 16. életévét betöltött személy. A bérezés az országos iránynormák alapján történik. Felvételre jelentkezni lehet: Budapest, V., Apáczai Csere János u. 7. III. 7. a. APRÓHIRDETÉSEK A Salgótarjáni városi Tanács VB. Városgazdálkodási Üzeme kertészeti és parkfenntartási részlegeihez föld­munkára azonna­li belépéssel fel­vesz segédmun­kásokat. Jelent­kezhetnek! Fér­fiak — nyugdíja­sok Is — lányok, asszonyok. Jelent­kezés időpontja: reggel 8-tól du. 16 óráig. Cím: Városgazdálkodást Üzem Salgótar­ján, Kertész u. 2/b. AZONNALI belépés­re felveszünk gépíró­nőt. jelentkezés: Nógrád megyei Sütő­ipari Vállalat Salgó­tarján, Rákóczi u. 146. 16 évet betöltött lá­nyokat szövőnek fel­vesz a pamuttextil Művek Jacquard Szö­vőgyára. A betanulá­si idő 12 hét. Ezen Idő alatt havi 1050 Ft bruttó fizetést és na­pi 1 forintért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett leányotthon­szerű elhelyezésben adunk. Jelentkezés: Írásban • P- T. M. Jacquard Szövőgyár üzemgazdasági osztá­lyán, Budapest, xnx.. Szekszárdi út 19-25. műszakilag le­vizsgázott, príma ál­lapotban levő CS- rendszámú Wartburg Limousine eladó. Tele­fon: 18-81 du. 16-tól. VEGYIMŰVEKET Szerelő Vállalat Sal­gótarjáni Gyáregysé­ge felvesz szerkezeti lakatos, hegesztő, for­gácsoló ipari tanuló­kat. Jelentkezés: 211. sz. Iparitanuló In­tézet. Salgótarján szerkezeti lakatos­nak 209. sz. ipari­tanuló intézet Nagy- bátony Is. ELADÓ kétszobás, mellékhelyiséggel, 240 négyszögöl telken le­vő családi ház. Tar- csányiné, Pásztó, 112 telefon. Lobdarúgás MNK visszapillantás Meglepően nagy érdeklődést váltott Jri a megyében a lab­darúgó Magyar Népköztársa­sági Kupa megyei selejtezőjé­nek I. fordulója- Tudósítóink jelentése alapján ezúttal két mérkőzésre tekintünk vissza, Hugyaigom — jelenti Vidomusz Béla — sok néző övezte a játékteret, amikor a helyi me­gyei II. osztályú és a ven­dég NB Ill-as Zp. Építők ki­futott a pályára. Kitűnő ira­mú, izgalmas találkozón a ha­zaiak 1:1 (1:1) arányú döntet­lent értek el, és ezzel kihar­colták a továbbjutást. A ta­lálkozó „hőse” a húszéves Bállá Sándor volt, aki a to­vábbjutást jelentő gólt lőtte. A Hugyagi Tsz SK csapata az alábbi összeállításban oko­zott nagy meglepetést: Lantos — Sándor B., Járja, Meló — Sándor I., Faremcz, Balia J. —• Pénzes. Balia S., Hoffman (SzaláncZki), Fábrú. Edző: Vi­domusz Jakab. Nézsán a járási bajnokság­ban listavezető hazai együt­tes a megyei II. osztályú Nóg- rádsáp csapatát fogadta — je­lentette Szádoczki József tu­dósítóiak. Kitűnő talajú pá­lyán, színvonalas mérkőzésen a vendégek 3:1 (1:0) arány­ban győztek. A nézsalak négy óriási gólhelyzetet kihagytak. Emiatt voilt elégedetlen Pa- zsitka edző. Szünet után el­fáradtak a hazaiak, és Tóth (2), valamint Uhlár góljára Dudás csak eggyel tudott vá­laszolni. A vendégek közül Bogdán, Budai és SzádoczJki, a hazaiak köziül Behányi, Du­dás és Molnár játszott jóL Alapvető céljaink nem változtak Beszélgetés az MTS OT elnökhelyettesével Ä megye munkaértekezletét a közel­múltban, a Heves megyei Tar- doson rendezték meg. A ma­gyar sportmozgalom előtt ál­ló feladatokról tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást Szatmári István, az MTS OT elnökhelyettese. Sportéletünk­kel kapcsolatos kérdésekről beszélgettünk Szatmári Ist­vánnal. — Dióhéjban műként fog­lalná össze a sportmozgalom előtt álló idei feladatokat? — Azt folytatjuk idén, amit tavaly abbahagytunk. Az MTS II. kongresszusán elfogadott határozat végrehajtása a fő céL A testnevelés és sport bá­zisának szélesítése, a maga­sabb színvonalú munkavégzés. Alapvetően új céljaink, fela­dataink tehát nincsenek. Népszerűsíteni szükséges a sportot és lényeges a feltéte­lek javítása. Az olimpia kö­zelsége miatt, fokozott fi­gyelemmel kell kísérni a fel­készülést. — Mit vár a magyar sport■> vezetés az 1972-es müncheni olimpián sportolóinktól? — Szeretnénk a mexikói olimpiához hasonló eredmé­nyességgel szerepelni. Vagyis a legeredményesebb, nemzetek élvonalában kívánunk marad­ni. Tehát kétszáz pont meg­szerzését, ezen belül minél több érmes helyezés elérését várjuk. E cél érdekében, 1968 óta sokat tettünk: szak­mai és nevelési, valamint a feltételek javítása terén. Bí­zunk abban, hogy erőfeszíté­seink nem lesznek hiábava­lók. — ön tagja a Magyar Labdarúgó Szövetség Elnöksé­gének is. Miként látja a sportág jövőjét? — Bízunk abban, hogy a sportág megindult a fejlődés útján, örülünk annak, hogy az egyesületeken belül is egész­séges változások történtek, nö­vekedett az igényesség. Szer­vezeti akadályai a fejlődés­nek nincsenek. A felemelke­déshez a feltételek és lehető­ségek adottak. A sportolókon és szakembereken múlik, hogy milyen lesz a fejlődés üteme. Bízunk a szurkolók türelmé­ben. Lényeges változást ugyanis csak hosszú távon lehet elérni. Tehát ne egy forduló mérkőzései alapján mondjunk bírálatot labda­rúgásunk jelenlegi helyzeté­ről. — Mi a véleménye a tardo- sihoz hasonló megyei munka- értekezletekről? — Hasznos dolognak tart­juk, megszervezését szor­galmazzuk. A többi megyé­ben is megrendezik. Ennek célja, hogy a megyék vezető sportkádereinek továbbkép­zését elősegítse, felkészültsé­güket növelje. Ügy tapasztal­tam, hogy Nógrád sportveze­tői megfelelő komolysággal készülnek az idei feladatok megvalósítására, szeretnének még eredményesebben dol­gozni a sportmozgalom érde­kében. Közérdekű, valós prob­lémákat vetettek fel, nagyon, őszintén. A nagyobb tájéko­zottság igényével léptek fel — teljesen jogosan. — Miként vélekedik Nóg­rád sportéletéről? — Szívesen járok Nógrád- ban. Viszonyunk korrekt a megye sportvezetésével. Van megye, ahol az iskolai, másutt a tömegsport, ismét másutt az élsport dominál. Nógrádban jelentős hagyományai vannak az élsportnak és tömegsport­nak. Két-három év óta ész­revehető előrelépés történt. Dinamikusan fejlődő megye sportéletéről van szó. Egyre több a válogatott kerettag, szeretnénk, ha 1972-re még több lenne. Ezért a figyelmet az utánpótlás nevelésére, az olimpiai sportágak fejleszté­sére kell elsősorban fordíta­ni. — A „Kiváló szakosztály’’ mozgalom — amelyet a sal­gótarjáni járásban kezdemé­nyeztek — országosan is egyedülálló. Tervezik-e elter­jesztését az egész országban? — A nemes kezdeményezés­ről Nagybátonyban hallottam először. Népszerűsíteni kell, mert hasznosnak tartjuk. Ta­pasztalataikat terjesszék el országosan, és akkor nem lesz akadálya kiterjedtebb beveze­tésének. — Miként átl a salgótarjá­ni sportcsarnok építésének ügye? — Ehhez jelentős elvi és anyagi támogatást adunk. Az összhang biztosított a sport­szervek között. Mi már ko­rábban is támogattuk az épí­tés ügyét. ■ Főként a helyi szerveken múlik, hogy mikor készül el — fejezte be a be­szélgetést az MTS OT elnök- helyettese. Rozgonyi István Teke NB ü. Bemutatkozás vereséggel Sz. Ruhagyár — St. Üveggyár 6:2 Megkezdődött a batjnoikság a ítefkíe NB II Keleti csoport­jában. Salgótarjániban az St. Üveggyár újonc csapata a Szegedi Ruhagyár együttesét fogadta. A hazaiak ideges hangulatban megiUetődöttem versenyeztek. Többen elma­radtak a megszokott teljesít­ménytől. így nem csodálható, hogy vereséggel mutatkoztak be. Végeredmény: Szegedi Ru­hagyár—St. Üveggyár 6:2 (2431:2404), Szegedi Ruhagyár: Nasich K. 440, Tamás 406, Szekeres 349, Nasich F. 417, Horváth 407, Nasich B. 394 £a. St. Üveggyár: Memdl 404, Klaulber 394, Kovács 369, Jámbor 406, Mag 432, Kovács A. 399 fa. A II. forduló keretében március 21-én rendezik mega DVTK—St. Üveggyár mérkő­zést Diósgyőrben. (demény) A Budapesti xl Közlekedési Vállalat állandó 1 műszakos beosztással azonnali belépésre KERES kőműves, tetőfedő-, ács-, állványozó, kövező, épületasztalos, épületlakatos, épületbádogos, viz-, gázszerelő, központifűtés-szerelő, gépkezelő, vasesztergályos, vasbetonszerelő SZAKMUNKASOKAT, valamint építőipari betanított és segédmunkásokat Felveszünk továbbá: szakma nélküli férfimunkaerőket vasúti pályajavitá­si és építési munkára, női munkaerőket: pályatakarí- tási munkára. Bérezés: a kollektív szerződés szerint Minden dolgozó és családtagja részére autóbuszra, villamosra és HÉV-re szóló díjmentes utazási iga­zolványt biztosítunk. Felvétel: Budapest, VII.. Ker­tész utca 16, és a vállalat valamennyi telephelyén. Ökölvívás Területi ifjúsági verseny Termett egyéni ifjúsági ökölvívó versenyt rendeztek a napokban Cegléden. Az in­duló 13 egyesület színeit 88 versenyző képviselte. Az SBTC-ből 9-etn lépteik skontó­ba. Közülük 8 volt serdülő esett át a tűzkeresztségem. Pintér János edző elégedett volt a fiúk teljesítményével. Szabó István (paipírsúly), Bo­tos Árpád (légisúly) és Berki Zoltán (könnyűsúly) első he­lyen végzett. Bada Mihály (harmatsúly) és Botos József (haimatsúly). 2. lett: Oláh Ti­bor (légsúly) a 3. helyen vég­zett. A győztesek indulhatnak az országos vidéki ifjúsági baj­nokságom, amelyet április 9— 11. között Salgótarjániban ren­deznek meg. Előtte a főváros­ban hánommiapos kiválasztó versenyem vesznék részt a fi­atalok. Az SBTC ökölvívói áp­rilis 2—4. között Miskolcon felszabadulási emlékverse­nyem is szárítóba lépnek. Egyesületi élet Új elnökség Dejtáron A Dejtárí Tsz SK Etoöksé- gét a közelmúltban kibőví­tették, illetve újjáválasztot­ták. Az eddigi héttagú , el­nökség helyett a jövőbem ki­lenctagú vezetőség irányít­ja az egyesület életét. Pász­tor Józsefet és Bencsik Józse­fet kihagyták az elnökségből. Az új vezetőség: Hucsi János (elnök). Gréczi János, Tonná­nyi László, Zsiga József, Tru- bim Sándor, Majer István (volt elnök), Lénárd József, Szeneczei Ferenc gazdaságve- zető. és Varga Károly. A tiszt- újítás sarán foglalkoztak a sportkör elmúlt évi munkájá­val, és az öltöző építéséinek helyzetével. Nagy budapesti építőipari vállalat felvesz karbantartó munkára villanyszerelőt, víz- és gázszerelőt, faipari géplakatost, kárpitost és kárpitvarrő nőket. Jelentkezni lehet a Középületépítő Vállalat munkaügyi osztályán, Budapest, V., Molnár u. 19, sz. alatt. f NÓGRÁD — 1971. március 18., csütörtök 7

Next

/
Thumbnails
Contents