Nógrád. 1971. február (27. évfolyam. 27-50. szám)

1971-02-06 / 31. szám

ülapjaiii. U ii'.úsílfa Forradalmtság9 kosi közelmúlt — fiataloknak Sok mindent kérnek ma számon a fiataloktól. Többek közt azt, hogy nem tudnak a régi eszményekért lelkesed, ni, nem tudják elődeik hős­tetteit méltón megünnepelni Én ez ügyben felmentést adok korosztályomnak; vajmi kevés segítséget kaptunk egy emberközelbe hozott fórra, dalmi múlt megismeréséhez. Jelenthetett-e egyáltalán va­laha is többet számunkra, mint az iskolában kapott lecke? Hatástalan, unalmas téma volt mindvégig: az él- tanulók szorgos oldalráigása, a kevésbé lelkesek blazírt kéz- legyintéssel tették túl rajta magukat. Állításom roppant egyszerűen ellenőrizhető. Február végén újabb bon­tásokra kerül sor Salgótarján­ban, a városközpontban. Csá­kány alá kerül a Korona Szálló és a városi tanács épülete közötti ház. Hogy a bontást elkezdhessék, addig ki kell költözködniük a ház­ban levő üzleteknek. A meg­állapodások értelmében a Sportboltiban árusított cikke- Ket a Nógrád megyei Ipar­cikk-kiskereskedelmi Válla­lat más üzleteiben lehet majd kapni. A Magbolt a Felszabadulás útra költözik, a Lakáskarbantartó Ktsz üve­gesrészlege pedig a Kulacs mellé, a Ruházati Ktsz mos­tani felvevőhelyére. A Ruhá­zati Ktsz üzlete leköltözik a 2. sz. üzletházba, hogy a he­lyiség felszabaduljon. Az MAI M KOSSUTH RADIO: SJ»: Hírek. — 8.20: Lányok, a uszony óik. —8.«: A hét műsorából. — 10.35: Ródió- idnbáz. Légy erós, Yuta! — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Me­odiaikoMél. — 13.53: Korszerűen csomagolva. — 14.03: Hogy soha többé ne legyen háború.. • — 1L20: Kis magyar néprajz. — 14-25: ÜJ Zenei Üjság. - 15.05: Hétvégi kuipoujukai ügyelő. — 15.20: Csak fiataloknak. — IS.85: Reklám. — lí.08: 168 óra. Ipper Pál műsora. — 17,42: Thyl Ulenspiegel. — 18.07: Bronislav Hubermaran hege­dűi. — 19.25: Czövek Lajos: Hor­tobágyi képek. — 19.35: A Magyar Rádió dzsessahete. — 22.15: Spraré- híradó. — 22.25: Táncoljunk. — »,10—1.58: Melódiákoktól. PETŐFI RADIO: 8.05: Geiger György trombitál. — 8*15: A ge- eolstetai nagy hercegnő. — 8.45: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Nó­ták. — 9.457 Válaszolunk hallgató­inknak. — 10.00: A zene hullám­hosszán. — 11.50: Bodnár György könyvszemléje. — 12.00: Kosa An­na balladája. Solymosi János műsora. — 12.20: Zenekari muzsi­ka, — 13.08: Játszmáink. — 13.30: Orosz romantikus muzsika. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—15.00: Napraforgó. — 15.00: Találkoztam velük. . . — 15.25: Falvakban, mezőkön. — 16.05: Or­vosi tanácsok. — 16.10—17.45: A hét műsorából. — 17.45: Mesélő tárgyak a múzeumokban. — 18.10: Huszas stúdió. — 19.12: Kodálv: Háry János. — 20.00: Esti Króni­ka. — 22.13: Bolgár, lengyel nép­táncok. — 22.34: Bartók: I. zom- „■oraverseny. — 23.15: Bach mű­veiből. TELEVÍZIÓ: 9.31: A Forsyte Saga. — 10.20: Nem wurlitzer a verkli — 11.00: A magyvr művé­szet története. — 1L20—12.05: Ra­dar. — 16.25: A béke első napja. Szovjet film. — 18.05: Reklám. — 18.10: Twist Olivér. 2. rész. — 18.35: Ajándékkészüiékek sorsa. — 19.15: Cicavízió... — 19.30: Tv- Híradó. — 20.00: Köztünk marad­jon! — 20.05: Dóczi Lajos: Csők. Zenés vígjáték. — 21.40: Tv-híradó 8. — 21.50: Műkorcsolyázó EB. Megvételre keresünk 2 db centrifugái vént ittál artr >0—25 000 m3/ó. teljesít­ménnyel: 9—110 mm v. o. nyomással. Hárállás: jobb vagy bal — 180-as előnyben. SALGÓTARJÁNI SÍKÜVEGGYÁR, ZAGYVAPÁLFALVA. Batta János-------------------------------­--------­D élutáni olvasmányként, tes­sék elmélyedni egy ilyen kérdésekkel foglalkozó isko­lai történelemkönyvben, vagy akár egyetemi jegyzetben. Három oldal után elfogy a türelem; dátumok, száraz fel­sorolások, unalmas egyformá­ra kerekített mártírtörténe­tek, mesekönyves egyszerű­sítések. Marad a tanár egyéni lel­kesedése, ambíciója. Az már önmagában is a szerencsé­sebb eset, ha ez megvan, na de hát végül is mi várható el tőle? Az idősebb pedagó­gusok nagy részének a hu­szadik század eseményeiről a „hivatalostól” némiképp eltér a magánvéleménye- A fiata­őrajavítő műhely is dj ott­honra talál, helyét egyelőre még keresd a városi tanács. A közeli napokban hasonló arányú „költözködésre” kerül sor az Arany János utcából is, ahol az építkezések kö­vetelik meg a bontásokat. A Temetkezési Vállalat a Vörös­hadsereg útra, a volt Refor­mátus Lelkészi Hivatalba megy, az ÁFÉSZ irodája pe­dig a Felszabadulás úton ta­lál otthonra. A Postamüsza-Ki Felügyelőség raktárának, he­lyét Zagyvapálfalván felölte ki a városi tanács. Egyelőre még nincs tisztázva a Textil­ipari Vállalat tanműhelyének sorsa, a vállalat vezetői a városi tanács több ajánlata köziül választhatják ki a szá­mukra legmegfelelőbbeket. BESZTERCEBÁNYA: 1L33: Ka­rel Hala dalműmre — 16.55: Slo- vóo Bratislava—Sparta Praha jég- Icorang-mérk. — 19.00: Tv-híradó. — 20.09: Az operett fantomja. — 20.35: Randal és Hopfcirk 8. rész. -a 21.50: Műkorcsolya EB., labbak cßSkScorukban hozzánk hasonlóan „oldalirágásos” tankönyvekből tanulhattak: olvasmányélmények, egyéni ismeretek csaknem kizárólag a „régi dicsőségünkről” tar­tott óráikat színesítik. S akkor ott van még a család. Kényes kérdés. A gyerekek egy — és épp az „eminens”, a „jól eleresztett”, tehát többé kevésbé hanga­dó — része óvatos, semleges, vagy félellenzéki magán tör­ténelemoktatásban részesül, legalábbis attól a pillanattól, hogy a beszélgetésnél a szá. zad eseményei korülnek terí­tékre. A munkásmozgalom? Más ügy, a családban nem téma. A hiba egyik forrását te­hát a hivaitalos — és a ma­gán történelemoktatásban kell keresnünk. „A maga korá­ban haladó volt.. •” Ismerős besorolás: jobb Árpád-házi­akra, törököt is verő feudá­lisakra, ingatag lelkületű, de hetyke kuruc óbesterekre, a legkülönbözőbb történelmi fi­gurákra aggatható sztereotip — de a halhatatlansághoz se­gítő nacionálé ez. Nem vitás: a távlat még nem magasít­hatta a jelen fölé a közel­múlt, a század hőseit, s a szűrő, amin át tetteik hoz­zánk eljutottak, a személyi kultusz minden „hőskonkur- renciát” gondosan irtó légkö. re volt. Az optika pedig amin később a történeteket és a figurákat elénk vetítet­ték, egy megrugdosott, félig kiábrándult értelmiségi kő. zépgeneráció óvatos-egysíkúra- lapított szemlélete. Amikor haladó történelem, szemléletet, modem forradal. miságat, lelkesedést kérünk számon a fiataloktól, nem árt azon sem gondolkoznunk tehát: mit tettünk, mát tett az idősebb generáció ennek érdekében? Nem is kell na­gyon mélyre menni ahhoz, hogy egyértelműen kidéiül, jön: az e téren korábban el­követett hihák következmé­nyeit látjuk ma viszont a„kö. zömbösnek” titulált tizen- és huszonévesekben­— földes!—puskás — Négy építőipari vállalat budapesti jnunSsahétyane azonnali belépéssel FEL VESZ tehergépkocsi­vezetőket KÖZÉPÜLETÉPÍTÖ VÁLL AT-. AT Budapest, X., Fertő u. 1/d. ÜGYINTÉZŐ: HARASZTI LÁSZLÓ gépkocsi-előadó. Nagy építőipari vállalat budapesti munkahelyeire azonnali belépéssel FELVESZ: kőműves — ács vízszigetelő — íestő-mázolő hőszigetelő — burkoló parkettás — üveges szakmunkásokat és segédmunkásokat. TOVÁBBÁ: — építőipari könnyűgépkezelő és szögbelövő tanfolyamra 32. életévüket betöltött, és általános iskolai vég­zettséggel rendelkező férfiakat és nőket. JELENTKEZNI LEHET A KÖZEPÜLETÉPÍTÖ VÁLLALAT munkaerő-gazdálkodási osztályán Budapest, V„ Molnár u. 19. Bontás és építés Fotózzon a NŐGRÁD-nak! Tar jani József (Salgótarján) Fiatalok a kórusban c. fényképére a zsűri 6 pontot adott Kecskemétre készül, de addig... — Rosse társaságba kerültem, azért vagyok itt — mondta in­dokként a bíróság előtt Vörös Mihály 21 éves zagyvapálfalvi fia­talember. A fiúnak jó szakmája van — szobafestő és mázoló —, ennek ellenére közveszélyes m u nkaker ü lé sért és csalásért ke­rült összeütközésbe a törvénnyel. Vörös a múlt év szeptemberé­ben kilépett munkahelyéről, a 2. sz. Volán Vállalattól, s azóta ati- kaiLmi munkákból tengette életét. Szó szerint igaz, hogy „tengette”, dot ajafnitewiak. Ezöket egy újabbal egészíthetjük ká. Fel­fedezése Jacques Maspero 18 éves töulooise-i lakos nevéhez fűződák. Felfigyelve arm, hogy ment sok esetben a „barátok” hoztak élelmet Vörösnek, aki csavargással töltötte idejét. A pénzszerzésre két trükköt eszelt ki, s ennek egy asszony és egy férfi látta kárát. Először az asszonyt látogatta meg Vörös Mihály és mesét mon­dott a házasságról. Elmondta, nősülni készül, s a házassághoz pénz, 2500 forint kellene. Egy hó­nap múlva itt lesz a pénz — ígérte, s az asszony jóhiszeműen az építkezésre félre tett pénzből londó volt közölni az autósok­kal, hogyan lehet gyorsabban ellj ütni a városba kerülőúton. fejen,­kölcsönözte a kért összeget, hi­szen Vörös még elismervényt is adott. „Evés közben jön meg az étvágy” — tartotta a fiatalember, s még le sem járt a határidő, újra beállított az asszonyhoz, s újabb 500 forintot kórt. Annyit nem, de 450 forintot kapott. az asszony hiába várta az elismer­vényen is feltüntetett napot, Vö­rös nem jelentkezett. Amikor felélte a házasságba kért összeget, egy férfit — fog­lalkozására nézve juhászt — tett lóvá. Tőle ezer forintot kórt köl­csön, mondván, hogy a jogosítvá­nyát szeretné visszaszerezni, ugyanis karambolozott. Azzal már nem dicsekedett, hogy vezetni egyáltalán nem tud, de az is igaz, hogy ezt a juhász egyáltalán nem kérdezte, hanem kölcsön ad­ta a kért összeget. Üjra volt bát pénze Vörösnek, s tovább csava­roghatott, szórakozhatott. . . — Megígérem, hogy dolgozni, fogok. Jó szakmám van, ha ki­szabadulok Kecskemétre megytk — mondta Vörös János, akit a bíróság 6 hónap szabadságvee > tésre ítélt. Az ítélet jogerős. gb écB m. Itt az ezerkettedik A Nyugaton, kiadott zseb for- kivezető és a városba vezető mátumú kézikönyvek a meg- autóitokon közlekedési dugók gazdagodásra ezer és egy mó- keletkeznek, bizalmasan haj­Az információ ára — minden, hétvégén, a városból, ként 2 frank. Külkereskedelmi Vállalat, valamint az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt VflGOIUIfllVHfI~illZI.Jll.ASI versenyt hirdet, a* 1971. évi vágőmarhaexport mennyiségi növelésére és minőségi javítására: Termelőszövetkezetek! Állami gazdaságok. A győztes gazdaságok között összesen 2 300 000 Ft összeg kerül díjazásként szétosztásra! A legjobbak ezen felül külföldi tanulmányutakon vehetnek részt! JELENTKEZÉS A VERSENYRE 1971. FEBRUÁR 15-IG! A megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat felvásárlási főosztályán! A versenyfeltételek és a nevezési lapok ugyanott kérhetők!

Next

/
Thumbnails
Contents