Nógrád. 1971. február (27. évfolyam. 27-50. szám)

1971-02-06 / 31. szám

Izrael ellensúlyozni szeretné a pozitív batást Továbbra im jelentőm ftlelőamég am USA'U A Szuezí-csatoma menten továbbra is hallgatnak a fegy­verek. Anvar Szadat. az Egyesült Arab Köztársaság elnöke csütörtökön a nemzet­gyűlésiben bejelentette, hogy országa további 30 napot ad a politikai rendezés lehetősé­geinek kiaknázására. ; Az egyiptomi döntést ENSZ-körökben megelégedés, sei fogadták. Az izraeli veze­tőkön kívül lényegében min­den, közvetlenül vagy közvet­ve érintett félről elmondható ugyanez. Az utca embere — mint a Renter írja — Izrael­ben is „megnyugvással” vette tudomásul a legújabb fejle­ményeket Amint az a Szadat-beszédet követő három izraeli nyilat­kozatból kiderült — az izrae­li vezetők azt szerették volna, ha Egyiptom határidő nélkül hosszabbítja meg a tűzszüne­tet. Golda Meir szerint az egy hónap „ultimátummal” ér fel. Nem nyilatkoztak viszont az izraeli vezetők Szadat elnök­nek arról a bejelentéséről, hogy részleges izraeli vissza­vonulás esetén Egyiptom elő­készületeket tenne a Szuezi- csatorna megnyitására. A csütörtöki Szadat-beszéd- ' del foglalkozó kommentárok a Szuezi-csatoma megnyitá­sával kapcsolatos terv mellett a BT-határozat érvényesíté­sét célzó négyhatalmi erőfe­szítésekre irányítják a figyel­met. Itt továbbra is nyitott kérdés: hajlandó-e az Egyesült Államok komolyan tárgyalni vagy sem? Ismeretes, hogy az EAK „a lényeges előrehaladást” a négyhatalmi tárgyalásoktól, a Jarring-misszió előmozdítá­sára tett közös erőfeszítések­től várja. A Reuter forrásai arra szá­mítanak. hogy Sisco, az ame­rikai külügyminisztérium kö­zel-keleti ügyekben illetékes államtitkára jövő kedden, Chicagóban jelenti be az ál­láspont módosítását. Golda Meir izraeli minisz­terelnök péntekre összehívta a „belső kabinetet”, hogy a lehető leggyorsabban megfo­galmazzák Izrael válaszát Anvar Szadat egyiptomi elnök csütörtöki beszédére. A „bel­ső kabinetnek” három tagja van: Jigal Állón miniszterel­nök-helyettes, Mosé Dajan hadügy. és Abba Eban kül­ügyminiszter. Izraeli politikai források szerint a kormány „nem lát változást” Szadat javaslatai­ban a korábbiakhoz képest, viszont szeretné eloszlatni a „jó benyomást, amelyet Sza­dat beszéde az olajválság miatt Európára gyakorolt”. A Maariv című lap szerint „nulla” az esélye annak, hogy Izrael megkezdi csapatainak visszavonását a Szuezi-csa­torna mellől. (MTI) 99 Felébredt" a Lunohod A Lunohod szovjet hold- jármű eltöltötte a harmadik holdéjeit. Éjszakára utazá- zásának kiindulópontján — ahonnan két hónappal ezelőtt elindult — „vetettek neki ágyat”. A holdéjjel beállta előtt „meleg paplanba” burkolták a Lunohodot A meleg pap­lant hőszigetelő réteggel ellá­tott napelemek képezték. Er. re azért volt szükség, hogy a meleg ne szivárogjon ki a hermetikus fülkéből, amikor a környező térségben mínusz 150 fok alá süllyedt a hőmér. séklet. A Lunohod on izotóp hőforrás működött. Ennek energiája több hónapra ele­gendő." Felmelegített gázkeve­rék cirkulált a Lunohod „al­vó” blokkjai között és mun­kaképes állapotban tartotta a rendszereket Most, hogy beköszöntött a holdreggel, különös élénk­ség uralkodik a szovjet táv­közlési központban. Felveszik az összeköttetést, megadják az utasításokat a rádióadók és a Lunohod egyéb beren­deléseinek bekapcsolására. „Felébredt a Lunohod”. (MTI) Szakértői m-gbeszélés Nyugat-Bér!inSen A négy nagyhatalom szak- jrtotnék csoportja pénteken Myugat-Berlinben megbeszé- esre ült össze a berlini kér- iéssel foglalkozó nagyköveti anácskozások előkészítésére — jelentette a UPI illetékes nyugat-berlini forrásra hí­ratkozva. A nagykövetek leg­közelebbi ülését, a tervek szerint, hétfőn tartják meg Nyugat-Berlinben. A szakértők tanácskozását eredetileg e hét keddjére hív­ták össze, de azt a három nyugati hatalom az utolsó percben lemondta. (UPI) Megtisztelő a dolgozd nép szolgálata (Folytatás az 1. oldalról) lialmazottak kulturális tevé­kenységéiről is. A beszámolási időszakban mintegy 70 isme­retterjesztő előadás hangzott el, s a hallgatók száma meg­közelíti a 3000 főt. A kultu­rális rendezvényeken résztve­vők száma megközelíti a két­ezret. És talán még egy adat. ■Míg 1967-ben csak 33 410 fo­rintot, az elmúlt év első felé­ben már csaknem 36 000 fo­rintot fizettek ki segélyezésre. A beteglátogatás és egyéb szociális célokra felhasznált összeg az 1967. évi alig 54 000 forinttal szemben tavaly, az első félévben meghaladta a 98 000 forintot A megyei bi­zottság összes kiadása az 1987. évi 270 ezer forinttal szemben az elmúlt év első fe­lében meghaladta a 250 000 forintot. A beszámolóban es a felszó­lalásokban is jelentős helyet i-capott a dolgozók munkakö­rülményeinek javítása. Üj ta- mácsház építésével, jó mun­is akörülményekert teremtettek a Pásztói és a Rétsági járási Tanács dolgozói számára. Több községi tanácsház átalakítá­sával — Endrefalva, Lucfalva, Mátrammdszent — a községi tanács dolgozóinak munkakö­rülményeit javították. Mind­ezek ellenére azonban nem megnyugtató az apparátusban dolgozók egészségügyi helyze- : 4. Magas a táppénzes állo- ]' lány, ami az elmúlt évben : »m egyszer 4 százalék fölött i lozgott. Ezért a küldöttérte­kezlet úgy foglalt állást, hogy a betegségek megelőzése ér­dekében több intézkedést kell tenni. Foglalkozott a küldöttérte­kezlet a vezetés és a szakszer­vezeti élet alakulasaval, a különböző hivatali szerveze­tekkel történt kapcsolatokkal is. A beszámolót követő vitá­ban részt vett Alberti Árpád, Strigó Károly, Zeke István, Tóth Ferencné, dr. Gulyás Sándor, dr. Szőke Pál, Ka- zinczi Sándor, Lantos László és dr. Czifra József, akik a szakszervezeti életről számol­tak be. Részt vett a küldöttértekez­leten és felszólalt Csenki Fe­renc, a Közalkalmazottak Szakszervezete Központi Ve­zetősége Elnökségiének tagja, Géczi János, a megyei tanács vb-elnöke és dr. Lakatos Jó­zsef, a megyei pártbizottság osztályvezetője. A vitában elhangzottakra Aranyi László, a megyei bi­zottság titkára adott választ, majd megválasztották a Köz­alkalmazottak Szakszervezete Nógrád megyei Bizottságának 13 tagját, a 3 tagú számvizs­gáló bizottságot. Tíz küldöt­tet a Szakszervezetek Megyei Tanácsának küldöttértekezle­tére és a hat kongresszusi küldöttet A Közalkalmazottak Szak­szervezete Nógrád megyei Bi­zottságának elnöke ismét Sí­pos .Lajos, titkára pedig Ara­nyi László lett. Thaiföldiek is harcolnak a Boloven- fennsikon (Folytatás aZ 1. oldalról) Ziegler, a Fehér Ház szóvi­vője csütörtöki sajtóértekezle­tén azt hangoztatta, hogy „az amerikai hadsereg semmikép­pen sem fog végrehajtani in­tervenciót Laosz ban, mint ahogy Kambodzsában sem te­szi azt”. „Amerikai sorkatona­ság és katonai tanácsadók nemcsak, hogy nem léptek át semmilyen határt, így Kam­bodzsa vagy Laosz határát sem, de a jövőben sem fog­nak átlépni e határokon” — tette hozzá a szóvivő. „Az olyan hírek — fűzte hozzá a szóvivő —, amelyek céloztak arra, hogy egy, az Egyesült Államokkal szövetsé­ges hadsereg ténylegesen tá­madást intézett Laosz ellen, alaptalanoknak bizonyultak”. Az AFP washingtoni tudósító­ja ehhez hozzáfűzi, hogy Ziegler viszont semmilyen ki- eflégítő magyarázatot sem tu­dott adni arra az erős hír­zárlatra, amely a kambodzsai területen és Dél-Vletnam északnyugati részében indított offenzívakra vonatkozott. Mindössze azt hangoztatta, hogy a hírzárlat Abrams tá­bornoknak, a Dél-Vietnam ban állomásozó amerikai haderők főparancsnokának kizárólagos illetékességi körebe tartozik. (MTI) Ha az időpont közelsége meg is lepett, a határozat nem ért váratlanul bennün­ket: számítottunk arra. hogy a csehszlovák testvérpárt XIV- kongresszusa az idén összeül, . hogy elvégezze a számvetést a megszilárdult vezetés es a megtisztított, egy­ségében mind jobban erősödő párt tevékenységéről. A köz- porit! bizottság nem áll üres kézzel a kommunisták és az ország közvéleménye elé: 1969 tavasza óta, amikor a mostani központi bizottság megalakult, nagy lépésekkel haladtak a gazdasági és tár. sadalmi konszolidáció útján. Híven a párt ötvenéves, har. ookban és sikerekben gazdag múltjához, következetesen hajtották végre programjukat. Amikor meghirdették így fo­galmaztak: csakis a munkás- osztály, a parasztság, az ér. telmiség és a széles néptöme. gek összefogása lehet a szo­cialista haza sikeres építésé­nek záloga. S a leninizmus- ból merített eltökéltségükhöz hívek maradtak még olyankor is. amikor torlódtak a nehéz­ségek, s az antiszocialista iohboldal mellett küzdeni ök '^ellett a túlzó „balosok” ellen 16. Sokáig emlékezetesek ma. radnak Gustáv Husák, 1969. 2 NÓGRÁD 1971. február 6„ szombat KIS HŰEK a nagyvilágból Könnygáz és rendórattak oszlatna szét péirteken Uj- Delhiiben, a Pakisztániba térí­tett indiai repülőgép felrob­bantása miatt tiltakozó diáko­kat, akik támadást intéztek a pakisztáni nagykövetség ellen. Az EAK új kincstári évének első bárom hónapjában 8 538 000 egyiptomi font érté­kű kőolajat exportált, ami 31 százalékkal több aiz előző év azonos időszakában külföldre szállított kőolaj értékénél. V Elfoglalta az egyik bányát a lotharinglai szénmedence 500 bányásza, tiltakozásul amiatt, hogy a tulajdonosak a munkahely bezárását és az ott dolgozók elbocsátását ter­vezik. Pompidou francia etaök pénteken afrikai útjának újabb állomására, Szenegálba érkezett. Dakar repülőterén a szenegáli elnök fogadta Prágában konzultációt tar­tott a keresztény békekonfe­rencia a katolikus békeszerve- zetek képviselőivel. A tanács­kozáson a békemunka idősze­rű feladatairól tárgyaltak. Négyszázötvenezer önálló diplomás lépett sztrájkba O laszországban, mert a kor­mány fel akarja emelni az or­vosok, ügyvédek, állatorvosok, építészek és hasonló szabad­foglalkozásúak adóját. Háromezer-nyolcszáz svéd ál­lami alkalmazott lépett sztrájkba csütörtökön éjfél­kor, mert képviselőik nem tudtak megegyezni a munkál­tatókkal az új kollektív szer­ződés feltételedben. Több éves tárgyalás után a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ás a Japán Vö­röskereszt képviselői Moszkvá­ban, a Szovjet Vöröskereszt székházában megállapodást írtak alá a Japánban élő kó- reaiak hazatelepüléséről a KNDK-toa. Tíz esztendei törvénytelen fogva tartás után az asunriomi rendőrség ki nzókamrá jábem meghalt Ltvio Gonzales San­tander, a paraguayi kohászati munkások vezetője. Jogtalan bebörtönzése és a kegyetlen bánásmód miatta tiltakozásul halála előtt éhségsztrájkot kezdett, de a hatóságok nem törődtek ezzel. Edward Kennedy demokra­ta párti szenátor pénteken is­mét felszólította az Egyesült Államok kormányát, hogy is­merje el a Kínai Népköztár­saságot. Szerinte az USA-nak magára kell vállalnia Kína ENSZ-jogadnak helyreállításá­ban a vezető szerepet. — A Sportfogadási és Lot­tó Igazgatóság közlése szerint a 6. játékhét szelvényednek ér­tékelése közben öttalálatos lot­tószelvényre akadtak. A szel­vény száma: 2 238 795. A szel­vények értékelése még tart. Egy kőműves háláló Meghalt Giuseppe Malacarta, egy 33 éves olasz kőmű­ves. Négy kis gyermeke maradt árván. Neofasiszták gyilkol­ták meg: fasiszta suhancok bombát dobtak Catanzaróbaa a jobboldali zavargások ellen tüntető tömeg közé (az utób­bi időben Olaszország-szerte kiújultak a szélsőjobboldali za­vargások, terrorcselekmények) — és több tucat sebesült mel­lett egy halálos áldozat is volt: Giuseppe Malacarta kőmű­ves. Colombo vezetésével rendkívüli ülést tartott a minisz­tertanács. A három nagy olasz szakszervezeti szövetség veze­tői is tárgyaltak Colombóval, s felszólították a kormányt: azonnal foganatosítson intézkedéseket a neofasiszta táma­dások ellen, védje meg a szabadságot és a demokráciát. Ez áll az Olasz Kommunista Párt felhívásában is: „az újabb véres terrorakció rávilágít a fasiszta csoportok eltö­kélt szándékára, hogy minden áron véghez vigyék antide­mokratikus, felforgató célkitűzéseiket. E fasiszta csoportok mögött azok az erők állnak, amelyek minden áron zűrza­vart akarnak előidézni az országban, hogy így semmisítsék meg az olasz munkásosztály és az olasz nép demokratikus vívmányait. „Azonnali akciót követelünk a bűnösök felelős­ségre vonására!” — hangzik az OKP felhívása. Hasonlóképp nyilatkozott az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség, s a többi demokratikus párt is. Catanzáróban meghalt egy 33 éves kőműves, négy szép gyermeket hagyott hátra. Meglehet, az olasz neofasiszták nem éppen személy szerint e kőműves, Giuseppe Malacarta életére törtek —, hogy őt találta a gránát, csak véletlen volt. De mégsem volt véletlen a haláleset. Az olasz neofa­siszták — nem tanulva hajdanvolt példaképük, Mussolini és rendszerének csúfos bukásából — tudatosan dobálnak bom­bákat, keltenek zavart, törnek ismét a hatalomra. S ha út­jukon négy gyermekes apák halnak meg, akárha tömegesen is —, mit sem törődnék vele. Élve vagy halva akarnak ural­kodni a négy gyermek es kőműveseken, az egész népen. Éppen ezért az egész olasz nép feladata, hogy összefog­jon ellenük, hogy megakadályozza a fasizmus bármilyen for­mában kibontakozó visszatérését Itáliában. Anglia elismerte Amin rezsirajét Az angol kormány pénteken elismerte Idd Amin tábornok ugandad puccsista kormányát, amely csaknem két héttel ez­előtt megdöntötte Milten Obote elnök törvényes rend­szerét. Az erről szóló bejelen­tést az alsóházban Anithony Kershaw, külügyi államtitkár tette meg egy interpellációra válaszolva. A kampalai stadionban pén­teken a diplomáciai testület több minit tízezer néző, és egyenruhás izraeli „katonai ta­nácsadók” jelenlétében letet­ték a hivatali esküt Idi Amin vezérőrnagy, a január 25-én. államcsínnyel hatalomra ke­rült űj ugandad elnök és mi­niszterelnök, valamint az ál­tala kinevezett kormány tag­jai. (MTI) Korea egyesítésének feltételei A phenjaní lapok közük a Korea békés egyesítésére ala­kult bizottság vezetőségének nyílt levelét, amely ismételten megállapítja: Korea szétdara- böltságánsak oka egyes-egye­dül az, hogy az amerikai im­perialisták fegyveres erővel megszállva tartják Dél-Kore- át, beavatkoznak a koreai belügyekbe, s a nemzet szét- daraboltságának fenntartására irányuló káros politikát foly­tatnak. A levél továbbá leszögezi, hogy a KNDK kormánya számtalanszor tett javaslatot a dél-koreai hatóságoknak az ország békés egyesítésére. Éh­nek menetrendje a következő lenne: vonják ki Dél-Koreá- ból az amerikai csapatokat, s külső beavatkozás nélkül, ál­talános, szabad választások útján alakítsanak demokrati­kus egységkormányt Ami a Pák Csőn Hi-klikk által hangoztatott „az ENSZ felügyelete alatt történő vá­lasztásokat” illeti, ez annyit jelentene, hogy külső erők avatkoznának be az ország egyesítésébe, holott ez a prob­léma a koreai nép belügye és. nem tűr külső beavatkozást — szögezd le a levél. (MTI) Lesz miről tanácskozni ben mondott szavai: „Tizen- négymillió ember sorsáról van szó, a csehszlovák kom­munisták tehát nem enged, hetnek meg maguknak sem. miféle következetlenséget”. Ehhez tartotta magát a CSKP, amikor külpolitikájának első vonalába állította az SZKP. val, a Szovjetunióval és az európai szocialista országok pártjaival és kormányaival való kapcsolat megszilárdítá­sát, amikor 1968 augusztuséi, nak tanulságait levonva, kül­politikájának vezérfonalává az internacionalizmust tette. Nem tétlenkedtek a cseh­szlovák kommunisták akkor sem, amikor a belpolitikai gondokat kellett megoldani. Amellett, hogy végrehajtották a tagkönyvcsere nagy politi­kai munkáját, megszilárdítot­ták a pártszervezeteket és szerveket, világos, a belső élet egyensúlyba hozásához és fellendítéséhez szükséges cé­lokat dolgoztak ki, amelyek találkoztak a dolgozók döntő többségének tetszésével. A világos programnak, a párt szívós munkájának, a mun­kásak és parasztok áldozat- vállalásának köszönhető, hogy a szocialista tábor országai­nak segítségével a gazdasági élet területén felszámolták a kaotikus állapotokat, megte­remtették a szükséges arányo­kat, tehát azokat az alapokat, amelyekről elindulva, biztosan számíthatnak a nemzetgazda, ság újbóli felvirágzására. A Hospodarske Noviny cí­mű közgazdasági szaklap az 1970. esztendőt értékelve rá­mutat: az ipari termelés, amelynek növekedési üteme 1965 és 1969 között állandóan csökkent, 1970-ben viszony­lag nagymértékben növeke­dett. Ez amellett szól, hogy a CSKP megtalálta a helyes hangot a dolgozó tömegekkel, különben sokkal nehezebb lett volna az események miatt bekövetkezett gazdásági pan­gás megszüntetése, az anarchi­kus jelenségek felszámolása. A nem könnyű küzdelemben egyik fontos célkitűzése volt a CSKP-nak a belső piac helyzetének megjavítása. A tavalyi esztendőről szóló elő­zetes jelentések arra utalnak, sikerült megteremteni a ke. resiet és kínálat közötti egyensúlyt, helyreállt a la­kosságnak a korona vásárló, erejébe vetett bizalma. Ehhez csak egy adat: az elmúlt év­ben a takarékbetét-állomány 63 milliárd koronára emelke­dett­Az előbbi szám egyben uta­lás arra is, hogy a CSKP és a csehszlovák kormány nagy figyelmet fordított az élet­színvonal-politikára. A gazda, ságilag egyáltalán nem köny- nyű esztendőben a személyi fogyasztás 2 százalékkal, a re­álbérek pedig 2,7 százalékkal növekedtek. S hogy a kép még teljesebb legyen: a háború utáni időszakban még egyet­len évben sem adtak áit any- nyi lakást mint tavaly. Legjobb meggyőződéssel mondhatjuk tehát: a XIV. kongresszuson lesz mit ele­mezni a beszámolónak, s a küldöttek Is a jól végzett munka tudatában vehetnek részt a tanácskozáson, amely a CSKP megalapításának 50. évfordulója alkalmából nem csupán összegező, feladatmeg. jelölő, hanem ünnepi is lesz, s amelynek jelszava: „Lenini úton a szocialista haza to. vábbfejlesztéséért”. Sz. L

Next

/
Thumbnails
Contents