Nógrád. 1971. február (27. évfolyam. 27-50. szám)
1971-02-24 / 46. szám
Teletorsió Egy frissiben hallott tele. vízió-történet. Ismerős fiatal házaspár televíziója az eseteit nagy százalékában rossz, bár a férj szenvedélyes tévészerelő. A dolognak mindössze annyi a szépséghibája, hogy egyáltalán nem ért a készülékhez. Bár, ez őt nem zavarja különösképpen. Valamelyik este vendégek vannak a házaspárnál. A tévében pedig jó műsor. A képernyőn viszont a szereplők olyanok, mint a gólyalábakon lépegető mesehősök. Nem beszélve arról, hogy a fejük fele már benne sincs a képben. A vendéglátó házigazda ugrik, majd ő rendbehozza. El is kezdi csavargatni, tekergetni. Ahány gomb, mozdítható seerkenytű található rajta, mindet bütyköli. Ha eddig hosszúak voltak a szereplők, most szélessé és alacsonnyá váltak, mintha az elvarázsolt kastély tükrei elől pottyan- tak volna oda. A reménytelen küzdelmet megsokallja az egyik vendég: — Ne gyötörd magad, öregem. Ez már csak teletor- zió... — cse — Hasznos beruházások Mintegy másfél millió forintot fordított tavaly külön, böző beruházásokra a kétbo- donyi Egyesült Erő Termelőszövetkezet. Többek között bekötőutat építettek, helyrehozták a gépszínt, körülkerítették a majort, s raktárát építettek. Jelentős összeget vett igénybe a víztároló befejezése, amelyhez állami támogatást is kaptak. Talajjavításra és talajvédelemre több, mint félmillió forintot fordított az állam segítségévéi a szövetkezet. A beruházás bizonyára a kedvezőbb •terméseredményekben érezteti hatását. NŐGRÁD Ideológiai és kulturális kérdéseinkről Az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága a X. kongresszus ideológiai és kulturális kérdéseiről február 26-án, pénteken délelőtt 10 órakor eszmecserét rendez a megyei pártszékház vb-termében. Az eszmecsere vitaindítóját, Orbán László, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a művelődésügyi miniszter első helyettese tartja. Hízott sertés a háztájiból A szurdokpüspöki tsz nem foglalkozik sertéshizlalással, ezzel szemben intézményesen támogatja a háztája sertéshiz- lalást. Az elmúlt esztendőben tatótt. Ennek eredményeként negyvennégy hízott sertést értékesítettek a községből. Az eladást a tsz bonyolította le. Az idén a hizlalásra jelentkea tagság a háztáji gazdasága- ző tagok száma emelkedett. A ban berendezkedett a hizlalásra. A tsz vezetősége a tagok számára albraktaikarmányit és különböző tápszereket juttermelőszövetkezet viszont hí- zómairha-előállítással foglalkozik. Az utóbbi időben 125, többségében export minőségű állatot értékesítettek. Megérkeztek az új kaparószalagok A nógrádi szénbányákhoz megérkezett négy darab Slaszk—67 lengyel gyártmányú új kaparóberendezés. Az egyenként 120 méter hosz- szú páncél kapar ókat a nagy- bátonyi bányaüzem területén alkalmazzák majd a frontfejtéseken. Az elmúlt évben ugyanis nagyon sokszor panaszkodtak a bányászok, hogy a régi kaparóberendezések elavultak, felújításra sem alkalmasak és emiatt igen sok a géphiba, az üzemzavar, ami akadályozza a széntermelő munkát. A négy, egyenként 1 millió forintba került, kaparóberendezés enyhít e gondokon. Vasárnaptól új folytatásos regényünk: tSajof (jizi játékai ÜJ, folytatásos mű, ez alkalommal életregény közlését kezdi el február 28-i, vasárnapi számával a NÖGRÄD. Az életregény hősnője a magyar színháztörténet egyik legjelentősebb, legragyogóbb művészi adottságokkal bíró, sajátos egyénisége, Bajor Gizi, akinek épp ezekben a napokban emlékezünk tragikus körülmények között bekövetkezett halála 20. évfordulójára. Hogyan lett a valahai józsefvárosi vendéglős, kávéháztulajdonos meglehetősen igénytelen külsejű leányából, Bayer Gizellából színjátszásunk évtizedeken át kétségkívül legfényesebb csillaga, aki Gárdonyi: Annuska című darabjában kiugró sikert aratva Móricz Zsimond: Pacsirtaszójában, Bró- dy Sándor: Dadájában, Molnár Ferenc: Űri divatjában- Herczeg- és Zilahy-művek egész sorában sikert sikerre halmozott; Shakespeare- és Schiller-müvekben egyaránt biztonsággal találta meg az utat a közönséghez — erről és magánélete intimebb és meghittebb, a nagyközönség által kevésbé ismert vonulatairól szól, ezeket tárja elénk Galsai Pongrác: Bajor Gizi játékai című mindvégig érdekes életregénye. A Bajor Gizi játékai folytatásos közlése bizonyára szívesen fogadott regénnyel örvendezteti meg olvasóinkat. kezdődött, garázdasággoi végződött Vizslás-Űjlakpusztán, még dójának 900 forintos kárt a múlt év októberének végén, Mag János 26 éves fiatalember átment ismerőséhez, a 24 éves Misurák Mihályhoz, s elhatározták, hogy átmennek okoztak. Egy férfinak a Kossuth utcába vitt az útja, és látta, mit művelnek Mag és társai. A férfi nem akart közbe avatkozni, látta, hogy túlsörözni Kisterenyére. Az egyik erőben vannak a garázdák, de kocsmában tetemes mennyisé- jámborsága ellenére Mag Já- gű sört ittak, de ez nem volt nos nekitámadt. Először szi- elég. Egy házzal tovább áll- dalmazta, majd olyan erővel tak, s a bányakaszinóban ta- lökte meg, hogy a férfi a jár- lálkoztak a 19 éves kistere- da melletti vizesárokba esett, nyei Komódi Antallal. A há- Amikor ki akart mászni, Mag rom fiú egy-egy üveg sört még mellbe is rúgta, ivott, s a következő állomás- A salgótarjáni Járásbíróság helyük a Centrum-presszó egyQttesen elkövetett garázdalett. Itt még a borpincét ségért Mag Jánost 6 hónap meglátogatták, és el lehet börtönre ítélte, míg Misurák képzelni, mennyire ittasak e uz_ ___________™ v oltak, amikor éjfél körül hazafelé indultak. A Kossuth utca egyik háza előtt a három fiatalember megállt, s egymás után kezdték elmozdítani a téglákból felépített ke- „ , . ,. rítésoszlopokat. Az egyiket ki sat feltételesen 3 évi próba is döntötték, s a ház gaz- időre felfüggesztette. Mihályt 5 hónap javító-nevelő munkára, 10 százalékos bércsökkentés mellett. Komódi Antalt 4 hónap szabadság- vesztésre ítélte a bíróság, de az ő büntetésének végrehajtáKorszerű építészet A képzőművészek, közülük különösen az urbanisztikai törekvések iránt érdeklődők kedvében járt a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ vezetősége. A modern építészet c. előadás alkalmával a francia intézettől kapott eredeti, színes kisfilmek vetítése nagy közönségsikert aratott. Hat kisfilm — hat építészeti téma: a régi műemlékek, Párizs és más városok mellett láthatunk teljes új arculatú lakóhelyeket, híres építészek törekvéseit követhettük nyo mon a filmen. Láttunk szokatlan alakzatú házakat, üvegfalakat, műanyag kagylótetőket és olyan épületeket, amelyek belső terét, a kő, a fa alkotta. A gépkocsiközlekedés „szalagjai”, a parkírozó- helyek teraszos elhelyezése, az üzletsor, éttermek, szállodák, a városrendezés mind megannyi remek bizonyítéka az urbanisztikai törekvéseknek. Ezeket a problémákat mi' enknek is éreztük, mivel városépítés, telepszervezés nálunk is folyik, Balassagyarmatra alkalmazva a látottá kát, többször is többen is, hozzászóltak: „Nekünk is ilyen kellene!”. N A P T A R 1971. február 24., szerda. Mátyás napja. A Nap kel: 6.36, — nyug. szik: 17.20 órakor. A Hold kel: 6.06, — nyugszik: 16.13 órakor. Ködös idíi Várható időjárás ma estig: változóan felhős, a hajnali és reggeli órákban helyenként ködös idő. Szórványosan kialakuló eső, havas eső, esetleg kisebb futó havazás, időnként élénk észak- nyugati szél. — Erősödnek a pataki József Attila úttörőcsapat belföldi kapcsolatai, melyeket az úttörőmozgalom 25. évfordulója jegyében kezdeményeztek. Az ötödikesek az alföldi Bél- megyer község úttörőivel leveleznek. a másodikos kisdobosok a budapesti, Gorkij-fasori Általános Iskola tanulóival Több őrs áll levelező kapcsolatban a Pajtás és a Kisdobos újsággal is. — KARANCSSÄGON, a művelődési ház keretében megalakult és élénk tevékenységet végez a Röpülj pávakor, melynek máris sok lelkes híve van, főképp az idősebb korosztályúakból, de a fiatalok köréből is. Énekegyüttest szerveztek a cigányfiatalok is, Tóth János vezetésével pedig citerazenekar alakult. — Ma „A tudományos és technikai forradalom társadalmi és világnézeti kérdései” címmel előadást tart dr. Szabó Gábor, a filozófiai tudományok kandidátusa a pártiskolán, az esiti egyetemet végzettek részére. ötven évvel ezelőtt, 1921. ferbuár 24-én született Lud- vik Askenazy, cseh író, publicista. Egyetemi tanulmányait a Szovjetunióban végezte, ahol történelmet és szláv filológiát tanult. 1942-től a Szovjetunióban alakult csehszlovák hadsereg kötelékében harcolt; a háború után a Csehszlovák Rádió külpolitikai munkatársaként beutazta az Egyesült Államokat, Indiát, Japánt is. 1953 óta csupán írói tevékenységet folytat. Askenazy a második világháború utáni cseh próza népszerű képviselője. Egyik kritikusa szerint hőseit, figuráit a fejük tetejére állítja, hogy aztán megkérdezze tűlük: nem éppen a fejükön állva — állnak-e a lábukon? Gyakran használt módszere a szembesítés. Az ember és a háború, az ember és a fasizmus, az ember és a halál — ezek a fő témái. Pillanatfelvételeket készít, figyelmét egy pontra koncentrálja, a részleteket elnagyolja, hogy mondanivalójának lényege annál élesebben lépjen előtérbe. Askenazy sikeresen írt drámákat, hangjátékokat, filmeket is; műveiből eddig négyet vittek filmre. — Az útburkolatok hely- Qtven GVB V&ZGtÖ reállításával kapcsolatos feladatokról tart tanácskozást Ritka jubileumot ünnepel- ma délelőtt az érdekeltek be- {ejt a lengyelországi Szamo- votnásával a Közúti Igazgató- tula járás Galowo falujának ság Salgótarjánban. lakói: 50 évvel ezelőtt választották meg községbíróvá a most 70 éves Ludwik Lo- tát, aki azóta megszakítás nélkül tölti be a bírói, illetve tanácselnöki tisztet. (MTI) — Autósok tanácskozása. A Magyar Autóklub salgótarjáni csoportja csütörtökön taggyű lésit tart a József Attila műve lődésd központban. Tájékozta tó hangzik el az országos köz gyűlésről, és ismertetik többék között az idei munka programot, megbeszélik a tag szervezéssel kapcsolatos tennivalókat. — Grosch Tamást, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek KISZ-.bizottságánaik beválasztották a Magyar Vas- és Acélipari Egyesüléshez tartozó KlSZ-szervezetek képviselőiből álló ifjúsági koordinációs bizottságba. Megjelent a Fórum Megjelent a Kossuth Könyvkiadónál a közérdekű kérdésekre válaszoló Fórum legújabb száma, amelyben éppúgy, mint az előző füzetben, hivatott szakemberek válaszolnak a többi között a következő kérdésekre: Miként alakult a munkás- és parasztszármazású fiatalok továbbtanulási aránya; Mennyiben tükröződik a szakképzettség elismerése ___ __ a keresetekben; A nők egyenjo- jniróhh fppf hnHít 3 knznonti gúsága és a munkakörök betöl- 1,, , DD te, no„ d ^ozponii tésie, illetve a munkabérek, a kis- lutes. A V1Z-, gOZ-, gaz- es kaVizsgáztak a kazánfűtők Balassagyarmaton is egyre ,., 1,*. keresetűek, nagycsaládosok és tiiiKiarax fixálok lakásproblémája éc tervezett intézkedések. Kerékpáros balesete Kerékpáron közlekedett Ipolyszög és Űjkóvár között Hodászi János 44 éves balasa olajtüzelésre berendezett a zánok működtetése, karbantartása, valamint a tüzelő- ♦ anyag kezelése, tárolása komoly szakmai ismereteket kíÄ ván. Ezért miniszteri rendelet ötéves terv időszakában címmel , . ,, , . , . megjelent a tények és érvek írja elő, hogy csak képesített legújabb füzete a Kossuth kazánfűtők jogosultak erre a Könyvkiadónál. munkakörre. Sajnos, sokan nem rendel- — A kemerovói fotóklub ta- keznek a legalapvetőbb isme- vasai tárlatán a balassagyar- retekkel sem, ami miatt or- rnaitii fotósokat Szőke Dezső, a szágszerte sok a baleset és az Mikszáth Kálmán Művelődési anyagi kár. Központ fotószaikkörének ve- a kerületi kazánfelügyelő- sagyanmati kéményseprő. Ho- zetője képviseli. Balassagyar- ség figyelemre méltó és kö- dászi_ le akart szállni a ke- mat fejlődését és a polóc nép- vetendő kezdeményezéssel rékpárról, de közben nem viselietet mutatja be Kernero- próbálkozott az emberi élet vette észre, hogy közeledik vábam, és a társadalmi tulajdon fokoegy tehergépkocsi, amelynek .... zott védelmének érdekében. A oWeIb äz utpEdikäTEi lökte. .A — Mozäikfäl* A r©ts0§i gíTR— megyeszékhely után. • • első— baleset következtében Hodá- názáum folyosóján megkezdték ne^ _ Balassagyarmaton ins zi János 8 napon túl gyó- Balczó Edit kerámákusművész (jftott alapfokú kazánfűtői gyúló súlyos, de nem életve- mozadkfalánaik elhelyezését. Az tanfolyamot, szélyes sérülést szenvedett — avatásra március közepén ke- A „jrrK iWompi intézmé- kórházba szállították. - rül sor. nyti nagy örömmel fogadok a tanfolyamot, és a művelődési központ vezetőségével együtt a kerületi kazánfelügyelőség útmutatása szerint kidolgozták a tantervet. Húsz hallgató adott számot elméleti és gyakorlati tudásáról a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban a vizsgabizottság előtt. A vizsga nem volt könnyű, mint ahogy a szakma sem az. Veszélyes üzemi kazánberendezéseket baleset- mentesen, biztonságosan és gazdaságosan kezelni — erről adtak számot a vizsgákon. A tanfolyam olaj- és gáztüzelésre, kazánkezelésre is érvényes képzést adott. LÉÉ BOJCSUK JÓZSEF ES IMRE GÁBOR REGENYE NYOMÁN IRTA) Ca. BORVATB TIBOR. RAJZOLTA SEBOK IMRE. Eszükben sincs eleget TENNI A FELSZÓLÍTÁSNAK. NÉHÁNY SZÉZ MÉTERREL ODÉBB. "lemaradtak. Ezt megúsztuk. / ■ „ Ezt lgen. De legközelebb J FIM. Budapesti Porcelángyár felvételre keres új léte- sítményű üzemébe betanított munkára férfi és női mun. kaerőket. Űj létesítmény üze. meléséhez villanyszerelő, csőszerelő, kőműves, lakatos, asztalos szakmunkásokat, segédmunkásokat és takarítókat. Jelentkezés a gyár munkaügyi oztályán. (Budapest, XIV., Öv utca 153.). köszönetnyilvánítás Ez úton mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, jóbarátoknak, ismerősöknek, akik szeretett férjem MATE ANTAL elhunyta alkalmából a temetésen részt vettek és fájdalmunkat ezzel is enyhíteni igyekeztek. GYÁSZOLÓ CSALÁD „ Maevar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 22-93, 22-96, ,19- Főszerkesztő- 12-94 Belnolitikai rovat- 14-40 Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi _ Y'ií-Ti„í„„. ,« Tei-ieszti- a Maevar Posta FJőfizethetö- a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgó- *- *• *e,eIon- tarján. Petőfi u. X. Felelős vezető: PAPP GYÖRGY igazgató. Index-szám: 25072.