Nógrád. 1971. február (27. évfolyam. 27-50. szám)
1971-02-24 / 46. szám
Piszkos ügylet a fajüldözők támogatása Tanzania kilép a Nemzetközöstégből? A Brit Nemzetközösséghez tartozó három kelet-afrikai ország — Kenya. Uganda és Tanzánia — fővárosában az államfők kedden zárt körű ülésen vitatták meg a DéL- Afrikába irányuló brit fegyverszállítások kérdését. Július Nyenere tanzániai elnök korábban hangsúlyozta, országa kilép a Nemzetközösségből, ha Nagy -B ri tannia felújítja a fegyverszállításokat. Éter es-Salaam-i diplomáciai körökben ezért most ilyen jellegű bejelentést várnak, de nem tudják, hogy az a diplomáciai kapcsolatok megszakításával is jár-e. Amin tábornok, a puccsal hatalomra került ugandai vezető viszont iki jelen tette: országa továbbra is a Nemzet- közösség tagja marad. Njoroge Mungai. kenyai külügyminiszter határozottan ellenezte a fegyverszállításokat. de a hivatalos kenyai álláspontról eddig nem adtak ki nyilatkozatot. A fegyverszállítások felújításával kapcsolatban a Gur- dian vezércikkben állapítja meg: jobb lett volna. ha Heath belátja, hogy az egymillió font értékű helikoptermegrendelés nem éri meff azt a rosszallást, amit az ügy a Nemzetközösségien belül előidézett. A Morning Star Piszkos ügylet című vezércikkéiben így ír: — Azok, akik azt állítják, hogy a kormány fegyverszállítási döntése nem számít, mert csupán egy kis száll ít- mányiról van szó, vagy naivak, vagy lelkiismeretlenek. Aki bármilyen fegyvert szállít Vorstenéknek, bármilyen ürüggyel, az támogatja a fajüldöző rendszert és elítéli annak ellenfeleit. (MTI) Húszpontos árfolyamcsökkenés Kevés már a kincstári Optimismus A Wall Street érzékeny politikai barométere hétfőn és kedden egyértelműen a laoszi invázió kudarcát jelezte, miközben a Fehér Ház és a Pentagon szóvivői továbbra is makacsul ismételgetik, hogy „minden a tervek szerint” halad Káoszban. A New York-i értéktőzsdén hétfőn és kedden összesen csaknem 20 ponttal zuhant a részvények árfolyama. A tőzsdei árfolyamcsökkenésből ítélve, az üzletembereket egyáltalán nem nyugtatja meg a N ixon-kormány kincstári optimizmusa. Erre utalt Richard Levine, a Wall Street Journal politikai hír- magyarázója is, amikor kedden emlékeztette a kormányt, hogy a laoszi invázió megindításakor a hadügyminisztérium vezetői még „tüzes lelkesedéssel magasztalták a hadművelet lehetőségeit” és azt hangsúlyozták, hogy „az ellenségnek olyan nagyszabású vereséget kell szenvednie, amely drámai változást hozhat az egész délkelet-ázsiai helyzetben”. A hírmagyarázó szerint „jelenleg alig 2 héttel később úgy tűnik, hogy az események nem egészen a várakozásnak megfelelően alakultak”. Jerry Freidhem, a Pentagon sajtószóvivője hétfőn már kísérletet tett arra, hogy „átminősítse” a laoszi invázió korábban megjelölt célját, amikor azt az általános meg- hökkentést keltő kijelentést tette, hogy a hadművelet még akkor is „sikernek” számítana, ha az inváziós erők egyáltalán nem léptek volna Laosz térületére. A tudósítók hitetlenkedő kérdéseire a szóvivő azt a „magyarázatot” adta, hogy Dél-Viétnam északi térségében „sikerült megszakítani az ellenség vonalait”. Amerikai hírmagyarázók rámutatnak, hogy Saigon még messzebb ment az „áthangolásban” amikor kedden már nem „az ellenség utánpótlási vonalainak elvágását”, hanem egy várható ellenséges offen- zíva elhárítását” jelölte meg a laoszi invázió „fő coljának”. (MTI) Tiltsák el a föld alattiakat is Huszonöt ország képviselőinek részvételével kedden Genfben megnyílt a leszerelési értekezlet 1971. évi első ülésszaka. A megnyitó ülésen elsőnek Alekszej Roscsin beszédében rámutatott, hogy az Egyesült Államok „mérgező vegyi anyagokat használ a lakosság és a növényzet pusztítására a vietnami háborúban”. Ez a tény még sürgetőbbé teszi a biológiai és vegyi fegyverek eltiltásával kapcsolatos tárgyalásokat — hangsúlyozta az ülés szovjet társelnöke. Roscsin beszédében ismét síkraszállt a vegyi és biológiai fegyverek együttes betiltása mellett és hangsúlyozta, a szocialista országoknak ez a javaslata kellő biztosítékokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy senki se játszhassa ki az egyezményt. A Szovjetunió — jelentette ki Roscsin — emellett síkra- száll egy teljes atomstop- egyezmény mellett, amelynek értelmében még a föld alatt végrehajtott kísérleti atomrobbantásokat is eltiltanák. (MTI) Feszültséget fokozó kísérletek Az NDK Külügyminisztériumának szóvivője kedden tiltakozott Scheel nyugatnémet külügyminiszternek és más bonni szabaddemokrata párti politikusoknak az FDP vezetősége február 26-ra, Nyugat- Berinbe összehívott tanácskozásán való részvétele ellen. A szóvivő egyidejűleg tiltakozott a Nyugatnémet Szövetségi Tanács (Bundesrat) egyik bizottságának ugyanerre az időpontra bejelentett nyugatberlini összejövetele ellen is. Rámutatott, hogy az NSZK politikai aktivitása Nyugat- Beflinben sérti az NDK közepén fekvő Nyugat-Berlin jogi helyzetét, s hogy az említett beavatkozási kísérletek ellentétben állnak az NSZK kormányának hivatalos nyilatkozataival. Emlékeztetett arra, hogy az NSZK Nyugat-Ber- linnel kapcsolatos bekebelezési politikája csak káros hatással volt az európai biztonságra és ártott a nyugat-berlini lakosság érdekeinek. A most említett kísérletek is csak felesleges feszültséget okoznak — mondotta a szóvivő és Nyugat-Berlint státusának tiszftletben tartására szólította Zsidó világkongresszus Brüsszelben, kedden, 37 ország 750 küldöttének részvételével megkezdődött a zsidó világkongresszus háromnapos ülése. Mint arról már hírt adtunk, a Szovjetunió a műit héten nyilatkozatban bélyegezte meg a tanácskozást, amelynek egyetlen napirendi pontja otromba provokáció: „A Szovjetunióban élő zsidók helyzetének megvitatása”. A tanácskozás első napján felszólalt többek között Arthur Goldberg, az Egyesült Államok volt ENSZ-küldötte. A konferencia színhelye körül egyébként a belga hatóságok a legszigorúbb biztonsági intézkedéseket foganatosították. (AP) Napirenden a gazdaságirányítási reform Kedtten ülést tartott a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottsága. A politikai bizottság elhatározta, hogy párt- és kormánybizottságot létesítenek, amely a központi bizottság legutóbbi ülése határozatainak megfelelően kidolgozza a lengyel gazdaság irányítási és működési rendszere tökéletesítésének irányelveit. A szovjet hadsereg megalakulásának 53- évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepség volt a hazánk felszabadításáért elesett szovjet hősök gellérthegyi emlékművénél. A fegyveres erők képviseletében Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, Benkei András belügyminiszter és Papp Árpád vezérőrnagy, a munkásőrség országos parancsnoka koszorúzott Szüntessék meg a diszkriminációt A Szakszervezeti Világszövetség kedden Prágában nyilatkozatot tett közzé, amelyben követeli, hogy az NDK-t vegyék fel az ENSZ-be és vessenek véget min'den ellene irányuló diszkriminációs intézkedésnek. A nyilatkozat leszögezi, hogy a Német Demokratikus Köztársaság békeszerető politikája az imperializmus, a ko- lonializmus és a neokolonia- lizmus ellen irányul, és a népek közti barátságot szolgálja. Az NDK nemzetközi te- kintéje olyan mértékben növekedett, hogy feltétlenül szükségessé vált jelenléte az ENSZ-ben és szakosított tézményeiben. (MTI) inKIS HÍREK a nagyvilágból Kekkonen finn elnök, a legfelsőbb tanács meghívására, a szovjet fővárosba érkezett A vendéget L Bmezsnyev, A. KoSztrájkba léptek kedden a perui tengerészek. Követelik a munkiaibórek emaliesét, a mun- kiaifeQtérfelek javítását és a szágtiin és Ny. Podgannij fo- rtmnka nélküliség csökkentését, gjad'ta a seremetyevói repülőié- „ , . ren Lelőttek egy Kambodzsa felé tartó helikoptert a dél- vietnami felszabadító erők. A fedélzeten tartózkodó Do Cao Tri tábornok, a laoszi intervenciós csapatok parancsnoka ás vezérkara szörnyethalt. Tepavac jugoszláv külügyminiszter kedden hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett. A jugoszláv vendéget Moszkva repülőterén Gromiko szovjet külügyminiszter fofel a Német Szövetségi társaságot. (MTI) KözTámad a chilei reakció Á dhllied reakció szét akar- ja darabolni a hatalmon levő Népi Egységfrontot. Mint Orlando Mállás, a Chilei Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja üoözöltes, tudomásukra jutott, hogy a kormányhoz nem tartozó jobboldali nacionalista párt. hívei önéiben terjesztett különleges tmutatóban, módszereket ajánl a Népi Egységfront szétzúzására. Mint indítványozza, a főcsapást a kommunistákra kell mérni, el kell szigetelni a kommunista pártot a fronthoz tartozó más pártoktól. Jaime Gazmuri. a Chilei Egységes Népi Akció Mozga lom Politikai Bizottságának tagja ugyancsak leleplezte a jobboldali elemek terveit. NOGRAD « 1971. február 24., szerda Hirohitó japán császár és felesége ez év őszén látogatást tesz hét európai országban. A japán császárok közül Hirohi- to az első, aki külföldre utazik. A Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetsége kedden közzétett nyilatkozatában tiltakozik a Dominikai Köztársaságban uralkodó politikai terror ellen. Az angol alsóház négyórás vita után 45 szótöbbséggel elvetette a postássztrájk ügyében a konzervatív kormány ellen beterjesztett munkáspárti bizalmatlansági indítványt. Tizenhétszeresére nőttek harminc év alatt az amerikai átlagpolgárra nehezedő adó terhek. Amint egy újság jelenti 35 amerikai államiban az adók újabb emelését tervezik. Véget ért a Kuba és Kanada között folytatott tárgyalások első fordulója, a repülőgép- rablások ügyéiben. A tanácskozásokat Ottawában folytatják majd. Huszonnégy napja tart a bodzsai Nemzeti Egységfront svéd közalkalmazottak bérelnöke tízezer főnyi tömeg emelési sztrájkja, amelyhez előtt számolt be a karrtfood- újabban a hadsereg mintegy zsai hazafiak harcának ered- ötezer hivatásos tisztje is eeatM agyar—lengyel killügyminisatériumi tárgyalások kezdődtek kedden Varsóban az európai pohttlka időszerű kérdéseiről. A küldöttségeket Adam Wilimann lengyel, illetve Marjai József magyar külügyminiszter-helyettes vezeti. Magyar—NDK papíripari megállapodást írtak alá, amely szerint a két ország közötti export—import megközelíti a 300—300 millió forintot. Párdi Imre, az Országos Tervhivatal elnöke Moszkvában a szocialista országok tervbizottságainak és tervező szerveinek vezetőivel együtt megkoszorúzta a Lenin-mau- zóleumot A Pentagon utasítására az idén 2100 fiatal orvost soroznak be az amerikai hadseregbe, mivel az orvosi egyetemek végzős hallgatói önként nem hajlandók egyenruhát ölteni. Tömeggyfilést rendeztek hétfőn este a kínai Sanghajban. Norodom Szihanuk, a Kamményeiröl. lakozott. Ördögi kihíivas 1967 JÜNIUSA, a hatnapos országokkal történő alkudozó- háború óta Izrael sok sem- sokkal próbálja behelyettesite- mitmondó nyilatkozatot tett ni. A Time Magazin nyílva - már a köaei-kéleti konfliktus nosságna hozott egy koncep- rendezésével kapcsolatban, ciót, amelyik tartalmazza Iz- Annyira azonban talán még raél vissziavoaiiuilásániak maxi- sohasem igyekezett félrevezet- műmét- Eszerint a Sinai-fél- ni a közvéleményt, mint a szigetről kivonulna a Sarm-el- kormány vasárnap elfogadott Sejkig húzódó vonalig, de csa- nyilatikozatáívaL, amelyben a patákat áMomásoztatoa Tinán- „nem”-et úgy próbálja tómon- szoros bejáratánál. A Jordán ■ dani, hogy az szembetűnő folyó nyugati partjain vissza- jigen”-nek hasson. Nem túlzás húzódna az 1967. június 5-e Mahmud Riad egyiptomi kül- előtti vonatna, de csak fegy- ügymánisztemidk a négy nagy- venmentesítés és félkatonai iz- hiatalcxm kairói képviselői előtt naéli települések létesítésének tett nyilatkozata, amelyben a Tel Avtv-i választ így minősítette: „Kihívás az ENSZ alapokmányával, a világ közvéleményével és a négy nagyhatalommal szemben,” Az a huzavona, ami az izraeli választ megelőzte, már azt lehetetlen ellenőrizni. Felárán, A Godián-fennsíkkal kapcsolatosan, továbbra is ragaszkodik a hegygerinchez, s ugyanakkor magának követeli egész Jeruzsálemet. mennyi a valóságos mag — sejteni engedte, hogy Golde Medr kabinetje semmibe veszi Jarring ENSZ-közvetítő kezdeményező lépéseit, valamint az EAK kormányának a Szuezi-csatorna megnyitására és a béfcetángyailások megkezdésére vonatkozó javaslatait. tehető azonban, hogy a terjeszkedni akaró izraeli kormánynak vannak bizonyos elképzelései, amelyekkel részint meg akarja tartani a megszállt területeket, részint pedig megkísérli megosztani az arab országokat. A nernzeA kormánynyilatkozat pedig ti szuverenitás védelme, válásommá kétséget sem hagyott a szándékokról: féüireérthetet- leniül megmutatta, hogy a zsidó állam nem hajlandó alávetni magát a Biztonsági Tanács 1967 novemberi határozatának, s egyáltalán nem törekszik a közel-keleti helyzet politikai rendezésére. Találhatók ugyan elismerő szavak a jeruzsálemá megnyilatkozásban, ezek azonban miint az analb nemzet jogos igényed azonban eleve kazárnak mindenféle megalázó alkudozást, de lehetetlenné teszi az ilyenféle egyezkedést a Biztonsági Tanács korábban már említett határozata is, amelyet Izrael magára nézve nem tart kötelezőnek. A FEGYVERSZÜNET legutóbbi meghosszabbítása tíz nap múlva lejár. Jarring még csak fokozzák a kihívás ENSZ-fcözvetítőnefc, valamint ördögi voltát. Az példáiul, hogy most már csak véletlenül sem említik a tűzszünet meghosz- szaltíbítását, arra utal, hogy lemondtak ugyan a fegyvernyugvás meghatározaitflian ideig tartó elhúzódásáról, nem adták fel azonban agresszív terveiket, s tárgyalások helyett inkább a konfliktus mélyítésének útját választották. Az ugyanis mér világos: a térségben csak akikor lehet béke, ha Izrael kivonul a megszállt területekről. A Tel Avtlv-i kulisszák mögött folyó mesterkedésekről különböző találgatások keltek szárnyra. Ezek közös mondanivalója, hogy Izrael a generális, teljes megnyugvást hozó politikai rendezést az arab a rendezést kereső nagyhatalmak diplomáciájának tehát már kevés idő áll rendelkezésére. Ügy tűnik, hogy Izrael éppen az idő rövidségét próbálja a maga javára kamatoztatni, amikor olyan választ ad minden kezdeményezésre, amelynek világosságát még Washingtoniban, sem tartják megfelelőnek. McClosky, az amerikai külügyminisztérium szóvivője például úgy nyilatkozott: hasznosabb lenne, ha a jeruzsálemá kormány pozitívabban foglalna állást a béke- tárgyalások kérdésében, A Tél Avivbam teremtett újabb homály sürgeti a nagyhatalmakat, tegyenek sürgős lépéseket az izraeli kihívás ellensúlyozá- Sz. I. Választási hadiárat 22 halottal Az Üj-Delhitől 500 kilométernyire délkeletre fekvő Allahabad városiban kedden újabb összecsapás zajlott le hindu és muzulmán tömegek között. Indira Gandhi miniszterelnök-asszony, aki a városba akart látogatni, kénytelen volt lemondani tervéről, Allahabad, ban — Indira Gandhi szülő- heflyén — ugyanis már hétfőn is voltak összecsapások, amikor a rendőrség tüzet nyitott és keddre egy 16 éves fiú belehalt sérüléseibe. Ezzel 22- ne nőtt a jövő hónapban esedékes választásokkal kapcsolatos hadjárat halottainak száma az országban. (MTI)