Nógrád. 1971. február (27. évfolyam. 27-50. szám)
1971-02-16 / 39. szám
I „gyalogosok" nevében Halászat, horgászat Addig a február 10-i, nyirkos, téli estig viszonylag elégedett voltam az életemmel. Nem volt ez önelégültség, hiszen az ember örök tulajdonsága, az el nem ért dolgok birtoklásáért vívott harc. Szóval február 10-ig abban az illúzióban éltem, hogy ko. rommal lépést tartva hasznos tagja vagyok szocializmust építő társadalmunknak. Nem vagyok szerénytelen, ha azt állítom, hogy együtt haladok korom átlagpolgáraival. Pardon, állítottam volt február 10-ig. Akkor ért ugyanis egy megrázó, de igen tanulságos él. meny, amin máig sem tudom túltenni magam. Este volt. A tévében éppen a híradó folyt: földrengés Los Angelesben, jugoszláv terroristák Göteborgban stb. Aztán egy formás gépkocsi jelent meg a képernyőn, ö volt a Zsiguli, az új szovjet autó, amelyből az első négy dara. bot aznap mutatták be először Budapesten. Szó esett műszaki adatairól, kezelhetőségéről, várható áró.ról. Aztán Bán János riporter, akit rokonszenves külseje, szolid magatartása és frappáns riportjai miatt egyébként, tisztelek, kommentárt fűzött a bemutatóhoz. Egy világ omlott össze bennem, s úgy éreztem, nincs jogom,. tovább élni. Bán János, ugyanis a következőket közölte minden tévénézővel (szabadon idézve): A gépkocsi divatja jelentősen megnövelte az emberek munkakedvét, mondhatni: az autó a XX. század húzóereje. (S most figyeljenek!) Aki gyalog jár az gyalog i,s gondolkodik. Nem tudom, Bán János maga jutott-e ennek a szellemességnek birtokába, saját. vagy mások élettapasztalata segítette ehhez a bölcs megállapításhoz? Mindenesetre szeretném tudomására hozni, hogy ebben a társadalomban az egyes emberek értékét szellemi kvalitásai adják, becsülni, végzett munkája alapján becsülik, el. smertsége társadalmi hasznosságának függvénye. Tudatom vele azt is, hogy ismerek ijesztően buta autó- tulajdonosokat és gyalogjáró egyetemi tanárokat stb. Lehet, hogy Bán János óbban a szerencsés helyzetben van, hogy minden okos ismerős autóval a hóna alatt jött világra, a többiek viszont gyalog topognak a szamárlétrák alján. Ellenkező esetben viszont éppen azok malmára hajtotta a vizet, akik ellen — individualizmus és anyagiasság címszó alatt — a X. pártkongresszus is intézményesen felszólalt. A gyalogjáró milliók nevében szeretném hinni, hogy kijelentése nem volt több egyszerű szóképnél, amelynek semmiféle másodlagos értelme nem volt. Vagyis egyszerűen annyit jelentett, hogy aki gyalog jár, az nem járművön gondolkodik. — vkm — Kettő helyett három Magyarnándori tervek Nyereséggel, másfél millió forinttal zárta a múlt évet a magyarnándori ÁFÉSZ. Ügy tervezik, hogy a negyedik ötéves terv időszaka alatt ezt az összeget legalább kétmillió forint fölé emelik. A bolthálózat fejlesztése ugyancsak a következő évek tervei között szerepel. Mohorán vegyesbolt és presszó, Defoer- csényben vegyes- és italbolt, Terényben italbolt. Cserhát- surányban büfé építését tervezik. Ifjúsági kfab A diósjenői fiatalok körében népszerűségnek örvend az ifjúsági klub, amely a művelődési házban működik, korszerű környezetben. A Lenért Jánosné klubvezető, és Móricz Erzsébet KISZ-tit- kár irányításával működő klub programjában kötött. és kötetlen foglalkozások egyaránt szerepelnek. Többi között tánc- és daltanulással foglalkoznak, idealizmusról és materializmusról, továbbá etikai kérdésekről szóló vitákon vesznek részt. Az elkövetkezendő hetekben találkozót szerveznek az úttörőkkel, s vitát rendeznek az ifjúság kommunista neveléséről, s a KISZ-tagság feladatairól. A drégelypalámki takarékszövetkezet évről évre eredményesebben végzi munkáját. Az elmúlt év végéig a betétállomány 9 millió forintra, a tagság száma 2 ezerre, a részjegyalap pedig 293 ezer forintra emelkedett. A folyósított kölcsön összege több mint 14 millió forint volt a harmadik ötéves terv időszaka alatt, amelyet mintegy kétezer tag vett igénybe. A drégelypalánki takarék- szövekezetnek korábban csak két kirendeltsége volt, Nagyorosziban és Ipolyvecén. Az idén azonban Bemecebaráti- ban új kirendeltséget nyitott a takarékszövetkezet. A község Pest megyében van, s így a drégelypalánki takarék- szövetkezet a szomszéd meA hasonló című fűim utón, a közeljövőben — ugyancsak „Gazdag öt esztendő” címmel — képekkel, statisztikákkal gazdagon illusztrált kiadvány is napvilágot lát Balassagyarmaton. A város harmadik ötéves tervének eredményeiről szóló könyvecske egyaránt foglalkozik az ipari, kommunális fejlődéssel, a lakóépületek, s az új kulturális létesítmények felépítésével. „Nem művelkirendeltség már a megalakulás napján 1 millió 300 ezer forint betéttel rendelkezett, és a kirendeltséghez tartozó négy község tagsága előreláthatólag 5 millió forintra növeli a betét összegét. Az új kirendeltség megnyitását az indokolta, hogy Bemecebaráti közelebb van Drégelypalánkhoz, mint Nagymaroshoz, ahol a legközelebbi Pest megyei takarék- szövetkezet működik. így a szövetkezet tagjai sok időt és fáradságot takarítanak meg. ha ügyes-bajos dolgukat itt intézik a takarékszövetkezetnél- A kezdeményezés nagy népszerűségnek örvend. Szó van arról, hogy Perőcse és Tésa ugyancsak csatlakozik a takarékszövetkezet ki- rendeltségéhezMárton, a Balassagyarmati városi Tanács VB elnöke a kiadvány előszavában — „csupán városunk munkássága, dolgozó népe hűen követte pártunk útmutatását, mégpedig oly eredményességgel, hogy biztos alapot teremtett a X. kongresszus határozatainak, a negyedik ötéves terv nagyszerű céljainak megvalósításéira”. gyében is tevekenykedik. A „Sem műveltünk csodát.*-,99 tünk csodát” — írja Lombos Biztos kézzel Utak, tájak, emberek, évek, kilométerek. Ez a gépkocsivezető élete. Az örök változé- Iconyság, a mozgalmasság, élmények, találkozások és elválások liégtelen sora, egyszerre kemény munka és hivatástudattal űzött izgalmas foglalkozás. amelyben egyaránt van. nak örömök gondok és nehézségek. De bármennyi is a, változás, az élmény a gépkocsivezetők életében. minden évben akad olyan esemény, amely kiemelkedik a többiek közül, mérföldkő a hétköznapok sodrában azoknál, akik az idő múlását százezer kilométerekben mérik. Ebben az évben ismét félszáznál több gépkocsivezető kapta meg az arany-, az ezüstös a bronzplakettet, amelyet Hétszázötven-, ötszáz- és hétszázötvenezer kilométert kitevő balesetmentes közlekedéssel érdemeltek ki. Közülük mutatunk most be az olvasóknak három „pilótát”. * POTOCZKT FERENC húszéves pályafutása alatt hétszázötvenezer kilométert vezetett baleset nélkül. Keménykötésű, középkorú férfi, fegyelmezett arcvonásokkal, szigorú tekintettel, amelyre a volán már néhány mély árkot rajzolt az idő. Akik a nyolcas helyijáratú autóbusszal utaznak Salgótarjánban, egy év óta gyakran találkozhatnak vele. — Melyik volt a legizgalmasabb perce a húsz év alatt — kérdeztem tőle. — Egyszer főjavítás után vittem ki a kocsit. Akkor még egy 30-as Ikarusszal jártam. Induláskor kipróbáltam, fog-e a fék? Kifogástalanul működött. Kisgéc után, amikor már egészen közel voltam a főúthoz, benyomom a féket. A pedál könnyedén beszalad a talpam alatt. Nem fog a fék. A hideg veríték kiült a homlokomra. Endrefalva felől teherautó közeledett. Most mit csináljak? Be tudom még venni a kanyart, vagy az árokba fordulok? Gázfröccsöt adtam, és visszaváltottam, de a sebességváltó nem vette be a kisebb fokozatot. Nem maradt más hátra, neki kellett vágni. A kocsi nyögve és billegve szelte a kanyart. A balesetet el tudtam kerülni, de csak mögött néhány perc múlva tertem igazán magamhoz .,. * SZELCS1K LÁSZLÓ is a negyvenesek közül való. Húsz évvel ezelőtt a katonaságnál adták a kezébe a jogosítványt. Két évvel később leszerelt, s nem sokkal később már a vállalatnál dolgozott. Öszes- szürke hajú, zömök férfi, akinél nem tudni, hogy ez alkati sajátosság, vagy a felelősségteljes, veszélyes foglalkozás festette fehérre a haját. — A Hollókő—Salgótarján— Balassagyarmat—Salgótarján útvonalon járok — mondta. — Naponta általában kétszázötven kilométert vezetek. A hosszú évek alatt az egyik legkellemesebb élményem az volt, amikor beültettem magam mellé a családot, és felvittem őket Budapestre. Nagy öröm volt együtt utazni fiammal, lányommal, meg a feleségemmel. Hadd lássa az asszony, hogy milyen az én munkám! Elmentünk a Vidámparkba, megnéztük a várat, meg a főváros különböző nevezetességeit. Ékre a napra NÓGRÁD - 1971. február 16., kedd Jó fogás volt! összegezték, hogy az elmúlt esztendőben müyen eredményt értek el a kisszersza- mos halászok az Ipolyon. Kiemeltek 510 kilogramm pontyot, csukát 340, balint 50, márnát 125, harcsát pedig 52 kilogrammot. Keszeget és egyéb halfajtákat 1020 kilogrammot. A viszonyoknak megfelelően a kifogott halmennyiséggel elégedettek a halászok. A bánki tóban 319 kilogramm ponty, 17 kilogramm csuka. 2 kilogramm angolna és 133 kilogramm egyéb hal volt a fogás eredménye. Említésre méltó, hogy a megyében kizárólag Bánkon található angolna, horogra akasztása nagy szaktudást kíván. A salgótarjáni Erőmű Horgász Egyesülete 461 kilogramm halat fogott, köztük pontyot, csukát jelentős mennyiségben. A mátranováki nyir- medpusztai tóból 96 kilogramm halat fogtak ki. Legtöbb pontyot a Kohász-hor- gászegyesület fogott, 1017 kilogrammot Ha kifogtad, pótold! Természetes és mesterséges vizeinkbe az idén nagy mennyiségű halait telepítenek. A megyei intéző bizottság 139 ezer 330 forintot fordított 68 mázsa ponty vásárlására, amit az Ipolyban helyeztek el. Az egyesületek saját költségükön frissítik az állományt. A bánkiak 2226 kilogramm pontyot, az egyéb halfajtákból 576 kilogrammot, zsenge osukaiva- dékből 15 ezer, előnevelt süllő ivadékából 3 ezer darabot telepítettek a tote. A salgótarjáni erőmű alatti tóba 1270, a kottás ah or- gászok tavába pedig 1450 kilogramm pontyot helyezetek ei. Űj horgászegyesület A spor (horgászait egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Ahol erre lehetőség van. ott egyesületet alakítanak. Nagy- bátony és környékének horgászai 40 fővel horgászegyesületet alakítottak a Nagybá- tonyi Bányász sportkörön belül Időszerű lenne, ha Palotáson, Diósjenőn, ahol alkalmas vízterület van, követnék a nagyba tony iakat. Ebbeni elhatározásukban támogatást kapnak, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályától is. HorgászA szécáényi II. Rákóczi Ferenc Horgász Egyesület a isö- zetmúl.tíban tartatta- évi közgyűl ését. Az egyesületnek 1970. évben 140 felnőtt és 29 ifjúsági horgásztagja volt. öt személyt fegyelmi elé állítattak szabálytalan horgászás miatt. A liudányhialászi tóba 1970. évben két sülüőíészket (kb. 20 000 darab ikra) és 50 ezer zsenge csukaivadékot telepítetitek. Későbbi ellenőrzésük során megállapították, hogy a süllőfiésaeíktből minden ikra kikelt A közgyűlés haitá- . rozata értelmében az 1971. évi horgászjegy árát 300 fa. ranitoan állapították meg, az állami horgászjeggyel együtt A szabálytalan orvhorgászok- kal, orvhalás zofckal szemben asz idén megerősítik az ellenőrzést A BM legújabb nem delete szerint az Ipolyon ar éjjeli horgászat és halászat szigorúan tilos. A határőrség azt. aki naptelHoeite előtt vagy napnyugta, után az Ipcűy-par- fan tartózkodik, előállítják. A salgótarjáni Erőmű Horgász Egyesület közgyűléséin a tagok eümonditáik, hogy igen sok szabálytalanság történt az egyesület területéin és nem tettek megfelelő intézkedést a szabálytalam horgászokká! szemben. Javasolta a tagság, hogy az 1971-ben megrendezendő intéző bizottsági horgászversenyt az egyesület víz- területén rendezzék meg. Az; egyesületi tagdíjat 1971-re 260 tarmtban szabták meg. az ifihorgászok részére 100 farméban. Részükre a horgászújság előfizetése nem kötelező. Aki megrendeli, még további 30 forintot köteles btdäaafcm. Csapatkeresés. St. Üveggyár—Máfranovák 2:0 (2:0) Salgótarján, 100 néző, v.: Szabó. St. Üveggyár. Budai — Verbovszki L„ Czuder, Pünkösdi — Godó, (Szabó J.), Verbovszki Z. (Dollencz) — Bodor, Kálnai, Fehérvári, Molnár K., Somkuti. Edző: Juhász Gyula. Mátranováki Bányász: Szoó — Veres, Geese, Répás II. — Kun, Varga I., Tóth, Kiébali, Mészáros, Répás I., Varga II. Edző: Szomszéd Ádám. Jó iramú, küzdelmes mérVisszakerül a Nagyszerű eredménnyel 'rukkoltak ki az ősagárdiak a községükben megrendezett legutóbbi véradáson. A falu lakóinak 14 százaléka nyújtotta karjóit vérvételre. Segítőkészségük mellett nagy szerepük volt az eredményben a vöröskeresztes aktíváknak, élen járt a szervezésben dr. Havasy István körzeti orvos. MAI M kőzés. Az NB III-ások az első félidőben szerezték góljai, kát. A 25. percben Molnár K. átemelt a kapuson, 1:0. A 34. percben Godó fejelt a hálóba, 2:0, A vendégcsapatból szünet után csak Szoó és Gecse játszott, a többiek helyén Szomszéd edző fiatalokat szerepeltetett. Szerdán: Somoskőújfalu—- St. Üveggyár (15 óra). Szombaton: Siroki Vasas— St. Üveggyár (15 óra). vándorzászló? Ösagárdon egyébként hagyomány már a sikeres véradás. 1968-tól a község birtokában volt a járás legjobb községének kijáró vándor- zászló, csupán az elmúlt évben hódították el tőle. Az idei eredmény alapján azonban úgy látszik, hogy ös- agárd újra visszasaerzi az elsőség jelképét, a vándor, zászlót. Társastáncverseny A KISZ által 1970—71-re meghirdetett országos társastáncverseny C-osztályú területi versenyét Miskolcon rendezik meg március 6-án és 7-én. Ez a verseny kiterjed Békés, Borsod-Abaúj-Zemp. lén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Heves és Nógrád megye olyan verseny- tánccsopootjaira, amelyek megfelelő pontszámmal C- osztályos versenyzőket indíthatnak. A verseny alkalmas lesz arra. hogy eredményei és esetleges hiányosságai alapján, hű képet alkothassunk a társastáncoktatás eddigi eredményeiről, s még meglevő gondjairól. Egyúttal a szakmai tapasztalatcserét is szolgálja. mindig szívesen emlékszem, így a feleségem is türelmesebb, megértőbb, ha egy-egy nehezebb nap után hazaérek. ♦ MONOSTORT FERENC látszik hármójuk közül a legfia- talábbnak. Szikár, középtermetű, mosolygó, fiatalos arca hosszúkás. rajta jóformán egyetlen ránc se fedezhető fel. De a látszat csal. negyvenhárom évével Szelcsik Lászlónál idősebb, Potoczki Ferencnél fiatalabb, ötvenkettőben került a Volán 2. számú Vállalathoz. Eddig félmillió kilométert vezetett baleset nélkül. Jóformán az egész országot bebarangolta már. Járt Csehszlovákiában, a Szovjetunióban, Lengyelországban és Ausztriában. Miről nevezetes Monostori Ferenc? Talán arról, hogy nagyon sokan ismerik, hiszen Salgótarján egyik legforgalmasabb útvonalán, a főtér—strand- járaton közlekedik. S arról is, hogy ő az, akihez az utasok, a járókelők sokszor az órájukat igazítják. „Jön a sovány” — mondják egymásnak. S olyan pontos, hogy az órákat valóban nyugodtan hozzáigazíthatják, amikor a farmotoros autóbusz kigördül a főtérről. K.S. KOSSUTH RADIO: 8.21: Harsarx a kürtszó! — 8.56: Rossini; Ory grófja. — 10.05—10.85: Fiatalok stúdiója. — 11.127: Bécsi klasszikus zene. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.30; Melódiakoktél. — 13.48: Törvénykönyv. — 14.04: Poibeat. A Gerilla-együttes műsorából. — 14.13: A gyermekrádió műsora. — 15.10: Beethoven: Fidelio — a H. felv. fináléja. — 15.25: Rádióiskola. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: A mikádó. — 16.28: Félfogadás — fél fogadás? — 16.38: Népdalgyűjtőúton, Kodály Zoltán nyomában. — 16.58: Hallgatóink figyelmébe: — 17.05: Tallózás a világsajtóban. — 17.20: Bemutatjuk új felvételünket. — 17.45: Ember, vagy automata? — 18.00: Könnyűzenei híradó. — 18.30: A Szabó család. — 19.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Magyar századok zenéje. — Kb. 21.03: A XX. század nagy írói. Jaroslav Hasek. — Kb. 21.43: Könnyűzene. -» Kb. 22.15: Sporthírek. — 23.30: Gulyás László: Hevesi szvit, — 22.34: Az Éjszakai Rádiószínház bemutatója. Alfa. — 23.00: Meditáció. — 23.10: Esztrádparádé. — 24.00: Hírek, időjárás. — 0.35: Rimszkij-Korszakov: cári menyasszony. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Ritmus és melódia. — 8.45: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — 9.00: Nótacsokor. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.45: Az állatvilág bédekere. — 12.00: Zenekari muzsika. — 13.03: Az álarcosbál. — 14.00—18.09: Randevú — kettőtől hatig ... — 18.10—19.54: Fiatalok hullámhosz- szán. — 19.54: Jó estét gyerekek! — 20.25: Oj könyvek. — 20.28: A testvériség ágyúja. — 20.58: Népdalcsokor. — 21.50: Hangverseny a stúdióban. — 22.35: Hawai rózsája. — 23.15: Zenekari muzsika. —. 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. TELEVÍZIÓ: 8.05—12.30: Iskolatévé. — 13.10—14.20: Iskolatévé. — 16.38: Műsorismertetés. — 16.40: „Eletet az éveknek!” Nyugdíjasok műsora. — 17.25: Hírek. — 17.30: A forró Univerzum. — 18.20: Kuckó. — 18.40: Vendégasztal. — 19.10: Reklámmfisor. — 19.15: Esti mese. — 19.25: Szünet. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: Az emberrablók. Magyarul beszélő olasz film. (14 éven felülieknek.) — 21.15: Telegroteszk: Sajdik Ferenc. — 21.35: integrál. — 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. BESZTERCEBÁNYA: 9.23: Az első csata (tv-játék). — 15.35: Csehszlovákia—Hollandia férfi kézilabda-mérkőzés. — 19.00 és 22.05: Tv-híradó. — 20.35: A DlVSZ-kongresszus gálakoncertje — 21.35: A diadalmas szerelem dala (lengyel tv-novella).