Nógrád. 1971. február (27. évfolyam. 27-50. szám)
1971-02-14 / 38. szám
Bérczj Ká i‘o! y-emlék ii n népség Igények és feladatok A korszerűbb iskoláért szekcióik vitái és az alapdoBérczy Károly nevét általában nem emlegetik együtt irodalmi körükben sem Madáchiéval és Mikszáth éval, holott baráti körükhöz tartozott. Tény, hogy nagy kartársai mellett öt szerényebb hely ületj meg az irodaLomtörté- netben, bár Puskin Anyeginjének magyarra való átültetésével maradandót alkotott. Bérczy Károly halálának 150. évfordulóját ünnepeljük az elkövetkezendő hetekben. Az emlékünnepséget előkészítő bizottság elkészítette az eseménysorozat programját, E szerint február 26-án Salgótarjánban, a TIT megyei székházéiban irodalmi estet rendeznek felnőttek részére, ahol Kerényi Ferenc irodalomtörténész mond bevezetőt, s a Madách Gimnázium iro- dalomszakköre ad műsort. Másnap a kiadott módszertani anyag alapján a Madách Gimnáziumban tartanak ünnepi szakköri ülést, más középiskolák diákjainak bevonásával. A megyei honismereti kör és a TIT irodalmi szakosztályának együttes ünnepi megemlékezésére február 28- án kerül sor a salgótarjáni megyei József Attila művelődési központban. Kerényi Ferenc és Kulcsár Ildikó lesz az előadó. Ä Bárczy-emlékkiállítást Balassagyarmation, a Palóc Múzeum Mikszáth-ter- mélben március 1-én nyitják meg. Megnyitó beszédet mond Nagy Miklós docens. A kiállítást — a megyei múzeum forgatókönyv-tervezete alapján — Kerényi Ferenc rendezi, a megyei múzeumi szervezet közreműködésével. E napon koszorázza meg a Bér- czyi-emléktáblát Balassagyar. matan a megyei, a városi tanács és a megyei múzeum- igazgatóság, s erniékműsort is tartanak a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. A jobbágyi Bérczy- és Frivaldszky-sírhe- iyéket a Hazafias Népfront megyei titkársága, a községi tanács és a megyei múzeum- igazgatóság képviselői március 2-án koszorázzák meg. Ezt ugyancsak emlékműsor követi a jobbágyi tiszti klubban. Mit jelent Nógrád számára Bérczy Károly? Balassagyarmaton született 1821. március 2-án. Részese volt a reformkornak, 1848. előkészítésének. Családjában sajátos módon keveredtek a nemesi és a modern polgári elemek. Versei, novellái 1838- tól láttak napvilágot, s őt tekintik a fiatal Madách első kritikusának. Megpróbálkozik azzal a polgári életmóddal, amelyet kedves angol írói közvetítettek számára. Bér- czyt dandy-ként emlegette barátja Jókai, s későbbi hivatalfőnöke. Széchelyi. De — s erről külön szól Kerényi Ferenc irodailomtörténésE iß az emlékünnepségre írt rövid módszertani anyagban — Bérczy mélyebbre lát, Dickens- tőL, Bulverttől, az amerikai Washington Lrvingtől tanul. 1846- tól a'Tízek Társaságának tagja, gyakran megfordul Petőfivel. Jókaival, a későbbi márciusi if jakkal a Pilvax Kávéháziban. Lamartime-t fordít. 1847- től Széchenyi mellé kerül a helytartótanács közlekedési bizottságába. Ez megterhelő munkakör vtd,t számára, a salgótarjáni múzeumban őrzőt naplótöredékei szerint nem jutott ideje költőd munkásságának gyakorlására. 1848 eseményeiről betegágyában tájékozódott, a forradalom, a köztársaság lelkes híve volt A szabadságharc bukását követően bújdosik, annak utolsó heteit Nógrád megyében, Va- nyarcon tölti sógora, Novák János orvos házában. 1849 után a passzív ellenállást választja. újságíróskodik, 1852— 54. között öt kötet novellát s legjobb műfordításait adja közre. Az első magyar sportújságot, a Vadász- és Verseny lap-ot vezeti 1857-től. a testnevelés ügyének aktív propagálója. A Tudományos Akadémiának 1861-től levelező tagja. Először Bodenstedt német fordításában olvassa az Anyegint. Szlovák nyelvtudása segít, ségével azonban oroszul tanul, így születik meg Anyegin-fordítása. Ő volt az első, aki ezzel a művével az orosz irodaiamra felhívta a figyelmet s felismerte a közös keleteurópai gondokat. Anyegin- focdítása maradandó, bár Puskin híres verses regényét később Aprily Lajos is lefordította. ( Bérczy Károly 1867. december 11-én halt meg. Először a Kerepesi temetőben temették él. 1908-ban hozták hamvait a család jobbágyi sír- kert.jébe. Halála előtt három évvel a Kisfaludy Társaságban ő búcsúztatta Madáchot. S a Madách Imre emlékezete című tanulmányában —. amelynek kéziratát a salgótarjáni múzeumban őrzik — ő adott először értékelést Madáchról a Kisfaludy Társaság XVI. nyilvános nagygyűlésén 1866. február 6-án. Nógrád megye irodalmi hagyományához Bérczy Károly élete és munkássága szorosan kapcsolódik, halálának 150. évfordulójára méltán emlékezünk rá T. E. „Társadalmunk szocialista fejlődésének egyik alapkérdése a dolgozók általános műveltségének emelése és szakképzettségének növelése. A komgresz- szus megállapítja, hogy oktatási rendszerünk magasabb színvonallá emelése a társadalom szocialista fejlődésének egyik fő követelménye.” (Az MSZMP X. kongresszusának határozatából-) Ai utóbbi az elmúlt esztendőben — gyakran esett szó különböző tanácskozásokon, köztük nem egy rangos, országos fórumon, hazai oktatáspolitikánk lényeges kérdéseiről. Nemcsak a pedagógusokat, vagy az oktatási szakkérdésekhez közel állókat foglalkoztatják fokozódó érdeklődéssel azok a problémák, amelyek szociális, ta társadalomépítésünk jelenlegi szakaszában egyre nyilvánvalóbban jelentkeznek az iskolai életBen, hanem a gazdasági vezetőket, tudósokat, politikusokat, szülőket —bátran állíthatjuk: társadalmunk közvéleményét is. És ez nemcsak azért (van így, mert az iskolák ezer szállal kapcsolódnak a legkülönbözőbb társadalmi felületekhez, s ezáltal az iskolai élet gondjai, problémái átsugároznak az iskola falain, hanem azért is, mert e gondok közül mg már jó néhány közvetlen társadalompolitikai kihatású. Kétségtelen, hogy a leglényegesebb kérdés az — éppen, mert társadalmi, gazdasági előrehaladásunk egyik alapfeltétele —, hogy mennyire tudja kielégíteni állami oktatási rendszerünk a mai feltételek mellett azokat a rohamosan növekvő társadalmi követelményeket, amelye. két az előttünk álló évtizedben kibontakozó tudományostechnikai forradalom, a „gyorsuló idő” kényszerítő üteme jelent iskoláink számára. Képes-e az oktatás lépést tartani ezzel a gyorsuló ütemmel avagy éppenséggel felgyorsulhat-e szocialista fejlődésünk üteme állami oktatási rendszerünk jelenlegi körülményei mellett? E kérdések megválaszolása széles körű elemző munkát igényel, s az utóbbi években már tanúi lehettünk ilyen törekvéseknek. Tartalmában, kereteiben és jelentőségében egyaránt kiemelkedő fórumot adott e tö. rekvésefcnek az V. nevelésügyi kongresszus, amely alapos előkészületek után vállalta — és sikerrel teljesítette — a szocialista iskola és a szocialista nevelés helyzetének elemzését. nevelésügyünk távlatának megrajzolását. A nevelésügyi kongresszus tézisei, a különböző kumentumok a nevelés és társadalom jövőt formáló kapcsolatára, a szocialista építőmunka oktatási-nevelési követelményedre koncentrálva, felfedték mai iskolarendszerünk alapvető, gondjait, s meggyőző érvekkel bizonyították, hogy korántsem lebecsülhető eredményeink ellenére ma már elkerülhetetlen feladat egész oktatási rendszerünk generális fejlesztése. Amikor oktatási-nevelési rendszerünk továbbfejlesztésének igényei megfogalmazódtak a nevelésügyi kongresszusom, majd ezt követően az MSZMP X. kongresz- szusának tézisvitáiban és a kongresszusi határozatban is. nem tagadtuk és most sem tagadjuk oktatáspolitikánk eddigi eredményeit, kiemelkedő szerepét kulturális forradalmunkban. Ha csak a leg. lényegesebb mutatókra figyelünk, akkor is nyilvánvaló, hogy szocialista oktatási rendszerünk mind ez idáig alapvetően betöltötte feladatát. Hiszem az általános iskol már ifjúságunk 90 %-a elvégzi; több mint 80 °/o-uk tanul tovább valamilyen középfokú tanintézetben; soha ennyien nem végeztek főiskolát és egyetemet hazákban, mint ma. Éppen ezekre r eredményekre alapozva válik szükségessé mai oktatási-nevelési rendszerünk szembesítése 4 jqvő követelményeivel. A gondok, a nehézségek ebben az összevetésben válnak nyilvánvalóvá, és ez természetes is. A gyors ütemű beiskolázási növekedés időszakán túljutva, most már a tartalmi feladatok minél hatékonyabb megoldására kell anyagi és szellemi erőinket koncentrálni. Igaz az, hogy oktatásügyünk tárgyi és sze. mélyi feltételei esztendőről esztendőre folyamatosan javulnak, de a mennyiségi fejlődés gyors tempójával nem tarthatott lépést az állami oktatás anyagi támogatása, s ezzel együtt az oktató-nevelő munka hatékonysága sem. Az általános tás tömegessé válása kulturális forradalmunk nagyszerű vívmánya. Előre tekintve azonban mindenképpen el- godolkodtató, sőt már-már aggasztó az a nagyfokú szín- vonalbeli differenciáltság, amely általános iskoláinkat mind feltételeikben, mind hatékonyságukban jellemzi. Az általános iskola első osztályába beírt tanulók 20—25 %-a nem végzi el normál korban a VIII. osztályt, s a 16 éves tanköteles kor ellenére is évente mintegy 15 000 fiatal az alapképzés befejezése nélkül lép ki az iskolából. Középiskolai struktúránk erősen differenciált jellege is számos ellentmondástól terhes. A gimnázium — mint legnagyobb hagyománnyal rendelkező iskolatípus — célja és gyakorlata között egyre nagyobbak a feszültségek. Alapvető funkciójának, a felsőfokú továbbtanulásra való hatékony előkészítésnek mind kisebb mértékben tud megfelelni. Az itt érettségizők évről .évre növekvő arányban maradnak kívül az egyetem és főiskola kapuin, s 18 éves korban csaknem olyan pálya- választási gondokkal küzköd- nek ismét, mint az általános iskola nyolcadik osztálya után. A gimnáziumban érettségizettek munkába állási feltételei folyamatosan beszűkülnek. a hagyományos érettségivel betölthető munkahelyek már ma ,is jórészt feltöltöttek. E problémákat sajátosan színezi az a tény, hogy a ma gimnáziuma mindinkább a lányok iskolájává válik. A szakközépiskolák a legnépszerűbb — egyben legfiatalabb —■ iskolatípust alkotják. Az irányukban megfogalmazott kettős követelmény: szakmai képzés és továbbtanulásra való felkészítés azonban máris jelentős túlterheléshez vezetett. A szakmunkásképző intézetekbe áramlik a mai ifjúság legnagyobb tömege (mintegy 50%), de igen nagyok a beiskolázási torzulások egyes szakmacsoportok között; alanyok csak kis százalékban tanulnak szakmát; s az utóbbi évek beiskolázási problémái miatt jelentős mértékben maradnak kielégítetlenek nép- gazdasági szempontból igen fontos szakmai igények. Mindezek mellett a szakmunkásképzés rendelkezik a legrosszabb képzési feltételekkel, s itt sürget legjobban a korszerű technikával való kapcsolatteremtés igénye is. Ha a tehetség útját vizsgáljuk — hiszen a szocialista társadalom alapvető érdeke, hogy a gyermeki tehetség maximálisan kibontakozhasson — szintén aggasztó gondokat találunk. Már az óvodás korban megindul egy természetellenes differenciálódás a képességek kibontakozásában. ami abból az objektív helyzetből fakad, hogy ma még az óvodás korú népességnek csak 50 %-áit tudjuk óvodákban előkészíteni az iskolai életre. Az általános iskolában még nagyobb mértékű a differenciálódás, amibep a különböző indíttatású ^ családi hatásokon túl döntő szerepet játszanak azok a színvonalbeli különbségek, amelyek nemcsak a városi és falusi iskolák között mutatkoznak, hanem városi és városi iskolák között is. Mai pályairányítási mechanizmusunknak már az első szűrőjén — 14 éves korban — az ide vezető út egyenetlenségei miatt (amelyet fokoznak a családi hatások, szociális tényezők stb.), nagy azoknak a tehetséges gyér. mekeknek az aránya, akik nem jutnak el a tehetségüknek leginkább megfelelő iskolatípusba. Felvethetnénk még számos, az említetteknél nem kisebb gondot, példáiul a pedagógusképzés és -továbbképzés proiv lérnáit, a pedagógus- és tanulói túlterhelés kérdéskörét, az iskola és az egészséges társadalmi mobilitás kapcsolatát, oktatásgazdaságossági kérdéseket stb., amelyek egyaránt sürgetik állami oktatá. si rendszerünk minden eddiginél alaposabb elemzését és korszerűsítését. E feladat elvégzésében az MSZMP X. kongresszusa kezdeményező szerepet yállalt, abból kiindulva, hogy oktatásügyünk korszerűsítése nemcsak oktatási szakkérdés, hanem szocialista fejlődésünk alapvető társadalompolitikai kérdése. Ezért tűzte a közeljövőben elvégzendő feladatul a kongresszus vezető párt. és kormányzati szerveink elé állami oktatási rendszerünk átfogó vizsgálatát és a továbbfejlesztés irányainak meghatározását. Knrai lenne més a vizsgálat eredményei elé vágni következtetéseinkkel. Azt azonban ma is láthatjuk, hogy oktatásunknak vannak olyan stabil elemei — a .kongresszusi határozat is utal erre — amelyeket továbbra iß erősítenünk kell. Annál is inkább szükséges ez, mert az oktató, nevelő munka nem nélkülözheti a biztonságérzetet, az iskolai élet nem viseli, el az ötletszerű igényváltásokat, a kaotikus helyzetet. Az 1961- es oktatási reformtörvény alapelvei, célkitűzései ilyen stabil alapelemeknek tekinthetők. Látnunk kell azt is, hogy a mai keretek között, a jelenlegi feltételek mellett is vannak oktató-nevelő munkánknak olyan belső tartalékai. kiaknázatlan lehetőségei, amelyek feltárása jobbá, eredményesebbé teheti iskoláink munkáját. Tudatosabb nevelésközpontú iskolai gyakorlat, az oktatási folyamat korszerű — tanár-diák együttes munkáján alapuló — elemeinek erősítése, az iskolai élet demokratizmusának alkotóbb légkört teremtő szélesítése nélkül ma már aligha képzelhető el szocialista nevelési céliainak eredményesebb jTiegvalósftása. , wv 2# M icsoda tapszuhatag!.... Szinte beza porozza a termet. Ha valamiféle műszerrel ellen őri zni lehetne, alighanem arra jutnánk, hogy az egész színházi évadban nem csattan itt any- nyi taps, minit ezen az egyetlen hétközi délelőttön. A terem széksorait most egészen ap- rómyi apróságok töltik be. Óvodások, meg kisiskolások s a színpadi paraván mögött történő csodálatos eseményeket lesik. Ami ámuló szemük előtt játszódik, igazi zenés krimi, a javából. Hősei az állatvároska lakói: a lapszerkesztő és pompás szimatű Tacskó Tomi, a vén, immár senkinek ártani nem tudó Farkas Ferdinand, a ravaszdi Róka Ricsi, az örökkön durmoló Mormota Menyhért, a kacsaóvoda nénikéje: Kacsa Klotild, no meg az óvoda négy kis kacsaaprósága. E környezetben végzi garázda tetteit az alattomos bűnöző, de végül minden fondorlata dacára hurokra kerül — hála Tacskó Tomi pompás szimatának. & ki lehetné más a sötét bűntevő, mint Róka Kicsi. S miközben az események zajlanak, a nézőtér széksoraiban feszült izgalom, a segíteniakarás felkiáltásai. Az egész terem Tacskó Tomi szövetségese és segítője a nemes ügy oldalán — az igazság fényre kerüléséért. Ilyen intenzív kontaktus színpad és nézők között csak a legtisztább hitűek között lehet, kiknek a játék látványa a legtermészetesebb valót jelenti, az átélés legteljesebb fokán. Állok a terem sötét zugában, s nem is a bábtörténést lesem már rég, hanem a játékra fügigeszkedő szemeket, a bennük viliódzó, hol aggodalmas, hol örvendező érzéshullámokat. Azokat igyekszem egyetlen fókuszként magamVasárnapi jegyzet Utánpótlás? Vagy kezdet? ha gyűjteni, hogy velük azonosulva lássak, érezzék mindent és ítélkezzem a gyermeki társadalom csalhatatlan és még romlatlan igazságossága szerint a pergő történés dolgaiban. Szinte magam is velük szeretném kiabálni: Róka Ricsi a rabló, nem az öreg, fondorlatosán megvádolt Farkas Ferdinand! Nem tudom, hogy a bábjátszók miképp vannak vele, de úgy vélem, boldog lehet az a színész, aki gyermekeknek játszhat. Nincs náluk hálásabb publikum, mely oly bőkezűen osztaná tapsait, elismerését, úgy eggyé nőne a látvánnyal, mint ők. S arra gondolok, azt hiszem: a majdan felnövő, értő színházbarátok táborát őbennük kell látnunk, az ő soraikból kell formálnunk, nevelnünk, nagy-nagy esztétikaietikai felelősséggel, áldozatot nem kímélő fáradozással. Elmondhatjuk, hogy Salgótarjánban ma már rendszeres színházi élet kínálkozik a felnőtt társadalomnak, de azt még korántsem, hogy elégedettek lehetnénk e nemes eszközökkel, szórakoztatva nevelő művészet ismerőinek, barátainak számával. S még inkább azzal nem, amit e tábor növelése érdekében a gyermekek körében eddig tettünk. Pedig az alapfokról induló esztétikai nevelésnek egyik leghatásosabb és legvonzóbb eszköze éppen a színház;- a gyermek életkori sajátosságait szolgáló és fejlődésében követő, mind magasabb szintek, igények felé terelő színház kezdetben a bábszínpad kereteiben és eszközeivel az ifjúságnak, a uanulófiatalaknak való élő produkciókon át, hogy a Kacsalaki rejtélytől a „nagy irodalom” remekein, korunk haladó, szocialista és realista műveiig szélesüljön művelődő társadalmunk esztétikai igényskálája a szúipadművé- szet vomatkozásábn is. Ennek érdekében még nem eléggé ismertük fel teendőinket, a ránk, felnőttekre váró, szép kötelességet. Gyermekeink és ifjúságunk igényét elintéztük néhány alkalmi programmal, s azok a helyi próbálkozások is, hogy létrehozzunk egy központi együttest, amely az egész megyére kisugárzó, ösztönző hatású lehetne —, nemigen jutottak túl a jó szándékú terveken. C sak üdvözölni lehet a megyei művelődési központ szándékát, hogy a jövőben gyakoribb vendégül hívja az Állami Bábszínház gárdáit, a Budapesti Gyermekszínpadot —, de mindez még nem elegendő távlatos célunkhoz, a korszerűen fejlett ízlésű színházbarát tömegek felneveléséhez. A művelődési központ dicséretes tervei mellett, azok erősítésére, segítésére talán új kísérletet tehetnénk a központ kebelében működő, megyei szintű együttes megteremtésére, mely egyben szétszórtan dolgozó bábcsoportjaink módszertani segítője is lenne. A Kacsalaki rejtély nézőtéri élménye alapján úgy hiszem, kifizetődne, és kamatos kamatot hozna ez a fáradozás. Barna Tibor Kővári Tibor NÓGRÁD — 1971. február 14., vasárnap 7