Nógrád. 1971. január (27. évfolyam. 1-26. szám)
1971-01-13 / 10. szám
Botrányok Olaszországban Két olasz bajnoki labdarugó-mérkőzésen is súlyos botrányok történteik a közelmúlt- bain. Ancanábain a Juvenilia— Cesara Battista találkozón Sara cin it (Cesare Battista), a játékvezető szabálytalanságok miatt kiállította, A játékos mérgében kiütötte” a 29 éves Giacinto Giacinti játékvezetőt, akit állkapocstöréssel kórházba szállítottak. Az I. osztályú Verona—Catánia-mérközésen a vendégek I l-esből érték el az egy pontot jelentő góljukat. A végeredmény 1:1 volt. A hazai közönség tüntetett a büntető miatt, és a találkozó után a szurkolók egy része a játékvezetőre várva tévedésből megtámadta a pályát elhagyó újságírókat. Többen tettleg bántalmazták a semmiről sem ehető Táblázó Scáglia tudósítót Síbajnokság A középloku iskolák diákjai megyei sí bajnokságát csütörtökön délelőtt 10 árától rendezik’ meg Salgó vár környékén. A fiú- és leányverseny- aők sífutásiban, és lesiklásban vetélkednek. Az iskolák között pontversenyt vezetnek. Tavaly a salgótarjáni középfokú iskolák versenyzői szerepeltek a legjobban, idén is ők a lavórt tok. fafutí sportkör Nagylőc: Gazdag program, téli csendben A napokban mozgalmas programot bonyolítottak le a nagylóai sportkörben. A rendezvények sorát évzáró közgyűlés nyitotta meg. Zsúfolásig megtölt a KlSZ-kiluto, ahol sportolók és szurkolók gyülekeztek. Gyeonár Gyula sportköri elnök értékelte a szakosztályok munkáját. Az asztalitenisz-, kézilabda-, röplabda- és sakkszakosztály tevékenységét elemezte. Legnagyobb elismeréssel a sakkozókról szómeíószövetkiezettei, es a községi tanáccsal is. Az elnöki beszámoló után számos hozzászóló mondotta el véleményét. Domszky György JTS-elnök, Gyehnár Sándor és Kovács László — sőt szinte valamennyi hozzászóló — elismeréssel szólott Sztrecho Sándor tevékenységéről, melyet a pálya karbantartása érdekében fejtett ki. Űj elnökségi tagokra is Kosmos ItoTcleményoTét Sportiskolás gyermekek szüleinek értekezlete E*méinvbe'zámotó, filmvetítés lőtt. A Szabad Föld Kupában tettek javaslatot, de úgy véindultak és értékes díjat nyertek. A labdarúgók szereplését hátrányosan befolyásolta, hogy edző- és intéző-problémákkal küzdöttek. A tömegsport rendezvényeken is indultaik a nagyüóci sportolók. A járási »partakiád Összesítésében 3. helyen végeztek. Egy kicsit jobb szervezessél még előbbre léphettek volna. Az elnök a továbbiakban a sportkör egyes vezetőségi tagjainak semmittevéséről beszólt. Hárman egyetlen szalmaszálat neon tettek keresztbe az egyesület érdekében. Ezek helyett új elnökségi tagok megválasztását javasolta. Az idei főbb tennivalók között jelölte meg a pezsgőbb szervezeti élet kialakítását, a társadalmi munkavégzésibe való folyamatosabb bekapcsolódást. Szorosabb együttműködést szükséges kiépíteni a gazdasági bázist jelentő terA helyes olajtüzelés Tárolási nehézség k — Ha a láng korút ózni kezd, — Du^ulls esetén Petróleuma* ag , A folyékony tüzelőanyag — a háztartási tüzelőolaj az utóbbi években vitathatatlanul karriert csinált. Lemérhető ez az AFOR rohamosad növekvő forgalmán is. öt év alatt a háztartási tüzelőolaj-forgalom tizenötszörösére emelkedett, és ma már mintegy nyolcszázezren fűtenek vele. A szakemberek — csupán ebben a fűtési idényben — 350—400 ezer új olaj kályha-tulajdonossal számolnak. Az ÁFOR az idei szezonban megoldotta az ellátási problémákat, hiszen meglevő hálózatán kívül 150 új, önálló háztartási tüzelőolajeladóhelyet létesített, s ezekben a napokban fejeződik be további 50 eladóhely építése. Az új fogyasztóknak viszont problémát okoz az olajtüzelés, mivel nem ismerik, a kályhák helyes kezelését, működtetését. Sokaknál már a fűtőolaj tárolása nehézségeket okoz. Nagyobb mennyiségű háztartási tüzélődjlajat ugyanis rendszerint nem lehet tárolni a lakásban. A hideg helyem raktározott olaj pedig már 5 C fokon megdermed és a paraffin lerakódik benne. A háztartási tüzelőolaj dermedése folyamatosan következik be, Először zavarossá válik, majd a paraffin kiválása miatt mind jobban sűrűsödik. Felületén tartós kemény liab keletkezik, majd kenőcsös anyaggá dermed. A roár részben dermedt olaj sem tölthető a kálya üzemanyagtartályába, mivel dugulást okozhat. A dermedt olaj minimum -t- 10 C fokos helyiségben történő, több órás tárolás után használható csak fel, miután a kivált paraffinrésizek feloldódtak. Gyorsítani lehet a folyamatot a kanna rázásával. A tűzveszély miatt a felmelegítést közvetlenül lánggal vagy villamos me- legitóberendezéssel nem szabad végezni. A gyanús, szennyeződésnek vélt massza teháit nem az olaj hibája — amint azt egyesek gondolják. Az olajkályhák esetleges üzemzavarát a fogyasztók gyakran az olaj minőségével magyarázzák. Ez többnyire nem helytálló, hiszen a háztartási tüzelőolaj-szállítmányokat rendszeresen szigorú minőségvizsgálatnak vetik alá. így csak egészen kivételes esetben fordulhat elő, hogy részben szeny- nyezett olaj jut a töltőállomásokra. Mégis, mi okozhat zavarokat az olajtüzelésben? Ha például a kályha nem ad meleget, kormoz, esetleg önmagától elalszik, annak az az oka, hogy az olajadagoló rendszer eldugult, vagy a kéménynek nem kielégítő a huzata. A belülről elkormosodott kályha sem melegít, mivel a tálcán felgyülemlett koksz elzárja az olaj kifolyónyllását. Ezért a kályha gyengén ég, előbb-utóbb elalszik. AZ ilyen kályha óránként 1—2 liter olajat is elfogyaszt, mégsem melegít kellően. A tálcán koksz képződhet akkor is, ha a fogyasztók huzamosabb ideig az I. vagy a II. fokozaton üzemeltetik a kályhát. Ezért a tüzelőberendezést alacsony fokozaton csak megfelelő felmelegedés után szabad fűteni, és ha a láng kormozni kezd, a fokozatot emelni kell. A helytelen tárolás miatt gyakran előforduló hiba az is, hogy vizes, üledékes olaj jut a kályhába. Ilvenkor a tüzelőberendezés részlegesen vagy teljesen eltömődik, az égés nem tökéletes, ezért kormoz a kályha. A dugulást ilyenkor úgy szüntethetjük meg, hogy egv résznyi petróleumot és négy résznyi háztartási tüzelőolajat tartalmazó keveréket töltünk a kályhába. Ez kioldja az üledéket. Az olajtüzelés kellemetlen velejárója lehet a petróleum- szag. Ez is elkerülhető, ha betartjuk a kezelési utasítást. Az olajkálvha ugvanis csak akkor ad szagot, ha olajcsepp kerül a kályhatest és a tartálv közötti hőszigetelő lemezekre. Ezért tanácsos a kályhát felül ronggyal letakarni a tartály töité sekor. Ez a néhány hasznos tanács természetesen nem helvet - tesíti a rendszeres és szakszerű karbantartást. Az olajkálvha biztonságos üzemeltetéséhez állandó, gondos kezelés szüksé *es. Különösen ilvenkor. télen, amikor a lakás első számú kelléke a jól működő tüzelőberendezés. (X) lekedtek, hogy csak a következő közgyűlésen válasszák, meg őket. így alaposabb, körültekintőbb előkészítés után láthatnak munkához. Az egyesület tagjai többet vártak a sportkörtől. Kévéséi’ ték az elmúlt év eredményeit. Elmondották, hogy nagyobb összefogással, több lelkesedéssel, sokkal nagyobb sikerrel küzdhettek volna az egyesület színjeiért. Az idén swdülöbajnokség kezdődik kézi- és röplabdában. Ennek irányítását iij. Gyebnár Gyula és István László vállalta. A 16 fős rendezőgárda szervezését és irányítását Sztrecho Bertalan végzi. Gyebnár Ottó lett a két lafodarúgócsapat intézője. Szóba került a megye ötéves sportfejlesztési terve is, végezetül a sportkör elnöke válaszolt a felvetődött kérdésekre. A közgyűlés után filmvetítéssel folytatódott a mozgalmas sportdelután programja. A járási és országos sparta- kiád döntőn készült kisfilmet nézték meg a sportbarátok. Ezután bonyolították le a szellemi sportvetélkedő egyesületi döntőjét Az agytornán 36-an vettek részt A totóban legtöbb találatot elért versenyzők barkochbával folytatták a küzdelmet. A korábbi évek hagyományához híven Hajdú László. Gyebnár Sándor, Ádám László és Gyebnár Antal szerepelt kitűnően, A sportdélután programja az esti órákban fejeződött be. Sz. F. Bíró Évát nem adják ki Az elmúlt évben az SKSE-nél újabb magasugró tönt fel Bíró Éva személyében. Volt olyan verseny is, amikor bizony megszorongatta a bajnokot, Komka Magdolnát. Eredményei rohamosan nőttek, és már „döngette” a 170 cm-es magasságot. Teljesítményével elérte az L osztályú szintet. Közelmúltban a fiatal ma^asug- rónő kiadása ügyében az Újpesti Dózsa sportkörétől felkeresték az SKSE-ét és kérték, járuljanak hozzá Bíró Éva átigazolásához. Az SKSE elnöksége hétfőn tartotta ez évi első ülését, ahol több napirendi pont megtárgyalása után Bíró Éva átigazolási kérelme Is terítékre került. Az SKSE elnöksége figyelembe véve más szervek véleményét is, úgy döntött, hogy Bíró Éva átigazolási kérelméhez nem járul hozzá. A váit»n sportiskolába járó gyermekek szüleinek értekezletet rendezték meg a közelmúltban Salgótarjánban. A kezdeményezés újszerűnek mondható, és hasznosnak bizonyult. Az SZMT-székiház nagytermét szülőik, edzők, sportiskolás gyermekek töltötték meg. Juhász Imre városi sportelinök megnyitója után Németh László, a Rákóczi úti iskola igazgatója tartott rökenélményhez jut, és az önbizalom mellett fegyelmet és rendet tanul Nem szabad a szülőiknek rövid idő alatt csodákat várni gyermeküktől, mert keményen meg kell dolgozni a sikerért, és az eredmények fokozatosan születnék meg. Az élénk érdeklődéssel kíA gyermekek versenyszerű edzését egyre hamarabb szükséges elkezdeni. Tízéves korban az alapvető testi adottságok fejlesztésére kell a fő súlyt fektetni, utána ajánlatos szakosítani. Az igazgató szólott a fejlesztési tervről, melynek keretében új létesítményekkel gazdagodnak, mássért előadás után Mateúdesz részt az 1971/72-es tanévben György, a sportiskola igazga- megkezdődik a testnevelés-tatója beszélt az utánpótlás nekérdé- ‘vetésében betöltött szerepükjárás vid előadást nevelési sókról, a sportiskolába kedvező hatásairól. — Vége a grund-korszak- nak, a mai gyermeknek kevés a szabadideje — mondotta többek között —, rengeteg a tantárgy és nem kevesebb a tanulnivaló. Hely is kevés van a mozgásra, amely pedig célszerű, élettanilag szükséges a szervezet fizikai fejlődése érdekében. Abbeli véleményének adott kifejezést, hogy az iskolai tos. A kapcsolatok javulásáról testnevelés nem tudja pótolni mint örvendetes tendenciáról a sportiskolád munkát, heti emlékezett meg, majd bejekét órával. Sok múlik a sport- lentette, hogy szülőd munkaiskola, és a szülők kapcsola- közösséget és sportiskolái tán, amely kölcsönös kell. diákpanlamentet hoznak létre. Ez országosan egyedülálló kezdeményezés lesz. ről. Elmondotta, hogy az ország 33 sportiskolája közül eredményeik alapján a salgótarjáni, a közé pmezőn y ben foglal helyet. A fejlődés üteme viszont gyorsítható és gyorsítani is kell. Ehhez a megterhelést is növelni szükséges. A kísérletezések ideje lejárt, eredményeket kell produkálni. A megemelt óraszám — országos és nemzet- kört mércével mérve — nem sok, további emelése ajánlabogy legyen. A '10—16 éves gyermek a sportiskolában sigozatos oiktatás a Malinovsz - kij úti iskolában. Végzős sportiskolás gyermekek bizonyítványának átadására kerüli sor ezután. A bizonyítvánnyal együtt a A* fiatal sportoló emlék plakettet is kapott. A város társadalmi egyesületeinek atlétákat, fiú és leány kosárlabdázókat, valamint Labdarúgókat adtak át Ezután Szalai Miklós, az SBTC olimpiai bajnok labdarúgója adott hasznos tanácsokat a fiatal sportolóknak: miként válhatnak élsportolókká, olyanokká, akik dicsőséget szereznek hazájuknak, megyéjüknek, szülővárosuknak. A jól sikerült szülői értekezlet két sport tematikájú film vetítésével fejeződött be. K. I. Sakk és romantika Morphy két játszmája A saikktarténet egyik legnagyobb egyénisége az amerikai Paul Morphy volt. A múlt században élt kiváló versenyző üstökösként tűnt fel a sakkozás egén, és ugyan olyan hirtelen hagyta abba versenyzést. A romantikus stílusú sakkozás egyik legnagyobb egyénisége New Orleans ban született 1837-ben. Tízéves karában ismerkedett meg a sakkal. Korának minden neves játékosát legyőzte ^me. ritkában és Európában! ^Ekkor még nem játszottak a világbajnoka címért, de a legjobb játékosnak tartották az egész világon. Alábbiakban két játszmáját ismertetjük. Olasz megnyitás Marache—M orphy New York. 1857. 1. e4, e5, 2. HÍ3, Hc6, 3. Fc4, Fc5, 4. b4, Fb4, 5. c3, Fa5, 6. d4, ed, 7. e5. dS. 8. ed, Vd6, 9. 9—0, He7, 10. Hg5. 0—0, 11. Fd3, Ff5 12. Ff5. Hf5, 13. Fa3, Vg6, 14 Ff8, Vg5 15. Fa3, de, 16. Fel, Vg6 17. Ff4, Bd8. 18. Vc2, Hcd4, 19. Ve4, Hg3, 20. Vg6, Hde2, matt. Ph i 1 idor-védelem Morphy—Isonard Párizs. 1858. 1. e4, e5, 2. Hf3, d6, 3. d4. Fg4, 4. de. Ff3, 5. Vf3 de, 6. Fc4, Hf6, 7. Vb3, Ve7 8. Hc3, c6, 9. Fg5, b5, 10. Hb5, eb, 11 Fb5, Hd7, 12. 0—0—0. Bd8. 13. Bd7, Bd7 14. Bdl, Ve6, 15. Fd7 Hd7. 16. Vb8, H'b8, 17. Bd8, matt. APROHISBETE3EX A Kohászati Alap* anyagellátó Vállalat Salgótarján külső pályaudvar, főfoglalkozású férfiéjjeliőrt keres azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. ÉrTrabant személygépkocsi eladó, vagy Oktáviára cserélhető. Salgótarján, Dimitrov u. 50. A 7. számú mátraverebélyi italboltba március 1-i belépésre, vezetőt keres az . , . . , v. ÁFÉSZ igazgatósága, deklődni lehet 17-19 jelentkezés: 8—16 óra számú telefonon között, Vasút u. 4« Háromszobás, összkomfortos, modern, kertes ház Vác belterületén készpénzért eladó. Érdeklődni: Vác, Április 4. tér, OTP-sor i4. alatt. Februárban nyíló ultramodern ItányoUhonuokba elője«wé e\el felveszünk. Jelentkezhetnek 16 évet betöltött, munkakönyvvel rendelkező leányok. A vállalatnál levő kedvezményekről és a leányotthonban levő elhelyezésről, levélben a jelentkezők részére tájékoztatást adunk. Levélcím: Kőbányai Textilművek. munkaerő-gazdálkodás. Budapest. X., Gyömrői u. 90. Elcserélném salgótarjáni szoba-, kony- hás házrészemet vidéki 2 szobásra. Érdeklődni: „minél előbb” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. 15 életévet bétől tött nődolgozókat pa mutfonodába átkép zősnek vagy betanított munkára felve szünk 15—16 éves korig. ! és 2 műszakos munkarend. Betanulási idő: 1 hó nap. Megfelelő szak mai gyakorlat és szaktanfolyam elvég zése után szakmun kásvizsgát lehet ten ni. Bővebb felvilágosítást levélben is adunk. Pamuttextil Müvek Fonógyára Budapest XI. Bocs kai u 90. Munkaügyi osztály. Árnyékban Nem vettem elég komolyan Farkassal egy tea mel'e<t Az espressBo kora reggel csöndes. Az egyik sarokban ismerős arc. Farkas Kálmán ül egy csésze tea mellett. Árnyékban van. Labdarúgó-pályafutását befejezte. Pedig alig 25 éves. ígéretes tehetségnek indult. Úttörő-válogatott volt 13 éves korában. Nóg- rád válogatott jónak baísaélső- jeként tagja volt 1962-ben annak az ifjúsági csapatnak, amelyik országos bajnokságot nyert. A csúcspontra 1963- ban jutott el, amikor UEFA- válogatott lett Olyan játékosokkal küzdött egy csapatban, minit Páncsics, Zámbó, Loson- czi, Juhász. De az SBTC I-be nem tudott bekerülni. Katonaság. majd Kisteremye és végül tavaly Pásztó volt a végállomás. És néhány hónapja megszűnt labdarúgó lenni. — Nem hiányzik a foci? — Hát persze, hogy hiányzik. Ez van. — Nagy tehetségnek indultál. Csalódtak, akik bíztak benned. Mtért? — Saját magam vagyok mindennek az oka. Nem vettem elég komolyan a labdarúgást. Alázattal kellett volna szolgáim, de én több dolgot a foci elé helyeztem. Ha újra kezdhetném, nem így csináltam volna. — Többen ágy vélekednek: kifogásolható életmódot folytattál. — Ez nem igaz. Tény. hogy sokat éjszakáztam, mert szeretek táncolni a lányokkal. Da nem italoztam. Sort sem ittam 23 éves koromig! Jóke- délyű ember vagyok, de biztos, hagy még nem láttak részegen. — Mivel foglalkozol mostanában? — Gondoltam a j övömre, technikumot végeztem. Jelenleg a Vendéglátó Vállalatnál áruforgalmi előadó vagyak. Hiányzik a zöld gyep. dehát előbb, vagy utóbb úgy is búcsút kellett volna mondani neki. Pályafutásom nem mentes a taraulságaktól. Érdemes okulni belőle másaknak is. —i.—-n Szépséghiba A megye labdarúgó-játékvezetőinek szokásos évzáró ta nácskozását a közelmúltban megtartották. Színvonalas beszá moló, nagyfokú aktivitás jellemezte a tanácskozás munkáját. Akadt azonban egy szépséghibája is. Sok játékvezető alaposan elkésve érkezett meg a Zp. Építők klubjába, de erről nem ók tehetnek. Viszont arról igen, hogy jó néhányan idő előtt távoztak, mielőtt még választ kaptak volna felvetett kérdéseikre. Fodor Balázs karancsberényi játékvezető jogosan kifogásolta, hogy ha ö végig tudja ülni az értekezletet, akkor a résztvevők negyven százaléka miért távozik el? Minden busz, minden vonat után megy egy másik is — vélekedett. És igaza volt. Egy tanácskozás munkájának komolyságát veszélyeztetik az idő előtt távozók, ez tiszteletlenség a többiekkel szemben. Egyszer van egy évben ilyen tanácskozás, ezért, érthetetlen egyesek türelmetlensége. Annyira tisztelniük kell saját testületüket a játékvezetőknek, hogy a sült kolbász és a sör elfogyasztása után sem távoznak el idó előtt! Mi lenne, ha a pályán is így cselekednének? — R — Egyenlő mértékkel Minden szentnek maga felé hajlik a keze — tartja a régi közmondás. A sportban azonban — ahol egyenlő feltételek mellett folyik nemes versengés — effajta szemlélet nem érvényesülhet. A gyakorlat viszont ma még nem ezt mutatja. A megyei szakszövetségek vezetői zömmel valamely egyesület tisztségviselői is. Edzőként, szakosztályvezetőként, vagy más funkcióban küzdenek a csapat sikeréért. Az viszont már baj, ha szakszövetségi beosztásukat felhasználva akarnak jogtalan néni nem előnyöket szerezni. Bz etikus magatartás, és méltó egy sportemberhez. Ha egy megyei testületet képvisel, akkor felül kell emelkednie az egyesületi érdekeken, és egyenlő mértékkel szükséges mérni. Már csak azért is, hogy szó ne érje a ház elejét. Mert a részrehajlás sok későbbi bonyodalom okozója lehet. Aki szelet vet. vihart arat. De minek felkorbácsolni olyankor a kedélyeket, ha effajta viharra az égvilágon semmi szükség sincs?! NÓGRÁD — 1971. januái 13., szerda