Nógrád. 1971. január (27. évfolyam. 1-26. szám)
1971-01-31 / 26. szám
Igazságosan méltányosan Néhány nap múlva, feltehetően a hét végén, egész sor, egymással összefüggő új jogszabály — kormányrendelet és végrehajtási utasítás — kerül a nyilvánosság elé a lakásépítésről, -elosztásról, a lakbérelőói és a kapcsolatos kérdésekről. A bejelentés lényegét illetően, nem jött váraüLanul. Ellenkezőleg, már a lakásügy e széles körű rendezésének és az alapél veknek tavalyi előrejelzése. Különösen pedig a bérlakások felmérésének megkezdése óta kíváncsian várták az emberek, pontosan mit is tartalmaznak majd az új jogszabályok, és hogyan történik a végrehajtás, egyszóval, hogyan alakul az egész lakásügy a jelzett július l.-i dátum után. Ami pedig a rendezés lényegét illeti, az még régebben közismert, hiszen már évekkel ezelőtt megfogalmazódott a pártnak és a kormánynak a munkásosztály helyzetéről hozott határozataiban ás a 15 évre kitűzött egymilliós .lakásépítési programban. És itt nyomban hadd jegyezzük meg: a tizenöt évből tíz letelt, és az egymillió lakásból jó néhány ezerrel több áll már hatszázezernél, azaz a tíz esztendőre tervezett meny- nyiségrtél. A hátralevő mintegy négyszázezer 1975-ig esedékes, s most már elég nagy biztonsággal tehetjük hozzá: reális is. x Szóval, a kérdés összefüggő rendezésének alapelgondolása jó ideje közismert, mégis egészében eléggé szerteágazó és bonyolult ahhoz, hogy alkalmait adjon félreértésekre, esetleges ferde magyarázatokra és nem csekély, indokolatlan félelemre is. És annyi bizonyos is: a lakáskérdés, amelynek megnyugtató rendezését olyan sok, részben különböző érdekű ember igényli, és amely annyi szállal kötődik . a gazdasági és társadalmi fejlődés egészéhez, csak igen nagy anyagi és erkölcsi, ha úgy tetszik, politikai erőfeszítés arán ígér általános megnyugtató megoldást. A lakásügy egyes problémakörei annyira összefüggnek a gazdasági és társadalmi fejlődés számos kérdésével és mindenekelőtt egymással, hogy nem kevesebb, mint nyolc új jogszabály egyidejű elkészítésére volt szükség, amelyek közül hét néhány napon belül megjelenik, s a nyolcadik — amely a telekkérdéssel összefüggésben rendezi a saját tulajdonban levő lakó- és üdülőtelepek helyzetét — néhány hét múlva szántón napvilágot lát. Mit rendez az említett hét intézkedés? A lakások elosztását és magát a lakásbérletet, a lakbéreket, valamint az albérleti és ágybérlet) díjakat, a lalkbérnövékedés miatt szükségessé vált állami, illetőleg vállalati lakbérhozzájárulás mértékét, kifizetésének módját, az új lakásba költözők által fizetendő lakásépítési hozzájárulást, illetve lakáshasz- nálatba-vételi díjat, a már eddig is ismert Lakásszövetkezetek helyzetét, a létesítendő új jellegű lakásépítő szövetkezetek státuszát, végül a különböző lakásépítési normákat és az építés pénzügyi feltételeit. Valóságos kórdésrengeteg, amelyet némi joggal olykor dzsungelnak neveztünk, s amely most kezd áthatolhatóvá lenni. Áthatolhatóvá, nem csupán jogi értelemben, hanem — és ez a rendelkezés szelleméből következik — az emberi igazságosság követelménye szerint is. Mindenki tudja, hogy a lakáshelyzet, bárhonnan tekintsük is át, sok igazságtalanságot, aránytalanságot jelez. Ugyancsak a társadalmi igazságosságra, nem kevésbé szociális törekvésre, méltányosságira vall a rendelkezések sok más jellemvonása. Abból indul ki mindahány: a lakás- kérdés megoldása össztársadalmi ügy a lakosság részvétele nélkül aligha elképzelhető; éppen ezért indokolt, hogy minden munkaképes ember — lakásigényének és anyagi képességeinek megfelelően — vállaljon részt a lakásépítés és -fenntartás terheiből. Hasonló vonás az is, hogy a tanácsok a jövőben csak meghatározott jövedelmű, illetve szociális helyzetű igénylőknek juttatnak állami költségen épült tanácsi bér-, vagy szövetkezett lakást. Különösen fontos az az egyértelmű törekvése az egész rendezésnek, hogy egyetlen réteg életszínvonala se csökkenjen, egyetlen család se kerüljön nehéz helyzetbe, vagyis hogy a lakáshelyzetet úgy javítsuk és oldjuk meg végül, hogy közben az életszínvonal, a párt politikájával összhangban, fokozatosan emelkedjék. Miután egész társadalmi fejlődésünket a demokratizmus növekvő igénye jellemzi, természetes, hogy ez csendül Isi a lakásrendeletekből is. Alapelv ugyanis, hogy a lakások elosztásában és a lakásállománnyal való gazdálkodásban a tanácsok szerepe lényegesen megnövekszik, ők állapítják meg a lakásigény helyileg méltányos mértékét, egyszersmind azonban időről- időre lakáselosztási és tényleges kiutalási tervet kell készíteniük és azt ki is kell függeszteniük, mindebben kötelezően részt vesznek a jövőben az illetékes társadalmi bizottságok! Látnivalóam lényegesen növekszik tehát az egész kérdés — ha helyénvaló még ez a kifejezés :— ,.kezelésének” nyíltsága, őszintesége, ami a rendelkezéseknek nemcsak a betűjéből, de a szelleméből is kiviláglik. Senki sem állítja például — még a kérdés rendezéséért felelős miniszter sem —, hogy egycsapásra sikerül letörni az albérleti uzsorát, de megtesszük az első lényeges lépéseket ennek megszüntetése érdekében is. A rendelkezések tehát végül is messzemenő realitásérzékről tanúskodnak, mert éppenséggel nem vindikálják önmaguknak e nagy társadalmi kérdés egycsapásra való megoldásának képességét, hanem továbbra is a legfontosabbra, # gyorsított ütemű építésére hárítják a legfőbb feladatot. Balog János VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! I AZ MSZMP NÓGRÁÖ MEGY El B1 ZOTTSÁG A ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA J xxvn. EVF., 26. SZÁM ARA: 1 FORINT T971. JANUAR 31., VASÁRNAP Heti világhíradó (2. o^dal) KI fegyelmezzen ? O. óbb* A mérce és az ember (5. oldal) Ma starlol az Apollo—14 Az Apollo—14 holdrakéta vasárnap — helyi idő szerint 15.23, magyar idő szerint 21.23 óraikor — indiul útjára Kennedy-foki támaszpont 39-A jelzésű krlövőhelyéről. A műszaki személyzet szombaton reggel már hozzálátott a háromlépcsős Satum—5 hordozórakéta telepeinek beszereléséhez és ezeket áram alá helyezték. A nap folyamán héliummal töltik fel azt a rakétahajtóművet is. amely a holdkompot. — ezúttal az An_ tares nevet kapta, — a Hold felszínére teszi majd le. A három űrhajós — Allan Sheperd, Stewart Roosa és Edgar Mitchell — több száz órán át gyakorolta a holdutazás különféle feladatait. A Kennedy-foki kísérleti támaszponton egyébként pénteken négertüntetés volt. Ralph Abernathy lelkész, a Martin Luther King-féle polgárjogi szervezet vezetője és munkatársai vezetésével a néger csoport az ellen tiltakozott, hogy miközben űrkutatásra jut pénz, a szállodai néger alkalmazottak fizetés- emelésére nem. (MTI) Zárszámadás Cereden Munkához láttak a szanálási bizottságok Tegnap tartotta zánszámadé közgyűlését a 10 ezer holdon gazdálkodó ceredi termelőszövetkezet. Részt vett a szövetkezeti tagok tanácsiko- zásán Szoó Béla, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának titkára és Géczi János, a megyei tanács végrehajtó bizottságénak elnöke. A megye legnagyobb termelőszövetkezete a kedvezőtlen idő ellenére is eredményes évet zárt. Az árbevétel félmillió forinttal haladta meg a tervezettet, ösz- szességében 32 800 000 forint értékű árut értékesített a gazdaság. A közös vagyon 33 millió forintra gyarapodott és megkapták járandóságukat az egész évben szorgalmasan dolgozó termelőszövetkezeti tagok is. A tízórás munkanapra jutó jövedelem 71,40 forint volt tavaly az egyesült ceredi termelőszövetkezetben. Az elmúlt két hét alatt csaknem húsz termelőszövetkezetben, szövetkezeti váJilail- kozásfoan értékeltek az 1970-es esztendő gazdálkodását. Többek között Hasznoson, Hollóikon, Erdőkürtön, Magyargéc- ben, Erdőtancsán és Diósje- nőn tartottak zárszámadó közgyűléseidet. Magyargécen Veres Márton, a termelőszövetkezet elnöke rendkívül nehéznek, de eredményesnek ítélte a múlt esztendőt. A kis gazdaság túlteljesítette termelési és bevételi tervét. Kétmillió forintot tartalékoltak az idei évre és a tagok tervezett részesedését még öt százalékkal megtoldottak. Erdőtarcsán, a Szabadság Termelőszövetkezetben tavaly további erőfeszítéseket tettek a gazdaság megszilárdítására. Akárcsak a korábbi években, mindenekelőtt a szarvasmarba- és a sertéstenyésztést fej- esztettók. Az elmúlt öt év alatt mintegy 250 szarvasmarhának építettek szállást, s kialakították az egészséges állatállományt. Ami a múit évi eredményeket illeti, a zöldborsó. zöldbab és a búza is többet hozott a tervezettnél. Az eredmények alapján csaknem négymillió forintot fizettek ki részesedésként a tagok és az alkalmazottak között. Diós jenén, a Börzsönyalja Termelőszövetkezetben Adam- csek Pál elnök adott számot az esztendőről. A sikeres munka értékelése után tíz termelőszövetkezeti tagot Kiváló tez-tag jelvénnyel és elismerő oklevéllel tüntettek ki. Jutalmul két heti fizetésüknek megfelelő összeget kaptak. Tizenegyen elismerő oklevélben és egy heti fizetésnek megfelelő jutalomban részesültek. Miután Nógródban csaknem 90 termelőszövetkezet és szövetkezeti közös vállalkozás tevékenykedik, a közgyűlések zöme még hátra van. A következő napokban ülnek össze a szövetkezeti tagok Kétbo- donyban, Önhalomban, Érseik- vadkerten és Drégelypalánkom is. A múlt évet veszteséggel zárt szövetkezetekben megkezdték munkájukat a szanálási bizottságok. A hibák feltárása, a veszteség rendezése mellett a szakemberek javaslatot tesznek arra is, hogyan tehetik eredményessé a munkát, belátható időn beiül. A tapasztalatokat mindenütt közgyűlésen vitatják meg a Tűzharc Phnom Penhhen Véres tűzharc robbant ki szombaton Phonm Penhben saigoni katonák és a Lón Nol féle hadsereg alakulatai között. A szembenálló felek 15 percein át aknavetőkkel és géppuskákkal lőtték egymás állásait. A kombodasai hadsereg tankokkal és roham- csapatokkal avatkozott közbe. A véres összetűzés oka egyelőre nem ismeretes, de az UPI tudósítója leírja a lövöldözés kezdetét. Elmondja, hogy a főváros központjában levő egyik rendőrállomásról egy dél-vietnami matróz dühösen rohant ki és a Mekong folyón horgonyzó hajójáról géppuskával tért vissza. A fegyvert egy magaslati helyre állította, és onnan tüzelni kezdett a rendőrkapitányságra. A közelben levő kambodzsai katonák a tüzet viszonozták és a harcba hamarosan beavatkoztak a saigoni egységek is. A lövöldözés színhelyére rohamcsapat' és tankok érkeztek és a szembenálló felek magas rangú katonatisztjei hangszóróikon szólították fel beosztottjaikat a tüzelés beszüntetésére. Az AP Phnom Penh-i tudó« sítója közben azt jelentette, hogy szombaton Dél-Vietnamban teljes hírzárlatot rendeltek el az ország északi területein. folytatott hadművelet tökről. A saigoni hírügynökségeket utasították, hogy a hírzárlatot további rendelkezésig szigorúan tartsák be. Egy másik jelentés arról ad hírt, hogy szombaton rendkívüli tanácskozás zajlott le Saigonban Thieu dél-vietnama elnök, Bunker amerikai nagykövet és Abrams tábornok, a Dél-Vietnamiban tartózkodó amerikai expedícióé hadsereg főparancsnoka között. A megbeszélés 80 percig tartott, tárgyköre egyelőre nem ismeretes. Az AP hírügynökség szerint Phnom Penhben és Indokína más fővárosaiban hírek terjedtek el arról, hogy a saigoni hadsereg támadást indított Laosz ellen. Ezt a hírt látszik megerősíteni, hogy szombaton 400 amerikai repülőgép, köztük B—52-es bombázók támadtak laoszi területeket. (MTI) Juhászok Bujákon Az országúitól balra a széles völgy csendjét bárányok hangoskodása veri föl. A bujáki tsz juhtenyésztő telepén megszülettek az első idei bárányok. Gyengék még reszkető lábbal bújnak anyjukhoz, de Kovács F. Antal, a juih tenyésztő telep számadó juhásza munkatársaival gondoskodik arról, hogy fejlődjenek. mert Európa különböző piacain már várják a vásárlók a bujáki pecsenyebárányt. A termelőszövetkezet a szarvasmarha-tenyésztés mellett a juhtenyésztést tartja a leggazdaságosabbnak. Ennek megfelelően rendezkedtek be. Szép és korszerű telepet létesítettek. Ezer anyajuh szaporulatával gazdagodtak már az idén, A tenyésztést nagy szakértelemmel véezik. A számadó juhász két évtizede ezzel foglalkozik. Megtanulta a tenyésztés legújabb módszereit is. A bárányokat tápszerrel nevelik, ami Sőregi Zoltán főállattenyésztő véleménye szerint, meggyorsítja a bárányok fejlődéséi. Ezzel a piacon előnvös helyzetben, vannak. Időben, a keresletnek megfelelően szállíthatnak a kereskedelemnek. A juhászat jól jövedelmez a tsz-nek, ezért a tsz-vezető- sége nagy gondot fordít a juhtenyésztésre. Tovább korszerűsítik a juhászatot. A férőhelyeket villanyvilágítással látták el, vízvezetéket szereltek bele. Propramjukban szerepel, hogy a régi szerfás hodályt is korszerűsítik. Szükség van erre. mert tervük, hogy az állományt kétezerre növelik. A juhtenyésztés fejlesztésének megteremtették az alapját. Kitűnő húsbárá- nyokból áll a törzsállományuk, a főjuhász mellett Kovács P. József és Klagyvik Barnabás személyében hozzáértő juhtenyésztők állnak munkára készen.-á,..,'. Iá az idei bujáki pecsenyebarány (Fotó: Koppány György)