Nógrád. 1971. január (27. évfolyam. 1-26. szám)
1971-01-30 / 25. szám
RJfsági beszélgetés Javult a mérkőzések színvonala Négyszemközt Csáthy AJserttel A rétsági járásban a labdarúgás áll az érdeklődés középpontjában. Csáthy Albert. tel. a járási labdarúgó-szövetség elnökével a szövetség munkájáról beszélgettünk: — Negyedik éve vagyok a szövetség elnöke. Előtte hathét évig a röplabda szövetségben dolgoztam. A járási labdarúgó-bajnokságban a korábbi években több csapat szerepelt, mint az 1970—71. évi bajnokságban. A létszámot szándékosan csökkentettük, mivel előzőleg több csapat nevezett ugyan, de rendszeresen nem jelent meg a mérkőzésen. Több sportkör anyagi problémákkal küzd, Évek óta gépkocsival és anyádé a labdarúgáshoz szüksé- giakkal támogatják a község Csáihy Albert ges minimális feltételeket megteremtik- Az egyesületek többsége a helyi termelőszövetkezettől rendszeres anyagi támogatást kap. Követendő példaként említhetem meg a lolmóicsi közös gazdaságot. sportkörét. Hasonlóan jó a kapcsolat az anyagi bázis és az egyesület között Nógrád- sápon is. A szövetség elnökének véleménye szerint a mérkőzések színvonala javult a korábbi évekhez viszonyítva. A tavaszi idényben további fejlődésre lehet számítani. Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy növekedett a mérkőzések látogatottsága. Említésre méltó, hogy a találkozókon ősszel kirívó fegyelemezetlen- ség nem fordult elő— Nagy gondot jelent járásunkban a játékvezetők hi. árnya. Elszomorító tény, hogy alig van olyan játékvezetőnk, akire minden mérkőzésen lehet számítani. Fontos feladatnak tekintjük a játékvezetők képzését. Olyan fiatalok jelentkezésére számítunk, akik szeretik a labdarúgást és am. bíciót éreznek magukban. A járásban nagy népszerűségnek örvend nyaranként a Börzsöny Kupa. Színvonalas, küzdelmes mérkőzéseket vívnak a csapatok. Idén is szeretnék megrendezni, remélhetőleg sikerrel bonyolítják leBálint Pál Egyesületi őrjárat A járás legnagyobb sportköre A rétsági járás legnagyobb sporttelep és a kézilabdapá- látszik. A férfi-asztaliteniszespartegyesülete a Romhányi ly& mielőbbi rendbetétele. Építők- J-elentös bázis áll mö- A labdarúgók 6. helyen zár- göíbtiüik, a Roirruhánjyi Cserép- táik az őszi idényt a megyei káiyhagyár. Az egyesület I. osztályban. Tavasszal sem helyzetéről, szakosztályairól Nagy László gazdaságvezetővel beszélgettünk. — Labdarúgó-, kézilabda-, sakk-, asztalitenisz- és természetjáró-szakosztállyal rendelkezünk. A gyár igyekszik minden támogatásit megadni ' a zavartalan sportolása feltételeik biztosításához. Főleg szállítási nehézségeink megoldásában jeleskedik. Gyökér István főmérnök és Imre János szb-titkár igazán szívügyének tekinti a sportkör támogatását. Ha a községi tanács is ilyen bőkezű volna, «kikor nem okozna gondot a szeretnék alább adni. A rutinos. idősebb játékosok melzők járási szinten ugyancsak az elsők között foglalnak helyet A rutinos, idősebb versenyzők (Varga, Juhász, Pauer) mellett a fiatalok nevelésével többet kellene foglett Vasas István edzőnek — lalkozni. A természetjárók gázégőben a sportkör elnöke is — az utánpótlás nevelését is gondot kell fordítani. A férfi- kézilabdázók a megyei bajnokság Nyugati csoportjában szerepeltek. Anyagi gondjaik nincsenek, de több játékosra dag tú rajprogramot bonyolítottak le, az idén Jugoszláviáiba kívánnak utazni. Tájékozódási versenyeken is indultaik. A sportkör gazdaságvezetője annak a reményének adott A szakember véleménye A TF docense Komka Magda jövőjéről A Salgótarjáni Kohász ki- — Nézzük először talán a geztüfc, hogy a fő cél az t972- váló magasugrója, Komka múltat. Eredményei éviről év- es müncheni olimpián Addig való sok Magda néhány év alatt a re javultak, ezt bizonyítják az sikeres szereplés magyar élgárda legjobbja lett. egymás után elért országos versenyen kell részt venni. Salgótarjániban Szepesi Antal, csúcsok. A hazai versenyeken Többek között Szófiában, Hel- a válogatott keretben Zárón- mindig győzött, mert jobb volt sinkiben és a magyar bajnok- di László, a Testnevelési Fő- ellenfeleiméi. Külföldi versenyzők ellen már iskola docense irányítja magyar bajnoknő felkészülé- szerepelt sikerrel. Ügy gon- sét. A neves szakembernek dolom, hogy nagyon tisztelte Ságon. Ezek mellett számos kevésbé egyéb lehetőség is van, amelyeken méltó ellenfeleket kap. iandósítaini. esetben külső több kérdésit tettünk fel Komika Magda szereplésével, jövőjével kapcsolatban. — Hogyan értékeli az 1967- ben üstökösként feltűnt atléta eddigi szereplését? Milyen, módszerekkel készülnek az idei versenyekre? Milyen programot állították össze, és “"jóimként vélekedik a versenyző ae °20511 idei esélyedről? A válogatott fővárosi edzője az alábbiakban foglalta össze véleményét: — Komka Magda szereplését 1967 óta kísérem élénk figyelemmel. Egy év múlva már a válogatott keretben is az én csoportomba került. Együtt készültünk — Szepesi Antal közreműködésével — a mexi, ___, ,, ... „ , j, — Á fenti feladatok mego ket, _mert f ellenük nemJudta vatósításához nemcsak a hazai teljesítményét produkálná. MASZ-tól, de úgy tudom a Salgótarjáni Kohásztól isrnin- — Formáját nem tudta ál- den támogatást megkap. A to- Ered menyed több vábbiaifcban tehát elsősorban hullámzottak. Ebben rajta múlik, hogy miként tényezők is közreját- szerepel. Kiváló eredmények szottak, melyekről nem szán- elérésére akkor van remény, beszélni. Viszont ha egész éven át kihagyások sokszor közbeszólt az is, hogy nélkül, rendszeresen dolgozik, edzéseit nem végezte teljes Tudatosan kell készülnie a intenzitással. A múlt végső hazai versenyekre, hozzá kell konklúziója: bár Komka fej- edződnie ahhoz az idegfánad- lődése egyértelmű, de a hazad sággad járó harchoz, amely a ellenfelek hiánya, és a kiidföl- győzelem feltétele. Áilandósí- diek respektálása, valamint a tania kell formáját. A külföd- hiányosan végzett edzések dáek ellen is több önbizalom nem mai szükséges versenyeznie. — Ha mindezeket valóra váltja, akkor az idei év sdkemiaitt a jó eredményeit tudta állandósítani. Néhány szót a versenycói olimpiára. Azóta a váló- ző jövőjéről. Komka és az rés lesz számára. Adottságai gatott keret tagja és én irányi- egész magyar női magasugrás megvannak a jó szerepléshez, tóm szakmai munkáját. szerencséje, hogy két igen ezért ismét csak azt mondhat — Néhány év alatt az ed- komoly trónkövetelője jelent- tóm, hogy főleg akaratától, szorgalmától függ az eredmény. E sikeres szerepléshez tette, hogy gyakran konzultál- Hármójuk párviadala minden én is kellő szorgalmat és álltam Szepesi edzővel. Így ve- bizonnyal az eredmények ja- haitatosságot kívánok a ma- szem a bátorságot ahhoz, vulásához vezet. A központi gyár bajnoknőnek — fejezte hogy Komka Magda jövőjéről felkészülési tervet megkapta be nyilatkozatát Zanándi Lászzőtáborban és versenyeken kezeit az elmúlt évben: Rudolf jól megismertem. Ezt elősegí- Erika, és M. Kovács Éva. véleményt formáljak. Szepesi Antal is. Eíbben leszö- ló docens. Vizsgálat eredménye lenne szükségük. A sakkozók kifejezést, hogy az öt szák- járási szinten jelentős erőt osztály megfelelő támogatás képviselnek. Több I. osztályú mellett idén még számotte- versenyzővel rendelkeznek, vőfofo eredményeket ér el. Járási egyéni és csapatverse- Bálint Pál nyéken tavaly is számos első helyet szerezték meg.- A— útánpótlás is biztosi to ttnak A jó sportoló jó tanuló is ■ SALGÓTARJÁNI VOLÁN FüggetteniteW 2. SZ. VÁLLALAT mérleghépes képzettségű, nagy gyakorlatú belső ellenőröket azonnali hatállyal felveszünk. pénzügyi csoportvezetőt Követelmény; mérlegképes keres. Oj, komfortos lakást ad. Házaspár esetében házastársnak Is állást biztosít. könyvelői képesítés. Fizetés: megegyezés szeJelentkezés fizetési igény rini. Jelentkezés: VOLÁN, 2. sz. Vállalat munkaügyi i közlésével „Közlekedés” jeosztályán, j ligére a salgótarjáni hírSalgótarjánban. detőbe. APRÓHIRDETÉSEK \ Jobbágyi Építőipari szövetkezet február 15.-ével felvesz gyors- és gépírót. Fizetés megegyezés szerint jelentkezés személyesen vagy levélben a telephelyen. A Felső-Zagyva! Vízrendezési és Talajvédelmi Társulat raktárost keres felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Salgótarján, l.lget utca 5. sz. SALGÓTARJÁNBAN, lehetőleg összkomfortos lakást vennék. Uelterület előnyben. válaszokat „Készpénz” jeligére a kia- adőba kérem. Az IBUSZ különvo- natot indít 1971. április 4-én az Ausztria— Magyarország nemzetek közötti labdarugó-mérkőzésre. Részvételi díj: 931).— Ft 4- öO schilling — 58.—Ft. jelentkezési határidő: mielőbb’ Az IBUSZ salgótarjáni irodájába*» FIGYELEM! Ablaktisztítást, kirakattisztítást, nagytakarítást vállal kisiparos. Nyíri Pálné*, Salgótarján, Rákóczi út 2. Telefon: 24-28. 16 évet betöltött lányokat szövőnek felvesz a Pamuttextilmüvek Jacquard Szövőgyára. A betanulási idő 12 hét: ezen idő alatt havi 1050 Ft bruttó fizetést és napi 1 forintért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett leányotthonszerű elhelyezésben adunk. Jelentkezés: írásban a p. T. M. Jacquard Szövőgyár üzemgazdasági osztályán, Budapest, XIII., Szekszárdi üt 19-25. BEL YEGGYÜ JTÖK! Magyar sorozatokról árjegyzékemet ingyen küldöm! Vétel! Eladás! Kovács bé- lyegszaküzlet, Budapest, IX., Tolbuchin körút 11. GAZPALACKOT vennék, esetleg tűzhely- lyel is. Dede Gábor Kazár, Lenin út 26. KÜLSŐ gumi Skoda 1000 MB-hez eladó. Karancskeszi, Szécsé- nyl út 60. SZABÓ BÉLA kárpitosmester kárpitosműhelyét Balassagyarmaton, Táncsics utca 4. sz. alatt megnyitotta. Mindennemű kárpitos-ülőbútor és autókárpitozási munka javítását pontos határidőre vállalja. Telefon: 232. ELADÓ egy komplett salakblokkgyártő üzem gépi felszerelése. Építő és Tervező Ktsz, Salgótarján, Vöröshadsereg út 64. Anyagosztály (telefon: 20-96). CZ forgalmi rendszámú Skoda Octávia Combi rádióval, garázsban tartott. 23 000 km-rel eladó. Érdeklődni 142-178 telefonon. Tanácskozó természetjárók Idei első tanácskozását tartotta Salgótarjánban tegnap délután a Nóigrád megye Természetbarát Szövetség Elnöksége. Az elmúlt évi munkát értékelte, see. idei tennivalókat meghatározta Berták Béla szövetségi elnök. Ezután az út jelzések és turistalétesít- mények helyzetével, felújításuk lehetőségeivel, foglalkoztak. A fenitíekiben jelzett megállapítás nem légből kapott, hanem agy szociológiai vizsgálat eredménye. Erről nem haszontalan részleteket ismertetni akkor, amikor aktuális vitatémává vált hazad berkekben is az iskolai testnevelés, valamint a tanulás összefügtatta. A vizsgálat eredménye 2. A testnevelés által meg- a következő: az előítéleteikkel követelt aktivitás, valamint a ellentétben, minden kétséget sikerélmény átvihető más kizáróan bebizonyították, ked- tárgyakra is. vező összefüggés van az osztályzat és a jó sporteredmények között. A jó sportolók jobban is tanulnak, mint a gyengébb teljesítményű ver3. A versenyzési és játékos jelleg más szakterületekén is versengésre készteti a diákokat. gésének kérdése. A dr Linde senyzők. Érdekes módon ez az vezetésével az NSZK-ban lezárult vizsgálat egy makacs előítéletet cáfolt meg, nevezetesen azt, hogy a jó sportteljesítmény nem párosulhat iskolai tantárgyakban elért kiösszefüggés a leányoknál jobban kidomborodott, mint a fiúknál. Alábbiakban a szerző indokolásul felhozott éveiből ismertetünk néhányat: L A testgyakorlás és sportűnő osztályzatokkal. Vagyis tolás során a tanuló sok el- hogy a kettő kizárja egymást, lenállást győz le, és ennek a jó sportoló általában rossz élménye más területeken is tanuló. hasznosítható. A statisztikai anyagot két ___________________________ gimnázium 8384 fiú- és leánytanuló bizonyítványa szolgál4. Nem utolsó sorban lényeges a testi és szellemi képességek közötti szoros korreláció. Nagyon fontos, hogy miként hívjuk fel a többi szakterületen dolgozó pedagógusok figyelmét erre a fontos dologra, és miként tudatosítjuk a tanulókban is! x Forgalmi mérnököt, előkalkulátort keres felvételre a KPM Közúti Igazgatósága. Salgótarján, Lovász József út 31. Érdeklődés személyesen vagy telefonon, 15-75. Ingyenes művezetői tanfolyamét tartunk építőipari szakmunkások részére KÖMOVES. ÁCS, ÁLLVÁNYOZÓ. épületasztalos, HO- és HANGSZIGETELŐ. Jelentkezés: Budapest, XI., Dombóvári út 19. 13. sz. A-É.V. SZAKOSÍTÁSI CSOPORT. A tanfolyam 1971. február 15-én induL Jelentkezhetnek az általános Iskola 8. osztályát elvégzett és 5 éves szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezők, 45 éves korig. Panther autódarura .1 gépkocsivezető-gépkezelőt azonnal felveszünk. Salgótarján, Fülemüle út 9. ÁGR0FIL Magánépítkezők, termelőszövetkezetek, közületek FIGYELEM! Cement és égetett mész jelenleg még kapható az Állami TÜZEP-telepeken. Ne várja meg a csúcsforgalmat, most vásároljon, sok nehézséget és bosszúságot kiküszöbölhet. TÜZÉP, EGER NÖGRAD — 1971. január 30., szombat 7