Nógrád. 1971. január (27. évfolyam. 1-26. szám)
1971-01-23 / 19. szám
MPJAIM IFJÚSÁGA Effjú vezetők parEamení'e Salgótarjánban, a Szak- szervezetek Megyei Tanácsának székhazában ma tartják a Nógrád megyei ifjú vezetők második parlamentjét. A tanácskozás programja: az 1969 __ decemberétől eltelt időszak munkájáról beszámoló, az ifjuvezetői munka fejlesztésének feladatai. A mai ülésen újjáválasztják a megyei ifjúvezetői tanácsot. amely a megyei úttörőelnökség munkáját segíti. A tanácskozáson hatvannégy küldött vesz részt, valamint megjelennek azok is, akik az 50-es évek végén, valamint a hatvanas évek ''égén működtek, mint ifjúvezetők. Ezenkívül részt vesznek a tanácskozás munkájában az úttörőmozgalommal együttműködő szervezetek vezetői is. Módosított pályázati rendszer Közművelődésünk új iránya, igyekezete, hogy a közösségi szellemi élet színterei egyre inkább a kiscsoportok többé-kevésbé kötetlen formászintú követélményeket teljesíteni. Ezek közül hány; arra kell törekedni, hogy a klub olyan közösséggé váljon, mely elősegíti a tagok jú foglalkozásai legyenek. Ez önálló gondolkodásának, egyéa forma általában az azonos tudájsszinit, azonos foglalkozási ág, azonos érdeklődés, összeállításánál hobby révén szerveződik. A most negyedízben meghirdetett Kiváló ifjúsági klub- pályázat ezeknek a kiscsoportos formáknak egyik körét, a klubokat, s ezeknek is csak egyik, de legjelentősebb szféráját — az ifjúságét — szólítja fel versenyzésre. kell belül a forradalmi hagyömá- né- nyofc ápolása és a töréaelmi évfordulók megünneplése. Mindezek mellett az általános és szakműveltség gyarapítása, rendszeres olvasásra nevelés. Az évenként kiadott kiváló cím mellett a megyei értékelő bizottságok az általuk leg. . _ jobbnak tartott klubot felízies fejlesztése legyen. Tér- ^rjeszthetik az Aranykoszoni és társadalmi nak fejlesztését; felel ősségé- a program elsődleges szempont az általános műveltségi szint emelése és az A pályázat népszerűsége évről évre fokozódik. 741, 1968-ban 918, mészetesan ezek a feliadatok csak a jól felszerelt, kulturált környezetben oldhatók meg, ezért a vonzó klubhelyiség kialakítása sem elhanyagolható. A pályázat érdekessége, hogy a klubok nein egymás között versenyeznek, hanem 1967-ben saját feltételeik közepette bi- 1969-ben zonyítják, hogy színvonalasan, Gyakorlat falun A Művelődésügyi Minisztérium és a KISZ a felsőoktatási intézmények felügyeleti hatóságaival tani a fiatalok körében folyó együttműködve az előző évekhez hasonlóan 1971. február j—15. között ismét megszervezi az egyetemi hallgatók téli népművelési gyakorlatát. A gyakorlat előkészítésére, megszervezésére és lebonyolítására a múlt év végén operatív bizottság alakult, melynek megyénk művelődésügyi osztálya és KlSZ-bi- zottsága is tagja, a hagyományoknak megfelelően — előreláthatólag — Pásztó, Kisierenye, Tár, Érsekvadkert és Drégelypalánk lesz a színhelye a leendő orvosok, jogászok, tanárok téli gyakorlatának. 991 pályázó klub vetélkedett a kitüntető címért. Ebben az évben — az eddigi tapasztalatokat felhasználva, az MSZMP KB ifjúságpolitikai állásfogLalásának és az Országos Népművelési Konferencia megállapításainak szellemében — az ifjúsági klubmozgalom fejlődését menyek megoldása tehat foko- segítő pályázati rendszer mó- * dosított formája látott napvilágot. A pályázat célja elösegieredményesem tettek eleget a kiírás követelmányeinek, a kitűzött céloknak. Eddig még nem szóltunk arról, hogy az új pályázati rendszer öt évet fog át, vagyis az 1971—75 közötti időszakra érvényes. A fentebb felsorolt követelni díjra. Az e díj birtokába kerülő ifjúsági klubok anyagi támogatást kapnak a felszerelés, a berendezés bővítésére, s a tagok egy része kedvezményesen részt vehet az országos ifjúsági klubtalálko- zón.Az Országos Népművelési Tanács először 1972-ben, a forradalmi ifjúsági napok alkalmából oszt ki ötven Aranykoszorú-díj at, mely kitüntető cím a következő év pályázatának eredményhirde- . léséig viselhető. —vkm— Szünet a pásztói gimnázium új épületszárnyának folyosóján politikai, világnézeti nevelő- munkát, a korszerű műveltség iránti igény felkeltését, s nem utolsó sorban az ifjúsági klubok megerősítését, különös tekintettel a klubmunka folyamatosságára, a közösségi nevelés hatékonyabbá tételére. A pályázatra benevező ifjúsági kluboknak a felsorolt célok megvalósításáért magas „Szerettük egymást. Összeházasodtunk. Ezzel kezdődtek legnagyobb pr-oblézatosan, évekre osztva történik meg, s így a Kiváló ifjúsági klub-cím is meghatározott évre vonatkozik. Az 1971—75 közötti klub- pályázat 1971. évi szakaszát a KISZ VIII. kongresszusára életünk való felkészülés jegyében hír- mái... ’ dették meg Fiatal, egyetemista házasAz öt évre szóló, alapvető pár. Vidékiek. A feleség a célok megoldásához ez évben Közgazdaságtudományi Egye- a következő feladatok teljesí- tem hallgatója, a férj a VU- tésévél jutnak közelebb a ne- lamosenergiaipari Főiskolán vezők; a közösségi élet erő- diák. sítése és magszilárdítása, az „Azelőtt kollégiumban lakSzerelem kontra egyetem zaspérok százai élnek külön, vagy nehéz körülmények között együtt, s nem akad szerv, amelyik érdemben vetné fel a megoldás lehetőségét. Pedig nem is kellene példákért messze menni: Lengyelországtól a Szovjetunióig, Jugoszláviától Bulgáriáig minden baráti országban megoldották már ezt a kérdést. Nálunk tálén a legtöbb az, hoffe az 2*KJ5£r Ä SÄ SÄ.“°kT ää-hazaíiságra való nevelés, ezen A kis rikkancs Nagyorosziban Farkas Htíbi a Nagyoroszi Általános Iskola VII. osztályos tanulója. Ismerik a faluban, különösen az elmúlt napokban kopogtatott be számos ház ajtaján. Az iskolá sok ugyanis hagy segítenek a NÓGRÁD napilap terjesztésében. Robi Molnár Gyuszival, a postahivatal vezetőjének fiával alakított egy brigádot. Először a vasárnapi példányból harminc eladását vállalták. Ütnak indultak. — Tessenek venni NÓG- HÁD-ot. Vasárnap van, lehet olvasni. Sok érdekes cikket tetszenek benne találni, az irodalmi oldalakon pedig sok az elbeszélés, a vers — érveltek a kis rikkancsok Nagyoroszi házaiban. Házról házra, utcáról utcára jártak, mígnem azt vették észre, hogy mind a harminc példányt eladták. Molnár bácsi, a postahivatal vezetője is meglepődött a az ishmm- fág rikkancsok nagyszerű tel- elhataroztak, jesítményén. Hozzájuk fordult. — Robi, Gyuszi., maradt még hatvan példány. Nem vállalnátok? A két fiú egymásra nézett, s egyszerre mondták: igen! ■— Erre még nem jártunk, esen az utcán haladunk tovább, adta a tanácsot Robi. Megint ajtóról ajtóra, s mindig ugyanazok az érvek az újság mellett. A lap pedig fogyott, egyre fogyat, még a delet sem harangozták, amikor teljesítették plusz vállalásukat is. Ezen a vasárnap délelőttőn kilencven NÖG- RÁD-ot juttattak el a legkülönbözőbb családokhoz. — Máskor is szívesen vállalunk ilyen munkát. Szép és érdekes az idős bácsikkal, nénikkel szót váltani. No, meg tőlünk, gyermektől talán hamarább is megveszik az újságot, mint a postásoktól... Milyen a tanulmányi eredményem? A félévkor négy egész egy tized volt. Az év végére javítani szeretnék... Édesapád? Ó Mongóliában dolgozik, ács a szakmája, édesanyám a favorit ktsz-nél... Nem, nem leszek rikkancs. Mérnök akarok lenni. — so — tori utasítás, hogy a más-más felsőoktatási intézményeikben tanuló házaspároknak nem adhatnak diákszállást. Albérlet? Hol kap ma egy fiatal házaspár lakást... Lakást?! Egy rozoga épületben akár- asaík egy kis szobát. . . Mindenütt csak visszautasítás.” „Szül egy gyereket, és nem tudom kirakni a pereputtyával!” „Majd nekiáll mosni, főzni, takarítani... 1260-ért nálam nem fordítják föl a lakást!” Mikor már hetek óta nem volt hol laknunk, nagyon elkeseredtünk. V,égül aztán egy rokon fogadott be nyolc hónapra bennünket. Most vizsgaidőszak van — költöznünk kell. Hogy hol fogunk tanulni, azt a jó ég se tudja. A Ságok próbálgatnak megfelelő albérletet keresni — a dolog jellege miatt inkább kevesebb, mint több sikerrel. A felelősség nem kis részben az egyetemi KlSZ-szervezeteké. Miért nem képesek arra, hogy együttműködve, a tagjaik között található „félházaspárok” érdekeit képviselve akár kollégiumi ellátást, akár más lakáslehetőségeket harcoljanak ki a rászorulóknak? Egyelőre . csak a kibúvóknál. a visszakérdezésnél tartunk. „Az egyetem nem népjóléti intézmény. Aki jelentkezik, gondolja meg mit vállal. .„Miért házasodtak össze minden anyagi alap nélkül...?” „Honnan szerezzünk lakást. mikor még a sokgyerekes családoknak sem mindig jut?” „Inkább nehézségekkel küzködve együtt, mint könnyebben élve, de külön...” válaszolják az érdekelt fiatalok, s aligha szükséges bizonygatni, mennyivel emberibb és elfogadhatóbb az ő' álláspontjuk. Ma, amikor ifjúságunk helyzetével, a KISZ feladataival egyre többet foglalkozunk, s amikor a legégetőbb társadalmi, szociális kérdését egymás után kerülnek napirendre, s oldódnak meg. nem tarthatjuk periférikusnak a diákiházaspárok együttélésének gondját. Az anyagi eszközök korlátozottak, ez kétségtelen. Annyira azonban nem. hogy kellő összefogással és jószándékkal legalább enyhíteni ne tudjunk a legrosz- szabb körülmények között élők helyzetén. . Berencsy Judit Új főiskolák A Szovjetunió különböző választék: a könyvtár vagya városaiban új főiskolák meg- Dunapart. Olyan elképzelhe- nyitását tervezik. Tyumeny- tetlenül nagy az igényünk! ken építészmérnöki, Irkutszk- Egy 3x3-as kis szoba, amit £,an pedig vasúti főiskolát lékulcsra lehet zárni... tesítenek, majd az Orenburg! A fiatal házaspár példája politechnikai főiskola, a ter- korántsem egyedi. Az ország nopoli pénzügyi-gazdasági főegyetemi városaiban diákhá- iskola és a novorosszijszki meg. műszaki főiskola megnyitására kerül sor. Jelenleg a Szovjetunió 802 főiskoláján 4,6 millió diák tanul. Az ötéves terv éveiben az országban 41: új felsőoktatási intézményi, köztük 18 egyetemet és pedagógiai főiskolát nyitottalMagánepitkezók. termelőszövetkezetek kiizUletek it FIGYELEM! Cement • / es egetett mész jelenleg még kapható az Atlanti TÜZÉP-telepeken. Ne várja meg a csúcsforgalmat, most vásároljon, sok nehézséget és bosszúságot kiküszöbölhet. TÜZÉP, EGER 6 NÓGRÁD — 1971. január 23., szombat Olajkályba-tuh«ionosok! A már működő töltőállomásainkon kívül ÜJABB ÖNÁLLÓ HÁZTARTÁSI TÜZELŐOLAJ ÁRUSÍTÓHELYET NYITOTTUNK R E T S A G O N az AFOR-kirendeltségen. A nyitvatartás ideje: 7-től 1? óráig. GONDOSKODJÉK OTTHONÁNAK MELEGÉRŐL — SZEREZZEN BE TARTALÉKOT! Függetlenített belső ellenőröket azonnali hatállyal felveszünk. Követelmény: mérlegképes könyvelői képesítés. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: VOLÁN, 2. sz. Vállalat munkaügyi osztályán, Salgótarjánban