Nógrád. 1970. december (26. évfolyam. 281-305. szám)
1970-12-11 / 290. szám
IIiztatú kilátások Hatékonyabb gazdáik adás, magasabb szintű termelésszervezés Egyik ütemükkel az idei pusztaiatokból olyan követ- Az új módszer bevezetését feladatok végrehajtását flgye- keztetést vontak le a vállalat nem fogadták nagy örömmel ük, a másikat pedig a jövő vezetői, hogy felülvizsgálják: a daraboló vezetői. Az elmúlt évvel kapcsolatos feladatok mennyivel lenne biztonságo- időszak alatt azonban meg- előkészítésére fordítják a sabb, és gazdaságosabb, szokták, beletörődtek, s rá- Vograd megyei Fémipari Vál- ha az alapanyag-szükség- jöttek arra, hogy nincs más alat vezetői és dolgozói. Ez let egészét, vagy egy ré- út, ha az intenzív gazdálko- a megosztás érthető, mert az szét a készletező vállalattól dást minél előbb meg akar- idei esztendő első félévében szereznék be. Ugyanis a mű- juik valósítani, sok gond szakadt a nyakukba, vaktól sokszor nem azt a mi- aminek • következményeit még nőséget, méretet kapják, amima is érzik. Ennek ellenére re szükségük van és nem min- ugy néz ki, hogy eredeti el- dig a kívánt időben. Ez időn- képzeléseiket megvalósítják. ként pénzügyi zavart Is okoz. _ , _ ___. _ . Továbbra is probléma a keV ÁLTOZATLAN MARAD reskedelmi áruk beszerzése. E LÉTSZÁMNÖVELÉS NÉLKÜL A szervezeti változásokat az alkalmazotti létszám növelése tekintetben alapvető javulást ® , követelmények és- Ha nem is zökkenőmén- nem várnak, mert semmiféle feladatok «szerű osszehango- tes, de viszonylag kiegyensu- biztatást nem kaptak Nem ífsávial oldjak meg. Céljuk, iyozott jelenleg a termelés — marad más hátra, mint az idei "ogy ?z. uí szervezeti megol- kezdi a beszélgetést Hlavay gyakorlat folytatása: kölcsön- ^?st.r1vfn maJdn™ Sándor megbízott főmérnök, kémi, vagy az ország távoli döntésképes információkat majd így folytatja: — A ne- részén felkutatni a filléres kapjanak, hog.v megszűnjön a gyedik ötéves terv első évét alkatrészeket. jelenlegi állapot, melynek sojanuár első munkanapján jó rán hosszabb időbe telik anütemben szeretnénk kezdeni, pjgx AZ UTAT KELL JÁRNI nak eldöntése, hogy megfele' mivel az éves terv teljesítését ■■ ------ a z első munkanappal kíván- . juk megalapozni. A megnóvekedett felJövőre 8-10 százalékkal adatokat alapvetően a terme lő-e az információ, mint maga a döntés. TÜRELMI IDŐ termelnek többet mint at ^ toyTt^vT Sjuk A szervezeti változásokba fielet azHdei ^havfel^ biztosítani. Ennek érdekében való beilleszkedés nem megy tojnak d egyhavi elő létrehoztuk a központi előké. marál holnapra. Ezért a jövő _ a termelés szerkezete sütést, a programozást. A esztendőt a tanulás időszaká- A termetes szertcezete gazcjálkociassa) kaDcsolatos nak tekintik. Mindenkinek azonban jövőre sem változik, követelményeket pedig egy módja lesz bebizonyítani, csupán a gyártásfejlesztés so- lejjebb adjuk az mennyire értette meg az uj ^^zerfsítésYvel^I ü^mrLettT vÄ A követelményeket, melyik ^lmk^ mondta r főmér- Programhoz előírjuk a fel- poszton tudja jól ellátni fela- k használható anyagmennyisé- datat, hogyan vette az uj helyAz előzetes tárgyalások so- Set, a bér- és rezsiköltségeket, cettel járó akadályokat. A ter- ré^Jldi^104 tmfmó forintra A gazdálkodás legcélraveze- vezeti idő elég lesz arra is, érkezett^* ^ iSnyteielentés. több módszereinek kidolgozó- hogy a dolgozók magukévá te- Konkrét megrendelés az éves 88 azonban az üzemrészek ve- gyék a vezetők helyes elkép- kmm^tL van ütőire hárul. A darabolóban keléseit és gyakorlatban győA teheti termelésből 34 október elsejével bevezetett födjenek meg annak helyesséMluTÄ ínékb» állító- ">«- J*«“1SÍ£ Ä SÄÄÄ&VS S. ÄÄS5SVSI MirÄÖik ^éTSeh! az utat kell járnunk, bár az az új iránt fogékony, haladó SáS Í lÄoSS- “formáció szűkössége gátol gondolkodású dolgozó. Lenin és az óra ..VOLTAM az idén a VIII. csegés A munkára Lenin javaslatot nyújtottam be. kerületben látogatóban. A partbizottság üléstermében, ahol beszélgettünk, volt a falami kell arra óra.1 a falra: egy ba szállítják. Kisebb mennyi- bennünket abhan, hogy m«z- segben, inkább mintakülde- szemen® következtetéseket ményként kábeldobot külde- v,°?J™k te. ***?} alkalmaztuk nek még a nyugati országok- ^vór itt az uj elszómo asi ba; a Német Szövetségi Köz- rendszert, mert 60 százalékos NYERESÉGKÖZPONT© LESZ táraságba és Ausztriába. Az anyagköltséggel dolgozunk. Ha előbb elmondottak azt is jelenük, hogy az első negyedévben minden üzemrész teljes kapacitása igénybe van véve. ahogy eddig... Itt hasznosítani tudjuk a lehetőségeket, a további munka- folyamatoknál már könnvebb lesz a dolgunk — hangsúlyozza a főmérnök. Hogy a jövő évben mennyi nyereséget érnek el, erre írtig nem tudott válaszolni a főmérnök, csupán annyit mondott — Tervünk, 1971-ben is A hatékonyabb ‘gazdálkodás nyereségközpontú lesz akárcsak az elmúlt években. A központi program alapján most készül a különböző üzemrészek létszám- és bérterve. Nem sokkal később, egy értekezleten az igazgató el mondta, hogy a vállalat fenn állása óta ilyen biztató kilá "" ...... .......... . .......... másik nagv lehetősége a fes— Régi kapcsolat fűz ben- tékanyagokkal való okos gaz- nünket az alapanyaggyártók- dáikodás, ami egyúttal tech- hoz, a Dunai Vasműhöz, a Le- nológiai változtatást is jelent, nin Kohászati Üzemekhez és A gazdálkodás követétmé- Ózdhoz. Itt ismerik jövő évi nyernek üzemi szintre valóle- anyagigényünket és ennek bir- adása előnyös a bizonylati fetokában küldik majd a kért gvelem megszilárdítása, az............... , , ... .. l emez- és rúdanyagot, úgy információk gyorsasága, meg- tasokkpl meg nem kezdtek uj ahogy eddig, kisebb zökkenők- bírhatósáva az ésszerűbb lét- gazdasági evet mint amilyenvélekedik számgazdálkodás, valamint az “ 1971‘es esztendő oneraü'v intézkedések szem- ígérkezik. Venesz Karoly kel, néha késve a főmérnök. Ennek kapcsán az idei ta- pontjából. At üzletek nyitvatartási remije A Nógrád megyei Tanács végrehajtó Bizottsága a megye területén levő nyílt árusítási üzletek több napos karácsonyi és újévi ünnepi nyitvatartási rendjét — a KPVDSZ megyei bizottsága véleményének figyelembevételével — az alábbiak szerint állapítja meg: 1970. december 20. (aranyvasár- ______________, n ap): a vasárnap nyitva tartó <>íáig_ tartanak nyitva.' élelmiszer- és a kijelölt tejét A vendéi " " árusító boltok hosszabbított nyit- melegkonyhi__ __„____________ v atartással. de legalább 12 óráig Vel — 18 óráig tartanak nyitva. A piacok a pénteki napokra irányadó nyitvatartási rend szerint árusítanak. Egyéb élelmiszerboltok, hús- és kenyérboltok —, amelyeket területenként és helyenként a szükségletnek megfelelően a vállalatok, szövetkezetek vezetői Jelölnek ki a helyi tanács vb szakigazgatási szervének jóváhagyásával —, hosszabbított nyitvatartással. de legalább 18 iák nyitva. ■glátóegvségek — a ás egységek kivételéamelyeket területenként és helyenként a vállalat, szövetkezet vezetői jelölnek ki a helyi tanács vb szakigazgatási szervének jóváhagyásával. hosszabbított nyitvatartással, de legalább 18 óráig árusítanak. Az Italboltok, büfék, falatozók a Szombati nyttvatartás szerint, de legalább éjjel 1 óráig, mig a többi vendéglátóegységek (kultúrotthonok. éttermek stb.) január 1-én reggel 5 óráig tarthatnak nyitva. 1971. Január 1., péntek: valamennyi élelmiszer- és iparcikktartanak nyitva. Salgótarjánban és melegkonyhás egységek 22 óráig bolt, áruházak, piacok zárva tar- Balassagyarmaton, valamint a üzemelnek, kivéve a vasút- és járási székhelyeken a hagy óbb autóbusz-állomásokhoz közel esfl élelmiszer- és iparcikkboltok, áruházak (ABC, Centrum, Pécskő Üzletház stb.) és könyvesboltok a vállalatok és szövetkezetek vezetői által kijelölt területeken, illetne helyeken egy-egy bolt — a helyi tanács vb szakigazgatási szeretnek jóváhagyásával — a melegkonyhás egységeket, amelyek 22 óráig üzemelnek. 1970. december 25.» péntek, 26., szombat; valamennyi élelmiszer- és iparcikkbolt, áruház, valamint piacok zárva tartanak. A ________________ - vendéglátóegységek, dohány- és f orgalomtól függően, de legalább édességboltok mind a két napon ............................ a vasárnapi nyitvatartási rendjük szerint Üzemelnek. óráig tartanak nyitva. A piacok, édesség- és dohányboltok, valamint a vendéglátó- egységek a vasárnapi szokásos nyitvatartási rend szerint üzemelnek. 1970- december 21., hétfő és 22., kedd: valamennyi kiskereskedelmi és vendéglátóegység, valamint a piacok a szokásos hétköznapi nyitvatartási rend szerint Üzemelnek. 1970. december 23., szerda: valamennyi kiskereskedelmi bolt, aruház, piac és vendéglátóegység a pénteki napokra meghatározott nyitvatartási rend szerint üzemel, kivéve azokat az élelmiszer- és iparcikkboltokat, amelyek a vállalatok és szövetkezetek vezetői a helyi szervekkel egyetértésben területenként, illetve helyenként jelölnek ki az egy vagy két órával hosszabbított nyltvatartásra. 1970. december 24.« csütörtök: a kétműszakos élelmiszerboltok, áruházak, iparcikkboltok, do1970. december 27.» vasárnap: tanak. a vendéglátóegységek a vasárnapi nyitvatartási rend szerint üzemelnek. 1971. január 2., szombat: a vavasárrvap is nyitva tartó élelmiszer- és a kijelölt tejet árusító boltok, valamint édesség- és dohányboltok. továbbá piacok a vasárnapi nyitvatartási rend szerint tartanak nyitva. Egyéb élelmiszer- és iparcikkboltok, áruházak. és könyvesboltok zárva tartanak. A vendéglátóegységek vasárnapi nyitvatartási rend semmi időt nem sajinálLt. amelyet szerencsére teljes egef sieben elutasítottak. ieime_____________ ___ _ __ Nem sajnálta Lenin az időt szetes. hogy az emigránsok I on egy Ler„in-portré. Az idő ara hogy Diderot és D’Alam- gyakran ^tú’ságosan balolda- és. én utána mond- ^ outeiM a material«- U“ ^pontra helyezkednek” tam az eWsa-mok: még va- ^ ^^^etéről személye_ Csak moat> ennek a nagy sen lefordítsa; jutott arra is Lenin-ikereső, centenáriumi energiája, hogy a francia mel- évnek az idején tárulkozik fel Kádár János mondta el ezt lett megtanuljon németül, an- legapróbb reszieteiben is, hogy a kis történetet kongresszusi godul, olaszul: egyszer egészen mi mindenre is jutott az ide- zárszavában. Teljesebbé tette váratlanul derült ki róla, hogy jéből annak, akinek a portré- vele a falra nem függeszthe- tud csehül és egyebek között ja mellől Kádár János most tő, csak bennünk élő Lenin- felkeltette érdeklődését vala- hiányolta az órát a VIII ke- képet, mert az a „Szókratész ml a bolgár nyelv iránt is, rületi pártbizottságon. Lenin látó mert naigyon sürgetett egy nem azért tudott szűkmarkúszótárt, amihez valamilyen an bánni az idejével, mert talán egyetlen személyes tu- óiknál fogva úgy látszik csak mindent a forradalomnak lajdonával sem bánt oly nehezen juthatott hozzá. S, ha rendelt alá. Pontosabban: siűíkmarkúan, mint az idejé- már a szótárnál tartunk! amikor a forradalomról volt vei, Gorkijnak semmi esetre Szovjet-Oroszország egyik szó. akkor őróla magáról is sem lehetett igaza abban, legnehezebb periódusában, szó volt. Azt hiszem, Lenin hogy hajlam leitt volna benne 1921-ben írta a következőket: nem tartozott a lemondok tí- az asákéaisre, Krupszkaja „Litkensz elvtárs! Találkoaá- pusához, azokhoz, akik áldo- egyik visszaemlékezésében sunkkar elfelejtettem megkér- zatot hoznak. Lenin szenvedé- így ír: „Anyámmal együtt ni arra, hogy ellenőrizze, lyes kielégülést talált mindab- egy vámőrnél kibéreltünk két hogy áll a mai orosz koponyájú és mindent szemű, tömzsi, izmos Lenin” (Puskintól nyelv ban, amit csinált, s éppen Gorkijig), (rövid) azért, ha valamit nem szere- összeáUl (fásával tett azt nem is próbálta tát— tudósbizottság kölni. ügye.” FORRADALOM és tengeri ISMERETES Leninről, hogy fürdőzés; figyelmeztetés nékis szobát. Hamarosan iíjics is megérkezett. Sokat fürdött szótárának a tengerben, rengeteget ke- foglalkozó rékipározott — nagyon szerette a tengert és a tengeri szelet —, Kosztyáoinékkai vidá' semmiségről, élvezettel ette a utazott rákokat, amiket a házigazda bogy ___ f ogott nekünk.” Ez azonban könyvtarába, a British Múze- sa: törődés az Iszkra gondjaiman ’ csevegett* mindenféle eey izben kifejezetten azért hány magyar elvtársrwz és Kp-mimisAeről Zfl,vew.ttel n utazott Genfből Londonba, egy hatalmas ország szociaiisbeülhessen kedvenc ta építőmunkájának irányítáa vasárnap nyitva tairtó élelmiszer- szerint üzemelnek. és a kijelölt tejet árusító boltok, valamint édesség- és dohányboltok, továbbá piacok a vasárnapi nyitvatartási rend szerint tartanak nyitva. Egyéb élelmiszer- és iparcikkboltok, áruházak, valamint könyvesboltok zárva tartanak. A vendéglátóegységek a szokásos vasárnapi nyitvatartási rend szerint üzemelnek. 1970. december 28., hétfő, 29., kedd, 30-, szerda: valamennyi kereskedelmi bolt, áruház, piac és vendéglátóegység a szokásos hétköznapi nyitvatartási rend szerint üzemel. 1970. december 31.» csütörtök a kétműszakos élelmiszerboltok, áruházak, iparcikkboltok, dohány- és könyvesboltok, valamint piacok a szokásos hétköznap* nyitvatartási rend szerint tartanak nyitva. Egyéb élelmiszerbol- bány- és könyvesboltok, valamint tok, a bús- és kenyérboltok, 1971. Január 3., vasárnap: valamennyi kiskereskedelmi bolt. áruház, piac és vendéglátóegység a szokásos hétköznapi nyitvatartási rend szerint üzemel. ____ _ untba. Rendkívül fontosnak vai. s nem törődés azzal máit l egkisebb elnézést is tanús!, tartotta, hogy szavait lehető- szálnak majd a londoni isz:k- totta volna önmagával szem- le§ se értse félre A rások, hogy nem akar velük ben, ha, úgy érezte, valami Komintern III. kongresszusa- lakni: utazás a tengerért és zavarja a munkájában. nak egyik bizottságához írta: utazás a könyvekért. Ez így, „Közölitek velem, hogy a bd- mind együtt nagyon elhihető- N. A. Alekszejev jegyezte zottságban a magyar — he- en, egyedül elhihetően hangfel a Londoniba érkező Lenin- lyesebben, egyes magyar — zik Leninről. Azt azonban ről, hogy nem akart a többi kommunisták ellen irányuló már senki sem hinné e! róla, iszkrás között a kommunában szavaim elégedetlenséget kel- hogy akárcsak egyetlen ei- élnd, mert „tudta, hogy az tettek. Ezért sietek írásban vesztegetett percet is megbo- Oroszcxnszágból és külföldről közölni Önökkel: amikor csátott volna amit feleslegeérkező elvtársak, jó orosz S2io- emigráns voltam (több mint sen akartak rákényszeríteni kás szerint, örökké rajta csőin- 15 éven át), jómagam is több- értekezlet ürügyén, génének, mit sem törődve az 6zör „túlságosan baloldali” idejével, ezért arra kért. hogy álláspontot foglaltam el (mint Nemcsak azért, mert racioa most látom). 1917 augusztusa- nális elme volt, hanem mert ban szintén emigráns voltam szerette amit csinált. lehetőleg kíméljük túlságosan gyakori soktól.” A munka az más és pártunk Központi Bízott- volt. A munka nem üne6 fe- ságához túlságosan »-baloldali« meg látogatáFodor Gábor Édesanyák figyelmébe! 1 n legfontosabb: előre jelentkezni Salgótarjániban újra és újra — Azt hiszem nem mondok és a szeptemberi felvételnél ők visszatérő gonid az óvódai el- újat azzal, hogy idén is rend- kerülnek be elsőként. Fel S2se- helyezés. Sajnos, kevés a fé- kívül sok fejtörést és gondot retoém hívni az édesanyák fi- rőhely, a vezető óvónők a okozott a kicsinyek óvodai gyeimét, ne az utolsó pillanat- legjobb indulattal sem tud- felvétele. Tavaly 1150 gyér- ban jelentkezzenek, hanem naik minden gyermeket fel- meket tudtunk elhelyezni Sál- már időközben jelezzék, hogy venni. Szeptemberben rend- gótarján 16 óvodájában. Az gyermeküket óvodába akar- szeriint akadnak olyanok, akik idén a Damjanich úti óvoda ják adni. Még akkor is. ha minden igyekezet ellenére is átalakításál al növelni tudtuk csak hónapok múlva, vagy .imaradnak. a férőhelyek számát 55-tel. fél év múlva jár le a gver, Minden lehetőséget megragad- mekgondozási segély. Már A gondokat súlyosbítja és va, neo gyereket tudtunk „be- most adjanak be kérvényt a a helyzetet még nehezíti a óvodázni”. Rögtön hozzá te- körzetükhöz tartozó ó\ ódába, gyermekgondozási szabadság szem, csak azokat vettük át hogy előjegyzésbe vehessék a lejárta után a munkahelyükre bölcsődéből óvodába, akik no- gyerekeket, visszatérő édesanyák három- vemberig betöltötték a harmaéves gyermekeinek óvodai f^l- dik életévüket. így elég sok — Mi történik az egvedül- vétele. Itt az a sajátos hely- gyerek bölcsődében maradt, álló édesanyák gyermekeivel? zet alakult ki, hogy a mamák olyanok is. akik az óvodai a legkülönbözőbb időpontok- szintet már elérték. — Az egyedülálló édesbán kezdenek el újra dolgoz- anyák, vagy a sokgyermekes ni. Természetes, hogy rögtön — Mennyi gyerek maradt ki családok gyermekeit még afc- előtárbe kerül, ha a mama a felvételek során? kor is felvesszük, ha már munkába megy, mi legyen a szinte lehetetlenségnek látgyerekkel? — Száz gyereket sajnos, csak szik. Bizonyára enyhít majd előjegyzésbe vehettünk. ök a helyzeten az öblösüveggyár Sokan nem is tudják mi a akkor kerülnek, be ha felsza- óvodájának megnyitása. Re- tennivaló a munkába vissza- badu] egy-egy hely. Negyve- méljük, hogy januárban, vagy térés időpontjában. Csak ak- nen felüli csoportokat ugyan- februárban már tudnak főkor szaladnak az óvodába, js nem hozhatunk létre, mert gadni gyerekeket. Hasonlóan amikor nehány nap múlva az már lehetetlenné tenné az tervezzük a Vöröshadsereg már a gyárban kell lenniök, óvónők oktató_ne\ elő munka- úti óvoda bővítését, mert je- vagy az íróasztal mellé ülni. ját. A zsúfolt csoportokban a tenleg az a legzsúfoltabb. Ezért kerestük mee Kerekes S-Verekek fáradtak. nincsen Amíg nem épül meg az Arany Ezért kerestük meg Kér kés elég hely mozgás-a kevés a JáO0B úti 150 8zemélyes óvo_ Imrene Salgótarján: i arosx játék. Nem beszélve arról, da, sajnos átmeneti megoldá- óvodai felügyelőt, hogy meg- hogy az óvodák személyzete, sokkal kell beérnünk, kérdezzük,miképp alakultidén valamint a kiadási költségek . , ... , .. - , , , , — Az iskolába menő gyeaz ovodai férőhelyek aránya sem növekednek a gyerekek ís miit kell tenniök azoknak számával. Mindenképpen fel- ' J az édesanyáknak, akik a gyér- vettük azo' at. akik jövő szepmekgondoziási segély le járta- temberbe iskolába mennek, . ,, szeptemberében isko'akötele— Hogyan oldják meg az sék lesznek, iskolaelőkészítő óvodák a gyermekgondozási alkozáson vehetnek részt. Már most szervezzük a csorekek? — Átok a gyerekek, akik nem tárnak ó\ ódába, de 1971. val óvodában szeretnék elhelyezni gyermekeiket? Madách-bemiitato Szegeden A szegedi Nemzeti Színház nak a történetét az 1840-es december 19-én, ősbemutató- évek e ején írta meg. A óraként viszi színire Madách lm- mát eddig sehol sem mutat- re Mária királynő című drá- ták be. Most Gyá-fás Mikin* máját. A szerző Nagy Lajos a művet ironikus formában idősebbik leányának, a 15 átdolgozta. így kerül a közel éves .korában trónra került, jö\ őben színre Szegeden, majd fiatalon elhunyt Mária- (MTI) segély lejárta után a munportokat ahol elsajátítják az kába visszatérő édesanyák alapvető közösségi ismerete- gyremekeinek feli ételét ? — Talán ez a legnagyobb gondunk. Sajnos, év közben nem tudjuk felvenni a gye- '■ekeket. Erre egyszerűen nincsen módunk. De mindenkép- ■>en előjegyzésbe vesszük őket két. Hogy minden gyerek részesüljön oktatásiban, szüleik feltétlenül jelentkezzenek a körzetükhöz tartozó óvodába — mondotta befejezésül Kerekes Imréné. Csata! Erzsébet NOGRAD — 1970. decembei 11., péntek