Nógrád. 1970. december (26. évfolyam. 281-305. szám)
1970-12-10 / 289. szám
Kiváló együttes Az alakdó ülés után A városi közművelődési tanács feladatairól AZ ORSZÁGOS népművelési konferenciára készülőben a közművelődés heves eszmecserék középpontjába 'került. E vitaszellem a konferencia után — az Élet és Irodalom és más lapok hasábjain — még fokozódott Szakemberek mondják el véleményüket a közművelődés időszerű kérdéseiről, értékelik eredményeinket, szólnak gondjainkról, sarkalatos témákkal — mint például az irányítás problémái — foglalkoznak. Az utóbbi kérdésnek — egyebek között — a küszöbön álló tanácsi reform nyújt aktualitást A közművelődés irányításának korszerusitese, továboi fejlesztése összetett lelaaat hiszen az irányítás szervesen összefügg a művelődési eszközök, intézmények, szervezetek, mozgalmak egész rendszerének struktúrájával. A cél azonban egyértelmű: a jelenleginél magasabb szinten mell biztosítani a tömegek művelődésére leginkább ható intézmények, szervezetek, kommunikációs eszközök egységes művelődéspolitikai irányítását, az országos és helyi érdekek összehangolását. Ez a jövőben is a tanácsok feladata lesz. Vita a megvalósítás hogyanja körül zajlik. * Az egyik részkérdés, a tanácsi áliandó bizottságok — melyele, ha más néven is, de valójában a közvélemény fórumai lesznek — mellett szükség van- e — a sok jogos bírálatot kapott — népművelési tanácsokra? Természetes, hogy ez az egyetlen kérdés is másként vetődik fel a különböző — országos, megyei, járási, városi, községi — szinteken. Tapasztalataink — miután éreztük egy jól működő, a művelődésügyi osztály munkáját segítő népművelési tanács hiányát — azt igazolják, hogy a városokban szükség van — a nénművelési tanács továbbfejlesztéseként létrehozott — közművelődési tanácsra. A közelmúltban Salgótarjánban megalakult városi közművelődési tanács munkájában lényegében azonos szervek, intézmények képviselői vesznek részt, mint annak előtte a népművelési tanácsban. A személyi összetétel kedvezőbb alakulása azonban biztosítéknak látszik a feladatok magasabb szintű megoldására. Bizonyság erre az alakuló ülés — amely a város közép távú közművelődési tervének elkészítéséhez nyújtott segítséget — rendkívüli, ritkán tapasztalható aktivitása is. További vitákra adhat okot a tanács viszonylag nagy — húszon felüli — létszáma. Véleményünk szerint a vitát — a tanácson belüli — albizottságok szervezése oldaná meg. E TANÁCSOT a soron következő közművelődési feladatok kollektív végrehajtásának igénye hozta létre. Olyan állandó munkakapcsolatnak kell kialakulni a város intézményei, szervei között, amilyenre jó példákat a jubileumi évfordulók rendezvényeinek irányítása, szervezése és lebonyolítása nyújtott. Hatásköri változás ma még nem érződhet a tanács munkájában, ez a jövő évben bekövetkező nagyobb átalakulásoktól függ. A városi közművelődési tanácsra az általános feladatok — a helyi „közművelődéspolitika” alapelveinek kidolgozása, a közép távú es éves tervek szempontjainak elkészítése, a koordináció megteremtése — mellett a város sajátos helyzetéből adódó tennivalók várnak. A megyei és városi pártértekez- let állásfoglalásának megfelelően közművelődési tevékenységűnknek — továbbra is. sőt hatványozottabban — munkás- és ifjúságközpontúnak kell lennie. A másik alapvető elvi célkitűzés — amelynek gyakorlati megvalósításában fő szerep jut a közművelődési tanácsnak — a város kulturális centrummá fejlesztése, *■ A közművelődési tanács ad lehetőséget arra, hogy a város kulturális életének szervezői beiekimési, nyerjenek egymás munkájába, megismerjék eredményeiket, gondjaikat. A segítés, a „munka- megosztás” ugyanis másként nem képzelhető el. A Józsel Attila művelődési központ sokrétű feladatainak egyike a megye művelődési otthonainak módszertani segítése. Nos — többek között — a közművelődési tanácsüléseknek kell alkalmat teremteniük, hogy az intézmény e feladatának városi szinten eleget tegyen. A nagy hagyományokkal rendelkező szakszervezeti, űzetni művelődési otthonaink szervesebb bekapcsolása a város kulturális vérkeringésébe: ugyancsak a közművelődési tanács feladata. A város peremkerületeiben élő lakosság kulturális igényeinek kielégítését is csalt a szervek és intézményeit összefogásával lehet elérni. Mivel az általános és középiskolák képviselői is helyet kapuait a tanácsban, remelue- tő, hogy sikerül előbbre lepni az iskola és a közművelődési intézmények — művelődési otthonok, könyvtáraik, mozik, múzeumok — szorosabb munkakapcsolatának megteremtésében is. A közművelődési tanács munkájától várhatjuk diákmúvészeti mozgalmunk színvonalának emelkedését, városi jellegűb- bé válását. Nem kevésbé fontos területe lesz a közművelődési tanács munkájának az intézményeken kívül — társadalmi szervezetekben, vállalatok, szövetkezetek, egyesületek keretében — folyó kulturális nevelőmunka elősegítése, koordinálása. * NEM KÉSZÜLT még el a városi közművelődési tanács munkaterve, a tanács tagjaival folytatott előzetes megbeszélések alapján azonban remélhető, hogy eredményes munkát végez majd a város kulturális életének irányításában. Csongrády Béla 1 isz telet re méltó A későn jövők Jámborságával hallgatjuk az ajtó előtt a régi korokban kalandozó dallamot: Kádár István históriás éneke egyszerre idézi fel a történelmet és Kodály Zoltán szellemét. Hegedűszó hallatszik. A szól am tanulás nehézségén segít a hangszerből kibuggyanó dallam, s mellette érces hangon éneklik átszellemült nyugalommal a ma még friss, ám máris megkedvelt művet. Az oklevelekkel „tapétázott” teremben idősebbek és fiatalok ülnek, hallgatják a magyarázó sexjt. S azután, ki tudja hányadszor, ismét felcsendül a históriás ének, felüdülést adva a dalosoknak: a megfáradt ember így piheni ki magát. Egymás mellett ül nyugdíjas és büszkén előre tekintő fiatal, egymás mellett mélyednek a kottákba rejtett titkok fölé, hogy kibányásszák a kottafejekbe foglalt értéket, együtt örüljenek a sikereknek, mint legutóbb Pécsett vagy Budapesten, ahol Kiváló együttes címmel tüntették ki a bányász- férfiakat * A próba szünetében féltve őrzött kincsek, fényképek kerülnek elő Tóth József nyugdíjas levéltárcájából. A szíve fölül húzza elő a megsárgult kópiákat, s érzelemmel telített hangon mesél:, — A kép Jakuten készült, 1924-ben, a megalakulás évében. Majálist rendeztünk. A másik Siófokot juttatja eszembe. Ott is munkásdalokat és palócnótákat énekeltünk. 1929- ben piros szegfűt tűztünk gomblyukunkba, s a csendőrök zavarták meg a műsort. Aztán feljelentettek bennünket munkásdalainkért. Pénzbüntetésre ítéltek, meg egy havi elzárásra. Az utóbbiból aztán nem lett semmi. Keressük az emlékeket. Jól jön a kisegítő szó, a visszapillantásba bekapcsolódnak a többiek is. A legtöbb szépséget az eredmények jelentik, meg az az összefogta, amely emberek napjainkig jellemzi a salgótarjáni bányászférfikart. És a közös utak. Nélkülük szegényebbek lennének. Egymást segítik a helységnevekkel, merre jártak, hol szereztek örömet éneklésükkel közönségüknek. Az ország térképe rajzolódik elénk, a képzeletbeli piros vonalak behálózzák az utakat: Békéscsaba, Miskolc, Szombathely, Várpalota, Szeged, Gyöngyös, Eger, Kecskemét, Szolnok, Győr az állomások. * S újból a történelem. A keserűség. 1944. Kényszerű megállás, s aztán annál örömtelibb újrakezdés. A Salgótarjáni Egyesített Munkásdalkör az elsők között bontotta ki zászlaját az országban. Aztán egymás után érkeztek a meghívások. 1946 — Békéscsaba. Felejthetetlen napok. Az Általános Munkás Dalkör vendégei. Ott-tartották őket. Élelmiszert kaptak. Mai nevüket 1948-tól viselik. S nyolc évvel később négy dalos a Szocialista kultúráért kitüntetést kapott. Haladt az idő, s a kórusmozga'ommal szemben támasztott követelmények is egyre magasabbak lettek. Következtek a minősítések. Az első ezüstkoszorú 1964-ben Miskolcon, majd a második 1966-ban. S amire ők sem számítottak, 1970-ben aranykoszorús kórus lettek. A hangverseny után sétáltak, s a késő esti pécsi utcán egymás után nyíltak az ablakok, ismeretlen ismerősök mondták az örömhírt: — itt mennek az .Aranyosak”, A megalakulás óta eltelt 46 év alatt talán november 11-én érte a legnagyobb öröm a dalosokat: Kiváló együttes címet kaptak. Azóta máris megfogalmazódott az intelem: ' az eredményt sokkal nehezebb megtartani, mint elérni. Tóth Gyula, a dalosok elnöke mondta mindezt. Szeretnek énekelni? — Mi, úgy is énekelnénk, ha nem lenne kórus — lelkesedtek. A dal szeretete beléjük ivódott. Az egymás iránti tisztelet, a testvériesség is. A hetvenéves Zentai Antal Litkéről jár be. Bár a szolgálat több helyre elszólította a kezdet óta, nagyra becsüli társait, s azt mondja: — ha nem szeretném a kórust, nem járnék 22 kilométert hetente kétszer. „A mi kedves Palikánk”, azaz Pavlik Pál, az együttes mindenes titkára, húsz éve énekel a kórusban. Valameny- nyi betanult művest szereti, de leginkább a nehezebb számoknak örül. Számára az a legnagyobb öröm, ha egy jó hangú dalost sikerül beszervezni a karba. Mert a sikerek mellett problémák is vannak. Kiöregednek az emberek, kevés az utánpótlás. Gondokkal cuszkodik a bánytazférfikar is. Hiába szeretnének mindezen túljutni, a fiatalok alig jelentkeznek. Persze, hiányzik a hívó szó is, pedig az együttes tagjai a Kohászati Üzemeknél, a ZIM-ben az öblösüveggyárban, s természetesen, a bányánál dolgoznak. vJelen és múlt. Lehetetlen elválasztani egymástól a kettőt. Mcróti Gyula karnagy idestova negyedszázada vezeti a kórust, nagy hozzáértéssel. A Bányász művelődési ház Balogh Emil vezetésével minden támogatást megad a dalosoknak. De az ő igényeik is nőnek. Egyre többet követelnek maguktól. Üjabb szereplésekre készülnek. Nemrégiben Mátranovákon léptek fel, s most Salgótarjánban is szeretnének ismét bemutatkozni. Ismerik őket, de még személyesebb barátságot akarnak a közönséggel. S ezzel eevfitt nagyobb elismerést is. Már, ami a megvét ill »ti Mert céljaik vannak Továbbra is lelkesen akarnak énekelni, örömet szerezni mindenkinek, aki szereti a kórusokat, a munkás- dalikat. s meeb°esi"1i a hagyományokat és a nép dalait is. Tiszteletre méltó emberek. Molnár Zsolt köröskor János: A fekete macska visszatér KÉMRtGÉ\Y „Mindenki örült a heccnek — írta Balogh Erika —, csak Medgyes Kati lett nagyon komoly. Ügy elsápadt, mintha a szög az ő szívét szúrta volna keresztül. Azt mondta, gazemberség a buszosoktól, hogy ilyen kocsit járatnak, ami úton-útfélen lerobbanhat. Képzeljem el, hogy kórházba kellene mennünk, és nem érnénk oda a defekt miatt, hanem meghalnánk. Ilyen furcsa az emberi lélek, az egyiknek mindenről valami szomorú dolog jut eszébe, még a gyönyörű tavaszi erdőben is, a másiknak meg ázom is nevetni kelik ami szomorú. Mivel Kati a barát- ■ nőm, én sem tudtam többé örülni a defektnek, pedig ennek köszönhettük, hogy külföldiekkel is megismerkedtünk, és a tanulmányi kirándulás ezzel is tanulságosabb lett, továbbá nem haltunk meg, hanem épségben hazaértünk.” Beke, amilyen természetesnek találta, hogy a Csalogány tanárnő által kordában tartott kislányok megörültek a váratlan „kalandot” jelentő defektnek, olyan furcsának tartotta, hogy egyikük „elsápadt” és a halálról kezdett elmélkedni. Ki lehet ez a gyerek? A szobában volt telefonkészülék, s Beke, füzettel a kezében, feltárcsázta a gimnázium igazgatóját: — Ismer egy Medgyes Katalin nevű kislányt? — Hogyne, természetesen. Az egyetlen nyomorék tanítványunk. Gyermekparalizise volt, és járógépet visel. — Ja, igen. így már értem — mondta csalódottan az őrnagy. — Mindenesetre köszönöm. A füzetek holnap az iskolában lesznek. A két „könyvesbolti revizor” késő este érkezett viszsza Násfáról, tele mondanivalóval, Paál a tetejében elég letörten is. Beke ekkor már aludt. Az asztalon pár sort hagyott munkatársai részére, kérve, hogy ne keltsék fel, pihenjenek le nyugodtan, »ak a katonák fényképeit készítsék ki az asztalra, mert virradat előtt magával viszi őket. „Napkelte előtt kiruccanok egy kicsit; viszontlátásra Násfán!” Éberték valóban aludtak még, amikor Beke a sötét, ben csendesen felöltözött, és elhagyta a közös szállodai — 25 — szobát. Az éjszakai portást, kiváncsi arca láttán, jónak véte egy húszassal megnyugtatni: A portás cinkos mosollyal nyugtázta, hogy a revizor éjjeli találkára indul, nyilván valami szép könyvesbolti eladólánnyal. Az őrnagy pedig beült a szolgálati kocsiba, és elindult Násfa felé. Ahogy mondani szokták: tartozott egy úttal az ördögnek. .. ** A bükkfán megtalált nyomok magyarázatot adtak a rejtélyes lőszercserére, amire útközben, a ládákat szállító kocsin, a feltárt adatok szerint, semmiképp nem nyílt mód. Beke mégis úgy döntött, hogy ezt a képtelen módot is megvizsgálja, végigjárja az utat a gyakorlat színhelyéig, mégpedig azzal a sebességgel és abban az időpontban, ahogy és amikor az autókaraván haladt. Éjjel fél négykor, amikor Násfán áthajtott, sűrű sötétség volt még, a falu mélyen aludt. A tüzérlak tarjya előtt ott állt az őr, a nagy vaskapu azonban, amelyen május 8-án ebben az időpontban kigördültek a lövegek, a lőszeres, élelmiszeres, egészségügyi meg parancsnoki kocsik, zárva volt. Az úton, ahol kihajtottak a városból, most csak az elhárító tiszt magános Skodája suhant Mintegy húsz percig egyetlen jármű sem bukkant fel, a szemgyötrő ellenfények, amelyek a forgalmas országutakon oly fárasztóvá teszik az éjjeli autótúrát, egyszer sem tűztek az őrnagy szürke tekintetébe. Vezetés közben is töprengve, könnyed, de biztos kézzel fogta a volánt, s mélyen tüdejére szívta a májusi éjszaka levegőjét, amely a nyitott "ablakon beáradva, frissítőén fürdette az arcát. A műszerfal órája 3 óra 50 percet mutatott, amikor valami érdekes történt. Hirtelen, mint a kilőtt nyílt, egy piros Fiait repült tova a Skoda visszapillantó tükrén. A két kocsi fara egy pillanatig csak méterekre volt egymástól, de a távolság viharce gyorsasággal nőtt, s a Fiat, amely a Skodával ellenkező irányban suhant az országúton, eltűnt a sötétségben. Beke leállította s kocsit, kiszált, és visszasétált addig a pontig, ahol a Fiait feltűnt a visszapillantó tükörben, anélkül, hogy — ami természetes lett volna — előzőleg szembe jön vele és elhajt mellette. A kocsit, bár szép volt, akár egy száguldó piros csóva, nyilvánvalóan nem álmodta! Hogy került tehát mögé? Az eset egy perc múlva reális magyarázatot kapott. Azon a, ponton, ahol a két kocsi a legközelebb volt egymáshoz, Beke egy elágazást talált, amely a sötétben szinte észrevétlenül fordult az országutat kísérő erdőbe. A F:at innen, az erdei útról suhant ki, és száguldott visszafelé az országúton, miközben egy pillanatig a Skoda visszapillantó tükrén is feltűnt. — Nyugalom! — intette magát Beke, érezve, hogy szíve hevesen ver a felfedezéstől. — 26 — Beült, megfordította a Skodát, elhajtott az elágazásig, és rátért az erdei útra. Pont négykor ismét kint volt az országúton, ahová a kifli alakú elágazás visszavezette. Amíg az erdőben hajtott, két széles, kerék járta földút is kínálkozott, amelyen végigmehetett volna, de Bekét az elágazás csak az országúttal, pontosabban: a gépkocsioszlop útjával kapcsolatosan érdekelte. Most, hogy újra a főúton suhant, az őrnagy fölmér te az elágazásban rejlő sajátos lehetőséget. Tegyük fel — gondolta —, hogy egy ötven kilométeres sebességgel haladó teherautót követek. Ha rátérek az elágazásra, kerülőt teszek, s mire ismét kiérek ide s főútra, az a kocsi már jócskán megelőzött engem. De ha ismerem az ő haladási sebességét, s az enyémet az övéhez képest megduplázom, például százzal hajtok, akkor a kerülő ellenére is könnyen beérhetem, csakhamar újra ott vagyok mögötte. Azt, hogy egy időre leszakadtam, hogy háta fedezetlen volt, esetleg észre sem veszi. Persze, csak esetleg. Mert ha figyeli a visszapillantó tükröt, akikor rájön, hogy nem vagyok mögötte, hogy eltűnésem és felbukkanásom között eltelt pár perc... A lehetőség, amely az eddig feltárt adatok között nem szerepelt, mindenesetre érdekes volt. S csakhamar még inkább az lett. Beke úgy tervezte, hogy útja minden tekintetben pontos másolata lesz a gyakorlatra vonuló tüzérek útjának. A kitérő miatt azonban időt vesztett, így pár perccel később ért a vasúti sorompóhoz, mint a katonai gépkocsioszlop, amely május 8-a hajnalán megállt ott. Az oszlophoz képest késett, de a sorompó csak érkezésekor zárult le. Az őrnagy a műszerfalra pillantott: negyed öt volt A gyakorlat hajnalán a sorompó ilyenkor már pár perce elzárta a tüzérek útját, várakoztatta a gépkocsikat! Furcsa, sajátos eltérés. Május 8-án a vasúti őr talán túlzottan óvatos volt? Vagy a vonat érkezett korábban? Lehet. De ha az őr azon a hajnalon is csak ilyenkor engedi le a sorompót, akkor a gépkocsioszlop nem áll meg útközben. Simán keresztülhajt a vágányon, és a sorompó csak olyan kocsikat vág el tőle, amelyek leszakadtak. Késnek, például azért, mert az elágazásnál befordultak az erdei útra, s a kitérő pár percet elrabolt tőlük... A gyors, észrevétlen csatlakozta így lehetetlenné válik: felfedezik a lemaradást, és rájöhetnek a céljára is. Mert mi lehetett a cél? Az, hogy a sorompónál megállított, várakozó gépko- :sioszlop utolsó, fedezetlenül maradt kocsijához valaki hozzáférjen! (Folytatjuk) — 27 —
