Nógrád. 1970. december (26. évfolyam. 281-305. szám)
1970-12-09 / 288. szám
EIIFORDUL VI a huszoníhat éro, 1944. 1 ■* december 9-ím hajnali öt óra'sor a Szovjetunió Vörös Hadseregének hős katonái súlyos áldozatok árán felszabadították Balassagyarmatot a német katonai megszállók és a nyilas terroristák rémuralma alóL Még sokak emlékében él a város akkori, súlyos pusztulást és kilátástalanságot mutató képe: a földig lerombolt vasútállomás és környéke, a felrobbantott templom, a lerombolt iskola, 130 lakóház romjainak lesújtó látványa, amely a felszabadulás előtti hetek, hónapok idején a mindent pusztítani akaró megszállók tevékenységének következménye volt. De nem ismerünk egyetlen olyan korszakot sem, amely egy lerombolt várost ilyen rövid idő alatt újjáépített és olyan szintre fejlesztett volna, mint amilyenre az eltelt 26 esztendő alatt fejlődött Balassagyarmat. A városépítés, városfej- merjük a negyedik ötéves lesztés bármely területét is terv fejlesztési lehetőségei- nézzük — foglalkoztatottság, nek kereteit. Ismerjük a párt lakásépítés, közművesítés, X. kongresszusának a továbiparfejlesztés, egészségügyi, bi fejlődést biztosító iránykulturális, vagy kereskedelmi mutató határozatait. Szilárd ellátottság — mind olyan fej- alapjai további fejlődésünk- lődést dokumentáló tények, nek. amelyek megvalósulásáért . , __, m indenkor elismeréssel kell , .A ™áfsodik negyedszázad adóznunk. küszöbét mar átlépve, bizaEzek az eredmények — a lom tölt el jövőnkre gondolnépgazdaság lehetőségeitől meghatározva — legnagyobb- Tudom, csak szimbolikus a részt a harmadik ötéves tervj^p. amely bennem él és el- idején születtek. Amikor en- választhatatlanul kapcsolódik nek az ötéves időszaknak felszabadulásunk történelmet „zárszámadását” készítjük, formáló nagy eseményéhez, örömmel állapíthatjuk _ meg, ^e a huszonhat év története hogy varosunk fejlődését már megmásíthatatlan való- tekintve.. eredményekben ság: hajnali órák ezek, új gazdag öt esztendő volt. Eb- napra ébredés. Felszabadulás., ben az időben raktuk le azo_ jjgy törLnelnv hagyomámyok- kat az alapokat, _ amelyeket ]!a| rendelkező öreg város új városiéitesztésa munkánk korszakának boldog hajnala, során — tovább építve, a ne- 1944, december 9! gyedik ötéves terv végére Balassagyarmat Salgótarján Kmetty Kálmán után a megye második ipari városi tanács vbközpontjává válik. Már is- elnökhelyettes MoziéJet Bűn és bűnhődés Jelenet a Bűn és bűnhődés című szovjet filmből Klasszikus regényből ké- szült filmet mutat be december 10-én és 11-ém fél négy éss hét órai kezdettel a salgótarjáni November 7. Filmszínház. Dosztojevszkij remekművének megfilmesítése nehéz feladatot jelent a rendezők számára. Mint minden Dosztojevszkij ma ű. a Bűn és bűnhődés is egészem sajátos atmoszférái ú. Lev Kulidzsa- nov, a rendező (néhány évvel ezelőtt láthatták a nézőik Múló évek. Szülői ház. Amikor a fák még nagyok voltak című filmjeit) arra törekedett, hogy minél nagyobb hűséggel dolgozza fel a regényt. A film végiig követi a cselekményt, így a legapróbb epizódok is jelentőséget nyernek. A színészek közül kiemelkedik Georgij Taratortkin. aki nagyon hitelesen formálja meg a főhős, Rasákolnyikov alakját. A fiatal színész igazi Dosztojevszkij-figurát elevenít meg A vizsgálóbíró szerepét Innokentyij Szmoktu- novszkij (korábban az El nem küldött levél, az Egy év kilenc napja, a Hamlet és az Autót loptam című filmekben láthatták a nézők), játsz- sza ugyancsak illúziót keltőén.. Tatjana Bedova — egészen fiatal színésznő — megható. ártatlan Szonya. a figura jellegét egyszerűségével, természetességével hangsúlyozza. December 12-től 16-lg színes francia filmet mutat be a filmszínház. Claude Lelouch (közismert filmje, az Egy férfi és egy nő) rendező Egy férfi, aki tetszik nekem című alkotását. A könnyű szórakozást nyújtó műben Annié Girardot és Jean-Paul Belmondo alakítja a főszerepeket. Nagyobb lehetőséivel beavatkozásra Az építőiparban a többi ágazaténál Ls jóval nagyobb a munkaerő-forgalom. Az utóbbi években a teljes munkásállománynak átlagosan 120—125 százaléka volt a munkába állók és az eltávo- zók száma. A fluktuáció csökkentésére sok vállalatnál tettek intézkedéseket, de korábban jórészt a munkaerő megszerzésére, nem pedig megtartására fordították a nagyobb erőfeszítést. Az idén már jó néhány énítőípa- ri vállalat különféle kedvezményekkel növelte törzsgárdájának megbecsülését, nagyobb gondot fordított a keresetek munka szerinti differenciálására, a szociális ellátás és a munkakörülmények javítására. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium most javaslatokat készít a munkafegyelem megszilárdítását ösztönző újabb rendelkezésekre és szorgalmazza a vállalati intézkedéseket is. Az ÉVM vizsgálatai szerint azonban szükség lenne arra is* hogy a minisztérium más főhatóságoknak és az ellenőrző szervezeteknek a jogszabályok több lehetőséget biztosítanának a beavatkozásra, amire a Munka Törvény- könyve és a munkaügyi kérdésekkel foglalkozó egyéb rendelkezések nem mindig nyújtanak módot. Mlnf Ismeretes, a párt X. kongresszusán a Központi Bizottság beszámolója sürgette, hogy vonják felelősségre a törvényes rendelkezéseket megszegő munkaerőcsábítókat. Az ÉVM saját tapasztalatai is alátámasztják e határozottabb Intézkedések szükségességét. Ennek megfelelően a minisztérium fontosnak tartja, hogy a munkaügyi problémák törvényes, Jobb megoldása érdekében napirendre kerüljön az 1%8-ban megjelent szabálysértési törvény munkaügyi vonatkozású rendelkezéseinek kiegészítése. (MTI) A földnyilvántartás reformba A földnyilvántartás a föld- fontos eszköze és adatszerű nyel, ami csak a gépi adatfel- del kapcsolatos gazdasági, tér- bázisa. Gazdaságirányítási dolgozás bevezetésével oldható vezési, jövedelemszabályozási rendszerünk egyre több és meg a kívánt színvonalon. A és igazgatási tevékenységnek gyorsabb adatszolgáltatást igé- gépesítés szükségessé teszi, BORSOP-ABAÚJ $ Ilii ZEMPLÉN*-« SZABOLCS- ill SZATMÁR NÓGRÁD 'MISKOLC jHEVES HAJDÚ ymn'iiíjr S O P R O GYŐR BUDAPEST OEBRFCtNÍű SZOLNOK Slf-tAR E JE TOLNÁ liiiiliiiiiiiiiiii SOMOGY ICSONGRAD .................... t elliiSZEGE Dl KISKUN; BARANYA A méterrendszerre való áttérés és a gépi adatfeldolgozás bevezetése a földnyilvántartásba: E5Í11969 ü 1970 a i97i I \ 1972 Illemkódex cs nagypolitika HA VALAKI szereti szondázni a közhangulatot, figyelni egy-egy közéleti megnyilvánulásnak az emberekre gyakorolt hatását, akkor ilyen megfigyelésekre bőségesen és gazdagon nyílt alkalma november végén, a X. pártkongresszus napjaiban. Nam egészen hivatalos helyen —, de nagyon jellemző apró epizód formájában — kaptam az egyik, számomra legérdekesebb híradást erről a visszhangról. Az egyik Patyolat-fiókban álltam sorba, amikor is türelmetlen hangulatú vitára lettem figyelmes. Szemüveges néni szidta a hosszú sorban állás szükségét, a szervezetlenséget; „igen, úgy van, ahogy azon a konferencián vagy min mondták, nem néznek arra, hogy ésszel is lehet, jobban is lehet”. Aztán folytatta azzal, hogy néhol úgy fest, az asszonyok nem is dolgoznak, a háziasszony ideje nem drága... És megint rátért a kongresszusra, amelynek a nevét nem idézte pontosan. De a szellemét igen; hogy a szolgáltatások és sok minden egyéb is akkor tölti be a hivatását, ha jobban törődik a dolgozó nők helyzetével, idejével, fáradságával. Ha számol „az ország lakosságának felével”. Ez a kis szemüveges öregasszony odafigyelt! És sok tízezren é6 százezren figyeltek oda, — igen, ők, akikről, mindenféle korosztályban, a beszámoló is szólt, annyi hozzászólás is és végül a határozat is: „... hosszú, szívós munka kell még ahhoz, hogy a női egyenjogúság elve te'jes mértékben érvényesüljön mindazokon a területeken, ahol a nők dolgoznak, illetve társadalmi és politikai tevékenységet fejtenek ki. További intézkedések szükségesek az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének következetes érvényesítésére, az anyák, a sokgyermekes családok, a gyermeknevelés támogatására a nők szakképzettségének növelesere, a munka- körülményeik javítására úgyszintén a háztartás ellátásának könnyítésére. ” Lehet, a sorára nem. éppen türelmesen váró néni a határozatot nem tudja majd pontosan idézni. Dp a televízió nézőinek serege (a kongresszus több millió résztvevője, így is mondhatjuk) — nagyon jól emlékszik Kádár János zárszavának a nők iránti tiszteletre vonatkozó részére is Miért9 Talán azért, mert a mondatok nem a „nagypolitika” megfogalmazásában hangzottak ek hanem az előre köszönés és ülőhelyátadás „aprónak” látszó, öreg illemkódexekből idézett szabályaival együtt. Amelyek szintén nem egeszen mellékesek. Amelyeket a ml korszakunk embere sem dobhat félre, „mert a természet törvényein senki sem tud válteztatni.. ” És kétszeresen nem dobhat félre azért, mert elveink, társadalmi elképzeléseink és gyakorlatunk humanizmusa és a lakosság felének érdekeivel számoló reális politikai érzéke sem engedi a nők iránti tisztelet csorbulását, az alkotmányban leszögezett elvek megsértését. Mert, persze, erről is szó van — nagyon is szó van. Olyan országban, ahol a szavak és tettek egységére immár másfél évt!zede következetesen vigyáz a társadalom fejlődését irányító párt — bizony m<-g hosszú évekig kell küzdeni, hogy ennyire fontos társadalmi kérdésben a magunk elfogadta saját elveink a gyakorlatban is megvalósuljanak „Fent”? Nem hiszem Alig hiszem hogy volna ennek az országnak olyan irányitó szerve, testületé, ahol a női egyenjogúság, az asszonyoknak a kongresszuson felszínre ke 1 ült kérdései, problémái ne lennének eldöntött kérdések és reálisan látott problémák. De a jó elvek nem „odafent” valósulnak meg. Emlékszem egy nagyon régi mesére, a királyról, aki tanácsosaival beszélget és a hosszú asztalnál vita alakul ki arról, miért nincs pénz a kincstárban De niszen az adókat beszedjük — mondják a hivatalnokok. Akkor megszólalt valaki: „Hozzatok be egy marék lisztet”. Behozzák es az asztal végéről kezdik továbbadni a királyhoz. Mire odaér, nem marad belőle jóformán semmi, elporlik, odatapad a tenyerekhez A folyamatot a valóságban fordított irányban is el lehet képzelni. Egy „felülről” elindított elképzelésből is mindig elporlik, lemarad, lekopik valami és mire a pártközpont és a Minisztertanács „tenyeréből” az üzemi igazgató, a tsz-elnök, a helyi tanács, a brigádvezető kezéig jut, olykor alig marad belőle valami. Pedig a kérdések a gyakorlatban odalent oldódnak meg... Ismerek nagyüzemet, amelynek vezetője, elismert és kitűnő szakember, bizonyára teljes szívvel egyetért a párt nőpolitikájával és talán már 6Zép beszédben is méltatta De, amikor a vállalat egy fontos osztályának élén megüresedett a hely, a rendelkezésre álló kitűnő szakembert, az eddig helyettesként dolgozó derék, kommunista asszonyt. újra csak helyettesnek „szemelte ki” — é6 kívülről, teljesen más területről „importált” férfivezetőt az osztály élére. Hány ilyen eset fordulhat elő az országban? Erre éppúgy nincs statisztika, mint a kongresszus visszhangjáról. DE MI AZ igazi visszhangot azzal tudjuk értékelni, mennyire csökken majd az ilven esetek száma néhány év alatt, mennvire kerülnek előtérbe bölcsődék és óvodák, gyerekes anyák, háztartást vezető asszonyon. És mennyire válik erősebbé a tisztelet Irántuk — amelynek immár fóruma lett a párt legfelső fóruma. B. F. \ nők érdekében Több kedvező intézkedés A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának irányelvei, a kormány 1013-as határozata, valamint a SZOT július 2-i irányelvei megszabták a legfontosabb tennivalókat a dolgozó nők helyzetének, életkörülményeinek javítására. Az SZMT nőbizottsága a vállalatok szakszervezeti bizottságainak titkáraival, valamint a nőbizottságok vezetőivel folytatott tanácskozásai során örömmel tapasztalta. hogy a magyar földmérésben is az eddig használt négyszögöl, katasztrális hold (1600 négyszögöl) helyett a nemzetközileg használatos négyzet- méter és hektár mértékegységeket vezessék be. Az áttérés megkönnyíti a termelési adatok nemzetközi összehasonlítását is, hiszen nagyon kicsi az eltérő mértékegységet alkalmazó országok száma. Ezek közé tartozik többek között jelenleg az USA, Kanada, Nagy- Britannia. A méterrendszerre való áttérés és az adatfeldolgozás gépesítése 1972 végéig fejeződik be, a négyéves időszak folyamán több mint 10 millió adatot kell átszámítani. (1 m2 = 0.278 négyszögöl. I hektár = 10 000 m? = 1 katasztrális hold és 180,36 négyszögöl Tájékoztatásul: a háztáii gazdaságok nagyságát 3000 és 6000 m 2 között határozták meg.) A munka folyamán sor kerül tulajdonjogi rendezésre is ennek értelmében a jogerős földhivatali határozat alkalmas lesz a tulajdonjog telekkönyvi bejegyzésére is. hogy a határozatok megjelenése óta több helyütt, több irá_ nyú intézkedés történt, elsősorban az üzemekben. Megszüntették az éjszakai műszakot a Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati üzemében. Megkülönböztetett figyelemmel foglalkoztak a nők bérezésével a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. A két lépcsőben lezajlott béremelés során 246 nő részesült 90 fillértől 2,50 forintig terjedő béremelésben. Rendezték a személyi órabéreket a ZIM salgótarjáni gyárának gáztűzhelyszereidé j ében és a sajtolóműhelyben. Ugyanitt dicséretes törekvés tapasztalható az egyedülálló, többgyermekes anyák megsegítésére. Helyzetük javítása érdekében műszakjukat később kezdhetik, így módjuk van gyermekeiket bölcsődébe és óvodába elvinni. A síküveggyárban csak a délelőttös műszakban dolgoznak, kivéve azokat, akik maguk kérték a több műszakos beosztást. A Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalatnál egymüszakos boltokba helyezték őket. Gondjaik enyhítését szolgálta, hogy a A Borsod megyei továbbképzési kabinet az idén először két magasabb fokú tanfolyamot szervezett a középes általános iskolák tanárai számára. A Debreceni Tudományegyetemen. az Egri és a Nyíregyházai Tanárképző Főiskolákon a megadott tematika és irodalom alapján évente nyolc konzultációt tartanak. Ugyanakkor Miskolcon tanévkezdéskor tanszersegélyt kaptak. A kormányhatározat nagy figyelmet fordít a nők szakmai képzésére is. E tekintetben is több biztató kezdeményezésnek lehetünk tanúi. A síküveggyárban targoncavezetői, csoportvezetői és gyorsírói tanfolyamat szerveztek számukra. A Zománcipari Művek salgótarjáni gyárában ott vannak a középfokú raktározói tanfolyamon, módjuk van a zománcszóró, az esztergályos, a forgácsoló szakma elsajátítására. Az öblösüveggyárban részt kérhetnek a targoncavezetői, művezetői, normatechnológiai továbbképzésen. Több jel arra mutat, hogy a munkahelyi körülmények könnyítésére is történtek intézkedések. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben elvették a dolgozó nőktől a nehéz exportládák készítését. Ma már nem dolgoznak a szabadban, mert fedett helyiséget biztosítottak számukra Balassagyarmaton, a városi kórházban felmentették őket az ebédhordás nehéz fizikai erőt igénylő munkájától. B. L.-né kétéves komplex gyakorlati szeminárium indul az ideológiai, pszichológiai, pedagógiai és szaktudományok szélesebb körű ismertetésére. A speciális tanfolyamokon 250 pedagógus vesz részt, akik végzettségükről bizonyítványt kapnak. A speciális tanfolyamokon a negyedik ötéves tervben mir.tegy ezer középéé általános iskolai tanár vesz részt. Magas fokú tanfolyam — TERRA | NÓGRÁD — 1970. decembei 9., szerda 5