Nógrád. 1970. december (26. évfolyam. 281-305. szám)
1970-12-05 / 285. szám
ÜZENETEK T v-eiőze'e s Fel évszázad nagy Idő "egy ember eletéoen. farkas András Balassagyarmaton élő festőművész öt ven éves. Megyünk hazafelé a gimnáziumból a ködös decemberi utcán. Környékbeli falusi asz- szonyok, kerékpározó munkásemberek köszönnek neki: — Jó napot tanár úr. Van, aki megkérdezi: — Hogy tetszik lenni? Lenni! A véges a végtelen megjelenési formája. Mi a. ember? Filozófiai meghatározás helyett, otthon, Farka András műtermében festmények között beszélgetünk erről. * — Tanulság? Az eltelt 25 év — ennyi ideje számítom festőnek magamat — legnagyobb tanulsága számomra, hogy hiszek a munka értelmében — mondja. — Az a legjobb, ha érzem, hogy azok akik a képeimet látják, örülnek, vagy éppen elgondolkoznak rajtuk. Mik a képek? Üzenetek. Azt mondják, ne csüggedj ember, a munka nehéz dolog, de ez tesz emberré minket. Igaz, persze, atombomba van. De nem akarom, hogy örökké erre gondoljunk. A Nobel-díjas tudós, Szent- Györgyi Albert Egy biológus gondolatai című könyvében, többi között arról ír, hogy egy ember halála megrendíti, de például százezer ember halála már nem sokat mond számára. Biokémikus lévén, jól tudja, hogy agyunk csak nagyon szűk körben mozgó arányok felfogására képes, azokon túl képtelenek vagyunk felfogni, érzelmileg tökéletesen átélni a dolgokat. Az atombombával kozmikus erők kerültek az ember birtokába. S egyik veszélyük éppen abban áll, hogy e kozmikus fenyegetést képtelenek vagyunk a maga valóságában felfogni. Ezért is kell küzdenünk ellene. Farkas András szintén ismeri ezt a veszélyt, s küzd ellene a maga emberi és művészi .,méreteinek” ismeretében. Elsősorban az optimizmust helyezi szembe vele, a szelíd, szép emberi gondolatokat és munkát. A tavaszt például, a fiatal csikót amely átvágtat a smaragdzöld réten. — Apám lépked mögötte, ha nincs is a képen — mondja. — De ott van a tavaszi vetés zöldje. Mert nálam nem egy barna folt ma sem a kifagyott vetés, hanem a földműves ember fájdalma, hogy megint rossz volt a tél. A dolgozó ember számára igenis sok szelíd örömöt tartogatnak a napok, a természet szépségét, az emberi jóságot, és így tovább. Amikor a paraszt a kaszát kalapálja, akkor abban a mozdulatban látom az pWíora váró búzaföldet is. Ml az a hit, ami éltet? Hit azokban az emberekben, akikkel élek, akik halkan, szinte észrevétlenül születnek, élnek, szeretnek és meghalnak, akikben nincs semmi üres színészieskedés, vásári gesztus, ök a mindennapok hősei, róluk és nekik szólnak üzeneteim. Legnagyobb elismerés lenne számomra, ha elmondhatnám József Attilával: rám gondol szántván a paraszt * Farkas András újabb alkotásait nézegetjük. A legfontosabb egy 2,10x1,47 méteres táblakép terve, amely a nóg- rádgárdonyi tüdoszanatórium- ba kerül majd. A három alak az életet jelképezi: fiatal lányka, élete virágjában levő, kiteljesedett falusi asz- szony, s egy öreg néniké, ahogy alig észrevehetően „ki- negy” az életből. A kép egyik sarkába leveles ágat tervez a művész. Pasztelles, kellemes íték színben készül az alkotás, az élet optimista igenlése jegyében. Kész művöket is látunk, megannyi tipikus Farkas-témát. Egy köszörűst, a szeretet sárga „paraszt-színében”. Vagy a Falusi kovács-ot. A művész tervezi a mesterségek dicséretének megfestését, a szeretet kifejezését, amely betölti az embert munkája iránt. A kovács lehajló gondoskodással, szép szeretettel görnyed a vas fölé. Az Ipoly part szelíd őszi hangulatot áraszt. De itt van egyik képen az eső utáni őszi világ is, a föld, a tócsák. Vagy a fájdalmasabb nyárvég, napraforgókkal, amelyek szép ritmust írnak le, s felettük, szinte zenei aláfestésként röpködnek a varjak, alattuk bánatosan hajlik a föld. Vagy a Hullámzó gabonatábla, ugyancsak a szeretet sárga narancsszíneivel, pirosával. — Engem mindig érdekel a föld és a termés. Van Gogh sem „átallotta” nagy-nagy sze retettel festeni a földek szép látványát. Nekem is mindenem a föld, az élet talaja. Persze, az idő kevés. Iskola, tanítás. Szeretek tanítani. A „középiskolás fokon” való tanítás után pedig szívesen ülök a másik lovon is. s nem látok nagy különbséget a kettő között. ¥• Farkas Andrástól minap megkérdezte valaki, miért nem járt külföldön, miért nem utazik? — Nem tudok elszakadni ettől a földtől, az itteni örömöktől és gondoktól, sajnálnék minden időt, amit nézelődéssel töltenék el — válaszolta. — Balassagyarmaton élek, ez számomra meghatározó. Ide köt a munkám. Tóth Elemér Jelenet a Júlia kisasszony című svéd Játékfilmből. (A televízió december U-én, szombaton 22.50-kat kezdődő adásához) A tehén (kedd, 20.00). Magyarul beszélő NSZK rövid- játékfilm. A Rainer Erler rendezte film a Magyar Rádióban is többször megismételt vígjáték filmváltozata, s arról a kardinális kérdésről szól, hogy egy tehén, ha feláll, előbb az első két, vagy a hátsó két lábára emelkedik-e? Ne tekintsük ezt egyszerűnek, aminthogy a filmen szereplők sem tekintik annak, s késhegyig menő vitákat folytatnak a kérdésről, mígnem eldönteni képtelen kísérletre szánják magukat... Július hatodika (csütörtök. 20.00). Magyarul beszélő szovjet dokumentum-játékfilm. A film Mihail Satrov írásából készült, s az 1918-as időszakot eleveníti fel, amikor a szovjethatalom élethalál harcot vívott az intervenció ellen, amikor a gazdasági helyzet katasztrofális volt. Júliusban ült össze a szovjetek V. kongresszusa, s itt a még erős frakciót képező baloldali esze- rek élesen összecsaptak a fő kérdésekben a bolsevikokkal. Ezt a harcot a bresztli- tovszki béke utáni hangulat is színezte, s bár az eszerek a kongresszuson alul maradtak, a vereségbe nem nyugodtak bele — lázadást robbantottak ki. A dokumentumok alapján készült drámai történelmi időszakot komponál izgalmas műalkotássá. A félelem bére (szombat, 15.35). Magyarul beszélő olasz —francia film. Mintegy 20 éve készült Georges Arnaud regényéből Georges Henri Clouzet rendező filmje, amely az 1953-as cannesi fesztiválon nagydíjat nyert. Hazánkban 1955-ben mutatták be, s azóta vagy féltucatszor felújították; már a televízióban is láthattuk. Valóban felejthetetlen filmélmény a Közép-Amerika egyik porfészkében játszódó történet, amely az emberi helytállásról, s egyben kiszolgáltatottságról szól. A településtől 500 kilométernyire kigyullad az olajkút, s berob- bantásához 2 teherautónyi nit- roglicerint kell odaszállítani, Az olajtársaság olyan vállalkozókat keres a munkanélküliek közül, akik nem tagjai a szakszervezetnek, nincs rokonságuk, egyszóval, akik után nem kell kártérítést fizetni senkinek. Hiszen jól tudják a felbérelt emberek könnyen meghalhatnak. S mégis, a reménytelen sorsú seregből verekednek a négy helyért, lévén a bér — a félelem bére — 2000 dollár ami a „szerencsések” számára egyenlő a szabadulással, az elutazá- si lehetőséggel A tragikus történet főszereplői: Yves Montand, Peter von Eyk, Charles Vanel és Folco Lullá. Varsói melódia (szombat 20.00). A kétrészes színmű közvetítése a Katona József Színházból, felvételről Leonid Zorin lírai játékát 2 évvel ezelőtt mutatta be a Katona József Színház. A kétszereplős darab a háborút követően játszódik, s egy Moszkvában tanuló lengyel diáklányról és szerelméről, egy moszkvai egyetemistáról szól. Akkoriban még érvényben volt a személyi kultusz korszakának az a törvénye, hogy szovjet állampolgár nem házasodhat össze idegen állampolgárral. E szerelem történetét, s az azt követő 25 évet tekinti át az fró. A fordítás Szendrő József munkája (versek: Szabó Lőrinc fordítása), rendező Iglódi István volt. Helgát Töröcsik Mari, Viktort Sztankay István játssza. FörSskőy János: A fekete macska visszatér KÉMRLGEHY — A legfontosabb, hogy a két éles lövedék magjának ferde talpa volt. Az ilyen lövedék nem a műszerrel meghatározott célpontot találja el, hanem a talp hajlásszögének megfelelően eltér tőle. A harmadik üteg első lövege tehát pontosan célzott, a célzókészulék nem romlott el, az ágyúval a szerpentin megadott pontjára tüzeltek. A két lövedék mégis a turistaházba csapódott be. Azoknak, akik az ellenséges akciót megszervezték, ehhez ismerniük kellett a gyakorlat tervét, tudniuk, hogy az üteg hol áll majd, és hová tüzel. Mivel azt akarták, hogy a turistaházat érje találat, gondoskodtak róla, hogy a két lövedék, amit a vaktöltetek közé csempésztek, • ötszáz méterrel a megadott cél mellé menjen. Az ilyen kisebb gyakorlatok tervét, úgy látszik nem őrzik elég szigorúan. Egyáltalán nem képtelenség feltételezni, hogy illetéktelen személy hozzájutott. Az azonban, hogy a gyakorlat előtt átvizsgálnák a lőszeres ládákat, valószínűtlen ... — Nos, — mondta Ébert százados —, ezúttal éppen ez történt! A dolog úgy áll, hogy a parancsnok, Zalay alezredes már megégette a körmét. Tavaly, előző állomáshelyén előfordult egy véletlen lőszercsere. Szerencsére,akkor csak kézi fegyverekbe való vaktöltények közé keveredett — máig se tudni, hogyan? —éles töltény. Zalay elvtárs most rendkívüli óvatosságot tanúsított. Személyesen vizsgálta át a gyakorlatra szánt lőszeres ládákat, külön-külön minden egyes darab vaktöltetet. Mindezt politikai helyettesének a jelenlétében! A lőszeres ládákat szemük láttára rakták föl a teherautókra, s a menetoszlop már mozgott, amikor ők is kocsiba ültek. Ekkor a helyzet a következőképpen alakult: Zalay ezredes gépkocsija az oszlop élén haladt, a politikai helyettes, Tárnok őrnagy személykocsija pedig az oszlop legvégén. Miért fontos ezt leszögezni? Azért, mert az oszlop megállás nélkül haladt a gyakorlat színhelyéig. Egyenletes, állandó sebességgel. A ládát tehát, amelyben a két éles lövedék volt, útközben sem tehették fel a teherautóra. Hogy került akkor a gyakorlat színhelyére? Tény, hogy végül is ott volt a harmadik üteg 24 lőszeresládája között, a nagy bükkfa alatt, ahová a gépkocsiról lerakták őket. — 13 — Mivel több lőszeires kocsi is volt a menetben, szükséges megjegyezni, hogy a szóban forgó 24 ládát arról a teherautóról rakták le, amely hátulról számítva a harmadik volt az oszlopban, tehát egy élelmiszeres kocsi és Tárnok őrnagy kocsija követte csupán. Mint mondottam, ő zárta az oszlopot. — Ez elég rejtélyes — mondta Kertész ezredes. — Azt mondja, hogy egyszer sem álltak meg .., — Gyakorlatilag ez valóban így volt. — Ugyan! És a gyakorlat talán nem felel meg az elméletnek?... — Megértem a gúnyt, ezredes elvtárs, az oszlop egyszer, egy vasúti sorompónál valóban megállt útközben. Ennek azonban az ügy szempontjából tényleg nincs gyakorlati jelentősége. Az történt ugyanis, hogy Tárnok őrnagy szinte a megállás pillanatában kiszállt a GAZ-ból, s mivel a lőszeres kocsi vége csak méterekre volt tőle, másodperceken belül ott volt. E néhány másodperc alatt pedig gyakorlatilag is, elméletileg is képtelenség egy ládát felcsempészni, egy másikat pedig eltávolítani a kocsiról. Azt, aki ezt végrehajtja, az élelmiszeres kocsi reflektorának fényénél feltétlen észre vették volna. A várakozási idő alatt maga az alezredes is az oszlop végéig sétált, és a továbbiakban éppen a jelzett lőszeres kocsinál beszélgetett Tárnok őrnaggyal. Mindketten azt állítják, hogy így történt. Tárnok őrnagy csak akkor ült visz- sza a GAZ-ba, amikor az oszlop már újra mozgásban volt, kocsija csak azután indult el... A tanácskozóasztalnál kínos csend lett A három tiszt tudta, hogy Ébert százados alaposan tájékozódott, adatai feltétlenül megfelelnek a valóságnak. Akkor pedig — az ügy aligha megoldható. Az esetre — gondolta Beke — hirtelenében csak Csalogány tanárnő tudna magyarázatot adni. Ez pedig úgy szólna, hogy a lőszercsere az ördög műve, s titkát, emberi ésszel, nem lehet megfejteni... Faál főhadnagy szólalt meg először: — Lehetséges, hogy a két éles lövedéket a gyakorlat színhelyén csempészték a vaktöltetek közé. Persze, lá- dástól. Ha Ébert százados most azt mondja nekünk, hogy erre sincs esély, mível a parancsnok éppen a ládarakás tetején ült, és ott beszélgetett a politikai helyettessel, akkor nagy bajban vagyunk... A százados csüggedt mozdulatot tett: — Sajnos, ez mindaddig így is volt, amíg a tüzérbemérő fel nem állította a maga rajztábláját. Ekkor a két tiszt valóban otthagyta a lőszeresláda-halmot. Ettől kezdve csak a tüzérbemérő meg a társa tartózkodott a bükkfánál, de ők is háttal álltak. Az ellenségnek, gyakorlatilag csak ekkor volt módja cselekedni. Igen, ettől a — 14 — perctől kezdve, az első lövésig. Az első lövedék ugyanis már éles volt. Nos, tegyük fel, hogy ezt az alkalmat ragadták meg. De ehhez az éles lövedékeket tartalmazó ládát már előzőleg el kellett rejteniük a fa közelében. Mondjuk, hogy sikerült is. Most elővették, egy vaktöltetes ládát viszont eltüntettek, s később el is szállították a helyszínről. Nem tudom hogyan sikerülhetett volna mindez, hiszen a lőállások korántsem elhagyott bagolyvárak, ahol csak kísértetek tartózkodnak. A katonák jöttek-men- tek, ki-ki végezte a maga feladatát, de közben, természetesen, nem voltak vakok ... Mire Ébert százados idáig jutott a beszámolóban, az arcok végképp elkomorodtak. — Most pedig — folytatta Ébert —, ahogy mondani szokták: be kell tennem a kaput. Tárnok őrnagy tudottá somvári esetről, ahol az új konstrukciójú harckocsik első lőgyakorlata alkalmával, egy fatörzsben elrejtve filmfelvevőt találtak. Nyilván ti is emlékeztek erre az ügyre. Nos, Tárnok őrnagy, mielőtt osztálya kivonult volna a gyakorlatra, katonáival átfésülte a terepet. Igaz, hogy fel nem ásatta, arra viszont ellenséges ügynököknek, a katonák közé beépült árulóknak sem lehetett módjuk, hogy a harcállás elfoglalása után, a helyszínen ki-be ássák a lőszeresládákat. Ez feltevésnek is abszurdum. Bármilyen leverő is, tudomásul kell vennünk, hogy a kivételes óvintézkedések ezúttal — legalábbis látszatra — ellenünk fordultak. Az eset ijesztően titokzatosnak látszik. .. A négy tiszt lement az étterembe, hogy megvacsorázzon, Kertész ezredes szigorú diétát tartott, de jó ét. vággyal ette ízetlen ételeit. Három tisztje azonban annyira rosszkedvű volt, hogy a sertéssültek csaknem érintetlenül maradtak. — Te Kossuthot vacsorázol? — kérdezte Kertész ezredes, amikor Beke harmadszor gyújtott rá a fehér asztalnál. — Ügy Látszik, biztos vagy benne, hogy pár év múlva a tüdőrák ellenszerét is megtalálják... — Attól félek, hogy előbb, mint ennek az akciónak a tetteseit! — Félelmed csakhamar csillapulni fog! Az a tervem, hogy te vezeted a kiküldött nyomozó bizottságot. Feltehető, hogy udvarolnod is kell... — Kinek, ezredes elvtárs? — Például Csalogány tanárnőnek. Elvégre május van! A tanárnő nem fiatal ugyan, de valószínűleg ártatlan. Ha sikerül kiszedned belőle az útiterv titkát, elnézzük, hogy elcsábítod .. — Ezredes elvtárs, erre nem érzem eléggé erősnek magam. r Folytatjuk) — 15 —
