Nógrád. 1970. december (26. évfolyam. 281-305. szám)

1970-12-03 / 283. szám

* Hozzászólás cikk fin fi hoz A DÉRYNÉ SZÍNHÁZ A KÖZSÉGI NÉPMŰVELÉSBEN Örömmel olvastam azt a cikket a NÓGRAD-han, amely beszámol az Állami Déryné Színiház idei, megyei műsorá­ról. Annál is inkább érdekelt, hiszen népművelő vagyok, s magam is szerződtettem a színházat négy előadásra — bérletrendszerben. Jó tudni, hogy megyénkben hetven elő­adást tartanak ebben az év­adban. Azt hiszem, ebből az adatból kellene elindulni. Ugyanis Salgótarján kivételé­vel nem hiszem, hogy fogad­nak a megyében más színtár­sulatot Engem elsősorban az érdekel, hogy a községeknek ezen a téren milyen lehetősé­geik vannak. * Érsekvadkent ugyan a me­gye legnagyobb községe, de mivel elég kedvezőtlen kultu­rálódási adottságai vannak, az elmúlt években egyáltalán nem, vagy alig fogadta a Dé­ryné Színházat. Kivétel az úgynevezett „hakini”-brigádok! Figyelembe kell venni a köz­ség kedvezőtlen földrajzi adottságát, mármint azt, hogy az állandó színházaktól meg­lehetősen távol fekszik. Egye­dül a színészek útiköltségét is elég lenne kifizetni. Sajnos, sok múlik a pénzen. Nagyon is meg kell gondolni minden műsorlekötést! Az említett ' okok miatt csak a következő választási lehetősége van a községi mű­velődési ház vezetőjének: vagy a Déryné vagy a „hakni”- brigádok. S most nézzük meg az indokokat: 1 A Déryné Színháznál • 2800—3300 forint között lehet műsort lekötni. Ha sze­rencséje van a népművelőnek, akkor kap egy ifjúsági elő­adást, ami csak 2800 forintba kerül, de ha nincs, akkor 3300 forintig is elmehet a műsor- biztosításnál. Ha figyelembe vesszük, hogy a községi mű­velődési házak átlagosan két­száz férőhelyesek, akkor nem nehéz kiszámítani, hogy az átlaghelyárak minimálisan 14 és maximálisan 16 50 forinto­sak. Ez annyit jelent, hogy az első esetben a belépőjegyek ára eléri a 16, a második eset­ben a 19 forintot. Ez azért tör­vényszerű, mert olcsóbb je­gyeket is kell adni ahhoz, hogy az átlaghelyárakat be­tartva teljesíteni lehessen a bevételi tervet Ehhez még hozzá kell számítani a fűtést, a ruhatárat, a büfét, ami nem áiíl minden esetben rendelke­zésre. S a műsorról még nem is szóltam. Az ORI-engedélyesszín­• társulatok, a „hakni”- brigádok műsora 1600—2100 forint között váltakozik, ha prózai darabról van szó. Mindez a függedékekkel együtt kitesz 2300—2800 forintot. Meg kell mondani, hogy ezeknek az előadásoknak a kiállítása na­gyon szegényes, túlságosan le­egyszerűsített, s jelzéseik is inkább a kényszermegoldá­sokra emlékeztetnek. Bár ta­lálkoztam már nagyon aktív és lelkes társulattal is, de saj­nos, az általános tapasztalat az, hogy az előadások színvo­nala elmarad a Déryné Szín­ház műsoraitól. A harmadik megoldás ma még az, hogy nem fogadom a színházat, és így nincs prob­léma a műsorral, a rendez­vény gazdaságosságával stb... Ez is egy megoldás, legalább is úgy látszik, hogy az. Nem lehet azonban hosszabb tá­von ilyen szemlélettel helyi községi műsorpoldtikát foly­tatod, mert előbb-utóbb súlyos következményekkel jár ez az eljárás. Nagyon nehéz lesz például 2—3 év kieséssel újra közönséget szervezni. • Megoldás pedig van. Leg­alább is remélhetőleg van le­hetőség a megoldásra. Tudom, hogy az Állami Dé­ryné Színház területi, vidéki munkáját az állam komoly dotálással teszi lehetővé. A baj, az ellentmondás ott kez­dődik, hogy a járási székhe­lyű város is ugyanolyan ked­vezményben részesül, mint a megye egyik községe, tekintet nélkül annak adottságaira. A probléma kettős: először is nem veszik figyelembe a művelődési házak férőhelyeit, másodszor az, hogy nem tesz­nek különbséget azt illetően, hol kerül bemutatásra a mű­sor. Ugyanannyit fizet a ti­zennégyezer lakosú városi művelődési ház egy színházi előadás után, mint a községi. Pedig a színháznak nem kel­lene attól félnie, hogy keve­sebb lesz a pénze, hiszen az egye6 területeken úgy kellene elosztani az állami dotálást, hogy a város adottságaihoz képest a községi intézmények kevesebbet fizessenek. A dif­ferenciálást lehetne folytatni még város és váro6 között, valamint község és község között. Gondolom, ez jobban kifejezné a valóságos helyze­tet és jobban illene az új gazdaságirányításhoz is­Biztos vagyok abban, hogy­ha ezt a differenciálást meg­tenné a Déryné Színház, ak­kor nemcsak 70 előadást tart­hatnának megyénkben év­adonként. Arról nem is szól­tam. hogy a városoknak sok­kal kedvezőbbek a lehetőségei az állandó, a törzsgárda ki­alakítására, mint a községek­ben. * Mindezeken túlmenően nagy gond a műsorkiválasztás, kü­lönösen az új darabok műsor­ra tűzésekor bizonytalan a népművelő. Javasolom, hogy a szakmai bemutatókra hív­ják meg minden járás egy- egy küldöttjét, akik segíthe­tik kollégáikat a műsor ki­választásában. Nem elég egy gépelt oldal ismertetést adni, mert abban nem szerepel, hogy az adott színhelyen ho­gyan él majd a műsor, mi­lyen az a közönség, amely­nek szánja a népművelő & műsort stb. De a járási adott­ságokat ismerő kiküldött könnyen véleményt alkothat, vagy éppen figyelmeztetheti a művelődési intézmények veze­tőit a szerződések megkötésé­nél. Ez többletkiadást jelente­ne ugyan, de biztos vagyok abban, hogy a többletköltség megtérülne a területi mun­kában, s a helyesebb helyi műsorpolitika kifejtésében. Ha sikerülne megoldani az említett differenciálást és a műsorkiválasztást, akkor fel­tétlenül több községi művelő­dési ház láthatná vendégül az Állami Déryné Színház lel­kes társulatát megvénkben is. Nagy Zsolt Csaba* émsekvadkerti népművelő •Nagy Zsolt Csaba cikkével, javaslataival a szerkesztősé­günk nem mindenben ért egyet. Az írást mégis közöl­jük, a népművelő és a kérdés iránt érdeklődők között vitá­ra bocsátjuk. HA A SZÜLÖK ES AZ IS­KOLA következetesen érvé­nyesítené a lélektan, (pszicho­lógia) sajátos szempontjait a nevelésben, akkor a pedagó­giai tevékenység hatásfoka oly mértékben megnöveked­ne, hogy az ún. problemati­kus gyermekek száma szinte elhanyagolható lenne. De a ma élő pedagógus nemzedék túlnyomórészt nem részesült pszichológiai, főként nevelés­lélektani képzésben. A szü­lők körében végzett pedagó­giai propaganda pedig nem párosult hatékony fejlődéslé­lektani, neveléslélektani pro­pagandával. Megmondtuk a szülőknek, mit tegyenek vagy ne tegye­nek a családi nevelés során, de tételeinket a pszichológia nézőpontjából csak felülete­sen, de inkább egyáltalán nem indokoltuk. Ezért a csak pedagógiai szempontú érve­lésünk meggyőző ereje sok­szor kérdésessé vált. A pon­tokba szedett pedagógiai sza­bályok és tilalmak önmaguk­ban nem hozhatnak ered­ményt, mivel a nevelés nem tűri a sémákat. Az alkotó jellegű, tudatos gyermekne­velés nem nélkülözheti a lé­lektani szempontokat a csa­ládi nevelésen belül sem. A szülőnek csakúgy, mint a pedagógusnak, egyesítenie kell önmagában a pedagógia és a pszichológia gyermek- szemléletét. Ezt — főleg a szülőnek — nem könnyű megtenniük még gazdag lé­lektani ismeretek birtokában sem. A szülő saját gyermeké­vel szemben többé-kevésbé mindig elfogult. Ösztönösen a pedagógus szemléletével te­kint gyermekére, azaz olyan­nak látja, amilyenné tenni szeretné. A pszichológus ez­zel szemben olyannak látja a gyermeket, amilyen az a valóságban. Ezért is a szülő türelmetlenebb, a pszicholó­gus megértőbb a gyermekkel szemben. TUDOMÁNYOS felmé­rések és hétköznapi tapasz­talatok bizonyítják, hogy sok szülő nem ismeri eléggé sa­ját gyermekét. Nem ismeri kellően, vagy félreismeri. Vagy indokolatlanul pesszi­mista, vagy túlzottan derűlá­tó saját gyermekével szem­ben. Hogy mindez mennyi csalódás és keserűség forrása ntímd a szülő, mind a gyer­mek életében, az felmérhe­tetlen. Természetesnek tartjuk, hogy mesterségünk alapanya­gait jól kell ismerni. j'ól ismerjük az élő és élettelen természet tárgyait, jelensége­it, ismerjük a holt anyag tör­vényeit. De a gyermek fej­lődésének és nevelésének tör­vényeit kevésbé ismerjük, holott e törvények léteznek, hatnak, s ezeket a pedagógia és a pszichológia részint fel­tárta, részint napjainkban is intenzíven kutatja Michelangelo csodálatos szobrai benne éltek a nyers márványtömbben. ö nem tett mást — amint ő maga vallotta —, csak eltávolította a kész szoborról a felesleges anyagot. De hogy így tudott alkotni, annak titka pontos anyagismerete volt. A gyé­mántcsiszoló is képes meg­látni a nyers gyémántdarab­ban a sok színben csillogó kész brilliánst ö sem tesz egyebet, mint eltávolítja a kész drágakőről a fölösleges anyagot. A szülő gyermekszemléle­tének is Michelangelo szo­borlátásához és a gyémánt- csiszoló brilliánslátásához kell hasonlítania. De úgy is kell ismernie gyermekét, mint ők nyersanyagukat. A gyer­mek aktuális személyiségének pontos ismeretében kell a szülőnek is megterveznie és megszerveznie a fejlesztőpe­dagógiai hatásokat. ÉVSZÁZADOKON AT az emberek art tartották, hogy a gyermek kicsinyített fel­nőtt. Még az újkor hajnalán is megtörtént, hogy Angliá­ban gyermeket halálra ítél­tek és kivégeztek. Russeau nyomán csak a XIX. század végétől kezd tért hódítani az iskolai pedagógiában a gyen­Muzeológusok A budapesti Néprajzi Mú­zeumban december 10—11-én néprajzos muzeológusok szak­mai továbbképzését rendezi meg a Művelődésügyi Minisz­térium Múzeumi Főosztálya. A kétnapos továbbképzés té­mája többek között a regioná­mek helyes szemlélete. E szerint ahogyan az ebihal nem tökéletlen béka, hanem tökéletes ebihal, úgy a gyer­mek sem tökéletlen felnőtt, hanem tökéletes gyermek. Adottságok és lehetőségek formájában a gyermekben szunnyad a felnőtt személyi­sége, de még minőségileg más, mint a felnőtt. A tár­sadalom, a környezet, a cél­tudatos nevelőhatások több­nyire eldöntik, milyen mér­tékben válik majd ez a sze­mélyiség gazdag emberi ér­tékek hordozójává. A modern pszichológia fel­fedezése, hogy a gyermek aktív lény. Nemcsak befo­gadja a nevelőhatásokat, de aktív részese is önmaga ne­velésének; nemcsak tárgya, de alanya is a nevelési folya­matnak. Az aktivitás és az ismeretek önálló elsajátításá­nak elve az iskolai pedagó­gia fontos alapelve. Ezt nem­csak az iskolában, de a csa­ládi nevelés során is érvé­nyesíteni kell. A gyermeki aktivitás a nevelőhatásoktól függően elsorvadhat, rossz irányba fejlődhet, vagy tel­jes gazdagságában kibonta­kozhat. A MI TÁRSADALMUNK embereszménye az aktív em­ber, aki nem csupán tudo­másul veszi környezetét, ha­nem cselekvő részese, kezde­ményező, aktív formálója is az őt körülvevő társadalmi és természeti valóságnak. A gyermeki aktivitás kibonta­koztatása a nevelés-oktatás egész folyamatában, így a családban folyó nevelés során is, minden pedagógus és min­den szülő felelőssége. Ez min­den gyermek és ifjú érdeke, az eredményes iskolai és csa­ládi nevelés alapvető feltéte- le. » Kiss István tanácskozása lis szabadtéri múzeumok ter­vezésével és létesítésével kapcsolatos elvi é6 szakmai kérdések, tapasztalatok megvi­tatása lesz. A tanácskozáson a balassa­gyarmati Palóc Múzeum mun­katársai is részt vesznek. Vöröskőy János: A fekete macska visszatér KÉMRtGÉMY — Ebben nem vagyok biztos... Az őrnagy elővette a fényképet, amit a veszprémi kapitányságon kapott, s amit a bűnügyi fotós vett fel a Valdgalamb romjairól. — A turistaház, ahol az osztály aludt volna... Beke pár szóval ismertette a Vadgálamb pusztulását, majd engedélyt kért az igazgatótól, hogy másnap felke­resse a gimnáziumot. Hubert annyira készséges lett, hogy otthonát rögtön felajánlotta éjjeli szállásul, az őrnagy azonban nem vágyott társaságra. Épp indulni akart, ami­kor a telefoi? csengeni kezdett. A vonal túlsó végéről rekedt, óreg hang hallatszott. Ehhez képest kissé meglepőnek tűnt, amikor Hubert — a kagylót befödve — odasúgta az őrnagynak: — Csalogány! — Miért nem hívott előbb? — kiabálta feldúltan Hu­bert. — Hogyan? Hogy foglaltat jelzett? Már másfél órá­ja? Számoljon be a történtekről! Hubert nem óhajtotta léleplezni az őrnagy előtt, hogy a mérkőzés ideje alatt a telefondugót is kihúzta. — Jó, jó, hát adjon hálát, ezt magára bízom. — kia­bálta az igazgató. — De addig is vegyen be idegcsillapí­tót. Rendben van. Jó éjszakát. Az igazgató Bekéhez fordult. — Megértem, hogy a hatóság tisztázni kívánja ezt az ügyet. Ami az iskolát illeti, mindenben a rendelkezé­sére állok. Holnap bevezetem az osztályba. Persze, nem ártana, ha civilben... — Természetesen. Milyen óráik lesznek? — Magyar, matematika, rajz ... — Válasszuk talán az utóbbit. Civilben magam is fes- tegetek ... — Értem. Ha megengedi, úgy fogom bemutatni, mint festőművészt. Beke elmosolyodott Hubert buzgalmán. — Ezt talán mégse. Elég, ha annyit mond, hogy a Népművelési Intézetből jöttem. — Ahogy kívánja. — 7 — Beke sietve elbúcsúzott, az utcán kocsiba ugrott, és a postára hajtott. „Drága Jutkám — írta a távirati blankettára —, a fogam újra nyugtalankodni kezdett, ha kihúzattam, ok­vetlenül látni fogtok. Addig is rengeteg boldogságot kí­vánok, Lacid.” Húga már ismerte ezt a szöveget: tudta, hogy nem holmi fogfájásról van szó. A szállodában, ahol szerencsére még kapott szállást, Beke fölvitette vacsoráját a szobájába, A reggeli teán, meg a pohár kakón kívül, amivel a rendőrkapitány meg­kínálta, aznap még nem evett semmit. Lefekvés után eltűnődött a véletlenen: Sárkány ta­nárnő hirtelen megbetegedésén, öt, aki az egész kirándu­lást megszervezte, akkor se éri baj, ha a busz története­sen nem kap defektet. Puha, biztonságos ágyában értesült volna az osztály véletlen szerencsétlenségéről... Pedig valószínűleg ő volt az, aki az útiprogramot összeállította. S eszerint az sincs kizárva, hogy az I/b fél kilenckor ép­pen Sárkány tanárnő „jóvoltából” tartózkodott volna a Vadgalamb hálótermében. Beke tudta, hogy Kertész ezredes azóta a bűnügyi technikust is útnak indította: neki kell kiderítenie, vajon az ágyúnak, amelyből a két éleslövedíket kilőtték, nem romlott-e el „véletlenül” a célzószerkezete ... Nem volt romantikus alkat, tudta, hogy a szellemes kombinációk fontosak ugyan a nyomozásban, az eredmény mégis a té-' nyék szorgalmas, pontos összegyűjtésétől függ. Beke azzal Is tisztában volt, hogy az ügynökök nem kockáztatnak feleslegesen, s vele, aki épphogy hozzálátott a nyomozáshoz, egyelőre igazán nem lenne érdemes vé­gezniük. Még akkor sem, ha történetesen tudnák, hogy ebben a szállodai szobában alszik... Ettől függetlenül maga mellé tette a töltött pisztolyt. Az éjszaka zavartalanul telt el. „A gimnázium I/b osztálya halálos veszélyben for­gott:" Ez gondolatnak is megdöbbentő. A valóság azon­ban erősebb hatást tett Bekére, amikor a tanteremben közelről látta a harminc szép, eleven csitrit, amint a rajz­lapon ügyeskedtek. Nézte a csinos arcocskákat, a formás testeket. Az osztály minden tagját kedvesnek találta. Áradt belőlük a kamaszkor izgató bűbája, játékos szép­sége. Még abból a kislányból is, aki csak derékig volt ép: fél lábán — a gyermekparalízis áldozata volt — vas­ból és bőrből készült járógépet viselt. Csakhamar megtalálta a hangot, ami a közvetlen, tréfás beszélgetéshez kellett. Kérdésére, hogy nem a „matek” a legnehezebb-e az összes tantárgy közül, a lá­nyok nevetve válaszolták, hogy igen. Csakhogy Sárkány tanárnő „nagyon tud”, és mindenkivel megszerettette ezt a tantárgyat. Beke a lányok egymásnak feleselő megjegy­zéseiből kihallotta, hogy az osztály becsüli, sőt szereti is Sárkány tanárnőt, mert úgy érzik, hogy jó indulatú hoz­zájuk, s tudása elismerést érdemel. Utolsónak a földrajz- tanárnőt hozta szóba, mire kitört a kacagás. De ebben a vidámságban nem rejlett igazi gúny, ellenszenv, inkább derűs fölény árulkodott. S a KISZ-titkár volt az első, aki Fülemülének — ahogy az osztály elkeresztelte Csalogány kisasszonyt — pártját fogta. — Szerintem — mondta egy barna fruska, önérzete­sen hátravetve hosszú hajfonatait — csak az a baja, hogy rettentő önállótlan. A kiránduláson Is mindent papírról intézett. Hajszálra úgy csinált mindent, ahogy Sárkány tanárnő meghagyta neki. Márpedig, őszintén szólva, a ml matek tanárnőnk az életben is olyan precíz, mintha ál­landóan képleteket kellene megoldania ... — Miféle kiránduláson? — adta a tájékozatlant Beké. — Tegnap jártunk a Bakonyban — kezdte az egyik lány —, s majdnem szerencsétlenül jártunk. Éppen egy turistaházhoz közeledtünk, amikor nagy robajjal összedőlt az épület. Nem tudjuk, mi történhetett, de annyi biztos, ha az autóbuszunk nem döglik be, akkor ma nem rajzol- gatnánk itt... Míg a lányok egymás szavába vágva — mesélték az előző nap kalandos élményeit, Beke arra gondolt: vajon Sárkány tanárnő elismeri-e, hogy az osztálynak az ő rendelkezése szerint kellett fél kilenckor a baleset szín­helyén tartózkodnia? Szerette volna, ha így van, de nem számított rá. Kőrisné, Sárkány Magdolna szikár, ötven év körüli, vörös hajú és szeplős asszony volt. Meglehetősen sápad­tan ült az igazgatói szobában. — Nem tehetek róla, hogy megbetegedtem. Teljesen váratlanul történt. Este, pontban fél hétkor beadtam ma­gamnak a szokásos Inzulin injekciót. Ugyanis cukorbe­teg vagyok. Ha más nem, a rendszeres injekciózás kény­szere pontosságra szoktatott volna. Persze, a szakmám is erre nevelt. Szóval, beadtam az injekciót, s egyszercsak érzem, hogy lázas leszek. — Bocsánat! — szólt közbe Beke. — Az ampullát félretette? — Miért? Csak nem képzeli, hogy gyűjtöm?!... Há­romnapos osztálykirándulásról volt szó. két nap a Balaton körül, egy a Bakonyban: ennek nem vághattam lázasan neki. Szerencsére a programot már aprólékosan kidolgoz­tam, ctt volt a tanári szobában, a fiókomban, legépelve. Értesítettem Csalogány tanárnőt, ő azonnal felkeresett, és elvállalta, hogy helyettesit. Persze, lelkére kötöttem, hogy mindent a program szerint intézzen. Búcsúzáskor átad­tam neki a fiókom kulcsát. Bár késő volt, még este be­ment az iskolába, és magához vette az iratokat. ( Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents