Nógrád. 1970. december (26. évfolyam. 281-305. szám)

1970-12-25 / 302. szám

Mint, mondani szokták, minden város­nak megvan a maga lehelete. Salgótar­ján levegője meteorológiai értelemben kissé füstös, ködös, de ha szellemi érte­lemben beszélünk róla, ez a levegő egy­re tisztább, egyre egészségesebb. El­mondhatjuk, hogy Salgótarján Nógrád megye kulturális központjává vált. E funkciót, ha a lehetségesnél talán ala­csonyabb szinten is, de betölti. Miért mondhatjuk azt, hogy a város a megye kulturális életének szíve? Egyrészt azért, mert hiszen létrejött a legszükségesebb kulturális alapintézmény-hálózat. Nyil­vánvaló, hogy ez csak napjaink szintjé­hez elég, tovább kell lépnünk. Kialakult a város értelmisége is, amely megyénk értelmiségére döntő hatással lehet, ha lehetőségeit kihasználja. Hogy megbízható képet alakíthassunk ki városunk szellemi életéről, mérni kell önmagunkat. Mélyről indultunk, büszkék lehetünk eredményeinkre, amelyet nap nap után örömmel veszünk számba, de beszélnünk kell azokról a gondokról is, amelyek változó életünk és a fejlődés következtében jelennek meg, s amelyek megoldása az elkövetkezendő évek fela­data. örömeinkről és gondjainkról esett sző azon a beszélgetésen, amelyen részt vett Szabó Aladár, a városi pártbizottság titkára, Csík Pál, a városi tanács vb-ei- nökhelyettese, dr. Horváth István, a vá­rosi pártbizottság osztályvezetője. A hosszúra nyúlt, érvekben és érzelmekben gazdag eszmecsere lényegét igyekeztünk összefoglalni, hogy ezzel is új gondola­tokat ébresszünk. A közelmúltban megtartott pártértekezlet érintette a kul­turális centrum kérdését is. Szellemi életünket összhangba hozta az általános gazdasági fejlődéssel. Ahhoz, hogy egy városban koncentrált kulturá­lis életiről beszéljünk, nyilván­valóan és elsősorban a gaz­dasági alapokat szükséges megteremteni. Városunk régi üzemeinek felújítása nélkül nem szólha­tunk a kulturális központról sem. Az elmúlt ötéves terv tu­lajdonképpen ezt az ellent­mondást próbálta, feloldani, megvalósítani a régi üzemek rekonstrukcióját. A város ve­zetőinek másik tevékenysége az volt, hogy megváltoztassa Salgótarján iparszerkezetét, új üzemeket telepítsen. Ezzel nemcsak a bányászati progra­mot segíti, hanem a város tár­sadalmi életének egészére is kihat, többek között a kultu­rális szempontokra. Az utóbbi időben a közmű­velődés fogalma városunkban leszűkült a kulturális objek­tumok létesítésére és bizonyos rendezvénysorozatokra. Bár nem minden tervezett kultu­rális létesítményünket építet­tük fel az elmúlt években, mégis azt mondhatjuk, hogy közművelődés vonatkozásában nagyon sok fejlődést hozott a harmadik ötéves terv. Természetesen, a szellemi életet nemcsak rendezvényso­rozatokkal mérjük, hanem a város lakód életének fejlődé­sével. Azzal, hogy az élet­színvonal növekedett, a kultú­ra a televízióval, a rádióval, a folyóiratokkal stb. „be­ment” a lakásokba, új tarta­lommal töltötte meg az ott­honi művelődés lehetőségeit. Ezziel együtt megnövekedtek a helyi igények, amelyeket a jövőben mindinkább helyileg kell kielégítenünk. Az sem lényegtelen szem­pont kulturális életünkben, hogy milyen körülmények kö­zött dolgoznak az emberek. A munkahelyi viszonyokról ed­dig keveset szóltunk. Pedig egyik leglényegesebb szem­pont ami az igények fejlődé­sét bizonyítja, hogy az embe­rek arról beszélnek: milyen körülmények között tudnak még többet termelni. Az utób­bi öt év eredménye, hogy e vonatkozásban is fontos dön­tések születtek városunkban. Beszéljünk az életmóddal kapcsolatos változásokról is. Természetesen különböző ha­tások érvényesülnek, de pél­dául az igény a könyvek, a színpadi produkciók mondani­valója iránt nyilván tartalma­sabbá vált a városban. Az életszínvonal emelkedésével ügyelnünk kell azonban arra, hogy merre tolódik el az embe­rek költekezése, hiszen ez döntően befolyásolja a kultu­rális kiadásokat. Kétségkívül, lemérhető változás következett be az emberek életmódjában. Ez a lakáskultúrától az öl­tözködésig, sőt a táplálkozási és higiéniai kultúráig iépten- nyomon jelentkezik. Igaz, hogy erre vonatkozóan felméréseink amncsenek, a dolgok logiká­jából azonban mindez követ­kezik. A kulturális központ kia­lakításához objektumok, fel­szerelés és emberek kellenek. Külön hangsúlyt kell helyez­nünk a kulturális terület szak­emberigényének magasabb szinten történő kielégítésére. A kulturális programot a város politikai élete úgy határozza meg, hogy azt gazdasági fela­dataink összességébe ágyazza. Az emberek akkor lépnek fel kulturális igényekkel. ha egyéb, elsősorban gazdasági gondjaikat arányosan megol­dottuk. A kultúrcentrum elképzelés a város fejlődése szempontjá­ból történelmi jelentőségű ha­tározat volt. Tulajdonképpen ez hívta fel a figyelmet alap­vetően arra a szükségszerű­ségre, hogy a város politikai, társadalmi és egyéb lehetősé­geihez képest veszélyessé vál­hat a kulturális lemaradás. Nemcsak a választott testüle­tek figyelmét irányította erre a kérdésre, hanem az egész lakosságét. Ennek eredménye­képpen jutottunk magasabb szintre az elmúlt években. Hogy mégis új koncepció ki­alakításáról beszélünk megyei es városi szinten egyaránt, az annak tulajdonítható, hogy bár sikerült hiányainkat bi­zonyos mértékig pótolni, a fejlődés üteme, az iparszerke­zet változása újabb, magasabb szinten támadt gondokat ve­tett fel. Milyen gondokat? Minden városnak van egy bonyolult organizmusa, amelynek része ugyan a kulturális élet, de nem meghatározója. A szelle­mi fejlődést tehát elsősorban nem kulturális eszközökkel le­het gyorsítani, hanem csak az általános várospolitikai fela­datok elvégzésével együtt. Természetesen, a kulturális életnek is megvannak a szük­ségszerű lépcsőfokai. Egy ko­rábbi fejlődési szinten a „ren­dezvényszemlélet” szükségsze­rűnek bizonyult, ma már azonban túl kell lépnünk raj­ta. Korábban az új intézmé­nyeket meg kellett ismertetni, a rendezvényekkel oda kel­lett szoktatni az embereket. Ahhoz, hogy Salgótarján valóban kulturális központ le­hessen, legelőször belső dol­gait kell rendbe hozni. Sem kisugározni, sem közvetíteni nem képes addig, amíg a vá­ros nem válik alkalmassá bi­zonyos funkciók gyakorlására. Egyrészt tehát a meglevő mű­velődési intézményeket kell rendeltetésszerűen magasabb szinten működtetni, másrészt fél kell építeni azokat az in­tézményeket, amelyek még hi­ányoznak a központból, és eze­ket már indulásukkor szintén a kívánatosabb színvonalon kell működtetni. Hol kell még előre lépnünk, ezen kívül? Hovatovább kul­turális fejlődésünk egyik gát­ja lehet a tömegbázis hiánya. Szellemi életünk lehetőségeit, vívmányait mind szélesebb munkástömegekhez kell elvin- nünk. Közel kell mennünk a munkásoikhoz, a szocialista brigádokhoz olyan rendezvé­nyekkel, amelyekkel szakmai, általános és emberi fejlődé­sükhöz egyaránt hozzájárul­hatunk. A művelődés elszige­telődik, ha nem sikerül fel­támasztani iránta az igényt tömegméretekben. Ennek zá­loga a vezetés korszerűsítése is. Emelni kell a vezetési mun­kastílus színvonalát, fokozni kell az együttműködést, az irányítást és az ellenőrzést egyaránt. A koncepció meg­van, most már a gyakorlati megvalósításon a sor. Szellemi erőink nagyobb koncentrálá­sával egységesebb kultúrpoliti­kát kell megvalósítani a vá­rosban. Városunkban több művelő­dési otthon működik, mégis ta­pasztaljuk, hogy szellemi éle­tünk nem követte gazdasági életünk változásait. A leg­több művelődési házban vagy klubhelyiségben fennmaradt az úgynevezett, hagyományos kultúrszemlélet. Ezen változ­tatnunk kell. Itt a rossz ha­gyományokhoz való ragaszko­dás ellen szólunk. Kényszerha­gyományok ezek, amelyeket a múlana a kulturális életben. való részvételre. Annál is inkább fontos ez, mert hiszen Salgótarján lassan iskolaváros lesz. Jelenleg körülbelül 5—6 ezer diák tanul a városban, de hatásuk az itteni szellemi élet­re jóformán semmi. Hangsú­lyoznunk kell, hogy nem a gyermekekben van a hiba. In­kább részben a pedagógusok­ban, résziben pedig a népmű­velőkben, és a népművelés irányítóiban. Az elmúlt években sem tud­tuk megtalálni a kapcsolatot az értelmiséghez. Feladatuk az lenne, hogy szellemi kapacitá­suknak megfelelően vegyék ki részüket a város társadalmi és kulturális gondjainak megol­dásából. Hogy eddig nem így történt, abban az intézmények is közrejátszottak. Bár megte­remtettük az önművelődésre, a továbbképzésre a lehetősége­ket, ezt nem használják ki a ' céloknak megfelelően. Gátló tényező persze az is, hogy az értelmiséget, különösen a fia­talabb korosztályt gazdasági gondok, üzemi, szakmai lekö­töttségek terhelik. A saját kör­nyezetben levő szórakozási le­hetőségiek is egyoldalúak, kö­Ez a harmadikban lelassult. A következő ötéves tervben fe­szültséget okozhat. Ezen túl, a városon belüli mozgás is nehezíti az életkörülmények­hez való alkalmazkodást, ott­honaikban tartja az embere­ket. Amíg a kintről bejövök, vagy a városon belül lakóte­rületet változtatók megterem­tik városi, vagy éppen lakóte­rületi közérzetüket, idő telik el. Ez nem jelenti azt, hogy az effajta mozgásokat meg kell akadályoznunk, csak számol­nunk kell vele. Salgótarján volt az egyetlen olyan magyar város a felsza­badulás után, amely semmi­féle kulturális intézményháló­zattal nem rendelkezett. Ezt meg kellett teremteni. Illúzi­ókban ringatnánk magunkat azonban akkor, ha azt hin­nénk, hogy a Bolyai Gimná­zium, a megyei könyvtár, a művelődési központ, a múze­um, a levéltár ás egy általá­nos iskola megépítésével és elhelyezésével intézményháló­zatunk kialakítását befejeztük. Mindez csak egy része az alapellátásnak. Nyilvánvaló, hogy a következő ötéves terv­ben folytatnunk kell az épí­gos szinthez. Nemcsak az önálló városi szinten megjele­nő művelődéspolitikának keli az intézményekhez kapcsolód­nia, hanem az intézmények­nek is eat a művelődéspoliti­kát figyelembe véve kell meg­teremteniük a város politikai, társadalmi életéből falcadó kulturális szolgáltatásaikat. Salgótarján kulturális von­záskörzetének kialakítása el­sősorban nem a városi politi­ka feladata. Nem is tudjuk pontosan meghatározni, hogye vonatkozásban milyen hatással van a város a könyék fejlő­désére. Mindenekelőtt az itt dolgozó munkások körében le­hetne és kellene bizonyos ada­tokat szerezni. Azok köréből, akik a város üzleteiben vásá­rolnak, rendezvényein vesz­nek részt, vagy éppen a város képében gyönyörködnek, s a változó Salgótarján leheletét viszik ki a falvakba. A kul­turális rendezvényeken való részvétel már sokkal zártabbá teszi a várost. Ebből a szem­pontból még a külső városré­szeknél is elszigetelődés ta­pasztalható. Természetesen, a propagandát is élőbbé kellene tenni. múlt rendszer kény szeri tett a munkásságra. E hagyományok továbbélése hovatovább szelle­mi, kulturális fejlődésünknek a gátja. Milyen rétegek számára te­remtünk kultúrát? Elsősorban a munkásosztály szélesebb ré­tegeit szükséges bevonnunk a kulturális rendezvényekbe, és támogatnunk kell az öntevé­keny munkásművészeti moz­galmat is. Ezt az utóbbi idő­ben elhanyagoltuk. A mun­kásság művelődésében kell keményen előbbre lépnünk. Nem hanyagolhatjuk el a pe­remkerületek kulturális ellá­tását. Ez saját programunk megvalósítása szempontjából is veszélyes volna, mert hi­szen a munkásság zöme ott lakik. Meg kell találni a leg­megfelelőbb formákat ahhoz, hogy a munkásosztály politi­kai. szakmai, általános és élet­módbeli fejlődését segítsük. Korszerű közművelődési for­mákat kell nyújtanunk a kül­ső kerületeknek (Zagyvapál- falva, Baglyasalja, Salgóbá- nya, Somlyó, Csizmadia út körzete), s ennek anyagi és tárgyi feltételeit egyaránt meg kell teremtenünk. Az új sze­mélyi erőket sem szabad a vá­rosközpontban koncentrálni. A Központi Bizottság hatá­rozatában is szerepel az ifjú- ságcentrikusság gondolata. Jö­vőnk záloga az ifjúság. A mű­velődéshez, a további önkép­zéshez szükséges alapokat már az iskolában kell megteremte­nünk. Ennek hiányában a fia­talok nem találják és nem is találhatják meg az élethez a megfelelő kapcsolatot. Már-- pedig a jövő Salgótarján kul­turális élete azon múlik, ho­gyan tudjuk már most bevon­ni az ifjúságot az aktív szel­lemi életbe. Fel kell oldanunk mindenfajta egyoldalú orien­tációt. Oly módon, kell ala­pot teremteni, hogy a fiata­loknak lehetőségük legyen iro­dalmi műsorok, színházi, kép­zőművészeti, zenei, múzeumi rendezvények megtekintésére, megteremtésére, illetve ilye­nekbe tevékeny bekapcsoló­dásukra. Alapkérdés az, hogy nem az 50—60 éve­sekkel kell elsősorban foglal­kozni. hanem a tizenévesekkel. Meg kell ismertetni velük, hogy mivel rendelkezünk, fel kell ismernünk igényeiket, le­hetőséget kell teremteni szá­tik őket. Éppen ezért, Itt le új módszereket kellene talál­nunk a közösségi rendezvé­nyekbe való bevonásra. Bár szélesebb rétegekre jellemző, vonatkozik ez az értelmiségre is: érdeklődésük vagy egyol­dalú, vagy semmilyen, Csak bizonyos tevékenységi for­mákba kapcsolódnak be, vagy azokba sem. Ahhoz, hogy megteremtsék nyugodt egzisz­tenciájukat, igyekeznek jöve­delmező pluszmunkát vállalni. Ez emberileg érthető. A dol­gok gyökeire mégis abban kere­sendő, hogy ma már egyértel­műen kijelenthetjük: városunk értelmisége kialakult, s ahhoz, hogy tovább léphessünk, most már kvalifikált szakemberek között keli és lehet válogat­ni. A szellemi életbe való be­kapcsolódásukat illetően két feladatunk van. Egyrészt az értelmiség összetételének mi­nőségi javítása. Másrészt azok­nak a fórumoknak a megte­remtése, amelyek munkájuk társadalmasításához szüksége­sek. Az üzemeik maguk is te­remtsenek fórumokat, de a város se feledkezzen meg er­ről. A jövőben például sokkal többet kell törődnünk a ME- TESZ-szel. Az új TIT-szék- ház felépülésével pedig újabb lehetőségeket kell teremtenünk az alkotó értelmiség társadal­mi tevékenysége számára. Ar­ra is szükséges ügyelni, hogy az értelmiséget hozzákapcsol­juk a közvetlenül termelő- munkával foglalkozó rétegek­hez. Olyan feladatokkal kell megbízni őket, amelyekhez szenvedély fűzi, amelyre meg­van a képessége, amit szívesen csinál és hallgatóságra is ta­lál. Nem salgótarjáni jelenség, de * nálunk is elmondhatjuk, hogy az emberekben bizonyos falta érdektelenség él. Nehe­zen lehet őket kimozdítani ott­honukból. Érdemes lemre en­nék okát megvizsgálni. Bár úgy tűnik, hogy ha a gazda­ságban végbement változások felhalmozódnak és lecsapód­nak az életmódban, e vonat­kozásban is oldódásra számít­hatunk. Salgótarjánban az érdektelenséget erősiti az a kétirányú mozgás is ami ha a kulturális élet fejlődését nem is veti vissza, de kétségkívül gátolja. A második ötéves terv során például elég nagy volt a beáramlás a városba. tést. Otthont kell teremtenünk a peremkerületek művelődésé­nek, a munkásmozgalmi mú­zeumnak, a képzőművészeti kiállításoknak, a zeneiskolá­nak, a mozinak és így tovább. Beszéljünk a meglevőkről. Lényegében kétfajta intéz­ménytípussal rendelkezünk. Az együk, amely funkcióját te­kintve a városban működik, de megyei igényeket is kielé­gít. A másik kifejezetten vá­rosi. még pontosabban a pe­remkerületek kulturálódását szolgálja. Az elkövetkezendő évek feladatához tartozik, hogy ezek felszereltségét, technikád eszközeik korszerű­sítését, módszertani tevé­kenységük eredményesebbé té­telét. s helyi szolgáltatásaik színvonalának emelését szor­galmazzuk. Az intézményfej­lesztéssel kapcsolatban to­vábbá. hangsúlyoznunk kell a népművelőkkel szemben tá­masztott fokozódó minőségi követelményeket is. Salgótarján kulturális fej­lődését nem lehet csak önma­gában szemlélni. Az országos mércéhez keli mérni. Eredmé­nyeink nyilvánvalóak, de azt is figyelembe kell vennünk, hogy a felgyorsult ütem elle­nére sem sikerült még egé­szen felzárkóznunk az orszá­Valahányszor kulturális éle­tünkről beszélünk, tulajdon­képpen csak benyomásokra tá­maszkodunk. A felmérések hi­ánya ma már tarthatatlan helyzet. Az igényszint felmé­rését a legsürgősebben, a leg­radikálisabban és a legtudo­mányosabban, az országos in­tézmények segítségének igény­bevételével kell elvégeznünk. De legalább a munkásosztály igényszintjét kellene mielőbb megvizsgálnunk, akár repre­zentatív jelleggel is, hiszen már ez is adna egyfajta álta­lánosítható összképet. E nél­kül nem tudunk következete­sek lenni központi intézmé­nyeink munkájának megítélé­sében, de nem tudjuk fejlesz­teni a peremkerületi intézmé­nyeinket sem. Valójában te­hát a városi pártértekezlet ál­tal meghatározott feladatot sem tudjuk megvalósítani, nevezetesen azt, hogy kulturá­lis gyakorlatunk munkás- és ifjúságcentrikus legyen. Ehhez szükséges a munkásság, illet­ve a munkások gyerekei kul­turális igényeinek az ismere­te. Mivel ennek szükségsze­rűségét már felismertük, ez egyúttal kedvező lehetőség is ahhoz, hogy a felmérő mun­káit megkezdjük. Gondolatokat vetettünk fel, eredményekről és hiá­nyosságokról beszélgettünk. Az utóbbi öt év soha nem tapasztalt lendülete, fejlődése Salgótarján egész történeté­nek egyik legszebb korszakát rajzolja elénk. Aki végig­sétál a város utcáin, legyen az salgótarjáni vagy idegen, észreveszi azokat a köztéri szobrokat, emlékműveket, ame­lyeket a közelmúltban helyeztünk el. Színesebbé tették a várost, azokkal az ellentmondásokkal együtt, amelyeket kiváltottak. Valahogy így vagyunk mi salgótarjániak, kul­turális életünk képével is. Lehetnek és vannak ellentmon­dásaink, de ezek ugyanúgy beletartoznak ebbe a képbe, mint a már említett szobrok, s hatalmas lehetőséget nyúj­tanak számunkra, hogy szembe nézzünk önmagunkkal, fel­ismerjük a fejlődésből fakadó hiányosságokat, és közös munkával lehetővé tegyük az ellentmondások feloldását. Beszélgetésünkben nem törekedhettünk teljességre. Szándékunkat az vezérelte, hogy az általunk legfontosabb­nak vélt pontokon elmondjuk gondolatainkat, hogy a hozzászólásokkal együtt mi is hozzájárulhassunk az egysé­gesebb szellemi élet kialakításához. Molnár Zsolt — Tóth Elemér i NÓGRÁD — 1970. december 25., péntek

Next

/
Thumbnails
Contents