Nógrád. 1970. december (26. évfolyam. 281-305. szám)

1970-12-25 / 302. szám

Négy földrészről ||| egy témában ^ Sokat vártunk 1970-től. Karácsony lévén, szenteljünk egy kis időt a visszapillantásra. Mi van a világban? A hamarosan búcsúzó esztendőben szinte tapinthatóan kirajzolódtak a választóvonalak. Felvázolható az a három csoport, amelyek leginkább szerepeltek a világpolitika színpadán: 1. azok a kormányok, amelyek őszintén akarják, hogy a világ elkerülje a termonuk­leáris háborút; l. amelyek imperialista törekvésektől ve­zetve, az Egyesült Államok védőszárnyainak árnyékában a gyarmati rendszer visszaállítá­sával, területszerzési törekvésekkel, vagyis újabb háború rémével fenyegetnek; 3. amelyek különböző, a népek érdekei­vel homlokegyenest ellenkező feltételekhez kötik a megegyezést, a békés egymás mellett élést. A béke kontinense Európában sikerült tovább­ra is megőrizni a békét, nyúj­tani a viszonylag nyugalmas, háború nélküli szakaszt. Minit ismeretes, 1969 már­ciusában, Budapesten írták alá azt a békefelhívást, aroe­zötti szerződés létrejötte, amelyben az NSZK elismerte az Odera—Neisse-vonalat, mint a Lengyel Népköztársa­ság nyugati határát. A fentiek ellenére persze továbbra is maradtak még nyitott kérdések. Az azonban bizonyos, hogy a szocialista diplomácia negyedszázados küzdelmének gyümölcsei 1970- ben kezdtek beérni, s ez a jö­Az Erfurter Hof tanácstermében készült ez a felvétel, a két német állam kormányfőinek, az országaik közötti kapcso­latok normalizálásával foglalkozó első tanácskozásán. Er. furtban még nem jött létre megállapodás, azonban teret nyert az NDK átgondolt kezdeményezése alapján a véle. i menyesére folytatása Sylk tárgyalóasztalhoz szólítot­ta Európa népeit a földrész békéjének és biztonságának megalapozása érdekében. S, hogy ez a szocialista országok részérói nem csupán taktikai lépés volt, azt legékesebben az idei diplomáciai-politikai cse­lekvés bizonyította. A Var­sói Szerződés országai annak érdekében vetették latba nem­zetközi tekintélyüket, diplo­máciájukat, hogy e századunk történelmében kétszar is tűz­fészek szerepet betöltő föld­részen fékezzék a fegyverke­zési hajszát, elhárítsák a nuk­leáris háború rémét. Ez a törekvés vezette a Szovjetuniót és a többi szo­cialista országot, amikor a niáisodlk világháború utáni időszak legjelentősebb tárgya­lássorozatát kezdték el. A dolgok persze nem mentek si­mán. A Varsói Szerződés tag­országainak külügyminiszteri értekezlete ugyan újólag ál­lást foglalt az európai bizton­sági értekezlet összehívásának időszerű kérdéseiről, ám a NATO-ba tömörült nyugati országok miniszteri tanácsá­nak római ülése továbbra is elodázó taktikát alkalmazott. Ilyen légkörben került sor néhány nagyon számottevő eseményre. A legfontosabbak a következők voltak: a) a két német állam kö­zötti eszmecsere megindulása, az Erfurtban létrejött első. majd a Kasselben tartott má­sodik találkozó; b) a hadászati fegyverzet csökkentésével foglalkozó szovjet—amerikai bécsi, majd helsinki tárgyalások; c) a szovjet—nyugatnémet tárgyalások és az erőszakról való kölcsönös lemondásról kötött megállapodás, amely mérföldkő volt a második vi- 'ágháborút követő európai i iilpolitika jövője szempontjá­151; d) a lengyel—NSZK tárgya- l isorozat és a két állam kö­vőre nézve reális reményekre jogosítja fel nemcsak a Var­sói Szerződés országait, hanem kontinensünk más népeit is. Vajúdnak a hegyek... 1967. júniusa, az USA jóvá­hagyásával indított izraeli ag­resszió óta általában, az idén pedig különösen az érdeklődés középpontjába került a Kö­zel-Kelet. A felfokozott ér­deklődést az a reménység indo­kolta, hogy 1970 talán meg­hozza a békés rendezést, meg­teremtődik a politikai kibon­takozás lehetősége. Sajnos, a remények ellenére olyan helyzet alakult ki. zel-keleti politikája az oka. Azt is szükséges elmondani, hogy nem jártak kellő ered- mónmyekkel azok az erőfeszí­tések sem, amelyeket az év közben tragikus hirtelenséggel elhunyt Nasszer elnök és még néhány arab vezető tett az arab egységért. Károsan befo­lyásolta az agresszió következ­ményeinek felszámolását Izra­el makacs magatartása. (A Tel Aviv-i kormány még a Biztonsági Tanács 1967 no­vemberi határozatánk sem ve­tette alá magát.) Végül sza­porította a kedvezőtlen ten­denciákat a j ordán monar­chia és a Palesztinái ellenállók között sűrűn ismétlődő és pol­gárháborúba is torkolló ellen­tét. 1970 elején még dörögtek a fegyverek a Szuezi-csatorna környékén. Gyakran tudósí­tottunk arról, hogy izraeli re­pülőerődök terrortámadásokat követtek el az Egyesült Arab Köztársaság és más arab or­szágok ipari létesítményei és lakott, területei ellen. Június­ban azonban az agresszor sú­lyos leckét kapott a Golan- fennsfkom indított Szíria el­leni támadásnál. Innen lát­ható volt, hogy katonai szem­pontból fordul a kocka. Na­ponta számoltak be a hír- ügynökségek Izraeli repülő­gép-veszteségekről, s arról, hogy a korábban korlátlanul garázdálkodó Phantomok nem merészkednek már át a csa­torna túlsó partjára. Ilyen körülményeik között valósult meg az amerikai fél által indítványozott tűzszünet, de a 90 nap elején azonnal látszott, hogy Izrael nem vál­lalja a közvetett tárgyaláso­kat sem, s a tűzszünetet vá­daskodásra és erőgyűjtésre használja fel. Végül a legfőbb patrónus, az amerikai kor­mány is kénytelen volt be­ismerni: Izrael megtorpedóz­za a béketárevalásokat, a megsért! a tűaszüneti megálla­podást Világméretű csalódást kel­tett ae első fegyver-nyugvás, mivel Jarring svéd diplomata az Izraeli kormány eléggé él nem ítélhető álláspontja miatt semmiféle eredményt nem visszatér a tárgyalóasztalhoz. Ennek tudható be az az arab álláspont, amelyik leszögezi: harmadszorra már nem lehet meghosszabbítani a tűzszüne­tet. Ki sze'et vet... Vietnami Demokratikus Köztársaság, Dél-Vietnam, La­osz, Kambodzsa — mind a négy ország sűrűn került az újságok címoldalára. S azt mondjuk: Indokína — a fél­sziget népeinek évek óta mér­hetetlen szenvedése rémlik fel előttünk. Az érzékeltetéséne Ismét egy — véleményük szerint kifeje­ző — mondáshoz folyamo­dunk: „Ki szelet vet, vihart arat” Bumerángként sújt ugyanis vissza mindaz a bűn Amerikára, amit saját katonái és a csatlós csapatok elkövet­nek Vietnamban, és a többi országban. Hiába a katonai Történelmi pillanat! 1970. augusztus 12-én Moszkvában Alekszej Koszigin miniszterelnök és Willy Brandt kancel­lár aláírják az erőszak alkalmazását kizáró szovjet—nyu­gatnémet szerződőst, amely méltán nevezhető a második világháborút követő politikai élet egyik legjelentősebb eseményének a százhoz közeledik, az ame- egységének további szilárdulá- rikai diplomácia azonban még sa, a néptömegek harcának mindig a régi nótát fújja: sza­vakban békés szándékot em­leget, de tettei az ellenkező­jéről tanúskodnak. Pedig az is nyilvánvalóvá vált már, hogy Indokínában mindenféle katonai megoldás az Egyesült Államok vereségét hozza ma­gával. iránya, s a most még nagy súllyal jelentkező gazdasági problémák megoldása. Fegyver a fasisztáknak az Afrikában 1970 első szá­mottevő eseménye volt a ni­gériai polgárháború befejező­dése. Január 12-én Effiong vezérőrnagy, a szakadár Bi- afra hadsereg-főparancsnoka, fegyverletételre szólító fel­hívása olyan véres belső vál­erő, a függetlenségükért, sza­badságukért küzdő népeket Á nvilflta'an képtelen térdre kényszeríteni M a támadó kolosszus. VÍláafésZ Az Egyesült Államok való­ságos indokínai szándékai Újfajta csoportosulás ~~ , , - .. . __. , ­s okak előtt hosszú ideig rejt- Andok lábánál — így kezdte sásna* vetett véget, amelyben ve maradtak. 1970-ben azon- ^to^Am^lteról szóló clk- ffinj“ híjánP teL ban a semleges kambodzsai vábbS^ frrtl írt hogy az rom *** ddlt a testvérharc, kormány puccs útján történő eddig inlcább sarün ’ismétlődő a'meJyet imperialista célokért megbuktatása, a harci cse- katonai puccsatról ismert robtontottak ki. Az 1 bókát azért lázították fel a központi kormány ellen a korábbi gyar­mattartók, hogy visszaszerez­hessék a biafrai olajforrásokat és a Nigéria szempontjából létfontosságú kikötőt, ugyan­akkor megbontsák az Afriká­ban komoly súlyt jelentő Ni­géria egységét A nemzetközi imperializmus semmit sem tanult a nigériai vereségből. Alig néhány hét niúltán katonái puccskísérletet' kellett letörni Braza vilié­ben. a Kongói Népi Köztársa­ság fővárosában, amelyről az elnök így nyilatkozott: ame­rikai pénzen, NATO-fegyve- rekkel támadtak. Látható tehát, hogy régi és új gyarmatosítók nem mond­tak le Afrikáról: igyekeznek visszaszerezni régi birtokaikat illetve újak bekebelezésére tö­rekednek. Erről még meggyő­zőbb bizonyítékot nyújt az, hogy felrúgva az Egyesült Nemzetek Szervezetének hatá­rozatát először suttyomban, később pedig nyíltan Igyekez­tek felfegyverezni a fekete földrész fasisztáit, a Dél-afri­kai Köztársaság és Rhodesia fajgyűlölő kormányait. 'Mind­két ország fenyegetést jelent a kontinens népeire, s különösen azokra, amelyek most vívják harcukat a nemzeti független­ségért. Éppen tanácskozott és az el­nyomott afrikai népek küz­delméről, a gyarmatosító tö­rekvések felszámolásáról tár­gyalt az ENSZ közgyűlése, amikor portugál pénzen to­Készültség Atmnmnban. As amúgy |s bonyolult közel-keleti helyzetet tovább komplikálta a Jordániái polgárháború. Képünkön: arab gerillák figyelik a jordániaj kormánycsa­patok egységeinek hadmozdulatait. Mint ismeretes, több. szőri megállapodás ellenére sem teremtődött meg még Jordániában a teljes nyugalom Egy nagyon tragikus mozzanat a nigériai testvérharc bor­zalmaiból. Egy ibo-törzsbell asszony halott gyermekét vi­szi a vállán, és nem is hallja a biafrai Owerrj várost el­foglaló központi csapatok egyik katonájának szavait, aki a menekülttábor felé irányítja amelyre bátran alkalmazhat­juk a mondást: „Vajúdnak a hegyek, szülnek egy egeret.” Ennek elsősorban az Egyesült Államok nagyon felemás kö­NÓGRAD 1970. december 2$., péntek tudott elérni a New York-i közvetett tárgyalásokon. Így érkezett el a tűzszüneti megállapodás meghosszabbítá­sa, amikor az tűnt ki, hogy Izrael állandósítani akarja ezt az állapotot s még min­dig csak taktikázik: ma sem mondja ki egyértelműen, hogy leleményeik Kambodzsára és Laoszra történő kiszélesítése, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság bombázásának is­mételt és többszöri felújítása, a Dél-Vietnam ban gyakran is­métlődött tömegvérengzések, valamint a párizsi tárgyalások körüli huzavona azt bizonyí­tották és bizonyítják, hogy az Egyesült Államok az antl- tommunizmus jelszavát hir- letVe Indokína minden orszá­gára igényt tart. Sűrűn szerepelt az amerikai szóhasználatban a preventív láború fogalma. Megelőzést elentene'ez, de ebben az eset­ien azt leplezi, hogy az USA ás csatlósainak katonái szinte szériában követik el a tömeg- tyilkosságakat Dél-Vietnám­ján, Kambodzsában; Laosz­iban pedig a reakciós erőket ámogatják. Ügy is értelmezik a preventív hadviselést, hogy büntetlenül bombázhatják a szocializmust építő Vietnami Demokratikus Köztársaságot, amely ország, mint az indo­kínai népek törekvéseinek pél­dája, küzdelmük éltetője, az Egyesült Államok „első számú ellenségle”. A november 21—22-i terror­támadást és kommandóakciót követően Washington teljesen megmerevítette álláspontját, csak fenyegetőzik. Nem múlt el tehát a veszély Indokína népeinek feje fölül. Erre mu­tat. hogy eddig pusztába ki­áltott szó maradt VDK és a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes kormányának béke- kezdeményezése a párizsi tár­gyalásokon.. Az ülésele száma nyugtalan földrészen a ko­rábbiaktól elütő irányzat van kibontakozóban. E jelenség annyira lekötötte a figyelmet, hogy Kubára csak néhány sort adtak. Arra ügyeltek inkább: mi történik Bolíviában, Pe­ruban és Chilében. 1970 valóban érdékes vál­tozásokat hozott. Lattn-Ame- rika első szocializmust építő országa, Kuba jobban megszi­lárdította pozícióit. Gyengül az az elszigeteltség, ami az Ame­rikai ÁLlamok Szervezete ál­tal meghirdetett blokád miatt következett be. Szaporodik- borzott zsoldosok szálltak rvart­azoknak az országoknak a szá­ma, amelyek sürgetik a kap­csolatok felvételét Kubával. Az sem érdektelen ugyanakkor, hogy Bolíviában és Peruban a korábbi állapotokhoz képest pozitív változásokat akaró ka­tonatisztek jutottak hatalom­ra, Chilében pedig a Balolda­li Egység választási győzelmé­nek eredményeként Salvador Allende került a köztársasági elnök posztjára. A Baloldali Egység prog­ramját annak idején részlete­sen ismertették az újságok. Arról is beszámoltak, hogy négy munkás került az új kormányba, amely első tevé­ra a Guineiai Köztársaságban A fővárosban, Conakryhan a Portueál-Cuinea területéről érkező kalandorok rabolták, gyilkoltak. Az ügy elől nem térhetett ki a világszervezet sem. A Biztonsági Tanács vizsgáló bizottságot küldött Cnnakrvba, amelv megálla­pította: az agresszió Portugá­lia tudtával és beleegyezésével történt, s az invázióért a por­tugál kormányt terhelj a fe­lelősség. Afrikában napjainkban is harcok dúlnak. A nemzeti felemelkedést és haladást aka­kenységeként helyreállította ró néptömegek vívnak elszánt kapcsolatait Kubával. Chile példája a marxista—le­ninista tanítást igazolta. Arra nyújtott bizonvítékot, hogy a gyökeres társadalmi átalakulás megkezdésének nem abszolút egyedül járható útja a fegyve­res harc. Arról persze korai lenne niég véglegeset mondani, ho­gyan alakul Chile iövőie. Eb­ben nagy szerepet játszanak a külső és belső erők, a baloldal csatákat a fai evőt fii ők, a ré­gi és új gyarmatosítók ellen. Áldozatuk nem hiábavaló: kö­zeledik a nap, amikor fekete Afrikából is kitakarodnak azok a hatalmak, amelyek nemcsak ezt a földrészt ha­nem az egész világot igyekez­nek rettegésben tartani. Szolnoki István t.

Next

/
Thumbnails
Contents