Nógrád. 1970. december (26. évfolyam. 281-305. szám)

1970-12-13 / 292. szám

Fantasztikus Az elegáns kis édességbolt pultja mögött elénk diskurzusban volt a két eladó. Az idősebbnek látszó, sovány, fekete nő vitte a szót: — Képzeld, Olgicám, a Plomberger Baba, tudod, aki pénztáros Itt a sarki illatszerbolt- ban, az a szemüveges, nagy fogú nő, házassági hirdetést adott fel az újságban. Az Olgioámnak nevezett gömbölyű, szőke hölgy ámuldozott a hír hallatán. — Ugyan, ne beszélj. Arankám! Az ő ko­rában! Hiszen van az már vagy negyven­éves! — Negyvenhárom! — vágta rá a jól érte­sültek büszkeségével Aranka. — És tudod, mennyinek írta magát a hirdetésben? Har­minckilencnek! — Nahát, hogy mik vannak! — hüledezett Olgica. Elekor belépett a boltba gróf Zrínyi Mik­lós költő és hadvezér, és megkérdezte, van-e török áfiuim ellen való orvosság? — Csak gyógy pemetefű-cukorkát tartunk. Tessék talán a szemközti patikában próbál­kozni — mondta kifogástalan udvariassággal Aranka, majd, mintha mi sem történt volna, visszafordult kolléganőjéhez és folytatta: — És képzeld, akadt jelentkerző is a hirdetés­re! Méghozzá egy középiskolai kémiatanár! — Egy kémiatanár? Hihetetlen, Arankám, hihetetlen! Nyílt az ajtó, Sophia Loren jött be, fehér lovon ült, Wellington-csizma és bikini volt rajta, a fülében két kriptonégő lógott. — Kérek harmincöt kiló málnazselét — mondotta egy kis i első-magyar országi ak­centussal. A két hölgy kicipelte a zselésdobozokat a raktárból, segített felkötözni a nagy csomagot a lóra, majd szívélyes búcsút vett a kedves vevőtől, visszament a pult mögé és folytatta a diskurzust. — És 'képzeld, Olgicám, az a tanár már kétszer volt nős, de kénytelen volt elválni, mert mind a két felesége ugyanazzal a mozi- gépésszei csalta. — Te jó isten! — csapta össze a kezét Ol­gica, és nem tudott hova lenni a csodálko­zástól. Az ajtón most egy hirdetőoszlop lépett be, hosszú pórázon vezetve egy bengáli tigrist — Kérek hat deka krumplicukrot! De jó savanyú-legyen! — tette hozzá. Olgica kiszolgálta a vevőt, visszaadta az aprópénzt — Figyellek azért, Arankám, csak folytasd! — Persze, a Plomberger így is veszködik érte, és mindent megtesz, hogy tessen neki. Még ősz csíkot ie festett a hajába, mert a tanárnak is olyan van... Olga teljesen oda volt a meglepetést«. — Még Ilyet! Nahát! ősz csíkot festett a hajába! őrület... Az ajtó előtt megállt egy repülő csészealj, kiszállt belőle egy marslakó és azt mondta: — Ik sprehe nikt dájcs — közölte lebilin­cselő mosollyal Aranka. — Na, de a legjob­bat még nem is mondtam! Tegnap este be­mentünk a férjemmel a presszóba, hát ki ül ott? A Plomberger a tanárjával! És tudod, mi volt a Babán? Sötétlila szoknya és méreg­zöld kardigán! Olgicának még az álla is leesett. — Lila szoknyához zöld kardigán? Fantasz­tikus!!! Rád van,vi Barna A bankó nem boldogít Mark Twain egymillió fontos bankjegyét, amely ideiglenes tulajdonosa előtt megnyitot­ta a nagyvilági élet kapuját, mindig a lele­ményesség jelképének tekintettem. Lám, mire képes az írói fantázia... Sem mikor az elbeszélést ifjúi szomjúság­gal előszűr olvastam, sem később, mikor a filmvásznon viszontláttam, nem gondoltam volna, hogy magam is majdnem hasonló, el­képesztő kalandokba keveredem. Igaz, azt sem sejtettem, hogy nemzeti ban­kunk jóvoltából egyszer majd nálunk is fel­bukkan az egymillió fontos papírpénz magyar megfelelője: az ötszáz forintos bankó. Mert igaz ugyan, hogy ötszáz forint a zürichi pénzpiacon valamivel kevesebbet ér, mint egymillió angol font, de ki a csoda jár a zürichi pénzpiacra?! Én a Kolozsi téri piac­ra járok és ott ötszáz forintos bankjegy csak­nem olyan csodákra képes, mint egymilliós kollégája a Regent Streeten. Ha azt mondom: „csaknem olyan” csodák­ra, ebből már kitetszik, hogy a csodák termé­szetében van némi elütő vonás is. No, nem a lényeget, hanem a formát illetően. Ha jól em­lékszem, az amerikai író hősét, aki egymillió fontossal akart fizetni, körülámulták, hódo­lattal kitárták előtte karjukat, apartement nyitottak neki a szállodában, korlátlanul él­vezte a kereskedők hitelét, satöbbi. Az én esetemben nem kisebb megrökönyödéssel fo­gadták az ötszázast, nem tárták ki ugyan a karjukat, de jobb mutatóujjukat homlokuk­hoz illesztve körkörös mozdulatokat tettek, ami körülbelül annyit tesz: nyilván meghib­bant az ipse, hogy egy liter tejért ötszáz fo­rintossal akar fizetni. Mert így kezdődött. Reggel a feleségem összeírt egy listányi komissiói, vegyek tejet, kenyeret, kávét, cigarettát, szódavizes patront, szőlőt, mosóport, satöbbi. Kezembe nyomta a kutyanyelvet, amire mindez fel volt jegyezve, meg egy lila ötszáz forintost, mint bankjegy­kibocsátásunk újszülöttjét — nosza vásárol­jak. A tejesnél — már mondtam — minek néz­tek. A péknél a sorbanállók legazemberez- tek, nem hozok aprópénzt, feltartom őket. A trafikos megmutatta a kasszát, amiben két tízforintos árváskodott. A gyümölcsös azt mondta, hogy kiló szőlő helyett vegyek fél mázsát. A festélces üzletben azt tanácsolták, váltsam fel a Közértben, a Közértben, hogy txíltsam fel a trafikosnál, a trafikos, hogy menjek apróért a gyümölcsöshöz, a gyü­mölcsös a festékes boltba irányított, vagyis a kör bezárult. Most itt állok a bankfiók előtt, várom, hogy kinyisson. Szegény családom közben odahaza éhezik, nincs egy pohár tejük, egy falat ke­nyerük, egy szál cigarettájuk sem. Nemde az egymillió fontos bankjegy meséje — azzal a különbséggel, hogy ott a nagyban­kó puszta léte elegendő volt a jóllakáshoz, itt pedig a koplaláshoz?! Ebből is látnivaló, hogy a pénz nálunk nem boldogít. Minél nagyobb pénz, annál kevésbé. Utóhang: Okultam az esetbőt. Másnap csu­pa húszfilléressel indultam vásárolni. Le- hülyéztek, elzavartak, összeszidtak, kővel do­báltak, kiátkoztak, legorombítottak, hátba vág­tak, megtapostak. Tessék mondani, mit jelent az, hogy törvé­nyes fizetőeszköz? Novobáczky Sándor ban... Dehát mire jut ideje neki? Lezuhanyoz, és tépne magát ketté. Föl-alá járt a szobában. Ter- ka pongyolája a fogason, var­ródoboza az asztalon. Várta. Ahogyan most ő. Nem is la­kás ez: váróterem, ahonnan el kellene indulni végre, együtt, vagy külön-külön — mielőtt végképp elfáradnak. Kilenc után toppant be a felesége. Ügy biccentett rá, mintha ő is a szoba berende­zéséhez tartozna. — Megvacsoráztattak? — kérdezte, míg kibújt esőköpe- nyéből. — Micsoda? — Azt kérdeni, ettél-e? — Nem azt kérdezted! Már szemközt állt az asz­.zonnyal, szemhéja vibrált. — Csakhogy végre haza­jöttél! — billentette el arcát Terka. Csöndes maradt a hangja, szemrehányó, de félni csöppet sem félt. — Haza?! — az indulat egyszerre kificamodott benne. Nem is Terkának mondta — annak a vonatablakon lebegő arcnak. Az asszony kiment. Utánaszólt: — Nem kell sem­mi. Jóllaktam már. Kintről hallatszott a cipője Roppanása, meg mint arrébb taszítja u konyhaazéket A tárgyak zöreje beszél helyette. Hol az a lány, akivel majd négy esztendeje a folyóparton kószált? Megálltak az estében, a sötétség befonta őket. A ví­zen a fényes fkok a lábuknál futottak össze. „Mint a gyöke­rek ... — mondta Terka —. az elbújt nap gyökerei.. ” Lassan kinyitotta az ajtót. Az asszony háttal állt, párna­huzatokat válogatott. Énnek a hátnak beszéljen a fiáról? Némán feküdtek le, szótla­nul hevertek a szétnyitott re- kamién, két éber, gyanakvó test a feketeségben. A férfi keze átcsúszott Terka takaró­jára. — Mi bajod? — Semmi! — Terka! — Tessék. — Mért nem mondod meg, ha valami bánt? Kurta, gúnyos kis torok­hang, aztán befúrja arcát a párnába: — Aludni szeretnék. Csak mái a vonaton lenne! Útban innen oda, átmenet­ben. szolgálaton kívül! Szemerkélő esőben Indult el hajnalban. Hóna alatt a bar­na táska a tízóraival. A vo­natban ismerősök, üzem beliek. A szárítóból. A fonodából. Nem ő az egyetlen, aki Pest­ről jár be. Az első állomás után ütötte meg a fülét két mondat: — Most már bizitoe, hogy ősszel otthagylak benneteket. — Visznek a tanműhelybe, oktatónak? Csattant a kártyapakli — Aha No, vágd el. Közelebb húzódott, hogy el­csípjen még valamit, de azo­kat már jobban érdekelte a parti. Tanműhely náluk? Fur­csa, hogy eddig nem hallott róla. Azt mondták: ősztől. Az öltözőben kapkodva szedte magára a kezeslábast Imre motoszkált a • fejében egész délelőtt Ahogy a kút- nál tegnap emémultan fi­gyelte munka közben. Ottma­radt végig, hiába hívta az anyja. A többiek nyilván tudnak mér a tanműhelyről, ö meg most a vonaton .. Beleszúrt valami. Sapkája, fejbőre alatt bizsergette. Most kérdezősköd­ne, szimatolna ... Eddig nem ért rá Ha hívták sem. A sza­bad idejét féltete... Talán átcsúszik az a gyerek az iskolában, irgalomból. Oda­állíthat Ilyen bizonyitvany- twal? ... És kihez? Hol van egy embere a saját üzemében, u hétéves munkahelyén? T íz órát fújtak. Körülöt­te lassan szedelőzköd- tek Kiki ment a pakk­jáért. Már percek óta töröl- gette a kezét öntudatlanul Ezt a pocsék, viszkető röste li­ked est lenyelni most, beha- rapni a száját, hogy újra ki tudja nyitni! Ha maga mel­lett tudná azt a fiút Aztán a folyosón volt már Ment egyenesen a művezetői iroda felé Egrihez, a vaddisz- nósörtéjű Egrihez, akin az úr­isten sem igazodik el. Aszú és paletta A művészét melegágya: at­moszféra. Magyarország taláin legki­sebb — mind­össze 11 ezer lakosú — vá- rosát történel­mi múltja alig­ha tenné hí­ressé. Nem a kora miatt, hi­szen már 1130- bán II. Béla M- rály szőlőket a/domámyaziott a nemeseknek, hanem, mert itt nem feje­zett a bakó, senkinek sem ácsoltak vér­padot, hires csata sem folyt falad között. Történelme kézművesekkel és földműve­sekkel, s a bor­ral kaipcsotó­Segesdi György: Gyerekek Egyiket válasz a kérdéseim­re: .. A műterem ma nagy cikk. Ahol adnak, oda me­gyek ...” „...A vágyak és remények irreálisak... én nem akartam ide jönni, de pincében dolgoz­tam. ..” „Individuális energiahordo­zókból merítek erőt.. „ de fel tudok olvadni — megal­kuvás nélkül — egy közösség­ben, iskolában”. ..... Az itt élő mesterekkel szellemi közösség?... Majd meglátjuk!.. Hát, szóval, eljöttek: albér­letből, pincékből, padlásról. Szellemi közösségről nem le­het beszélni, s mi több, a nagy öregekkel sincs az ifjak­nak kapcsolatuk, inkább fe­szültségről , generációs ellen­tétről lehet beszélni, ötven festő és szobrász él a város­ban — ez egyedülálló az or­szágban. ötvenen — egy irányban? Ez ábrándkép. Mégis: közös a sors, a vá­ros szeretete. (Tokajt kivé­lint a bezosztája búza sikér­tartalma évről évre nő, asszi­dik össze. A XVII. században a 2500 höld- festők városa — korántsem a .... nyi szőlőt Zichy gróftól a művészek felkarolásából, tá- csalk itt aszusodiit a szó- lakosság' évi 1000 forintért és riogatásából született. Sokkal oszem' Neves kutatok sze- hat török szőnyegért bérelte, inkább gazdasági érdekből fa- A gömbölyű hordókat szállító kadt mecénáséig: meg ne szekereken rajtcsapott a tö- bukjon a HÉV. amely össze- milaloduk a magyar viszonyok- rök, a „budai vörös” néven köti a várost Budapesttel. A ismert szentendrei bort vitte szőlővesztésen búsuló uraknak A város vezetői és a kép- a német is... a polgárok másfajta hírnév kellett, hogy zöművészék között — orszá- kedve mégsem apadt el. utasok is legyenek. Nehéz len- gös példát mutatóain — jó a ne, kár is kutatni: mi az igaz, kapcsolat. A tanács viták!ub Csak amikor 1800-ban a mi a fáma is: hogyan állítsák helyre a P/21/ /luxéra letarolta a műemlékeket, milyen színre vidéket. Szolok helyeit legelő- Jobb, ha leszögezzük: a mai f■> A ípstók társadalmi két mutat már a* 1885-ös ka- mecénásokat semmiféle olcsó mimkában ^„elemeznek, s tasztert térkép. merkantilizmus nem vezereh. azLán a váro6Íiük üjjáva — A régi bubání, hunhal- Kedves tisztességgel, nagy ják ^ 6don házaikat, mi, pismani terű Leteken, mi a szólnak a távlati fejle«­teremtünk új szőlőkultúrát — alaiutjak ki a művésztelepet tervedbe, például abba!/ mondja Hornyaik József, a Hogy JOVO legyen! épüljön fel az új lakott „Mathiaaz” Termelőszövetkezet M m hirw Javasolták: alakítsák ki a j elnöke. - Jó kupa bor. « niestersegak utcáját. Gy* színt csal le festőink palet- hírű nagynevű közismert tyaöntők, rézművesek, n* tájáról. mesterekre, Baresayra, Czó- kalácsosok, szíj\erők uí- Szeretik a mi kis vá- beire és Kondorra. Iskoláit J«* «• apró- „titokzatos” mC fosunkat a művészek — Ki- teremtettek, a nagybányai, hegekkel, ahol a vevő láth% rilla Ferenc, a városi tanács vásárhelyi és más iskolák % majd, hogyan készülnék* j yb-elnö.te az ablakon túlra mellett, s egy minden más- dísztárgyak. A iavasiatrai néz. — Ha az ember felkap- tói különbözőt Piktúrájukban Y61.8*®1 a váméi vezetőség ki­tart. a Kálváriára, és lenéz a — ha nem fc teljesen egy- ielölte a l- utcát. X* girbe-gurba utcácskájú város- gondolkodású, közös szemléié- Régi büszkeség a szó borin—i ta, amint házain bújkál a tű mesterekről van szó — Az ország legszebb szobrainak fény, a lomha járású Duna- egy valami el vitathatatlanul eredeti gipsz vázai láthatott ra, vagy a sötéten kéklő he- közös: a Duna-kanyart ihletett- itt. A művészek a repedezettt gyekre... megtelik szíve jó ség, az ősi barokk város mo- pusztuló műveket újraalikdt- érzessel. Mediterrán derű tívumainak felbukkanása. Aki jóik. időtál lóvá teszik, a fee* csillog Szentendrén. itt alkot, még a szokásos mű- tők mozaikkal , kerámiává# Vidám népi bohózat: a fajokban, a tájképekben, színesítik a kertet. A fiatal Szentendrei Theatrum. Lát- portrékban is különös hatást művészek elhatározták, galé- tacn az utcai sizínpadépítést kelt, az alakok, házak me- riát nyitnak, ahol két.-három bámuló Süt. szürke nemezka- szesen lágyak maradnak, s hétig kiállítják alkotásaikat, lapot hordott, ehhez mélykék ugyanakkor áttetsző könnyed- Az üzemekből, termelószövst- inget csillogó gyöngyházgom- seggel jelennek meg a képek kezetekből csoportosan érke»» botokal, bordó nadrágot, s felületén. nek a látogatóik, s örök me­nagy keze fejét lelógatta — Na4rv w.rrix„. k„n . ,_h„t „ cénástól. a néptől penzmaa is akár szegény Van Dyck de £taS£tt a vélhettem volna a fiatal szek szerződést kötöttek a he­Rembrandtnak is... “l lyi vállalatokkal, tez-ekW, á ösvényen, s rátérjenek-e a fi­atalok is, akiknek fantáziáját miggyunít r-ogarny u. ua- _ helytől függetlenül — gyor­-----­b ornak: „... A klasszikus ér- sabb ritmussal foglalkoztatják telemben vett ábrázolásmód az emberi szorongások, az “f*’ cserébe kéPet. .-»zobrot alkalma« csak igazán az abszt- időszerű társadalmi fonáksá- a<ulaK' rahálásra, eszmék, érzések. gok az élet alapvető meg- HoS.v milyen gyors a város indu'atok, riadalmak általános határozásai a halál elkerül- segítsége? ... Anekdota is saü- érvényű kifejezésére. A non- hetetlenségé, a szerelem biz- letett: Barcsay mester kérte, figuratív szerkesztgetés, során tató ihlete. Az ifjú művészek- h°gy kövezzék ki az utcáját, elemeire bomlanak a közien- nek nincs közük a hagyomá- s hét múlva hozzá kedtek dók. melyeknek tartalma rejt- nyoknoz, a városhoz. A 12 a munkához, ve marad a képnéző, a mű- műteremlakásra lft0 jelentke- A művészet inspirálója: át befogadó előtt. Az igazi abszt- zö volt. Jöttek a 35 éven alu- atmoszféra. Ez pedig a festők 'akció ugyanis éppen hogy íjak. Derkovits-díjasok, na- városában kitűnő, azzal a kin 'BHto Sf**­nem álarc, hanem összefog- gyot akarók lalás, sűrítés, lényegre muta­tás, az ember érzelem- és gon­dolatvilágában végbemenő fo­lyamatok, felhalmozódó jelek rendszerezése.. Létezik-e szentendrei isko­la. ahol a festészet eszközei­vel eppen így igazítanak el korunk bölcseleti problémái­ban? Igen, létezik, virul, él — szeretve és támogatva a „pógárok” és vezetők által. őszi igézet: a művészte- iep. Egy éve, I960 októberében adták át az építők 12 művész új fészkét. Valódiak: két szo­ba. összkomfort — és a leg­fontosabb: a műterem, ahol hálából a város mesés han­gulata kerül először a vász­nakra. A völgyre nyíló „bungaló­kat” geometrikusain, sakktáb­la-mintára helyezték el a sző­lők által oly imádott andezit- tufán és dolomitos löszön. Három gazda legszebb csilla­ga: két és fél millióba került a Képzőművészeti Alapnak, a Pest megyei és a Szentend­rei városi Tanácsnak. Ügy hírlik, a százesztendős hagyomány — Szentendre a Varadi Sándor: Könyöklő mélabúvai kevert, ami minden „aszusodás” sa­játja. A művé­szek nem kül­ső. hanem bel* ső békére vágynak, de a harmónia tása nem ledteti a tőn§ két. hogy lönboző ii| zatok itt össze, az alkotá»'*l szító ereje; ‘ pen a a szép set gy# szemlék a múlté.\ leghelytálHj if-'; érv: a ini]* désre éj lg£ örömre forma lé ség ____ M Szentendrééi/ festők-; vá bam.-i— NÓGRÁD — 1970. december 13., vasárnap 9

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents