Nógrád. 1970. november (26. évfolyam. 257-280. szám)

1970-11-27 / 278. szám

HB-s bajnokság Mérlegen a serdülők bajnoksága Sportszerű mérkőzések — Góllövőlista — Válogatott A városi serdülő labdarúgó- az idény végére lendült Já- Sportiskola C. 80, 9. Zp. bajnokság őszi idényének be- tékba. Figyelemre méltó, hogy Építők 80 ponttal, fejezése után elkészítettük a az SBTC ellen 3:0 arányban Az őszi idény válogatottja: gyorsmérleget. Ezek tanulsá- győztek. A Sportiskola A-csa- Tóth P. (SBTC) — Janovits gul is szolgálhatnak a tavaszi pata technikailag képzett, az (Sportiskola A), Kalocsai idény során, örvendetes, hogy SBTC erőteljes, harcos játé- (SBTC), Zsódely (SBTC) — bonyodalmaktól mentes, sport- kosokból áll. Közel egyenlő Varga (Sportiskola A), Szliv- szerű mérkőzéseket játszottak játékerőt képviselnek a ne- ka (Sportiskola A) — Oláh a csapatok. A támadójáték do- gyedá’k-hetedík helyen vég- (Kisterenye), Három (SBTC), minált, ezt igazolja a 3,51-es zett két együttes — Sportdsko- Blayer (Sportiskola A), Tóth mérkőzésenkénti gólátlag is. la C, Zp. Építők — is dicsére- (SKSE), Pilinyi (Sportiskola Kiállítani senkit nem kellett, tesen küzdött. Figyelembe kell A). Erőnlétben, technikai és tak- venni, hogy frissen alakult, 12 A góllövőlista őszi végállá- tikai téren emelkedett a ta- évesekből álló együttesekről sa: 1. Oláh (Kisterenye) 16, 2. vaszi félidényes bajnokság óta van szó. Blayer (Sportiskola A) 13, 3. a színvonal. Dicséret illeti a , Tóth (SKSE) 12, 4. Rigó kilenc együttes játékosait, ve- ö i JégáOása- 1 ^Sportiskola (SKSE) 10- 5_8- Három zetőit, mert komolyan vették a ^ 1^', ', (SBTC), Gulyás (SBTC) 9-9, bajnokságot. Két kiemelkedő- , 7—10. Balga (Sportiskola C), en jó csapatra figyelhettünk J, : x Varga (Sportiskola A), Gyön­flel: Sportiskola A és az 80, Bányagép, gy^ (st. Bányagép), Pilinyi SBTC A Kisterenyei Bányász 80, 7. Nagybátony 80, 8. (Sportiskola A) 8—8 góllal. Bajnok a Bp. Művész Az utolsó előtti forduló nyerte az 1970. évi bajnoksó- tefán (4). Palámra (3), Nagy mérkőzéseit játszották le az got. mert az utolsó forduló (—), Román (—). asztalitenisz NB III. Márton- előtt négy pont az előnye. Bp. HPS—SBTC 7:9. Nyert: csoportjában. Megyei rang- A XVII. forduló eredmé- Karomvári (2), Mikó (2)’ adón győzött a Salgótarjáni nyei: Schmidt (2), Dudás (1), ill.: Kohász, idegenben nyert a Bp. Művész—Egri Dózsa 9:7. Kövendi II. (4), Baráth (3), listavezetővel egyedül lépést Nyert: Csikós (3), Fazekas (2), Déczi (2) Andrási (—). tartó SBTC. A Bp. Művész Seregi (2), Reisz (2), HL: Es- Bp_ Elektromos—KISTEXT 8:8. Nyert: Kaszás (3), Dar­vas (3), Soós (1), Benczúr (1), ill.: Osökönyi (3), Sebestyén (3), Mende (2), Matyák (—). Lőrinczi—Hatvani MÁV 5:11. Nyert: Kiss J. (3), Czifrik (2), Kövesdi (—), Kiss L. (—), 11L: Szabó (4), Petró (3), Ruman (2), Máté (2). SKSE—Bgy. SE 11:5. Nyert: Bohati (4), Ispán (4), Bérezés (2), Tamás (1), ill.: Kovács (2), Thurzó (2), Csépán (1), Bar- t<)6 (—.) A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA L Bp. Művész 17 17 - - M6- 56 34 2. SBTC 17 15 - 2 191- 81 30 S. Bp. HPS 17 10 1 6 147-125 21 4. KISTEXT* 17 9 2 6 136-136 19 5. Bp. Elekt. 17 7 2 8 135-137 16 6. Hatv. MÁV 17 7 2 8 124-148 16 7. Egri D. 17 5 2 10 120-152 12 8. SKSE 17 3 3 11 122-150 9 9. Bgy. SE 17 4 - 13 87-185 8 10: Lőrinci 17 2 - 15 82-190 4 •=Egy büntetőpont levonva. Os?i idény után MOST VÁSÁROLJON HŰTŐGÉPET! Minden LEHEL és ELEKTROSVIT hűtőgéphez egy villanyborotvát kap ajándékba a vásárló a szaküzletekben és az áruházakban, az egész megiyében, A hűtőgép egész évben nélkülözhetetlen. OTP-hitelakció, csak 10 százalék előleget K E LL BEFIZETNI. Használja ki 1+1 akciói! '"BdtMU Ki lesz a felnőtt őszi bajnok? SBTC-siker az ifjúságiaknál Az NB_s felnőtt tartalék és Pásztói KSE: Kelemen — Re- Menczei (2), Varga (2), Feke- ifjúsági labdarúgó-bajnokság- viczki, Varga, Fösvény — te, Kasza. Jó: Vejvár, Rom­ban lejátszódják *az őszi utol- Gyetváav Ludányi — Győr, hányi, Varga. Fekete II. só forduló mérkőzéseit. A fel- Alapi, Sütő, Ferenrai, Buda, nőiteknél még nem dőlt él az Góllövő: Ludányi, HL: Rátöti, Gáspár SE—Mizserfa f ő elsőség kérdése, mert két el- Pintér, Marosok. Jó: Varga, (0:0). Hatvan, v.: Imre. Mi­maradt mérkőzésit vasárnap Ludányi, UL: Szőke. Rátóti, zserfa: Forgó — Szabó, Teieg- játszanak le. Ha nyer az Egri Bilincseik. di, Homoki — Medve, Ko­BERVA a Mizserfa ellen, ak- vács — Folk, Csonka, Kovács kor őszi első, ha döntetlen Kisterenye—St. Üveggyár L., Mezei, Góllövő: Vasas. Jó: lesiz akkor az SKSE végez az 0:0. Kisterenye, v.: Balázs I., Maksa, Molnár, Ármos, ÜL: élen. Az ifjúságiaknál egy Kisterenye: Marinka — Lő- Medve, Csonka, mérkőzés lejátszása van hát- rincz. Rákos, Orosz — Bábka, ra. Ettől függetlenül őszi baj- Rákos — Juhász T., Fodor, Egri Dózsa—Gyöngyösi nak — jobb gólkülönbsége ré- J., Jamuilsek, Kiss. SÜMSE: Spartacus 0:0. Eger, v.: Vasa. rén — az SBTC gárdája lett. Budai — Simon, Rákos, Ver- Jó: Molnár, Korepta. Pál, bovsakd Z. — Holczer, Ver- Megyesi, ill.: Deli, Lehoczki, FELNÖTTEREDMÉNYEK bovszki L., — Kovács, Janó- Molnár. Kiállítva: Ipacs Kli­sék, Varga, Somkúti, Csonka, roly (Egri Dózsa), mert szi- Hatvani Kinizsi—Nagybáto- Jó: Marinka. Lőrincz, Juhász dalmazta a játékvezetőt. nyi Bányász 0:5 (0:2). Hatvan, T., Hl.: Budai, Simon, Ko­v.: Fülöp, Nagybátony: Balázs vács. Pásztói KSE—Zalka SE 5:1 — Ráduly, Nagybakó®, An- (3:1). Pásztó, v.: Vári P. PKSE: gyal — Sólyom, Kozák — Vi_ Egri BÉRVA— Bgy. SE 2:1 Sándor — Vass. Sütő, Maksó dámi, Lisatóczki, Széles, Bet- (1:0). Részletes jelentés nem — Szőllősi, Tóth — Juhász, tes, Bábolnai. Góllövő: Vidá- érkezett. Székely, Nagy, Beró, Bedő. mi (4), Kozik. Jó: Baranyi, Góllövő: Nagy (2), Beró (2), Kovács. Hl.: Vidámi (a me- Zp. Építők—SBTC 111. 2:2 Székely, ill.: Bereczki. Jó: Sü- zóny legjobbja). Szűcs, Kcxzik. (1:1). Salgótarján v.: Baksa. tő, Székely, Nagy, HL: Kő­Zp. Építők: Takács — Foga- rös. Fehér. Kiállítva: Szőllősi SKSE—Hatvani VSE 7:1 rasi, Petrovics, Oláh L. — József (Pásztó), mert vitatko- (5:1). Salgótarján, v.: Baksa. Bozó, Oláh G. — Komka. Gál- zott a játékvezetővel. SKSE: Marton — Klecsány, lovots, Gregus, Nagy, Kürti. Gál, Molek — Zsidai, Koj- SBTC III: Borsovicz — Kalo- Kisterenye—St. Üveggyár nők — Ungvári, Csarba, No- csai, Sztrecho. Danyi — Já- 4:1 (1:1). Kisterenye, v.: Sas- vák, Krivanek II., Farkas, vari, Singlár — Három, Sze- vári. Kisterenye: Marinka — Góllövő: Novák (3), Csarba, kula. Végvári, Gulyás, Farkas, Juhász, Gregus, Szilágyi — UL: Maróti. Jó: Molek, Koj- Góllövő: GalCovits. Kürti, HL: Mesteri Egner — Baranyi, nak, Krivanek II., Novák, ilL: Jávori, Sztrecho, Végvári. Knálik, Koncsik, Szomora, Gulyás, Bálint. SÜMSE: Mező — Tanner, Hatvani Kinizsi—Gáspár SE Král I. Géczi — Pusztai, Im- Gáspár SE—Mizserfa 1:4 3:3 (2:2). Hatvan, v.: Fehér. _ král II., Pálmai, Kop­tig). Hatvan, v.: Czibulya. Góllövő: Fedor, Gendur, Lud- lányi, Ádám, Csonka. Gólüö- Mizserfa: Kovács T. — Ko- vig, ilL: Szabó (2), Tóth. Jó: vő: Baranyi (2), Kráiik, Kon- vács A., Csapó, Kroetty — Fedor, Lavaj, Gendur, UL: esik, jjj, : Koplányi. Jó: Gre­A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA Nagy, Kovács T. — Gecse, Te. Szabó, Bordás, SzdlágyL lek. Molnár, Kovács Gy., T6- zsér. Góllövő: Tóth, ilL: Ge­cse (2), Molnár (2). Jó: Far­kas, Tóth, ill.: Molnár (a me­zőny legjobbja). Csapó, Kovács Gy. L SKSE 1. Gyöngy. 15 10 2 ! 39-n 32 Sp 15 10 1 4 50-19 21 gus, Mester, Baranyi, ill.: Tanner. Kiállítva: Pusztai Sándor (SÜMSE), mert ellen­felét szándékosan megrágta. Egri BERVA—Bgy. SE (eU Egri Dózsa—Gyöngyösi Spar­tacus 4:1 (2:0). Eger, Vincze- pap. Góllövő: Nagy (2), Kár­páti, Balogh, ill.: Pécs. Jó: Bóbita, Nagy, Balogh. ilL; Szerdahelyi, Pócs, Balogh. APRÓHIRDETÉSIEK 8sincs nagy ár jegyié- A Bábolnai Állami A* Országos Taka- kflnk úi kiadása meg- Gazdaság felvesz vil- rékpénztár Nőgrád Jelenti Kérésére díj- lanyszerelő szakmun- megyei Igazgatósága 8 mentesen megküldlük kásokat, valamint órás és 4 órás takari­Rózsák hatszáz fajta erősáramú karbantar- tónőket azonnali be- újdonsági Ezüstfe- tásban jártas techniku- lépéssel alkalmaz. nyők vlrághagvmák. sokat művezetői mun- -------------------------------------­díszcserjék Szállítás kakörbe. Jelentkezés: Gépirónőt azonnali postán Szalkal-kerté- rövid önéletrajzzal no- belépéssel felveszünk, azét Budapest. Nép- vember 30-ig. Cím: Fizetés kollektív szer- VöztársasáE u 8 személyzeti osztály Bá- ződés bolna. Állami Gazda. • - ■ Budapesti szövetke- ság. eet saját építkezései- ------­hez kőműveseket, vas- Eladó Skoda 1009-es szerint, gya­korlati idő figyelem- bevételével. betonszerelőket és se- gépkocsi Jó Gyakorlattal rendel- áiinnnt- kező gépkocsivezetö- két felveszünk. Je­gédmunkásokat keres ban, sürgősen. Tel.: azonnali belépéssel 26.47. Kolláth, 18 óra Ua*S5?*LaSS55Wflí azonnali -----­J elentkezés: Híradás- után, technikai Szövetkezel beruházási osztályán. Eladó Vállalat szállítási elő­____________ adójánál 7—15 óráig M oszkvics (Vöröshadsereg út 56.) személygépko­Bp xrv.. Francia u 408-as _____________ 6 7/c. a 70-es trolibusz esi. gyöngyszürke, ki. végállomásánál sze- fogástalan állapotban. féwíiT^sécékből ál­méjyesen, vagy le- Dr.^Sándorba- ggj» Ä­1.1 " ■ 2. Telefon: 156. 16 évei betöltött iö- . — ■—— — nyokat «lövőnek fel­vesz a Pamuttextllmű Eladó M—20-as sze­mélygépkocsi olcsón. Eladó szoba-kony­ha-éléskamrából, mel­ói- be­költözhető. Érdeklőd­ni lehet: 24-41 telefo­non. ", " " '«-rt uxvauit. jó karban levő le­^yára A betanulási idő 12 hét Jelentkezés írás aactl u‘ vla SZUDer személy­a Wfilviía 'üzTm- Azonnali belépéssel íassagyarmat, Arany tiíyá™. telveszünk férfi- és női János út 29. vla szuper személy- gépkocsi eladó. Ba­gazdasági Budapest. XIII Szárú' u 19—25 Szek­Magyar Pamut­ipar. Bp.. Ölpest. IV.. Erkel u. 30.. felvesz szövő, fonó, lakatos, eszter­gályos. villany* szerelő, kőműves szakmunkásokat, női és férfi segéd munkásokat. to­vábbá IS életévü két betöltött lányo­kat szövfl. fonó csévélő betanul­nak. munkavállalókat be­tanított automata gép­kezelőnek. anyagmoz gatókat. és kát, ratköszörűst. számedzőt. asztalost kőművest. Jelentkezés személyesen Írásban munkaerő-gazdál­kodásán Cím: Csa­varipari Vállalat. Bu. A Nógrád megyei Tanács Madzsar József H gépbeállltó kórháza azonnali be­szerszámlakatoso- lépéssel felvesz: ala­henger- és fu- zsony- és középnyomá­szer- sú kazánházfűtőket. Bérezés kulcsszám szerint. Jelentkezni vagy lehet a kórház műsza­vállalatunk ki osztályén. Skoda S—23-566-os __kiutalás átadó. 1971. I. d apest. vitt . Váci út negyedévre várható. 168. A Pest megyei Ál­lami Építőipari Vál­lalat Budapest. XXI. Slezák, Magyarnándor. Hársfa u. 2. Megismerkednék 60 éves férfival házasság 5. Bgy. SE ». Egri D. 7. Nagybátony 8. Kisterenye 8. Pásztó ló. SBTC nj,„ U. Mizserfa Pásztói KSE—Zalka SE 1:3 iá. zp. Építők (0:3). Pásztó. v.: Gergely. 13. Gáspár se ____________________________________ 14. SÜMSE 15. Hatvani K. 16. Hatv. VSE 3. Zalka SE 15 1# 1 4 43-24 21 maracit^ A vendégcsapat loé­«. Egri berva 14 1# - 4 46-19 20 ^ érkezett, így a hét pán­tot az Egri BERVA kapta. 15 9 2 4 36-24 20 15 9 1 5 55-15 19 15 3 2 5 57-22 18 Zp Építők—SBTC 0:1 (0:1)) “ Salgótarján, v.: Galamb. Zp. “ l \ ! £ *! “ Építők: Surányi I. — Józsa, ^ Í *0«. Surányi S - Budnór, Séber — Ponyi, Hajas, SurA- nyi J., Magyar, Ágoston.' KiSZ*sport a Bolyaiban Sportérdeklődési kor alakult A Bolyai Gimnáziumban tése, az Iskola sporttörténeté­sportérdeklődési kör alakult nek feldolgozása. A népszerű a KISZ-szervezet kebelén be- foglalkozások közül a közel­iül Salgótarjánban, 40—50 di- múltban a harmadikat tartot- ák részvételével. A foglalko- ták meg. Heartelendi Béla, a zásokat október végén meg- Nógrád megyei Atlétikai Szö- kezdték. A felmerülő témá- vétség titkára ismertette a kát az iskola testnevelőinek sportág történetét, a szabályok irányításával dolgozzák fel. kialakulását, azokban bekövet- Néhány adalék az érdeklődési kezeit módosításokat. A diá- kör programjából: sporttörté- kok a szakosztályok munkájá- neti ismeretek, a KISZ szer- ról számoltak be. Befejezésül vezeti szabályzatának ismerte- levetítették az Ezüst gerely tése, sportkáderképzés, a me- című oktatófilmet is. A fog­gye élsportolóinak élménybe- lakkozásokat havonta 2—3 al- számolója, sportfilmek veti- kálómmal rendezik meg. ló 8 4 5 39-22 14 18 4 » 9 23-41 10 is 3 3 *1^38 9 SBTCr'sándöT'— PócsaT Cseí IS 1 3 13 11-56 4 M - 2 12 7-72 2 neki, Bolyós — Berták, Há­rom — Rácz, Berindán, An­tal, Takács, Csemni czki. Gól- lövő: Takács. Jó: Csetneki, Bertók, Három, Takács, ill-i Hatvani Kinizsi—Nagybáto- JÓ2Siai KJss> Séber‘ IFJÜSÄGI EREDMÉNYEK nyi Bányász 2:4 (1:2). Hat­van, v.: Tóth. Nagybátony: A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA Jakubecz — Bozó, Szabó. Va­1. SBTC 15 15 . 2 81-U 1« nó — Puparka, Mrázik — 2. Nagybátony 15 13­2 45-13 24 Bend ik, Kovács, Ónódi, Hu­3. Gyöngy. Sp. 15 11 1 3 41-13 25 nyét, Bozó K., Góllövő: Sze­4. Kisterenye 15 11 1 3 42-16 23 gedi, Podonyi, UL: Kovács, (2), 5. SKSE 15 7 3 5 49-21 17 Ónódi (2), 6. Egri BERVA 14 7 3 4 33-13 17 7. Bgy. SE 15 7 2 6 31-33 16 SKSE—Hatvani VSE 17 ti 8. SÜMSE ü 6 3 6 26-31 15 (12:0). Salgótarján, v.: Gyur­9. Pásztó 15 7 1 7 22-22 15 kovics. SKSE: Szadiicsk — 10. Egri D. 15 6 3 6 21-29 15 Fekete I., Vejvár, Vilcsek — 1L Zalka SE a 4 2 9 36-51 10 Varga, Kasza — Kekete II., 12. Zp. Építők 15 2 6 7 12-19 10 Menczei, Horváth Gy., Hor­13. Gáspár SE 15 3 3 9 13-27 0 váth B„ Romhányi. Góllövő: 14. Hatvani K. 15 2 4 9 22-43 * Romhányi (3), Horváth B. (3), 15. Mizserfa ­14 3­11 15-52 6 Horváth Gy. (3), Vejvár (2), 1«. Hatv. VSE 15 1­14 4-90 2 Kiss János altb. u. 19- céljából. ..Diszkrét” 21 segédmunkásokat jeligére a makói hir- betanít hőszigetelő és detőbe. vízszigetelő szakmák- ' ra. fül technológiájú forrasztásos módszer­rel is.) Bérezés a ki­képzési idő alatt is e kollektív szerint Jelentkezés fenti elmen a munka erő- gazdálkodáson. ÉMASZ Üzemigaz­gatósága. Salgótarján Rákóczi u. 224. kez­dő vagy gyakorlott szerződés gyors- és gépírónőt keres felvételre. Je­lentkezés fenti cí­men a titkárságon. Az Ipari Műszergyár ikladi gyártelepére felvesz: — fémforgácsoló szakmunkásokat, lakatoso­kat, vi\lanyszerelőket, öntő-, forgácsoló-, sajtolómunkára 18. élet­évet betöltött női és férfimunkásokat. — férfi segédmunkásokat és könnyű munká­ra 16. életévet betöltött női dolgozókat A dolgozók munkába szállítása és hazaszállítása a munkarendhez Igazodó vonattal, illetve autóbusszal történik. A vállalat kedvezményes étkezést biztosít Azoknak a dolgozóknak, akik igénylik, a vállalat szál­lodájában kulturált szálláslehetőséget biztosítunk. Jelentkezni lehet: személyesen minden munkanapon 8—14 óráig, a felvételi irodán, levélben: IPARI MŰSZERGYÁR (felvételi Iroda). ASZÓD, Pt 2. cimen A Budapesti Közlekedési Vállalat azonnali belépésre keres: kőműves, tetőfedő, ács, állványozd, szobafestő, mázoló, épületasztalos, épületlakatos, épületbádogos, víz-gázszerelő, központifűtés-szerelő, gépszerelő, vasesztergályos, vasbetonszerelő szakmunkásokat, valamint építőipar] betanított és segédmunkásokat. Felveszünk továbbá: Szakma nélküli férfimunkaerőket: vasúti pálya javítási és építési munkára, női munkaerőket: pályatakarításl munkára. Bérezés: a kollektív szerződés szerint! Felvétel: Budapest, VII., Kertész u. 16. NÓGRÁD — 1970. november 27., péntek

Next

/
Thumbnails
Contents