Nógrád. 1970. november (26. évfolyam. 257-280. szám)

1970-11-24 / 275. szám

/ Levél a kongresszushoz Kossoráasáai ünnepség Gusstáv-atsnán A karancslejtősi ellenállási mozgalom huszonhatodik év­fordulója alkalmából vasárnap délelőtt ünnepséget rendez­tek Gusztáv-aknán. A ko­szorúzást ünnepségen részt vet­tek az ellenállási mozgalom élő tanúi, a hősi halottak hozzátartozói, a járás párt-, eh A levélben ez állt tan| XT ~A'1' „A karancslejtősi bányász­tanácsi veze'tői, a Nógrádi Szénbányák Vállalat képvise­lői, a környező községek dol­gozói. Ott voltak az ünnep­ségen a Ki mit tud a polgári védelemről vetélkedő Nógrád és Heves megyei küldöttei Ünnepi megemlékezést Dá­niel. László, a KISZ salgó­tarjáni járási bizottságának titkára mondott. A többi kö­zöst kijelentette: gyarország felépítéséhez egy rés felkelés és ellenállás ré~ igazabb, emberibb élet megr 6zaseinek emléke ezt mondja teremtéséhez. nekünk: voltak itt példamu­Dániel László ezután leve- tatók, voltak, akik a máig let olvasott fel. amelyet az ható és a jövőbe mutató esz- MSZMP X. kongresszusához, mét akkor váltották tettek- a salgótarjáni járás ifjúkam- re, amikor arra a legnagyobb munistái nevében juttattak szükség volt. Ellenállásuk, fegyveres harcuk a német megszállók és a hazai úri rend védelmezői ellen új irányt mutatott a jövőnek, szabadsá­got, értelmes-szép életet ígért a csüggedőknek, erőt a to­vábbi harchoz. Ma példát ad hitből, akaratból nekünk, akik más körülmények között, más eszközökkel küzdünk a szocializmusért... felkelés évfordulóját a haladó múlt hagyományának megőr­zéseként évről évre megünne­peljük. Ezen a helyen, Gusz- táv-aknán szerveződött az a bányászsereg, amely a gondo­latot tetté változtata, s egy népellenes háború, egy népe­ket elnyomó és pusztító hadi- gépezettel szemben vállalta a harcot. Ennek hitét, erejét a háborúk végleges megsemmi- nemzetközi — Most, 1970-ben, amikor hazánk felszabadulásának hu- Biteséért vívott szonötödik évfordulóját, Le- küzdelem adta. nin születésének századik év- Háromszáz salgótarjáni bá- fordulóját békében ünnepel- nyászra emlékezünk, közöttük tűk, emlékezünk azokra is, azokra, akik az elárult fel­akiknek helytállása, áldozat­vállalása hozzájárult a pro­letárállam, a szocialista Ma­kelés mártírjaiként hősi halált haltak. A karancslejtősi bá­nyászok, az 1944-es fegyve­Ki mit tud a polgári véde'emről? Egyéniben Nógrád9 csapatban Heves megye nyert öt évvel ezelőtt Nógrád me- ga volt Fóti Pál alezredesnek:, gyéből indult útjára a Ki mit a zsűri elnökének. Csak vil- tud a polgári védelemről ve- lámkérdések során dönthettek téikedő. Azóta ez a mozgalom el az elsőbbséget, amelyik az egyre jobban terebélyesedik, s egyéni versenyben ismét Nóg- vasámap már másodízben ren- rád megyei sikert hozott. A dezték meg a Heves és Nóg- vetélkedő győztese Sándqr Er- ,rád megye legjobbjai között e zsébet lett, a második helyet nemes vetélkedőt. ugyancsak Nógrád megyei ver­senyző, Illés Mária szerezte Vasárnap Salgótarjánban, a meg. A harmadik helyre Ke- megyei tanács dísztermében rek Kálmánné Heves megyei találkoztak a két megye ver- versenyző, a mező tárkán yi senyzői. A Heves megyeieket ÁFÉSZ dolgozója került, míg elkísérte salgótarjáni útjára a negyedik helyezett^ Ozsvárt Berecz István, a Heves me- Katalin Nógrád megyei ver- gyei Tanács Végrehajtó Bi- senyző lett zottságának elnökhelyettese. A A 10 fős csapatverseny, versenyzőket és vendégeket II- csakúgy mint tavaly, ismét lés Miklós, a Nógrád megyei Heves megyei győzelmet ho- Tanács VB elnökhelyettese kö- zott. Az összesített pontszám alapján első helyre a Heves megyei együttes került 454 ponttal, míg a Nógrád me­gyeiek 411 pontot értek- el. szöntötte. A csaknem négyórás vetél­kedő során fej-fej melletti küzdelem folyt, s nehéz dol­Rendkívüii tv- és rádióadások A pártkongresszus jelentőségének megfelelő helyet keep a képernyőn is. A megnyitás napján — hétfőn délután — élg adásban közvetítették a kongresszus kezdetét, s ezen be­lül Kádár János elvtárs előadói beszédét. Ezután minden nap 40—60 perces összeállítást adnak a kongresszus legfon­tosabb felszólalásaiból. Ezeket a tíz perccel megrövidített híradó után. tehát 19.50 órától közvetíti a televízió. Rendkívül nagy az érdeklődés a szocialista országokból, de a tőkés Világ országaiból is a kongresszus eseményei iránt. Igen sok televíziós riporter is érkezik és a Magyar Televízió adásait sok ország készül közvetíteni. Kongresszus! hét a hányátoisíl A nógrádi szénbányák Ménfces-aknájának dolgozói elhatározták, hogy a X. párt- kongresszus tiszteletére az egész évben folytatott kong­resszusi verseny keretén belül a héten kongresszusi hetet tartanak. A felajánlást röp- gyűlésen tárgyalták meg és ígéretet tettek, hogy az éves tervüket 10 500 tonna szón ki­termelésével túlteljesítik. Fel­ajánlásukat tíz pontban rög­zítették. Ebben az szerepel, hogy a termelőlétszámot mindenkor biztosítják, csök­kentik a betegség, illetve egyéb címeken kieső műsza­kok számát. Törekednek a baleseti források feltárására és annak gyors kijavítására. Az ürescsille-ellátást a ja­vítás fokozásával biztosítják. Fokozott gondot fordítanak a gépek karbantartására. Töre­kednek arra is, hogy a szén szemhullása darabosabb le­gyen, ami a gazdaságos ter­melést segíti elő. A bányá­nál megszervezték az állandó műszaki felügyeletet, ezen kí­vül a fölajánlás szerint csök­kentik a ki- és beszállási idő veszteséget is. A versenyt naponta értékelik. A ménkesiek felhívással fordultak a többi bányákhoz, ahol a kihívást elfogadták és hasonló felajánlásokat tettek. A nagybátonyi szénbányák­nál naponta a terven felül több mint öt vagon szenet adnak. Valljuk, hogy eszméjében részesei vagyunk hős elődeink harcának ugyanúgy, mint a szocialista célok eléréséért ki­fejtett erőfeszítéseknek, mert ezek el válasz ihatatlanok egy­mástól. Becsületesen tanuló, dolgozó, kötelességeit, ország­építő feladatait teljesítő fia­taljaink, a járás dolgozói és valamennyi megjelent nevé­ben köszöntjük a magyar kommunisták tizedik kong­resszusát.” Ezután került sor a koszo­rúk elhelyezésére, melyekre a járás KISZ-alapszervezetei, úttörőcsapatai emlékszala­gokat is kötöttek. Emlékülés Engels szüle, égének 150. évfordulóján A Magyar Szocialista Mun­káspárt Nógrád megyei Bi­zottságának Oktatási Igazga­tósága és a TIT Nógrád me­gyei Elnöksége Engels Fri­gyes születésének 150. évfor­dulója tiszteletére tegnap együttes emlékülést rendezett Salgótarjánban az oktatási igazgatóság termében. Meg­emlékezést dr. Wirth Adám, a filozófiai tudományok kan­didátusa, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága Politikai Fő­iskolájának tanszékvezető ta­nára mondott. N1FTÍB 1970. november 24., kedd. Emma napja. A Nap kel: 7.01, — nyug­szik: 16.00 órakor. A Hold kel: 2.06, — nyugszik: 13.34 órakor. Átfutó esők Várható időjárás ma estig: felhő­átvonulások: inkább csak keleten néhány helyen átfutó esővel. Az erős, időnként viharos lökésekkel kísért északnyugati, északi szél csak lassan mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között« A. IV. Sxuuoron 240 évvel ezelőtt, 1730. nobember 24-én született Alek- szandr Vasziljevics Szuvorov, neves orosz hadvezér. I Kora ifjúságában katonai pályára lépett; részt vett tt hétéves háborúban (1756—63), s bátorságával, győztes csa­táival kitűnt az 1768—74. évv> orosz—török háborúban. Az 1787—91. évi háborúban csapatai súlyos vereséget mértek ® törökökre Rimnyiknél és Izmailnál. 1794-ben az orosz sere­gek főparancsnokaként vett részt a Kosciuszko Tádé vezette lengyel felkelés leverésében. 1796—97-ben itta meg híres hadtudományi munkáját, amelynek címe: A győzelem tudo­mánya. Miután Oroszország csatlakozott az európai Napóle­on-ellenes koalícióhoz, az Itáliában harcoló orosz seregek főparancsnokává nevezték ki. Az itáliai és svájci hadjárata során elért kimagasló sikerekért megkapta a generalisszi­musz címet. A Szovjetunióban magas katonai kitüntetés, & a leghí­resebb katonai középiskola viseli Szuvorov nevét. A fotó 47. heti eredménye — Nyolc kőműves dolgo- — Szobor Pásztora. Pásztó zott az árvízkárok helyreáll!- az idén kapta meg a nagyköz- tásánál a nógrádi szénbá- sági címet. A fejlődés lehető- nyák építési üzemétől. A kő- sége következtében tovább fo­1. Tatabánya—O. Dózsa 2. SZEOL—Dunaújváros 3. Bába ETO—Videoton 4. Haladás—Csepel 5. Özd—Kecskemét 6. SZMTE—Pécsi B. 7. DVSC—Ganz-MAVAG 8. Békéscsaba—Egyetértés 9. Nyíregyháza—Volán 10. Pápa—Pécsi Ércbányász 11. Napoli—Internazionalc 12. Torino—Juventus 13. Catana—Lazio + 1 14. Como—Mantova — Elkészült a szécsényd tsz pulykatenyésztő telepe. A kö­zeli napokban kerül sor a 24 millió forint költséggel épí­tett, Magyarországon egyedül­álló létesítmény átadására. 2:2 művesek jó munkáját a jövő- 2:i ben jutalmazzák. kozódik a település urbanizá­ciója; új középületek, intéz­mények, többemeletes csalá­di házak, új utak és parkok jelzik a változást. A pásztói­ak azonban hiányolják a mű­vészeti alkotásokat. A tervek szerint szobrot állítanák a kö­zelmúltban felépült járása ta­nácsi székház előtt kialakítan­dó parkban, — Dr. Lányi György bioló­gus tart előadást 1970. novem­ber 27rén Balassagyarmaton, a TIT halászati szabadegye­temen. A 19.00 órakor kezdő­dő előadás címe; Halaink élettana horgászszemmel. — Tizenegymillió. Az el­múlt évről több mint tizen­egymillió forint pénzmarad­vánnyal rendelkezik a Salgó­— Üzembe helyezték Rom- tarjáni városi Tanács. Az ösz- hányban a szakosított tehe- szeget arányosan a meglevő nészet tejházát, amelyet fejlesztési, illetve fenntartási 984 ezer forint költséggel épí- célokra fordítják, tettek. — Jogkörök. — Novemberben . eddig 528 gyed Tanács döntése alapján teamében növember 27-érT*A^ vagon szénnél szállított töb- további tizenegy községi ta- emié,külés előadó in dr Sán- bet a nógrádi szénbányák a nács kapja meg a magánke- wi e^retemí tan£' % lakosság ellátására a TÜZÉP- reskedés gyakorlásával kap- telepeknek, mint amennyit a csolato6 elsőfokú hatósági jog­terv előír. Teljesítették avil- kört lamos művek számára előírt szénszállítási tervet is. —y Költségvetési üzem. A ..............................megyei tanács jóváhagyta az ÍDolvVecei lakos’ A — A szakmunkástanulók útkarbantartó és költségveté- vezetőie szerencsére eset helyzetéről tárgyalt legutóbbi si üzem következő évi fel- könnyebben sérült meg, — Balassagyarmaton az MSZMP városi bizottsága és a TIT városi Elnöksége En­gels születésének 150. évfor­A Nóerád me dul°ja alkalmából emlékülést .„ ., rendez, a városi tanács nagy­— Egy emelkedő után fel­borult személykocsijával Ka- talin-puszta és Szendehely kö­zött Mitasz József 23 éves képkocsi anyagi kár forint. az azonban tízezer ülésén a nógrádi szénbányák adattervét. Az üzem éves ár- KlSZ-bizottsága. Meghatároz- bevételét több mint négymil- ták a soron következő felada- lió forintban állapították tokát, mely szerint töreked- meg. nek a tanulmányi eredmé­nyek, illetve a gyakorlat elsa- — Európa Cantat. Veszprém „ Kn)lä.7 játításának ösztönző módsze- város a jövő év nyarán ismét b .-o0i kérdésekről ^ reire. megrendezi a nemzetközi n 3ogl kerdesekrő] — A nők akadémiája elő­adássorozat keretében hétfőn tartott- ,,. . , . „ * , előadást, dr. Reményi Jenő, a eneklo hetet. Erre a talalko- Járásbfr<5ság X — Nagybátonyban új szén- zóra 700 énekest várnak a Ba- kiadó hely épül az osztályozó kony fővárosába, köztük nóg- mellett. A jövőben nemcsak rádi dalosokat is. az illetményszenet, hanem a környékbeli lakosságnak is — Rendkívüli segítség. Még ,4* a Az JUSS1-*“«: építést a héten megkezdik. Endrefaiván Rácz Jutka 6 teg3al mans tobb mint éves kislány. A motoros lé- — Ülést tartottak hétfőn a lekjelenlétén múlt, hogy a járási-városi tanácsok végre- gyermek könnyebb 6érülések- hajtó bizottságai. Több közér- kel úszta meg a könnyen vég- dekű témát vitattak meg. zetessé válható balesetet. 200 esetben adtak vért sürgős, rendkívüli esetekben me­gyénkben. ü ö IRTA: Cs. HORVÁTH TIBOR RAJZOLTA SEBOK IMRE. — KAMARAZENE-FESZTI­VÁL. Jövőre ismét megrende­zik a megyei kamarazenei fesztivált, sorrendben a negye­diket. A találkozót ezúttal Ba­lassagyarmaton tartják. — Több mint 93 000 forint­tal növelték a termelőszövet­kezeti taeok öregségi, munka­képtelenségi és özvegyi jára­dékát a balassagyarmati já­rásban. Ebből az összegből átlagosan mintegy kétszázhúsz embernek havi negyven fo­rintos segélykieg'észítés adha­tó ebben az évben. — Az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium érté­kelte vállalatainak tíz havi munkáját. Eszerint a vállala­tok termelése 5,5 százalékkal haladta meg a múlt év azo­nos időszakában elért ered­ményt. Ugyanakkor 7.2 száza­lékkal több lakást adtak át. Novemberig összesen 15 312 új otthon építését fejezték be. Áramszünet XI. hó 24.. 25., 26. és 27-éi 7—15 óráig: Baglyasalján, i kaszinótól a vasúti átjáróig. XI. hó 24-én 8—16 óráig Salgótarjánban, a Művész-te lenen. XI. hó 24-én 7—16 óráig Salgótarjánban, Kun Béla-te lenen. XI. hó 25-én 7—16 óráig Salgótarjánban, Vásártéren Tanács út, Kállai Éva út, Üt törők útja, Lőwi Sándor út Kilozer-féle bérház, Rákócz út 20. sz. alatti tömblakás Csizmadia S. út, Martos Fló­ra út. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 22-95, 22-9«, 22-97. Főszerkesztő: t2-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi a. 1. Telefon: 10-29. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgó­tarján. Petőfi u. 1. Felelős vezető: PAPÉ GYÖRGY igazgató. Index-szám: 25072.

Next

/
Thumbnails
Contents