Nógrád. 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)
1970-10-08 / 236. szám
\ : % llíí Itelesrséareb meg; 00 AZ ŐSZ BEKÖSZÖNTEVEL a meleg nyári na'poknaik vége, . az időjárás egyik napról a másikra rengeteget változik. Ehhez a szélsőséges időjáráshoz alkalmazkodnunk kell, mert amennyiben nem tesz- sztik, ki vagyunk 'téve a hűlé- ses megbetegedéseknek. A levegő hőmérséklete, páratartalma egyik pillanatról a másikra ingadozik, ennek megfelelően kiéli öltözködésünket alakítanunk. trikó, ami védőréteg testünkön. A meleg cipők, csizmák igen sokat segítenek a meghűlés elkerülésében. Ha sokáig egy helyiben kell állnunk, topogjunk, hogy ezzel is javítsuk alsó végtagjainkban a vérkeringést. Soha ne vegyünk kis cipőt, mert ez — főleg a lábujjak szorításával — vér- szegénységet idéz elő, így a Szükségesnek látjuk, hogy tájékoztassuk olvasóinkat a hűiléses betegségekről, illetve néhány jó tanácsot adjunk az öltözködést és az életmódot illetően az elkövetkező hűvösebb időszakra. A hűléses megbetegedések közé szoktuk sorolni az „egyszerű” náthát, a garatgyuliíadást, a légcsőhu- cutot, és az elég gyakori inf- bienzát, mely egyre nagyobb jelentőségű. Sokan a náthát összetévesztik az influenzával. Ez tulajdonképpen csak egyszerű n y álkahártyahurut, amelynek lényege: hideg hajasára a felső légutakat bélelő nyálkahártya megvastagszik, a váladékitermelő mirigyek működése fokozódik. Köny- nyen megelőzhetjük, ha meleg helyről nem megyünk hirtelen hideg környezetbe, vagy ha kimelegszünk (futás, sportolás, nagyobb fizikai munka), nem hűtjük le mindjárt testünket. kezdetű hidegrázás, borzongás, magas láz, fejfájás, étvágytalanság, végtagfájdalmak a fő tünetei. Minden évben elég nagy járványokat okoz. MIÉRT GYAKORIBBAK TÉLEN, és hogyan ter jednek a hűléses betegségek? Hideg évszakban általában többen tartózkodnak meleg helyiségeikben, egyre többen igényibe veszik a különböző személyszállító járműveket. A zsúfoltság, egymásra köhögés, tüsszentés elősegíti a terjedést. A beteg orr — illetve felső légúti váladékaival cseppfertőzés útján terjeszti a betegséget. Az igen apró, szemmel nem is látható nyálcseppeken „lovagolnak” a kórokozók, s így megfertőznek más embereket is. Ha meg vagyunk fázva, lehetőleg tartózkodjunk a társaságtól, családi, kórházi látogatásoktól, egészségeset pedig ne látogassunk. Ez mindkettőnk számára kölcsönös előny. Köhögéskor, tüsz- szentéskor mindig használjunk MINDIG ALKALMAZKODJUNK a kinti pillanatnyi és a várható hőmérséklethez. Mindenki tudja, mennyire bírja a hideg levegőt, ezért igyekezzék mindig úgy öltözni, amivel a meghűlést el tudja kerülni. A felső ruházatot illetően nagyon jót tesz a meleg helyi hideghatás (fagyás) könnyen fellép. A túl nagy lábbéli sem előnyös, nem tart kellő hőmérsékletet. Vizes lábbelit a hűvösebb időkben soha ne használjunk — ezeket .mielőbb vessük le, s jó száraz, meleg cipőt vegyünk fel. Kesztyűt a hűvösebb időben mindig ajánlatos viselni, és jó szolgálatot tesz a fület is védő meleg sapka. Hűléses megbetegedések közé sorolható az influenza is, melyet vírus okoz. Ez komolyabb megbetegedés mint az egyszerű meghűlés. Általában hirtelen zsebkendőt, mert ezzel megkíméljük embertársainkat az olykor elég kellemetlen megbetegedéstől. Ha viszont a kellő védekezés ellenére mégis megbetegedtünk, kérjük szakember tanácsait, aki gyógyulásunkat elősegíti. Fogyasszunk sok C-vitamin tartalmú gyümölcsöt (citrom, csipketea, különböző szörpök), mert így is fokozzuk szervezetünk védekező képességeit. SOKKAL HELYESEBB a betegség megelőzése — mely a fentiek figyelembevételével megvalósítható —, mint a kellemetlen, sokszor súlyosabb szövődményt is okozó betegség átvészelése. Dr. Tajti László Gyilkos! A „Magyar Szókincs” nevű több százezres lélekszámú közösségtől az alábbi segélykérő levelet kaptuk: „Vigyázat, gyilkos jiár közöttünk ! A gyilkos semmitmondó. jellegtelen ábráizafctal jön-megy, beférkőzik sorainkba, sunyi módon kiszemeli áldozatát, hangtompítós pisztollyal lelövi, vagy láthatatlan kést ragad, hátba, döfi és a hulla helyére surranva úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Alattomosan kö- rülpillant és látva, hogy senki nem vett észre semmit, megnyugszik, aztán máris kiszemeli következő áldozatát. M,i, többiek, mi gyanútlan szavak csak akkor eszmélünk fel, hogy valaki ismét eltűnt soraink közül, amikor aiz illetőnek szerepet szánunk. Keressük. s hamarosan rádöbbenünk: nincs. A gyilkos végzett vele. Ilyenkor — sajnos, ritkán — összeröffenünk, megpróbáljuk az áldozatot életre injekciózni, vagy, ha nem sikerül, elsiratjuk szegény megboldogult szótársunkat, koszorút helye, ziinik sírjára és nekilátunk a gyilkos személye kiderítésének. A mi külön „Kék fényünk”, rendszerint a lapok hasábjai. A „Biztosít” nevű gyilkost, úgyszintén a csendes fojfogatással operáló gyilkos testvérpánt, a „Pozitív — Negatív” nevűeket az Élet és Tudomány című lap hasábjain lepleztük le. Az egyiknek vagy 15 áldozatát sikerült valamennyire életre keltenünk idejében történt beavatkozással. A testvérek bűncselekmény-sorozatára is szánté az utolsó pillanatban villantottuk a Kék fényt. A „Papír" nevűt nemrégiben a NÓG- RÁD-ban kaptuk el. Ám a gyilkosoknak nincs nyugta. Mint vérszívó vámpír újabban a „Jelentős” grasz- sízál közöttünk, védtelen szavak között, s amennyire eddig sikerült megállapítani, kiszemelt áldozatainak listája a következő: nyomasztó, erős, nagy, értékes, sok, számos, te. kintélyes, hatalmas, szép, alapos, pontos. „Jelentős” most ezeket szeretné kiirtani az élők sorából, már javában kerülgeti őket. Eddig a levél. S most nem kismértékben rajtunk, a sajtó munkásain a sor, hogy a megtámadottak segítségére siessünk, s megvédjük őket „Jelentős” gyilkos szándékétól —kassinszky— Új mozigépet kapott Balassagyarmat A napokban automata ve- csökkent. A filmszínháznak az titőgépet kapott a balassa- év első felében csak 66 ezer gyarmati mozi, a jövőben látogatója volt. Ez az 1965- így megszűnnek a képbeál- ös év 210-es napi átlagos lá- lítással kapcsolatos panaszok, togatási számával ellentétben, Bár a moziban az eltelt öt év csak 186 nézőt jelent. Amo- alatt az előadások száma fo- zi felújítására az eltelt idő- kozatosan emelkedett, a Iá- szakban 1 millió 193 forin- togatók száma apránként tot fordítottak. Zsigerelve, hűtve Hűtőhás Salgótarjánban A MAVAD Salgótarjánban lomás mellett van. A lőtt vad hűtőházat létesített, amelyet szállításáról a vadásatársasá- október 1-tffl üzembe helyez- g^nak kell gondoskodniuk. A tek. A hutobaz felepitesevel ° ^ f . . , _ .... lehetővé vált, hogy a vadász- fuvart a vad araval ^ együtt társaságok a lőtt vadat itt megtérítik a társasagoknak, adják le. Meghatározták az amelyeknek gondoskodni kell átvétel időpontját is. Ezek sze- arról is; hogy nagyvadakat ránt munkanapokon reggel 8 szakszerűen zsigereljék, az órától délután 17 óráig, szóm- apróvadat pedig szakszerűen baton reggel 8 árától délután kezeljék. 15 óráig, vasárnap és ünnepnapokon délelőtt 10 órától déA múzeum es az iskola Az idei múzeumi hónap programjából kiemelkednek azok az események, amelyek a múzeum és az iskola kapcsolatának szorosabbá tételének jegyében zajlanak. Salgótarjánban, a Munkásmozgalmi Múzeumban a középiskolai tanulmányi versenyben résztvevő diákok számára tartanak módszertani előadásokat, október 8-án délután két órától. A múzeum szakmai védnökséget vállalt a tizenhét pályázó fölött. A középiskolások az előadásokon megismerkedhetnek a Nógrád megyei baloldali mozgalmakkal a két világháború időszakában, s tájékozódhatnak a kultúrforra- dalom kibontakozásáról Nóg- rádban a felszabadulás után. Előadó: dr. Molnár Pál. li 12 óráig veszik át a beszállított vadat. A hűtőház a MÉK salgótarjáni telepén, a nagyálIVIéreg a filterben? Idén szeptember 21—26. között került sor Ankarában az ISO — a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet — nyolcadik közgyűlésére. A közgyűléssel párhuzamosan műszaki bizottsági értekezleteket is tartottak. Ezek között szerepelt a dohányfüstben levő nikotin mennyiségének és a füstszűrők által visszatartott mérgező anyagok meghatározására szolgáló nemzetközi szabványok elkészítése is. A nemzetközi szabványai ánlások kidolgozása az ISO-iban műszaki bizottságokon — Technical Committee-ken — belül folyik. A nemzetközi gazdasági életben nem kis súlyt ad hazánkban, hogy — mivel egy-egy témának általában olyian ország a felelőse, amely az 'adott témakörben tekin- téll/el, szakértelemmel és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik — a mezőgazda- sági élelmezési termékek titkárságának a Magyar Szabványügyi Hivatal a vezetője. De éberek vagyunk/ s éberségre figyelmeztettük a halál- listán szereplőket is. Ne hagyják magukat megölni ettől az alattomos, sótlan, ízetlen, színtelen, amellett gyenge, de szívós és életveszélyes alaktól!” eők, Üfj»Ít!C€5aKilí uágyők, figyelem! Októberben beérkező olcsó bolgár égetett mészre előjegyzéseket vesznek fel a TÜZÉP-telepek. Fogyasztói ár. 89,80 Ft/q. PÉNZT TAKARÍT MEG. HA OKTÓBERBEN VÁSÁ ROLJA AZ ÉGETETT MESZET. SIESSEN ELŐ JEGYEZTETNI! TÜZÉP, Eger NÓGRÁD - 1970. október 8., csütörtök DIVSZ-@m^ékufés Salgótarjánban A nemzetközi demokratikus ifjúsági mozgalom legszélesebb szövetsége a DÍVSZ, fennállásának 25. évfordulóját ünnepli. Az évforduló jegyében Budapesten október végén rendezik meg a Nemzetközi Ifjúsági Szövetség soron következő VIII. kongresszusát, amelyen a tervek szerint, az új helyzetnek megfelelő, az ifjúsági mozgalomban bekövetkezett változásokat figyelembe vevő programot dolgoznak kn. A budapesti eseményhez több vidéki város — így. Salgótarján ifjúsága is — csatlakozik kiemelt jellegű rendezvényekkel. Salgótarjánban a KISZ rendezésében kerül sor október 29-én arra a szolidaritási nagygyűlésre, amelyre az ázsiai, afrikai és amerikai országokból negyven fiatalt várnak. A nagygyűlést a megyei József Attila művelődési központban rendezik a salgótarjáni fiatalok é6 a vendégek részvételével, a neoko- lonializmus elleni küzdelem jegyében. AFIT XVI. sz. Autójavító Vállalat tájékosstatója. Autósok figyelem! A szervizállomásokon üzembe helyezett gépi mosóbe rendezéseken új autósamponnal történik a mosás. A AUTÓNET autósampon a dukkózott felületeknek por lekötő hatását és a korrózióveszélyt csökkenti. Igen kiadós. Gyártja: EGYESÜLT VEGYIMŰVEK. Budapest, XII., Cinkotai u. 26. ^Beszerezhető: AUTÖKER. Budapest, V., Vadász u. 2. VEGYE IGÉNYBE AZ AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALATNÁJ AZ AUTOSAMPONOS MOSÁST' (X) Irodalomtörténeti évfordulók Nógrád megye kulturális életének 1971-ben. 72-ben és 73-ban három irodalomtörténeti jelentőségű évfordulója lesz. Bérczy Károly, Mikszáth Kálmán és Madách Imre születésének jubileumi évfordulóit ünnepeljük. A Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága az ünnepségek _sikeres előkészítése érdekében szervező bizottságot hoz létre. Az első megbeszélés az idei Madách-ünnepség kapcsán, október 9-én lesz Salgótarjánban, a megyei József Attila művelődési központ klubjában. ü I Oson KOSSUTH RÁDIÓ: 8.00: Hírek. — 8.20: Nebáncsvirág. Operetfcrészlfctek. — 9.00: Az emberi társadalom biológiája. — 9.25: Liszt-művek. — 10.05: Kodály: Székelyfonó. Egyfelvonásos daljáték. — 11.20: Németország. Heinrich Heine költeménye folytatásokban, II. rész. — 11.42: Nani Bregvadze és Georg Otz énekel, a Szovjet Rádió és Televízió esztrádzene- kara játszik. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Melódiakoktél. —- 13.40: A „drága értekezlet.” Riport. 14.00: Az NDK kultúrájának hete. Tartuffe. — 14.1J7: Schubert: IV. (Tragikus) szimfónia. — 14.48: Kóruspódium. 15.10: Életszemlélet. .. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Debussy: Klarinétrapszódia. — 16.14: A csavargókirály. Operettrészletek. — 16.38: Sáncalja. Nagy István önéletrajzi regénye folytatásokban, XIV. rész. — 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. — 17.15: Harangozó Teréz énekel. — 17.33: A 04-05-07 jelenti. — 17.5«: Operacsillagok — operaslágerek. — 18.28: Az NDK kultúrájának hete. — 19.25: Kritikusok fóruma, -r 10.35: Nóta- és népdalest. — 20.15: George London énekel. — 20.2T: Budapesti művészeti hetek. — 21.20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. A Sy- rius-együttes hangversenye. — Kb.: 22.15: Sporthírek. — 22.20: Századunk mesterműveiből. — 23.24: Zenés játékokból. — O.lOr*? 0.25: Mai magyar fúvószene. ka. — 10.00: A zene hullámhosz- szán. — 11.50: Magánvélemény közügyekben. — 12.00: Könnyűzenei Híradó. — 12.39: Szvjatoszlav Richter Schumann-műveket zongorázik. — 13.03: Pécsi stúdiónk jelentkezik. — 13.20: puritánok. Operarészletek. — 13.45: időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig. — 18.10: Zokogó majom. — 18.45: A lipcsei rádió fúvószenekara játszik. — 18.57: Holnap közvetítjük. — 19.27: Üj könyvek. — 19.30: Jó estét, gyerekek. — 19.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. Kb.: 21.25: Vendégségben Horváth Edénél, a győri Vagon- és Gépgyár vezérigazgatójánál. — Kb.: 21.45: Nóták. — 22.25: Magyarok a világ filmművészetében. — 22.40: Könnyűzene Moszkvából. — 23.15: Schütz-kórusmű- vek. — 23.30: Franck: Hegedűzongora szonáta. RiTELEVÍZIÖ: 9.00—12.25: Iskolatévé. — 14.00--16.00: iskolatévé. 17.35: A HA—LBC célba ér. . portfilm. — 18.05: A városért. 18.25: Gyere pajtás énekelni! — 18,40: Szerkesztik a nézők. .. — 19.10: Reklám. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Magyarázom a jövőnket. — 20.15: A fekete nyíl, EL rész. — 21.20: Hermann Prey énekel. » 22;25: Tv-híradó 2. kiadás. PETŐFI RADIO: 8.05: Musica Rinata. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.05: Színes népi muzsiBESZTERCEBANYA: 9.45: Orfeusz alászáll. (Színházi közv.) — 17.00: Nemzetközi motorverseny. — 19.00 és 21.55: Tv-híradó. 20.00: Az NDK tv-estje. — 21.40: A jégkorong hírei. t>CENTIIIFU6A Kényelem és száraz Tiüia! Ne pazarolja feleslegesen erejét segít a centrifuga! A 402 típusú HAJDÚ centrifuga minden fizikai fáradságot megszüntet. Kíméli a ruha rostjait és ezzel élettartamát. Kapható áruházakban, szaküzletekben. T í l