Nógrád. 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)

1970-10-04 / 233. szám

N eveiésügyünk nyílt fóruma Salgótarjánban, a megyei könyvtárban Különleges tudakozó Többször is olvastam az utóbbi időkben, hogy hírszol­gálatunk elmaradt a közönség igényeitől. Éppen ezért én is lelkesen vártam a legújabb műsort. — Tessék csak bát­ran kérdezni, mindenre leg­jobb tudásunk szerint vála­szolunk! — közölte a bemon­dó, és bemutatta a mikrofon előtt helyet foglaló agytrösz­töt. Ott volt dr. Hallgath Ott­mar, a Hírszolgálati Központ alelnöke, dr. Nemphel Elek Munkaügyi Szóvivő, Birrál Tamás, az ismert sportdiplo­mata, és mások. Azután csen­gett a rádióban a telefon, és már hallottuk is az első ér­deklődő hangját a repedtfa- zék túlsó végéből. — Mennyi nálunk egy ve­zető állású dolgozó munkabé­re ... Dr. Nemphel Elek megkö- tzörülte a torkát. — Nálunk egy vezető állá­sú dolgozó munkabére a kö­rülményektől és a besorolástól függ. Ha nem is mindig éri el egy vezető állású nemdol­gozó munkabérét, többnyire megközelíti. Hogy pontosan mennyi, azt a vállalati kol­lektív szerződés szabja meg, és egy fillérrel sem több, mint amennyit aláírás ellenében a bérfizetés napján felvesz. — Nagyon köszönjük a Fő­szóvivő pontos válaszát, és most Birrál Tamást kérdez­zük meg. Tomikám, egy tá­viratban azt tudakolják, mi a véleményed a legutóbbi BCG —EKG-mérkőzésen elkövetett bírói tévedésekről. Ezek na­gyon felkavarták a sportköz­véleményt. — Hát, hogyan is kezdjem? Siketh Vaksi, a mérkőzés ve­zetője nekem gyerekkori ba­rátom. Azonkívül a Játékve­zetők Szervezete és a Tudó­sítók Egyesülése között meg­egyezés van, hogy soha nem bíráljuk egymást. Azt is meg kell mondanom, hogy a mér­kőzésen nem voltam ott, és a tévém is élromlott, így köz­vetlen tapasztalatom nincs. Hallottam ugyan olyan hí­reszteléseket, hogy Siketh Vaksi három tizenegyest ép­pen fordítva ítélt meg, és megadott nyolc lesgólt a BCG javára, de sajnos, mint már mondtam, nem tudok az ügy­ben állást foglalni. — Nagyon köszönjük, To­mikám, értékes magyarázato­dat, és most Hallgath Ottmár válaszol többek kérdésére. Kedves Otti bátyám, mi az oka, hogy a Zulumbiai Köztársaság­ban lefolyt ismeretes esemé­nyek kapcsán csak nagy ké­séssel, és töredékesen kaptunk tájékoztatást? — Hát, a mi tájékoztatá­sunk azért késett, mert Las­sú Álmos, a tudósítónk éppen a köszvényét gyógyította Ba- lumbiában, és semmiképpen sem tudott visszatérni állo­máshelyére. Mikor pedig visz- szatért, akkor a Kossuth La­jos utcai kábelbeázás miatt nem tudtunk vele kapcsolatba lépni. így végül is kénytele­nek voltunk, bevallom, a Lisz- szabon—Bonn—Soroksári út kapcsolást igénybe venni. De ez a javulás jele. „ — Nagyon köszönjük, és most ismét egy munkaügyi kérdés. Halló! Tessék kér­dezni! Dr. Nemphel Elek vá­laszol. Ki beszél ott? — Itt Csini Jucika, a IV. C-böl. Hol kell jelentkeznem beiskolázásra, ha világhírű táricdalénekes, vagy Nobel- díjas költő nő akarók lenni? — Megmondom őszintén, nem is tudom, melyik főisko­lára szakosítottuk a kérdezett szakmát. De az osztályfőnöke tudja, a jelentkezési lapot ná­la kell leadni, ő majd továb­bítja a megfelelő főiskolára. — Nagyon köszönjük az ér­tékes feleleteket. Sajnos, a műsoridő lejárt. A fennmara­dó 9985 fontos és közérdekű kérdésre is iparkodunk vá­laszolni mához három hónap­ra sorra kerülő legközelebbi adásunkban. Desewffi László „Olyan időket élünk, ami­kor a haladó erők harca a nemzetközi küzdőtéren rend­kívül bonyolult viszonyok kö­zött megy végbe, amikor a szocialista építésben meg kell birkózni a fejlődés során je­lentkező új kérdésekkel és el­lentmondásokkal; hogy aiz if­júság, amely még alig rendel­kezik élettapasztalattal, ezek­ben a bonyolult viszonyokban helyesen orientálódjék, tisz­tán lássa társadalmi és erköl­csi eszményeinket, és vilá­gossá váljék előtte az az út, amely a szocializmus magasz­tos és megmásíthatatlan cél­jai felé visz. Ez elsősorban azon múlik, hogy milyen szellemben oktatjuk és nevel_ jük az új nemzedéket, gyer­mek és serdülő korában” — írta Kádár János az V. neve­lésügyi kongresszushoz inté­zett levelében. Valójában már a több mint kétéves, alapos előíkészítö munka sejtette, hogy elsősor­ban — mint a háromnapos tanácskozás elnevezésében is megtalálható — a nevelésügy érdekében tanácskozott hat- száz küldött a Parlamentben és azonkívül az öt szekció ülésén. A kilenc éve tartó re­form keretén belül sokat beszéltünk oktatásról, s első­sorban problémáiról. A neve­lés természetesen magába foglalja az oktatás kérdéseit, de. jelen esetben sokkal szé­lesebb kört érimtő gondokról I esett szó, minthogy leszűkít­sük őket az iskolaszervezési, a tantervi, tamanyagi és mód­szertani kérdésekre. Ezt a ta­nácskozást a társadalmi szük­séglet hívta életre. Az tény, hogy a nevelés össztársadal­mi ügy, s hogy a magyar ne­velésügy az elmúlt negyed­században történeti fejlődésé­nek minőségileg magasabb ren­dű korszakába lépett. Mint a kongresszus ajánlásaiban ol­vashatjuk: oktatási intézmé­nyeinkben a pedagógia a tu­dományosság, a maradandó kulturális értékek alapjára helyezkedett. Egész nevelési rendszerünkben központi fel­adattá vált a tudományos vi­lágnézet és a szocialista -ha­zaszeretet kialakítása, az in­ternacionalizmus és a huma­nizmus szellemének ápolása, a társadalom valamennyi tagja egyéni képességeinek kibontakozásáról, személyisé­TT nnepélyesen kijelen- tem, hogy hozzászólá­somban már azért sem sze­retném megbántani a tiszte­letre méltó buzgalmú szer­zőt, mert maga Veres Pál- né kérte a gyöngéd és sze­retetteljes bánásmódot a nők számára, amikor jelsza­vává tette: „A nőt virággal se szabad megütni!" Hogy mégis szót kérek, Leblancz Zsoltné egyébként szép írásával kapcsolatban, ezt azért teszem, mert hi­básnak tartom a minden áron való felfedezés napjainkban gyakran fellelhető gyakorla­tát. Cikke gerincét annak a vitának tárgyalása adja, amely Madách Imre akadé­miai székfoglalója: „A nő­ről különösen aesthetikai szempontból” nyomán indult meg, és amely alkalmat nyújtott Veres Pálnénak el­lenvéleménye kifejtésére. A cikk írója több alkalommal úgy tünteti fel, mintha ezek az írások eddig ismeretlenek lettek volna, s csak most a levéltári kutatás segített megismerésükhez. Nyilván­valóan jóindulatú félreértés­ről van szó. Ezek az iratok eddig is ismertek voltak és a bennük rejlő gondolatok több publikációban napvilá­got láttak már eddig is. Te­hát legfeljebb annak örülhe­tünk, hogy most a megyei levéltár megnyitása révén is­mét hazakerültek a szűkebb pátriába. Elsősorban meg kell em­lítenünk az eddigi legalapo­sabb munkát: Rudnay Jó­Jett űzet „Haladjunk" Hozzászólás a Veres Pálné emlékezete c. cikkhez zsefmé—Szigethy Gyuláné: Veres Pálné Beniczky Her­mán élete és munkássága. Bp., 1902. 775 lap terjedelmű emlékkönyvet De e sorok szerzője is idézett belőlük a Palócföld 1965. évi számá­ban, amikor Veres Pálné születésének 150. évforduló­ján megemlékeztünk Madách Imre és Veres Pálné baráti kapcsolatáról. Ez a barátság különösen a szabadságharc bukása után állja ki a pró­bát, amikor Madách Imre Pozsonyban és Pesten ra­boskodik. Veres Pálné vi­rágot küld a pozsonyi rab­nak együttérzése kifejezése­ként. A költő versben örökí­ti meg köszönetét, kifejti, amikor azt hitte, hogy már „elfelejtett tán az Isten is” akkor jött Vanyarcról „a tavasz tündére”, „A szabad­ság és napnak gyermeki”, hogy enyhítsék a börtön fáj­dalmait. Madách ügyében 1854. március 30-án mondtak íté­letet. Veres Pálné naplójá­ban ezeket olvashatjuk: ..Képzeletem egy jó bará­tunk sorsával foglalkozik szüntelen, kire ma Pesten ítéletet fognak mondani, s kinek végzete: szabadság vagy börtön, a hatalom sza­vától függ. Adja Isten, hogy szabaddá legyen!” Az egyre mélyülő barátság különösen házassága felbom­lása után jelent sokat Ma- dáchnak, amikor a családi élet meghitt melegét szinte csak Vanyarcon érzi. S ta­lán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: a Tragédia Évájának mintá­zásakor is „e gyöngéd nő tisztább lelkülete” szűrődött költészetté és szolgált min­tául az anya és feleség esz­ményének megfogalmazása­kor. Az ember tragédiájának első példányát is e barátság jegyében nyújtja át, benne néhány francia nyelven írt ajánló sorral: „Ez a könyv önnek legyen ajánlva, mi­két a szerző önnek odaadó híve." Veres Pálné vitába szállt Madách akadémiai székfog­lalójának elfogult megállapí­tásaival a nőkérdésben. Ma­dách válaszában udvariasan elismeri Veres Pálné érvei­nek igazát, és sajnálkozását fejezi ki, amiért előbb nem vitatta meg felfogását a kér­désről. Halhatatlan költőnk nem érhette meg annak a mozga­lomnak sikerét, amelynek akarata ellenére lényegében ihletője volt. De bizonyosak vagyunk benne, hogy csak helyeselte volna a Nőképző Egyesület vezetőségének fel­hívását: „Kérjük az utókort: törekedjenek a megkezdett munka továbbfejlesztésére. Ne lankadjanak, mert aki indolens, elveszíti a már ki­vívott jogokat is. Törekedje­nek a kereseti pályákat is vagyontalan, elhagyott nők számára kibővíteni, mert a nők érdekeit előmozdítani első sorban a nők kötelessé­ge. Haladjunk!” Veres Pálné nagyszerű életútja és ennek propagálá­sa akkor is felemelő fela­dat, ha nem tudunk új dokumentumokkal előállni. Haladó hagyományaink to­vábbadása, múltunk nagy­jai eszméinek továbbél te tése és fejlesztése a mi felada­tunk. Elsősorban a pedagó­gusoké, akikről oly szépen nyilatkozott Madách, mond­ván: aki a művészetek or­szágát gazdagítja, a termé­szetet szépíti, az is méltó elismerésünkre, „De, ki em­ber-kebleket képez ki, f Az teremt, mint Isteneknek tár­sa, j Lelke hat, míg létez művelődés. / S díja legszebb: embertársi hála.” Csukly László gének, harmonikus fejlődésé­ről való gondoskodás. Mind az öt szekcióban vi­lágosan megfogalmazták, hogy a nevelésügyet csak minden társadalmi tényező együttes, erőfeszítésével vihetjük si­kerre. A nevelés a születés után azonnal megkezdődik, az iskolába lépés előtt, az isko­lával párhuzamosan és az is­kola után folytatódik. Ezért az iskola is csak úgy telje­sítheti feladatát, ha a neve­lésben szerepet játszó vala­mennyi pedagógus átérzi ne­velői felelősségét minden gyermek lehetőségeihez mért kifejlődéséért, alkotó, boldog életéért. Négy nappal a kongresszus befejezése után, tallózva a jelentésele és az ajánlások között, felelevenítve a viták lzgalmasságát, a teljességre törekvés igénye nélkül mond­hatjuk a kongresszus teljesí­tette a vele szemben tá­masztott igényeket. Vala­mennyi megnyilvánulásában érződött a felelősségérzet, a legkisebb korosztály pedagó­giai feladataitól a felnőttek­ig. Mint az első témacsoport jelentéséből kiderült: nevelé­si céljainkból világosain kö­vetkezik az a régi, de eddig még kielégítően meg nem valósított — elv, hogy az is­kolának az ember egész éle­tére, alakuló személyiségének minden oldalára hatnia keil Nyújtani kell minden lénye­ges alapismeretet (tényanya­got, összefüggések látását, tanulási és gondolkodási mód­szereket, nélkülözhetetlen eszközi ismereteket, annak megértését, hogy mi miért történik bennünk és körülöt­tünk), el kell továbbá vezet­nie az önálló megismerés és a haladást szolgáló tevékeny­ség képességének és igényé­nek kialakításához; be kell vezetnie közösségi életbe; tulajdonsággá kell érlelnie az önkormányzathoz szükséges felelősségérzetet, körültekin­tést, tapintatot és türelmet; gyakorlattá kell tennie az er­kölcsöt; időt kell formálnia a munka megtanítására ée megfijzerettetésére; kell időt és figyelmet fordítania a testi, illetve egészségi neve­lésre; lehetőségeket kell te­remtenie a játékra és az al­kotó foglalkozásokra; nyújta­nia kell megfelelő esztétikai élményeket, segítenie kell az esztétikai ítélőképesség, az íz­lés és az igényesség kifej­lesztésében; el kell vezetnie ahhoz, hogy az ifjú tisztáin lássa lehetőségeit, elfogadja perspektíváit, és életkedvvel lépjen vállalt hivatásába, ab­ba a társadalmi rétegbe, melynek tevékeny és alkotó tagjává kíván válni. Mindez csak akkor valósul­hat meg — mondották ki a résztvevők ajánlásai —. ha a tudatos tervezés országos szintje és az' egyes oktatási intézmények belső fejlődése egymással találkozik, ha az iskolák belső életében általá­nosan sikerül érvényre jut­tatni ugyanazon erőket, ame­lyek társadalmunk egészének alapvető hajtóerői, ha az isko­lai és osztályközösségek al­kalmassá válnak a szocialista demokratizmus gyakorlatának előkészítésére, az életkori le­hetőségekhez és kívánalmak­hoz alkalmazkodó közösségi aktivitás, önkormányzó képes­ség kibontakoztatására, és be­folyásolni képes a szabad idő igényes felhasználását. A gazdasági-társadalmi és tudományos-technikai fejlő­dés szükségképpen, hozza ma­gával a nevelésügy jelentősé­gének megnövekedését. Az V. nevelésügyi kongresszus en­nek a ténynek ismeretében kérte fel az állami és társa­dalmi szerveket, az egész tár­sadalmat, kövessenek el min­den lehetőt a korszerű iskolá­zás tárgyi és személyi feltéte­leinek megteremtésére. A kongresszus foglalkozott a pedagógusok anyagi és er­kölcsi megbecsülésének kér­déseivel is. Az ajánlások ki­mondják; a magyar oktatás­ügy fejlődésének egyik alap­vető feltétele a pedagógusok élet- és muiíkakörülményei- nek megjavítása. A pedagó­gustársadalom méltányolja a kormányzat eddig tett erőfe­szítéseit és az eredményeket, de az egyre fokozódó és indo­kolt társadalmi igényeknek csak akkor tud eleget tenni, ha a hivatása gyakorlásához szükséges anyagi megbecsülés feltételei lényegesen megja­vulnak. A tudományos-technikai forradalom az oktatásra gya­korolt hatása újabb és újabb feladatok elé állítja nevelés­ügyünket. A fejlődés egyben az élet új távlatait nyitja meg szocialista társadalmunkban. A történelmi versenyfutás mindenkit arra kötelez, amint az az ajánlásokban megfogal­mazódott:, az éleinek mind emberségesebbé tétele, vívmá­nyaink mindenki részére való biztosítás^ érdekében kíván­juk meg pedagógiánk haté­konyságának fokozását, a pe­dagóguspályára az arra al­kalmas .személyek megnyeré­sét, a pedagógiai munka to­vábbi legjobb ellátását, a tár­sadalom nélkülözhetetlen ér­deklődését és segítségét. Molnár Zsolt Lev Kvin: Idegen csillagok alatt A kaland olykor öncélú, semmire nem vezet, csupán izgalom az izgalomért. Ám van, hogy a kaland az életért való versney, s a bukás, ma­ga a halál. Ilyen kalandot ez­ret szül naponta a háború, s egy-egy kaland tucatjával te­remti a hősöket. Kaland: két, magyarul jól beszélő szovjet tisztet a háború végén, Ma­gyarországon átdobnak a frontvonalon. Hősök: a két tiszt, s azok a munkások, akikkel kapcsolatot találnak, akik torkig vannak a néme­tekkel, s valamit tenni akar­nak. Mi legyen ez a valami? Vakmerő, de eredményt alig hozó vállalkozás, vagy fegyel­mezett, céltudatos akció? A szerző, aki maga is részt vett hazánk felszabadításá­ban, s több esztendőn át új­ságíróként dolgozott Magyar- országon, jó érzékkel válasz­totta könyve cselekményének színteréül a vidéki várost, azt a szűkebb közösséget, mely dráma, tragédia, s komédia létrehozására egyaránt, s egy­szerre képes. Izgalmas olvasmány az Idegen csillagok alatt, de nem sorolható csupán a nemes in­dítékú kalandregények közé. Kvin élő alakokat teremt, olyan embereket, akiknek ön­magukkal is csatázniuk kell, hogy legyőzzék gyengeségei­ket, a közös cél érdekében. Ezekért az emberekért nem­csak izgulni lehet, hanem sze­retni is kell őket. Mert ma­gunkra, apáinkra, testvéreink­re ismerünk, azokra, akik leg­többször nem tudatosan, ha­nem ösztönösen fordultak szembe a rosszal, s álltak a jó mellé. A G. Lányi Márta fordította mű a Kossuth Könyvkiadó gondozásában je­lent meg, új színnel gyarapít­va a felszabadulás sorsfordu­lóját megörökítő művek sorát. (m) NÓGRÁD — 1970. október 4., vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents