Nógrád. 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)
1970-10-30 / 255. szám
Fél órával előbb MEGÍRTUK a minap is, a televízióiban is hallottuk: a dolgozók egy nesze a munkaidő eltelte előtt vagy íél órával abbahagyja tevékenységét és lassan „elszivárog” a mosdó, az öltöző felé. Mindenki tudja, mindenki látja, de senki nem szól. Ez valami hallgatólagos megegyezés és korántsem helyi jelenség, hanem sajnos, országos tapasztalat. Halkan, szótlanul terjedt el, mint Keleten a kolera. Fertőz, de ennek még nem találták meg az orvosságát, mint állítólag a koleráét, s nem múlt el nyomtalanul, mint annak idején a tízperces mozgalom. Él, virul, burjánzóik. Hiába tudja minden valamirevaló gyárigazgató, miért van, hogy a munkaidő vége felé rohamosan csökken a villany- és ugyanilyen ütemben nő a vízfogyasztás, megszüntetésére alig történik valami. Ha kikutatták és bölcsen tudják is az okát, nyilván nincsenek, akik intő szóval fordulnának a sietőkhöz, mondván: szaiktársam, Ön már hetek óta napi fél óráival kevesebbet dolgozik, ne csodálkozzék, ha majd kevesebb lesz a borítékjában. Ha valaki így szólna, bizony nagy felzúdulás volna a válasz. A legkevesebb, hogy hetykén odavetné: megcsinálom a normámat, mi köze hozzá! És ezer mentséget találna, amelyek egy részében igaza is volna. Sokat kénytelen utazni. Messze van a vasútállomás, az autóbuszmegálló. Szeretne még kicsit dolgozni a kertjében. El akarja készíteni a kisszéket a kislányának és még százat. Valamennyi elfogadható, szép indok, mégsem változtat azon a jogos követelményen, hogy aki kevesebbet dolgozik, kevesebbet kapjon. Mert ugye ez is méltányos? Amellett — így kell mondani — ott áll a „veszély”, hogy kilép. Kilép és csupán az utca másik oldalára megy, s máris nagyobb bért, nagyobb fizetést kap, amint ezt oly sokszor olvastuk, láttuk, s méltán kifogásoljuk. Hosszú hónapokkal ezelőtt a Népszabadságban olvastam egy számomra örökké emlékezetes riportot. A lap munkatársa futballiis- iákkal Svájcban járt. Körülvették „ott-tartóz- kodó honfitársaink” és ki (panaszkodott, ki dicsekedett mennyit keresett, mennyit vásárolt, vagy elsírta bánatát, miért nem sikerült. Egyikük így summázta véleményét: — Uram, ha otthon is annyit dolgoztunk volna mint itt, ott is Svájc volna. Különben némileg hasonlót mondhatnak es mondanak — nem is Svájcról, hanem az NDK-ról, a minap Tarjámban hároméves távoliét után hazatért fiataljaink. Sok más mellett hangoztatják: a nyelvet kívánatos megtanulni, a munkaidőt ki kell dolgozná. És ez így van rendjén. Ki bolond a boltban kifizetni egy iéliikabát árát, ha csak egy felöltőt vett? Ki hajlandó egész napszámot fizetni annak, aki fél napig dolgozott? Megcsinálja a normáját? De milyen norma az, melyet órás áosorgással, lógással is teljesíteni lehet! Mégis, miért a szoros normára hangzik el panasz. Ha mégis túlzottan siet valaki, a minőség bánja. A hiba aztán mint a futamot játszó kéz a zongora billentyűin, végigfut a meón, a nagykereskedelmen, a kiskereskedelmen át egészen a vevőig. ÉS MINDEN dolgozó vevő egyben. Az is, aki ebek harmdncadjára hagyva gépét, idő előtt rohan kezet mosni. Ami különösen figyelemre méltó: rendszerint ő háborog legjobban ha gyenge minőségű, vagy hilbás árut kap. Talán csak akkor adná alább, tha amit drága pénzen megvett, hibásat, saját kézjegyét látná rajta. —kussinszky— Váróteremben, vagy odahaza? A kisterenyei vasútállomás várótermeiben minden este fáradt, pihenni vágyó dolgozók várakoznak körülbelül két órát, mert a MÁV két vonathoz nem ad csatlakozást Mát- ranovák—Homokterenye felé. Húsz óra negyven perckor fut be Hatvan felől, fél tízkor pedig Salgótarján felöl a vonat, de tovább utazni nincs mód, csak 23.38-kor. Sem csatlakozó vonat, sem autóbusz nem jár a mátranováki vonalon. Pedig utas sok van (és még több lenne, ha volna közlekedési lehetőség). Érdemes megnézni a két várótermet este Kisterenyén: ipari tanulók, akiknek fiatal szervezete még sok alvást kívánna, bóbiskolnak, vagy a padokon fekve alszanak a hideg, fűtetlen váróteremben. A kisterenyei üzemekből is csak az éjféli vonattal tudnak hazamenni. Vannak köztük gyermekes anyák is. Egy ideig bírják a. megterhelést, de előbb-utóbb vagy munkájuk, vagy szervezetük vallja kárát. Még az elmúlt év telén kértek a MÁV-tól egyetlen vasúti kocsit, ami azelőtt is járt ezen a vonalon egy tehervonatihoz kapcsolva, s mindig zsúfolt volt. Kérelmüket elutasították azzal, hogy a vonatok nincsenek eléggé kihasználva. (Az éjféli valóban nincs, mert arra, hogy az éjszaka nagy részét várakozással és utazgatással töltse, nem mindenki vállalkozik, csak a nagyon rászorulók.) De ha este huszonkét óra körül lenne oda egy járat, az bizony ki lenne használva. És még egy panasz: a Salgótarjánból jövő vonat is olyan késéssel érkezik mindig, hogy akik kerülő úton, Nagybátonyból a bányászjárattal haza tudnának menni, azt sem érik el, s mehetnek vissza Kisterenyére, várni tovább az éjféli vonatot. Miért tartják azt természetesnek és megengedhetőnek, hogy a vonatok késnek, holott ezzel sok kellemetlenséget okoznak a továbbutazóknak? Ezt panaszolta el a kisterenyei váróteremben az a negyven, ötven dolgozó, aki Nemti, Dorogháza, Szuha, Nádújfalu, Mátramindszent, Homokterenye és Mátranovák községekből járnak be dolgozni Salgótarjánba, kisterenyére és Nagybátonyba. C. E. Bányászok kertszövetkezete Komlón, az ország legna- felmérés szerint az idén kögyobb bányász-kertszövetke- zete alakult. Másfél ezer ember műveli jelenleg a Komló környéki kerteket és ezekrülbelül négymillió forint értékű zöldséget termeltek a háztartások a maguk művelte kertekben. A kertszövetkeze- tet tovább fejlesztik- A kömnek legalább nyolcvan szá- ló-mecsekj ánosi Jószenencsét zaléka dolgozó vagy nyugdí- Tsz átadja a fogyasztási és jas bányász. Az 150—200 négyszögöles parcellákon egy- egy munkáscsalád egész évre szükséges zöldsége megterem, sőt még eladásra is jut. A értékesítési szövetkezetnék a nagyüzemi művelésre alkalmatlan földjeit, s azt is felparcellázzák a bányászok között. (MTI) Csak vagon legyen A kányási szenet szívesen lázni. A mi frontfejtésünk — Már jóformán a pillevásárolják a TÜZÉP-telepe- az akna termelésének csak- reket szedjük a IV-es siklói ken. Sajnos, az utóbbi idő- nem egyharmadát adja, na- részen — mondja Győri Fe- ben nines belőle elegendő. A ponta mintegy 50 vagon renc, a másik, 90 tagú szocialista frontbrigád vezetője. — December közepéig kitart ez a terület, azután átköltözünk mi is az 5-ös balosztói részre. Kézi j elvesztéssel dolgozunk. Volt amikor száz méter széles frontfejtésen, máskor meg 15 méteresen dolgoztunk. Tervünk két százalékos túlteljesítését vállaltuk, amit az elmúlt háromnegyed évben 1.03,5 százalékra teljesítettünk is. Ez 2133 tonnával jelent több szenet. — Gond, baj volt elég az idén. Többször harántoltunk régi vágatot. Legalább 10 alkalommal kaptunk vízbetörést. Ilyenkor 100 csille homokot is kihozott a víz, amit el kellett takarítani. A nyomásviszonyok sem kedveztek. Egyszer úgy elmed- dősödött a frontfejtés, hogy ott kellett hagyni, átszerelése pedig sok időbe telt. — A kilátásainkról csak annyit mondhatok, hogy. sokkal jobbak. Már októberben 110 százalék körül teljesítettük a tervet. Ha pedig itt befejezzük a munkát, még jobb helyre kerülünk. Csak vagonhiány ne legyen — mondja Győri Ferenc. Hányáson 28 Szocialista címért küzdő brigád versenyez és a kongresszus tiszteletére tett felajánlásokat teljesíteni akarja. A két legnagyobb brigádnál bizakodó a hangulat, de ugyanígy van ez a többinél is. Ürrá akarnak lenni a gondokon. és pótolni az elmara- már jobban megy. A kong- szenet. Bízom benne, hogy dást. Az év hátralevő idejé- resszus tiszteletére szeret- az éves tervet az aknaüzem ben bizony mé» bőven lesz nénk a két százalékos túl- is tudja teljesíteni — tennivalójuk, teljesítést legalább megdup- mondja Kovács Gábor. b. ,t nógrádi szénbányáknál, sem mindegy, hogy ez az akna teljesíti-e tervét, avagy elmarad. Értékes ez a szén és mivel nyereségesen termelhető, a vállalat gazdasági eredményeit is igen előnyösen befolyásolja. Az első háromnegyed évben 932 tonnával elmaradtak a tervtől. Október elején szaporodott az adósság, jelenleg még mindig mintegy 4000 tonna hiányzik az időarányos tervből. Két nagy frontbrigád gondjairól és a pótlás lehetőségeiről beszélgettünk a bányánál. — Mi háromnegyed év alatt 5616 tonna szenet termeltünk terven felül, ami azt jelenti, hogy időarányosan túltelj esitettük kongresszusi felajánlásunkat — mondja Kovács Gábor, Gé- czi Lőrinc szocialista frontbrigádjának egyik szakvezetője. — Nem volt könnyű. Maróhengerrel dolgozunk, általában 95—100 méter széles frontfejtésen. Két ízben kaptunk vetőt és vizet. A maróhenger betapadt, alig győztük tisztítani. Ilyenkor aztán gyakori a géphiba. A kaparólánc szakadt. Előfordult, hogy leégett a motor. Igaz, a gépészet mindig gyorsan intézkedett, de így is sok kiesésünk volt. Anyagunk volt, de vagonhiány miatt már a külszínen sem tudták fogadni a szenünket. Három hónapon keresztül sokat kínlódtunk, de most Kovács Gábor Győri Ferenc Miért szereti On a munkahelyé£? Igen ritkán hangzik el ez a kérdés, pedig nem kevés azok. nak a dolgozóknak száma, akik szeretik munkahelyüket, akik nemcsak akkor érzik magukénak a gyárat, üzemet, vállalatot, amikor minden jól megy. Az egész életre, vagy 'unasi munkát cseréltem, fel A következőket mániája: — reciní. Idejövetelem után, két hosszabb időre szóló elköte- síz üzemi életre. Az első he- Ahhoz, hogy valaki szeresse hét múlva már ötnáilóain dollezettséget komolyan és fe- tekben nehez volt megszökni „unkahelvét „1áhhia.k «ozterr» lelősséggel veszik, még akkor a levegőt, fárasztott a hosz- * , ..... , ® is, ha esetenként félreértés, pú ülés, s idő kellett ah- szükségesek: oromét lelje ab- Telepvezetőnk Vagner Ottómé figyelmetlenség, vagy valami- hoz, amíg toeleszoiktam az új ban, aminek elvégzésére vári” meg is, dicsért. Ez újabb őszlyen más emberi mulasztás helyzetbe. Lehet, hogy nekem lalkozofct, tisztelje, becsülje tötnzésí adott nekem. Ahogy átmenetileg megzavarja el- Szerencsem volt, mert jó kofképzeteseiket. De valljanak lefctívába kerültem, pedig kt>- ők, a balassagyarmati porcé- rábban egyik munkatársamat lángyár dolgozói. sem ismertem. Mindegvikke! itt találkoztam először. Együtt * kezdtek Romhányi Györgynével, Szarvas Jánosnéval, és MÉSZÁROS OTTÖNÉ: — jelenlegi telepvezetőinkkel, Férjem révén, protekcióval ju- Vágner Ottónéval. Valószínű- tetteim be tíz évvel ezelőtt a |e6 * “ segítőkészségüknek gyárba — kezdi, majd így foly- köszönhetem, hogy nagyon tatja: — Akkor szervezték a megszerettem munkahelyemet, második műszakot. Nem volt amit ma már második ott- kömmyű dolgom, mert a ház- honomnak tekintek. Nekem nem volt semmi bajom sem a munkatársakkal, sem a vezetőkkel. Ez is közrejátszik abban. hogy szívesein jövök ide dolgozná. Voltak persze nehéz idők is. Főleg, amikor új munkákra álltunk át. De akkor sem voltunk egyedül. Vehetőink mindig segítették. A brigádból pedig amelyikünk hamarabb megtanulta az új technológiát, elsajátította a munkafogásokat, az önzetlenül segítette a másikat. Nálunk, a József Attila-brigád- ban ismeretlen az egymás piszkálása, molesztálása. Ami nem tetszik, azt is határozottan megmondjuk egymásnak, de szép szóval. Mióta dolgozom, könnyebb lett az életem. Havi keresetem 1600—1700 munkatársait, ahol tud, segítforint, de volt már 2000 is. sen nekik és végül érezze a telt-múlt az idő, úgy alakult ki bennem az az érzés, hogy én innen nem megyek el. Csoportvezetőmmel csak egyszer volt szóváltásom, mindketten megmondtuk egymásnak a magunkét. Nem, nem éreztem semmiféle megtorlást, sőt harag sincs köztünk. Keresetemmel is elégedett vagyok, 1500— 1600 forint a havi átlagom. Elhaitározásomban sokat jelentett az is, hogy vezetőim sohasem éreztették velem — ők magasabb pozícióban vannak. A csoport- és művezetővel pedig úgy vagyok, mintha barátnők lennénk... Berki Gyuláné . i'-í1' Mészáros Ottónc gozni. Régi ismerősökhöz jöttem, akik szívesen és meleg • barátsággal fogadtak, Egyébként sem akartam máshová BERKI GYULÁNÉ, először menni-, csak ide, ment jó a tíz évvel ezelőtt lépte át a légkör és jól lehet keresni, gyár küszöbét. Égy évig dől- Hosszabb időre szeretnék itt gozott, majd férjhez ment, maradni... utána Budapestre költöztek. Később jöttek a gyerekek, a* emiatt nem tudott dolgozni. Míg odahaza volt, társai kö- örvendetes dolog, hogy a zul szorgalmas munkájuk es , , ... hozzáértésük révén többen nyarak vezetői közül egyre előreléptek. Stósz Gyuláné többen rájönnek: az említetművezető, Cseman Sándorné tekkel és a hozzájuk hasonló pedig, akivel egy asztalnál ült, dolgozókkal tudják csak meg1111608 ' oldani az egyre növekvő fel— Három hónappal ezelőtt adatokat, nem pedig a felelöt- Nem,nem mennék el, még ak- vezetők figyelmességét meg- jöttem vissza, mert a vezetők iPn rvni- nnmnnuknt szprptö. ' kor sem, ha küldenének. Én értését, határozottságát. Az kedvesek és mindent megad- ' ,. . . hh már nem tudnék létezni a előbbiek közül a legfontosabb nak, hogy keresni tudjon az naay , , gyár nélkül! Csak egészség- a munka szeretete. Ha az itr ember. Munkámat nem érzem munka reményeben jelentkezess megérjem a nyugdíjkor- térni munkát, ami igen pon- tehernek, nem jelent goin-dot, ző vándormadarakkal. határt. tos, megszokja, megszereti, hogy reggelenként vagy délilletve megtanulja, akkor biz- útónonként be kell jönni dől- Venesz Károly tos megmarad. S ami igen ____________________________ _____ Z OLJÄNSZKY SÁNDORNÉ fontos: a kezdeti sikertelen- | ” ' ” “ — öt éve dolgozik a gyárban, ségeken nem szabad elkese- | NÖGRÁD — 1970. október 30., péntek 3 Zoljánszky Sándorné t
