Nógrád. 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)

1970-10-29 / 254. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXVI. ÉVF., 254. SZÁM ARA: 80 FILLER 1970. OKTÓBER 29., CSÜTÖRTÖK Utcán: KRESZ — árunál MSZ (4. oldal) Közoktatási feladatok (9. oldal) Napjaink ifjúsága (6. oldal) A DÍVSZ huszonöt éré VI a huszonöt éve, 1945. október 29-én London­ban, az Albert Hallban a vi­lág minden részéről össze­gyűltek a fiatalság képviselői és tanácskozásuk eredménye­ként november 10-én létrejött a Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetség. „Esküszünk, hogy az ügyes közeket és éles elmét, a fia­talos lelkesedést soha többé nem fogjak háborúra pazarol­ni, harcolni fogunk a népek őszinte barátságaiért, a nyo­mor megszüntetéséért...” — hirdették céljukat a második világháború befejezése után újult lendülettel magukra ébredő ifjak. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség kife­jezte a fiatalok antifasiszta egységét, magába tömörítette a haladó erőket, s a békéért és a világ ifjúságának de­mokratikus jogaiért emelt szót. A DÍVSZ fennállásának ne­gyedszázada alatt töretlenül hű maradt célkitűzéseihez. A: fiatalok ott voltak mindenütt' a háborúellenes megmozdulá­sokban. Először Calcutta ut­cáin tüntettek a gyarmatosí­tás. a gyarmati uralom ellen. Semmi sem tudta megakadá­lyozni őket, hogy felemeljék - tiltakozó szavukat a koreai agresszió ellen, hogy kitűz­zék a béke zászlaját az olasz és a dán parlamentre. A DÍVSZ negyedszázados tör­ténetének kiemelkedő akciói közé tartozik a nemzetközi arányú tiltakozómozgalom a franciák szennyes indokínai1 háborúja ellen. Félemelték • szavukat az amerikaiak viet­nami agressziója ellen, a gyarmati népek felszabadulá­si mozgalmainak segítése ér­dekében, az ifjúság követelé­seinek hatékony támogatásá­ért a tőkés országokban. A nemzetközi imperializmus felismerte az ifjúság egysé­géből fakadó erőt ezért min­dent megkísérelt a DÍVSZ szétforgácsolására. 1950-ben, az akkori francia kormány el­űzte Párizsból a DÍVSZ köz­pontját, amely azóta Budapes­ten működik. Mégis, a béke­harc újabb 26 ország ifjúsági szervezetét késztette csatla­kozásra 1951-ben. Évről évre növelte befolyását a világszer. vezet és ezzel együtt taglét­számát is. Ma több mint száz országban közel 250 tagszer­vezete van és a fiatalok száz­milliói tartoznak a szerveze­tekhez. Az ötvenes évek második felében a katonai bázisok el­leni harc, a nemzetközi kér­dések békés megoldása állt a DÍVSZ munkájának közép­pontjában. A mozgalom a hatvanas években bontakozott ki teljességében, ezt hűen ki­fejezte a szófiad VIT jelszava is: „A szolidaritásért, a béké­ért, barátságért!” A DÍVSZ eszméiért küzdő fiatalok eddig kilenc világif­júsági találkozón foglaltak állást azért, hogy még szeb­bé tegyék saját, s az elkövet­kező generációk életét. Hétfőn kezdődött él a DÍVSZ VIII. kongresszusa Budapesten. Ez a közgyűlés azonban több, mint puszta emlékezés a negyedszázadra. A kongresszus vita alapján elfogadja a DÍVSZ új prog­ramnyilatkozatát, amely az ifjúság jövőbeni feladatait foglalja össze. Ma Nógrád megyében kö­szönthetjük a kongresszuson résztvevő küldöttek egy cso­portját, akik nagygyűlésen találkoznak délután a megyei József Attila művelődési köz­pontban Salgótarján ifjúságá­val. Kívánjuk, hogy a küldöt­tek érezzék jól magukat vá­rosunkban, s ez a találkozó is járuljon hozzá az imperializ­mus ellen harcoló népek egy­ségéhez. . M, Zs. é Megkezdődött a vita a DlVSZ-konsrresszuson a KISZ első titkárának hozzászólása A pártkongresszus tiszteletére Elhárított akadályok Segít a* operatív bioottaág lőezöveikezetekben meggy or ­A Komszomol és Jade Tabet libanoni küldött élnöMetévél szerdán az Építők Rózsa Ferenc Székházában folytatta tanácskozását a De­mokratikus Ifjúsági Világszö­vetség VIII. kongresszusa. A plenáris ' ülésen — amelyen néma felállással adóztak a részvevők a közelmúltban el­hunyt Nasszer elnök emléké­nek — megkezdődött a vita a beszámolók felett; az első hozzászólók között kapott szót Jevgenyij Mihajlovics Tya- aselnyikov, a Lenini Komszo­mol Központi Bizottságának első titkára. Tolmácsolta a szovjet fiatalok üdvözletét, majd a továbbiakban részlete­sen szolt a DÍVSZ VII. kong­resszusa óta eltelt négy esz­tendő eseményeiről. — A Lenini Komszomol tá­mogatja a DÍVSZ törekvéseit, programját, amelynek követ­kezetes valóra váltása jelentős fegyver az antiimperialista küzdelemben. A DÍVSZ egy­re jobban betölti hivatását, mind hathatósabban tömöríti az imperializmus ellen küzdő fiatalokat. Az ifjúságot — ha helyesen értelmezi a történel­mi leckét — nem téveszti meg semmiféle ügyeskedés, manő­ver; harcba száll az elnyo­mók, a kizsákmányolók ellen. J. M. Tyazselnyikov beszá­molt a kongresszusnak a Komszomol tevékenységéről, azokról az akciókról, amelyek­kel a szovjet fiatalok hozzájá­rulnak az antiimperialista egy­ségfront erősítéséhez. — A szovjet nép szolidáris minden elnyomás ellen küzdő ország fiaival, támogatja har­cukat a függetlenség, a sza­badság elnyeréséért. Anyagi­Xuan Thuy, a Vietnami Dol­gozók Pártja Központi Bizott­ságának titkára, államminisz­ter, a Vietnami Demokratikus Köztársaság Párizsban tárgya­ló küldöttségének vezetője, aki a magyar forradalmi munkás­paraszt kormány meghívására 5 napos hivatalos baráti láto­gatást tett Magyarországon, szerdán délelőtt visszautazott Párizsba. A vietnami vendég búcsúz­tatására a Ferihegyi repülő­lag, erkölcsileg is segíti az in­dokínai népek küzdelmét. A Szovjetunió fiataljai követe­lik, hogy azonnal vonják kiiaz amerikai csapatokat Indokí­naiból. A szovjet nép szolidá­ris az imperialista agresszió ellen harcoló arab népekkel, támogatja a világ különböző térségeiben küzdő nemzeti feiszabadítási mozgalmakat. J. M. Tyazselnyikov elmondotta: a kínai események sajnos meggátolták a kínai fiatalokat abban, hogy részt vegyenek a kongresszuson, noha ez a ta­nácskozás megfelelő fórum lett volna egy közös álláspont ki­alakítására. A Komszomol el­ső titkára végezetül javasolta, hogy 1971-ben hívjanak össze nemzetközi ifjúsági konferen­ciát az európai béke és biz­tonság megteremtésének segí­tésére, s a jövő év márciusá­ban, megünnepelve a Párizsi Kommün 100. évfordulóját, a DÍVSZ és tagszervezetei te­gyenek hitet a kommün forra­dalmi gondolata mellett. Ezután dr. Horváth István, a KISZ KB első titkára lépett a szónoki emelvényre. Elöljáró­ban kiemelte: — Mi, fiatalok annak a nemzedéknek a képviselői va­gyunk, amelynek már nem lenne szabad ismernie a há­borút, a nyomort, az elmara­dottságot, a fajüldözést. Hogy mégis ismerjük, annak az a társadalmi rendszer az oka, amelyben néhány tucat mono­pólium szabja meg a törvényt, a politikát. Mi vádoljuk ezt a társadalmi rendszert, vádoljuk az imperializmust. Vádoljuk az Egyesült Államok uralko­dó köreit bűnös vietnami ag­téren megjelent Péter János külügyminiszter, Erdélyi Ká­roly az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője és Gye- nes András külügyminiszter­helyettes. Ott volt Hoang Luong. a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság budapesti nagykövete és Le Huu Van, a Dél-Vietnami Köztársaság bu­dapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, valamint a budapesti diplomáciai testü­let számos vezetője és tagja. (MTI) ressziója, terrorháborúja mi­att. Vádoljuk az imperializ­must, amely hivatalos, állami politika rangjára emelte a szocialista és más független országok ellen irányuló fel­forgató tevékenységet, s állan­dó katonai provokációkkal, vi_ etnami bűntetteivel veszélyez­teti a békét, az ^mbemiség lé­tét. Dr. Horváth István számot adott a kongresszusnak azok­ról az akcióikról, demonstrá­ciókról, amelyekkel a magyar fiatalok szolidaritásukról biz­tosították az elnyomás ellen küzdőket, a szabadságukért harcolókat. Mint aláhúzta, a „Vádoljuk az imperializmust” világkam- pány melett helyet kell bizto­sítani az akcióprogramban a világibéke megőrzésére irányu­ló, a gyarmatosítás és az új- ragyarmatosítás elleni ifjúsági kezdeményezéseknek, s a szo­lidaritási tevékenység kiszéle­sítésének. Foglalkozni kell az ifjúság jogainak fokozott vé­delmét szolgáló akciókkal, s ki kell dolgozni egy átgon­dolt, a munkás-, paraszt- és a tanulóifjúságot érintő réteg- programot. Dr. Horváth Ist­ván végezetül reflexiókat fű­zött a DÍVSZ tervezett alap­szabály-módosításához. (MTI) A tanácsrendszer megalaku­lásának húszadik évfordulója alkalmából október 28-án ün­nepi ülést tartott a Balassa­gyarmati járási Tanács. Az ünnepségen jelén volt Géczi János, a megyei tanács vb- elnöke, Andó Gyula, az MSZMP Balassagyarmati járá­si Bizottságának első titkára és a csehszlovákiai Nagykürtös járási párt-ég Nemzeti Bizott­sága delegációjának vezetője, Palkó Sándor is. Az ünnepi megemlékezést Hrapán Mi­hály, a járási tanács megbí­zott elnöke tartotta. A húsz esztendő során a járásban elért eredmények közül első­sorban a közművelődési intéz­ményhálózat, az orvosi ellá­tottság és a művelődési lehető­ségek fejlesztése terén tett előrelépésről beszélt. Megje­gyezte, hogy „a kommunális szolgáltatások mindegyikét anyagi eszközök hiányában A rétsági járásban szokat­lanul nehéz körülmények kö­zött folyik az őszi mezőgaz­dasági munka. A nyáron fel- ázott kötött talaj az októberi szárazságban megkeménye­dett, megmunkálására három­szoros erőt kell fordítani. A gépek nem bírják a megeről­tetést és törnek. Alsópetény- ben a traktorosok mondták el, hogy az egyébként szoká­sos szántás és boronálás he­lyett most többször is végig­járják a területet, hogy ve­tésre alkalmas legyen. Az őszi mezőgazdasági mun­kák gyorsításához Hasznos ta­nácsokat, segítséget ad a já­rási operatív bizottság. He­tenként megtartja ülését és értékeli az elvégzett munkát- Az operatív bizottság tagjai rendszeresein látogatják a szö­vetkezeteket. Tanácsokkal si­etnek a termelőszövetkezeti vezetők segítségére. Segítik a tsz-eket a vetőmagbeszerzés­ben, gépalkatrésszel, és figye­lemmel kisérik, hogyan hasz­nálják fel a műtrágyát. Meg­nyugtató, hogy műtrágyából a múlt évihez viszonyítva 50—100 kilogrammal többet szórnak a földekre. Munká­jukkal hozzájárultak ahhoz, hogy az elmúlt napokban öt termelőszövetkezet: a Nógrád 1 községi, a tolmácsi, a teres- ' kei, a romhányi és a diósje- j női termelőszövetkezet ered­ményesen befejezte az őszi vetést és befejezés előtt áll az őszi betakarítás is. A munkával nehezen bir­kózó üzemek vezetőit a legu- tóbi operatív bizottsági ülés­re meghívtak- Beszámoltatták őket a szántás, vetés, a beta­karítás meggyorsítására tett intézkedéseikről. Elmarasztal, ták a nógrádsápi, a nagyoro­szi és a kétbodonyi üzemek vezetőit, de segítettek is ne­kik. Azóta ezekben a terme­A Zólyomi városi Nemzeti Bi­zottság kedden megtartott ün­nepi ülésén díszpolgárává vá­lasztotta Nógrádi Sándor ny. vezérezredest, aki a Szlovák Nemzeti Felkelés idején ebből a városból irányította az anti­fasiszta ellenállási mozgalom magyar partizán harcosainak tevékenységét. Az ülésen el­még korántsem tudjuk a jogos, reálig igényeknek meg­felelően kielégíteni”. Beszéde további részében elismerően száLt a közelmúltban az át­gondolt településfejlesztési munka eredményeként végre­hajtott közög községi tanácsok kialakításáról, a tanácsi appa­rátusok dolgozóinak áldozat­készségéről. „Ma már járá­sunkban 18 községben össze­sen 7 közös tanács működik. A tapasztalatok aat mutatják, hogy ezáltal kedvezőbbé vál­tak a feltételek a községi ta­nácsszervek munkájához, sze­repük hatékonyabb betöltésé­hez” — mondotta. A Népközr társaság Elnöki Tanácsa a Mun­ka Érdemrend ezüst fokozatá­val tüntette ki Bolla Istvánt. Elismerő oklevélben Sinkó Já­nos, Ubrankovics István, Si­pos Jánosné, Katók Miklós, Bartos Pál és Gál János ré­szesült. Dr. Körmendi Jó­sült a munka. Az őszi felada­tokat körülbelül hetven szá­zalékban teljesítették. Az em­lített tsz-ek vezetősége es tagsága ígéretet tett, hogy ok­tóber végére teljesítik a ve­tési tervet. A járásban a nehéz körül­mények ellenére elvetették az őszi takarmánykeveréket és az őszi árpát. A búza ve­tésének befejezését a nehéz ta. lajmunka mellett az is gátol­ja, hogy a selypi cukorgyár nem biztosítja a termés fo­lyamatos elszállítását. Vasár­nap például nem vette át a cukorrépát, pedig a járásban élő üzemi munkások sokat segítettek a cukorrépa szedé­sében. A gyár késlekedése miatt aztán a traktorosok nem tudtak szántani. A cu­korgyárnak haladéktalanul változtam kell az álláspontján és fel kell készülnie, hogy minden időben átvehesse a felszedett cukorrépát. A vetéssel egyidőben nagy erővel folyik a járásban a terménybetakarítás. A burgo­nyával már végeztek- A ku­koricatörést kell meggyorsíta­ni. Egyébként az operatív bi­zottság ezzel kapcsolatosam felhívást intézett a termelő- szövetkezetekhez. Ugyanis a 3000 hold háztájiról a kuko­ricát már betakarították. Tö­résre vár még a közösben 1000 hold kukorica, amelynek eddig mindössze 24 százaléká­val végeztek. A termelőszö­vetkezetek az «-őket most erre összpontosítják. Betakar rították a silókukoricát, amelyből 23 811 köbmétert tettek el. A minősége kifogás­talan. Az erők összpontosítá­sának eredménye, hogy a rét­sági járásban, ahol a talaj- viszonyok mostohák, jól ha­lad a munka és a kongresz- szus tiszteletére elvégzik az ismeréssel szólották Nógrádi Sándornak, a Kommunista In- ternacionáléban Dimitrov ol­dalán kifejtett moszkvai te­vékenységéről. Zólyom képvi­selői a díszpolgárságot tanú­sító okmányt november 10-én nyújtják át Nógrádi Sándor­nak Budapesten, (MTI) zsef a Könnyűipar Kiváló dolgozója kitüntetést kapta. A Salgótarjáni járási Ta­nács ünnepi tanácsülése teg­nap 10 órakor kezdődött a kisterenyei művelődési ház­ban. A tanácsülésen jelen volt Szoó Béla, a megyei párt. bizottság titkára és Ozsvárt Ferenc, a járási pártbizottság első titkára. Horváth Gyula, a járási tanács elnökhelyette­se méltatta az évforduló je­lentőségét, majd Herencsényi József, a megyei tanács el­nökhelyettese nyújtotta át a kitüntetéseket. A Munka Ér­demrend ezüst fokozata kitün­tetésben részesült Dr. Nádasdi László járási tanácstag, a bronz fokozatot Gembicki Jó­zsef kapta meg. Hét dolgo­zónak nyújtották át az Elnöki Tanács elismerő oklevelét. Az ünnepi tanácsülés kultúrmű­sorral fejeződött be. Tanácskozik a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség kongresszusa Elutazott Budapestről Xuan Thuy ÜNNEPI TANÁCSÜLÉSEK őszi vetést és betakarítást­Nógrádi Sándor Zólyom díszpolgára

Next

/
Thumbnails
Contents