Nógrád. 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)

1970-10-24 / 250. szám

Szfigyben mulasztás tSrtéitf miért SxetegecEieSc ca tehenek? Kilencmilliót az ahíBákm»? az Állategészségügyi szervek minduntalan hangoz­tatják, hogy a szarvasmar­háknak a gümőkórtól mente­sítésével nem fejeződik be a betegség elleni küzdelem, ami ellen a szó legszorosabb ér­telmében, naponta küzdeni kell. Nem szabad az állatte­nyésztő telepre idegent be­engedni. Az istállókban tiszta­ságot, rendet kell tartani. A gondozók utcai ruhájukban nem mehetnek az állatok kö­zé. Rendszeresíteni kell ré­szükre az orvosi vizsgálatot. És ami mindennél fontosabb: a beteg állatokat gondosan el kell különíteni az egészséges állománytól. Az állattenyésztésben mind­ezek olyan törvények, ame­lyek közül egyiket sem sza­bad megsérteni, mert súlyos következményei lehetnek. Az egészséges állatállomány ki­alakítása fáradságos, hosz- szantartó és nagy költséggel járó munka. A könnyelműség helyrehozhatatlan kárt okoz­hat. Az állattenyésztők mind­ezeket tudják, de sajnos, nem mindenütt tartják be. Szügyből ismertetünk egy megdöbbentő példát. A köz­ségben nagyon szép szarvas­marha-állomány volt. Itt he­lyezték el a Magyarnándori Állami Gazdaság mintate- héntelepét, kifogástalanul szép, kiválóan tejelő tehenekkel. Évekkel ezelőtt befejezték a tsz szarvasmarha-állományá­nak tbc-mentesítését is. A háztáji állattartók is egymás után cserélték ki beteg álla­taikat egészségesekkel. Egy­szóval minden a legnagyobb rendben haladt, amikor be­következett a baj. Egy ellen­őrzés alkalmával az állator­vosok felfedezték, hogy az egészséges állatok egymás után újra megbetegednek. A FELFEDEZÉS mindenkit megdöbbentett, hiszen a tbc- mentesítés több százezer fo­rintba került, nem is szólva a fáradságról. Beteg állatokat fedeztek fel az állami gazda­ság tehenészetében, a termelő- szövetkezetben, s a háztáji gazdaságokban is. A legérzéke­nyebben talán a háztáji állat­tartókat érintette a váratlan fordulat. Ugyanis a beteg jó­szágaikat saját pénzükön cse­rélték ki és a cserére nem kis összeget fordítottak. Beszél­tünk Cservenák Mihálynéval. Elkeseredetten panaszolta, hogy januárban vett egy üszőt, amely tbc-mentes volt és sza­vaival élve: „már ki is nyír­ták. ..” Az állat ugyanis meg­betegedett. Török Mihályné a legelőn őrizte az állatokat. Panaszko­dott, hogy egészséges jószága ott van a beteg állatok között. Beesianszki Sámuel elmondot­ta, hogy nincs mit csadálkoz- ni a dolgon, mert az egészsé­ges állatokat ugyanazon az úton hajtják a legelőre, ugyanabból a vályúból isz­nak, amelyikből a beteg jó­szágok. Itt van hát a baj gyö­kere. A felelőtlenség azzal kezdő­dött: amikor a közös gazda­ságban megkezdték a mentesí­tést, a tsz vezetősége á beteg tehenek egy részét előzetes figyelmeztetés nélkül eladta a háztáji gazdaságokba. Aztán mintha minden összeesküdött volna ellenük, amikor a ház­tájiban felfedezték a fertőzés terjedését, kiderült, hogy az állami gazdaságban olyan em­ber jár az istállóba, aki magá­ban hordozza a betegséget. Sőt, az egyik gondozó, akinek a háztájiban tbc-s tehene van, abban a bakancsban és ruhá­ban jár az egészséges tehenek közé, amelyikben otthon, a sa­ját tehenét látja el. A közös legelő és felhajtási útvonal, a betegséget hordozó emberek, a beteg és egészséges állatok együtt tartása, hihetetlen gyor­san terjesztette a tehenek kö­zött a gümőkórt. Mert megfer­tőződtek a tsz állatai is. ILYEN SÜLYOS következ­ménnyel járt Szügyön a felü­letesség, amelyért nagyon el kell marasztalni az állattar­tókat. Az állami gazdaságbe­lieket éppen úgy, mint a tsz- belieket. De azért a körzeti ál­lategészségügyi emberek fele­lőssége sem kisebb. Ők tanít­ják, hogy a betegséggel szem­ben éberen kell őrködni. Miért nem őrködtek hát ébe­rebben. Ezt a mulasztást is, a betegség rohamos terjedését is a megyei állategészségügyi ál­lomás dolgozói fedezték fel. Pedig a körzeti állatorvosnak is hatósági jogköre van. Miért nem büntette meg azokat, akik nem tartják be a szabá­lyokat? Miért engedte a beteg állatokat eladni a háztáji gaz­daságoknak? Szügyben sok kérdésre választ kell adni, mert nem engedhető meg, hogy felületesen, félmunkát végezzen ek a nagy értékű szarvasmarhával, amelynek a mentesítésére olyan nagy ösz- szegekat fordít az állam. Bobál Gyula A mun 4« a normák karbantartása A termelékenység növelésének fontos tényezője Fii -évvel ezelőtt. amikor a romhányi 1 cserépkályhagyárban jártam, a fő­könyvelő újságolta el, hogy az elavult gene­rátorgáz helyett nemsokára korszerű tüzelő­anyag használatára tért át a gyár. Néhány hónappal később ismét Romhány- ba, a cserépkálythagyánba vitt az utam. Dé­vényi László üzemvezető sajnálkozva közöl­te: — Azóta sem történt semmi — mondta. — Ügy tudom, hogy a Gázipari Tröszt nem akar gázt adni. Most folynak a tárgyalások és az alkudozások. Néhány héten belül talán vég­érvényesen eldől a dolog... Lassú munkához idő kell — gondoltam. Be kell látni, hogy jelenlegi körülményeink kö­zött még rengeteg a probléma és a nehézség, ami sokszor hátráltatja egy-egy fontos fel­adat megvalósítását. Nem szabad türelmet­lennek lenni. Miért éppen ez a gáztelep épül­ne fel gyorsan, határidőre és zavartalanul? Egy-két hónap eltolódás még nem a világ, a lényeg, hogy előbb-utóbb mégis lesz gáz a gyárban. Természetesen, nem örülünk neki, nem is nyugszunk bele, hogy nagy zökkenőikkel és vontatottan haladnak egyes beruházások — mondotta. De már azzal is elégedettek va­gyunk, s erre törekszünk, hogy legalább a fejlődés, a javulás állandó jelét tapasztaljuk. Mert van abban a kiszólásban valamelyes igazság, hogy tulajdonképperi nem léggömb ez, nem lehet felfújni... Újra eltelt néhány hónap, s mivel tudo­mást szereztem róla, hogy a „gázügy” még mindig nem rendeződött, Gyökér István fő­mérnöknek tettem fel a kérdést; mi az oka. hogyan áll a több milliós beruházás? Kiderült, hogy még mindig nincsen se gáz­telep, se gáz. Vígan ég a generátorgáz az üzemben, mert nem kell attól tartani, hogy a közeljövőben kivonják a forgalomból. A be­ruházás a szó szorosan vett értelmében áll. Feltehetően nem is lesz belőle semmi. Leg­alábbis úgy nem, ahogyan eredetileg tervez­ték. Ha nem megy, hát nem megy? Bizonyára oka van. Mi hát az oka? Mi történik a már megvásárolt berendezésekkel? Ki fizeti meg az eddig elvégaett tervezési és kivitelezési munkák költségét? Kínálkozik^ a gáz he­lyett valami más elfogadható megoldás? S mindezt azzal a szándékkal kérdésiem, ha a tényéken már nem is lehet változtatni, hátha szolgálhat az eset megszívlelendő tanulsággal. Ha csak a negatív példa erejével is, hogy ezt nem lehet, így nem szabad. Mert nem va­gyunk annyira gazdagok. Gyökér István főmérnök alig leplezett in­dulattal magyarázta el a beruházás kálvá­riáját. — A Országos Gázipari Tröszt 1967-íben adott egy írásbeli hozzájárulást, amelyben ígéretet tett, hogy propán-bután gázzal ellát bennünket. Ennek alapján 1968-ban 15 millió forint bankhitelt vettünk fel. Egy lengyel cégnél megrendeltük a beruházás terveit, amely egyben a kemencék átállítását és üzemibe helyeaését is magáiban foglalta. Meg­vásároltunk nyolc gáztartályt, egyenként ki- lencszázezer forintért. Nem nehéz utána szá­molni. Csupán ez hétmillió-kétszázezer forint kiadás. Ezen kívül a lengyel cég körülbelül kétmillió forint értékű egyéb anyagot szállí­tott számunkra. Aztán annak rendje és mód­ja szerint megkezdődött a kivitelezés. Ezek után a „gázosok” pálfordulása úgy érte az üzemet, mint a derült égből a meny- kőcsapás. Az OGT korábbi ígéretét vissza­vonta amit azzal indokolt, hogy a megnöveke- dett lakossági gázigények zavartalan kielégítése mellett a gyár gázellátását is nem tudja vál­lalni. Minden tárgyalás eredménytelennek bi­zonyult, hogy ennek az álláspontnak a meg­változtatására rábírják. Az OGT nem enge­dett a negyvennyolcból... Most már fel lehet tenni a kérdést, hogy ennyire gazdagok volnánk? Kilencmillióit az ablakon nyugodtan kidobhatunk? Sőt, talán többet ennél, hiszen csupán az eszközlekö­tés, a törlesztés és a hitelkamatok eddig száz­ezreket vittek el. Hogy a százezrekre senki se legyintsen, ezek a kiadások együttesen már hétszámjegyű összegre rúgnak, tehát milliókban beszélhetünk, Azzal sem nyugtat­hatja senki a lelkiismeretét, hogy a tartá­lyoktól, a speciális építőanyagoktól kis rá­fizetéssel könnyedén meg lehet szabadulni. Kinek kellenének ezek, amikor feltehetően pb-gázt a többi üzem sem kap? Más terüle­ten pedig vajmi kevés sikerrel, legfeljebb költséges átalakítással hasznosíthatók, így értékük nem térül meg. Vajon a kárbaveszett forintok hiányozni fognak-e valahol? Hol az a banánhéj, amin elcsúszott a beruházás? Ki, vagy kik felelő­sek a pénz pocsékolásáért? Véiip/iifiil • ha a gázügy csődbe is ju­»cgceciui, itott, lesz azért korszerű tüzelőanyag a romhányi oserépkélyhagyár- ban. Kényszerű helyzetükben átpártoltak az ÁFOR-hoz, ahonnan könnyű, kénmentes gáz­olajat kapnak. Átterveztetik a beruházási do­kumentációt és előreláthatóan egy olasz cég kap megbízást a kivitelezésre. Gáz helyett olaj. Ez sem rossz. Végül is minden rendbe jött. Csak az előzményeket tudnánk feledni,.. Kiss Sándor Mire költötték a kétszáznyolcvanmilliói? rűsítéséhez. Jutott pénz a ki­Á gazdasági mechanizmus ueformja megváltozott feltéte­leket teremtett megyénk vál­lalataiban. Az élő munka haté­kony felhasználásával kapcso­latban is növekvő szerepet, nö­vekvő körben döntési jogot is kaptak. Ezért a teljesítmény­bérezés alapjául szolgáló mun- kanomnáknak a Munka Tör­vénykönyve 5-ös számú utasí­tásában szabályozott kérdései nem határozzák meg egyér­telműen a normarendszert, mélyet a vállalatoknak alkal­mazni kell. A szabályozás csak keretet ad, amit a helyi sajátosságok figyelembevéte­lével kell megtölteni tartalom­mal. A cél továbbra is az, hogy a normák rendben tartá­sa segitse elő a termelékeny­ség emelését, ne engedjen te­ret a féUazítási törekvéseknek. Mi szabja meg? A vállalat érdekeinek meg­felelően kell eldönteni, hogy az adott technika, a rendelkezés­re álló feltételek figyelembe­vételével mikor, milyen nor­mát alkalmaznak, hogy a ter­melékenység maximális növe­léséhez milyen műszaki felté­teleket biztosítsanak, hogy a norma szabályozó szerepét to­vábbra is fenntartsák. A munkamormák, a teljesít­mény-követelmények felül­vizsgálata tehát az új gazda­ságirányítási rendszerben is szükséges. Idejét a tartalékok nagysága, feltárásának és hasznosításának lehetőségei szabják meg. Célszerű, ha fe­lülvizsgálatot műszaki-szerve­zési intézkedésekkel támaszt­ják alá, arra törekszenek, hogy az intenzitás indokolat­lan növekedése helyett gyara­pítsák a műszakilag megálla­pított munkanormák, teljesít­mény-követelmények számát. Iuen alacsony A közelmúltban a tanácsi Ipar területén vizsgáltam a normakarbantartás helyzetét. Sajnálattal állapítottam meg, hogy a munkanormákon ala­puló teljesítménybérben dol­gozók száma az előző évek­hez képest csökkent, még azoknál a vállalatoknál is, ahol ez az arány emelkedik, (Nógrád megyei Textilipari Vállalat, Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat) az ösz- szes munkáslétszámhoz vi­szonyítva elfogadhatatlanul alacsony. Aránytalanul magas a 95 százalék alatt, illetve 105 százalék felett teljesítők szá­ma. Ez utóbbiak száma az el­múlt évhez képest tovább emelkedett. A vállalatok több­ségénél 108,5—139.6 százalékos átlagteljesítések vannak. Ez igen magas! A tapasztalatokból kitűnik, hogy a tanácsi ipari vállalatok lebecsülik az időtényező szere-' pét, pedig a közvetlen eleven munka ráfordítások csökken­tése nemcsak a közvetlen bér­költségek mérséklésében rea­lizálódik. Hatása van a tech­nológiai, gyártási és átfutási idők csökkenésén keresztül a rendelés visszaigazolása és a szállítás közötti időtartam csökkenésére. A bérköltségen túl a forgóeszközök forgási se­bességének gyorsulása miatt az eszközlekötési járuléknál. az állóeszköz-kihasználás javu­lása miatt pedig az amortizá­cióban és az energiaráfordítá­sokban érhető el megtakarítás. Külön előnyt, jelent a piacon a rövidebb vállalási határidő le­hetősége. Ismerni kell „Az idővel való takarékos­ság és ugyanúgy a munkaidő­nek a termelés különböző ágai közötti tervszerű elosztása a kollektív termelés alapján, el­ső gazdasági törvény marad” — írta Marx. Ahhoz, hogy a munkaidő-ráfordításokat terv­szerűen és állandóan csökken­teni lehessen, szükséges is­merni egy-egy gyártmány, sőt á gyártás egyes részműveletei­nek elvégzésére ténylegesen szükséges munkaidőt, a mun­ka normáját. A műszaki-technikai fej­lesztés, a munka- és üzem­szervezés. a dolgozók bérezé­sének munka szerinti megva­lósítása, differenciálása, vagyis az anyagi ösztönzés és a dol­gozók állandóan növekvő ön­tudata révén lehetséges csak a munkaidő-ráfordításokat fo­lyamatosan csökkenteni. Egy- egy gyártmány, termék előál­lítási idejének pontos megha­tározása előfeltétele minden­fajta szervező tevékenységnek. Jelentősége a műszaki-gazda­sági fejlődéssel párhuzamosan növekszi k. Ezért az előbb em­lített területeken valamennyi vállalatunknál még igen sok a tennivaló. Takács Gyula a megyei tanács ipari osztályának főelőadója A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben a harmadik öt­éves terv során 280 millió fo­rintot használtak fel beruhá­zási célokra. A pénz egy ré­széből bővítették a termelést; létrehozták a DEXION-üze- met bevezették a süllyeszté- kes kovácsoló termékek gyár­tását, új gépeket állítottak munkába a szeggyártásnél és bővítették a választékot, hoz­zá kezdtek az öntödék korsze­segítő és kiszolgáló folyama­tok korszerűsítésére is. Üj alapokra helyezték a vállalat energiaellátást, bőví­tették és modernizálták a karbantartást, a gyártóesz­köz-gazdálkodást és a közleke­dési kapacitást. Ezek a be­ruházások egyúttal előkészí­tették a negyedik ötéves terv­ben bekövetkező csaknem 500 millió forintos rekonstrukci­ót. Uj üzemcsarnok Üj üzemcsarnokkal bővül a ne­gyedik ötéves terv első két évé­ben a budapesti paszománygyár berkenyéi üzeme. A tervek sze­rint csaknem ötszáz négyzetmé­ter alapterületű, betonvázas szer­kezetű, lapos tetejű üzemcsarnok épül fel, amelynek kivitelezési költsége eléri a kétmillió forin­tot. A bővítés révén az üzem éves termelése is növekszik. A meg- növekedetl feladatokhoz 50—70 új dolgozót vesznek fel, ezzel a gyárrészleg 100—150 alkalmazottat foglalkoztató korszerű kisüzem­mé fejlődik. Kavicsok A kosztpénz is kevés ! A bú­Húzastnrsak Nagyon szerették egymást. Ügy járták végig életük első felét, kézenfogva, mint két óvodás kisgyermek. Azután a férfi elengedte a nő kezét, és egyedül járta a maga útját. Nem tudta, mikor, hol veszett el a kéz, tény, hogy elveszett. Ezután, későn járt haza, időnként ivott és durva volt. Az asszonyka először sírt, fájt. minden, az élet, hadban állt az egész világgal. Később, ahogy azt már előre várni le­hetett, fájdalmát, dühét, gyű­löletét a férjére összpontosí­totta. Egy kora hajnalban, lehet, tán éppen október volt, és szerda, és az eső is esett (min­denesetre rossz nap volt), az asszony minden különbeje- lentés nélkül, egy öntöttvas lá­bassal fejbe vágta egykoron imádott, de az idők múltával elidegenült férjét. A férfi a váratlan, de meglehetősen ha- talmas ütéstől elszédült. Ahogy ott támolygott a konyha kö­vén, a másodperc tört részén belül bokájába is egy irtóza­tos fájdalom hasított. Ettől a rúgástól azonnal a kőre ült. Távolról, nagyon tompán és homályosan a következőt hal­lotta: — Unintelligens állat vagy! tort is anyukám vette, most is tartozol neki ezer forinttal, azonnal add meg, amivel tar­tozol ... A férfi így fejen kólintva, teljesen kábán, féleszméleté­ben is megesküdött volna, hogy mindazt, amit hallott, a felesége mondotta, az ő hang­ját hallotta. Másnap a tükörben megnéz­te magát, az ütés elég rosszul sikerült, az orra keserves ál­lapotban volt, szép nagy lila krumpli. Tulajdonképpen jóravaló fickó volt, most is annak örült, hogy nem ő ütött, és nem az asszony arca ilyen csúnya, hülyére vert. Mit is szólnának akkor ott bent, a hivatalban? Jubileumi pénz Jubileumi pénzt osztottak. Nagy Jánosáé is kapott, iga­zolta, hogy 25 éve dolgozik immáron. — Szóval minimum negy­venéves a drága — mondogat- ák a szobában a hölgy-k — Nevetni kell, harmincöt­nek mondja magát. De aki a legjobban intrikált is, utánanézett, hátha neki is jár már az az egyhavi fize­tés. A főkönyvelő, áld az effé­le ügyeket intézte a vállalat­nál, jókat nevetett, de hango­san mindössze ennyit mon­dott: — Ej, ez a pénz, micsoda ördög a pénz. Egyetlen hata­lom. varázserő, amely rábír­ja a nőket, hogy még a koru­kat is vállalják. 2 ele fon A lánynak sötétkék szeme, melegpiros szíve és koromfe­kete haja volt. És önérzete. Ahányszor összevesztek, fel nem hívta volna a fiút. Kez­deményezzen, ő. telefonáljon, ő, hívja, ő, hiszen ő a férfi. No, a dolog azért nem ilyen egyszerűen történt, mert a dolgok, események, érzelmek az életben sem vegytiszták, sőt különösen az életben nem. t A lány mindennap tárcsázta a számot, mert jólesett hallani az imádott hangot. — Halló, itt Kovács ... Hal­ló! Ki az? ... Ki az úristen szórakozik? Kiabált ilyenkor dühösen a süketen hallgató vonalba a fiú. „Csak hadd pukkanjon a gazember ... Milyen szép. fér­fias hangja van a drágám­nak ... Legalább azt hadd halljam, ha már haragban va­gyunk” — gondolta a lány, és ha jó kedve volt, naponként többször is felhívta a fiút. — suha — Előítélet A szívbeteget sajnáljuk, sze­gényt. A tüdőbetegtől félünk, mert betegsége fertőző. A rákbetegtől összeborza­dunk, mert hátha mi is... A szifiliszét megvetjük, mert betegségéhez bűn árán jutott. És akinek diaréja van, ázom nevetünk, pedig ez is minden­féleképpen betegség. Borzalmas, roppant erő az előítélet, még a betegségek­nél is. f,^GRÁD — 1970. október 24., szombat 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents