Nógrád. 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)

1970-10-21 / 247. szám

Próbaűton a Zsiguli Befejezéséhez közeledik Togliatti városban az új gyár építése. Az autóüzem céltípu­sa — mint ismeretes — a Szovjetunióiban tüzetesen át­vizsgált Fiat—124 módosított változata, amelyből a tervek szerint még 1970^ben elkészül az első 27 000 darab. Az üzem teljesítménye az elkövetkező évek folyamán elérd az évi 660 OOO-et. A VÁZ új ötszemélyes sze­mélygépkocsijába, a Zsiguliba, négyhengeres, 60 lóerős mo­tort szerelnek. Az autó terve­zett önsúlya 890 kg, maximá­lis óránkénti sebessége pe­dig 140 km. A szilárd toarosz- széri'a zárt, négyajtós kivite - lű, a puha üléseik állíthatók. A támlák lehajlásával a ko­csi kényelmes hálóhellyé ala­kítható. A gépkocsi külseje elegáns, belső falait dekoratív műbőrrel borított színes posz­tóval vonták be. A „Fiatovi- csok” meggy, égszínkék, sö­tétszürke, halványbama, sö- 100 km-es óránkénti sebesség tétkék és fekete színben ké- mellett az üzemanyag-ifogyasz- szülnek. _ tás 100 km-en kb. 8—9 liter. Hajtóanyaga 92-es oktánszá- Képünkön: próbaűton a Zsi- mú benzin. Teljes terhelés és guli a Volga partján. Moly Máté immár egy évti­zede a hivatal legmegbízha­tóbb előadójának számított. Káros szenvedélyt nem ismert, kizárólag a munka kötötte le figyelmét és idejét. Egyik nap özvegy Tabak Tódomé szelídítettvadnyúl tartási kérelme elveszett az íróasztaláról, tűvé tette miat­ta a fél hivatalt, beszedett egy marék idegcsillapítót —, de az akta estig sem került elő. Zúgó fejjel botorkált haza, undorral túrkált a székelyká­posztában. Felesége. Eufrozina gyanakodó pillantással leste: Papírhajó — Persze, hogyne, mi az hogy!... — dadogta Moly Máté majd hirtelen visításban tört ki. Idegei felmondták a szolgálatot. Őrjöngve röhö­gött Valid be, hol az a dög, hadd írjam fel címét! Reggel k el­megyek és kivájom a szemét a szégyentelennek ... Moly Máté hörögve — Megőrült? — rivallt rá az osztályvezető. — Észnél van, ember? Maga a miniszterhe­lyettes elvtárs titkárnője anyó- kérte sának az ügyét gúny tárgyává bocsánatát, s elmondotta vég­re: egy elveszett akta ment az agyára, már azt sem tudja, fiu-e, még vagy lány. Fe­gyelmi vár rá, és elbocsátják, ha holnap sem lesz meg. teszi, kikacagja? ... Csillapod­jék már. az isten, pofozza meg...! Mire a mentők kijöttek ér­te, Moly Máté könnyesre rö­högte magát. Az intézetben két lábon Reggel a tükörből sajnál­kozva nézte meghasonlott, vajon hol ténfergett, miféle fzu^ke hasonmását. Ügy erez- szökdécselt, s az első hetek- ócska nő eteti, ha te’ hogy kilókat fagyott. Hold- ben csak káposztalevelet és kórosként vánszorgott hivata- nyers cukorrépát rágcsált, lába. romlott, az ő finom, nagy gonddal ké­szített kosztját sem eszi meg! — Megcsaltál, Máté.. 1 — zokogta az asszony éjfélkor az ágyban, amikor a férfi elfor­Félkilenc után referádára hívta bé magához főnöke. To­kos Lukács, és ő fogvacogva dúlt tőle, s kínjában a falat tántorgott be az osztályvezető kaparta. — A jelek azt mutat- szobájába. jak, hogy szeretőd van... — Hirtelen felült, és szembe fordult véle, szeme szikrázott, mint egy vadmacskáé. — Jó hónap múltán váratlanul felkereste Tokos Lukács. Bűn­bánó ábrázattal nyitott be gu­miszobájába. — Isten engem úgy segél- jen, hogy megvan az akta, nyugodjon meg, Máté... — Moziélet Feketeszakáll szelleme — Remélem, Tabákné aktá­ját behozta... — kezdte To- kezdte dadogva. — A kisfiam, kos Lukács. Gedeon lopta el. Papírhajót csinált belőle a kölyök. Kép- •-f-zelheti, hogy kikapott tőlem. De ugye, most már nem ha­ragszik rám. Mondja, hogy nem haragszik!.... — Nem haragszom — szu­szogta Moly Máté. — És ugye, már nincs sem­mi baja... — aggodalmasko­dott az osztályvezető. — Nincs, — mondta Moly Máté közömbös hangon —, nincs semmi bajom. Apropó, — fordult ápolójához —, va­lami változatosat, finomat szeretnék végre enni. Legyen szíves, hozzon egy marék szé­nát ... Zol tus András Jelenet a filmből Steve Walker a közép-atlanti filmvígjáték, amelyet október partvidék egyik kisvárosába, Godolphinba érkeaik, mert a helység híres, régi kollégiu­mának atlétikatanára lesz. Kiderül, hogy Steve nem mindennapi szálláshelyet vá­lasztott magának, mert a szál­lodát, ahol szobát foglaltatott, a szóbeszéd szerint kétszáz évvel ezelőtt a híres kalóz, Feketeszakáll, más nevén Ed­ward Feaeh építtette... Így kezdődik a Feketesza­káll szelleme című amerikai 22-től 28-iig vetítenek a gótarjáni November 7. Film­színházban. A szórakoztató film számot tarthat mind az ifjúság, mind a felnőttek ér­deklődésére. Robert Stevenson filmje jó ötlettel kelti életre a kétszáz évvel ezelőtti kalózt, Peter Ustinov briüiáns alakí­tásában. További főszereplők: Dean Jones, Suzanne Pleshet­te, Elsa La-ndherter, Joby Ba­ker. Szívinfarktus Életveszély®, sőt halálos kimenetelű szivattakok nem tartoznak ritkaságok közé idegfeiszítő televíziós adások után. A heidelbergi Ludolf- Knehl (klinika orvosai most végére akartak járni a „tv- sitress” titkának. A mexikói labdarúgó-világbajnokság alatt hat önkéntesen jielent- kezeitt személyen végeztek el szívfoekvencda-iméréseket. Elektródokat helyeztek el mellkasukon és egy kis adó- készüiiéki segítségével továb­bították a szív égi pulzus üté­seinek értékeit a (klinika la­boratóriumaiban. Minden eset­ben, amikor a szurkolók fel- izgultak, a szívfrakveneia író­tűje hegyes fokú diagramo­kat rajzolt a papírra. Kapu- ralövésekkor vagy szabály- taiainíkodás esetén, különösen nagy volt a görbék le- és a felmozdulása. Ennek a kísérletnek azöstz- szes adatait az orvosok fel­jegyezték, majd pedig kiér­tékelték. Az eredmény egy­öntetűen ikimutaitta, hogy a tv adásai jelentős kihatással vannak a nézők szívműködé­sére. Szívbetegeknél, vagy olyan személyeknél, akik már átestek egy szívinfarktuson, az orvosoknak már kimondot­tan rizikóról kell beszélniük. Minden gólnál, amit például a német csapat rúgott, a kí­sérleti személyek pulzusának a frekvenciája 85-ről átlag­ban 115-re emelkedett per­cenként. Ez megfelel annak az értőknek, amit az Apolló- asztronautáknál regisztráltak a start után. Egy tesiztszemély- nél, egy infarktust szenvedett diplomás mérnöknél például akut veszélyes helyzet állt elő: az EKG 40 percen ke­resztül életveszélyes szív- kamrarezgéseteet mutatott ki. / A heidelbergi kutatók első vizsgálatuk után azonban még nem akarnak választ ad­ni arra a kérdésre, hogy az idegfeszítő tv-adásuk valóban jelentős mértékben megnöve­lik-e az infarktus bekövetke­zésének veszélyét Azt a ta­nácsot adják a szív- és vér- keringési zavarokban, szenve­dő személyeknek, hogy túl iz­gató adásoknál inkább kap­csolják ki a készüléket. A német orvosok ezzel a kísér­lettel ismételten bebizonyítot­ták, hogy a tv képernyője előtti sportlelkesedés bár a szív megerőltetéséhez vezet, ezt azonban nem lehet össze­hasonlítani a sportpályán, az egyéni sportteljesítményeknél fellépő megterhelésnek a for­májával. Leltároz a MÉRT V., Salgóbánya 1970. októ­ber 29-től november 1-ig. Ezen idő alatt az árukiadás szünetel. A drégelypalánki tsz szörpüzemének pincéjében KOSSUTH RADIO: 8.20: Cigány- szerelem. Készletek Lehár Ferenc —Gábor Ander operettjéből. — 8.5K>: Dvorzsák: Hegedűverseny. — 9.33: A magyar népdal hete. Nép­dalaink nyomában. A faluban. Máder László összeállítása. — 10.41): Braiiins-művek. — 11.30: A Szabó család. — 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? Játék es muzsika tíz percben. — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Nóta­csokor. — 14.15: „Nagy alkotókra emlékezem. . .** — 15.11: Anna Pál dalaiból. — 15.20: Világ színház. Lessing és Goethe. — 16.05: Az élő népdal. Nézsa, —- 16.15: At­lasz. Világgazdasági figyelő. — 16.35: Szabó Ferenc: Elfelejtett szerenád. — 17.20: Holnap közve­títjük. .. Az MRT énekkarának nyilvános Bartók-hangversenye. — 17.40: Mit ér a munka, ha ma­gyar? — 18,07: Párizsi beszélgetés egy rekétapionirral. A mikrofon előtt: Frank Maiina, az Űrkutatá­si Akadémia vezetője. — 18.22: A magyar népdal hete. Bemutatjuk új Bartók-felvételünket. Húsz ma­gyar népdal. — 19.25: A magyar népdal hete. Dalt dedikál: Urbán Katalin. — 19.35: Francia tanya. Szakonyi Károly regényét rádióra alkalmazta: Tertinszky Edit. ~ 20.29: Stúdiónk vendége: Bágya András. — 21.09: Adottságok, le­hetőségek. Beszélgetés az MSZMP Veszprém megyei Bizottságának vezetőivel. — 21.39: Brahms: Vál­tozatok egy Haydn-témára. 22.20: A jazz világa. Kiss Imre műsora. — 23.20: Rahmanánov: HL zongora vórseny. — 0.10—0.25: Szép ősz. Részletek Stolz operett­jéből. PETŐFI RADIO: R.05: Men­delssohn : Esz-dúr vonósnégyes. — 8.40: Két évtized határán. Lipo- vecz Iván műsora. II. rész. — 3.00: Verbunkosok, cigánydalok. — 9.30: A begyek alján. Részletek d’Ai- bert operájából. ==* 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. — 12.00: Ver­senyművek. — 13. Q3: Házunk tája. A Falurádió műsora. — 13.23: Fú­vósátiratok. — 14.00: Kettőtől ha­tig. .. A Petőfi rádió zenés dél­utánja. — 17.05: ötórai tea. — 18.10: Puccini: Bohémélet. Négy- felvonásos opera. — 20.35: Közve­títés a Newcastle United—Pécsi Dózsa EVK labdarúgó-mérkőzés H. félidejéről. — 21.25: Visszhang. Fél óra moziról, színházról, tanu­lásról, olvasásról. — 21.55: A ma­gyar népdal hete. a népművészet mestereinek felvételeiből. — 22.15: Liszt-kórusok. — 22.35: Mosonyi Mihály zeneszerzői portréja, — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.15: Esti hangulatban. — 24.00—0.10: Hírek, időjárás. TELEVÍZIÓ: 9.00: Műsorismerte­tés. — 9.01: A Szófia-zenekar ját­szik. _ 9.15: Színházi album. — 10.40—11.40: Herman Prey énekel. — 13.55—15.50: Rp. Honvéd— Manchester City. Kupagyőztesek Európa Kupája labdarúgó-mérkő­zés közvetítése Kispestről. — 16-45: Irány az egyetem! — 17.20: Műsorismertetés. — 17.25: Hírek. — 17.30: Az erdei házikó. NDK bábfilm. ( — 18.00: Slágercsúcs. Tánczenei műsor az 1-es stúdió- bóL — 18.45: „Mit tud már a ba­ba?'» Nők félórája. - 19.15: Rek­lámműsor. — 19.20: Esti mese. -*s 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Egy óra Alfred Hitchcockkal. A zsaru ha­lála. — 20.50: Alkotók és ihletűik,.. Az ősz a muzsikában. — 21.25: Szülők, nevelők egymás közt. „Hogy megoldódjanak a jiyeä- vek...« 22.15 : Tv-híradó — 2. kiadás, SZÍNES MŰSZAKI KÍSÉRLETI ADAS: 18.00—19.00: 1. Az „Antomfio Gades” spanyol balettegyüttes mű­sora. 2. Mézga család, BESZTERCEBÁNYA: 16.35: Bra­tislava! Lyra 1970. (Záróhangver­seny.) — 19.00 és 21.40: Tv-híradó. “ 19.50: Közeli ismeretlen. A, Scibor-Rilski színműve. — 20.50: A ljubljanai tv szórakoztató film­je. Űj bolt a város központjában Tanácskozás a takarékosságról Postások és takarékpénztá­rosok, valamint nagyobb pos­tahivatalok vezetői munkaér­tekezletét tartották tegnap Salgótarjánban. Nagy Béláné, a Budapest—Vidék Postaigaz­gatóság vezetője a takarékos- sági mozgalom eredményeiről és problémáiról, valamint ki­szélesítéséről beszélt. Boda La­jos vezérigazgatósági főelőadó a betétgyűjtési tevékenység formáinak finomításáról, Dé­nes József OTP-főcsoportveze- tő a propagandamunka fon­tosságáról tájékoztatta a mint­egy 60 résztvevőt. NÓGRÁD - 1970. október 21.. szerda a MÉK ZÖLDSÉG-, GYÜMÖLCS-, ÉLELMISZERBOLTJA ma megnyílt Salgótarjánban, a Rákóczi úti II. sz. Üzletházban (új OTP-székház). Forgalomba hoz: zöldség-gyümölcs; élelmiszer; házi füstölt hús; tartósított savanyúság; Mirelité; presszókávé, Cola-árukat. Nyitvatartás: hétköznap 6-tól 20 óra 30 percig, vasárnap: délelőtt. Bőséges választékkal várja vásárlóit a MÉK új boltja! (x)

Next

/
Thumbnails
Contents