Nógrád. 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)
1970-10-15 / 242. szám
Rcp'obdo NB II. Szerdai meglepetés Női vereségsorozat — St. ZIM-győzelem SALGÓTARJÁNI ZIM V.— OSC 3:2 (—1, 7. 1«, —13, 7). Budapest, v.: Pulai. ZIM; Félegyházi, Farikas, Zalánfi, ■Szidták, Monori, Fájd. Cs.: Tóth, Szirmai. EDZŐ: Kőbán László. Bágyadtan, mereven kezdett a ZIM. Az iram csak a második játszmában emelkedett. Innen nagy küzdelmet vívott az együttes. Galgóciék (a volt tehetséges salgótarjáni sportoló, az OSC edzője és játékosa) egyenrangú ellenfélként, nagy .küzdelemre késztették tarjám' ellenfelüket. Felegyházi és Szedték ütései jelentették a végső győzelmet a 130 perces küzdelmes találkozón. MTK—ZP ÉPÍTŐK 3:1 (11, —8, 10. 9) Zagyvapálfalva, v.: Sándor. ZP. ÉPÍTŐK: Szabóné, Art- mannrs, Sándorné. Nagy né, Kova.likné, Páliczné. Cs.: Berta. EDZŐ: Bodor Jánosi. Az Építők sorsdöntő küzdelemre állt ki. A két pont igen fontos lett volna a bemit- maradiásihoz. Sajnos a játék az első két játszmában igen gyenge színvonalon mozgott. Az első játszmában meglepően sok volt a rossz nyitás, s csupán Artmanné jól helyezett ütései, és ejtett labdái jelentettek pontokat A két ütő (Szabóné és Kapás) csupán a második játszmában vállalkozott ütésekre. Ez biztos játszmagyőzelmet eredményezett. A továbbiakban 9:9-,ig sok forgással, nagy volt a küzdelem. Az MTK ütőfölényét a második sor nem tudta kivédeni. A negyedik játszmában „hengerelt” a vendégegyüttes. Az Építők csak 12:2-es vezetésnél kísérelte meg a lehetetlent. Sajnos, kevés sikerrel. Egyedül Artmanné játéka emelkedett az átlagos fölé. BP. ÉPÍTŐK—SBTC 3:0 (4, 9, 8) Budaipest, v.: Albrecht. SBTC: Balogh, Denk, Vadászi I., Vadászi II.. Gubányi, Szabó É., Cs.: Szabó Zs. EDZŐ: Tóth András. A második helyezett ellen újból jelentkezett a küzdőszellem hiánya. Hamar feladták a -reményt. A rövid ideig tartó küzdelem alatt csupán Balogh, és helyenként' Vadászi II. kísérelte meg az ellenállásit BSE—KISTERÉNYEI B 3:0 (2, 0. 7) Budapest, v.: Bárdos K1S- TERENYE: Lőrinc, Szálai, Ré- kasi. Zsidai, Kovács, Szabó. Cs.: Pipás, Nagy, Tani, Juhász, Miskolczi. EDZŐ: Molnár László. A bajnokságban vezető Bp. Építők könnyen vette a vasárnapi akadályt. A tartalékos Kisterenye — az edző le- hetetőséget nyújtott a fiataloknak a rutinszerzésre — igen csekély ellenállást tanúsított. Rutinosabb játékosai nem segítették megfelelően a fiatalokat. Ez idegessé tette az egész csapatot, s igen sok elemi hibát eredményezett. Zsidai és Ttéikasi játéka volt kielégítő. A pálya nem sétatér SBTC—Videoton 1:2 (0:0) A Videoton kapusa Szabó könnyen tisztáz a tarjáni csatárok elől, mert senki nem ugrik fel közülük a labdáért Kosárlabda NB II. Formába lendült az SBTC: imponáló fölénnyel győzött SBTC—OSC 69:49 (31:25) Salgótarján, v.: Újvári, Vi- rilk. SBTC: Szertné, Miskolczi, Bánné, Kovács, Rákóczi. Cs.: Válóczi. Edző: Pancsovai Nándor. Már 8:2-re vezetett a vendégegyüttes, amikor rákapcsolt az SBTC. Kiegyenlítették az ellenfél gyorsasági fölényét, és a dobásoknál is a nagyobb pontosságra törekedtek. A félidő közepén (14:13- nál) már megközelítették ellenfelüket, majd Kovács jól sikerült távoli dobásaival 21:19-es vezetést szereztek. Előnyüket a félidő végéig tartani tudták. Szünet után tovább nőtt az SBTC előnye. A nyolcpontos vezetést percek alatt 14-re növelték. Szellemes, élvezetes volt a játék, Miskolcziék bátran törtek a gyűrű alá, és az utolsó percekig tartani túrták 14 pontos előnyüket. Az utolsó három percben 61:47 után jól sikerült véghajrában további előnyt szerzett a hazad együttes. A leg job dobó: Miskolczi (21), Kovács (20), Bánné (14). DASE—SKSE 82:74 (45:36) Debrecen, v.: Velkei és Puhr. SKSE: Csuka, Szert, Piaehy, Túrán, Palla. Cs.: Tóth, Juhász, Mosonújvári, Bozsik, Rudinszki. Edző: Szarvas József. Szabad téren, villanyfénynél játszották a mérkőzést. Ez a hazai együttesnek kedvezett. A világítás elég gyenge volt. A Debrecen nagy lendülettel kezdett, a kohászok a védekezésben már Sikerek és Á megye NB III-as labdarúgócsapatai a IX. fordulóban váltakozó eredményeket értek el. Sikernek mondható a Zp. Építők Kazáron elért győzelme. A megyei rangadón hat hét óta tartó nyeretlenségi sorozatuknak szakadt vége. Mizserfa együttese viszont már harmadik hete gólképtelen. A korábbi években igen eredményes Susán ez idáig egyetlen gólt sem rúgott! De nem dicsekedhet eredményességgel Géczi és Lászlók sem. Az St. Üveggyár csapata csöndben, de szorgalmasan gyűjtögeti pontjait. Pásztó biztos győzelme előkelő helyre juttatta a csapatot. A Bgy, SE váratlanul kellemetlen meglepetést okozott: négy az első percektől alul maradtak. Sehogy sem ment a szoros emberfogás. Így az ellenfél a 30 másodpercet jól kihasználva eredményesen lépett a palánk alá. A szünet után 8 percig kiegyensúlyozott volt a küzdelem, sőt a Kohászok 56:56 után vezetést szereztek, majd előnyüket 67:61-re növelték. A véghajrát újból a hazai együttes bírta jobban. A Kohászok kulcsembereit (Csukát és Szertet) sportszerűtlen eszközökkel is akadályozták a pontszerzésben, a -többiek pedig nem voltak veszélyesek a kosárra. Legjobb dobó; Csuka (30), Szert (23L As NB m-ban játszották KISTEXT—Salgótarjáni Spartacus 73:41 (36:22) Salgótarján, v.: Üjváry, Vi- rdk. Spartacus: Pintér, Kesz- ler, Szakmár, Túrán, Bércesi. Cs.: Bán, Hábel, Bozó, Szabó, Mészáros. Edző: Túrán István. A fiatal tehetségeit elvesztő hazai együttes tartalékosán, csak az első percekben volt egyenrangú ellenfél. Kezdetben pár ponttal vezettek, majd dobók hiányában az ellenfél egyre jobban elhúzott. Legjobbjukat, Buktát ketten sem tudták semlegesíteni. Kosaraival jelentősen hozzájárult csapata nagyarányú győzelméhez. Mátyus László balsikerek hét óta tartó veretlensége szakadt meg a hazai pályán. Béres tovább növelte előnyét a góllövőlistán, A forduló ministatisztikája: a gólarány 6:5 volt. Közel húsz gólhelyzet maradt kihasználatlanul, ebben főleg a Bgy. SE és a Mizserfa csatárai a ludasak. Két együttes ismét gólképtelen volt. Jó teljesítményt 16-an nyújtottak. A mérkőzéseket összesen 1700 néző látta. A góllövőlista élmezőnye: 1. Béres (Bgy. SE) 11, 2—5. Bodor (SÜMSE), Győr (Pásztó), Molnár K. (SÜMSE), Tari III. (Pásztó) 5—5 góllá), őket követi nyolc labdarúgó keikét góllal. Sakk Jól hajráznak a tarjániak SKSE—Gyöngyösi Energia 8,5:5,5 Salgótarjánban, az NB lies Maróczy CSB X. fordulójában az SKSE bravúros győzelmet aratott az élcsoportban helyet foglaló Gyöngyösi Energia elten. A kohászok kitűnően játszottak, és nagyarányú győzelmükkel jól kezdték a hajrát. Nagyszerűen szerepeltek az éltáblások, de kitett magáért a csapat többi tagja is. Kiemelkedő győzelmet aratott Horváth, aki a többszörös magyar női bajnok Sillyéné éllen győzött és Pethő, aki nagyszerű formában van. Űjabb győzelmével három fordulóval a befejezés előtt a csapat egyik legjobb pontszerzője. Eredmények (elöl a tarjániak): Tóth L.—Sillye 0,5:0,5, KLepej—Fábián 1:0, Szakács—Demeter 1:0, Balázsi—Gáti 0:1, Czakó —Dr. Szigetvári 0:1. Horváth —Sillyéné 1:0, Ponyi—Kru- pánszkd 1:0, Siihkó—Kiss Gy. 1:0, Pető—Kiss P. 1:0 Tóth P.—Csizmadia 1:0, Szabó— Gorda 0:1, Tóth J.—Balogh 0:1, Gordos—Karacs 1:0. Deli —Hegedűs 0:1. A X. fprdulő eredményei: Bp. Postás—Vörös Csillag Traktor 5,5:8,5, Ganz Villany —Miskolc 5,5:8,5, Pedagógusi— Szentes 8,5:5,5, KGM—DEAC 3,5:10,5, Szeged—Kiskőrös 13:1, Baja—Kecskemét 8:6. A Keleti csoport állása: 1. Szegedi VSE 102, 2. Bp. Pedagógus 83,5, 3. Vörös Csillag Traktor 82,5, 4. Bp. Postás 77, 5. Debreceni EAC 72, 6. Miskolci Spartacus 71,5. 7. Kecskeméti Építők 69,5, 8—9. Gyöngyösi Energia, és Szentesi Spartacus 69—69, 10. Ganz Villany 68, 11. Salgótarjáni KSE 63, 12. Bajai Spartacus 55,5, 13. KGM 49,5 (14). 14. Kiskőrös 34 (14). Az elmaradt Kiskőrös— KGM-mérkőzést vasárnap játsszák. Az SKSE a XI. fordulóban október 25-én Kiskőrösön mérkőzik * A Heves' megyei Sakkszövetség vasárnap Egerben villámcsapatversenyt rendez, amelyre meghívást kapott az SKSE együttese is. A kohászok négy fős csapata Indul az egri tornán Salgótarján, 5000 néző, v.: Radó (Nagy B. Dombjai.) Videoton SC: Szabó — Posch, Kovács, Fejes — Mester, Nagy III. — Nyitrai, Nagy II., Burka, Karsai, Bodnár. Edző: Kovács Imre. SBTC: Szőke — Baranyai, Kmetty. Gecse — Szalai, Toldi — Kriskó, Répás Horváth, Básti, Jeck. Edző: Moór Ede. Csere: Kriskó helyett Kajdi (61. perc), illetve Bodnár helyet Borsányi (74. perc). Az előmérkőzésen a sok ifjúsági játékossal kezdő SBTC II. 5:4 (3:4) arányban kikapott a Videoton tartalékjaitól. A nagycsapatoknál a mérkőzés előtt köszöntötték a 24. születésnapját ünneplő Horváth Ferencet, a vendégeknél pedig élete első NB I-es bajnoki mérkőzésén, a 18 éves Nyarait. Hazai támadásokkal kezdődött a mérkőzés. Szalad két távoli, erős lövését védte jó érzőkkel Szabó. Később ellaposodott a játék, unalmas adogatással műit az idő. A 13. percben Karsai ügyetlenkedett jó helyzetben. A vendégek ritka támadásait Nagy II. és Burka vezette. Jellemző a találkozóra, hogy az első helyzet a 33. percben adódott: Bodnár ügyesen visszafejelte a labdát Nagy II. elé, aki öt méterről óriási helyzetben fölé bombázott. Két perc múlva nem maradt el a válasz. Szalai ívéit labdáját Szabó nem érte el, a felső lécről Kriskó elé repült, a szélső közelről, a jobb kapufára fejelt, majd a védők szögletre tisztáztak. A 44. percben újabb helyzet adódott. Szalai beívelt, Szabó a labda mellé nyúlt, de Jeck balról az üres kapu mellé fejelt. Feltűnően keveset volt játékban Répás, Horváth és Kriskó. II. FÉLIDŐ Csaknem negyed óráig folytatódott ugyanaz, ami az első félidőben sok bosszúságot okozott a nézőknek. Később feljött a vendégcsapat és tetszetősebben. pontosabban adogatott. Az 57. percben Nagy II. ügyes cselekkel húzott el a védők mellett, akik állva nézték, hogy miként bombáz a jobb alsó sarokba. 0:1. A Kriskó helyiére beállt Kajdi a 64. percben mellé fejelt, majd Toldi kanalazta mellé a labdát, bár a kapu üres volt. Ellentámadás során Nyitrai elől Szőke merész élőrevető- déssel mentett. A 70. percben egyenlített a hazai csapat. Básti 17 méterről, jobbról óriási gólt rúgott, a labda a jobb és bal kapufát érintve perdült a hálóba. 1:1. A 74. percben óriási védelmi hibából megszerezte a Videoton a győztes gólt: Baranyai fejjel haza akart adni Szőkének, nem vette észre, hogy Bodnár rohan a labdára, és a szélső Szőke fölött az üres kapuba emelt. 1:2. Elkeseredetten támadott a hazai csapat. A köziépre ívelt labdákat Kovács vezérletével a hétvédek kifejelték, a lövéseik pedig célt tévesztettek. Az utolsó percben Kajdi közeli — bal felső sarokba tartó — fejesét Szabó óriási bravúrral ütötte szögletre. Az ősri bajnoki idény első hazai vereségét elszenvedte az SBTC. Az eredmény reális, a tervszerűbben és sóikkal lelkesebben játszó Videoton rászolgált a győzelemre. Pedig az SBTC ellen még soha nem győztek: az eddigi öt mérkőzésből hármat elveszítettek és kettő döntetlenül végződött! A hazai játékosok — főleg az első félidőben — úgy gondolták, hogy akkor is simán győznek, ha nem erőltetik meg különösebben magukat. Az elbizakodottság ismét megbosz- szulta magát. Érdemes lenne megszívlelni, hogy az NB I- ben nincs „sétamérkőzés”, mert ellenkező esetben újabb keserű csalódások következhetnek. A megyei JT elnöksége novemberben foglalkozik 1971. évi munkatervével, melyet Langár Károly főtitkár terjeszt elő. Ezen a tanácskozáson értékelik a fegyelmi bizottság idei tevékenységét is. Játékvezetői tanfolyamot szerveznek a télen Pásztón. Eddig nyolc jelentkező akadt. Konzultációkat tartanak Szi- rákon is, a vizsgára február végén Pásztón kerül sor. így kívánják enyhíteni a járásban a játékvezetői hiányt. A pásztói járásban ugyanis jelenleg 45 vizsgázott játékvezetőből csupán 15 működik — A VIDEOTON kapujában Szabó egy-két megingástól eltekintve megbízhatóan védett. A hátvédek közül Posch és Kovács kiemelkedett. A középpályán Mester sokat dolgozott. Nyitrai lendületes volt, nem keltett csalódást A csatársor legjobbja Nagy II. volt, aki kitűnően cselezett, ügyesen osztogatott. Alig maradt el mögötte Karsai teljesítménye. Bodnár szemfütessé- gét dicséri a második góL AZ SBTC kapujában Szőkét nem tették próbára, mégis két gólt kapott. Baranyai időnként hajmeresztő dolgokat produkált. Kmetty a védelem legjobbja volt. Gecse időnként feleslegesen is szabálytalankodott Szalai és Toldi vélt a csapat legjobbja, bár az ő teljesítményük sem volt mentes a hibáktól. A csatárok közül a hullámzó teljesítményt nyújtó Básti, és az időnként harcos erényeket csillogtató Jeck említhető. Répás árnyéka volt önmagának, Kriskó és Horváth teljesítménye pedig kritikán aluli volt. Radó játékvezető sokat ké- nyelmeskedett, álmos stílusban dirigált. Egy-két hibát vétett mindkét csapat terhére. több-kevesebb renszerességgel. Papp János (Héhalom) játékvezető például azért hagyta abba a működést, mert kevesellte a játékvezetői -tarifát. *Nem kellő körültekintéssel hajtotta végre az igazolást a közelmúltban Balassagyarmaton Baksa István játékvezető. Egy olyan labdarúgót engedett jáiszani, akinek átigazolását a megyei sportszerűek nem hagyták jóvá. A vendégcsapat megóvta a mérkőzést. Tanulság: gondosabban keli az igazolást végrehajtani, hogy hasonló eseték ne‘ forduljanak elő! Jubiláló egyesület ötvenéves az St. Bányagép SK Rozgonyi István Játékvezetői hírek Kevés a bekerített pálya A pásztói járásban 24 láb- Mátrakeresztesen új labdarú- darúgópálya van. Ebből csu- gópályát építenek. Sajnálatos, pán 13 a bekerítettek száma, hogy az építés nagyon elhú- A kerítések zömének állaga is zódik, hiszen már harmadik elavult, céljának nem megfe- éve tart! Az egyesületek kitelő. A legutóbbi két évben lene sportöltözővel rendelkezői kerítés építésére nem ke- nek. Korszerűsíteni kellene rült sor, csupán a Pásztói KSE Palotáson, Taron, Szurdokpüs- sporttelepén újították fel, pökiben és Jobbágyiban. Az St. Bányagép SK elődje 15 órától öregfiúk labdarúgó- — a PBSE — 1920-ban alakult mérkőzést rendeznek a b-ányaZagyvapálfalván Az egyesü- ^^^SyotkM^^ let idén ünnepli fennállásé- delkező egyesületnek jelenleg nak félévszázados jobileumát. már csak megyei bajnokság- Szombaton 17 órától a bánya- ban szereplő labdarúgó-szak- gépgyári kultúrotthomban ün- osztálya van, mivel az NB népi közgyűlésen emlékeznek Il-es férfiröplabdázók vissza- meg az évfordulóról. Előtte léptek a bajnokságból. NÓGRÁD — 1970. október 15., csütörtök 7 4