Nógrád. 1970. szeptember (26. évfolyam. 204-229. szám)
1970-09-11 / 213. szám
A zsugorítás gyengéi MÁR AZ országos népművelési konferencia anyagában megállapították, hogy a rádió és a televízió nyújt a jelek szerint első ízben lehetőséget arra, hogy a művelődés ügyét kiemeljük az iskolapadok kilátástalan korlátái közül és e két intézmény vállalja a felnőttoktatás oroszlánrészét. A tudományos ismeretek közvetítése mellett nagy jelentősége van a különböző művészi alkotások bemutatásának, amelyek tanítva, embert formálva szórakoztatnak. Különösen nagy szerep vár itt a klasszikus alkotásokra, amelyek az életről, a társadalomról, az emberről olyan tükröt tartanak a hallgató és néző elé, melyben ki-ki ráismerhet gondjaira, örömeire, megláthatja saját személyisége értékeit, felismerheti hibáit. A klasszikusok ismertetése mellett érvelők gyakran idézik azt a Shakespeare-nek tulajdonított mondást, hogy az étvágy attól növekszik, amivel etetjük. Tehát ha egy klasszikus alkotás egyenrangú ellenfélként tud fellépni egy köny- nyűműfajbeli vetélytárssal szemben, mert az izgalom, a játszi szórakoztatás mellett marandandó, emberformáló élményeket is tud nyújtani, akkor mindenképpen ezt kell választani. A rádió dramatizált regényközvetítései és a televízió színházi adásai eddig is számos klasszikust közvetítettek és az utóbbi időben egyre nagyobb teret kapnak a megfilmesítések is. Ám ezen a téren már nincs minden rendjén. A Népszabadság vasárnapi számában Jovánovics Miklós „Kizsákmányolt klasszikusok” című írásában szóvá is teszi, milyen veszedelmes dolog a világirodalom kincsestárát „Szabó-családosítani”. A nagyérdemű közönség ugyanis azt hiszi, hogy a klasszikus műben gyönyörködik, pedig csak halvány utánzatot, éppen a művészit mellőző cselekményvázlatot láthat csak. A legtöbb esetben a klasszikusokat megfilmesítők nem tudják megcsinálni azt a bravúrt, aminek iskolapéldájaként Petőfit szoktuk emlegetni: aki úgy tudott népies lenni, hogy nem ő szállt le, hanem a népet emelte irodalmi magaslatra. Amikor hangsúlyozottan kiemeljük, hogy az ország vitathatatlanul legnagyobb színháza, a televízió, milyen nemes küldetést teljesít a klasz- szikusok mind Szélesebb körű népszerűsítésével, érdemes ezzel az aggodalommal is számot vetni. Az elmúlt héten a klasszikusok tévéfilmen sorozatban Flaubert „Bováryné” című regényével ismerkedhettünk meg. Ezúttal a nyugatnémetek vitték tévéfilmre a halhatatlan művet Hans Pieter Schwarze rendezésében. A regény, amikor 1857-ben megjelent, hadüzenet volt a romantikának és egyúttal megindítója is egy nagyon szerteágazó vitának. A vita Bováryné megítélése körül zajlott és ha öszevethetnénk a különböző filmeket, kiderülne, hogy minden alkalommal más-más asszonyt mutatnak be. Az egyik felfogás szerint a női rabszolgaság szánandó áldozata, mások szerint olvasmányélményei okozzák vesztét, mert álomvilágba ringatják és ezért nem tud kicsinyes környezetébe beilleszkedni. Többen elítélik, amiért derék és jámbor férjét megcsalja, kifosztja és kétségbeesett boldogságkeresésével férje emlékét még holta után is megrontja. Flaubert-től már az is bátor tett volt, hogy a romantika uralkodása idején volt mersze a mindennapi élet eseményeit bevinni az irodalomba. Lényegében a regény egy Lajos Fülöp-kori társadalomban vidéken élő asszony élete, ennek a társadalomnak tipikus alakjaival: a szabadgondolkodó patikussal, a kle- rikalizmust képviselő plébánossal, a hol alázatos, hol hatalmaskodó uzsorással, jegyzővel és földesúrral, az unalomba fulladó lakomákkal és az óriási eseménnyé növő te- nyészállatvásérral.. Mindebből a kényszerűen zsugorított tévéfilm keveset tud visszaadni. Bováryné alakjának többféle értelmezése közül egyik mellett sem áll ki világosan, egy alakká kovácsolja, az alakokat csak külsőleg jellemzi (az egyébként is megnyerő Bováry doktor ellen feleségének lényegében egy kifogása van: sokat eszik és így óhatatlanul elhízik), egy sereg olyan felvillantott képet ad, amelyet a 'regényt nem ismerő néző nem tud hová helyezni stb. Mindezek figyelmeztetnek bennünket arra, hogy még erőteljesebben szorgalmazzuk a művek eredetiben való olvasását és azt az igen fontos lépést, hogy a tömegkommunikációs eszközök sugallta szellemi tartalmakat segítsünk megemészteni a kisebb jártassággal rendelkező nézők számára is. AZ ÍRÓT a regény megjelenése után bíróság elé állították a polgári erkölcs megsértéséért. A kor ugyanis, amely Baudlaire megállapítása szerint „elvesztett minden klasszikus fogalmat az irodalomról”, a kisváros nagyszerű regényét erkölcsrombolónak bélyegezte. A mai kor embere már nem ismeri ezt a világot. Hogy valós képet alkothasson magának, elvárhatja, hogy a remekművek méltó tálalásban, a művek valódi eszmei tartalmát közvetítő filmek formájában jelenjenek meg előtte. Csukly László Russell a dinnyeíöldön Lefordulunk a betonról, <?» a laza, homokos talajon úttá tapasott keskeny csapáson eljutunk a P.-i gazdaság szélesen elterülő dinnyeföldjéig. Az első élőlény, „akivel” találkozunk, egy rövidszőrű, kot romfekete. erős kiállású puli. Lehet, hogy nem fajtiszta, de az kétségtelen, hogy morgása, szeme-villanása nagyon is valódi, és azért mégiscsak ez a tulajdonság a döntő a dinnyeföld termésének megőrzésében. Van mit őrizni a pulinak, van mit szedni, cipekedni. piacra vinni az embernek. Az ember mélyen a dinnyeföld közepe tájáról integet, mozdulatában benne van az öröm: helybe jött a vevő! Még egy emberi alak forgolódik a nagyra nőtt indák, méregzöld levelek között. A dinnyés felesége — hatalmas sárga gömbökkel járkál a ládák között — és ahogy beljebb lépünk, két, melegítőbe bújt gyerek is előkerül a dinnyék közül. — Nem nyughattok?! Viselkedjetek rendesen! — szól a dinnyés az iskolából csak nemrég szabadult gyerekekre. Dinnyeföldön jól viselkedni? Senki sem mondhatja komolyan, Forgolódnak a sárga homokon, lábuk szárára ráte- keredik a dinnyenövény szára, mozdulataikban, játékos birkózásukban felvillan a nyár valamennyi öröme. Hárman vagyunk alkalmi vevők. Szakértelemmel csapkodjuk a pirosbélű dinnyéket — nem mindegy milyen hangot ad, „buhog”-e? Buhognak egytől egyig. Ez már a szezon. Ez már az ősz, legalábbis az eleje. Az idősebb gépkocsivezető közben arról beszél, hogy „lám, milyen érdekes, ezen a vékonyka szárán hízik tneg ekkorára a dinnye... Ki érti ezt?” — Én kérem, elhihetik, sok ilyen csodát láttam, de most sem igen értem — mondja a dinnyés. A szakembert az is megmutatja, hogy bár néhány napja hűvösebbre fordult az idő, meztelen talppal, feltúrt nadrágszárral jár-kei a diny- nyeföldön. — Több mint harminc éve foglalkozom dinnyével, kérem. Sok mindent láttam a világból, túl a dinnyeföldön is. Ennyi idő alatt minden megváltozott. Talán csak a dinnye nem. Azt mondom, az ember dinnyés létére is gondolkodhat azon, ami a világban történik. A televíziót minden nap megnézzük, járatom a lapokat rendesen, a Képes Újságot és a NÖGRÁD-ot is, azóta, amióta először megjelent. A Nóbel-áíjas író-filozófustól olvastam valahol — talán eppen a Képes Újságban —, hogy csak a bolond hiszi el mindazt, ami az újságokban megjelenik. Ez a Russell nem volt akárki, nagy kopoBeimitaffuk az Építőipari Szakközépiskolát — líeive-? — Építőipari Szakközépiskola. — Születése, azaz megalakulása? — 1970. szeptember 1. — Tanulóinak száma? — ötvennyolc. — Lakása? — Madách Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola. Az „anyakönyvi kivonatba” kerülő adatokat Barabás György, az iskola igazgatója mondta el. Éppen elég gondja van, mivel az intézmény faiai között jelenleg ötfajta, típusú iskola működik: gimnázium, tagozatos gimnázium, új ás régi típusú egészségügyi, valamint a legfiatalabb, építőipari szakközépiskola. 1De mi is az az építőipari szakközépiskola? Mi rejtőzik a név mögött? Erre kértünk választ az igazgatótól. — A szakközépiskolának általában az a feladata, hogy a korszerű, általános műveltség mellett egy bizonyos szakmára előkészítsen, képesítsen. Ugyanez a feladata az Építőipari Szakközépiskolának is. A tanulók itt négy éven keresztül ismerkednek az építőipari szakma alapjaival. A gyakorlati képzésen túl, igen komoly elméleti tanulmányokat is folytatnak. Felsorolok néhányat tantárgyaik közül: építési anyagok, elektrotechnika, szabadkézi rajz, ábrázoló geometria, munkavédelem, szilárdságtan, földméréstan, építészet történet, épületszerkezetek, építéstervezés. Ezenkívül természetesen közismereti tárgyak is szerepelnek a tananyagban. A tanulók minden nyáron egyhónapos szakmai gyakorlaton vesznek részt. — Tanév közben hány gyakorlati órájuk van? — Heti hat óra gyakorlati foglalkozást tartunk. Ha ezt megszorozzuk harminchárommal, és még hozzáaadjuk az egyhónapos gyakorlatot, akkor megállapíthatjuk, hogy tanulóink nagyjából ugyanannyi szakmai gyakorlatot kapnak egy év alatt, mint a MüM- intézetelkben tanuló társaik. Általános műveltségük viszont jóval gazdagabb lesz. — A két osztályba hány fiú és leány jelentkezett? — Harminc lány található a két osztályban. Nyilvánvaló, hogy vagy műszaki rajzolóként, vagy az építészeti irodák adminisztratív munkakörében szeretnének elhelyezkedni. A fiúk szakmunkás, vagy művezetői beosztást kaphatnak. Ezenkívül az érettségi után két évvel megvédhetik technikusi diplomájukat is. — Milyen a kapcsolatuk az építőiparral? — A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat adja az elméleti tárgyak előadóit, valamint a gyakorlatvezetőt. A közismereti, a rajz és az ábrázoló geometria tárgyak tanítását a mi tanáraink oldják meg. — Milyen segítséget nyújt a MiiM-iskola? — A szertáraiban levő szemléltető anyagokat rendelkezésünkre bocsátotta. Nekünk is az a célunk, hogy saját szertárt alakítsunk ki, ezért manuális gyakorlatainkat ennek érdekében szervezzük meg. Legelőször is az első év tananyagához kapcsolódó szemléltető eszközöket kell beszereznünk, vagy előállítanunk. Ezenkívül terveink között szerepel egy modellező szakkör indítása is. Az első évben oszlopokat készítenének a tanulók, utána kapuk, ablakok készülnek, végül a világhírű épületek kicsinyített másait készítik majd el. Ezeket az eszközöket a történelem- tanításban is kiválóan felhasználhatjuk. Salgótarjánban közismerten kevés az építőipari szakmunkások száma. Az iskola négy év múlva, tanévenként 50— 60 jól képzett, az építőipari szakmára képesített fiatalt fog kibocsátani. A szakiközépiskola és az Állami Építőipari Vállalat most készül szerződést kötni. Az építőipar helyzetét ismerve úgy gondoljuk, nem lesz akadálya annak, hogy tízéves szerződést kössenek a fiatalok elhelyezésére. A vállalat várja a szakembereket. ígéretei; tették arra, hogy amennyiben lehetőségük nyílik, elősegítik az érettségizett fiatalok továbbtanulását. Salgótarján új típusú iskolával gyarapodott. Az új tanév kezdetén, szeptember 1- én elmaradtak a nagy köszöntők. Elmaradt az avatás is. Egy iskola halkan, szinte szótlanul elkezdte szakember- nevelő-képző munkáját. M. Zs. Hol a határ? Kevesebb olvasó Az olvasói igények kielégítésében, a betű megszerettetésében igen fontos szerepe van megyénkben a szakszervezeti könyvtáraknak. Jelenleg 80 működik belőlük, ahol 130 000 könyv között válogathatnak az olvasók. A beiratkozott olvasók száma 9383, ami az előző évhez viszonyítva csökkenést mutat. Ez részben abból adódik, hogy 15 bányászkönyvtárat, a szénbányászat visszafejlesztése során tanácsi kezelésbe adtak. Ha figyelembevesszük, hogy ugyanakkor új üzemek kezdték meg működésüket, új alapszervezetek alakultak, nem indokolt az olvasók számának csökkenése. Az SZMT kulturális, agitá- ciós. propaganda- és sportbizottsága úgy látja, hogy az alapszervék segítségével mód van új olvasók szerzésére. nya volt, de azt mondtam n feleségemnek: az újság arra való, hogy elolvassa az ember. Amit leírnak, azt el kell olvasni, mert anélkül olyan marad az ember, mint a dinnye. Nem változik, nem okosodik semmit. A tapasztalat meg mindent beigazol és késk. Pedig nagy koponya volt az a Russell, kilencven évesen halt meg. Buhog a dinnye és közben arra gondolok, ki hiszi el nekem, ha megírom, hogy a P.-i közös gazdaság dinnyeföldjén Russell-ről beszélt a dinnyés. „A tapasztalat meg mindent beigazol...” A közgondolkodás úgy növekszik azokon a csodálatos képességű szárakon, mint az érthetetlenül nagyra növő gyümölcsök, úgy terjed egyre erősödő indáival, lomboso- dik a gondolat leveleivel, mint a földet beborító élő szőnyeg. És mert más az anyaga, más a tápláléka, más energiák — a társadalom együtt-cselekvő energiái ösztönzik — változik is. (pataki) Tisztelt uram1 Mint jó modorú emberhez illik, megmaradok ennél a konvencionális megszólításnál, pedig ez önnel szemben nem helyénvaló, hiszen én egy csöppet sem tisztelem, sőt mélységesen megvetem. ön ritka szép példánya a beképzelt, gőgös embernek, aki azt hiszi, ő a legokosabb a világon. Hogy honnan ismerem ennyire? Egyetlen ellesett beszélgetése elárulta. A félhomályos, késő esti vonaton nagy hangon mondta el véleményét társadalmi és gazdasági életünkről olyan arcátlan gyalázkodással, hogy az átellenes oldalon én már csak azt óhajtottam: bárcsak jönne egy rendőr, akinek átadhatnám. Szerencséje volt, nem jött. így zavartalanul folytatta mocskolódását, kiterjesztve azt az ifjúságra, majd a dolgozó nőkre. Míg gazdasági kérdésekben megjátszotta a nagyokost, böl- csebbnek akarván mutatni magát a felsőbb vezetőknél, addig az ifjúságról és a nőkről tartott „előadása” az ellenkező végletet tükrözte: olyan förtelmes trágárságokat szórt rájuk, melyet csak a legalacsonyabb szellemi szinten élő emberek tudnak, de azok között is kevés. Nem zavarta az sem, hogy közelében egy nő is van, aki mindezt hallja, levegőnek nézett, mintha ott sem lennék. Nem vette figyelembe, a fiatalokat, sőt a szemben levő ülésen a gyermeket sem! Most sajnáltam a táskarádiók elnémulását, jó lett volna, ha elnyomják a szavait, ne adhatna rossz példát. Szerintem az ilyen beszédet inkább el kellene tiltani, mint a táskarádiózást, ez sokkal zavaróbb és ártalmasabb. A szájából ömlő förtelmeknek csak az vetett véget, mikor utitársa leszállt És ekkor jött a nagy fordulat: undorítóan mézes-mázos udvariassággal hozzám fordult* mintha nem is én lennék az, aki végighallgatta minősíthetetlen szavait a dolgozó nőkről, melyek közé én is tartozom. Űjabban jelentkező ismerősét leintette: várjál, én most udvarolok! Hát nem érzi viselkedésének kiáltó ellentmondásait? Gátlástalanul gyalázza azt az államrendszert, amelynek javait élvezi, amelynek békéjét, biztonságát köszönheti; hogy jólétben élhez és dolgozhat, s amely — már nem is olyan sokára — nyugdíjat ad önnek. Csakis ilyen ember tudja azt megtenni, hogy miután a női dolgozókat oly szemérmetlenül ócsárolja, odafordul a közelben levő első nőhöz „udvarolni”. Ne gondolja, hogy hiúságomban sértett meg, azért teregetem ki aljasságát a saját megnyugtatásomra. Nem,' mert ha csak a nőkről mondott szavalt hallottam volna, beérem azzal, amit ott helyben tettem: undorral elfordultam. Láthatta: a dolgozó nő nem bábú, melyet rosszkedvében félrelökhet, de ha kedve tartja játékszerré lesz. Nem! Az a tény azonban, hogy szocialista hazánkat gyalázta, arra késztet, kiáltsam ki az embereknek: éber szemmel figyeljük és ne türjük az ilyen viselkedést. A társadalom vesse ki magából mint egy fertőző gócot, juttassa a megérdemelt helyére, ne csaholhasson az ellen a rendszer ellen, melynek kenyerét eszi, s tanulja meg: mindennek van határa. Remélem belátja, ha így viselkedik, nem érdemel sem türelmet, sem kíméletet. Céhmester Erzsébet [ NÓGRAD - 1970, szeptember 11., péntek
