Nógrád. 1970. szeptember (26. évfolyam. 204-229. szám)
1970-09-06 / 209. szám
Jubileum* kiállításunk Moszkvában Ék könnyűipar ezüstszobája Csodálatos, gyönyörű, káprázatosán szép! — Ilyen, és ehhez hasonló jelzők hangzanak el a Moszkvai Magyar Népgazdasági Kiállítás „ezüst” szobájában, ahol könnyűiparunk mutatja be legszebb termékeit, a magyar divatújdonságait. Az elismerő szavakra valóban rászolgálnak a divat- tervezők, a gyártó állami; tanácsi és szövetkezeti ipar, a Hódmezővásárhelyi Kötöttárugyár, a Május 1. és a Debreceni Ruhagyár, a Magyar Gyapjú- és Kötöttáru- gyár, a Selyemipari Vállalat A jubileumi kiállítás mozitermében napról napra a HUNGAROTEX divatbemutatóiban gyönyörködik a közönség. (MTl-fotó — Mező Sándor felv.) termékei, a Savaria, a Duna Cipőgyár praktikus, elegáns modelljei. Rajtuk kívül valamennyi kiállító kitett magáért Moszkvában, hozzájárulva könnyűiparunk hírnevének öregbítéséhez. E varázslatosan szép „ezüst” szobáért, amelynek sikere vitathatatlan, elismerés illeti a kiállítás rendezőit is. Amikor az ünnepélyes megnyitót követően Koszigin elvtárs, Fock Jenő és a szovjet, valamint a magyar kormány más tagjainak társaságában a kiállítás megtekintésére indultak, a köny- nyűipari bemutatóhoz érve, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke megjegyezte: Maguk, magyarok tudják, hogy mi a szép, önök igazán értenek a divattervezéshez. A nagyközönség, a látogatók, a moszkvai és a Szovjetunió más vidékeiről jött érdeklődők sem fukarkodtak az elismerő szavakkal. Az ukrajnai Donbészból érkezett Moszkvába Vovszkája asszony kislányával, Natasával. Alig pihentek néhány órát és jöttek a kiállításra. — Nem bántam meg, hogy első utam ide vezetett — mondja az asszony. — E sok — És Natasának mi tetszik itt leginkább? — A divattáskák és a nadrágkosztümök — feleli. Remélem nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt állítom: jó ízlése van. A kaukázusi Szimonov család ezékben a napokban szabadságukat töltik Moszkvában.. — 1958-tól 63-ig Magyar- országon, Debrecenben éltünk, kislányunk is ott született — szól az asszony. — Ha már itt vagyunk Moszkvában és kiállításuk szerencsére egybeesett ittlétünkkel, nem mulaszthattuk el, hogy meg ne tekintsük. Kíváncsiak voltunk, hogy hazatértünk óta mennyit fejlődött országuk. — Mi a megállapításuk? — Nagyon kellemes benyomásokat szereztünk. Különösen a könnyűipart reprezentáló rész tetszik. Művészi, gyönyörű árukat lehet itt látni. Ha vásárolni is lehetne, nem gondolkodnánk. Az „ezüst” szobában látottaknál is nagyobb a sikere a HUNGAROTEX divat- bemutatóinak. A kiállítás 600 személyes «íozitermében naponta kétszer lépnek a manökenek a minden alkalommal zsúfolt terem színpadára. Az 1970—71. év divatújdonságait az orosz ízlésnek is megfelelő fazonú mini-, midi-, és maxiruhákat, újvonalú férfiöltönyöket mutatnak be. A közönség — s elsősorban, is a férfiak — nem tudják, hogy a női ruhakölteményekben, vagy azok viselőiben, Andreában, Anikóban, Marikámm ban és a többi, vonzó megjelenésű manökenekben gyönyörködjenek. A sok szép ruha láttán nem véletlen, hogy a nézők között többen is úgy vélekednek: ezeket a ruhákat kár viselni, ezeket csak nézni szabad és gyönyörködni bennük. Könnyűiparunk tehát pillanatok alatt kivívta a kiállításra látogatók tetszését. Nemecz Ferenc Kiegyensúlyozottakban Valóban, a korábbi időszakot jellemző hullámhegyek és hullámvölgyek mérséklődtek megyénk iparának termelésében. Elvétve ugyan, de még most is előfordulnak hó végi, negyedév végi, télévi, vagy év végi hajrák. Ez azonban egyáltalán nem jellemző üzemeink, gyáraink, vállalataink termelő tevékenységére. Az Ipoly Bútorgyárban, de másutt is a munkások az e téren bekövetkezett változást nagyra értékelik, ugyanakkor hozzáteszik: - az anyagellátás rapszodikussága esetenként most is hajrát követel tőlük. 1 A termelés kiegyensúlyozottabbá -*-• válásának objektív okai között kell említenünk, hogy az új gazdasági mechanizmus bevezetésével, sőt már előtte is többé-kevésbé létjogosultságot nyert az a felfogás, hogy lehetőleg csak azt gyártsák üzemeink, amire szükség van, amit keresnek a fogyasztók mind a bel-, mind pedig a külföldi piacon egyaránt. Ebbe az irányba szorították termelő, gazdálkodó egységeinket a közgazdasági szabályozók. Ha létezni akartak, valóban a piaci igényeket kellett figyelembe venniük, ahhoz igazodniuk. Ezáltal a rendelkezésre álló kapacitást olyan termékek, cikkek előállítására fordították, amelynek gyártása nem okozott különösebb gondot. Jó volt ez a vállalatoknak, előnyös a népgazdaságnak. A kiegyensúlyozott termelést szolgáló helyes elképzeléseket azonban nem sikerült mindig maradéktalanul megvalósítani. A korszerűbb gazdaságirányítási rendszer bevezetésének kezdetén a vállalatok különböző, egymástól eltérő gazdasági érdekeltsége imitt-amott zavarokat okozott a tért melés folyamatosságában.' Gondoljunk csak a Salgótarjáni Kohászati Üzemek és a Dunaújvárosi Vasmű között kialakult ádáz küzdelemre az alapanyagellátás biztosításában. Egyes monopolhelyzetben levő vállalatok tévesen értelmezték saját, jól felfogott érdeküket, s bizony egyik-másik területen, ha átmenetileg is, de felborították a termelés folyamatát. 2 Erre a jelenségre a kormány idő- • ben felfigyelt, s úgy módosította a közgazdasági szabályozókat, hogy azok ne- csak a vállalati, hanem az egyetemes érdekekéit is szolgálják, Ahol a szükség megkívánta, adminisztratív intézkedéseket is hoztak. Az előbbiek kedvezőbb irányba terelték a tévelygő, a csak maguk érdekeit szem előtt tartó vállalatok vezetőit. Hatásukra növekedett a társadalmi termelés üteme, a döntő iparágakban pedig meghaladta a tervezethet. Vonatkozik ez megyénkben a megyei tanács ipari osztálya által irányított vállalatokra, több más nagyüzemünkre, annak ellenére, hogy az elmúlt öt évben a szénbányászat erőteljes visszafejlesztésének hatására megyénkben a termelés szintje alacsonyabb, mint az előző időszakokban. Kétségtelen, hogy az új gazdasági körülmények és ösztönzők hatására mozgékonyabbá vált termelő apparátusunk, hogy a piaci igények gyors változása bebizonyította, a gazdaságot nem lehet a régi módszerekkel irányítani, s azok a módszerek, amelyek a korábbi fejlődés bizonyos szakaszaiban szükségesek voltak, jól szolgálták az előrehaladást, ma már nem felelnek meg a kívánt célnak. A kiegyensúlyozott' termelés akadályai között régi probléma volt és még ma is fennáll az anyagellátás hiányossága. Legerőteljesebben az építőiparban mutatkozik meg. A különböző intézkedések ellenére még mindig nagy a feszültség az alapanyagellátó és -feldolgozó vállalatok szükségletei között. Alapanyag-ellátási gondok vannak a bútoriparban, időnként a tömegcikkeket gyártó iparágakban, esetenként a félkész termékeket előállító üzemekben. Átmeneti tétlenségre kényszeríti a munkásokat egyes importanyagok kései beérkezése, illetve elmaradása. Az ilyenkor bekövetkezett programváltozásból adódó új tennivalók kialakítása, új módszerek begyakorlása értékes napokat, heteket vesz el az ütemes termelésből. Mivel az iparunk által előállított termékek nagy részében igen tekintélyes részt képviselnek az importból beszerzett alapanyagok, helyes lenne az eddiginél nagyobb gondot fordítani erre. O Hiba volna kizárólag külső, objek*-'• tív tényezőkkel magyarázni a kiegyensúlyozottabb termelés megvalósításának akadályait. A gondok konzerválásához sokszor hozzájárult a körültekintés hiánya, máskor meg a kényelmesség okoz nem várt problémákat. Hátráltató tényező még a hozzáértés részleges hiánya, valamint az a vezetői szemlélet, mely szerint minek csináljak magamnak gondot, amikor úgyis van elég. Mindennek káros következményeként csak nagy üggyel-bajjal, huzavonával sikerül bevezetni, meghonosítani az új technológiákat, jól áttekinthetővé tenni a termelés irányítását. Az utóbbival való foglalkozás mintha lekerült volna a napirendről üezemeinkben. Ha foglalkoznak is vele, nem olyan alaposan, és behatóan, ahogyan a termelés folyamatosságában betöltött szerepe megkívánná. Az az ideális állapot, amelyet egyesek elképzelnek, nehezen következik be. A kiegyensúlyozottabb termelés megvalósítása a jövőben is, akárcsak eddig, sok utánajárással, ötletes megoldásokkal, számos kezdeményezéssel, az érdekek helyes felismerésével, egyeztetésével, valamint sok és gyors intézkedéssel válik majd valósággá. Venesz Károly csodálnivaló láttán az ember nem is érzi a fáradtságot. Az egész kiállítás pompás, de különösen a ruházati bemutató , színes és eleven.i Az én tetszésemet elsősor-' ban a szép cipők nyerték meg. Fafeldolgozó üzem A drégelypalánki termelő- szövetkezet egyezséget kötött a budapesti iskolabútor és sportfelszerelések gyárával, félkész termékek és alkatrészek gyártására. A terv szerint e célra melléküzemágat létesítenek. A termelőszövetkezet nagy kiterjedésű erdeiben évi 1500—1600 köbméter olyan fa van, amely alkalmas az ipari feldolgozásra. A* iskolabútorok iránt pedig olyan nagy a kereslet*, hogy a gyár nem tudja az igényeket' kielégíteni. A tsz ebben nyújt segítséget számukra. A tsz fafeldolgozójában 40—50 munkást foglalkoztatnak. Az üzem felszerelését a tsz szerzi be. amihez a gyár segítséget ad és e dolgozókat betanítja a munkára. |V| egragadó látvány a dré- gelypalánki dómbról a völgyben fekvő községet nézni. Tarkállanak az új -házak színes tetői. A Börzsöny még mindig haragosan zöld, félkörben öleli a falut. Alatta terül el az Ipoly sima völgye. Gazdag termést ígérő földek. Már kissé fáradtak az idén is bőséggel termő málnások, nagylevelű szamócások. A gabonaföldeket. megszántották. De élénk színűek a kukoricások. Emlékszem egy német újságíróval álltunk meg néhány esztendővel ezelőtt fent a dombon. Nézte szótlanul az eléje táruló vidéket. Aztán azt mondta: — Ez a természet bőséges ajándéka... * 4 ö nem tudhatta, hogy tí2 esztendővel ezelőtt, amikor a palánki nép hosszú vívódás után elhatározta: a közös gazdálkodás útjára lép, gondokkal küzdött ez a vidék. A ma bő terméstől duzzadó föld kopár szántának tűnt. A házak sem szlneződtek a jóléttől, szürkék voltak a tetők, kopott zsúpfedél búslakodott rajtuk. Aztán összefogtak a palánki emberek' és birkózni kezdtek a földdel, a jólétért. Éppen a napokban Kapás József, a tsz elnöke, pesti üzletfelei előtt elevenítette fel az egy évtizeddel ezelőtti napokat. Semmijük sem volt, még ismeretük sem a nagyTíz esztendő Drégelypalánkon Jó birtokosai a földnek üzemi gazdálkodóshoz., Az elnökkel az élen néhányan mégis hozzáfogtak a föld megműveléséhez. Jöttek a kőművesei^ elkezdték építeni, a munkáért járó pénzt pedig páran, akinek volt valamennyi, összerakták. Egy alkalommal ezekben a tíz év előtti őszi napokban, szaladt a vasútállomás vezetője, hogy gyorsan menjenek, égé vagon ^ertés érkezett számukra. Később vetőmag. — Akár hiszik, akár nem. egy cukros staniclira írkáltam fel, mi érkezett és mit fizettem ki. Ez volt "a tsz első könyvelése. — A vendégek nevettek. Kint a majorban, a fészer alatt három asszony forgatja a gabonát,. Az idősebbik. Csizmadia Jánosné, amikor ezekről az elmúlt időkről szó esik, lapátjára támaszkodik. Szóró1 sabbra húzza fejteendőjét. — Jaj, aranyaim ez pontosan így volt Féltünk lelkem, nasvrvn féltünk, hogy mi lesz velünk . .. * Aztán mint az igazi tulajdonos, felmarkol egy marék búzát. Aránylik a kezében. Szemenként szórja vissza. Csörög a mag, neki meg nevet a szeme. Benne van, hogy ha nehéz is volt, de már túl vannak rajta. Férjhez adta lányait, új házat épített. Városban sincs különb az ő lakásánál. Csillog benne a bútor, fénylenek az otthoni munkát segítő gépek. A fiatalabb gabonaforgató asszony nézi nénjét, szólásra készülődik. Keresi a kerek mondatokat. — Van Itt mindenkinek minden. Gondolhatják, ha dolgozunk, akkor van ... Ö is szép stafírunggal adta el lányát, pedig most magányosan él. Elhagyta az embere, de, szemében nincs bánat. Azt mondja, a vezetők nem hagyják magukra az, embereket. — Csakhát dolgozni kell —' mondja nyomatékkel. — Azt bizony keli lelkem — erősíti nénje. Dicsekednek egymás ellen, hogy náluk az asszonyok két- háromezer forintot is megkeresnek havonta. Fejőnők, vagy gyalogmunkások, teljesen egyre megy. Jól fizet nekik a tengernyi ribizli, a málna, amely vagontételekben megy a hideg, északi országokba, no, és a szamóca. Milliókat hoz. Tudják 8k is mint az elnök, hogy a gazdaság évi termelési értéke 40—50 millió forint. k Most, amikor az első tíz esztendő évfordulójának az ünneplése volt, adták az alapítóknak 1000, meg 1600 forint jutalmakat. Csizmadia mama megint meghúzza a kendőjét. — Jut itt mindenkinek, aki szorgalmasteodik. Én is a megkeresett száz forintomra még ötven forintot kaptam. Hol volt még ilyen dolga a falusi népnek... A ládakészítő üzemből Is szállingóznak felénk az emberek. Arcukon látszik, beszélni volna kedvük. Kis Pál is bizonyít, hogy más a világ Drégelypalánkon, mert ő is 2500— 3000 forintot keres. Ügy dolgozlak, mint a gyárban, szalagrendszerben. Három tsz közös társulásának a ládaüzeme ez, amit a palánkiak ötlöttek ki. Egy esztendőben 2,5 millió forintot forgalmaznak. Mint a másik társulásos létesítményben, a szörpüzemben. Itt a tíz év alatt megvalósították azt a magasabb formáját a mezőgazdasági munkának, hogy nemcsak termesztik a gyümölcsöt, hanem árusításra fel is dolgozzák. Az országban, de fél Európában keresettek szörpjeik. Kezünkbe került a tsz-elnök egyik jegyzete. Abból olvastuk ki, hogy a múlt esztendőben ötven vagon málna- és más gyümölcsszörpöt készítettek.-a \ Tíz év alatt megérett munkájuk gyümölcse. Megnéztük, hogy a vezetőség a munkáért járó fizetés mellett mit nyújt a tagoknak. Egymillió forintot, fordítottak egy esztendő alatt szociális célokra. Az öregeknek ingyen adják és hazaszállítják a téli tüzelőt, megdolgozzák háztáji földjeiket. Színházba viszik a tagokat, könyveket, újságokat vásárolnak nekik. És járják Európát Olaszországban. Lengyelországban, a svájci Alpokban voltak. Az ország legszebb helyein üdültetik azokat, akik munkájukkal rászolgáltak. Tgy érthető, hogy Csiz1 madia mama olyan kiegyensúlyozott és elégedett a világgal. Tíz esztendő munkájának élvezik gyümölcsét. Jogosan élvezik, megteremtették maguknak. Bobál Gyula NÓGRÁD — 1970. szeptember é„ vasárnap 3 i I