Nógrád. 1970. szeptember (26. évfolyam. 204-229. szám)

1970-09-30 / 229. szám

, • -' r " i ' • legltsé^ a/ iitáupótlá^nak Újabb jogkörök Ezek a példák igen fonto­sak azért is, mert ilyen mód­szerrel sokat lehet tenni a szakmád utánpótlásért. Emel­lett meggyorsítja a fiatalok­nak a kollektívába való beil­leszkedését, s baráti, őszinte munkahelyi légkört alakít ki. 3,6-5,3 A piaci igényeknek megje­lel ően a balassagyarmati já­rásban is csökkent a felvá­sárolt sertése^ átlagos vágó­súlya. 1965-ben ez 117 kilo­gramm volt. tavaly csak 107. A sonkasertések iránt meg­nyilvánuló kereslet miatt elő­reláthatólag az átlagsúly a továbbiakban is csökkenni fog. A hizlalás során az egy kiló élősúlygyarapodás elérésére a berceli téeszben 5,3, a becskei termelőszövetkezetben 5 kiló abraktakarmányt használtak fel. Ezek a számok magasak: az őrhalmiaknál a felhaszná­lás csak 3,9 kiló. Csatárban még ennél js kevesebb: 3,6 kilogramm volt. waimsMMi nagygyűlés Huszonöt évvel ezelőtt, 1945. szeptember 30-án rendezte a két munkáspárt választói nagygyűlését a Hősök terén, ahol 300 000 fővárosi dolgozó tüntetett a kommunista—szociálde­mokrata egységlista mellett. A politikai pártok — a baloldal és a jobboldal egyaránt — az októberi fővárosi törvényhatósági és a novemberi or­szággyűlési képviselői választásokra készülnek, A tét óriási. A reakció egyre fenyegetőbben támad és provokál; félre­érthetetlen az a szándéka, hogy a legszervezetebb politikai erőt jelentő Magyar Kommunista Pártot diszkreditálja, a pártot törpe párttá zsugorítsa, kiszorítsa a hatalomból, s ezáltal megakadályozza az ország demokratikus átalakulásá­nak kibontakozását. Bonyolítja a helyzetet a két munkás­párt együttműködésének lazulása, a pártversengés kiélező­dése a munkásmozgalmon belül. Ilyen körülmények közt nagy politikai jelentősége volt a Hősök terén tartott tömeggyűlésnek, a dolgozók akaratát kifejező munkásegység demonstrálásának, Kés fi eh félni... Nyilatkozott az építés vezető, az osztályvezető, a munkave­zető. nem is egyszer, többször is, tájékoztatást adott a vasút, a tanács, hogy október 1-én átadják az új főtéri vasúti pályaudvart. Azt mondták, ez a határidő bőségesen elegendő az építke­zés befejezéséhez. Szellősen megszabott határidő ez, nem is nagyon kell törni magukat az építőknek, hogy betartsák. Később aztán arról is tudo­mást szereztünk, hogy akad­nak ugyan problémák, de ez az októberi határidőt nem veszélyezteti. Most néhány órával októ­ber első napja előtt, bár az ígéretekbe vetett hitem és bizalmam eddig töretlen volt, kezdek félni... Hiszen az új pályaudvar még nagyon mesz- sze van attól, hogy át lehes­sen adni rendeltetésének, a hátralevő idő pedig nem lat­sak elegendőnek az építke­zés befejezéséhez. De mit le­het tudni, hátha történik va­lami csoda? Itt van még egy nap és az egész éjszaka... S reggelig még annyi minden történhet! —is Új üzemi konyha A mai napon ünnepélyesen átadják a ZIM salgótarjáni gyárának új, modern üzemi konyháját. A gyárnak eddig is volt étkezdéje, de kicsi és korszerűtlen, nem elégítette ki az igényeket. Az új konyha és étterem — amely tízmil­lió forintos beruházással való­sult meg — a gyárkapun kí­vül épült fel. Amíg a gázbe­kötés nem történik meg, hét­száz ebédet tudnak kiszolgál­ni. Ha a gázt bevezették, a konyha kétezer dolgozó ki­szolgálására lesz alkalmas. Francia gépek Az építőipaiban, az épület- asztalosipari és szolgáltató munkáknál a termelékenység növelését nagymértékben elő­segíti elektromos hordozható és stabil megmunkáló gépek­ből rendezett Budapesten, a Technika Házában kiállítást az Elu-France cég. A gépipari tudományos egyesület szerve­zésében megnyílt francia gépkiállítással egyidőben az Elu-France cég igazgatója, Charles Goetzmann kedden és szerdán délelőtt egy-egy elő­adáson ismerteti a magyar szakemberekkel a cég gyártá­si programjához tartozó gép­típusokat és azok alkalmazási módjait. Az ugyancsak ked­den megnyílt kiállításon fő­ként fa-, fém- és műanyagok megmunkálására alkalmas vil­lamos szerszámokat és gépe­ket. láthatnak a szakemberek. (MTI) Hasznos gyakorlat van ki­alakulóban a fiatal dolgozók támogatására. A Rétsági, a Szécsényi, a Balassagyarmati járási Tanácsnál, a társada­lombiztosítási igazgatóságnál a szakmai ismeretek elsajátí­tásában a nagyobb gyakorlat­tal rendelkező dolgozók segí­tik a fiatalokat. Űjabb jogkörökkel ruház fel a Rétsági járási Tanács négy községet. A végrehajtó bizottság úgy döntött, hogy január elsejétől első fokú iparhatósági jogkörrel bízza meg Nógrád, Nőtincs, Kétbo- dony és Nagyoroszi község tanácsát. Ezen felül Nagyo­roszi, Kétbodony és Nógrád az első fokú kereskedelmi jogkört is megkapja. A köz­ségi tanácsok önállóságának további növelése minden bi­zonnyal elősegíti a lakosság jobb ellátását. A járási vég­rehajtó bizottság a döntés alapján felterjeszti javasla­tát a megyei tanácshoz. Gyorsan alkalmazkodik -a piaci igényekhez a pécsi betonelemgyár; bővítik a sikert aratott Wopa-panel- azerkezet gyártási kapacitását. A mezőgazdasági kiállítá­son aranyérmet nyert építő- szerkezet az Építőipari Tudo­mányos Intézet és a Típus­tervező Intézet találmánya. Gyártását a Beton- és Vasbe­tonipari Művek pécsi üzeme tavaly vállalta el. A kísérle­ti esztendő, az első „bemutat­kozások” oly jól sikerültek, hogy ebben az évben csaknem százezer négyzetmétert készí­tettek a különleges hőszigete­lő képességű panelszerkeze­tekből. A Wopa-család fö­Étkezőkötények Tizenhét országból több mint 20 millió forint értékű export-meg­rendelést kapott az idén a JKa- locsai Népművészeti Háziipari Szövetkezet. Teljesítésén több mint 1200 népművész asszony dolgozik. A divattal lépést tartó Kalocsai Népművészeti Háziipari Szövet­kezetnek ma már állandó kül­földi vevőköre van. Üjabban az Egyesült Államokból is kapnak megrendelést, s továbbra is szál­lítanak Japánba. Az utóbbiak 22 féle hímzéssel díszített étkezőkö­tényeket varratnak a kalocsaiak­kal. (MTI) bözó szakipari elemekből áll. A legkülönfélébb mező- gazdasági épületek, hűtőtáro- lók, magtárak, istállók, műhe­lyek — állíthatók össze belő­lük rendkívül gyorsan, és egy­szerű szerelési munkával. A kivitelezési idő csökken­tése érdekében újabb segítsé­get kínál 1971-től a pécsi elemgyár: ha beruházó igény­li, a Wopa-panelok helyszíni f NAPTÁR 1970. szeptember 30., szerda. Jeromos napja. A Nap kel: 5.40, nyugszik: 17.27 órakor. A Hold kel: 5.26, nyugszik: 17.08 órakor. Kévé» felhő Varható időjárás ma estig: ke­vés felhő, eső nem lesz. Napköz­ben mérsékelt szél. Párásodás, küdképződés. hideg Idő. legma­gasabb nappali hőmérséklet ina: 13—17 fok között. — Megkezdődött a haladó római katolikus papok amsz­terdami világkongresszusa. E papok több kérdésben bírál­ják a római katolikus egy­ház magatartását és például ellenzik a kötelező papi nőt­lenséget. — A keszthelyi Festetics-kas­télyt 70 millió forintos költ­séggel felújítják. A 101 szobás kastélynak azt a szárnyát kezdték el restaurálni, ahol a híres Helikon-könyvtár is he­lyet kapott, Budapesten is történhetett volna Pofonok csattantak Bréma egyik telefonfülkéjében, ahol egy férfi „túl hosszú ideig” telefonált. A fülke előtt vára­kozott egy türelmetlen hölgy, aki kinyitotta az ajtót és csat. tanió pofont adott a telefoná­lónak. A sértett visszaütött. Az asszony e rövid pofonpárbaj után egy mellékutcába futott és omum négy férfival tért vissza. Mire a rendőrség a helyszínre ért, már csak a te­lefonfülke roncsait találta meg. — Bozóttűzbe zuhant hét­főn Kaliforniában egy heli­kopter. A gép fedélzetén tar­tózkodó öt tűzoltó, akik a bo­zóttűz megfékezésén munkál­kodtak, meghalt *— Járásbíróság. Retságon megkezdődött a járásbíróság új épületének kivitelezése. Az épület a járási tanácsházhoz csatlakozik, annak folytatása­ként. A munkálatokhoz az Igazságügy-minisztérium két­millió forintot biztosított — Lassan a tengerbe csúszik a kolumbiai Bahia Solano vá­ros, amelyet a múlt szombaton földrengések sorozata rázkód- tatott meg. A város kiürítése folyamatban van. — Lakásátadás. Salgótarján­ban, a Rákóczi úti csillaghá­zak végleges átadási idejét jövő év január 15-ében jelölte meg az építő vállalat, A váro­si tanács a határidőt elfogadta. A műszaki átadás már előtte megtörténik. — Vízmű. Nőtincsen a meg­felelő ivóvíz bevezetésére víz­műtársulás alakult. A községi tanács egymillió forintos bank­hitelt is vett fel a pénz biz­tosítására. A kivitelezést az Ipolymenti Víztársulat végzi, erre a tervek szerint ebben az évben kétmillió forintot hasz­nálnak fel. — A megye MHSZ -tartalé­kos és a lövészklubjainak: tag. jai ünnepi közgyűléseken em­lékeznek meg a fegyveres erők napjáról. — Balassagyarmaton, az összlakosság száma mintegy 14 ezer — a könyvtár olvasói­nak megoszlásában a mérleg a tanulók javára billen. 14 százaléknyi munkásolvasó mellett a diákolvasók száma 60 százalék. Vegyszeres szárítóeljárás Érdekes bemutató zajlott le kedden a karcagi Lenin Tsz határában. A lecsapolt és ara­tásra váró rizsföldek felett re­pülőgép keringett és Region nevű vegyszert permetezett a rizsre. A vegyszer a vegetáló rizsnövény zöld részeit rövid idő alatt elsorvasztja, leszárít­ja. A „csupaszon” maradt szá­rak, bugák betakarítására rizs­kombájnnal lényegesen köny- nyebb és gyorsabb, s ami kü­lönösen fontos, feleslegessé válik a rizs szárítása. A szakemberek elismeréssel nyilatkoztak a vegyszeres lomtalanító és szárító eljárás­ról. (MTI) — MÜHÍMZÉSSEL és mű­virágkészítéssel foglalkozik a budapesti MŰDÉKOR Ktsz cserháthalápi új üzeme. A részleg már félszáz női dol­gozót foglalkoztat. — Nyolcvan törzsgárdatag­nak emelték az órabérét ez év első felében a Nógrád megyei Fémipari Vállalatnál a szak- szervezeti bizottság és az érin­tett műszaki vezetők javasla­tára. Szárazra kerültek ... A Balaton-parton a hajó­sok, vitorlázók szárazra tették a még vízen levő utolsó vi­torlásokat is. Felszedték a strandok lépcsőit, stégjeit és végleg eltávolították a napo­zókat. A SZOT-sétahajók egy része még a vízen maradt, s a horgászladikokat, csóna­kokat sem vontatták száraz­ra. Ezek jó szolgálatot tesz­nek a kedvező időjárású őszi horgászszezonban. — ŰJ, REPREZENTATÍV homlokzatot kap a salgótarjá­ni öblösüveggyár hármas hu­tacsarnoka. A művészi terve­ket az üzem szakemberei ké­szítették, a kivitelezés leg­később november végéig befe­jeződik. — A város áruellátásának további javítása a célja a ba­lassagyarmati ÁFÉSZ-nek. A sütőüzem után most zöldség- és gyümölcsbolt nyitását terve­zik. — Üj megyei leporellót készíte­nek elő kiadásra. A 12 oldalas, színes felvételeket tartalmazó ki­advány a Panoráma Idegenfor­galmi Kiadó Vállalat gondozásá­ban négy nyelven jelenik meg. előreláthatóan a jövő esztendő első negyedévének végén, a le­porellóhoz tájékoztató szöveget tartalmazó betétlapokat is mellé­kelnek. — A felosztható nyereség­nek 20—30 százalékát fordí­tották a törzsgárda anyagi megbecsülésére az idén me­gyénk üzemeiben, vállalatai­nál, gyáraiban. Kisterenyei kaleidoszkóp Végletek csapata a Kisterenyei B. „NB I. B-s védelmünk és járási csatársorunk van’» — vélekednek a csapat vezetői. Ha ez túlzás is, sok igazság van benne. Hét for­duló után az együttes gólaránya? 4:4. Ennél kevesebb gólt az NB IL Északi csoportjában csupán a Nyíregyházi Spartacus rúgott. a védelmet dicséri viszont, hogy csupán két csapat kapott keve­sebb gólt, mint a Kisterenye. A szakvezetés elsőrendű feladata tehát, hogy gólerőssé tegye a csatársor játékát. • & Létrái Dezső, a csapat 23 éves játékosa az elmúlt héten munka közben súlyos, életveszélyes bal­esetet szenvedett, öt töréssel szál­lították kórházba. A csapat nem feledkezik meg bajba jutott társá­ról. Forgách Simon sportköri el­nök, és Vanya János már meg­látogatta betegágyánál. Ma az egész csapat Salgótarjánba uta­zik., meglátogatni Létrái Dezsőt. A közmondás is azt tartja: baj­ban ismerni meg a barátot. — Terven felül tízezer ka­pát és különböző mintájú ásót szállít a belkereskedelemnek az év végéig a Salgótarjáni Kohászati Üzemek kovácsoló­gyára. — A mezőgazdaság közgazdasá­gi szabályzóinak továbbfejlesztése címmel, dr. Garamvölgyi Károly, a pénzügyminiszter első helyette­se tart előadást Salgótarjánban, október 2-án. — A Gubis Ferencről elne­vezett pásztói munkásőregy- ség díszszakasza is részt vesz azon a megemlékezésen, ame­lyet szeptember 29-én a név­adó szülőfalujában, Palotáson rendeznek a fegyveres erők tiszteletére. Az úttörők ünnepi csapatgyülésen tisztelegnek a hős emléke előtt, s megkoszo­rúzzák Palotáson található sírját is. Recsk környéki munkára fúrási segéd­munkásokat felveszünk. Tereppótlék, külszolgálat. hazautazás biztosítva. Földtani Kutató, Recsk. Már fűtenek néhány vonatot-Felkészül a télre a MÁV. A nyáron, kijavították a meghi­básodott fűtőkocsikat, amelye­ket rendkívüli hidegben hosz- szú vonatokhoz kapcsolnak, hogy kiegészítsék a mozdony- kazánok kapacitását. Alaposan átvizsgálták és megjavítottak húsz villamos fűtőkocsit, amelyeket kazán nélkül1 Diesel-mozdonyokhoz kapcsolnak. A közeli hetek­ben kap a MÁV Győrből 75 új légfűtéses berendezéssel ellátott kocsit. Ezzel együtt száz légfűtéses vasúti kocsi Patkányirtás Az elszaporodott rágcsálók irtására Balassagyarmat két üzemében, a Fémipari és a Húsipari Vállalatnál a közel­jövőben kerül sor. A város szennyvízcsatornáiban és - az Ipoly-holtág partoldalán ta­nyázó patkányok irtási mód­jára a megyei KÖJÁL ad szakvéleményt. Mivel a vá­szerelését is elvégzik. (MTI) & Menedékház az osztrák Alpokban bonyolítja a nemzetközi jára­tok utasforgalmát. Ellenőrizték és kijavították a gőzfűtési tömlőket, ame­lyek azonban a kapcsolók hiá­nya miatt még nem mindenütt üzemképesek. Ez a probléma egy-két héten belül megoldó­dik, s ha az utastérben a hőmérő kevesebbet mutat 18 foknál, mindenhol megindul­hat a fűtés. A hosszabb tá­von és a hajnali órákban köz_ lekedő vonatokat máris me­legítik. (MTI) ros területén folyó nagyobb bontási munkák során a köz­területeken is várható a patká­nyok megjelenése, gondoskod­ni kell irtásukról is. Ez a költségvetési üzem feladata; az ő dolguk a szükséges mér­gező anyagok folyamatos be­szerzése, elhelyezése. Egy új találmány sikere dém- és falpanelokból, külon­NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi a. i. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi 1* Telefon: 10-29. Terjeszti: a Mac var Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja; a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgó­tarján, Petőfi u. 1, Felelős vezető: PAPP GYÖRGY igazgató, index-szám; 25072,

Next

/
Thumbnails
Contents