Nógrád. 1970. szeptember (26. évfolyam. 204-229. szám)
1970-09-23 / 223. szám
Á pórtelet eseményeibe! — Megyeszerte befejeződéshez közeledik a szeptemberi vezetőségválasztó taggyűlések sorozata. A vezetőségek választása mellett a taggyűléseken összegezték a pártcsoport- üléseken elhangzott javaslatokat, amelyeket az irányelvek es a Szervezeti Szabályzat módosítására tettek az alapszervezetek tagjai. — Megyénkben is megkezdőditek az összevont taggyűlések a csúcsvezetőségek megválasztására. Eddig hét helyen választották meg a csúcsvezetőségek tagjait. — A rétsági és a szecsényi járásban a tegnapi • nappal befejeződtek a vezetőségválasztó taggyűlések, amelyeken megválasztották a felsőbb pártértekezletek küldötteit is. A salgótarjáni járásban már csak egy alapszervezetnél, a kiste- renyei pedagógusoknál tartanak még vezetőségválasztó taggyűlést, más aLapszervezetek- Oél befejezték ezt a munkát. — Az eddigi felméréseit alapján a szeptemberi taggyűléseken a kommunisták 92—95 százaléka vett részt a taggyűléseken. A megjelentek 10—35 százaléka mondott véleményt a pártvezetőség munkájáról, az irányelvekről, a Szervezeti Szabályzatról. A szabadságolások csökkenése miatt a megjelentek száma 10 százalékkal nőtt az augusztusi taggyűlések résztvevőihez viszonyítva. — Élénk érdeklődés kísérte az új vezetőségi tagok jelölését a megyében. A javasolt vezetőségi tagokról a megjelent kommunisták 6—8 százar iéka mondott véleményt. — Széles körű vita alakult ki a párttaggyűléseken a Szervezeti Szabályzat módosítása felett. A KB azt javasolja, hogy a korábbi 21 helyett 18 éves korban nyíljék lehetőség arra, hogy a fiatalok a pártba lépjenek. A vita alapján a módosítást a párttagok többsége helyesli, s azt a kongresz- szusnak elfogadásra javasolja. — Október második felében kerül sor a városi, járási párt- bizottságok küldöttértekezle- teine. A pártbizottságok most készítik a küldöttértekezletek beszámolóitÁtképzés A55 iparfejlesztési alapból támogatott új üzemek munkaerő-ellátása, néhány területet kivéve megoldottnak tekinthető, mert mind az üzemek, ■ • 4M ember helyeit dolgozik az tij gép A salgótarjáni Salgó Cipőipari Ktsz az utóbbi időben fokozatosan gépesíti, korszerűsíti termelését. Legutóbb 170 ezer forintért egy új olaszgyártmányú fel sőrés zszél -be hajtó (bukkoló) gépet vásároltak. Az új gép hétfőn érkezett Salgótarjánba és kedden már munkába is állították. Kiváló minőségű munkát végez, és ami ugyancsak fontos, — igen termelékeny. Eddig a szövetkezetnél ezt a munkát öt ember végezte, most pedig egy végzi. A gép egy műszak alatt 300 pár cipőfelsőrész szélbehúzását képes elvégezni, holott a szövetkezet igénye egyelőre még csak napi 200 pár. A jövő tervei szerint folyamatosan növelik majd a cipőgyártást, és akkor egyre jobban kihasználhatják ezt a gépet, amit a saját fejlesztési alapjukból vásároltak. NAPTÁR 1970. szeptember 23., szerda. Tekla napja. A Nap kél: 5.31, nyugszik: 17.41 órakor. A Hold kel: 22.43, nyugszik: 14.49 órakor. Felhőátvonuláaoh Várható időjárás ana estig: felhőátvonulások, szórványosan futó esőkkel. Többféle erős, néhány helyen viharos északi, északkeleti szél csak lassan mérséklődik. Legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 14—18 fok között. — „25 év” címmel nemzetközi fotóművészeti kiállítás nyílik a fővárosi Műcsarnokban szeptember 26-án. A megnyitót dr. Simó Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes és df. M. Van de Wijer, a FIAP elnöke tartja. Több baromfihús Azonnal intézkedtek... Hétfőn délután egy értekezletre voltam hivatalos, ahol a lapolt, hírlapok kézbesítői beszélték meg az évben még rájuk váró feladatokat. Az értekezlet szünetében Mátraal- más kézbesítői közölték: községükben baj van a közvilágítással, és a lakásaikban sem gyúlnak ki az égők már negyedik napja. Centrum ifjúsági klub Érdekes kezdeményezés a balassagyarmatiaké. A városi Mik^gáth Kálmán művelődési központban Centrum néven ifjúsági klub szervezése folyik. A Centrum a város üzemeiben, gyáraiban dolgozó fiatalokat tömöríti és zárt körű lesz. összesen mintegy 100— 120 tagra számítanak, akik számára hetenként kétszer, szerdán és szombaton rendeznek kötött programot, a hét többi napján pedig kötetlen program várja a fiatalokat. A kötött foglalkozásokon elsősorban a munkásifjúság gondjait, problémáit vitatják meg a klubtagok, s kicserélik tapasztalataikat, hasznosítható ötleteiket az üzemi fiatalok életének színesebbé, tartalmasabbá tételéről. Kérték. jelentsem az ÉMÁSZ-nál panaszukat. Másnap telefonon hívtam az ÉMÁSZ igazgatóját, akinek titkára, Táboriné, a legnagyobb készséggel adta tudtomra: azonnal intézkedik. Alig telt el negyedóra, amikor a kiste- renyei körzetszerelőség felhívott, és arról értesített, hogy a zavar elhárítására a kocsi s mindent elkövetnek azért, hogy este már fény legyen az otthonokban, s a közvilágításban se legyen fennakadás. Így kellene mindenütt. Mint a példa mutatja, lehet a lakosság panaszaira gyorsan és hathatósan intézkedni, a köz megelégedésére, hisz’ csak így érdemes! — tj Baleset A szorospataki bányánál. Katalin-körletben a hetes ereszkei pásztafejtésben kedden hajnalban baleset történt. Biztosító anyagot szállítottak és a csillékből Illés Lajos csillés rakta ki az acéltámokat. A tárnok éke összeakadt és amikor Illés Lajos el akarta fordítani, az egyik tám a jobb lábfejére esett. A szerencsétlenül járt csillést lábzúzódással szállították kórházba. kiindult Mátraalmásra, Az elmúlt években a legjelentősebb fejlődés a baromfitenyésztésben és -hizlalásban következett be a balassagyarmati járás termelőszövetkezeteiben. Míg 1965-ben nem egészen 19 vagon, baromfihúst értékesítettek, a múlt évben meghaladta a 31 vagont a felvásárolt húsmennyiség. A három érdekelt termelőszövetkezet : Érsekvadkert, Ma- gyarnándor és Szanda a baromfihús-termelés további növekedésével számol. Az érsekvadkerti termelőszövetkezet a telep bővítését tervezi. Mindenütt erőfeszítéseket tesznek a takarmányozási költségek csökkentésére. Tavaly egy kiló baromfihúst 2,4 kiló abrakból állítottak elő. Az idén, és a következő években megkísérlik ezt a mennyiséget alacsonyabbra szorítani. — Magnósok klubja alakul Balassagyarmaton, a Mikszáth művelődési központban. A zenei ismeretterjesztést szolgáló klub októberben nyitja meg kapuit, könnyű, és komoly zenei tagozattal. — Jelentős területen végeznek talajjavítást, altalajlazi- tást a magyarnándori Mikszáth Tsz-íben. A közös gazdaságban csaknem félmillió forintot fordítanak az idén talajjavításra, talajvédelemre. — Már a jövő évre is lekötötték a salgótarjáni Építő és Tervező Ktsz-nél a lakásépítési kapacitást. A szövetkezet tervező részlege már hozzá is fogott a jövő évi tervek előké' szítésóhez. mind pedig a tanácsok szak- igazgatási szervei megfelelő intézkedéseket tettek. A szakmunkások képzése mellett hozzákezdtek a dolgozók betanításához, átképzéséhez is. A Budapesti Harisnyagyár nagybátonyi telepén eddig 134. az ELZETT-nél. Szécsényben 214, a Ganz- MÁVAG mátranováki telepén pedig 128 dolgozóval ismertették meg azokat az alapvető fogásokat, amelyek a napi munka jó elvégzéséhez szükségesek. Tsz-nőbizoltsáq Maq yarnándorhan A Központi Bizottság februári határozatának megfelelően a ma- gyamándori tsz-ben is megvitatták a párt- és gazdasági vezetők a nők helyzetét. Ennek megfelelően ideiglenes jelleggel 11 tagú nőbizottság alakult, mert mint a közgyűlés bizottságát, a szövetkezeti tagok erősítik meg tisztségükben. A bizottságban olyan asszonyok kaptak helyet, mint Fazekas Jánosné. Babosak Istvánná, Széles Mihályné, akik évek óta eredményesen dolgoznak a közös gazdaságban. A fiú ára: 5 forint, avagy albinizmus Tarjáuban Két, 12—14 éves fiú fogadást kötött. A kis köpcös azt mondta a uingalétának: — Na, mibe fogadunk, hogy nem tudod megmászni ezt a házat? — és felmutatott a tarjáni nyomda melletti romos épületre. — Megmászom — felelte a langaléta magabiztosan. — Fogadjunk öt forintba, Alit az alku. Kerékpárjukat nekitámasztották a falnak, s a langaléta elkezdett felfelé mászni. A lépcsőzetesen leomlott fal maradványaiba kapaszkodott, lábával tapogatta a teglafokokat. A kis köpcös lenn állt és nyugtalanul nézegetett körül. A nyomdaépületen ugyanis egymás után nyíltak ki az ablakok, s többe-n rákiáltottak az „alpinistára”:« — Azonnal szállj le onnan! Ha leesel, úgy összetöröd magad, hogy a jó édesanyád se ismer rád! A langaléta csak nem sokkal a tető alatt állt meg, s leszólt a kis köpcösnek: — Készítheted az ötöst! Megnyertem a fogadást! Amint visszafelé tartott, potyogott a malter, lazultak a téglák. Búrokban született a fiú, hogy a produkciót szerencsésen megúszta. Pedig aki testi épségét, sőt életét mindössze öt forintra taksálja, attól könnyen elpártolhat a szerencse .., sí szendi — Az iskolaév kezdetivel megnő vekedett a könyvtárak forgalma is. Egy diákolvasó a megyei Balassi Bálint könyvtárban Fotó: Céh mester Prosper RUerimée Száz évvel ezelőtt, 1870, szeptember 23-án halt meg — 67 éves korában —, Prosper Mérimée, a XVIII. századi felvilágosult gondolkodók késői leszármazottja, Stendhal írótársa és barátja. Bár írásaiban sok a romantikus vonás, Mérimée voltaképpen nem tartozik a romantikusok közé; a középkorért, a keresztény lovagvilágért lelkesedő romantikusoktól mindenekelőtt felvilágosult, racionalista világnézete választja el. Ö is előszeretettel tér vissza a múlthoz, de csak azért, hogy igazi felvilágosodott humanista módjára pellengérre állítsa a vallási türelmetlenség gyilkos eSztelenségét. Ellensége a hamis érzelgősségnek, a ködös szóvirágoknak, a fölösleges szócséplésnek; nézete szerint az írónak el kell tűnnie hősei mögött, hagynia kell. hogy azok a körülményeknek, jellemüknek megfelelően cselekedjenek, mozogjanak a regényben Hírnevét elbeszéléseinek köszönheti; ezek közül a legismertebbek a Mateo Falcone, a Colomba, a Szent Bertalan éjszakája, a Kettős félreértés. — Napilapok Nógrádban. Az ezer lakosra jutó előfizetett és vásárolt napilapok átlagos példányszáma tekintetében Nógrád megye a tizenegyedik helyen áll. Ezer emberre nálunk 89 Népszabadság, 61 NÖGRÁD és két Esti Hírlap jut. Labdarúgás NB lll-as helyzetkép A labdarúgó NB III. Északközép- esoport VI. fordulójának eredményei: Tűzoltó Dózsa — Pásztói KSE 3:i (2:1), BP. Törekvés — Mi- zserfa i:i (1:#). Bp. postás — £P- GEP 5:1 (4:0), OGSC — K. Sörgyár 2:1 (0:1), BP. Építők — Sashalom o:2 (0:1), Aszód — EMTK 2:1 (1:0), St. Üveggyár — Gázművek 2:o (1:0), Zp. Építők — Bgy. SE 1:2 (1:1). A BAJNOKSÁG ALL AS A 1. ÉMTK 6 4 1 1 10: 4 9 2. B.-gyarmat 6 4 1 1 10: 8 9 X ÉpGÉP 6 42 ll:il 8 4. Bp. Postás 6 3 1 2 12: 7 7 5, St. üveggy. 6 3 1 2 11: 7 7 Pásztó 6 3 1 •> 12: 8 7 7. Bp. Építők 6 2 2 2 8: 5 6 8. Sashalom 6 2 2 2 6: 6 6 Törekvés 6 1 4 1 6: 6 6 10. Aszód 6 2 2 2 9:10 « K. (Sörgyár 6 33 8: 9 6 12. Mizserfa 6 1 3 2 3: 5 5 13. Gázmüvek 64 2 l: 4 4 Zagyva pálf. 6 24 7:10 4 IS. OGSC 6 1 1 4 6:12 3 16. Tűzoltó Dv 6 1 1 4 6:14 3 — Egy év alatt két és félszeresére növekedett a termelési érték a romhányi Vegyes Ktsz-nél. Ezt a fejlődést az egy főre jutó termelési érték megduplázásával érték el. , Fafeldolgozó Érsek vadkerten Az érsek-vadkerti termelő- szövetkezetnek 156 hold az erdőterülete, amelyben jelentős mennyiségű, szerszámkészítésre alkalmas fa is található. Az üzem vezetői a fa hasznosítására most feldolgozótelepet lét sítenek. amelynek az építését megkezdték. Egyebek mellett szalagfűrészt, és kombinált gyalugépet állítanak munkába és üzembe helyeznek egy bognárműhelyt is. A fafeldolgozó telepen gaz. dasági szerszámokhoz nyelet és más. a mezőgazdaságban szükséges faárut készítenek. Az új létesítményre félmillió forintot fordítottak — Szolgálati lakások. Hat orvosi szolgálati lakást adott át a megyei kórház a dolgozóinak. A lakások építési költsége meghaladta az egymillió forintot. Elsőbbség az új üzemeknek A tanácsok illetékes szervei a megyébe települő új üzemek munkaerő-szükségletének kielégítését soron kívül támogatták. Részükre a kötelező munkaközvetítés alóli mentes, séget biztosították. A szak- munkésiképzés'ben a felvételeknél is elsőbbséget élveztek. Néhány üzem — budapesti Rádiótecnikai Gyár, FUTŐ- BER, Ganz-MÁVAG — szakmunkástanulóinak gyakorlati oktatásához, mivel a tárgyi feltételek még hiányosak, az iskolák, illetve más üzemek adnak tanműhelyeket. Az új üzemek a beiskolázási kereteket majdnem mindenütt felhasználták. Az . EL- ZETT 17, a Közlekedési Nyomda 19. a FÜTÖBER 35, a Ganz-MÁVAG 50, a Vegyigépszerelő Vállalat pedig 60 szakmunkástanulót iskoláz be az 1970/71-es oktatási évben. — Szovjet katonafiatalokat is meghívtak a fegyveres erők napja alkalmából rendezendő pásztói eseményekre. Pásztón e hónap 28-án az egyes számú általános iskolában lesz kiemelt jellegű ünnepség, amelyen az úttörőkön kívül a községi kiszesek és a fegyveres erők helyi képviselői is részt vesznek. Fiatal orvosok Most végzett fiatal orvosok látnak munkához a Salgótarjáni Madzsar József Megyei Kórházban. A kórház által felkínált állásokat nyolcán fogadták el. Ezzel a többi között megoldódott a megyei kórház egy régi gondja, betölthetik a bőrgyógyászati osztály másod- orvosi állását. Négy másodorvosi állás azonban továbbra is betöltetlen marad. Nagy nehézséget jelent az orvoshiány a röntgenben,' a traumatológián, az orr-fül-gégészeten és a kórbonc tanon. — Több mint félezer nógrádi szakember vett részt a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás szakmai rendezvényein. A legnagyobb érdeklődés a szarvasmarha-tenyésztési, a háztáji és a meliorációs bemutatók iránt nyilvánult meg. — Nőtt az árukészlet, elérte az ötmillió forintot az Érsekvadkert és Vidéke ÁFÉSZ-hez tartozó boltoknál. A tavalyinál száz mázsával több szenet, nagyobb mennyiségű cementet, töibb bútort árulnak és értékesítenek a szövetkezeti boltok. — Óvónői értekezlet. Szeptember huszonötödikén, pénteken tanévnyitó óvónői értekezletet tart a Balassagyarmati járási Tanács. A járás községi óvodáinak képviselői az új tanévvel kapcsolatos tennivalókat vitatják meg. 4 művelődésügyi igazgatás kézikönyve A Művelődésügyi Minisztérium állította össze és teszi közzé hivatalos kiadványként ezt a könyvet, amely megfelelő tagolásban a művelődés- ügyi igazgatás különböző ágazataira érvényes jogszabályokat közli. A gyűjtemény két kötetből áll. Az első kötet az oktatási rendszerre vonatkozó általános szabályokat öleli fel, a továbbiakban a felsőoktatás szervezetére, a felső- oktatási intézmények dolgozóira és hallgatóira, a tanulmányi rendre, a továbbképzésre, a tudományos munkára, az igazgatásra és gazdálkodásra • vonatkozó jogszabályokat tartalmazza többi között. A második kötet a múzeumokra, levéltárakra, a könyvtárügyre, a népművelésre vonatkozó jogszabályokat közli.