Nógrád. 1970. szeptember (26. évfolyam. 204-229. szám)
1970-09-20 / 221. szám
^---*lpp •■Wf"! f •*;**•• ~ SSVétíék a l^biek Hazajöttek messzi vidékről*.. Valaki nemrégen azt bizonygatta nekem, hogy hiába telepítünk újabb lés újabb gyárakat, kisebb szövetkezeti üzemeket, gyáregységeket a megyébe, a iái kereső szak- munkások távolt munkahelyekről úgysem térnek haza. Hogy mennyire nem így van, jól mutatja a Gránit Csl- szolókorong és Kőedénygyár tolmáesi gyáregységének nógrádi brigádja. Valamennyien egy-másfét évvel ezelőtt váltak tneg régebbi munkahelyüktől, hogy szülőfalujuk, N6g- rád község közelében vállaljanak munkát. Most ennek a brigádnak mutatjuk be néhány tagját. PÁSZTOR JÓZSEF, a brill j gád vezető „jobbkeze” §zigorú- I an ráncolta a homlokát a 1 beszélgetés elején, de aztán hamarosan jókedve kerekedett. Nem volt nehéz kitalálni, hol dolgozott korábban, a i:, | használati időt. régen kiszol- . jj gált munkaruháján ott dili szelgett a dunakeszi vagon- 1 gyár neve. A szigorú hornlok- réncolá» pedig kétségtelen jőgos volt, hiszen azt a „provokatív” kérdést szögeztem neki, igaz-e, hogy parancsol- äj gatni szökött a brigádvezető? — Ugyan — nevetett. — Ügy vagyunk mi egymással, mintha mindig együtt dolgoztunk volna, Szép Is lenne, ha még mi, falubeliek, földiek sem értenénk meg egymást! Ha új munkát kapunk, összedugjuk fejünket a rajzók fölött, addig hozzá sem kezdünk, amíg alaposan meg nem beszéltük. Aztán ügy igyekszünk, hogy minden simán menjen. Nem lehet probléma, hiszen egymás kezére dolgozunk, és ezen múlik a flzetéHUGYECZ ANDRÁS brigádveaetővel a leszabó műhely sünk_ Ha valami mégsem előtt beszélgettem. Odabenn megy úgy ahogy kellene, meg. eppen egy uj megrendelés — mondjuk ml egymásnak, amit fűtőberendezés vusszertce2»ti?gön:doi,un;k ,., munkáinak — teljesítéséhez láttak hozzá. Az épületből lel- . hallatszott a gépek lármája, a vaslemezek csörömpölése. Hogyan jött össze a brigád? — Én korábban a váci ha- jögyárban dolgoztam — válaszolt a brigádvezető. — Nem mondhatnám, hogy nem találtam volna meg a számításomat, de nagyon fárasztó lett az utazgatás. Amikor aztán hívtak Tolmácsra, hogy akad ott lakatosmunka, a kereset sem lesz rossz, ha valaki tud dolgozni, bizony gondolkodóba .estem. Közelebb van, több lehet a fizetés. miért is ne? Így aztán rászántam magam, amit azóta sem bántam meg. Eltelt majdnem egy év, amikor más nógrádiak is kezdtek haza- szél! ingózni utánam. A múlt év közepére összejött a nógrádi brigád. Most is így nevezitek bennünket, pedig azóta másokat is bevettünk magunk közé. Jelenleg tizenkettőn vagyunk. A többség még mindig nógrádi. Jól, miértjük egymást... ' ’S DOBOS JÁNOS, a brigád fiatalabbjai közül való, aki szintén első, szakmát adó munkahelyét, a dunakeszi vagongyárat cserélte fel a tolmács! üzemmel. Tőle azt kérdeztem: hogyan érzi magát a brigádba«? S a választ már előre sejtettem, mert hallottam arról, hogy a brigád tagjai nemcsak a munkában, de a magánéletben is jól megértik egymást, és — ami ebből szinte egyértelműen következik —. a szocialista brigádmozgalomba Is beneveztek. Együtt nézték meg a Mezőgazdasági Kiállítást, voltak kirándulni Királyházán és gyakran rúgják együtt a labdát, vagy meghányják-vetik a világ sorsát egy pohár sör mellett. — Amikor először néztem meg az üzemet, bizony megfordult a fejemben, hátha rosszabb lesz? — mondta Dobos János. — A múlt év márciusában mégis eljöttem Dunakesziről. Hazahúzott a család,.. Most már elmondhatom, jó helyem van itt, és megtaláltam a számításomat. K, S. r Milyenek a mai felnőttek? Névtelenül a fiatalok neveléséért Egy idős — feltehetően nyugdíj előtt álló — kommunistával beszélgettem a minap. Akiről szó van, 1949 óta tagja a pártnak, huszonöt esztendő alatt többször volt vezető beosztásban, (jelenleg versenyfelelős egyik megyei nagyüzemünkben), a hivatalban és a magánéletben mindig közvetlen kapcsolatot tartott a fiatalokkal: sok szemináriumot vezetett, sok fiatalnak beszélt hittel, éppen ezért hitelesen, megváltozott életünkről, részt vett a berlini V1T nógrádi küldötteinek kiválasztásában — s talán arra a legbüszkébb, hogy jól választott. Nem csalódott azokban a fiatalokban, akiknek neveléséhez — nem hivatalból, nem előírásból, sókkal inkább „belső kényszerből” — maga is hozzájárult. A tanítvány Neveket is említett, olyan fiataloké, akiket a néha bizony nehézkesen szerveződő Szemináriumokon ismert meg, 6 akik — akármilyen patetikusan hangzik, mégis így igaz! — nem elégedtek meg azzal, hogy elsajátították a Szocialista eszméket:' a gyakorlatban, a munkahelyen, a katonaságnál, az iskolában s a családi életben is szocialista emberként akartak, tudtak is élni. Szívesen leírnám annak a fiatalnak a nevét, aki az Idős kommunista tanítványaként — s persze más, hozzá hasonló felnőttek példáját figyelve — járta be a teljes értékű élet útjait, szakmunkásként hamar a kiválók közé került, ott volt a világ ifjúságának egyik nagy találkozóján, példamutató harcosként Ismerték a katonaságnál s később, talán ezekért a jó tulajdonságokért nevezték ki az egyik muhkásőrszázad ' parancsnokának is. A tanítvány — a háromműszakos munka mellett — szép eredménnyel végezte el a technikumot, s ma az egyik üzem felelős beosztású dolgozója. Róla — róluk — mondta az idős kommunista: „Foglalkoznunk kell a fiatalokkal, felelősséget kell éreznünk irántuk, meg kell tartanunk őket magunk között — érdemes!” , Nem a név fontos Szívesen leírnám — mondom — a nevét is, de a névtelenséget maga kérte. Végül is megírhattam volna mindezt úgy is, hogy elhallgatom a kérését, hogy kényelmesen kikerülöm. Engem azonban éppen ez a kívánság lepett meg, s mert nagyon Is összefügg azzal, amiről írni szeretnék — a felnőttek és a fiatalok kapcsolatáról — nem kerülöm ki. Az igazán érdekes ebben az, amivel a kérését indokolta: „Ne írjon nevet, mert akkor mindenki csak azt nézi, snem azt, ;mlt tehetne maga is abban az ügyben, amelyben mindannyian egyformán felelősök vagyunk!” Név szerint (!) valamennyien. Azért tartóm vonzónak ezt a név nélküliséget, mert tartalmában majdnem egy fogalmat alkot, a tömeggel, a néppel, vagy mondjuk csak így: a felnőttek nemzedékével. Ezt a „mindenkit” tartotta a legfontosabbnak az idős kommunista is. „A legképzettebbek viszonylag kevesen vannak, egyedül rájuk nem számíthatunk. A fiatalok nevelésében mindenkinek meg kell találnia a maga feladatát, munkahelyen, brigádban, sportkörben, iskolában, ifjúsági vagy felnőtt klubban, de a családban is! Vajon hány szülő engedi el úgy a flát, leányát az első munkahelyére, hogy nemcsak a jó keresetre, hanem az emberi értékek megszerzésére is ösztönözze?! Igaz, az ösztönző szó hitele gyakran személyes példa hiánya miatt devalválódik. Ezért a nevelés — szerintem legalábbis — a felnőttek példamutatásával kezdődik, s hogy ez milyen irányba hat — arról elsősorban mi tehetünk.” Egy idős kommunistát idéztem, de valójában nagyon sok — korban és felfogásban, felelősségérzetben — hozzá hasonló felnőtt véleménye egyezik ezzel. Érvényes, széles körben ismert határozatok, kormányrendeletek, együttműködési szerződések hangsúlyozzák: minden felnőtt, minden szülő és nevelő, munkavezető és funkcionárius, minden Öntudatos ember szerepet játszik a fiatalok munkahelyi, iskolai és társadalmi beilleszkedésében, érvényesülésében — felnőtté válásában. Ezt a feladatot lehet ifjúságvédelmi, érdekvédelmi. bizottságokkal ' „társadalmasíta- ni” (kell is, hiszen nagyon utópisztikus gondolat az, hogy „lapátoljuk tele — jó munkánk eredményeként — az államkasszát, a gazdag állam minden nevelési feladatot megold!”), de az igazi „nyo- matéknak”, az azonnal ható törekvésnek belülről kell jönnie. Külön-ktílön személyenként, név szerint, vagy inkább tömegesen és névtelenül. .. „Sok az előítélet bennünk, pedig nem nézhetjük távolról a mi fiataljainkat, el kell menni közéjük, le kell ülni asztalaikhoz, igyekezni kell többet megérteni abból, ami őket foglalkoztatja, ami meg is különbözteti őket — azért, hogy a mi céljainkat mint programot, amelyért érdeme? többet tanulni-dolgozni, minél teljesebben elfogadják.” Közöttünk A tanítványokat mindenkinek magának kell megkeresni. De nem kell keresgélni, hiszen olt élnek együtt a felnőttekkel a munkahelyen, a családban, lakóhelyen. „El kell menni közéjük, le kell ülni asztalaikhoz. Lehet képletesen érteni, de van értelme szó szerint is. Aki próbálta, tudja: a fiatalok — az önállóság megtartásával együtt — igénylik a felnőttek útmutatásait. Szívesen veszik, ha a nagyobb tudású, tapasztaltabb felnőtt — felnőttként tekinti őket, helyet foglal közöttük, szól hozzájuk. S, ha azt látják, hogy a szavak és a tettek fedik egymást, hallgatnak is rá! Pataki László Egy hasznos intézmény húszéves íennálJására Húszéves fennállását ünnepli Lengyelországban az Ismeretterjesztő Társaság. E C zólnak a citerák a kul- ^ túrházban, s az öreg falak csodálkozva hallgatják a muzsikaszót: nem felejtették ei a húrok zengését, csak éippen az idők változtak, s azok, akik hangszereket megszólaltatják. íkttőkürtön „felébredtek” az esték és a vasárnap délutánok. Ha a földeikről s az üezemek- ből megjön a dolgos asszony- és férfinép, sietős emberekkel telik meg az erdőkürti utca, s a. kultúrház színpadán dalra kel téesz-traktoros, Ikarusban dolgozó lány, téesztag-feleség. Hogy a kultúrában mit tesz a fiatalok lelkesedése, példa- mutatása, azt az erdőkürtiek tüdják igazán. Tavasszal, mikor az úttörők a seregszemlére készültek, Budai József tanár szólt az Ismerősöknek: el kéne kezdeni valarnit. S a cl- tera azóta újból szól, most már nemcsak az úttörőiknek, hanem a felnőttek szórakoztatására tó. Látszólag munkát vállaltak magukra azok, akik részt vesznek a játék estékbe húzódó próbáin, de gondot, fáradságot elűznek az összegyűjtött dalok éneklésével. A kórusban huszonötén vannak, férfiak, nők vegyesen. Van. aki napi háromórás buszozás után toppan be, hogy együtt a többiekkel, népdalok éneklése Erdőkürtön muzsikálnak közben üj világgal barátkozzék. A citerások öten vannak, negyven-Ötven közöttiek. Elővették a padlás mélyén rejtőzködő hangszereket, s felelevenítették a nagyapáktól kapott útmutatást. A régi hangszerből így vált a huszadik század második felének derekán újból tiszta örömöket fakasztó forrás. A felnőttek újra ráéreztek fáradságot elűző szerepére, s a megszokott napi mesterség mellett válnak negyven-ötven évesen a citera tudatos kezelőivé. Budai Mihály, a téesz főállattenyésztője, egyébként járási tanácstag, öccse kérésére jött el esténként a próbákra. — Ha odahaza előveszem a citeinát, megnyugtatom idegeimet — mondja mosolygósán, s mintegy magát igazolva belekap a húrokba, hogy más munkához szokott ujjaival dallamot varázsoljon belőlük. — Ha az együttesről van sző, nincs az a fáradság, amely a kérés elhangzásakor nemet mondatna velünk — vallják a többiek. Igaz. ehhez szükség volt a gyermekek ébresztésére, amely nem ragadt meg az ötletnél, elindult hódító útjára. Erdőikürt lakói nem ismernek lehetetlent. Amibe közösen belefognak, mindig sikerül. A tennlakarás a felnőtt énekkar megszületésével kezdődött. Tagjai a téesz segédüzemében dolgoznak, pedagógusok, KISZ-fiatalok. De mit ér az összegyűjtött dalkincs városi viseletben? Az asszonyok jóvoltából előkerült a népviselet is, szekrényből, ládafiából. kölcsönből gyűjtötték össze a ruhákat. S, hogy a nekibuzdulás nem állt meg a látszatnál, adalékként álljon Itt Kapuszta Ferenc asztalos vallomása, aki a szomszédos Kálién dolgozik, — Nem akartam belevágni. Csak mikor nézegettem a különböző fákat, jutott eszembe, #>ből milyen remek citerát lehetne készíteni. Jó lesz otthon a gyereknek. Felnőttkorban ne legyen a gyerekkor az elfelejtett emlékek tárháza, s egy-egy diófából, jávorból elkészítettem a citerát. Közben hívtak. Én is fáradtan jövök haza, de mégis eljöttem és csináljuk. Az ajtók, ablakok készítése nehézkessé teszi az ujjakat, de összeszokva köny- nyebben legyűrjük a nehézségekét, s egymást szórakoztatjuk. Erdőkürt nemzetiségi község. A próbákon egymás után csendülnek fel a magyar és a szlovák népdalok, az Este van már, késő este és az Ej, padá, padá roszieska. A Dolina-tető és a Csonka-hegy között megfér a két nyelv dallamossága, közös egyetértésben. Az első fellépést április negyedikén tartották. A község az együttes tagjaival együtt örült a sikeres bemutatkozásnak. Havjár Jánosné és férje itt találkozott először az énekesékkel, s örültek, mikor hívták őket. Krajcs Erzsébet is: a tetszésnyilvánítás helyett inkább az éneklést választotta. Budai József oroszlánrészt vállalt az együttes kialakításában. Betanítja a dalokat, s energiát nem kímélve vezeti a próbákat. Erdőkürtön még jobban összefcováosolódlk a falu. Nemcsak a munka, hanem a közös szórakozás is közelebb hozza egymáshoz az embereket. A riporter, aki több estéjét falusi együtteseknél töltötte, Igazián itt láthatta meg a televízió és a rádió hatásét. A különböző vetélkedők, a Röpülj páva bevitték az emberiek laikásába a népdalt, a népzenét, a -táncot. Nekik jóformán ki sem kell mozdulniuk, kinyújtott karokkal érhetik el saját hagyományaikat. Nemcsak bátorság kell ehhez a munkához, hanem megbecsülés és őszinteség is. Hozzáértés úgyis akad, mert hol értenének jobban a nép kincséhez, mint tulajdon születési helyén. Tbokna Erzsébet betaaí- M tdtt esztergályos, Vado- vics János általános Iskolai tanár, Havjár Jánosné téesztag, Kapuszta Ferenc asztalos, Budai Mihály főállattenyésztő így találkozik esténként és vasárnap délutánonként, muzsikaszó mellett. Nemrég Miskolcon és Egerben voltak kirándulni. ősszel Pestre készülnek, útjukat színházlátogatással kapcsolják össze. A költségeket a téesz fizeti. — Ilyen még nem volt a faluban — újságolják boldogat) az emberek. Az estéli zenél- getések a tiszta öröm forrásai, amelyek nyugalmat jelentenek mindenkinek. Molnár Zsolt kiterjedt társadalmi szervezet egyedül Varsóban évente csaknem háromezer előadást rendez. ami megfelel a napon- 'kénti 8 előadásnak. A társaság által szervezett előadásokat mintegy 130 ezer ember látogatja. Ez fővárosi viszonylatban azt jelenti, hogy a rendezvények Iránt minden tizedik felnőtt varsói lakos aktív érdeklődést tanúsít. Az előadásokat ismert politikusok, újságírók, kiváló tudósok tartják. Az előadásokon kívül nagy népszerűségnek örvendenek a nyelvtanfolyamok. Ezeken a gyorsított laboratóriumi oktatási módszereket is felhasználják. Ebben az évben mintegy 1500 személy fog idegen nyelveket tanulni gyorsított módszerrel. Az Ismeretterjesztő Társaság kezdeményezésére 1064- ben megállapították a Varsói Szabadegyetemet Az egyetemnek jelenleg 2,5 ezer hallgatója van és 29' különböző tudományágban nyújt lehetőséget az ismeretek elmélyítésére. Ezenkívül a Társaság 22 szabadegyetemi tanfolyamot szervezett munkásszállásokon, ifjúsági klubokban és ipari iskolákban. NŰGRÁD a 1970. szeptember 20., vasárnap 5
