Nógrád. 1970. szeptember (26. évfolyam. 204-229. szám)

1970-09-18 / 219. szám

„Bebútorozzák " az úttörőtáborokat

At Ipoly-menti Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Műszaki Erdészete Balassagyarmaton működik. Jól felszerelt a gépjavító részlege, de építési csoportja, bognár és asztalos részlege is van. A tervek szerint új munkaterületet létesítenek. amelynek azt a feladatot szánják, hogy kempingbútorokat, kempingházakat gyártsanak.

A Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézet megbízta a gazdaságot, hogy az általuk meghatározott tervek szerint készítsenek kempingbútorokat. A prototípusok alapján ízléses bútordarabok kerültek ki az üzemből. Kerekekre szerelt nyugágy, tőkéből készített asztalok, melléje stílusos székek. A készítmények megnyerték a megrendelő tetszését. Mint értesültünk, a Balassagyarmaton készített

kempingbútorokból Csillebércen az úttörőtáborban állandó kiállítást rendeznek. Ugyanis azt tervezik, hogy a bútorokkal elsősorban az úttörőtáborokat látják el.

Székek. kerekeken guruló nyugágy. Már a kempingbútorok prototípusai nagy sikert arattak

A kis házikókat is Balassagyarmaton készítik Rossz időben jó Szolgálatot tesznek az

erdei munkásoknak

években a gazdasági irá- íyitásd rendszer bevezetésének eredményei, gond jaj, különböző hatásának taglalása mellett vélhetőleg a szocialista demokrácia volt a legdivatosabb beszédtéma. Folytak erről alkotó viták a párt politi- kájárnak talaján széles körben, de találkozott az ember lekicsinylő kézlegyintéssel is, ha az üzemi vagy a szocialista demokrácia felől érdeklődött. Volt aki örömmel fogadta a IX. kongresszusnak azt a megállapítását. hogy „az új gazdasági mechanizmus kedvező feltételéket teremt a szocialista demokrácia érvényesüléséhez .. ., s ily módon szélesebb teret nyit a pártszervezetek politikai tevékenységének”, de akadt olyan, is, aki az eddigi demokratikus jogokat is soknak tartva „óvta” a pártot a liberalizálódástól, szorosabb gyeplőt, katomásabb legyeimet követelve.

Kétségtelen, hogy demokratikusan vezetni egy országot — vagy akár egy üzemet, vállalatot, intézményt is — nehezebb, gyökrelme- sebb, mint paranasolólag, diktálva. Az is igaz, hogy vannak olyan emberek, akik inkább kétszer megcsinálnak valamit, mint hogy egyszer is véleményt kelljen mondani ok — felelősséggel. De igaz az is, hogy ahol a demokrácia érvényesül, ott a kimagasló egyéniségek mellett a sok szürke, okos fej is gondolkodhat, szólhat, és cselekedhet és a kollektíva szorgalmas munkájának gyümölcse a siker.

A IX. kongresszus határozata nagyon egyértelműen fogalmazott: pártunk a szocializmus felépítését az egész társadalom ügyének tekinti. Ha az egész társadalom ügye, akkor természetes, hogy joga, sőt kötelességei is minden embernek beleszólni a társadalom dolgába, hiszen az ő egyéni sorsáról is szó van. S ha joga van, van-e fóruma? Soha nem volt annyi fóruma a demokratizmusnak, mint ma van. Sokszor egy-egy ember már zakla tásnak veszi, amikor demokratikus jogainak gyakorlására buzdítják. Mert ezt kérik a taggyűlésen, az üzemi, termelési tanácskozásokon, várja a javaslatokat és a véleményt a rádió, a sajtó, de véleményt kár az igazgató, az üb-tdtkár, a KISZ-vezetőség, a népfront- aktíva és sorolhatnám még a fórumokat — mert az van bőven. De nem ez a döntő.

A demokrácia véleménynyilvánítást, beleszólást is jelent. De a beleszólás, a véleménynyilvánításnak a feltétele az, hogy ismerjem, amiről szó van. És itt még bőven vám tennivaló. Lassan már szállóigévé válik, hogy az emberek többet tudnak a világ dolgairól, mint üzemük, munka- vagy lakóhelyük életéről, gondjairól. A X. kongresszusra kiadott irányelvek — gondolom nem véletlenül — iskétkamira

mét felhívják a ügyeimet: „A jó és gyors

tájékoztatás fontos feltétele annak, hogy a dolgozók aktívan részt vegyenek a gazdasági, a politikai, társadalmi életben.”

Egy kis túlzással azt is mondhatnám: azok a vezetőik, akik nem tájékoztatják az üzemet, a gyár, a munkahely kollektíváját, bármenynyit is beszélnek a demokráciáról, akarva- aikairatlanul a demokrácia ellen vétenek.

Nem segít a demokrácia fejlődésének vagy a hitelének az sem, ha meghallgatjuk a véleményt, igent bólintunk rá, igazat adunk, aztán nem teszünk semmit. Ez nem demokrácia, hanem — engedelmet a kifejezésért — szélhámosság. Kérem, inspirálom, igényiem a véleményt, szinte kicsikarom a másikból, aztán, mert igaza is van, és tenni is kéne valanv:

— nem történik semmi. Nagyon, de nagyon sokat árt ez, mert az ilyen eljárás a bizalom gyökerét támadja. Bizalom nélkül pedig nern élhet, nem lélegezhet ez a társadalom.

Ott nincs és nem lehet demokráciáról szó. ahol csak meghallgatás van, de tett, intézkedés az nincs!

Az is igaz viszont — és ezt nem mind.1; érti meg mindenki —, hogy a demokr; ; gyakorlásánál is kétkapura megy a játék, demokrácia nemcsak igent, hanem nemet ; jelent. Nem biztos az —, de mennyire nem az —, hogy amikor valaki „demokratikus gait gyakorolja” akkor mindig a közösség, a . ügy érdekében szól. Előfordul, hogy valal'i a fórumot meglovagolva akar hangot adná káros vagy éppen ellenséges nézeteinek, hangulatot teremtve akar törvénytelen, jogtalan előnyt szerezni maga, esetleg szűkebb társasága számára. Ilyenkor a leghatározottabban

— éppen a többség demokráciája érdekében

— kell nemet mondani, visszautasítani mindazt, amit a demokrácia nevében a demokrácia ellen tesznek.

Sajnos, előfordul még az is, hogy vánnak, akik nem tudnak — vagy nem mernek? — nemet mondani.

A pártvezetés, a párt- és a szocialista demokrácia szoros kapcsolatban, összefüggésben van egymással. Az irányelvekben olvasható: ,.A párt elengedhetetlennek tartja a párt- demokrácia és a szocialista demokrácia fejlesztését, ezért 'egyidejűleg mindkettő növelé- s éré törekszik.”

Rajtunk,

vezetőkön és vezetettefcers egyaránt, valamennyiünkön múlik, hogy az irányelvnek e tétele is mielőbb valósággá, mindennapi gyakorlattá szélesedjen.

Papp János

BANDITA

West Plais (IOWA) városkában, zsebében, a havi fizetésével hazafelé igyekezett Pat Stanford, amikor egy gengszter megtámadta. A bandita már Stanford pénztárcája után nyúlt, amikor a sötétből fel- harsant egy hang: „Végre megvagy, átkozott gazember!" A rabló elmenekült. Paul Stanford mestere a hasbeszélésnek.

RE VANS

Egy párizsi autós tiltott helyen parkírozta a. kocsiját. A

büntetés megelőzése végett cédulát helyezett az ablakmosó alá: „Bocsánat/ Hivatalos ügyben vagyok itt!” Amikor visszatért, a cédulája mellett büntetőpapírt talált a rendőr megjegyzésével: „Bocsánatl

Én is!”

A NAGY ORDÍTÁS

L ánivaló nemigen akadt, de hallani annál többet lehetett azon a furcsa versengésen, amelyet Észak-Karolinában bonyolítottak le. Ott rendezték meg ugyanis az USA

Sokszínű

vitán

országos orditozási bajnokságét. A győztes egy 61 éves sertésápoló lett. Ordítása — a versenybírák jegyzőkönyve szerint — a párját kereső Tarzan vad harsogásának és egy tehervonat robajának keveréke volt.

A BIGAMIST A

Az angliai Lancester-ben tárgyalta a bíróság Bill Wait ügyét. A vádlott arról szerette volna meggyőzni a bírót, személye bizonyos szempontokból olyan értékes, hogy kár lenne, ha csupán egyetlen asz. szonynak lenne a férje, és ezért a bíróság szentesítse a több asszonnyal kötött házasságait. A bíró megértést tanúsított a különleges vádlott tránt: három évre küldte a rács mögé azzal az indokolással, hogy „nem csupán egy

vngy több asszony nem érdemli meg őt, hanem kár volna az egész női társadalom számára”.

MINI-AKUSZTIKA

A fellépő művészek és zenekarok sűrűn kifogásolták a kaliforniai hangversenytermek akusztikáját. A termek tulajdonosai szakértőket bíztak meg az ismétlődő panaszok okának kiderítésével. A szakértők megállapították, hogy a mini a vétkes. A rövid szoknyák ugyanis csak fele any- nyi hanghullámot nyelnek el, mint a korábban szokásos hosszabb szoknyák.

ZSEBTOLVAJ

A milánói bíróság előtt egy büntetett előéletű zsebtolvaj állt. A bírló szemrehányóan kérdezte: „Nem szégyelli magát? On a körzeti orvos óráját lopta el, akinek a lakosság sokat köszönhet! Miért tette ezt?” — „ Mert azt gondoltam — hebegett a bűnös —, hogy aranyból vcun”.

E. R

Az J.egykések", az „ürgék”, a „nyúlanyák” és a „nem ettem meszet, hogy gyereket szüljek” szavak és szólások nem azért hangzanak el manapság olyan gyakran, mert ez most a divat, hanem azért, mert súlyos probléma van mögöttük. A sokgyerekes családokban az egy főre jutó jövedelem lényegesen kisebb mint a gyermekteleneknél vagy az egykéseknél, mert az utódnevelési terhek igazságos elosztása még nem valósult meg.

Kevés a gyerek, s ugyanakkor múlnak az évek, társadalmunk egyre öregszik. Az öregek gondozásával, ellátásával járó terhek már most nagyok, s a jövőben még nagyobbak * lesznek.

A számok nem csalnak:

1968-ban hazánkban 2 millió 31 ezer nyugdíjaskorú élt, az ország lakosságának csaknem egyötöde. Előzetes számi- tások szerint 1995-re ez a szám eléri a 2 millió 480 ezret, azaz meghaladja hazánk lakosságának 22 százalékát. UgyanakEletet az éveknek (I.)

Rosszízű

jótékonykodás helyett

kör a nyugdíjas korúak között növekszik a magasabb korcsoportba tartozók száma is. Ma még a 70 évesek, vagy ennél idősebbek aránya mintegy 32 százalék, 1985-re már túlhalad a 42 százalékon is.

1968-ban az öregek 63 százaléka rendelkezett nyugdíjjal, tavaly a nyugdíjasok több mint 41 százaléka ezer forintnál több nyugdíjat kapott. Viszont tény az is, hogy az öregek 30—40 százaléka sem nyugdíjat, sem járadékot nem élvez a nyugdíjak és járadékok egy része pedig olyan kevés, hogy nem fedezi az általános színvonalú megélhetés költségeit.

A múlt falujában az idős, munkaképtelen emberek többsége úgyszólván nem is számított emberszámba. Ólakba, piszkos, hideg lyukakba szorultak, olykor enni is csak annyit kaptak, hogy az éhhalál küszöbén éppen hogy csak innen maradjanak. Társadalmunk szocialista szellemével ez a gyakorlat nem említhető egy napon. De nem kívánunk

visszatérni a rosszízű jótékonykodás gyakorlatához sem. Más megoldást kell találnunk.

Mintegy 400 ezerre tehető azoknak a szórna, akik megélhetésük biztosítása céljából a nyugdíjkorhatáron felül is munkát vállalnak. A munka- képtelenek ellátását nagyobb részben a család, kisebb részben az állam — szociális gondoskodás útján — vállalja magára. Az öregek, a munkaképtelenek eltartása elsősorban a család kötelessége, ez vitathatatlan igazság. /Nem szabad megengedni, hogy i|aza maradjon a keserű mondásnak, miszerint: egy szülő felnevel tíz gyereket, de tíz gyerek nem tud eltartani egy szülőt. Sajnos, a gyakorlat azt mutatja, hogy ma még — nem is kis számban — akadnak erre szomorú példák.

Rendszeres kiegészítő, vagy teljes szociális segélyben, gondozásban, vagy szociális otthoni ellátásban ma mintegy ISO ezer ember részesül. Kialakulóban van a saját környezetben történő szociális gondozás két formája is: a napközi otthonos ellátás és a házi szociális gondozás.

Az. öregek napközi otthona egyre népszerűbb lesz, az országban már 300-nál is több működik, és 8000 idős embert gondoz. A házi szociális gondozásba 680 hivatásos és háromezer társadalmi munkatárs vesz részt, több mint 10 ezer magányos öreget látnak el. A

szociális otthonokban pedig 30 ezer idős embert ápolnak.

Az ellátási formák tehát változatosaik, bő lehetőség kínálkozik az esetenkénti különbségtételre. A bajok eredője a mennyiségi igények kielégítésének elégtelensége. Csaknem valamennyi ellátási formában vannak teljesíthetetlen kérések. Országosan hatezren várnak szociális otthoni elhelyezésre, háromezren — költségvetési fedezet híján — nélkülözik a segélyt. Az ellátás többi formája pedig még csak most van kibontakozóban.

Kevés a szociális otthon, s a meglevők sem ilyen célra épültek. Az építészeti megoldások, a több esetben hiányos felszerelés és a zsúfoltság miatt kevéssé alkalmasak arra, hogy az otthont pótolják az öreg években.

A következő ötéves terv az öregek gondozásában meny- nyiségi és minőségi változásoNÓGRÁD - 1970.

kát fog eredményezni. Szaporítják a szociális otthoni férőhelyeket, több öregek napközi otthona épül és változatos szolgáltatásokkal állnak majd az idősek rendelkezésére. Nagyobb lesz az egy főre jutó segély átlaga, s nem lesz olyan öreg, aki — bár jogot, formálhat rá — fedezet híján nem kapja meg a segélyt. Tovább fejlesztik a házi szociális gondozást is.

Az öregek ellátása szerteágazó, rendkívül összetett feladat. Nem volna helyes tehát csupán az államra hagyatkozni, már csak azért sem, mert sokszor nem csupán pénzre van szükség, hanem törődésre, megértő szóra, amely képes a magányosság érzésének feloldására. Tanácsokat, útbaigazításokat, apró, de számukra jelentős szolgálatokat kémek az öregek, s ezeknek megszervezése már nem lehet központi, állami feladat.

Szendi Márta

18., péntek' $