Nógrád. 1970. augusztus (26. évfolyam. 179-203. szám)

1970-08-09 / 186. szám

Lázadó ßatalok? „Mire törekszik az ifjúság; a szocialista országokban? Igyekezetüket alapvetően az határozza meg, hogy szemben a kapitalista országok ifjúságával nem tagadják, hanem igen­ük a rendszert, a szocializmus ideológiáját, politikáját. Ért­hető viszont, hogy a népi demokratikus rendszer vívmányai­ra támaszkodva sokszor kritikusan — kritikusabban, mint a felnőttek — lépnek fel gyakorlati életünk fogyatékosságai­val, esetleges totzulásaival szemben, bírálva a hibákat, kö­vetelve bizonyos dolgok jobb megoldását. Ezt én úgy fog­nám fel, hogy sok konkrét kérdésben, jobb szocialista gya­korlatot igényeinek.” (Kádár János felszólalása az MSZMP Központi Bizottsá­gának 1970. február 18—I9-i ülésén.) Fél év telt el az MSZMP KB gyakran emlegetett, a párt iíi-.ságpolitíkájának kér­déseit megtárgyaló februári ülése óta. A sajtón keresztül megismerte az ország a Köz­ponti Bizottság véleményét, érveit ifjúságpolitikánk meg­újításának ügyében. Miért vált szükségessé az ifjúság problémáinak napi­rendre tűzése? A válasz egy­szerű. Hazánk, a világgal együtt, olyan, rohamosan fej­lődött, hogy bár korábbi if­júságpolitikánk sikeresnek ér­tékelhető, a megváltozott kö­rülmények szinte kényszerít tenek a felülvizsgálásra. Az alapvető kérdés reálisan felmérni és értékelni, milyen is a mai fiatalság. Az egysze­rű válasz csak általánossá­gokra szorítkozhat. Az ifjúság rétegenként és még azon be­lül is hallatlanul differenciált, számtalan szélsőséges gondol­kodásmódbeli irányzat létezik. „Lázadó ifjúság” — szokták mondani a fiatalok mostani generációjára. A lázadás szó első hallasra talán azt sugall­ja, hogy fiataljaink minden ellen lázadnak, ami számuk­ra megszokottnak, réginek értékelhető. Még forradalmi hagyományaink ellen is. Hogy ez így nem igaz, azt minden­ki tudja. Mégis jó a „lázadó” kifejezés. Ez a lázadás a hi­bák és visszásságok megszünte­téséért, az előrelépésért, a fiatalokkal szembeni bizal­matlanság ellen született. És a párt februári határozata a többi közt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy ezt a „láza­dást” támogassa. A lázadás — a hittel és néha hangos szóval kimondott érvek — nem jelentenek el­lenzékiséget hazánkkal, a párttal és annak céljaival szemben- Persze akadnak, akik a divatos, de többnyire felszínesen értelmezett non- konformizmus páncélja mögül az ellenzékiség pózában vitat­koznak. Velük egy dolgunk van; rábírni őket a vitára, meghallgatni őket, de úgy, hogy elérjük: ók is hallgas­sák meg érveinket. A meg­győzés csak a teljes szóki­mondás, a demokratizmus és őszinte vita segítségével lehet­séges. Fél év telt el a KB hatá­rozatának megszületése óta, és fiatalok százezrei várják, hogy társadalmi szervezeteink miképp és milyen gyorsan követik a párt határozatának szellemét munkájukban. Ren­geteg a konkrét feladat. Dön­tő kérdés, milyen mértékben sikerül megjavítani ifjúság- politikánk kommunikációs hatékonyságát, vagyis azt, hogy hírközlő szerveink a fia­talok nyelvén, az ő ízlésük­nek megfelelő formában is­mertessék és hatásosan meg­értessék céljainkat- Közvetlen feladat a KISZ napilapjának létrehozása. Nagyon fontos, hogy ez a napilap, a párt cél­jait szolgálva, közel álljon az ifjúsághoz és megtalálja azokat a szálakat, amelyeken keresztül a legközvetlenebbül formálhatja véleményüket. Ha sikerül formájában is ötletes és érdekességekben bővelke­dő napiújságot létrehozni a KISZ-nek. óriási olvasótábor­ra számíthat. A televízió és a rádió ifjúsági programjai­nak felfrissítése, korszerűvé tétele nem történhet egyik hétről a másikra, hiszen technikai nehézségekkel is meg kell birkózniok. Mégis az adott műsoridőn és költ­ségvetési kereten belül renge­teg a lassan égetővé váló „frissítési” feladat. Ha sikerülne — és minden jel erre mutat — a közvéle­mény-kutatás, a szociológia és más tudományok módszerei­vel állandóan feltérképezni a fiatalság véleményének vál­tozásait, akkor politikai, — de kulturális és szórakoztató munkánk is — sokkal haté­konyabb lehetne­Hegedős László \ Bemutatkozom. Arra kér, hadd vegye fel a fizetését. Toporgok az udvaron, s azon tűnődöm, hogyan szorult ebbe a lányba annyi akarat. Vékony, légies termet, a fe­jén konty. A keze nagyon határozott mozgású. Céltuda­tos, Súlya van, mint szavai­nak. És még egy: iránya. Or­vosnak készül. Sebészdoktor­nak. — Ugye, maga is furcsának találja, hogy sebésznek ké­szülök? Ismerőseim lebeszél­nek erről a szakról. Nem tu­dok róla lemondani. Nekem ez tetszik. Ülünk a pásztói kórház kertjében, körülöttünk *■ virá­gok. A levegőben szép tiszta szavak. A felvételiről. A har­madik szenvedésről. Mert ne­ki harmadszorra sikerült. Az előbb azt írtam: akarat szorult ebbe a lányba. Az aka­rat mellé energia is. Mérhe­tetlen fűtőanyag. — Az első évben tulajdon­képpen érettségire készültem. Nem felvételire. Nyugodtan bevallom. Nem sikerült. Má­sodszor fizikából voltam gyen­gébb. Éreztem. Harmadszorra úgy mentem neki: most si­kerülni kell. — Nehéz volt? — Hat példát kaptunk az írásbelin. Az első négy köny- nyű volt. Mindössze 100 perc volt a megoldásra. Régebben százhúsz. Hiányoztak a per­cek. — Biológia? ’— Először írtam tesztet. Fél óráig magyarázták, ho­gyan is kell csinálni, A könyv utolsó betűjét is tudni kel-, lett. Szükség volt nyelvtanra is. Arcok a jelenből Ismerik­— Például? — Az állítás helyes, az in­doklás nem. Tehát nincs kö­zöttük ok-okozati összefüggés. Tessék bizonyítani, melyik az igaz. — Mi történt a szóbelin? — Élvezet volt felelni. A tanárok mosolyogtak, bólogat­tak. Hetven percig voltam bent a bizottság előtt. A pásztói kórházról érdeklőd­tek. Kíváncsiak voltak apám­ra is, hogyan betegedett meg. Nemcsak a tudást nézték; a 6aját véleményemre voltak kiváncsiak. A biológia és a fizika között fagylaltot kellett ennie mindenkinek. Micsoda csörömpölés volt! Rutinra nem lehett építeni. Aztán új­ból kérdeztek; fizika tanul­mányaim során hol találkoz­tam erővel. Elmondtam. Amit nem tudtam, közösen bebizo­nyítottuk. Aztán elbúcsúztam és ezzel vége is volt. — Erre a felvételire min­dent feltett. Hogyan őrizte mega nyugodtságát? — Főorvosom engedélyezte, hogy hetente kétszer Buda­pestre járjak. Naponta húsz fizikapéldát oldottam meg. Pesten egy nagy tudású tanár oktatott. Nagyszerűen ma­gyarázott. Szerettem a tárgyat és sokszor éjfélig is rágtam a ceruzát. Ennyit az írásbe­lihez. Nyugodtságom? Azt is FIAIN I f | Ű S (fii ',T'' I® Magyar tengeri gondok Hat vidéki fiatalember vív életre-halálra — és egy-egy üveg sörre — fejelőpartit a füredi campingben. Sátorban laknak, májkonzervundoruk van, a. kerítésen ugranak be a „Vitorlás” kerthelyiségbe. Jól nyaralnak, de azért nem túl elégedettek: „állati drága minden, a camping kényel­metlen, a közstrand koszos...” Tévedj ne essék, eszem ágában sincs az idegenfor­galmat támadni- Más ügy. Van azonban valami, ami na­gyon ehhez a témához tarto­zik. Konkrétan az, hogy a luxusszállók, minigolfpályák, lovaglóiskolák és egyéb „Cote di azúr”-i intézmények épít- getése közben nem feledkez­tünk-e meg saját fiatalságunk igényeinek kielégítéséről, nem támasztottunk-e túl nagy sza­kadékot, számukra is érthe­tetlen kiváltságokat a Bala- ton-parton. „összeszedtük , a pénzt, szombat este úri mulatozást akartunk csinálni. A Marina bárja volt programon — ki volt kalkulálva a három üveg bor, egye fene — osztályon felüli borravalóval. Nem enged tek be: «nincs hely, meg rö­vidujjú garbóban egyébként sem-. .» Azért az ajtón be­lestünk. Mondanom sem kell, gyenge fél ház volt, rövid- garbós külföldiekkel.. „A «Vitorlás»- kerthelyisé­gébe szerintem 10 éve nem raktak be egy új széket. Min­dig itt nyaralunk, le tudjuk mérni: annyit nem korszerű­sítettek rajta, mint a szigli­geti várromon. Ha iszom egy sört, azonnal kasszíroznak, ha ötödször rendelek, ötször fi­zetek. Nem valami nagy a bizalom a kedves belföldi vendég iránt...” „Vállalati üdülőben vagyok, olyan a haja, mint egy nap­közi otthonban. Főzelék, bur­gonyapüré, «könnyű» ételek minden mennyiségben. Egy gumilabdát nem lehet köl­csönkérni, a pinpomgasz- talnak hiányzik az egyik fe­le, magnózni csak délelőtt le­het — délután az öregek szundítanak, este korán lerak­ják a gyerekeket. Vitatkoz­tunk a gondnokkal, mire megígérte, hogy hazazavar bennünket. A pénzemért, a havi szakszervezeti bélyegem­ért, meg a jó munkámért, mert állítólag arra adták a beutalót. „öregem, itt még a járda­koptatásért is pénzt kérnek az embertől. Olyan árak van­nak, hogy égnek áll tőlük a kispénzű nyaralók haja. ön- kiszolgáló büfé egyetlenegy van — reggeltől estig tele. Nem vitás, az osztályon felü­liben isteni a kaja: — 26 fo­rintért egy bécsiszelet.. A Füreden nyaraló fiatalok panaszait magam is jócskán ki tudnám egészíteni, a cam- pingekben, ifjúsági táborok­ban hiánycikknek számító fel- szerelési tárgyak, egyáltalán a kulturált üdülés hiányzó elő­feltételeinek hosszú listájával. A fiatalok közül nagyon so­kan először jutnak el a ma­gyar tengerhez, esemény ez számukra. hosszú hónapos előkészületekkel. Ne ábrán­dítsuk ki őket, ne okozzunk csalódást az újonnan érkezők­nek. Hogy a fejlesztés lehető­ségei korlátozottak, azt min­denki tudja, de hogy nem mindig használjuk fel jól a pénzt, azt is... Hosszú távon megtérülő be­fektetés, de mindenképp gaz­daságos : színvonalas, olcsó, „fiatalos” szórakozási lehető­ségeket teremteni a kikapcso­lódni, üdülni vágyó tizen- és huszonéveseknek! B. M. e Varga Ilonát? mondhatnám: az egész kór­ház összefogott, hogy sikerül­jön a felvételi. A kolléganők is segítettek. Ápoló voltam, ma ts az vagyok. De bármi problémám volt, főorvosom: dr. Debreczeny Zsigmond fél­órás magyarázatot adott. Így segítettek emberileg, tanulmá­nyilag. Szüléimét sem szeret­ném kihagyni, sokat tettek értem. — Beszélgetésünk elején megkérdezte: — miért éppen magához jöttünk? Tessék a válasz: nézegettük a felvett tanulók névsorát, ott is a két­kezi munkások gyermekeiét. Hogy vélekedik erről? — Abból induljunk ki: ha valaki buta, bárki is az apja, nem veszik fel. Ezért nyugod­tan mentünk az egyetemre. Bár kicsit hátránnyal is. Egy orvos gyermeke például sok­kal több tudással érkezik már a gimnáziumba, mint a töb­bi. Ez az egyetemi felvételin is érezhető. Többet tudnak, mint amennyit kívánnak. — Ön nemcsak nyugodt, de nagyon szenvedélyes is. Meggyőzően magyaráz. — Ha én a felvételin izgu­lok, nem vesznek fel. A két év jó gyakorlatot jelentett. És még egy. Négyesre érett­ségiztem. Az első két felvéte­limen eleve tudtam, hogy hátránnyal indulok. 17 pont­tal csak fellebbezni lehet. Két év után elévülnek az érettségi eredmények. Ez volt az esélyes évem, tartva ma­gam a három a magyar igaz­sághoz. A magyarázathoz csak annyit: Pásztón mindegyik orvosnál asszisztáltam. Min­den lényeges kérdésről beszél­tek. Ebből is sokat tanultam. — Csak az orvostudomány érdekli? Milyen egy húszéves medika, a magánéletben? — Csoóri verseit szeretem. Kifejezi érzéseimet. Nemrég olvastam egy könyvet, A dia­dalív árnyékában-t. Jó gon­dolatokkal találkoztam. Érde­kes az az állapot, amikor az ember nem mer valamit meg­fogalmazni és más kimondja. Komolyan érdekel a zene is. Az opera és Chopin. Talán a többieket is szeretném, ha ismerném őket. A színházzal meg úgy vagyok: vidéken be­lekap az ember és soha nem azt nézi meg, amit akar. Pes­ten szeretnék színházba járni és hangversenyre. Azt mond­ják, az orvosin nagyon nehéz az első két év. Hajtani kell. Remélem, marad időm kikap­csolódásra. Nyelvet is szeret­nék tanulni. Franciát. Az na­gyon tetszik. — Ha végez, hova szeretne kerülni? — Szeretnék ide, Pásztora. Ismerős mindenki. — És mit vár az élettől? — Sokat. Szeretném elér­ni a célomat. Szeretnék jó se­bész lenni. Ahogy tőlem telik. Családot is szeretnék. Embe­ri módon élni. Szeretnék még kicsit gyerek, ám komoly felnőtt maradni, hogy ugyan­úgy írhassam le a nevemet, mint most: Varga Ilona. Molnár Zsolt Elment a víz Derékig ér a sár — a falu meghalt. Szamoshoz: 1970. június. Itt volt a házunk, itt volt a mozi, itt volt a kultúr, itt volt a kocsma, itt volt a Fő­utca ... Visszajöttünk. Élni kell. Ezernyi femléket, ezernyi apróságot vitt el a víz. Semmi pótolhatatlant — mindannyian élünk. Azt mondtam, élni kell. Ezt érzi az apám. az anyám, a testvéreim, mindannyian, akik visszajöttünk ide. Féltünk, mi vár ránk. Ez van. Sár, ösz- szedőlt ház, az óltetőn — hát nem borzalmas — egy kispár­na. Tudod, apám visszafelé jö­vet, már a vonaton azt mon­dogatta: „nem ültetünk dáli­át a konyhakertbe. Régen ké­szülök rá, azt a nagy, húsos paprikát fogjuk telepíteni, van akkora hely a ház előtt, hogy egész nyárra elég le­gyen. Régen próbálom meg­győzni anyádat; most nem hallgatom meg az érveit. Hú­sos paprika lesz a ház előtt, egész nyárra a zsíros kenyér­hez .. Érted ezt? Valahol mind­annyian ilyenek vagyunk. En vagyok a KISZ-titkár. Egy faluban, egy tsz-alapszer- vezetben nem túl nagy szám. Azt hiszem, azért választot­tak meg, mert nekem főisko­lám van. Három éve jöttem vissza az iskola után, dolgoz­tam, sok mindent megpróbál­tam, szakmai dolgokat, nem mást. Hittek nekem, tudták, hogy értek hozzá. Tanultam. Szakikifejezéseket mondtam, utasítottam, azt hittem, teszek valamit. A kertgazdaságot bíz. ták rám, évente ötvenezerrel többet hoztam ki belőle; há­rom év alatt az százötvenezer plusz. Azt hittem, mindent megadok, amit váinak tőlem. Hát nem. Ügy látszik amit tettem, a munkám az, ahogy mindent tudok erről a földről, meg a növényekről, az álla­tokról, a falusi életről, az csak előleg. Most derült ki, most, amikor egy derékig sá­ros faluba visszajöttünk, hogy ez a KISZ-titkári rang ez több mint a szakmai hozzá­értés. „Kezdjünk hozzá ...” — szólt rám az egyik srác, ak­kor, amikor a visszatelepítés utáni ötödik percet éltük, amikor én magam is csak két­ségbeesést és a pusztulás em­bertelenségét éreztem. öt brigádom dolgozik — büszkén mondom, megérthe­ted, hogy eredménynek érzem —, házaknál segédkeznek, ira­tokat szábadítnak ki a tanács­háza elázott szekrényeiből, ta­karókat hordanak szét a min­dennap érkező teherautókról — tesznek valamit... Felelősség van rajtam: Na­gyon nehéz dolog, sohasem sejtettem, nem is sejthettem mennyire nehéz. Hallgatnak rám, hallgatni akarnak vala­kire: azt kell moiidanom, ide vagy oda menjetek, ezt vagy azt tegyétek — és megcsinál­ják. Tudod, én a tsz-ben is fönöfc voltam, de az valahogy egészen más ügy volt. Most nem szabad tévednem. En sokszor bólogattam, ami­kor szidták ezt a nemzedéket. Én is éreztem, hogy csak kö­vetelünk, hogy elvárunk, hogy küzdelem nélkül sokat aka­runk. Ez volt az első alka­lom az életemben, amikor a létküzdelem oldalán mérhet­tem meg magunkat. Hidd el, most már tudom: senkinek sincs igaza, aki nem bízik bennünk ... Fodor Krisztián NÓGRÁD — 1970, augusztus 9., vasárnap U

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents