Nógrád. 1970. augusztus (26. évfolyam. 179-203. szám)

1970-08-30 / 203. szám

A politikai realizmus dokumentuma Gondolatok a kongresszusi irányelvek olvasása közben A párt X. kongresszusának re, javaslataira, ékes bizonysá- bánásmód, a bírálat elfojtása, irányelveit olvasva az ember ga annak, hogy a lenini sző- a bürokratizmus, a dolgozók ösztönösen átszűri a téziseken vetségi politika elve és gya- véleményének lebecsülése. Ez saját életútjának, hivatásának, korlata ma szoros egységet al- mind-mind pártunk tömeg- munkaterületének tapasztala- kot. kapcsolatait lazítja. Ezért tait. Szűkebb pátriájának jel- Ennek jelentőségét akkor a kongresszusi irányelvek ar- lemző tüneteit összeveti az tudjuk csak igazán felbecsülni, ra köteleznek minden koramu- általanosan érvényesülő ten- ha pártunk következetes poli- nista és pártonkívüli vezetőt, denciákkal: emlékezik és el- tikai vonalvezetését összevet- mindenkit, aki emberekkel bá- gondolkodik. A gazdasági jük az ötvenes évek elejének nik, hogy vezetési módszereit szakember a negyedik fejezet- torzulásaival. Megnyugtató ér- szövetségi politikánk tükrében nél, a művész, a pedagógus, a zés tudni, hogy az MSZMP im- újból és újból felülvizsgálja és kultúrmunkas az ötödiknél már másfél évtizedes követke- továbbfejlessze. A kommunis- kissé tovább elidőzik. Végülis zetesen az egyedüli politikai tákra e téren is különös fe- kialakul egy összkép az egész realitás; a szilárd és tiszta lelősség hárul, dokumentumról. marxista—leninista eszmeiség Semmi okunk eltúlozni az Ez az összbenyomás az egyé- jegyében vezeti a munkásosz- említett negatív jelenségek ve- ni életúttól, a társadalmi mun- tályt, és egész dolgozó népűn- szélyét. Hiszen a vezetés tar­kamegosztásban elfoglalt he- két a szocialista fejlődés út- zulásai pártunk következetes lyünktől, politikai-közéleti ér- ján. Az illúziókeltés, a politi- elvi politikájának eredménye- deklődésünk terjedelmétől és Icai voluntarizmus, az irreális ként az elmúlt években na- intenzitásától függően módo- helyzetmegítélés és tervezés, az gyobbrészt minden szinten fel- sulhat, de az irányelvek hatá- egész társadalompolitika vala- szívódtak. sa alól nem képes magát ki- mikor élvényesülő balfogásai- Ma már természetesnek tű­vonni sem barat, sem ellen- ra ma már csak az idősebb nik pártunk alapvető társa- seg. Élezzük, az irányelvek korosztály emlékszik, noha dalompolitikai alapelve és mmdannylünkről és mindany- nem szívesen, inkább csak ta- gyakorlata miszerint a ma nymukhoz szólnak. Viselhetné nulságképpen. élő és dolgozó nemzedék anya­a Tanacskoztarsasag híres ki- Érdemes vajon a múltakra g[ és szellemi jóléte éppoly hitványának címét is: „MIN- most szót vesztegetni? Ügy drága ügy, mint jövendőnk DENKIHEZ! ^ gondolom érdemes, mert pár- anyagi, technikai megalapozá­Onmagában az a tény, hogy tunk szövetségi politikája, ha ^2 irányelvekből kibonta- a kongresszus határozatainak társadalmi méretekben nem is, kozó élpt^zíTwrmíd-nolitik« és előkészítését pártunk nem de helyileg olykor-olykor ma az P£SahS tekinti csupán a párttagok is csorbákat szenved egyes he- Ügyének, hanem tudatosan épít lyeken fellelhető még az autok- a pártonkívüli tömegek aktív patikus, basáskodó vezetési stí­közreműködésére. véleményé- lus, az emberekkel való rideg & megszenVedett po­litikai tény, hogy a párt és a tömegek kapcsolata soha nem volt oly szilárd, minit az utób­bi években és a jelenben. E politikai eredmény megőrzése és továbbfejlesztése biztos zá­loga szocialista építőmunkánk további sikereinek, dolgozó népünk felemelkedésének. Az irányelvek hamisítatlan valóságábrázolása, őszinte, nyílt tárgyilagossága minden becsületes honfitársunkban bi­zalmat kelt, minden barátunk­ban és szövetségesünkben ha­zánk határain belül és a nagy­világban tiszteletet ébreszt. E politikai realizmus erősíti meg bennünk jövőnk iránti bizo- dalmunkat. Ez táplálja azt a meggyőződésünket, hogy nem álmokat kergetünk, hanem va­lóságosan elérhető és megfog­ható időn belül beteljesülő célkitűzések érdekében fára­dozunk. ezt meggyőzően tapasztalata bizonyítja. Nem lapos közhely, de ki­A könyvtár: társadalmi alapintézmény Nagy Ignác „Tisztújítás’’ c. művéből Benedek András írt televíziós játékot. Rendezők: Herényi Imre és Málnay Levente. Képünkön: Zenthe Ferenc és Juhász Jácint az egyik jelenetben. (MTI-fotó — Tormai Andor felv.) Kiss István LENIN A KULTURÁLIS színvonalat a könyvtárak fej­lettségével mérte. Tette ezt azért, mert mint tudós és for­radalmár világosan látta, hogy a könyvtár társadalmi alap­intézmény, amely az iskola mellett a modem társadalom­ban minden egyén, de min­den kulturális intézmény szá­mára is egyaránt biztosítja a művelődéshez, a tanuláshoz szükséges irodalmat, könnyen hozzáférhető formában. A gazdaságirányítás új rendszerének megjelenése előtt a kulturális irányítás­ban is többnyire központi utasítások döntötték el, hogy hol, milyen és mekkora fej­lesztés-beruházás indokolt. A megyék, a városok és a fal­vak művelődésügyének irá­nyítói a magasabb döntés végrehajtói voltak. Ma azon­ban az övék a döntés é6 a felelősség is, hogy a kultúrá­ra szánt anyagi eszközöket, a művelődést szélesen alapozó intézményekre, iskolákra, könyvtárakra fordítják-e el­sősorban, vagy látványos nép- szórakoztató vállalkozásokra költik. A könyvtárhasználatnak ná­lunk több mint kétmilliós tö­megbázisa van- Tavaly a 9190 tanácsi és szakszervezeti könyvtárból (állományuk 23 574 940 kötet) több mint 50 millió könyvet kölcsönöz­tek ki. A Szovjetuniót, Ang­liát, Dániát és talán Svédor­szágot kivéve egyetlen euró­pai országban sem olyan ma­gas a könyvtárból kivitt, egy lakosra jutó könyvek száma mint hazánkban. Mégis, szá­mos igazgatási-művelődéspoli­tikai vezető szemében a könyvtár csak sokadrangú in­tézmény. Közfelfogásunk a könyvtárat valamiféle szép­irodalmi kölcsönzőhelynek tartja, amely jó ha van, de nem nagy baj, ha nincs. Nem látja benne — távlatában sem — azt az információs közpon­tot, amely minden ember szá­mára biztosítja a szükséges irodalmat az egyéni érdeklő­déshez, a továbbképzéshez, a művelődéshez és a szórakozás­hoz. Ilyen könyvtárakhoz — történelmi okok folytán — Tanévkezdéskor nekem mindig Gajdos tanító néni jut az eszembe. Re­megő lábakkal és tágranyílt szemekkel mentünk át az óvodából az ISKOLÁNAK nevezett és tisztelt deszka- padlós terembe, s egyenként fogott kézen bennünket. Va­lamennyiünknek megmutat­ta: hogyan kell helyet fog­lalni az évtizedes padokban, amely néhol csodálatosan kék volt, talán még a nagy­apám tintájától is. Sztermen Pistával ültünk az első pad- ban, s a megilletődöttségtől, no meg a fekete tábla von­zásától meg sem mertünk akkor moccanni. De azt hi­szem, így voltunk ezzel va­lamennyien. Mondom, nekem mindig az az első szeptemberi nap jut eszembe a csöngetéskor. S éppen azért szóvá is te­szem, miért kell nekünk min­dig megemlékeznünk, „dol­gozatot” írnunk a tanévkez­désről? Divatból vagy meg­szokásból? Nem hiszem, hogy a mindennapi szóhasz­nálatban igen meghonoso­dott két szó lenne a döntő. Más indokai lehetnek ennek, túl a szeptemberi csengő­szó tiszteletreméltó hangzá­sán. fyasáhHani ]ea tizet Dolgozat a tanévkezdésről Mert szeptemberben min­denki előrelép. Merem állí­tani, hogy az iskola a világ legdemokratikusabb intéz­ménye. A gondolatok min­den záróvonal nélkül itt csa- ponghatnak a legszabadab­ban, lehetőség van mérésre, tehát értékítéletre, s a leg­több ember itt halad előre a legkönnyebben. A tanévkezés mindig új fejezetet nyit mindenki éle­tében. Az EMBERKE az el­ső szálkás ákom-bákomtól az igyekezet formálódó ke- rekded betűin keresztül el­jut az első önállóan elolva­sott könyvig. S ezt az első „hatalmas” élményt követi az egyszeregy kötelezően be­biflázott „tudománya”, amely abban a pillanatban igenis boldogságot jelent, hogy három-négy „emelet­zete világát. Tegye boldog­éig egyetemes értelemben jut eszembe. Azért is, mert általában a megszállott em­berek oktatnak-nevelnek őszinte hittel és a legjobb tudással. Szüntelenül - alakulunk, vál­tozunk. A tanévkezdés nem­csak indítás, hanem össze­gezés is. Elhatározás és erőfelmérés: ki mire képes. Az iskolának, nevelőnek kü­lönösen érdekes és izgalmas lesz a most következő hu­gá mindazt, ami érte és vele szonhatodik szabad tanév, jött létre. Túl az évfordulók eszmét, Tanévkezdéskor minden kort és immár történelmet évben elsétálok egyszer első jelentő megemlékezésein, iskolámhoz. Megnézem ki- csak akkor lesz teljes ér- vülről a falakat, s belopod- vényű az új tanév, ha az zom első csengőszó után a oktatásügy dolgozói értő tel” feljebb haladva megis- Túl a tradíciókon, s azon, merkedjen a közlekedő edé­hogy szeptember elsején egy pillanatra mindenki, aki is­kolába járt, legkedvesebb tanárára vagy intézményére gondol, van valami különös íze ennek a nyárutói ragyo­gásnak. Mérföldkő és álla­pothatározó. Mérföldkő a szülőnek, hogy immár az ő gyermeke is elérkezett ah­hoz a ponthoz, amely örök­ké végigkíséri az életén: a nyekkel, a történelem em­folyosóra, hogy ne zavarjon senki a felismerésben: ez már más, mint húsz évvel ezelőtt. Minden évben meg­döbbenek: hiszen még ez sem volt itt, azt a szekrényt odébb tolták, mert kellett a hely a kitömött állatoknak, Amikor én első osztályos voltam, nem néztek rám ki­tömött hasú baglyok, s tér­képből is mindössze egy roj­tos szélű akadt, Magyaror­szág hegy- és vízrajzával. A térkép azóta Európává, s az egész világgá kereke­dett. Tavaly ismét ellátogat­tam egykori iskolámba, ahol televízió segítségével tanítot­ták szép, okos szóra a mi bért formáló tagadhatatlan helyünkön ülő, de már más tényeivel, a differenciálszá­mítás roppant logikus gon­dolatmenetével, Illyés Gyu­padokban helyet foglaló gye­rekeket. Tanító nénimet emlegetem, szóval és okos tettekkel dol­gozzák fel a párt ifjúságpo­litikai határozatának rájuk eső részeit. S ehhez óhatat­lanul tervezni kell, hogy már ebben a tanévben el­kezdjük a negyedik ötéves terv pedagógiai céljainak megvalósítását. A mostani csengőszó új energiák felszabadulását is jelenti. Űj erőt ad majd pedagógusainknak az V. ne­velésügyi kongresszus. Üj erőt ad az úttörőmozgalom fennállásának negyedszá­zados évfordulója. S a fel­adatok megoldásához felnő­ni: talán ez a legnehezebb, s a legnemesebb. Eszembe jutnak az év ele­ji iskolai dolgozatok. A be­számolók a nyaralásról, a táborokról. Azon gondol­la szellemi kielégülést adó az első iskolámat és még is: ködöm: mi mindent kellene verseivel. Az új ismeretek, a még hiányzó tudás, az egy bizonyos ponton jelent­kező „még nem elég” hajtja- űzi az embereket hatéves kórtól ki tudja meddig, ta­tudatos tanuláshoz. Állapot- Ián azt is mondhatnánk: az határozó, mert fokozatokat elmúlás pillanatáig, hogy jelöl meg, felöleli az összes szüntelen önképzéssel vál- magyarországi iskolatípust, toztassa a maga és környe­számomra ők ma már nem­csak azt az egyet jelentik, hanem az általános iskolát, az ISKOLÁT. amelyben nemcsak Salgótarján kapott helyet, hanem Budapest, Miskolc. Tárnáméra, Szarvas­kő, Mátészalka és Magyar­egres is. Nekem az iskola, legyen bármilyen fokú, min­még írni a tanévkezdésről, a fehér inges, blúzos elsősök­ről, s komoly középiskolá­sokról? Mi minden belefér­ne még ebbe a „dolgozatba”. Csupán azért, hogy minden­napi dolgaink mellett — szeptember elsején — gon­doljunk a tanévkezdésre is. Molnár Zsolt nem szokott hozzá a nép, de a pedagógus és termeiesi-mu- szaki szakember sem- Fejlődé­sünk meggyorsítását, főként a műszakiak állandó tovább­képzésének megalapozását, a tájékozódást és visszakeresést lehetővé tevő korszerű könyv­tárak nélkül nem érhetjük el. Elsősorban a vidéki váro­sokban kell kifejleszteni a nagy információs értékű köz­pontok könyvtárát. Vidéki vá­rosaink 90 százalékában nincs modern értelemben vett könyvtár. Egy tanulmányi versenyre jelentkező gimná­ziumi tanuló a 40—50 000 la­kosú városból gyakran pesti könyvtárban kénytelen meg­keresni a szükséges kiadvá­nyokat. Van jó néhány korsze­rű, gazdagon ellátott könyv­tárunk — például Kaposvárott, Tatabányán, Veszprémben, Kiskunhalason, — amelyekre méltán büszke a megye, a város lakossága, sőt az ország is. De megjelentek már ki­sebb városokban, sőt közsé­gekben is az igazi könyvtá­rak: Pakson, Szigetvárait, Marcaliban, Pilisvörösvárott, Mélykúton, Kiskunma jsán; Szombathelyen, Miskolcon, Nyíregyházán és Barcson pe­dig a közeljövőben nyílik majd meg európai színvona­lú könyvtár. Ahol létrejöttek, igénybevé­telük is igen nagyfokú- Ez nemcsak az olvasótábor szám­szerű növekedésében jelent­kezik, hanem abban Is (külö­nösen a veszprémi és a ka­posvári példa mutatja), hogy a város értelmisége, a közélet vezetői nélkülözhetetlennek tartják a könyviért minden­napi munkájuk ellátásában. Éppen a legjobban ellátott helyeken szorgalmazzák és támogatják a városok párt- és tanácsi vezetői a könyvtár to­vábbi bővítését, mert kitelje­sedett működése rádöbbentet­te őket az intézmény jelentő­ségére, arra, hogy a könyvtár valóban, a lenini értelemben „kulturális alapintézmény”. ÍGY JUTOTTUNK EL a kérdés lényegéhez: ahol ez a felismerés még hiányzik, fe­lülről kiszabott kényszerítő normák pedig nem lesznek rá, ott az egyes vezetők politikai érettségétől, „olvasottságától” függ, fejlődik-e a könyvtárügy, vagy háttérbe szorul, mint péidául Győrött, ahol a ven­déglátóiparnak adták a könyv­tár régi helyét, szinte falusi színvonalra szorítva vissza az egyik legnagyobb városunk könyvtárat. Gazdasági erőforrásaink nem teszik lehetővé, hogy most egyszerre, pénzt nem kí­mélve, az ország minden vá­rosában új könyvtárat/ épít­hessünk. De vajon felmérték mindenütt a vezetők, hogy nem költenek-e milliókat olyan intézményekre, amelyek csak altkor jogosultak, ha az iskola és a könyvtár már megvan, nem költik-e látvá­nyos fesztiválokra, gyakran üres parádékra a rendelkezé­sükre álló pénzt, amelyből pedig évtizedekre szóló, a jö­vőt szolgáló, korszerű könyv­tárat lehetne létrehozni? A nemrégen lezajlott or­szágos népművelési konferen­ciának talán a legfontosabb tanulsága, hogy meg kell vizsgálni a konkrét tenniva­lókat az egyes intézmények fejlesztésével kapcsolatban. A könyvtárak vonatkozásában a legfontosabb feladat megvizs­gálni: hogyan áramlik polca­ikra a könyv. Ismeretes, hogy a tanácsi könyvtárakban a beszerzésre fordított hitelek az 1964-es 29 millióról 1968- ig 18 millióra, vagyis tízmil­lióval csökkentek- Súlyosbít» ja a gondot, hogy ez a csök­kenés elsősorban a falusi könyvtárak ezreit sújtotta: a 10 millióból 7 millió esik fa­lura! Könyvkiadásunk növek­vő ütemét a csökkent könyv­beszerzési keretek egyre ke­vésbé elégítik ki, 6 nagy a veszélye annak, hogy a könyv- hiány nyomán az olvasólét­szám stagnálása, majd fogyá­sa szükségszerűen bekövetke­zik. Változott-e azóta a helyzet? — 1969-ben 2 millióval ja­vult a mérleg. Reméljük, hogy a következő években tovább javul. Elgondolkoztató azon­ban ezeknek az összegeknek az esetlegessége. Ennél is na­gyobb gond az, hogy az egyes működési feltételek tekinteté­ben a szocialista országokhoz viszonyítva igen el vagyunk maradva. Például a könyvtá­rosokkal való ellátottság te­kintetében. A Szovjetunióban 1400—1500, Romániában és Bulgáriában 3000 falusi la­kosra esik egy-egy főfoglal­kozású könyvtáros, nálunk pedig a nagyobb településhe­lyű megyéinkben 10—15 000, aprófalvas megyéinkben pe­dig 40—50 000 lakosra­Könyvtáraink külső megje­lenését — az említett ered­mények ellenére is — a kö­vetkező tények jellemzik: könyvtári fiókokon (számuk 2600) általában szekrények értendők, a 2800 községi könyvtár közül legalább 1600, a 101 járási közül legalább 50, a 32 városi közül 25 nem felel meg még a minimális követelményeknek sem Külö­nösen a művelődési ottho­nokban elhelyezett könyvtá­rak szűkösek. A kis községek­ben létrehozott klubkönyvtá­rak sem váltották be a hoz­zájuk fűzött reményeket, a könyvtár a régi állapotában maradt, sőt, nem ritkán a ko­rábbinál rosszabb helyzetbe került. Megoldatlan ma még né­hány városunkban a könyv­tár elhelyezése. Kecskemét nagymúltú, 100 000 kötetes, nagyságára az országban a hatodik, s egyik legjobb gyűj- teményű vidéki közművelő­dési könyvtára 553 négyzet- méteren szorong, 6000 felnőtt olvasójával! Hasonló a hely­zet Baján és Sopronban; az utóbbi helyen a könyvtárat régi helyéről alagsorba» a ré­ginél rosszabb körülmények közé helyezték. Cegléd könyv­tára a 10 000 lakosú pilisvö- rösvári könyvtárnál is lénye­gesen kisebb.. • A sok kis könyvtár létreho­zása hasznos volt a társadal­mi fejlődés kezdeti szakaszá­ban, de ma már arra van szükség, hogy elsősorban a nagy központi városi könyv­tárakat fejlesszük (ezek ter­mészetesen lehetnek megyei, vagy járási tanácsok által fenntartott könyvtárak), ame­lyeknek korszerű ismeretet nyújtó anyaga intézményhá­lózati csatornákon a legki­sebb faluba is eljuthasson. KÖZÉLETI TÉNYEZŐINK egyre világosabban látják a könyvtári helyzet megjavítá­sának szükségességét, a könyv és a könyvtárak művelődés- ügyi jelentőségét- Ezt fejezi ki az írószövetség „Olvasó né­pért” mozgalma, s a sajtó is egyre többet foglalkozik a témával. Sok jel biztat a re­ményre: a könyv és a könyv­tár nem lesz sokáig periféri­kusán kezelt területe a köz- művelődésnek. Sallai István Nyelvtanfolyamok A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Nógrád megyei Szerveze­te az 1970/71-es tanévben ismét megrendezi hagyományos nyelv­tanfolyamait kezdő, haladó és tár­salgási fokon. Az idén nemcsak Salgótarjánban tartanak angol, francia, német, orosz, szlovák nyelv­tanfolyamokat, hanem kellő számú jelentkező esetén a járási székhe­lyeken is. A tanulmányi idő négy hónap. A nyelvtanfolyamokról részletes tájékoztatást a TIT me­gyei titkársága, valamint a járási titkárok adnak. A nyelvtanfolya­mokra szeptember 15-ig lehet je­lentkezni. NOGRAO — 1970. augusztus 30., vasárnap ^

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents