Nógrád. 1970. augusztus (26. évfolyam. 179-203. szám)
1970-08-30 / 203. szám
4 tárgyalóteremből Az erdőt szeretni kell Vöröslölgy 6,7 hektáron — Télen, nyáron, esőben, fagyban Kik mit védenek? Gyalogolni jó. Móricz Zsigmond híressé vált könyvének címét idézzük biztatásul, amint Tar község vasútállomásától a Mátrai Állami Erdőgazdaság nagybáto- nyi erdészetéhez tartozó Fenyvespuszta felé gyalogolunk a tűző napsütésben. Kalauzunk, Verebélyi Istvánné, az itt dolgozó brigád vezetője sorra mutatja a tájat, a fenyves, tölgyes, cser-erdős részeket, a zúgó, kristálytiszta vizű patakokat, a fenségesen hallgató, ködbe burkolt hegyeket. Félúton nagyot iszunk az 1840 táján felfedezett „csevi- ce”, savanyúíz, borízű kútból. — Sokáig tart még? — Már nincs messze. Ez semmi — mondja nevetve — máskor többet szoktunk gyalogolni. Elérjük a régi irtást, ahol reggel óta serényen folyik a munka. A brigád férfitagjai, Molnár József, Erki Lajos, Szvett András nehéz, hoss-zú- nyelű. éles kapákkal, baltákkal felfegyverkezve irtják a gaz nagyját, a méteresnél is nagyobb tüskés akác, galagonya és kökénybokrokat, amelyek elfojtani igyekeznek a nemes, vöröstölgy csemetéket. Az asszonyok, Verebélyi Istvánné, Benus Lajosné, Zagyi Jánosné, Vonák Gyuláné, Gortva Józsefné, és a szak- szervezeti bizalmi, Kormos Andrásné sarlóval a maradék gyomot távolítják el. A brigádvezető fia, Verebélyi Lajos, aki ősszel szakmunkásképző intézetbe készül, a nyári szünidőt „tormonázással”, azaz vegyszeres gyomirtással tölti, permetezi az akác-, a galagonya- és a kökénybokrokat. — Látja — mutatják az asszonyok — milyen nagy a gaz? Pedig tavasszal alaposan megkapáltuk, de jött a sok eső és újra kinőtt minden. A gyomirtás igen nehéz, fáradságos, lassú munka. Mehetne persze gyorsabban is, ha többen lennének. De itt is kevés a munkáskéz. — Az ipar — vélekedik Molnár József — „szippantja” fél a dolgozni akaróikat. Kevesen vállalják mostanában ezt a szép, de nehéz munkát. Pedig a fizetés nem rossz, a teljesítmény után kapjuk a bért. Télen, nyáron, tűző napban. esőben, hóban itt vagyunk. Karácsony előtt például az Ágasvár alatt vágtuk a fenyőt, hogy minden családnak jusson ünnepre. De hogyan? Térdig érő hóban. Azelőtt jöttek ide Hasznosról, Pásztor ól, Nagybátonyból, Keresztesről, de mostanában csak Tarról és Mátravere- bélyről járnak. Ezek az asz- szonyok például igen hűségesek, már több mint tíz éve itt dolgoznak. Táskarádió hangja csendül fel. A készülék ott lóg az erdész, Király József nyakában. — Harminchárom éve dolgozom az erdőigazdaságnál — mondja a napbarnított arcú, zömök, jókötésű férfi. Hajában ősz szálak csillannak, ötvenkét éves. Tíz évig Fenyvespusztán élt, szinte elzárva a világtól. Most Taron lakik, innen gyalogol a telepítéshez. — Csak itt — mutat körbe — hatvanhétezer négyzetméteren telepítettünk vöröstölgyet. — S miért éppen ezt, az amerikai földrészen honosat? Nincs megfelelő hazai? Akiknek olcsó as élet Az lenne természetes, ha az egyetlenre és pótolhatatlan- ra, az életre — a sajátjáéra és másokéra is —, mindenki vigyázna. Amit azonban csütörtök este 7 és 8 óra között a Balassagyarmat—Szécsény közötti országúton tapasztaltunk, ellene szól a fenti megállapításnak. Néhány kilométerre Szécsény előtt három szekeret előzött meg autónk. Egyiket sem világították ki. Gépkocsivezetőnk lélekjelenlétén múlott, hogy elkerültük a balesetet. Odébb egy teherautó állt az út szélén, amennyire a sötétben ki tudtuk venni, YB 99-03 volt a rendszáma. A jármű kivilágítását szintén szükségtelennek tartotta vezetője. A szécsényi tanács épülete előtt 15—16 éves kislány kerékpározott, a bicikliről minden világítóeszköz hiányzott. Rajta kívül még három kivilágítatlan kerékpárral találkoztunk. Bár a felelőtlen és könnyelmű emberek mit sem tettek a súlyos baleset elkerülésére, reméljük nem szerepelnek majd a fekete krónikákban ..1 Az utolsó simítások. .. Befejezés előtt áll a Rákóczi úti szolgáltató és üzletház. Ablakait fényesre mossák,törülik a szorgalmas asszonykezek Fotó; Céhmester vesztegetés, lopás — Hogyne lenne. De «vér- felfrissítésre” is szükség van. Ez a fajta igen gyorsan fejlődik, különösen ha még műtrágyával, pétisóval és szuperfoszfáttal is javítjuk az erdei talajt. Így hamarosan túlnövi a gyomot, a burjánzó vad bokrokat, s gondozása kevesebb időt, munkát kíván. Nem szólva arról, hogy kitermelésre is előbb érik, tehát a népgazdaság hamarabb jut épület- és tűzifához.-r- Miéit vörös a tölgy neve? — A hazai tölgyek levele a vegetáció befejezésekor, a tél kezdete előtt, amikor a természet nyugalomra készül, vagy rozsdabarna, vagy szürke. Ennek a fajtának a levele bíborvörös. Csodálatos színnel gazdagítja az őszi erdő S2ép Látványát Nézi a kopár, füves, fátlan részeket. Hallgat. Arcára kiül a bánat. Látszik rajta, hogy fáj neki a kopárság látványa. — A rablógazdálkodás következménye — mondja fojtott hangon. — Sebek és sebek mindenütt — mutatja. De mi begyógyítjuk. Mert az erdő a mi kincsünk. Árnyékot, vadgyümölcsöt, gombát, gyógynövényt- különféle erdei terméket, nyugalmat ad. S otthont nyújt a hasznos madaraknak, a vadállatoknak, épület- és bútorfát, tűzrevalót az embereknek. De csak ha megbecsüljük, ha szeretjük. Kevés van belőle, nagyon kell rá vigyázni, ápolni, gondozni, óvni. Mert aki nem szereti, az sajnálja tőle a gondozást, a nehéz munkát. E nélkül pedig nem fejlődik. Nem kell sajnálni tőle, hiszen százszorosán is meghálálja, vissizaad- ja. Kérdezze csak meg ezeket az embereket, akik néha még 16 kilométert is gyalogolnak miatta naponta, megéri-e a fáradságot? — Tudom a feleletet; megért Már mondták. Másként nem tennék. Nyúl ugrik M. Riadtan, cikk-cakkban menekül az árva tapsi füles, aztán eltűnik a fenyvesbe. A balták, kapák, sarlók egy pillanatra megállnak. Frissítőül régi történeteket elevenítenek fel, a napi gondok kerülnek szóba, a családról beszélgetnek, a jövőről. Tréfa csattan, nevetés harsam. A munka halad, a hangulat jó. S. Nagy Sándor Irtunk már a tarjáni lócsiszárokról, a 18 éves R. Béláról és a 21 éves Rácz Pálról, akik Aszódról a nevelőintézetből elkötötték a Sanyi nevű pejlovat és eladták mint nagyapai örökséget, Lőrinciben. A vevő okos ember volt, s kérte a járlatlevelet. „Majd küldjük postán” — mondta a két lókötő, s miután a vevő pár napig hiába várt, a rendőrségen feljelentette a lótolvajokat. Ha csak Sanyi lett volna... R. Béla mondhatni betegesen kedvelte a kerékpárokat. A rendőrségre egymás Után érkeztek a feljelentések az eltűnt kerékpárokról, amelyeket R. Béla lopott eL Pár napig kerekezett, aztán vagy szétszedte a járműveket, vagy pincékbe, bozótokba rejtette. A Centrum Áruházba is ellátogatott. A táskarádiót, amit innen lopott, Rácz Pállal együtt eladta, s a kapott pénzen Pestre, a Vidám Parkba utazlak. No. visszafelé jövet támadt az az ötletük, hogy elkötik Sanyit. A Salgótarjáni Járásbíróság R. Bélát halmazati büntetésül egy év, 2 hónap — a fiatalkorúak börtönében eltöltendő — szabadságvesztésre ítélte. Rácz Pál büntetése 11 hónap szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen eltöltendő szabadságvesztés. Mindkét vádlottat a bíróság 2 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltót ta. A tárgyalóteremben más érdekes ügy is akadt. Ezekből »adunk közre hármat. Fájt a foga a tehenésznek Nagyon fájt a foga Oláh Béla 27 éves Kisterenye-pusz- tamárkházi tehenésznek, s el- is határozta, hogy kihúzatja. Tarjánba jött és a hagyományos népszokást elevenítette fel, amikor a megyeszékhelyen a Nemzeti-étteremben megkezdte foga „érzéstelenítését”. Az elfogyasztott öt féldeci pálinka és két korsó sör után nemcsak Oláh foga, de a feje is elzsilbbadt, ezért furcsa pillantásokat vetett az asztalánál ülő hölgyre, aki egy vak ember társaságában volt. A világtalan férfi a nevelt lányával ebédelt, s hamarosan eltávoztak az étteremből, mert nem kívántak tárgyalni a mindenáron beszélgetést provokáló ittas Oláh Bélával. A Kulacsba és a Pécskő presszóba mentek, majd a Rákóczi úton folytatták útjukat, s Oláh, akinek megtetszett a lány. mindenhová követte őket. A 186-os számú ház előtt Oláh odalépett a világtalan férfihez, s így szólt* „Kopj le”. A férfi kikérte magának a durva hangot, mire Oláh ütlegelni kezdte a magatehetetlen férfit a földre te- perte. s fojtogatta. A garázdát két járókelő fékezte meg. A Salgótarjáni Járásbíróság Oláh Bélát 1 év szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen eltöltendő szabadságvesztésre ítélte. A garázda enyhítésért fellebbezett. Feljelentette a fiát A harag, a bosszú rossz tanácsadó. A 47 éves férfi házassága megromlott, s el is vált feleségétől. A közös lakást megosztották, s a baj nem itt, hanem ott kezdődött, hogy a férfi szerette volna, ha 17 éves fia vele lakik. A fiú az anyjához húzott, s elitélte apja italozó életmódját. Az apa többször megfenyegette fiát: „Megállj, javítóba vagy börtönbe kerülsz még”. Az egyik napon a férfi beállított a rendőrőrsre. Feljelentést tett fia ellen, s elmondta: fia hencegett egyik munkatársának, hogy sok pénze van, ezért nyugodtan ihat. s hogy a pénzt apja szekrényéből szerezte. A férfi állította'. a fiú az épület tetőszerkezetét felbontotta, s a padláslejárón átjött a kamrába, ahol egy ládából 900 forintot csórt el. Megindult a vizsgálat. Kiderült, hogy a cserepek a helyükön vannak, s elváltozásnak nyoma sincs. A láda szerkezetén sem találtak a rendőrök bűncselekményre utaló nyomokat, a padlás lejárati részét vastag por lepte, s a lábnyomokat hiába keresték. Kiderült az is, hogy a fiú a szóbanforgó munkatársat még csak nem is ismerte. Az apa hamis vád miatt került a Salgótarjáni Járásbíróság elé, amiért nem jogerősen 6 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a rosszindulatú vádasko- dót. Mojse javíthatatlan Betegállományban volt, fogytán volt a pénze Balog István (Mojse) 22 éves tarjáni segédmunkásnak. Megismerkedett egy asszonnyal, akivel megegyezett, hogy bevezeti a vizet a lakásába. Igen ám, de a vízhez cső is kellett. A kérdést egyszerűen oldotta meg Balog. Egy lovaskocsi- val az OTP melletti építkezésihez hajtott, felrakott a kocsira 18 méter csövet, s öt darab eternit lefolyót. A lovak közé csapott, s mint aki jól végezte dolgát, elszállította a lopott anyagot. Egy másik asszony cementet bért Balogtól. A tolvaj újra az építkezést kereste fel, ahonnan 1 mázsa cementet lopott, s eladta az asszonynak 200 forintért. Keresett áru a cement, biztos, ami biztos, az épülő OTP-székház egyik lezárt helyiségéből 2 mázsa cementet szállított el a lakására Balog István, A társadalmi tulajdont több mint ezer forint kár érte. Az összeg nem nagy, csak Mojse javíthatatlan, mert a 22 éves fiatalember lopásért, csalásért, majd újra lopásért háromszor ült már, s ő maga mondta a tárgyaláson! „ha iszok, nem tudok magamon uralkodni, bármit megteszek, amire kémek.’* A társadalmi tulajdont károsító visz- szaeső tovají a Salgótarjáni Járásbíróság 1 év, 6 hónap szigorított börtönre ítélte és két_ évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. A vádlott enyhítésért fellebbezett. Székács Ulászló Bl.ETR.E-i 49. — Hagyjon békén! — válaszolta Blake, s a bárba belépő egyik németre pillantott. — Maga meg akar engem sérteni?! Nem hajlandó velem szóba állni? — kiáltotta alkoholmámorában Homer, a vörös képű vaskereskedő, s már a szemein látszottak a benne dúló indulatok: mindjárt nekiugrik Blake-nek, s megüti. Az egykori artista azonban állt a helyén, s most már benne is felébredt a virtus szelleme. A vaskereskedő mindenképpen neki akart menni a nála legalább egy fejjel magasabb Blake-nek, ám mielőtt még elérte volna, megcsúszott és végigvágódott a padlón- Szörnyűt koppant a feje. A sarokban ülő Homemé ijedten ugrott fel, odarohant a férjéhez, sikoltozni kezdett. Könyörgött Blake-nek, hogy segítsen neki bevinni férjét a kabinjába. A fal mellett álló német unottan bámult rájuk. Blake pedig, mint a pelyhet, kapta föl Mister Hornért, és bevitte a kabinba. Az asszony elszaladt a hajóorvosért- S ebben a pillanatban Horner csodálatosképpen visszanyerte öntudatát. — Ha Honoluluba érkezik — suttogta gyorsan —, hívja fel a Pennsylvaniát a szállodájából és kérje Campbellt a telefonhoz. Beszéljen meg ve, le egy találkozót a szállodában. Fel fogja ismerni egy szakadásról a zubbonya bal mellén. Óvakodjék a diktafonoktól! Alig fejezte be szavait aa állítólagos vaskereskedő, máris a kabinba lépett Hornomé és az orvos- Horner persze ismét „elvesztette az eszméletét”, de Blake mintha egy gyorsan tovatűnő mosolyt olvasott volna le az arcáról... A hajó rövidesen befutott Honoluluba és a „robotember” a szállodába sietett. Megfi, gyelite, hogy a két japán és a két német a mellette levő jobb és bal oldali szobában kapott helyet. Ezt sem tekintette merő véletlennek. Tehát a portás is a kezükre játszik-.. Nem volt sok ideje gondolkodni, mert az utasításnak megfelelően fel kellett hívnia a Pennsylvaniát. Némi várakozás után megszólalt a vonal túlsó végén egy hang: — Tessék... Campbell... Blake jó hangosan, hogy a közelben ólálkodó japánok is hallják, felkiáltott: — Jimmie? Ó, vén medve, de rég láttalak!... Persze,én vagyok... Al... Itt jártam, megkereslek.. Hallottam, gondoltam megkereslek... Hallottam, hogy a Pennsylvania itt tartózkodik... — Honnan tudod te, hogy mi itt vagyunk? — Hát, a hajón hallottam, amin jöttem... Nincs itt titok. .. — Mit keresel Honoluluban? — Üzleti ügyek, öreg Jimmie. No, mikor találkozunk? — Este hétkor lejár a szolgálatom, elmegyek hozzád... Jó?... — Persze, hogy jó! Nyolcra várlak. Ideérsz addig? — Feltétlenül. — Várlak, Jimmie, helló... Blake letette a telefont, és kutatni kezdett a szobájában. A telefonasztalka közelében megtalálta, amit keresett: egy kis mikrofont. De nem nyúlt hozzá. Dicsérte az eszét, bár világos volt előre, hogy a japánok felkészülnek a találkozóra. .. S most, mintha örült volna egy kissé a feladatnak. .. Eszébe sem jutott, hogy könnyen halállal is végződhet ez a kaland. A hajón történt jelenet visszaadta a bizalmát, s kezdett hinni benne, hogy az ONI mindenben segít neki... Leszaladt vacsorázni, aztán vissza a szobájába. Elérkezett Campbell látogatásának az ideje. Kopogtattak, majd kivágódott az ajtó, és nagy zajjal berontott a tengerészkapitány. Körülbelül olyan külsővel, amilyennek Blake elképzelte magában, a saját maga által kitalált régi cimborát. — Helló, öreg Al... Hű, de megöregedtél... Menj csak néhány lépést, hadd nézzem a járásodról, meg tudnál-e még maradni a fedélzeten? Blake, mint egy jó színész, rögtönzött. Jól hátba vágta az ál-Campbellt, aztán megropogtatta a csontjait. A kapitány felszisszent az egykori „robotember” szorításától. — Hát, Jimmie, mégis lát* lak? — mondta jó hangosan, majd Campbellt a mikrofon közelébe vezette, s szótlanul rámutatott. Aztán kissé eltávolodtak onnan és Blake le-. halkított hangon, mint amikor valami igen titkos dolgot beszélnek meg, ajánlatot tett Campbellnek. — Tudod, miért jöttem, öreg cimbora? — Ha megmondod... — Hogy állsz pénz dolgában? — Hát tudod, hogy abból mindig kevés még a sok is... De azért van egy kis pénzem. .. Kölcsönt akarsz? — Á, most nem... Most jól állok... Én akarok neked pénzt szerezni... ügye, régóta ismerjük egymást, jó cimbora vagy? (Folytatjuk)
