Nógrád. 1970. augusztus (26. évfolyam. 179-203. szám)

1970-08-23 / 197. szám

A román nép finnepe Traiasca — éljen! Koccintáskor: Szeressen — Szójáték a bikavérrel A siófoki repülő — <4 nyereségrészesedés 4 hónap Bona Bidrus legendája Talán két hónapja, hogy román borászati-szőlészeti küldöttség járt hazánkban. A tiszteletűkre rendezett búcsú vacsorán a leghíre­sebb magyar borok bemuta­tója alkalmával joggal di­csértük egri bikavérünket. A szóra felemelte poharát a neves bukaresti profesz- szor, me gízlelte a sűrű italt, csettintett a nyelvével, az­tán megjegyezte: — Jó, jó, de hol itt a bi­ka? S a folytatás: a bukaresti Nord pályaudvaron fogad­ják a hazatérő delegációt és a professzort így üdvözöl­ték: — Hol itt a bika? Erre mondják a Román Szocialista Köztársaság­ban, hogy a hír gyorsabb a Rapid-vonatnál. Vidám, s tréfát, humort szerető em­berekkel találkoztam a nyár derekán körutam al­kalmával. S valahányszor koccintásra került a sor, csak ennyit mondtak: — Szeressen! Ion Mastei — a Cronica napilap főszerkesztő-he­lyettese többet is mondott. — Én szeretem a magya­rokat, huszonhat évvel ez­előtt, mint katona, mint re­pülő sokszor találkoztam velük a Dunántúlon. Sió­fokról szálltunk fel és a szovjet hadsereg oldalán harcoltunk. Bombáztuk az északi parton lassabban visszavonuló 6, páncélos hadsereget, melyet az Ar- dennekből dobtak erre a frontszakaszra a németek. Tanította is a dunántú­liakat. Egy szóra tanította: Traiasca... " — Azt jelenti: Éljen! Sofc­szor elmondtuk és akkor tanultam meg egy keveset magyarul. Keveset? Éppen eleget ahhoz, hogy elmesélje: a második világháború utol­só szakaszában 37 román hadosztályban 460 000 kato­na segített üldözni a náci­kat. Csak szeptember 1 és október 25. között ötvenezer ember vesztette életét — többek között — Magyaror­szág felszabadításáért is. — Azóta nálunk is sok minden változott — ezt már Joan Ratiu tette hozzá, aki körutazásra^ hívott. Szemé­lyesen is győződjünk meg a változásról. A vendéglátónk Ilié Restemam, a 8800 hol­das állami gazdaság igazga­tója azonnal szakmai vitát kezdeményezett. Elmondta a több község határában gazdálkodó vállalat (nálunk így hívják) elsősorban ál­lattenyésztéssel foglalko­Tetemes árvízkár a pásztói járásban A napokban fejezték be an­nak az árvízkárnak a felmé­rését, amely a közelmúltban pusztított a pásztói járásban, elsősorban Szirák körzetében. Szirákon tizenkét ház megron­gálódott, közülük hét össze­dőlt. Ezenkívül negyven csa­ládnak okozott kárt a hirtelen lezúdult ár. Béren két épü­let vált hasznavehetlenné, Bu­jákon 3 épület rongálódott meg, egy ház romba dőlt. Ecseget sem kímélte a szokat­lanul nagy zivatar, három há­zat megrongált. Az épületek­ben keletkezett kárt 780 000 forintra becsülik. A más va­gyontárgyakban keletkezett kár 900 000 forint. Folynak a helyreállítási munkák, és az egészségügyi intézkedések a fertőzések elkerülése érdeké­zik. Ez adja a jövedelmünk 70 százalékát. Háromezer szarvasmarha, 3800 liter fe- jési átlag, mesterséges meg­termékenyítés, gondos sze­lektálás, tbc-mentes állo­mány. És egy érdekes tapaszta­lat Tavasz végén kihajtják a szarvasjószágot a hegyek közé. Vissza sem térnek késő őszig. Az istállóik azonban nem üresek. Csir­két nevelnek, évente száz­ezer darabot és sertést hiz­lalnak. Kihasználnak min­den talpalatnyi férőhelyet. Azokban a napokban fi­zették ki a nyereségrészese­dést a gazdaság dolgozói­nak. Általában négy hónapi fizetésnek megfelelő leit kaptak a tavalyi, jó mun­káért, de Szantner Csaba és a felesége — az I. számú szarvasmarha-farm vezetője — 25 ezer leit vett fel. — Traiasca! Jártunk Erdődön. A vár, melynek kápolná­jában Petőfi esküdött örök hűséget Szendrei Júliának, romokban áll. Alatta a 16 kilométer hosszú pince Sa­tu Maréig vezet és valami­kor Rákóczi lovasai a föld alatt vibték-hozták a friss híreket a labancokról. Itt született Bona Bidrus le­gendája. A batizi lányt Rákóczi követségbe küldte, de elfogták, várbörtönben sínylődött. Hosszú haja ha­mar lenfehér lett és éjsza­kánként visszajárt szülőfa­lujába — kísérteni. A le­gendáról Gúzs Imre írt kis­regényt. Ezekben a hetek- bent jelent meg a Kriterion Könyvkiadónál. Sok minden változott és sok minden épült, új vá­rosnegyedek Bukarestben és Brassóban, Ploestiben és Nagyváradon. A fővárosban lecsapolt mocsár helyén emelték a Balte Alba nevű városrészt és a felszabadu­lás 25. évfordulóján avatták a Titán-negyedet. A ma másfél milliós Bukarest 1980-ban a kétmillós világ­városok sorába lép. A Ro­mán Szocialista Köztár­saság Európa kilencedik, a világ 29. állama a népesség számát tekintve és ma -már több mint húszmillió la­kosa van. Csak a népszokások nem változtak, csak a népművé­szet őrzi féltve hagyomá­nyait. Ma is „divat” a he­gyi ünnep, a birkák össze­terelése, a befejezés, amikor népviseletbe öltözik a gaz­da, a felesége, a gyerekek. Míg a férfiak — hamar ácsolt karámban — befejik a juhaikat, az asszonyok megterítik a húsz méter hosszúra is elnyúló közös asztalt. Délután vásár, este tánc zárja a hegyi ünnepsé­get már évszázadok óta. Ma is. A jövő? A Román Kom­munista Párt X. kongresz- szusa mondta ki: az ipari termelést évenként 8,5—9,5 százalékkal kell növelni és 1980-ig megkétszereződik a mai nemzeti jövedelem. Elsősorban a villamos ener­gia termelést, az acélgyár­tást. valamint a vegyipart fejlesztik, de tízéves prog­ramot valósítanak meg a mezőgazdaságban is. Kedves ajándékokkal bú­csúztattak. Tamási Gáspár irt emlé­kezést „Vadon nőtit gyöngy­virág” — címmel bátyjáról. „Én nem vagyok író, sőt iskolám is csak négy elemi osztályom van, de kötéles- ségemnek tartom, hogy amit tudtam, azt megír­jam...” Farkas lakán 1968 szeptemberében fejezte be a könyvet, mely a havasi em­ber életének botladozásait józan paraszti észjárással mutatja be. Igazán szép ajándék. A Kriterion Könyvkiadó­tól is, romániai barátaim­tól is... Gáldonyi Béla Félmilliós nyereség Eredményes fél esztendőt zárt a Kisterenye és Vidéke Általános Fogyasztási- és Ér­tékesítő Szövetkezet. Mindezt Katona Vince, az igazgatóság elnöke állapította meg a közel­múltban megtartott körzeti igazgatósági ülésen. A tanács­kozás témája a szövetkezet féléves munkájának értékelése volt. A kiskereskedelmi, a vendéglátó, a felvásárlás, va­lamint a szállítási üzemág ti­zenegymillió forint forgalmat bonyolított le fél év alatt. Ez egymillió forinttal több, mint 1969 első félévében volt. A kiskereskedelmi forgalom megközelítette az ötmillió fo­rintot az elmúlt hónapokban, Különösen a kistoronyéi köny­vesbolt, a nemti 1. sz. Vegyes­bolt és a mátramindszenti épü- letanyag-telep bevétele volt számottevő. A vendéglátóipar is a tervezettnél többet, mint­egy hatmillió forintot jövedel­mezett a szövetkezetnek. A dorogházi Mátra-presszó, a nemti Kedves, a nagybátonyi 3-as és a dorogházi 6-os szá­mú Italbolt bonyolított le fi­gyelemre méltó forgalmat. A kiskereskedelmi, valamint a vendéglátóipari forgalom nö­vekedésének okát egyaránt ab­ban látják Kistoronyén, hogy sikerült megfelelő áruellátást biztosítani, a költségeket pedig alacsonyabbra szorítani. A felvásárlás és az ipari üzamág már nem dicsekedhet kimagasló eredményekkel. A gyümölcs, a zöldségfélék, a méz és egyéb cikkek felvásár­lását lényegesen befolyásolta a kedvezőtlen időjárás. Ezért a forgalom elmaradt a terve­zettől. Nem sikerült kihasznál­niuk a szállítási kapacitást sem. Ezért az ipari üzemág sem hozta meg azt az ered­ményt, amivel az esztendő ele­jén számoltak. Az igazgatósági ülésen azt állapították meg, hogy a felvásárlási, valamint az ipari üzemág eredményének javítása szükséges a további­akban. összességében azonban ered­ményes fél évet zárt a Kiste­renyei Fogyasztási és Értékesí­tési Szövetkezet. A forgalom emelkedése mellett ezt bizo­nyítja a féléves nyereség Is. Tavaly az év első felében mindössze 334 000 forint nye­reséget ért el a szövetkezet. Ez az összeg az idén már meghaladta a félmillió forin­tot. Élni a lehetőségekkel U ivatalosan, szeptember elsejével kezdődnek az óvodai beiratások. De már hetekkel, sőt előfordult, hogy hó­napokkal ezelőtt előjegyzésbe vették azokat a gyerekeket, akik most kerülnek óvodás korba. Az előjegyzésre szükség van, mert Salgtóarjánban egyre nagyobb gond a férőhelyek biztosítása. Számtalanszor elmondtuk, leírtuk már, nem egy érte­kezletnek napirendi pontja volt az óvodák zsúfoltsága. Sal­gótarjánnak kevés az óvodája. Ezek egy része is elavult, korszerűtlen. Olyan helyeken is óvodát rendeztek be, amely eredetileg nem erre a célra készült. Több olyan óvo­dánk van, amely eredetileg lakásnak épült. Mivel szükség van rájuk, nem lehet egyet sem nélkülözni. Ha jól meggondoljuk, hosszú évek során egyetlen olyan óvoda épült, amely minden tekintetben megfelel a követel­ményeknek, korszerű, modern. Ez a Lovász József úti óvo­da. De már ez is zsúfolttá vált, mert közel 150 gyerek. jár ide. Ez majdnem duplája az eredetileg tervezett férőhelyek­nek. A városközpont óvodáiban — szinte egytől egyig — hasonló a helyzet. Érthető, hogy a szülők a lakásukhoz, vagy a munkahelyükhöz közel szeretnék elhelyezni a gye­reket, hogy minél kevesebbet kelljen járkálniok. Ez az oka, hogy a peremkerületek óvodáiban még évközben is akad férőhely. A városi tanácsnak sok gondot jelent a megoldatlan óvodai helyzet. Amit saját erőből tenni tudnak, sajnos egyelőre kevés. Valamit segít a helyzeten a Damjanich úton létesítendő óvoda, amelynek átalakításán már javában dol­goznak az építők. Szeptember 15-én itt is megkezdődik az oktatás, ötven gyermek számára nyílik elhelyezési lehető­ség. Ennek ellenére továbbra is napirenden marad a kérdés. Folyamatosan mennek vissza dolgozni azok az édesanyák, akiknek gyermeke betölti a három évet és lejárt a gyermek- gondozási segély ideje. Ahhoz, hogy dolgozni kezdjenek, óvodába kell elhelyezni a gyereket. Ez nem mindig sikerül, mert egyszerűen nincs hely, ahová felvegyék. Ez főként az üzemekben dolgozó asszonyok számára okoz sok nehézséget. A lehetőségek pedig nem hiányzanak. Még tavaly meg- jelent egy kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy a tanácsok és az üzemek közös anyagi ráfordítással építsenek és üzemeltessenek óvodát. Ezzel elsősorban saját. munkásaik gyermekeinek elhelyezését segítenék. Egyetlen édesanya számára sem közömbös, hogy jó helyen tudja-e gyermekét, amíg dolgozik. Szorosan hozzátartozik a munka­helyi jó közérzethez, amelyről mostanában annyi szó esik. Az üzemek — még a nagyüzemek sem éltek eddig ezzel a lehetőséggel. Sőt, ellenkező irányzat kezd kialakulni, hogy az üzemi óvodák is tanácsi kezelésbe kerültek. Az óvodai helyszűke nem csupán salgótarjáni probléma, mutatkozik a járási székhelyeken is. Mondhatni azt, hogy országos gond. Sokat tehetnek a helyi tanácsok, önállóan tervezhetnek, a fejlesztési alap rendelkezésükre álL Fontos lenne keresni a lehetőségeket, hogy az üzemekkel felvegyék a kapcsolatot. Ez annál is inkább sürgető, mert egyre több üzem települ a vidéki városokba és a járási székhelyekre. Ahhoz, hogy az asszonyok elhelyezkedhessenek — ismétel­jük —, óvodai férőhelyekre van szükség. Az is elképzelhető, hogy több üzem összefogásából épüljön óvoda, a tanács hozzájárulásával. A kezdeményezés annál Is időszerűbb, mert az említett rendelet a közelmúltban tovább bővült. Kiterjesztet­ték a szociális otthonokra Is. Az idő sürget, mert késedelem, a kezdeményezés hiánya tovább növeli a gondokat Csatai Erzsébet Amikor a hivatalsegéd meg­jelent a folyosón, a zsibongás kissé csendesült: — Pásztor Pál és Pásztor András! A hetes tárgyalóte­rembe! A szólítottak összerezzentek. András felugrott, majd segí­tett a bátyjának is talpra áll­ni, aki a hóna alá helyezte mankóit, s baktatott az öccse után. A nacionálé után előbb a féllábút kérdezték. Pásztor Pál fel akart tá- pászkodni, de a bíró intett, hogy ülve maradhat. — Nem gondolta, hogy a csalás, a hatóságok félreveze­tése komoly következmények­kel jár? — Kérem szépen, amikor Andrisunk jött és mondta, hogy már kigondolta, hogyan tudnék én mégis meggyógyulni már csak arra gondoltam, hogy mégegyszer kimehetnék a Galagonyásra. Mert pün­kösdkor lesz egy éve, hogy a házból se tudtam kimozdulni. — De hiszen maga már há­rom éve beteg, lett volna ide­je és módja gyógyíttatni ma­gát. Miért nem tette? — Hat ugye... a munka. Mindig tele voltunk tenniva­lóval. — Miért nem mondja el ószintén, hogy sajnálta a pénzt orvosra, kórházi költségre? — Járt hozzánk a Mák Ro­zi. Főzött az mindenfélét a lábamra. Locsolgattuk, boro­gattuk. Tessék elhinni, kérem annyit evett, meg ivott az a fogatlan vénség, hogy azért talán már orvost is fogad­hattam volna. — Végiilis a kuruzslás meg Dávid József: VALLOMÁS a zsugoriság elvitte az egyik Lábát. — Hát.. el. A főorvos úr mondta, hogy még örülhetek, hogy a másik megmaradt, meg hogy egyáltalán élek. — Mit tud még mondani? — Megkövetem a tisztelt bíróságot... Belátom én, hogy igen rosszat tettem, s ha bün­tetnek inkább az én fejem fölül vigyék el a házat, mint­hogy szegény öcsém, Andri­sunk nyugdíját, aki ha bűnös is, nekem jót akart... Ezután Pásztor András mondta el vallomását: — Az elmúlt tavaszon már nem bírtam nézni a nyomorú­ságát. Akkor se ülni, se állni, még a jószágok körül se tu­dott mozdulni. Olyan volt mindkét lába, mint a tuskó. Teli csúnyaságokkal. Mán en- gedelmet kérek, de olyan. .. szóval, meg sem lehetett áll­ni mellette, mert szédült az ember a büdösségtől. Hiába mondtam én végtelenül, még akkor is, hogy lehetne segíteni. Eladják az egyik darab szőlőt. Lett volna vevő is rá. De nem. Margit, a felesége is csak azt hajtogatta: ha a jó isten akar­ja, meggyógyul. Meg mit gon­dolok én; még a ház is ráme­hetne a kórházi költségekre. Nagyon fájt az nékem, kérem szépen, hogy a testvéremet így kellett látnom. Nyolcán voltunk ml, de mindegyik megtalálta a helyét, csak ez — vágott tekintetével a báty ja felé — lett egyedül olyan ma- gánakvaló. Ügy mondom, ahogy van, 51-ben én sem tudtam kijönni az itthoni dolgokkal. Odaadtam azt a kis fődet amit kaptam a té- esznek, s mentem Barcikára. Tisztességgel dolgoztam én kérem. Megmondhatja Szabó elvtárs is, a volt művezetőm, meg mások, akik még ott dol­goznak. Meg is becsültek... Nem mondom, az államunk szép nyugdíjat adott. De... j Pásztor András alacsony, spikór teste itt megremegett s mintha gombóc került vol­na a szájába, levegő után kapkodott, majd előhúzta zsebkendőjét. — Arról beszéljen — fi­gyelmeztette a bíró —, hogyan követte el a csalást, illetve a hatóság félrevezetését. — Túl a folyón akkor kez­dődött el az ártéren a csator­na ásás. Mondták, hogy nyug­díjasok is mehetnek. Nem tu­dom én kérem, hogy akkor hová tettem az eszem, csak szaladtam Palihoz és mond­tam, Jiogy szedje elő a mun­kakönyvét. Tudtam, hogy évekkel előbb egy szezon alatt dolgozott a cukorgyárban, de azt mondta, hogy ha csak három napba eszik egy falás kenyeret, akkor se megyen többet abba a gőzpokolba. — Szóval, előkerült a mun­kakönyv. — Igen, — egyenesedett ki Pásztor András, majd így folytatta: én meg mentem ku­bikcűni. — Nem a maga, hanem a bátyja, Pásztor Pál munka­könyvével, igen? — Így volt kérem szépen. — És aztán? — Tán két hónapjára rá, mondom a Palinak, most már elmehetsz az orvoshoz. Meg van az ingyen orvos, s ha kell a kórház is. Vittük is be sze­kérrel az orvoshoz, az meg azonnal híta a mentőket. Egyenesen be a kórházba. Mentem vele. Ott meg a fő­orvos, amikor meglátta, csak elszörnyűlködik: mióta dol­gozik maga ilyen lábakkal — kérdezte. Akkor már éreztem, hogy baj lesz, mert a főorvos úr nagyon szentségeit, meg kérdi, hol van ma ebben az országban olyan vállalat, munkaadó, amelyik ilyen ál­lapotban is dolgoztat embe­reket. Telefonon hivatta a csatornaépítő vállalatot. Ordí­tott! Onnan meg visszatrom- folitak, hogy ilyen nincs, ök minden felvett munkást elő­ször orvosi vizitre küldenek, meg mi. Akkor már, akár én is ott maradhattam volna kór­házba, mert úgy legyengültem, hogy alig bírtam kivánszorog­ni az állomásra. — Hamarabb kellett volna gondolkozni — szólt közbe a bíró, de talán csak azért, hogy Pásztor András egy kis léleg­zethez jusson. — Tudom én azt most már, kérem, hogy rosszat tettem. De hát a testvérem. Jót akar­tam nejri. Gondoltam ezzel a böszme eszemmel, hogy jó- szerint ma már mindenki SZTK-s ebben az országban, még a téesz parasztok is, hát ez az egy beteg se nem oszt, se nem szoroz. Ha már olyan magánakvaló lett, s minden olyan jótéteményből kima­radt, amit most élvezhet az ember, mért kellene neki ez­ért elpusztulni, hiszen ő is csak ember. —r Ember, ember — bóloga­tott a bíró, s talán ez elég is lett volna ahhoz, hogy visz- szavonuljanak ítélethozatalra, de Pásztor András előbbre lé­pett az emelvényhez, s ki­buggyant belőle a hangos sí­rás: — Xisztelt bíró elvtárs. Mán ne tessék neheztelni rám, hogy így szólítom, de ugye én ipari munkás voltam. Ott az igazgató is elvtárs volt. Na­gyon kérem, ha a törvény megengedheti, a nyugdíjam... a nyugdíjamhoz. .., mert ugye nem akartam én rosszat. .. így inkább tegyenek tömlőé­be, akár egy évig is, csak azt a biztos megélhetést ne bánt­sák. ,. mert másom sincs ne­kem, kérem. .. nem szeretnék én a gyerekeimre szorulni... — Nyugodjon meg —mond­ta a bíró, majd felszólította őket, hogy fáradjanak ki a folyosóra, amíg meghozzák az ítéletet... NÖGRÁD — 1970. augusztus 23., vasárnap 9 I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents