Nógrád. 1970. augusztus (26. évfolyam. 179-203. szám)
1970-08-23 / 197. szám
Falusi spartak iád & Jól szerepeltek a nógrádiak A falusi dolgozók XIX. nyári spartakiádjának országos döntőjét két napon keresztül Kecskeméten rendezték meg. Nógrád 46 fős küldöttséggel képviseltette magát. A megye versenyzői jól szerepeltek: egy arany-, egy ezüst-, két bronzérem mellett egy negyedik, és két ötödik helyezést értek el. Férfi távolugrásban Tóth Győző (Nógrád) 646 cm-rel győzött. Bozó István (Nógrád) 636 cm-rel a második lett. Férfi 400 méteren: 3. Palaticzki (Nógrád) 52.4. Női súlylökésben Szakács Irén (Nógrád) 10,14 m-es eredménnyel bronzérmes lett. Női magasugrásban Szakács 140 cm-rel az ötödik helyen végzett. Női 400 méteren: 6. Lupták Mária (Nógrád) 1:04.5. Férfi röplabdában a favorit Kisterenye csapata csak 4. lett — bár súlyos játékvezetői tévedések befolyásolták a végeredmény kialakulását. Női röplabdában a tartalékos Zagyvaróna csakúgy 5. lett, mint Széesény női kézilabda-együttese. Labdarúgás Megkezdődött az NB-s felnőtt tartalék- és ifjúsági bajnokság Az NB-s felnőtt tartalék- és ifjúsági labdarúgó-bajnokság kilenc nógrádi és hét hevesi csapat részvételével megkezdődött. Az első forduló felnőtt eredményei: SBTC III.—Egri Ber- va 0:5 (0:0), Bgy. SE—Kisterenye 3:0 (3:0). SÜMSE—Pásztói KSE 2:5 (1:2), Zalka SE—Egri Dózsa 4:3 (1:1), Gyöngyösi Spartacus—Gáspár SE 2:0 (1:0), Hatvani VSE—Nagybá- tony 0:2 (0:0), Zp. Építők— Hatvani Kinizsi (elhalasztva). V A bajnokság állása:, 1. Egri Berva 1 15:0 2 2. Bgy. SE 1 13:0 2 3. Pásztó 1 1 •5:2 2 4. SKSE 1 1 44:1 2 5. Gyöngyösi Sp. 1 12:0 2 6. Nagybátony 1 12:0 2 7. Zalka SE 1 14:3 2 8. Egri Dózsa 11 3:49. Gáspár SE 1• 1 0:210. Hatvani VSE 11 0:2 *• 11. Kisterenye 1 # » 1 0:312. Mizserfa 1 • « 1 1:413. SÜMSE 1m 1 2:514. SBTC ni. i í • 1 0:5 15. Hatvani K. -----IS. Zp. Építők «... . . Az első forduló ifjúsági eredményei: SBTC—Egri Berva 5:2 (3:1), Bgy. SE—Kisterenye 3:1 (0:1), SÜMSE—Pásztó 1:2 (1:1). Zalka SE—Egri Dózsa 2:5 (1:3), Gyöngyösi Spartacus —Gáspár SE 2:1 (1:0). Mizser- fa—SKSE 3:10 (1:3), Hatvani VSE—Nagybátony 0:5 (0:3). A bajnokság állása: 1. SKSE 1 1_ 10: 3 2 2. Nagybátony 1 16: 0 2 3. Egri Dózsa 1 1• 5: 2 2 4. SBTC 1 15: 2 2 5. Bgy. SE 1 13: 1 2 6. Pásztó 1 12: 1 2 7. Gyöngyösi Sp. 1 1 .2: 1 2 8. Gáspár SE 11 1: 29. SÜMSE 1 § m 1 1:210. Kisterenye 11 l: 3 _ 11. Egri Berva 1 •1 2: 512. Zalka SE 11 2: 513. HVSE 1 81 0: 614. Mizserfa 1 m 1 3:10 _ 15. Hatvani K.8_ T 16. Zp. Építők • 2 » • • Salgótarjáni sportolok Balassagyarmaton Ifjúsági labdarúgó-híradó Évadnyitás sportszerűtlenségekkel A megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság őszi idénye megkezdődött. Sportszerűtlenségek már ezúttal is bőven akadtak. A játékvezető Dejtá- ron Selmeczit és Gálit (mindkettő Dejtár) kiállította. A dejtári sportvezetők csalárd eszközhöz folyamodva, nem a kiállított játékosok igazolványait adták le, így akarták félrevezetni a bírót! Rútságon is ott folytatják, ahol tavaly abbahagyták. Már az első fordulóra sem vitték magukkal ifjúsági csapatukat Karancskeszibe. Csak tíz fővel állt ki Széesény, késett a pályaválasztó Mátraverebély. Eredmények: Mátranovák — St. Bányagép 2:1 (0:1), Juri- sits SEI—Diósjenő 3:1 (0:0), St. ZIM—Karancsság 3:2 (2:1), Széesény—Karancslapujtő 4:1 (2:1), Karancskeszi—Vörös Csillag SE (elmaradt), Bgy. Volán—Dejtár 4:3 (0:3), Mátraverebély—Somoskőújfalu 2:1 (1:0). Érsekvadkert—Romhány (játékvezetői jelentés nem érkezett). A- bajnokság állása: 1. Széesény 1 1 m4:1 2 2. Bgy. Volán 1 14:3 2 3. Jurisits SE 1 13:1 2 4. St. ZIM 1 13:2 2 5. Mátranovák 1 12:1 2 6. M.-verebély 1 12:i 2 7. Karancskeszi 1 10:0 2 8. Dejtár 18 1 3:49. Karancsság 11 2:310. Somos 1•* 1 1:211. St. Bányagép 11 1:212. Diósjenő 11 1:313. K.-lapujtö 11 1:414. HVCS SE 1 §1 0:015. Romhány 16. É.-vadkert fi 9 2 2 • 8Összeállítási gondok Tóth István, az SKSE NB 11-es labdarúgócsapatának edzője ösz- szeállítási gondokkal küszködik. Marcsok és Boros bevonult katonának. Augusztus 20-án Szécsény- ben Tajti és Sebők, a két szélsőhátvéd bokasérülést szenvedett. Nélkülük fogadják ma délután a Leninváros csapatát. Molek László szakosztályvezető Rozgoncti és Bábel góllövő formájában bízik. Az alkotmány ünnepe alkalmából Balassagyarmaton különböző sportágakban rendeztek viadalokat. Salgótarjánból több együttes szerepelt az Ipoly-parti városban. Férfi kosárlabdában az NB Ill-as Bgy. SE a hasonló osztályban szereplő Ceglédi VSE csapatát fogadta, és 39:24 (8:15) arányban legyőzte. Férfi ■kézilabdában az St. Építők 20:16 (7:8) arányban kerekedett felül a Bgy. SE-vél szemben. Az SBTC női együttese nagy arányban győzte le a Bgy. SE kézilabdacsapatát. Labdarúgásban az NB III-as Bgy. SE ellen az SBTC tartalékjai 3:1 (1:0) arányban bizonyultak jobbnak. A helyi autóklub háztömbkörüli gyorsasági motorversenyt rendezett 28 indulóval. A közel ezer néző jó versenyt láthatott. Az 50 cm3-esek mezőnyében Horváth István (Simson), a 125. cm3-eseknél Gál László (MZ), a 250 errri-es kategóriában Tábori Sándor (Pannónia) győzött. Megtört a jég Kishartyánban az ünnepnapon 300 néző volt kíváncsi a Nősök—Nőtlenek hagyományos labdarúgó-mérkőzésre. Balázs játékvezetése mellett öldöklő iramot diktált a két csapat. Emberemlékezet óta a Nősök győztek, ezúttal viszont megtört a jég. Kidomborodott a Nőtlenek jobb kondíciója, így Földi (2) és Varga góljára csupán Bujtár tudott eggyel válaszolni. Levelező labdarúgók Sipos, Szuromi, Vasas, Szűcs, Páncsics Rossznyelvek szerint az utóbbi időben azért nőtt meg tetemesen a postai forgalom, mert az élvonalbeli labdarúgók is beálltak az ajánlott leveleket küldözgetők népes táborába. Lassan odáig fajul a helyzet, hogy ha egy hónap eltelik az MLSZ-be, vagy a régi és az új egyesületbe küldött ajánlott levél nélkül, a futball tábor már-már hajlamos új szellemről, esetleg csodákról beszélni. A legutóbbi levelező Páncsics Miklós, a Ferencváros válogatott középhátvédje volt. NB I-es mérkőzésen 1971. június 27. után vehetett volna részt. Időközben — ki tudja miért — elállt megváltozha- tatlannak vélt elhatározásától. Páncsics nincs egyedül. Néhány hónapja Szűcs Lajos, Horváth László, Nyíró István és Takács László is megírta levelét. Mind a négyen csak 1971 tavaszán játszhatnak új csapatukban: a Bp. Hon vádban és a Tatabányában. Ajánlott levél küldözgetése miatt kapott egyéves fegyelmi eltiltást Kelemen József, az egykori válogatott jobbhátvéd is. Akad újabb változat. A békéscsabai hórihorgas középcsatár (Imri) is megírta levelét, miszerint leáll és a Tatabányában kíván tovább játszani. A két klub tárgyaló- asztalhoz ült, és megállapodtak: Imri nem vár egy évet (ez a régi és az új klubnak, de a játékosnak sem jó), hanem Tatabányán edz és játszik a Békéscsabában. Az 1970/71-es bajnoki idény végén azután egyesülete kiadja a Tatabányának. A levelezés ezen formáig nem újkeletű. Sipos Ferenc, a 77-szeres válogatott középhátvéd 1963. május 26-tól, 1964. március 14-ig várt, hogy a Bp. Honvéd tagja lehessen. Szentmihályi Antal válogatott kapus 1964. augusztus 26-án védett utoljára a Vasasban, és 1965. augusztus 15-én mutatkozott be az Újpesti Dózsába«. Korábban Vasas Mihály — ugyancsak válogatott -csatár — 1961. május 17-tól 1962. február 25-ig maradt bajnoki mérkőzés nélkül, hogy Salgótarjánból az MTK-ba igazoljon. Kü Lajos, a Ferencváros jelenlegi játékosa annakidején ugyancsak megírta levelét a Videotonnak. Az MTK—SBTC NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzést tegnap délután kellett volna lejátszani a Hungária körúti pályán. Szucsányi András, az MTK 29 éves játékosának tragikus halála, és a többi labdarúgót (a villámcsapás következtében) ért sokkhatás miatt a találkozót elhalasztották. Az Szuromi Antal külön fejezet. Annyit vándorolt, mint a népmeséi öregember. A Vízművektől került a Dorogba. Ott megírta levelét, hogy Tatabányára kíván távozni. Kivárt 1964. szeptember 13-tól, 1965. április 11-ig. Majd a Bányászból is elkívánkozott. Levél ment az Újpesti Dózsának és az MTK-nak is. Végül 1967. május 28-án leállt a Tatabányában és 1968. március 3-án bemutatkozott az MTK-ban. Sándor Károly, aki klubsze- retetéről és labdarúgás iránti imádatáról egyaránt ismert, így válaszolt arra a kérdésünkre, hogy mi a véleménye a levelet írogató és egy évig nem futballozó labdarúgókról: — Ezek a levelező játékosok nem szeretnek igazán futballozni, viszont igen járatosak a MTK-játékosok ugyanis tegnap délelőtt újabb orvosi vizsgálaton vettek részt. Ezek után kellett a mérkőzés elhalasztása mellett dönteni. Az MTK játékosok augusztus 25- ig még edzésen sem vehetnek részt. Szucsányi András temetése előreláthatólag csütörtökön lesz. számolásban... Szucsányi halála miatt elmaradt az MTK—SBTC mérkőzés Atlétika Cipészek nyerték a vándorserleget Az atlétikai spartakiád megyei döntőjét tegnap negyedízben rendezte meg Salgótarjánban, a kisipari szövetkezetek dolgozóinak részvételével a KISZÖV. A szövetkezetek 80 versenyzője állt rajthoz. A férfiak három korcsoportban versenyeztek: 30 évig, 45 évig, és 45 éven felüliek. Férfieredmények: 100 m: I. korcsoport: 1. Farkas (Építő és Tervező Ktsz) 12,2. II. korcsoport: 1. Kiss (St. Szolgáltató Ksz) 14,2. III. korcsoport: 1. Id. Botos (Nógrádmegyeri Ktsz) 15. Súlylökés: I. korcsoport: 1. Károsi (St. Cipész Ktsz) 9,34.’ II. korcsoport: 1. Szalai (KISZÖV) 8,97. III. korcsoport: I. Domokos (KISZÖV) 7,76. Magasugrás: I. korcsoport: 1. Görcsi (Nógrád- megyer) 145. II. korcsoport: I. Botos (Nógrádmegyer) 120. III. korcsoport: 1. Kiss (KISZÖV) 110. 200 méter: I. korcsoport: 1. Kiss (St. Faipari Ktsz) 25,2. II. korcsoport: 1. Kiss (St. Cipész Ktsz) 33,5. 4x100 m: I. korcsoport: 1. St. Szolgáltató Ksz 1:56,3. 4x200 m: II. korcsoport: 1. St. Szolgáltató Ksz 2:08,2. Távolugrás: I. korcsoport: 1. Illés (St. Szolgáltató) 485. II. korcsoport: 1. Dr. Tamás (KISZÖV) 386. III. korcsoport: 1. Id. Botos (Nógrádmegyer) 431. Női eredmények: 60 m: 1. Sznak (St. Cipész Ktsz) 9,08. Magas: 1. Sznak (St. Cipész) 120. Távol: 1. Herczeg (St. Szolgáltató) 372. 100 mj 1. KISZ-csoport Szakosztály-értekezletet tartottak a Salgótarjáni Kohász atlétái. KISZ-csoport Szűcs (St. Cipész) 19,7. Súly: 1. Klucska (Nógrádmegyer) 7.10 m. A pontverseny végeredménye: 1. St. Cipész Ktsz 113. 2. St. Szolgáltató Ksz 102. 3.. Nógrádmegyeri Ktsz 68 ponttal. A vándorserleget tehát a cipészek nyerték, míg a tavalyi győztes Nógrádmegyer a harmadik helyen végzett. az atlétáknál egyesület elnöksége örömmel fogadta a KISZ-csoport létrehozásának hírét és reméÁtadták a szécsényi lelátót Szécsényben átadták rendeltetésének a félmillió forintos beruházással épített sporttelepi lelátót. A több mint ezer néző befogadására alkalmas tribünt Bolgár János tervezte. A lelátót Bővíz Ferenc községi tanácselnök adta át a sportszerető közönségnek. Gonda Pál, a Szécsényi Vörös Meteor elnöke vette át az új lelátót. Most már csak arra van szükség, hogy a megszépült környezetben a labdarúgók is jobb eredményeket érjenek el. A rádió és a televízió műsora Vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ: 8.15: Jó reg- gélt, vasárnap: Szerkesztő: Sedi- anszky János. — 10.03: Közvetítés a női evezős Európa-bajnokság- ról. — 10.10: A román kultúra hete. — 11.03: Vadonban. Raáb György fantasztikus rádió játéka. — 12.30: Csajkovszkij-verseny 1970. Hangképek, riportok a moszkvai zenei versenyekről. 14.12: Rá- dió lexikon. szerkesztő: Simonffy Géza. — 14.42: Kálmán Imre—Szenes Andor: ördöglovas. — Ma önről álmodtam. — 14.49: Jumbók és fémdobozok. Lipovecz rván New York-i jegyzete. —- 15.08: Nótakedvelőknek. Munkatársak: Alföldy Borúss István és Leszler József. — 10.03; Baleset. Palotai Boris írása. 16.13: Sikerszemle. Háromnegyedóra a Rádió zenei főosztályán. 17.05: Mozart: Esz-dúr hegedű-zongora- szonáta. — 17.30: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 18.30: Költők albuma. Dudás Kálmán verseiből. — 18.45: Lili bárónő, Részletek Huszka Jenő—- Martos Ferenc operettjéből. — 10.10: Herbert von Karajan operafelvételeiből. 10.38: Halálfiai. Babits Mihály regényét rádióra alkalmazta: Moravecz Imre. I. rész. — 20.28: A bigband mesterei. A mikrofon előtt Count Basie. — 21.13: A Rádió lemezalbuma. —• 22.55: Könnyűzene éjfélig. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10—0.25: Brahms; Siratóének. PETŐFI RADIO: 8.13: Operakalauz. és 9.13: Közvetítés a női evezős Európa-bajnokságról. — 9.25: Zenei anyanyelvűnk. — 9.35: Látogatóban Mácza János művészettörténésznél. Havas Lujza jegyzete. — 9.45: Mozart-dalok. 10.02: Szívesen hallgattuk! — 14.00: Táskarádió. Az Ifjúsági Rádió zenés műsora. — 15.00: Mikrohullámok a légi fényképezés szolgálatában. Dr. Miké Zsuzsa előadása. — 15.15: Mire jó a zongorista? Francoise Landowski előadása. ív. — 15.35: Borodin: Igor herceg — Polovec táncok. — 15.50: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. Lékay Ottó műsora. — 16.05: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. — 16.25: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 17.20: Bródy Tamás: Strauss-keringőpa- rafrázis. — 18.37: Berki Géza és Dobos Attila táncdalaiból. — 18.53: Rádiószínház 25 év magyar hangjátékaiból. Statisztika. Vészi Endre rádiódrámája. — 19.40: A magyar népköltészet hete. A magyar irodalom és a magyar nép. Móíricz Zsigmond írása. — 20.10: A Magyar Rádió népzenei fesztiválja Kecskeméten. Fiatalok hangversenye a Katona József Színházban. — 21.50: Könnyűzene Kerekes János szerzeményeiből. — 22.20: A román kultúra hete. Az éj titkai. Mihail Eminescu versei. — 22.37: A nászéjszaka. — Részletek Messager operettjéből. — 23.10: A XX. század zenéjéből. — 24.00— 0.10: Hírek. Időjárás. TELEVÍZIÓ: 9.20: Műsorismertetés. — 9.21: ötmillió versenyző. — Az Intervízió gyermekműsora Varsóból, felvételről. — 10.20: A Tenkes kapitánya. Ifjúsági tévé- film-sorozat. 8. Veronika. — 10.45— 11.20: Tévébérlet, a televízió hangversenysorozata. Muszorgszkij— Ravel: Egy kiállítás képei. — 15.48: Műsorismertetés. — 15.50: Nótaszó. Közvetítés a tatai Kristály-étteremből. — 16.20: Nemzetközi Mezőgazdasági Magazin. — 16.40: Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai. — 6. Az ürcsapda. (ism.) — 17.40: Képes Kalendárium. — 18.10: Nicholas Nickleby. Magyarul beszélő angol rövidjátékfiim-sorozat. 2. a szökés. — 18.35: Reklámműsor. — 18.45: A világ térképe előtt. 19.00: A fal. Magyarul beszélő lengyel rövidjátékfilm. — 19.25: A Román Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. — 19.45: Esti mese. 19.55: Szünet. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Bukaresfc-revü 1970. — 21.35: Parabola. — 21.55: Tv-hiradó — 2. kiadás. — 22.15: Telesport. (Beszámoló a nőd evezős Európa- bajnokságról.) Színes műszaki kísérleti adás: 20.20—2L50: Bukarest-revü 1970 BESZTERCEBÁNYA: 9.30: Afrikai madarak. (Természetfilm.) — 10.00: Dalmüsor. — 14.00: Lóverseny. — 15.30: Nemzetközi kerékpárosverseny. — 17.55: Az elveszett ceruza. (Jugoszláv film.) — 19.00: és 22.15: Tv-híradó és sporthírek. — 20.20: Hamu (film). Hétfő KOSSUTH RÁDIÓ: 8.00: Hírek, időjárás. — 8.15: Kedvelt régi melódiák. — 9.00: Hosszú út a tanyáról. Riport. — 9.25; a hét előadóművésze. — 10.05: Az én könyvtáram. — 10.35: Olasz muzsika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 13.45; Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Édes anynyelvünk. — 14.05: Magyar szerzők rézfúvós szextettjei. — 14.19; Egy kis módszertan. — 15.10: Huszonöt év novellaterméséből. — 15.30: Vándor Sándor kórusműveiből. — 15.37: A román kultúra hete. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Hétfőtől vasárnapig. Rádiójáték. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Mozart: Esz-dúr vonósnégyes. — 17.46: Van új a Nap alatt! — 18.01: Húszas, stúdió. — 19.25: Sporthíradó. — 19.35: Halálfiai. — 20.28: Korda György táncdalestje. — 21.29: Adottságok, lehetőségek.. . — 22.20: Nóták. — 22.45: Nyári egyetem. — 23.00: Üj Bach-lemezeink- bői. — 0.10—0.25: A Hong Kong-i grófnő. PETŐFI RADIO: 8.05: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. — 9.00—10.00: Ezer- egy délelőtt. . . — 10.0012.00: Zenés műsor üdülőknek. — 12.00: Bogáncs. — 12.21: Szerelmi bájital. — 13.03: A szovjet olvasó és a világirodalom. — 13.19: Kóté László hegedül, Almássy László zongorázik. — 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. — 14.00: Kettőtől hatig. — 18.10: A hét előadóművésze. — 18.45: A Magyar Rádió népzenei fesztiválja Kecskeméten. — 19.51: Üj könyvek. — 19.54: Jó estét, gyerekek ! — 20.25: Verdi: Az álarcosbál. — 23.00: Hírek. — 23.15: Berreg a telefon. Részletek Styne zenés játékából. BESZTERCEBÁNYA: 19.00 és 22.00: Tv-híradó. — 19.35: A tizenegyedik pa ancsolat. Színházi közvetítés. — :;l.35: A fáraók titka, I rósz. — ZZ.Zfti Liga-tükör. 6 NÓGRÁD tm 1970, augusztus 23., vasárnap létrehozásának gondolata lik, hogy a közeljövőben vetődött fel. A csoportot más szakosztályokban is hamegalakították, melyben sonló csoportokat alakíta- Angyal János, Kiss Imréné, nak, melyek segítséget nyúj- Lupták Mária és Palánki tanak a szakmai vezetés Imre lett tisztségviselő. Az munkájához. APRÓHIRDETÉSEK Garázs eladó a vásártéren. Érdeklődni: Salgótarján, Munkácsi u. 2. I. em. (j. A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat vezetősége állást hirdet építész- mélyépítő mérnöki vagy 5 éves, a fenti szakmában gyakorlattal rendelkező technikusi képesítéssel rendelkezők részére. Fizetés az alsó-felső mo- mentatúra betartása mellett. megegyezés alapján. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen. Cím: Nógrád megyei Vizes Csatornamű Vállalat, Salgótarján. Faiskola u. 5. Telefon: 22-33, személyzeti osztály. Bútorait készpénzért megveszem, hívásra hetenként egyszer Salgótarjánba megyek. Ugyanezen bútorok felújítva olcsón eladók, fizetési könnyítéssel is. Ur- bán Istvánná, kiskereskedő-bizományos, Balassagyarmat, Táncsics utca 4. Telefon: 232, 601-es Trabant eladó- Salgótarján, Kővár u. 15. Tel.; 12-20. A Karancs Szálloda keres 14—18 évesig szállodaboyokat, könnyű munkára. Azonnali felvételre boltvezetőt keresünk, a Széesény tői 5 km-re levő nagy forgalmú varsányi vegyesbolt /ezetésére. Fizetés kollektív szerint. ÁFÉSZ. Széesény, Tel.; 128. Gyakorlattal rendelkező, autószerelésben jártas salgótarjáni gépkocsivezetőt FELVESZÜNK. Jelentkezni lehet: GELKA-szerviz Salgótarján, 14-21 vagy 16-56 telefonon. Az Állami Biztosító salgótarjáni városi fiókja felvesz szervezői munkakörbe érettségizett, jó megjelenésű dolgozót. A Szécsényi Mező- gazdasági Technikum Tangazdasága egy fő kovácsot alkalmazna azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a gépműhely vezetőjénél. A Salgótarjáni városi Tanács VB városgazdálkodási üzeme parképítéshez — földmunkára — segédmunkásokat felvesz. Nyugdíjasok is jelentkezhetnek az alábbi elmen: Városgazdálkodási üzem munkaügyi {előadójánál. mindennap reggel 8-tó! du 15 óráig Salgótarján, Kertész u líb.